Vezetésoktatás ~ YugBum

Vezetésoktatás

YugBum - YuGyeom x JaeBum(JB) [GOT7]
Felosztás: Zsani - JaeBum, Dalma - YuGyeom
Figyelmeztetés: Szexuális utalások.

YuGyeom: Sokan gondolkodunk el azon, hogy életünk melyik napja lesz a legrosszabb. Talán mikor elhagyunk egy iskolát. Mikor el kell válnunk szüleinktől, esetleg barátainktól. Vagy éppenséggel az, amikor meg akarjuk szerezni a jogosítványunk, hogy autót vezethessünk. Az én éltemben is eljött ez a nap... Végre. Igen, ez lesz életem legrosszabb napja. De az ez előtti napokat is és heteket végig izgultam, hogy vajon sikerül-e megszereznem vagy, hogy elbukom-e és, ha igen akkor mennyi idő alatt szerzek össze megint elegendő pénzt arra, hogy megpróbálkozhassak a vizsga letételével újra.
Gondolatmenetem lefuttatása után, a napsütéstől kipirosodott arccal lépek be a nagy, egyszintes épületbe, melynek udvarán sok-sok gépjármű helyezkedik el. Illedelmesen köszönve és derekat döntve nézek körbe a tágas helyiségben és elindulok a velem szemben elhelyezkedő recepciós pult felé.
-Jó napot! Kim YuGyeom vagyok és- 
-Magának is! Igen, igen, már várja az oktatója.-szakít félbe mosolyogva a harminc körüli nő, eltűrve egy kósza hajtincset füle mögé mely bohókás, szerte-szét álló kontyából szökhetett ki.-Menjen ki az ajtón és, ha minden igaz ott is lesz!
-Köszönöm.-Meghajolok halványan a nő felé, majd újra a szabad levegő irányába vezetem lábaimat. A nagy üvegajtót minden erőmet bevetve nyitom ki és egy mélyet szippantva a meleg levegőből hagyom magam mögött becsukódni a nyílászárót. Tekintetemet körbe vezetem az autókkal telepakolt kültéren és megpillantok egy alakot, mely éppen az egyik szépen fényezett piros kocsi oldalát támasztja. Gondolom, ő az. Bár azt se tudom ki, de talán ő az.
Járásra szolgáló végtagjaimat egyenletesen pakolgatom egymás után, hogy minél előbb odaérjek oktatóm elé. Azonban amikor a megfelelő helyre érkezem, lábaim hirtelen ragadnak az alattam lévő földhöz, míg szemeim kétszeresükre nőnek. Mit keres itt a szembe szomszédom?

JaeBum: Amikor megkérdezik, hogy miért pont autós oktatónak mentem, a válaszom általában csak ez; fogalmam sincs. Inkább az autók és a vezetés iránti rajongásom és szeretetem miatt. Meg igazából nem is tudtam, mi akarok lenni, ebből pedig legalább jó voltam, úgyhogy maradtam ennél.
Kilépek drága, imádott autómból és egyenesen munkahelyem parkolója felé veszem az irányt, ahol többnél több autó sorakozik. Egy egyszerű, viszonylag könnyű súlyú autó mellett döntök, figyelembe véve az "alany" életkorát és kezdősségét. Bár, itt ki nem kezdő? Jól van, JaeBum.
Csak nézem a kitöltésre váró papírokat, melyeken eldönthetem, hogy alkalmas-e arra, hogy segítő nélkül menjen nyílt utcára, vagy sem. Napszemüvegem ideérkezésem óta rajtam pihen, védve engem a nap kegyetlen fényétől. A lapok tanulmányozása után felnézek, és lejjebb tolom szemüvegem orrom hegyére. Meglep, hogy a szembe szomszéd néz vissza rám, elég érdekes arckifejezéssel, de hát, ha úgy vesszük nem abszurd dolog. Ő is ugyan úgy leteheti a vizsgát, mint bárki más.
-Na, felkészült, vagy még ácsorog ott egy kicsit?-kérdezem egy lágy mosollyal szám sarkában és intek felé fejemmel.

YuGyeom: Arcom egy élénk pirosas árnyalatot vesz fel, ahogy JaeBum hangja visszaránt a jelenbe tökéletes bambulásomból és elmélkedésemből.
-Oh... P-persze.-Bocsánatkérően nézek oktatómra és egyben szomszédomra, majd követve a példáját, behuppanok a járműbe, ezúttal azonban a vezető ülésbe. Hirtelen fog el a pánik, ahogy bekötöm magam a biztonsági szíjjal, mégis próbálok a lehető legjobban odafigyelni az idősebb utasító szavaira. Bár tudom, mit és hogyan kell csinálni, most egyszerre hagyja el minden a fejemet és helyükbe az üresség, félelem és izgalom lép. Egy egyszerűnek mondható mozdulattal beindítom a kocsit és felsóhajtok a motor kellemes hangját meghallva. Felügyelőm utasításaira figyelve vezetek ki lassan a tömött udvarból egyenesen egy mellékútra kanyarodva. Nem tudom miért, de szívem majd kiugrik a helyéről, mikor leesik a gondolat, hogy én most éppen a vezetési vizsgámon vagyok és nem kéne összetörnöm egy méregdrága autót. Pedig lehet az lesz, ha ilyen stresszes maradok végig. Ennek nem lesz jó vége.

JaeBum: Már azt hittem sohasem indulunk el, de végül sikerül beindítani és kihajtani. Igen ez egész jól megy neki, szóval ezt felírom a lapra. Egy mező melletti, nem túl forgalmas úton megyünk, ami gyakorlásra pontosan megfelelő.
-Ne görcsöljön, YuGyeom-shii, nem jár erre sok autó. Persze traktor igen, meg vetőgép és kamion, de ezektől annyira nem kell félni.-paskolom meg combját, majd figyelem, hogy mennyire figyel a táblákra.-Hé, hé, hé! Felező!-szólok rá, és elhúzom egy kicsit a kormányt, hogy ne a kétsávos út közepén menjünk. Megigazítom a visszapillantó tükröt, mert látom, hogy nem pont kényelmes állásban van neki. Még mindig görcsösen ül, próbálva figyelni mindenre és nem rontani többet. Jól vezet, szóval nincs vele baj, csak ne lenne ez a testtartás.-Ne úgy fogja fel ezt, mintha épp a kivégzésére készülne. Annál ez egy sokkal gyengébb dolog.-nevetek. Kényelembe helyezem magam, ingemet kijjebb gombolva a meleg miatt.-Viselkedjen úgy az autóval, mint a párjával. Finoman simuljon az ülésbe, lágyan, mégis erősen fogja a kormányt, tudatva vele, hogy maga vezet. Magabiztosan markolja a váltót, és csak akkor juttassa a csúcsra, hogy doromboljon, a gáz pedálra lépve, ha már nem akadályoznak a lassító táblák. Egyszerű és nagyszerű ez, mint a szex. Nem kell tőle félni, csak élvezni.-rántok vállat és feltolva csípőm az ülésről megigazítom nadrágom. Húha, de meleg van... Szólok, hogy nincs tábla, úgyhogy csapathat, amennyivel akar. Kíváncsi vagyok, hogy alább hagy-e izgulása.

YuGyeom: Megnevezésemen aligha lepődök meg, de szívem mégis a torkomban kezd újra dübörögni, ahogy elsorolja a járműveket, melyeknek szokása ezen az útvonalon közlekedni. Nagyot nyelek, mikor megtapogatja hozzá közelebb eső combomat, melyet kinevezhetünk figyelmetlenségem okának. Szinte már a szembe forgalom sávjában irányítgatom az autót, mikor JaeBum észre veszi, hogy ez így nem jó és óvatosan húzza vissza a kormányt, hogy a megfelelő sávban tartózkodhassunk.Újabb utasítására leengedem eddig feszesen felszorított vállaimat és kifújom eddigi össze levegőmet mely tüdőm terében tartózkodott. Ja persze, gyengébb, mint egy kivégzés, mi? Hh.
Fél szemmel ránézve hallgatom eléggé zavarba ejtő hasonlatát az autóvezetésről és a nemi együttlétről, míg a kormányt ismét úgy szorítom markomban, mintha ez életem múlna rajta. Az utat figyelem, de szemem sarkából érzékelem oktatóm minden egyes mozdulatát, ahogy azt is, hogy JaeBum kipirul, valószínűleg a kocsi belsejében terjedő meleg levegőtől. Az ajtó felé eső kezemmel az ablakokat irányító gombokhoz nyúlok, leengedve az átlátszó üveget.
Lábamat erősebben nyomom a gázpedálra előző tettemet követően, hogy felszabadíthassam magamat a félelemből, mely az miatt telepszik bennem, hogy vajon le tudom-e tenni a jogosítványom, vagy sem. Kezd elillanni ez az érzés és helyébe a felszabadultság lép, ahogy a tökéletesen fényezett járművel száguldozunk az elhagyatott úton. Egy teli szájas vigyort csavarintok eddigi komoly és elmerült arcomra és, bár csak egy pillanatra, de a mellettem ülőre vezetem tekintetemet. Aranyosan nézelődik körbe-körbe, közben persze engem és a vezetési képességeimet is folyamatosan figyelve. Éppen, hogy de összetalálkozik tekintetünk, mire arcomra megint pír szökik és egy lágy, mégis határozott mozdulattal csapom vállon a vigyorgó idősebbet, aki valószínűleg jót mulat zavaromon.

JaeBum: Iszonyatosan aranyos, ahogy pironkodik csupán pillantásomtól. Hmm... Úgyis fel kell mérnem azt is, hogy tud-e egyszerre két dologra is figyelni, illetve nem tereli-e el a figyelmét az útról valami. Becsapós öltözékemet kihasználva gombolkozok ki ingemből, ami alatt egy trikó is van. Észre veszem a hatvanas táblát, aminél YuGyeom szépen lelassít. Újra firkálok a lapra, most kicsit több ideig, mint eddig tettem. A tollat a számba veszem, és úgy lapozgatok a kezemben lévő papírok között. Rendben... Most jöhet egy kis városi furika.
-Iht mahjd fohduhj bala.-mutogatok ujjammal a következő elágazásnál. Lejjebb húzom az ablakot, nála és nálam is, így hajunkba beleborzol a szellő. Kifejezetten jól áll neki, ahogy összekócolja haját... Végig vezetem szemem rajta, szemérmet nem ismerve. Izmos karok, széles vállak és kidolgozott felső test. Hmm, tetszetős. Persze lábait már meg sem említem. Már kezem alatt éreztem, hogy harapni való sonkái vannak. Lefordul, így lassan elérünk a város kissé forgalmas útjaira.
-Most jön a vizsga második fele, megnézzük itt hogy megy.-Kirakom a tanuló táblát, hogy ha véletlen elütnénk valakit vagy koccannánk, ne jöjjünk ki belőle rosszul.

YuGyeom: Szemeim egyenesen az utat kémlelik és könnyen veszem a most akadályként szolgáló táblákat, de perifériás látásomnak köszönhetően van ami elterelje figyelmemet, bár csak pár pillanatra. Ugyanis JaeBum ingének gombjait bújtatva ki az azoknak fenntartott kis lyukakból és tollát szájába véve másodpercek alatt hívja vissza a pírt arcomra. Yah, YuGyeom! Ne legyél már ilyen! Készségesen mozdítom kezeimet a kormánnyal együtt, hogy oktatóm kérését teljesítve leforduljak a baloldalra található főútra. Alig pár kocsit vezetnek még körülöttem, így nyugodt szívvel pillantok félre szomszédom irányába, talán a rossz időben. JaeBum tekintetét zavarba hozóan, kirívóan vezeti rajtam végig, mire egy boldog kis mosoly költözik ajkaimra, s ezzel egy időben arcom ma már sokadjára veszi fel egy érett paradicsomot megszégyenítő, vörös színét. Most jön jól, hogy lejjebb engedte az ablakokat, a meleg, mégis hűvösen ható levegő forró arcom bőrének ütközik, ezzel lehűtve azt. Kezemet elemelem a váltóról, hogy szerte-szét álló hajtincseim közé fúrhassam ujjaimat, egy irányba terelve ezzel őket.
Az izgalom újra hatalma alá veszi testemet megremegtetve a kormány bőrbevonatán pihenő kezeimet, mikor óvatosan körbepillantok az autókkal megtöltött utakat megfigyelve. Lábamat lassan a fékpedálra nyomom, mert nem akarok már a vizsgám legelején belemenni az előttem álló járműben, miközben a piros lámpa miatt megállok. Míg a rendőrlámpa pirosló fénye miatt várakozunk, ujjaimmal nyugodtan kezdem el az éppen rádióban szóló zene ütemét dobolni. Érzem, hogy már kezdenék el énekelni, de nem vonhatja el a figyelmemet a rádió és az abban megszólaló egyik kedvenc zeném üteme, s fejemet meg-megdöntve vállaim felé visszarázom magamat a valóságba. Miért bámul már megint ennyire, JaeBum?

JaeBum: A pirosnál állva nézem, hogy mit csinál és, hogy mennyire is figyeli a körülötte történő dolgokat. Szemeim újra megindultak testén, most sokkal intimebb területeken is elidőzve... Nem is csodálom, hogy melegem lett hirtelen. Követni kezdek egy izzadság cseppet nyakán, ami ütőerén végig folyva éri el kulcscsontját is, mely még szemem előtt van. Hmm... Arcára emelve tekintetemet figyelem, hogy jelenleg mire is koncentrál és, hogy elvettem-e a koncentrációját, melyet az útnak és a lámpának szentel. Vált a lámpa, így már mi is megindulunk, lassan haladva.
-Jobbra, YuGyeom-shi.-utasítom újra a lapok halmába rejtve pillantásom. Most jönnek az indexes és hasonló ellenőrzések. Itt lesz két kanyar, ami egy körforgalomba vezet majd, onnan pedig majd még kitalálom, hogy hogyan lesz a parkolás. Egy újabb lámpánál állunk meg, megint pirosat kapva. Előre nyúlok, hogy az autópanel lenti kis tárolójában keressek egy piros tollat, de pont ekkor vált tanulóm is, így kezünk pár pillanatra összeér. Keze a váltón marad és látom, hogy még mindig izgul.
-Ne aggódjon, eddig szépen megy.-Kezem övére teszem egy pillanatra, majd megszabadulok izzadságomtól nedvessé vált ingemtől. Huh... Nagyon meleg van.

YuGyeom: Testem libabőrös lesz a hűvös levegőtől, mely bekerül a kocsiba. Miután lekanyarodok az irányba, amerre kell, kezemet az ablakokat működtető gombokhoz vezetem és az én oldalamon lévőt felhúzom. Újra markomba fogom a váltót, mikor a következő közlekedési lámpa is pirosra vált, pont mielőtt áthajthatnék. Ujjaim a mellettem ülő férfiét érintik, amire testem ösztönösen messzebbre húzza végtagomat az övétől, bár a váltón tartom továbbra is tenyerem. Izmaim megrándulnak és erősebben szorítok szerencsétlen karra a pillanatban amikor JaeBum enyémre helyezi meleg kezét egy biztató mondat kíséretében.
Nagyot nyelve hajtok át a lámpát tartó drótok alatt rögtön miután az zöldre vált és előrefelé figyelve realizálom, hogy egyenesen nem tudok menni, úgyhogy nagy valószínűséggel újfent kanyarodnom kell. Ajkaimat nyalogatva nézelődök az egyenes útszakaszon nyugodtan vezetve a kocsit. Egy nagy tábla veri ki szememet az út szélén felállítva, mely a most következő körforgalom lehetséges lehajtási irányait mutatja. Hirtelen kezdek izzadni. ráizgulva arra, vajon hogyan fog menni a számomra talán második legnehezebb akadály. Aish.

JaeBum: Nem látok különösebb hibákat, bár egy helyen későn indexelt. Meglátom a várt táblát és már kezembe is veszem a papírokat, hogy jegyzetelhessek. Nyugodtan vezet, még is látom rajta, hogy eléggé izgul. Behajtunk a kör alakú útszakaszba, ami elég ügyesen megy. Nem meri nagyon fordítani a kormányt, így félő, hogy esetleg egyenesen menne a kört leíró úton. Kezemet a kormányt görcsösen szorító ujjaira helyezem, és elforgatom egy kicsit jobban.
-Nyugodtan forgassa el jobban, csak eddig forog a kormány. Nem fogja elrontani. Csak lassan.-Elveszem kezem, ahogy a második lehajtási lehetőséget is elhagyjuk. A harmadik felé lehet lefordulni, de addig még van egy kis szakasz, így még van lehetősége javítani az előző kis hibáját. Lefordulunk az újabb egyenes szakaszra, így ez az akadály már letudva.-Majd a második lehetőségnél forduljon... Öhm...-meg kell néznem hol is vagyunk, mert egy kicsit eltévedtem.-...jobbra.-fejezem be a félbe hagyott mondatot, amint tájékozódok kicsit.-Most parkolunk, drága. A szexshop előtt már nem áll senki, úgyhogy oda kérem beállni.-Megpaskolom combját, amin pár pillanatra kezem leragad. Hiába... Megállhatatlan, hogy ne érezhessem újra azt az izmos felületet.

YuGyeom: JaeBum az apró segítségével feloldja feszengésemet és az utolsó kis körforgalmi szakaszt szerintem hibátlanul veszem végig a lefordulással együtt. Ujjaim görcsös szorításán a kormányon lazítok és a jobboldali útszakaszra hajtok. Szemeim kikerekednek és egy pillanatra oktatómra is nézek.
-H-Hogy hova?-dadogom, ajkamat harapva az újra rám törő szégyenlősség és zavartság, valamint combomon pihenő keze miatt. Miért vagyok zavarban akárhányszor megemlíti a szexet, akármilyen formában? Lassabban, mint kellene bevezetem a kocsit a parkolóegységek sokaságába és megkeresem a boltot és az az előtt ténylegesen üresen álló parkolórészt. Körbenézek, mintha a körülöttünk lévő sétálgató emberek valamelyikétől segítséget kérhetnék, vagy mintha akár egy másik bolt előtti üres helyet keresnék. Nagy lélegzetet véve parkolok be a legközelebbi üres helyre, melynek mindkét oldalán egy-egy szintén elfoglalatlan rész van. Alig észrevehetően ferdén tolatok be a területre miután rükvercbe teszem a kocsit. Leállítom a járművet és az előttem álló bolt fekete ajtaját bámulom, míg a toll halk hangját hallgatom, ahogy JaeBum leértékel. A tenyereimben összegyűlő izzadtságot farmernadrágom tiszta anyagába törlöm. Kezeimet elemelem combjaimtól és ujjaimat tördelve, továbbra is csendben hallgatom a neszt, amelyet a golyóstoll hegyének találkozása vált ki a papírral.

JaeBum: Kis dadogása megmosolyogtat, de zavartsága még aranyosabbá teszi.
-Igen oda, mindjárt ott leszünk.-nézek le papírjaimra, és a parkolási részhez lapozva várom, hogy az utolsó akadály is pipálva lehessen. Miután megvan, kicsit felágaskodva megnézem mennyi van a padka és az autó között. Ehj... Ezt még gyakorolni kell egy kicsit. Újra átlapozom a papírokat, az utolsót töltögetve. Összesen öt hiba pontja van, azok is olyanok, amit több magabiztosággal és gyakorlással simán lehet orvosolni. Az utolsó rubrika kitöltése és aláírásom ráfirkantása után mosolyogva ránézek és összerendezem a papírokat.
-Nos YuGyeom-shi, ügyesen teljesített ma. Néhány kis hibája van még, de kevés gyakorlással és kevesebb görcsöléssel már ezek is megszűnhetnek. Gratulálok, teljesítette a vizsgát!-Tovább mosolygok, fejemmel meghajolva.-Csüccsenjen a helyemre és visszamegyünk, hogy megkapja az engedélyét is.-Kikapcsolom övemet.-Nyugodtan helyezkedjen el, mindjárt jövök.-Rákacsintok és kiszállok az autóból.

YuGyeom: Mosolyogva néz rám a férfi, mire testemmel alig láthatóan felé fordulok. Vigyor szökik arcomra, mikor elmondja, hogy jól teljesítettem. Észrevehetőbben, mint ő tette meghajolok, de szemeimet máris meglepődötten emelem rá. Övét kicsatolja és kiszáll a kocsiból, időt se adva a kitörni vágyó kérdésem elhangzásának.
Kipattintom a biztonsági öv csatját és helyére visszaengedve kinyitom a kocsiajtót. Kiszállok a kényelmetlenné vált ülésből és elernyedt lábaimat nyújtóztatva csukom be a nyílászárót. Csípőre tett kezekkel nyújtóztatom lábaimat továbbra is, néha meg-megdöntve derekamat előre, illetve hátra. Ehhez is hozzá kell még szokni. Éppen cipőmet kötöm előre hajolva, mikor lépteket hallok meg és hirtelen egyenesedek ki, majd ballagok át az autó másik oldalára, hogy egyszerre ülhessek bele a most érkezett oktatómmal. Ellazulva csúszok lejjebb az ülésen, miután bekötöm magamat egy mosollyal arcomon.

JaeBum: A célul kijelölt bolt meglátogatása után be is ülök a kormány mögé. Ellazulva ül mellettem sikeresen végző férfiú, egy elbűvölő mosollyal arcán. Elfordítva a kulcsot egy éles hátrafordulással oldom meg egyszerre a megfordulást és a kiparkolást, majd a gázra lépve kihajtok az utcából, egyenesen egy másikba. Félkézzel vezetek a kis utcákon.
-Na, nagyon nehéz volt?-kuncogok kicsit gyorsítva.

YuGyeom: Szemeimet lecsukva szinte fekszek az ülésben élvezve, hogy végre nem kell feszengenem azon, hogy átmegyek vagy nem.
-Nem mondanám. Magamtól rosszabbra számítottam volna. Legalább egy ember elütésével többre...-Mondandóm előtt hümmögök egy sort és ránézek a boldogan vezetőre, majd elnevetem a végét.-...gondolom az, hogy izgultam meglátszott rajtam. Ah, ne is válaszoljon, tiszta gáz lehetett, hogy végig izgultam.-fordítom el fejemet tettetett szégyenérzettel és egy nagy vigyorral arcomon.

JaeBum: Nevetek válaszán és egy forgalmatlan útra hajtok, ahol már teljes nyugalomban teszem a gázra lábamat, száz fölötti sebességeket megütve.
-Csak néha, de amúgy egész jól bírta. Még a napomat is feldobta, hisz nem kellet egy kutyát sem menhelyre vinnem, vagy embereknek magyarázkodnom. Emellett... A lényeg az, hogy kifejezetten jó eredményt ért el a korosztályához képest.-vágom ki magam az elkezdett bókból, hisz nem tudom biztosra a mellettem ülő identitását. A váltót magabiztosan megmarkolva és helyére rántva lépek jobban a gázra, befeszült izmokkal élvezve az autót hajtó lóerőket. Ah... Imádom...

YuGyeom: -Köszönöm. Ah, de a végén még elpirulok... Megint.-Az utolsó szót halkan motyogva teszem hozzá így is teljes mondatomhoz, vigyorogva nézve a boldogan száguldozó férfit mellettem. Szemeimet végigfuttatom befeszült testén és valami normálisabb ülőhelyzetbe helyezem magamat. Elemelve csípőmet az üléstől hátsózsebemhez nyúlok, hogy kivegyem az abban meglapuló telefonomat, s első zsebembe helyezem át.
Csöndben ülve nézem az ablakon túli, elmosódott tájat, ujjaimon megtelepedő gyűrűimet piszkálva. Nem szeretem a csendet, de nem tudnék most témát felhozni. Nagyot sóhajok és pár perces bambulásomból visszatérve újra JaeBumot kezdem nézni, aki lassítani kezd mikor már az autósiskola közelébe érünk.

JaeBum: Leparkolok az egyik üres helyre és kipattanva az autóból kinyitom az ajtót a fiatalabbnak. Megvárom még kiszáll, majd a kis épület felé veszem az irányt. Magam elé engedem, majd utána belépek én is az ajtón. Derekára helyezve kezemet kezdem terelni az egyik asztalhoz, majd amint odaérek, kezem lesiklik és megkérem, hogy foglaljon helyet. Mivel már megkaptam a jeleket, amik azt mutatják, hogy a másik csapatban játszik, egész nyugodtan készítek neki is egy kávét. Leülök az asztalhoz, mellé telepedve székemmel.
-Nos, akkor megkérném, hogy írja alá itt, itt és itt.-nyitom fel az összetűzött lapokat azoknál a helyeknél, ahol aláírása helye van. Kezébe adom a tollat, mely egész eddig kísért engem utunkon és várom, hogy végig fussa a nyilatkozatot, amit már kitöltöttem a magam részéről.

YuGyeom: Mosolyogva sétálok be oktatómmal oldalamon a kis épületbe. Leülök az asztalnál található egyik párnázott székre és keresztbe tett lábakkal várom, hogy visszaérkezzen. Nem kell sokat várnom és már nyomja is orrom alá a papírokat egy tollal, melyet kezembe fogok és gyorsan ráfirkantom mindegyik üresen hagyott kis vonalkára nevemet. Elveszi előlem a már hivatalos lapokat és egy átlátszó mappába csúsztatva azokat nekem adja. Mosolyogva veszem el egy kis meghajlást kicsikarva magamból és táskámat, mely egész úton velünk volt megfogom, majd beleteszem óvatosan az irattartót. Már táskámat venném kezembe újra, mikor keze combomra csúszik ezzel maradásra késztetve. Mosolyogva ülök vissza a székbe újra keresztbe rakva lábaimat őt nézve kíváncsian.

JaeBum: Elbűvölő mosolyomat magamra véve nézek szemeibe, majd az időközben elkészült kávékat magunk elé rakom és belekortyolok a meleg italba.
-Esetleg megengedné, hogy haza vigyem? Ha már egy helyen lakunk.-nevetek a végén, szememet lesütve. Visszavezetem szemeimet a gyermekien és boldogan csillogó szempárba, reménykedve a pozitív válaszban. Kezem combján marad, ott pihentetve, mint aminek mindig is ezen, a szemet vonzó testrészen lett volna a helye.

YuGyeom: Két kézzel fogom közre a kis kávésbögrét és iszok bele, amitől egy jóleső érzés fut végig testemen. Felsóhajtok az élvezettől, s egyik kezemet Jae combomon pihenőjére teszem.
-Igazán nem kell ezzel fáradnia.-Kortyolok egy újabbat az általam imádott nektárból.-Aish, ha annyira szeretne hazavinni.-Beadom derekamat ahogy tekintetembe fúrja övét. Megadóan dőlök hátra a székben, egyik leggyermekiesebb mosolyomat elővéve és újra két kezemben fogva iszom a kis bögréből a kávét. Az apró kék kerámia mögül nézem ahogy szomszédom is a kávéját iszogatva nézelődik, nem is nézve rám. Lábaimat megcserélem keresztezésük céljából, így JaeBum eltévedt keze combjaim közé kerül, miközben én ártatlanul vigyorogva teszem le az üres, ivásra szolgáló, kis tárgyat.

JaeBum: Vigyorogva veszem tudomásul, hogy beleegyezett, ezzel felpezsdítve boldogság hormonjaimat. Beleiszok a kis bögrébe, megpróbálva kicsit összeszedni gondolataimat. Mikor már az utolsó kortyokat iszom megérzem kezem körül a tökéletes izmok melegségét és az azokat takaró, enyhén érdes farmert. Hüvelykujjam egy kettőt -már amennyire lehetséges- simít combján, míg tenyerem enyhe markolást hajt végbe. Kifogástalan... Kiiszom a bögrécske tartalmát, és mosolyogva fordulok az ártatlan arc felé, mely még mindig boldogságtól ragyog.
-Akkor, mehetünk?-kérdezem egyenesen csillogó szemeibe nézve.

YuGyeom: Aprót bólintok és táskámért nyúlok, majd szabadjára engedve az eddig combjaim fogságában tartott kézfejet felkelek a kényelmes székből. Vállamra lendítem táskám pántját és elveszem a két üres kávésbögrét a faasztalról és visszaviszem oda, ahonnan JaeBum elhozta őket. Elköszönök a még rajtunk kívüli, bent tartózkodóktól, bár nem oly' illedelmesen, mint akkor tettem, mikor beléptem a kis épületbe.
A most kijáratként szolgáló üvegajtópár felé vesszük az irányt, ahol a nálam idősebb kedvesen maga előtt enged kilépni a friss, már nem annyira meleg levegőre. Két lépésnyire sétálok mellette, pulcsim zsebeibe mélyesztett mancsokkal. A még az épületben rám jövő mosolyroham most sem múlik, sőt derültségem még nagyobb lesz a kinti levegő hatására.
Készségesen foglalok helyet az anyósülésen JaeBum kocsijában, mely mondhatni sokkalta kényelmesebb, mint az, amelyiket én vezettem. Nyugodt szívvel, mint aki nem most ül először a járműben a hátsóülésre vetem hátitáskámat és miután mellkasomat keresztezi a szürke biztonsági öv, lábaimat keresztbe teszem. Hiába... Rossz szokás. Pár pillanat erejéig még várhatok, amíg a sofőr is beszáll saját autójába, majd elindulunk az otthonainkat rejtő városrész és utca felé.

JaeBum: Beülésem után rögtön rámosolygok utasomra, viszont nem kicsit szúr szemet intim helyeken gyűrődő nadrágja. Hu... Nyugi JaeBum... Nyugi... Elkapom tekintetem, és a tükör igazítása után beindítom a járművet. Lassan végig nyalok ajkaimon, ahogy az autó dorombol alattunk, majd kihajtok a nem túl zsúfolt parkolóból. Kicsit hosszabb úton megyek hazafelé, hogy időt nyerjek. Nem minden nap találkozik az ember olyan férfival, aki ráadásul az ideálja is.
-Ki hitte volna, hogy maga jön majd vizsgázni.-nevetek.-De legalább megtudtam, hogy nem azért nem adja ki a garázst, mert sok cuccot tart benne. Kocsit szeretne venni?-nézek rá egy pillanatra kíváncsian.-Persze nem csak erre jöttem rá.-teszem hozzá halkan, mégis elég hallhatóan, miközben befordulok az egyik kanyarban.

YuGyyeom: Mobiltelefonom előveszem farmeremből és azt bújva várom, hogy hazaérjek. Nagy elmerüléseim közben meghallom szomszédom hangját, melyet megszólaltatva egy kérdést intéz hozzám.
-Nos, ki hitte volna, hogy pont maga fog engem vizsgáztatni.-kuncogok fel én is.-Nem tagadom, de sajnos arra még várnom kell.-Mélyről szántó sóhaj szökik az autó meleg levegőjébe, ajkaim közül.-Hát még?-Meg kell kapaszkodjak az ajtó felett található kis karban, amikor egy éles fordulással beveszi a jármű a kanyart. Ekkor tudatosul bennem, hogy a lehető leghosszabb kerülőút az, amin haza akar furikázni a férfi. Elnyugtázom magamban egy véletlen kis félrelépésnek, mégis tudom, hogy igenis szánt szándékkal kormányoz arrafelé.
A vezetőülésben ülőre pillantok, ám számomra talán pont a legrosszabb pillanatban -újra-, mikor is JaeBum az ajkain nyal végig, ismételten. Telefonomat hirtelenjében helyezem a nyílászáró oldalában található tartórésbe és alig láthatóan -szerintem legalábbis- farmeromat kezdem igazgatni, lábaimat melyeket szétszedek keresztezésükből a lehető legjobban szorítom össze. Nem hiszlek el, Gyeom! Nehogy már ráizgulj az oktatódra, aki nem mellesleg a szembe szomszédod is te, gyökér!

JaeBum: Mosolyom nem lankad, ahogy kellemes hangját meghallom még ki is szélesedik.-Meg lesz az is. Majd segítek választani ha kedve tartja.-nevetek.-Hát tudja, egy vonzó férfit kellemesebb vizsgáztatni, mint egy nőt, aki már attól megijed, hogy felbúg a motor.-forgatom meg szemeim mosolyogva.
A kanyarbevétel után a mellettem ülőre sandítok, ki serény mozgolódásba kezd hirtelen. Keresztbe tett -amúgy ebben a tartásban nagyon szemeket vonzó, és fogdosni való- lábait egyenesbe rakja, szorosan szorítva őket össze. Nem tudom mire vélni, bár sejtéseim vannak, de nem tűnnek túl reálisnak. A kesztyűtartó felé nyúlok, amiből kiveszem az autóban használható telefon töltőt, majd alkaromat combjára fektetem és itt már beigazolódik első sejtésem. Arcomon nem mutatom jelét a felismerésnek és a férfi lebukásának, de belül szét vigyorgom magam.
-Zümmög a telefonja. Nyugodtan rakja töltőre.-ajánlom fel neki a lehetőséget, ránézve egy percre. Abban a hatvan másodpercben kihívóan elemezem arcát, mely ebben a távolságban talán még angyalibb és helyesebb, mint akár messzebbről. Elveszi az elektronikai készüléket kezemből, amit lassan elemelek kialakult helyéről és a váltón pihentetem.

YuGyeom: -Maga lesz az első, akinek szólok, mielőtt autót veszek.-jelentem ki egyszerűen egy félmosoly kíséretében.
Mikor alkarja combomon landol befeszítem azt és halkan szisszenek fel, remélve, hogy nem jött rá a felismerés erős szele, kapcsolatban azzal, amit nem szeretnék, ha megtudna. Aish...
-K-köszönöm.-dadogva veszem el tőle a fehér töltőt, melyet helyére bedugok. Telefonomat is rácsatlakoztatom, s a készülék boldogan csengve jelzi, hogy elkezdett töltődni a merülőben lévő akkumulátor. Tovább folytatom csendes tevékenységeimet mobilkészülékemen, mely most már biztonságban van és tutira vehetem, hogy nem fog meghalni egyik pillanatról a másikra. Nyugodt nesztelenség telepszik a gépjármű légterére minden, amit hallhatunk azt a motor csillapítóan ható moraja és kettőnk különböző lélegzetvételének halk zaja és a rádióból szóló halk zene teszi ki. Nem zavar, igazán kellemes, bár nagyon amúgy sem figyelek a környezetemre, telefonom érdekesnek nyilvánuló híreibe mélyedek inkább.

JaeBum: Vigyorogva válaszaira vezetek tovább, a közénk beállt csendről tudomást sem véve. Kellemes csak a jelenlétében lenni. A rádióból hallatszó zenét kicsit felhangosítom, hogy a kellemes hangulat megmaradjon, de a zene is adjon egy alapzajt. Képtelenségnek tűnik megállnom, hogy az egyik sort ne énekeljem az előadóval együtt, egy újabb kanyarban, mit rutinosan veszek be. Lelassítok egy alig látható zebra elött és elengedem a kisebb férfi csapatot, kik sejtésem szerint bulizni indulnak. Ajkaimba harapva várom, hogy áttotyogjanak, majd mikor az utolsó férfi lábfeje elhagyja az utat a gázra lépek, ezzel felkeverve a port magam körül.
-Mint egy csapat nyugdíjas komolyan.

YuGyeom: Eddig használt készülékemet óvatosan helyezem be a sebességváltó mögötti tartóba, hogy zavartalanul töltődhessen. Fejemet hátrahajtva hallgatom a hirtelen felhangosodó zenét és szemeimet lehunyom. Nem tehetek róla. Kifárasztott a meleg időjárás és a sok stressz. JaeBum is énekelni kezd, követve az előadó hangját mire fejemet résnyire nyitott szemekkel fordítom felé és simítok combjára, hogy rejtett üzeneteimmel tudathassam vele, szép hangja van. Buksimat nem fordítom vissza és kezemet sem mozdítom a kényelmes felületről, de szemhéjaim újra elzárják előlem a külvilág kinézetét.
Hajamba vezetem kezemet mikor megállunk pár percre és halkan kuncogok fel JaeBum szidalmazó szavain.
-Nem mondom, hogy nem jó a kényelmes a kocsijában ülni, de beletaposhatna ha nem akarja becipelni a krumplis zsák szerű alvó testemet a házamba.-Hangomon kihallatszik fáradtságom ahogy elmotyogom neki mondandómat.

JaeBum: Ahogy hozzám ér kiráz a hideg, és ajkaimon is kénytelen vagyok végig nyalni. Jó érzés. Ahogy ott is marad és felé sandítva látom gyermeteg fáradt arcát, mosolyom kiszélesedik, kezem pedig övén pihenget. Kuncogása engem is egy halk nevetésre késztet, ahogy mondandója is.
-Akkor az azt is jelentené, hogy mivel én úriember vagyok, nem veszem ki a zsebéből a kulcsot és inkább saját házamban vendégelem meg egy éjszakára.-vigyorgok, ahogy kiforgatom szavait, de ennek ellenére a gázra lépek, hogy haza érjünk, mert én is enyhén fáradtnak érzem magam.-Magát meg szívesen cipelném.-kuncogok ajkaimba harapva. Túl egyértelmű célzás? Lehet. De miért ne oszthatnám meg gondolataimat, ha egyszer azok is bókként hatnak Rá és kinézetére. Elragadó...

YuGyeom: Egy, az állapotomhoz képest hangos nevetés tört ki belőlem a szó hallatán, mellyel magát dicséri.
-Úriember? Nem úgy tesz célzásokat, mint egy úriember.-Továbbra is nevetve szorítok rá combja kemény felületére, majd elhalkulva nyitom fel újra pilláimat.
-Hmm...-halkan morgok arcát fixírozva.-...ez így, hogy nem tegez még jobban hangzik.-Combja húsa bánja szavait a még mindig azon pihenő kezem által, míg másik kezem a biztonsági öv kikapcsolásával bajlódik. Hiába, a fáradt énem a perverz énem is. Nem lehet ellene tenni. Boldogan sóhajtok fel, mikor végre sikerül kipattintanom az övet és feltérdelek az ülés puha anyagán.

JaeBum: Vigyorogva fogadom combomba markoló kezét és szavait, mik talán még huncutabb görbét varázsolnak arcomra. Csak szemem sarkából lesem mit csinál, miközben már utcánkba is befordulok.
-Az, hogy maga az egy éjszaka alatt mit értett, azt nem tudhatom és igen, úriember. Hogy miért? Mert nem tegezem, hiába is fiatalabb mint jó magam. De mint látom, magának ez igen csak tetszik. Vagy tán tévedek?-teszem fel a kérdést, mikor egy ismerős kattanás visszhangzik fülemben. Ajkaimon végig nyalva leparkolok utasom háza előtt, tökéletesen egyenesen, egy percre sem érve a padkához.

YuGyeom: -Uhm... Nem. Nem téved.-Egyszerűen jelentem ki a nyilvánvalót. Megemberelted ám magad, Gyeom! Egyik lábamat rutinosan vetem át a másik ülésre, hogy könnyebben megszerezzem táskámat a hátsó ülésekről. Éppen, hogy kezembe akad a keresett tárgy, testem egy kilencven fokos fordulatot tesz, így jobb oldalamra huppanok egyenesen a két eddig foglalt ülés közé.
-Oké, na ezt váratlan volt.-sóhajtok fel, de már meg se próbálok kimászni, hiszen tudom, hogy túl fáradt lennék saját magam kiszabadításához. Sofőröm jót mulat szerencsétlenségemen, mire hangos felmorranok.-Ha nem segít innen kijutni, akkor itt fogok éjszakázni, azt pedig gondolom nem szeretné!-szólok oda kevesebb kedvességgel hangomban. A hangulatingadozások, de jó! Tovább vergődök, mint egy partra vetett delfin a kis résben amíg a segítségemre siet a férfi.

JaeBum: Csak mosolyogva nézem ahogy táskájáért nyúl, már előre látva mi lesz ez után. Mikor beigazolódik az engem már meg sem lepő következmény csak hangosan nevetni kezdek. Ahogy idegesen rám szól nevetésem lágyabb lesz, majd a középen megakadt férfi megmentéséhez folyamodom. Táskáját ölébe helyezem, egyik kezét pedig nyakam köré vezetem. Bal karomat dereka tartására ösztönzöm, míg jobb kezem combjai alatt keres biztos helyet magának. Egyszerűen kiemelem az autóból, majd lábammal becsukom annak ajtaját. Az alacsony kapun át megyek egyenesen az ajtó elé, még a lépcsőknél sem engedve le -számomra nem megterhelő- súlyát.

YuGyeom: Kezeimet nyaka köré fonom összefűzve ujjaimat és fejemet vállamra hajtva nézem most semmi érzelmet nem mutató arcát. Kényelmesen pihenve karjaiban tűröm, hogy bejárati ajtóm elé vigyen, s mikor felérünk a lépcsőkön is egyik kezemet elveszem nyakából, hogy megfogjam eddig ölemben pihenő táskámat. JaeBum letesz így már saját lábaimon állva kulcsolom ki a zárt ajtót hátam mögé nyúlva, egy pillanatra sem fordítva neki hátat. Ráemelem tekintetemet és tarkómra simítva dadogok össze-vissza, próbálva valami normálisat kinyögni. Egyenesen szemeibe nézve kérlelem szavak nélkül, hogy tegyen valamit, bármit, ami okosabb, mint az én értelmetlen egymás után pakolgatott szótagjaim. Bármit...

JaeBum: Dadogásában semmi értelmet nem látok, tekintetével ellentétben, mely cselekvésre késztet. Mutatóujjamat ajkaira tapasztom, ezzel elhallgattatva a hevesen járó csacsogóját. Mosolyogva csóválom meg fejem, ezzel válaszolva szavaira. Még mindig szelíden mosolyogva hajolok közel arcához, és ajkaimat ujjam helyére helyezem. Közelebb lépek, hogy derekára foghassak és elfordítva fejem falhassam tovább arányosan telt ajkait. Nem csak látványra gyönyörűek... Hanem ízre és érintésre is.

YuGyeom: Ujja érintése ajkaimon meglep, mégis fele annyira, mint mikor száját találom rajtuk. Szemeimet percek múlva hunyom csak le és engedem ezzel át magamat a csodálatos érzésnek. Felkarjára fogok üres kezemmel és egyik lábamat térdei közé túrom, ezzel is közelebb juttatva testéhez sajátomat. Csókunk csupán pillanatokig tart, tekintetem azonban ködössé válva fészkeli magát a nálam idősebb szemeibe, melyek boldogan mosolyognak. Ki sem bírva a hirtelen jött felhőkön túli érzést, melyet ajkai adtak, visszatapadok rájuk, kinyitva egybefonódó testünk mögött az ajtót, melyen el is kezdünk befelé lépkedni. Elképesztő, általam eddig fel nem fedezett érzések költöznek testembe mostani, ilyesfajta jelenlétében és tevékenységében. Elmélyedünk a házat belülről lefedő sötétségben élvezve egymást. Elképesztő...

Köszönjük a figyelmet!^-^