Tears of Life
plusz szereplők: NamJoon(BTS, néhol csak megemlítésben, néhány tag)
Figyelmeztetés: Trágár beszéd.
YoonGi: Otthon még válogatok ruháim között, majd miután kijön a nyerő párosítás elkezdem felaggatni magamra. Szaggatott fekete farmeromat felküzdöm magamra, halvány piros, három kigombolható gombbal ellátott felsőmmel együtt, majd kilépek szobámból. Anyám nem köt ki időpontot, mikor jöjjek, még öcsémet is elengedi a haverjaihoz, bár tudja, hogy tuti berúgnak. Hh... Biztos jobbnak látja, ha nem vagyunk itthon. Na mindegy. Akkor csak holnap jövök haza úgy tűnik.
Fehér bakancsomat és fekete bőr kabátomat magamra kapva köszönök el anyától, aki elismeri, hogy jól nézek ki és jó szórakozást, majd még sok pasit is kíván. Na... Köszi, anya. Nem tart sokáig az út a buli helyszínéig, de legalább a megbillentett kölnim illata kicsit enyhül. Belépek az ajtón és meglátom a sok vonagló testet és a magukat kellető, vagy rázó lányokat és fiúkat. Rögtön sört kapok kezembe a kissé elázott házi gazdától, majd azt iszogatva beállok az egyik eldugottabb helyre, amíg ki nem találom, mihez van kedvem. Pff... Még a bandám és pár nyomibb gyerek is itt van. Milyen buli ez már?
ChanYeol: Mennyi ideje is? Nagyjából egy órája készülődök. Rosszabbnak érzem magam, mint egy lány.
Gardróbom előtt állva nézegetem ruháimat, melyek közül kiemelek egy fekete, szűk farmert, nagyjából fél óra válogatás után. Összehajtogatott pólóim közül egy egyszerű, fehér rövid ujjút veszek ki, melyen apró, pöttyöknek kinéző, színes állatminták vannak. Magamra kapom azokat és befújom magamat egy parfümmel. A lehető leghalkabban jövök ki szobámból és kezdek el öltözködni a sötétben.
Igen, megszököm otthonról. Miért? Mert amúgy utálják a szüleim az ilyesfajta bulikat, így nem is engednének el. De, ha nem vagyok itthon egész este és néha még reggelente se, az fel sem tűnik nekik.
Egy hosszított, fekete kabátot és fehér sportcipőimet is felhúzom és a házkulcsomat meg telefonomat a zsebembe csúsztatva hagyom el otthonom. Szerencsére annyira nincs messze a helyszín, ahova mennem kell, nem úgy, mint minden más. Igen, rossz olyan házban lakni, ami körülbelül mindentől két kilométerre van.
Pár perc alatt odaérek és levetve kabátomat máris ismerős arcok után kutatok. Miután nem találok egyet sem a házigazdától elcsórok egy fogalmam sincs, milyen alkohol tartalmú, italos poharat és kiszúrva magamnak egy aranyos lányt, beállok hozzá táncolni.
Tartanom kell a látszatot, hogy inkább a lányok felé hajlok, semmint a fiúk felé. Semlegesnek érzem magam ilyenkor. Hh, jól van, ChanYeol.
YoonGi: Még mindig a kis sarokban tanyázok, söröm még alig fogyott el érkezésem óta. Inkább lassan elszopogatom, minthogy lerészegedjek. Isten ments. Jó nekem a köztes állapot is.
Leszenvedem kabátomat magamról, mely már eléggé rám melegedett és az egyik közelemben lévő székre helyezem azt. Leporolgatása közben megérzek egy kezet csípőmön és a nyakamat ostromba venni készülő ajkakat. Oké, ezzel nem is lenne semmi baj, ha nem az az illat szállingózna a tulajdonosából. Lefejtem magamról kezét és szembe fordulok vele, undorodó pillantásaimmal ajándékozva rózsaszín fejét.
-Megtennéd, NamJoon, hogy nem tapperolsz? Tudtommal van kit fogdosnod.-Ellépek tőle és a közelben lévő falnak dőlök.
-Lehet, de nem jött el. Tanulnia kell valami pótló dogára.-Lép közelebb egy lépést. Mi a... Ez be van tépve, vagy mi a tököm?
-Akkor legyél szíves valaki mást találni a megcsalására, ne engem. Mert a végén még szemét leszek és ugrik a napi dugni valód. Bár... Nem tudom, hogy melyik jobb. Ha hagyom, hogy hiú ábrándokba kergesd vagy, ha inkább elmondom, hogy bepróbálkoztál. Mert neki elég ennyi is a szakításhoz. De mivel nem szorult belém ennyi kedvesség, inkább nem mondok semmit, csak megkérlek, hogy húzz el a picsába.-mosolygok rá a híres, "húzz a faszra" mosolyommal és sörömet kezdem inni, hogy lenyugodjak.
-Eszméletlen hogy tudsz beszélni az emberekkel. És ez a smink... Vad. Bejövős. Nagyon.-Közelebb jön és, ha már ezzel nem akasztana ki, még fenekemet is elég rendesen letapperolja. Oké. Most lett kurvára elegem. Elemelve számtól az üveget arcba köpöm a számban lévő itallal, így ő rögtön hátrál tőlem. A körülöttünk lévő két méteres körzetben mindenki felfigyel ránk, így mikor újra felém fordul és lepofozom, már közönség előtt is elküldöm az anyjába. Még a házigazda is odajön, de lenyugtatom, hogy megvagyok, mehet tovább a buli.
Inkább eljövök a megszeppent Namtól és a tömött nappaliban lévő, egyik üres kanapé sarkába telepedem. Egy jég hideg sört tenyeremre nyomok, hogy a pofontól származó csípő érzés enyhüljön. Istenesre sikerült... Nem baj. Legalább megtanulta, hogy velem nem érdemes packázni. Hogy a narkós kis pöcs fejét nyomtam volna bele a klotyóba ahelyett, hogy átengedtem neki az alvezéri posztot. Nem mintha alvezér akarnék lenni. Nem is akartam, nem is akarok és nem is szándékozom. Elég nekem az életem így is...
ChanYeol: Ahogy fogynak a poharamba kiporciózott, számomra ismeretlen keserűségű italok, úgy kerülök egyre több táncpartnerhez. Bár nem vagyok részeg... Van bennem pia. Kezdek kifáradni is.
Lejövök a tánctérnek keresztelt nappali részről és körbe vezetem tekintetem, üres ülőalkalmatosság után kutatva. Észreveszek az egyik kanapé szerűségen ücsörögni egy ismerős arcot, de hála a piának még nem tudom eldönteni ki az.
Lehuppanok a fiú mellé egy nagy vigyorral arcomon. Hozzá közelebb eső kezemmel pedig átkarolom vállát.
-Nem is tudtam, hogy az én Cukrom is itt lesz.-füléhez hajolva beszélek hozzá elősegítve, hogy jobban halljon a hangos zene miatt. Vállán pihenő kezemmel az az alatt lévő felületet kezdem simogatni, továbbra is vigyorogva.
YoonGi: Amikor felfigyelek már egy magas alak jön felém és nem is kell sokat gondolkoznom, hogy ki is az. Lehuppan mellém és félig átölel, de meglazult gátlásaimnak hála csak karjára dőlök, majd miután kiráz a hideg mély hangjára elnevetem magam és vállára döntve fejem válaszolok.
-Én meg nem számítottam rád, ParkPark. Szórakozni vagy dugni jöttél? Mert engem már majdnem elvittek.-nevetek fel újra és felé fordulok, lábaimat zavartalanul dobva ölébe. Nagyon elengedem magam. Pedig a kezem hűtésére szolgált hideg sör csak félig fogyott el. Valaki becsórta mikor nem figyeltem.
ChanYeol: -Hogy is mondjam... Mind a kettő.-nevetek. Ölemben pihenő lábaira teszem szabad kezem, továbbra sem engedem el vállát. Hh, olyan, mint egy kis gyerek.-És mégis ki volt az, aki be akart magának szerezni?-felteszem kérdésemet, mikor már bőségesen eljut agyamig, hogy mi is volt a Törpe még le nem reagált mondata. Lábait kezdem simogatni és mosolyogva nézem ahogy vállamon pihenteti fejét.
YoonGi: Felhorkantok válaszom előtt és közelebb csúszok hozzá, így már combjaim is ölében helyezkednek el.
-Kim NamJoon volt a rámenős "udvarló". Letapperolt, mintha csak a kurvája lennék.-ráz ki a hideg az undortól, majd a mellettem ülőre vezetem tekintetem. Te basszus... Ennek eddig is ilyen szép szemei voltak? Vagy csak a pia? Ehh, mindegy. Pár percre a táncoló tömegre vezetem tekintetem, majd mikor újabb itallal kínálnának minket egyszerűen elutasítom. Így is már félig Yeol ölében ülök hát, ha még több pia lenne bennem. Hajajj...
ChanYeol: -Sejtettem.-Megrázom fejemet és ennyivel le is zárom ezt a témát. Mikor a már szinte rajtam fekvő is rám vezeti tekintetét végig mérem arcát. Valaki megszakítja a pillanatot és italt kínál nekünk, de mindketten elutasítjuk. Én ittam már eleget, pedig nem is vagyok itt olyan régóta. Aztán meg Sugaban is van alkohol, bár mielőtt idejöttem csak sört ivott... Amíg ki nem lopták a kezéből. Hh, szerencsétlen.
Szemeibe nézve húzom teljesen ölembe és eddig vállát tartó kezemmel most derekát kezdem cirógatni.
YoonGi: Elveszek pillantásában és hagyom, hogy ölébe húzzon. Olyan... Kellemes a közelsége. Egyik karommal vállát ölelem át, míg másik mellkasán számolgatja az állatkákat. Szemem sarkából kiszúrok egy szempárt, ami lyukat akar vájni belénk már egy ideje, így egy kis kecmergés után elhelyezkedem ChanYeol ölében úgy, hogy hátamat mutassam a mögöttem lévőnek. Nem fogja elrontani az estémet.
-Mond csak, Chan... Ha inkább a fiúkat részesíted előnyben, akkor miért akarsz látszatban heteronak tűnni?-teszem fel kérdésem, eddig vállán pihenő kezemmel, most tarkóját cirógatva. Láttam, hogy lányokkal táncolt eddig java részt, most pedig egyszerűen hagyja, hogy az ölében üldögéljek, sőt még ráadásul simogat is. Persze diszkrétebben, mint Nam. Hh, jobban esik. Tényleg...
ChanYeol: Eddigi széles mosolyom lehervad arcomról kérdésére és pár percig habozok válaszommal.
-Az emberek előítéletesek, Suga. Ha azt vennék észre, hogy inkább fiúkkal töltök el úgy időt és nem lányokkal... Nem akarom magamra vonni a figyelmüket, sem pedig elérni a szüleimnél, hogy kidobjanak.-Halkan, a dübörgő zenétől még éppen hallható hangon magyarázom. Ujjaimat közben combján járatom, végig szemeibe nézve. Nos, igen... A szüleim és az ítéleteik...
YoonGi: Bánatos szemeit és lehervadó mosolyát meglátva előjön aggódó lényem és másik kezemmel is tarkóját kezdem cirógatni. Teljesen megértem gondjait, hisz egykor én is átmentem ezen. Igaz... Nekem könnyebb dolgom volt akkor öcsém miatt, ugyanis ő is hasonlóan a saját neméhez vonzódik, így egyszerre tudtunk "előjönni" szüleinknek. Igaz, hogy anyánk az elején nehezen bírta elfogadni, de végül meglátta a jó oldalát és már nem foglalkozik vele különösebben. Apám pedig... Lehetőséget látott ebben. Mármint, hogy feltudja ezt "használni" a saját előnyeire. Mondjuk őt sosem izgatta az ilyesmi. Ahogy mi sem annyira...
-Tudom. És értem, de... Ne akard mindig csak azt, hogy nekik legyél megfelelő. Legalább amikor szórakozol... Akkor legyél te. És ne csak félig. Teljesen. Megérdemled, ChanYeol. Ne vond meg magadtól azt, ami jót tesz neked. Csak egy kicsit szard le a szüleidet. Amit nem tudnak az nem fáj nekik. Nem foglak arra biztatni, hogy mond el, mert az egy iszonyatos lelki harc és őszintén nem kívánom neked. Csak, ha úgy érzed, hogy muszáj. Csak akkor.-mosolygok rá biztatóan, majd olyat teszek, amit eddig maximum öcsémmel tettem eddigi életemben. Megölelem. Magamhoz húzom Park ChanYeol szomorú érzésekkel teli alakját és óvóan ölelem, mint egy anya a gyermekét. Túl jó ember ahhoz, hogy ne lehessen önmaga.
ChanYeol: Kedves, életemben még egyszer sem hallott szavai furcsán hatnak rám. Nem tudok rá mit mondani, csak beleolvadok ölelésébe, viszonozva azt.
-Köszönöm.-suttogom fülébe. Bár én sem tudom, mit köszönök. Talán, hogy ő az első, aki arra ösztönöz, hogy legyek önmagam. Mert nem szoktam magamat adni, mindig felveszek egy szerepet... Kivéve mostanában. Mikor vele vagyok.
Lehunyt szemeim kipattannak a már közeledő gondolatra és elhúzódom Sugatól. Éppen annyira, hogy szemeibe nézhessek és egy apró mosolyt megengedjek magamnak, ezzel jelezve, minden oké.
Olyan furcsa... Eddig nem is ismertem és alig pár hét alatt egészen más szinten, közel kerültünk egymáshoz. Egészen máshogy...
YoonGi: Érzem, hogy viszonozza ölelésem, majd mikor elválik rámosolygok. Őszintén, talán eddigi legőszintébben. Hajába túrom ujjaimat és úgy nézek igéző szemeibe, melyek nem engedik, hogy elnézzek belőlük. Magamhoz húzom fejét, hogy homlokára egy biztató csókot hinthessek, majd gyengéden megpaskolom vállát.
-Akkor keríts magadnak valakit és kapd el.-nevetek és kezdenék kimászni öléből, hogy útjára engedjem és végre egy estéje jól teljen.
ChanYeol: A homlokomon csattanó puszi és hajamban pihenő keze miatt kissé elpirulva fogok rá csípőjére, mikor ki akar mászni ölemből. Megnyalom ajkaimat és lassan övéire hajolok. Hát... Már sikerült szereznem magamnak valakit, YoonGi. Csípőjét és derekát simogatva mélyítem el a csókot, melyet meglepettségemre viszonoz. Hh, erre mind a ketten emlékezni fogunk. Egyértelmű, hiszen nem vagyunk segg részegek. Na mindegy, majd lesz, ami lesz.
YoonGi: Mikor visszahúz ölébe kicsit meglepetten nézek rá, de mikor megcsókol már végleg megszeppenek. Viszont hamar karjaiba olvadok, mikor elmélyíti a csókot és még lassan, de viszonozni kezdem. Beljebb csúszok ölében, hogy még többet érezhessek ajkaiból, melyek teljesen megbabonáznak. Karjaimat nyaka köré fonom és gyengéden hajába túrok, miközben oldalra fordítva fejem falom kicsit jobban ajkait. Eszméletlen jól csókol...
ChanYeol: Továbbra is lassan csókolom, szenvedélyesen, de nem eltúlozva. Belemosolygok ajkai akaratosabb mozgásába és pár pillanat után felveszem tempóját. Egyik kezemet felkarjára vezetem és ott simogatom tovább bőre felszínét. Érdekesen jó érzések lepnek most el... Aish, túl jó...
YoonGi: Levegőm pont most akar elfogyni, pedig nagyon jó így. Ajkainak tökéletes mozgása, kezeinek édes cirógatása, mind borzongásba taszítanak. De muszáj levegőt juttatnom tüdőmbe, így elválok tőle csupán csak alig pár milliméterre. Megnyalom ajkaimat és pár kis csókot nyomok elnyílt ajkaira. Kezem nyakáról mellkasára simít, majd pólója nyakába akasztom ujjaim és újra csókolni kezdem. Nem bírok elszakadni tőle... Túl édes. Túl jó. Túlságosan szeretném még érezni... Érzem ahogy nadrágom szakad a szaggatott részeken, de nem tud most érdekelni, azért is közelebb férkőzöm hozzá, egész addig, míg hasunk egymásnak nem ér. Oké... Kurvára, de izmos a rohadékja... Ah, bassza meg.
ChanYeol: Miután ajkai elszakadnak enyémektől, csukott szemmel és elnyitott szájjal várom, hogy újra csókolhassuk egymást. Még közelebb csúszik hozzám ölemben és egyik kezemet fenekére simítom, hogy magamnál tarthassam, hogy ne csússzon le rólam. Másik kezemet elveszem felkarjáról és édes, mondhatni izmos hasára teszem. Hihetetlenül... Felemelő? Nem is tudom megfogalmazni, milyen érzés így is vele lenni. Különösen jó. Mondhatom, hogy ilyet sem éreztem még, csak egy csók miatt. De ez nem is csak egy csók... Ez ahhoz túl jó. Aish, Min YoonGi mit teszel?
YoonGi: Csak most realizálom, hogy egyik keze huncutul fogja fenekem, amire egyébként nagyon allergiás vagyok, neki még is hagyom. Ahogy nagy tenyere érint... Beleborzongok. Édesen morgok bele csókunkba mikor hasamon pihenteti másik kezét. Ha ő Dóra a felfedezőt játszik, akkor már én se maradjak ki... Ajkaim most lassan ízlelgetik alsó ajkát, kiélvezve minden percet, amit azokon a tökéletesen ívelt és telt ajkakon tölthet. Végig simítok kezeimmel mellkasán, egészen le hasáig, majd onnan fel hátára, így szinte teljesen rádőlök részben instabil egyensúlyom miatt is. Park ChanYeol, hogy tudtad elvenni az eszem?
ChanYeol: Pillanatokig még élvezem ajkait és közelségét, majd végelegesen elválok tőle, kezeimet combjára téve. Számat beharapva nézek szemeibe és elmosolyodom. Nem tudom, hogy most mit csináljak, mit mondjak. Nem jut semmi eszembe. Szerencsére azonban, megint megzavar minket egy fiú és ismételten alkoholt kínál, amit én most el is fogadok, nem úgy, mint az ölemben ülő. Lassan kezdem kortyolgatni az italt, közben a táncoló tömeget pásztázva. Visszamennék már táncolni... Hh, igen, amikor bulizni megyek általában a legtöbbet táncolok. Nem mintha olyan nagyon tudnék... De hát élvezni lehet.
YoonGi: Elválunk egymástól, én pedig csak mosolyogva üldögélek tovább "helyemen". Az újabb alkoholt nem fogadom el, ismerem annyira a korlátaimat, hogy tudjam az már sok lenne nekem. Persze Chan kéri a neki adott piát, amit lassan kezd inni én pedig szinte vágyakozva nézem fel-le mozgó ádámcsutkáját. Az normális, hogy legszívesebben szanaszét szívnám az egész felületet? Ahh, inkább nem. A végén még észre veszik a szülei, aztán magyarázkodhat. Látom ahogy a mögöttem lévő táncparkettet pásztázza. Van bennem annyi pia, hogy rávegyem magam a táncolásra? Bőven. Na akkor táncoljunk! Kimászok öléből és kezét megfogva felhúzom a kanapéról, majd fejemmel magam mögé mutatok. Nem szokásom sokszor táncikálni, meg nem is vagyok az a táncos lábú, de... Most Chan érezze jól magát, ha már én lettem az a valaki akit "beszerzett" -na jó, ormótlanul el lettem csábítva. Nem ér...
ChanYeol: Mikor kiszáll ölemből és felhúz a kanapéról nem tudom, mit szeretne. Aztán fejével a táncoló emberek felé bök, én pedig szélesen vigyorogva húzom be a tömegbe. Egyik kezemmel csípőjére fogok, míg a másikat, mellyel alkoholomat tartom vállára teszem. A lehető legközelebb húzva magamhoz kezdek mozogni a zene ütemére, szemeimet félig lehunyva. Aish... Túl jó ahogy megint mindene hozzám ér...
YoonGi: Ahogy behúz a majd, hogy nem egységesen vonagló tömegbe és magához húz vigyorogva kezdek vele mozogni. Kezeimet nyakába fonom és fejét magamhoz húzom, hogy végig rám nézzen. Meghallom az új zenét, amit természetesen ismerek és várok. Várom a refrént és az ahhoz tartozó dallamot. Mindjárt... Most. Végig simítok mellkasán és csípőmet felé lökve hullámzok egyet vele együtt. Huh... Arcát megsimítom és megismétlem az előbbi mozdulatom, most ajkait megtépve kissé közben. Olyan jó... A közelsége... Ami köztünk izzik... Minden.
ChanYeol: Fejemet hátra hajtom és szemeimet becsukom, mikor mozdulatát megismétli. Vele együtt folytatom az övéhez hasonló mozgásokat magába foglaló táncolást. Talán túlságosan is élvezve. Ajkaimat elnyitom és számon veszem a levegőt, míg fejemet vállamra döntöm, továbbra sem nyitva ki szemeimet. Csípőjén pihenő kezemet derekánál a pólója alá vezetem. Életemben és a mai napon sem ez az első ilyesfajta közelségű és ilyen mozgásokkal vegyített, idézőjeles táncom. Ha ezt lehet táncnak nevezni... Attól függetlenül pedig élvezem, főleg mert éppen Min YoonGi simul hozzám. Mindenhol... A gondolatra halkan felsóhajtok és a fiú nyakára hintek néhány csókot. Muszáj... Olyan jó.
YoonGi: Velem együtt kezd mozogni, amire megremegek és nyakát kezdem simogatni. Felszakad belőlem egy sóhaj mikor keze pólóm alá csusszan és végig vezetem kezem oldalán, egészen le izmos combjáig, amibe belefúrom ujjaimat. Lehunyt szemeim kipattantak mikor megérzem ajkait nyakamon és most valahogy lehetetlen közel húzom magamhoz magas és vonzó alakját. Elengedem füle mellett nehezen visszatartott morgásomat és elölről hajába túrok. Látom, érzem és tudom, hogy élvezi soft pornónak elmenő mozgásunkat... Nem akarok vele lefeküdni. Lehet, hogy ez az utolsó ilyen tevékenységünk és bizonyára mindkettőnknek ezen fog kattogni az agya hétvégén... De most nem érdekel ez. Ő érdekel.
ChanYeol: Még nagyjából fél-háromnegyed óráig élvezzük egymás mozgását és közelségét. A végére mindketten lefáradunk és mivel már későre jár, úgy döntök haza indulok. Persze nem úgy terveztem, hogy az estét otthon töltöm, de hát ez így jött össze...
Az ajtóhoz megyek és ott összetalálkozok a már teljesen részeg házigazdával, akitől elköszönök és kabátomat magamra véve kimegyek a házból. Mélyet szippantok a hűvös, hajnali levegőből, ami rögtön megcsap, mikor kijövök. Összehúzom magamon a kabátot és megvárom, amíg a Törpe is összeszedi magát és utánam jön. Legalábbis azt mondta, ő is jön... Toporogva és hajamat túrva várok, miközben a sötét, esti tájat elemzem. Már a lámpák sem égnek az utcákon... Késő van. És sötét...
YoonGi: Alaposan elfáradtam a táncolásban, így közös megegyezés alapján elhagyjuk a bulit. Előre küldöm, amíg megkeresem kabátom, majd elköszönök a házi gazdától és kilépek az ajtón. Meglátom az ajtóban didergő Egérkémet, majd mögé lépve megsimítom hátát.
-Haza kísérlek.-mondom neki mosolyogva, majd kilépünk az utcára. Ketten, együtt.
ChanYeol: -N-nem kell... Messze lakom és már késő van.-Egy ideig egy irányba megyünk így karomat átvetem vállai felett és úgy sétálok mellette. Persze, most nincs olyan messze otthonom a buli helyszínétől, de azért mégis egy elég hosszú séta. Neki pedig ezt duplán kéne megtennie, ha hagynám, hogy hazakísérjen. Nem azt mondom, hogy nem örülnék neki, mert igazán jót tenne, ha velem jönne... Főleg a sötéttől való apró félelmem miatt... Meg hátha elrabolnak. Jól van, ChanYeol gondolj még ilyenekre. Hülye gyerek.
YoonGi: -Nem baj. Úgyse szándékoztam haza menni.-rántok vállat mosolyogva és megfogom vállam fölött átdobott kezét. Nem is hagyom ellenkezni, amikor le kéne fordulnom csak tovább megyek mellette a szokatlanul sötét utcán és érzem, ahogy bújik kissé.-Félsz a sötétben?-kérdezem kedvesen, semmi piszkálódással.
ChanYeol: -És... És akkor hova fogsz menni?-nézek rá pár pillanatra. A sötét utcát kezdem figyelni, egyik oldalról a másikra kapkodva tekintetem. Semmi bajom amúgy nagyon a sötéttel... Ha házban vagyok. De így, ilyen rohadt sötét utcákban persze, hogy nem ugrándozom örömömben.-Nem.-Fejemet is megrázom, de válaszom túl heves, így valószínűleg leveszi a Törpe, hogy a válasz inkább igen.
YoonGi: -Sehova. Csak bolyongok. Aztán majd reggel felé összeszedem az öcsémet és haza megyünk.-rántok vállat mosolyogva. Kérdésemre kicsit később és talán túl átlátszóan válaszol, így átölelem derekát és úgy megyek vele tovább. Nem félek a sötétben egyébként csak, ha előtte bemesélek magamnak valamit, vagy olyat nézek, hallok. De amúgy még szeretem is, ha úgy vesszük. Megnyugtató.-Nyugi. Nem gáz. Tényleg korom sötét van, de ne aggódj. Itt vagyok.-Simogatom meg oldalát.-Na, ugye, hogy jó, hogy elkísértet hupsz. Kísérlek. Nem kísértet.-kuncogok.
ChanYeol: Közelebb lépek hozzá mikor derekamat átöleli és úgy nézelődöm tovább.
-Yah, YoonGi! Szemét vagy.-csapok vállára fejemet rázva, de elnevetem magam a végén. Tényleg olyan kis izé... Aish, de azért jó vele lenni. Igen, Chan? Jól van akkor.
Pár perc után lefordulunk, és elérünk házamig. Ellépek Sugatól és végignézve rajta látom, hogy kissé didereg. Azért mégis csak egy bőrkabát van rajta. Aish, így nem hagyhatom, hogy ne menjen haza... De érdekes lenne, ha nálam maradna, nem? Mindegy.
-Figyi... Ha tényleg nem mész haza és... És máshova sem.-szemeimmel a föld érdekesnek nem mondható felszínét tanulmányozom.-Miért nem maradsz... Khm... Nálam?-szemöldökömet felvonva nézek vissza a meglepett fiúra.-Mármint hideg is van meg... Meg minden ilyesmi.
YoonGi: Csak elnevetem magam mikor leszemetez, majd mikor házához érünk már gondolkoznék, hogyan köszönjek el, de... Zavartan és a földet nézve felajánlja, hogy ha már haza nem megyek, akkor maradjak nála. Várjunk, mi? H-hogy... Én... És... Nyelnem kell egyet válaszom előtt. Tényleg hideg van. A felhők is gyűlnek. Ilyenkor általában valamelyik haveromhoz könyörgöm be magam, vagy valami durva szórakozó helyen töltöm az időt reggelig, de... De most valahogy vonzó a dolog, hogy nála töltsem el az éjszakát.
-Há-hát... Jó. Úgy is parázok a vihartól és nagyon arra hajlik.-nézek fel az égre.-De.. Nem akarom, hogy balhézz a szüleiddel. Majd hajnalba eljövök. Hagyd elől a kulcsot. Majd... Majd a postaládába rakom miután bezártam mindent.-túrok hajamba zavartan. Aish... Kellemetlenül izgatott vagyok... Normális ez?
ChanYeol: -Nem kell. Nyugodtan maradhatsz reggelig is. Ilyen miatt úgy sem fognak kiakadni.-magamra erőltetek egy mosolyt, majd csuklóját megragadva magammal húzom a bejárati ajtóhoz. A lehető leghalkabban kinyitom azt és miután mind a ketten bemegyünk visszakulcsolom. Leveszem cipőmet és kabátomat és újra Suga csuklójára fogok. Behúzom a szobámba, aminek ajtaját bezárom és felkapcsolom a lámpámat. Remélem anyámék nem ébredtek fel... Nem arról híresek, hogy mély alvók lennének. Sűrűn felébrednek kisebb neszekre. Aish, az igaz, hogy nem lenne jó vége, ha most ébren lennének... Reggel még valahogy ki tudom magyarázni.
YoonGi: Ahogy már szobájában vagyok először körül nézek, majd felé fordulva teszem fel belém fojtott mondatomat
-Chan... Látom az arcodon. Tényleg eltűnök reggel, hogy ne bukj le. Sokszor szöktem már el otthonról, gyerek játék.-simítom meg karját, majd megszabadulok kabátomtól, ami rajtam maradt. Ahh... Sokkal jobb, mint kint a hidegben. Beljebb lépek és óvatosan leülök az ágy szélére. Oké, YoonGi. Bent vagy. És most? Befogadómra vezetem tekintetem, ezzel kérdve meg tőle, hogy most hogyan tovább.
Meghallok valami hangot kintről. Baszki. Chant az ágyába rántom és nyakig betakarom, én pedig az ágy alá bújok és számat is befogom, hogy ne hallatszódjon lélegzésem. Hh, még jó, hogy pici vagyok és eltudok bújni. Chant necces lenne eldugni. Bár... A szekrénybe lehet beférne.
ChanYeol: Felsóhajtok ellenkezésére és hajamba túrva nézek el róla. Elveszem tőle levetett kabátját és íróasztalomra helyezem, amikor is ágyamba ránt ő maga pedig elbújik fekvőhelyem alá. Nem értem miért, aztán meghallom, hogy valaki a konyhában járkál. Aish... Sejtettem, hogy felébredtek.
-Gyere ki, Suga. Nem fog benézni, nyugi.-ágyam szélére csúszva nézek be alá és kezét megfogva félig kihúzom rejtekhelyéről. Halványan mosolyogva felülök ágyamban törökülésbe és takarómat összegyűrten ölembe húzom így nézve a már előttem álló fiút. Mondjuk, lehet leellenőrzi apám, hogy itthon vagyok-e, vagy egyáltalán élek-e... De nem érdekel. Itt van YoonGi, ezen kívül más nem érdekel. Ő is mondta, ne akarjak mindig nekik megfelelni.
YoonGi: Ahogy meghallom hangját és kikászálódom az ágy alól felállok, majd rámosolygok aranyosan engem figyelő alakjára. Sóhajtok egyet... Jól van, maximum majd segítek neki magyarázni. Újra körül nézek, majd mivel valószínűleg itt maradok éjszakára önállósítom magam és mintha régóta járnék ide, keresek magamnak valami pizsamát. Kinyitva egy szekrényt megkeresem a pizsis stócot és egy halvány zöld, hosszú ujjú mellett döntve kiveszem azt és vállamra csapom. Lassan megszabadulok nadrágomról, átkozva és áldva az eget amiért egy ilyen feszülős, fekete bokszert vettem fel. Áldom, mert rohadt kényelmes és átkozom, mert hát olyan mintha a második bőr rétegem lenne. Gyorsan átváltom pólóm is, majd csak nézem magamon a körülbelül engem háromszor kitevő pólót.
-És ha eddig nem éreztem magam aprónak, akkor most igen. Hogy a faszba nőttél te ekkorára, ember?-nézek rá halkan kacagva.
ChanYeol: Mosolyogva nézem ahogy feltalálja magát és szerez ruhát, amiben aludhat. Amíg átvedlik és is leszenvedem magamról ruháimat és az alvásra használt fekete pólómat magamra veszem, egy percig sem kelve ki az ágyból. Innen már nem kelek fel az biztos.
-Titok.-kacsintok rá vigyorogva. A közvetlen az ágyam mellett elhelyezkedő szekrényemből kiveszek egy takarót és arrébb csúszom ágyamon, helyet adva a Törpének. Hh, a pólómban tényleg még kisebbnek néz ki. Aranyos. Na jól van, Park ChanYeol most állíts magadon.
YoonGi: Szemet forgatok válaszára, majd a nekem szorított helyre bekucorodva török ülésbe helyezkedem. Telefonomért nyúlok megnézve, nem hiányoztam-e valakinek, de csak öcsém küldött egy üzit. Megnyitom azt és felszisszenek a képre, ami benne van. Oké. Öcsém... Elvan. Mindig is tudtam, sejtettem, hogy jó szexuális életet él, na de, hogy ENNYIRE. Mindegy. Majd lekezelem, ha kell... Ish... Magam mellé ejtem inkább telefonom a földre és hátra dőlök a párnára. Fejemet elfordítva Chanra nézek, majd elmosolyodom és ajkaira hajolok. Édesen ízlelgetem ajkait, kezemet nyakára simítom és valahogy... Megint nem tudok elszakadni...
ChanYeol: Mikor mellém helyezkedik elfekszem ágyamon. Kezébe vett telefonjára nézek és szemeim alig láthatóan kikerekednek a megnyitott képre. Nem tudom ki küldte neki, de ish... Félig magamra húzom a takarómat és én is felé fordítom fejemet. Csókját nem viszonozom, elhúzódom tőle és csak egy puszit lehelek ajkaira. Nem lenne a legkellemesebb vége, ha most csinálnák azt, amit a bulin is... Mindig is rossz voltam az öntartóztatós dolgokban, ez a szexuális léttel sincs másképp. Suga pedig hát... Sikeresen elérné a meg sem jelölt célját. Azt pedig egyikünk sem szeretné valószínűleg.
YoonGi: Ahogy elválik tőlem tudom miért teszi és teljesen meg is értem. Szülőkkel otthon nem túl kényelmes, de nem is terveztem lefeküdni vele. Nem hiszem, hogy ez egyszeri alkalomnál több lenne és elrontani sem akarom kezdődő.... Barátságunkat? Mindegy is... Hátamra fekszek és lehunyom szemeimet, de rögtön kipattannak helyükről megrezzenésemmel egy időben, ugyanis egy akkorát villámlik, hogy szinte belerezeg a ház is. Összehúzom magam és a takarót az orromig felhúzom. Jól van... Most életemben először megijedtem valaki előtt. Aish, de kit érdekel? Szar emlékek kötnek a viharhoz.
ChanYeol: Felkelek az ágyból, hogy elkapcsoljam a villanyt, majd visszafekszem gyorsan takarva be magamat a meleget adó takaróval. A kinti vihar villámokat vonz magával, az egyik nagyobbnál YoonGi szinte már megugrik az ágyban. Kicsit elmosolyodom és felé fordulok egész testemmel.
-Gyere ide, Törpe. Mellettem nem bánt a vihar.-nézek rá, bár aligha látok belőle valamit és egyik kezemet kihúzom a takaró alól. Hh, Min YoonGi is fél valamitől... Meglepő.
YoonGi: -Ha-ha... Jól van... Csak mert olyan szép vagy, Hófehérke.-nevetek kicsit, majd a melegséget követve oldalamra fordulok és odabújok az első dologhoz, ami orromnak ütközik. Párszor befeszülök, mikor hangosan dörög vagy villámlik, szemeimet pedig nem merem lehunyni. Egy ágyú lövés hangjával egy decibelű dörgésnél fejemre húzom a takarót és nagy sóhajokkal próbálom nyugtatni magam. Tudom, hogy csak a kis gyerekek félnek a vihartól, de engem olyan trauma ért vele kapcsolatban, hogy a mai napig képes lennék anyámmal aludni ilyen éjszakákon. De... Chan is nyugtató hatású valamennyire. Hisz... Velem van és nem röhögött ki. Hh, le is csaptam volna.
ChanYeol: Szemeimet megforgatom új becenevemre, majd takarómat is megemelve hagyom, hogy hozzám bújjon. Védelmezően magamhoz ölelem és szemeimet lecsukva kezdem egyik kezemmel hátát, míg másikkal néha-néha haját simogatni.
Már majdnem elalszok mikor YoonGi teljesen magára rántja a takarót és mély levegőket vesz. Fejemet kissé megrázom egy sóhaj kíséretében és még jobban magamhoz ölelem. Haját simogatva próbálom nyugtatni, bevetve nővérem régi módszereit. Kicsinek én is féltem a viharoktól és a nővéremmel aludtam olyankor. Sajnos nagyjából öt éve nem hallottam felőle semmit, amióta elköltözött. YoonGi most a kis énemre emlékeztet és ez megmosolyogtat, bár tudom, hogy tényleg nagyon fél. Csak azt nem miért... De ezt nem fogom belőle kiszedni, ez már túl magánügyi téma. Én pedig... Igazából nem vagyok senkije. Hh, ja kurvára senkije.
YoonGi: Érzem védelmező karjait és illatát, ami megnyugtat, így leveszem fejemről a takarót, hogy ne fulladjak meg reggelre. Tompább minden és pilláim is egyre nehezednek. Köszönetként nyomom ajkaim ChanYeol mellkasára és egyik karomat derekán hagyom, gyengéden ölelve. Egyenletesen kezdek szuszogni és bár álmaim nem zaklatnak ma, mégis éberen alszom. Elég mélyen hogy kipihenjem magam, de minden pillanatban feltudok kelni. Ha akarok.
ChanYeol: Ismételten elmosolyodva fogadom, hogy YoonGi leveszi fejéről takaróját és hálájául egy apró csókot kapok fedett mellkasomra. Továbbra is simogatom eddig is érintett részeit, védelmező ölelésemen sem gyengítve.
Percekig, talán órákig sem vagyok képes elaludni, de a mellettem fekvő halk szuszogása már lassan sikeresen hozza szemeimre az álmot. Nyugodtan alszom el, már a vihar sem zavar meg hiszen, amíg éberen csak hallgattam a fiú lélegzetvételeit véget vetett magának a sok villámlás és dörgés.
Fehér bakancsomat és fekete bőr kabátomat magamra kapva köszönök el anyától, aki elismeri, hogy jól nézek ki és jó szórakozást, majd még sok pasit is kíván. Na... Köszi, anya. Nem tart sokáig az út a buli helyszínéig, de legalább a megbillentett kölnim illata kicsit enyhül. Belépek az ajtón és meglátom a sok vonagló testet és a magukat kellető, vagy rázó lányokat és fiúkat. Rögtön sört kapok kezembe a kissé elázott házi gazdától, majd azt iszogatva beállok az egyik eldugottabb helyre, amíg ki nem találom, mihez van kedvem. Pff... Még a bandám és pár nyomibb gyerek is itt van. Milyen buli ez már?
ChanYeol: Mennyi ideje is? Nagyjából egy órája készülődök. Rosszabbnak érzem magam, mint egy lány.
Gardróbom előtt állva nézegetem ruháimat, melyek közül kiemelek egy fekete, szűk farmert, nagyjából fél óra válogatás után. Összehajtogatott pólóim közül egy egyszerű, fehér rövid ujjút veszek ki, melyen apró, pöttyöknek kinéző, színes állatminták vannak. Magamra kapom azokat és befújom magamat egy parfümmel. A lehető leghalkabban jövök ki szobámból és kezdek el öltözködni a sötétben.
Igen, megszököm otthonról. Miért? Mert amúgy utálják a szüleim az ilyesfajta bulikat, így nem is engednének el. De, ha nem vagyok itthon egész este és néha még reggelente se, az fel sem tűnik nekik.
Egy hosszított, fekete kabátot és fehér sportcipőimet is felhúzom és a házkulcsomat meg telefonomat a zsebembe csúsztatva hagyom el otthonom. Szerencsére annyira nincs messze a helyszín, ahova mennem kell, nem úgy, mint minden más. Igen, rossz olyan házban lakni, ami körülbelül mindentől két kilométerre van.
Pár perc alatt odaérek és levetve kabátomat máris ismerős arcok után kutatok. Miután nem találok egyet sem a házigazdától elcsórok egy fogalmam sincs, milyen alkohol tartalmú, italos poharat és kiszúrva magamnak egy aranyos lányt, beállok hozzá táncolni.
Tartanom kell a látszatot, hogy inkább a lányok felé hajlok, semmint a fiúk felé. Semlegesnek érzem magam ilyenkor. Hh, jól van, ChanYeol.
YoonGi: Még mindig a kis sarokban tanyázok, söröm még alig fogyott el érkezésem óta. Inkább lassan elszopogatom, minthogy lerészegedjek. Isten ments. Jó nekem a köztes állapot is.
Leszenvedem kabátomat magamról, mely már eléggé rám melegedett és az egyik közelemben lévő székre helyezem azt. Leporolgatása közben megérzek egy kezet csípőmön és a nyakamat ostromba venni készülő ajkakat. Oké, ezzel nem is lenne semmi baj, ha nem az az illat szállingózna a tulajdonosából. Lefejtem magamról kezét és szembe fordulok vele, undorodó pillantásaimmal ajándékozva rózsaszín fejét.
-Megtennéd, NamJoon, hogy nem tapperolsz? Tudtommal van kit fogdosnod.-Ellépek tőle és a közelben lévő falnak dőlök.
-Lehet, de nem jött el. Tanulnia kell valami pótló dogára.-Lép közelebb egy lépést. Mi a... Ez be van tépve, vagy mi a tököm?
-Akkor legyél szíves valaki mást találni a megcsalására, ne engem. Mert a végén még szemét leszek és ugrik a napi dugni valód. Bár... Nem tudom, hogy melyik jobb. Ha hagyom, hogy hiú ábrándokba kergesd vagy, ha inkább elmondom, hogy bepróbálkoztál. Mert neki elég ennyi is a szakításhoz. De mivel nem szorult belém ennyi kedvesség, inkább nem mondok semmit, csak megkérlek, hogy húzz el a picsába.-mosolygok rá a híres, "húzz a faszra" mosolyommal és sörömet kezdem inni, hogy lenyugodjak.
-Eszméletlen hogy tudsz beszélni az emberekkel. És ez a smink... Vad. Bejövős. Nagyon.-Közelebb jön és, ha már ezzel nem akasztana ki, még fenekemet is elég rendesen letapperolja. Oké. Most lett kurvára elegem. Elemelve számtól az üveget arcba köpöm a számban lévő itallal, így ő rögtön hátrál tőlem. A körülöttünk lévő két méteres körzetben mindenki felfigyel ránk, így mikor újra felém fordul és lepofozom, már közönség előtt is elküldöm az anyjába. Még a házigazda is odajön, de lenyugtatom, hogy megvagyok, mehet tovább a buli.
Inkább eljövök a megszeppent Namtól és a tömött nappaliban lévő, egyik üres kanapé sarkába telepedem. Egy jég hideg sört tenyeremre nyomok, hogy a pofontól származó csípő érzés enyhüljön. Istenesre sikerült... Nem baj. Legalább megtanulta, hogy velem nem érdemes packázni. Hogy a narkós kis pöcs fejét nyomtam volna bele a klotyóba ahelyett, hogy átengedtem neki az alvezéri posztot. Nem mintha alvezér akarnék lenni. Nem is akartam, nem is akarok és nem is szándékozom. Elég nekem az életem így is...
ChanYeol: Ahogy fogynak a poharamba kiporciózott, számomra ismeretlen keserűségű italok, úgy kerülök egyre több táncpartnerhez. Bár nem vagyok részeg... Van bennem pia. Kezdek kifáradni is.
Lejövök a tánctérnek keresztelt nappali részről és körbe vezetem tekintetem, üres ülőalkalmatosság után kutatva. Észreveszek az egyik kanapé szerűségen ücsörögni egy ismerős arcot, de hála a piának még nem tudom eldönteni ki az.
Lehuppanok a fiú mellé egy nagy vigyorral arcomon. Hozzá közelebb eső kezemmel pedig átkarolom vállát.
-Nem is tudtam, hogy az én Cukrom is itt lesz.-füléhez hajolva beszélek hozzá elősegítve, hogy jobban halljon a hangos zene miatt. Vállán pihenő kezemmel az az alatt lévő felületet kezdem simogatni, továbbra is vigyorogva.
YoonGi: Amikor felfigyelek már egy magas alak jön felém és nem is kell sokat gondolkoznom, hogy ki is az. Lehuppan mellém és félig átölel, de meglazult gátlásaimnak hála csak karjára dőlök, majd miután kiráz a hideg mély hangjára elnevetem magam és vállára döntve fejem válaszolok.
-Én meg nem számítottam rád, ParkPark. Szórakozni vagy dugni jöttél? Mert engem már majdnem elvittek.-nevetek fel újra és felé fordulok, lábaimat zavartalanul dobva ölébe. Nagyon elengedem magam. Pedig a kezem hűtésére szolgált hideg sör csak félig fogyott el. Valaki becsórta mikor nem figyeltem.
ChanYeol: -Hogy is mondjam... Mind a kettő.-nevetek. Ölemben pihenő lábaira teszem szabad kezem, továbbra sem engedem el vállát. Hh, olyan, mint egy kis gyerek.-És mégis ki volt az, aki be akart magának szerezni?-felteszem kérdésemet, mikor már bőségesen eljut agyamig, hogy mi is volt a Törpe még le nem reagált mondata. Lábait kezdem simogatni és mosolyogva nézem ahogy vállamon pihenteti fejét.
YoonGi: Felhorkantok válaszom előtt és közelebb csúszok hozzá, így már combjaim is ölében helyezkednek el.
-Kim NamJoon volt a rámenős "udvarló". Letapperolt, mintha csak a kurvája lennék.-ráz ki a hideg az undortól, majd a mellettem ülőre vezetem tekintetem. Te basszus... Ennek eddig is ilyen szép szemei voltak? Vagy csak a pia? Ehh, mindegy. Pár percre a táncoló tömegre vezetem tekintetem, majd mikor újabb itallal kínálnának minket egyszerűen elutasítom. Így is már félig Yeol ölében ülök hát, ha még több pia lenne bennem. Hajajj...
ChanYeol: -Sejtettem.-Megrázom fejemet és ennyivel le is zárom ezt a témát. Mikor a már szinte rajtam fekvő is rám vezeti tekintetét végig mérem arcát. Valaki megszakítja a pillanatot és italt kínál nekünk, de mindketten elutasítjuk. Én ittam már eleget, pedig nem is vagyok itt olyan régóta. Aztán meg Sugaban is van alkohol, bár mielőtt idejöttem csak sört ivott... Amíg ki nem lopták a kezéből. Hh, szerencsétlen.
Szemeibe nézve húzom teljesen ölembe és eddig vállát tartó kezemmel most derekát kezdem cirógatni.
YoonGi: Elveszek pillantásában és hagyom, hogy ölébe húzzon. Olyan... Kellemes a közelsége. Egyik karommal vállát ölelem át, míg másik mellkasán számolgatja az állatkákat. Szemem sarkából kiszúrok egy szempárt, ami lyukat akar vájni belénk már egy ideje, így egy kis kecmergés után elhelyezkedem ChanYeol ölében úgy, hogy hátamat mutassam a mögöttem lévőnek. Nem fogja elrontani az estémet.
-Mond csak, Chan... Ha inkább a fiúkat részesíted előnyben, akkor miért akarsz látszatban heteronak tűnni?-teszem fel kérdésem, eddig vállán pihenő kezemmel, most tarkóját cirógatva. Láttam, hogy lányokkal táncolt eddig java részt, most pedig egyszerűen hagyja, hogy az ölében üldögéljek, sőt még ráadásul simogat is. Persze diszkrétebben, mint Nam. Hh, jobban esik. Tényleg...
ChanYeol: Eddigi széles mosolyom lehervad arcomról kérdésére és pár percig habozok válaszommal.
-Az emberek előítéletesek, Suga. Ha azt vennék észre, hogy inkább fiúkkal töltök el úgy időt és nem lányokkal... Nem akarom magamra vonni a figyelmüket, sem pedig elérni a szüleimnél, hogy kidobjanak.-Halkan, a dübörgő zenétől még éppen hallható hangon magyarázom. Ujjaimat közben combján járatom, végig szemeibe nézve. Nos, igen... A szüleim és az ítéleteik...
YoonGi: Bánatos szemeit és lehervadó mosolyát meglátva előjön aggódó lényem és másik kezemmel is tarkóját kezdem cirógatni. Teljesen megértem gondjait, hisz egykor én is átmentem ezen. Igaz... Nekem könnyebb dolgom volt akkor öcsém miatt, ugyanis ő is hasonlóan a saját neméhez vonzódik, így egyszerre tudtunk "előjönni" szüleinknek. Igaz, hogy anyánk az elején nehezen bírta elfogadni, de végül meglátta a jó oldalát és már nem foglalkozik vele különösebben. Apám pedig... Lehetőséget látott ebben. Mármint, hogy feltudja ezt "használni" a saját előnyeire. Mondjuk őt sosem izgatta az ilyesmi. Ahogy mi sem annyira...
-Tudom. És értem, de... Ne akard mindig csak azt, hogy nekik legyél megfelelő. Legalább amikor szórakozol... Akkor legyél te. És ne csak félig. Teljesen. Megérdemled, ChanYeol. Ne vond meg magadtól azt, ami jót tesz neked. Csak egy kicsit szard le a szüleidet. Amit nem tudnak az nem fáj nekik. Nem foglak arra biztatni, hogy mond el, mert az egy iszonyatos lelki harc és őszintén nem kívánom neked. Csak, ha úgy érzed, hogy muszáj. Csak akkor.-mosolygok rá biztatóan, majd olyat teszek, amit eddig maximum öcsémmel tettem eddigi életemben. Megölelem. Magamhoz húzom Park ChanYeol szomorú érzésekkel teli alakját és óvóan ölelem, mint egy anya a gyermekét. Túl jó ember ahhoz, hogy ne lehessen önmaga.
ChanYeol: Kedves, életemben még egyszer sem hallott szavai furcsán hatnak rám. Nem tudok rá mit mondani, csak beleolvadok ölelésébe, viszonozva azt.
-Köszönöm.-suttogom fülébe. Bár én sem tudom, mit köszönök. Talán, hogy ő az első, aki arra ösztönöz, hogy legyek önmagam. Mert nem szoktam magamat adni, mindig felveszek egy szerepet... Kivéve mostanában. Mikor vele vagyok.
Lehunyt szemeim kipattannak a már közeledő gondolatra és elhúzódom Sugatól. Éppen annyira, hogy szemeibe nézhessek és egy apró mosolyt megengedjek magamnak, ezzel jelezve, minden oké.
Olyan furcsa... Eddig nem is ismertem és alig pár hét alatt egészen más szinten, közel kerültünk egymáshoz. Egészen máshogy...
YoonGi: Érzem, hogy viszonozza ölelésem, majd mikor elválik rámosolygok. Őszintén, talán eddigi legőszintébben. Hajába túrom ujjaimat és úgy nézek igéző szemeibe, melyek nem engedik, hogy elnézzek belőlük. Magamhoz húzom fejét, hogy homlokára egy biztató csókot hinthessek, majd gyengéden megpaskolom vállát.
-Akkor keríts magadnak valakit és kapd el.-nevetek és kezdenék kimászni öléből, hogy útjára engedjem és végre egy estéje jól teljen.
ChanYeol: A homlokomon csattanó puszi és hajamban pihenő keze miatt kissé elpirulva fogok rá csípőjére, mikor ki akar mászni ölemből. Megnyalom ajkaimat és lassan övéire hajolok. Hát... Már sikerült szereznem magamnak valakit, YoonGi. Csípőjét és derekát simogatva mélyítem el a csókot, melyet meglepettségemre viszonoz. Hh, erre mind a ketten emlékezni fogunk. Egyértelmű, hiszen nem vagyunk segg részegek. Na mindegy, majd lesz, ami lesz.
YoonGi: Mikor visszahúz ölébe kicsit meglepetten nézek rá, de mikor megcsókol már végleg megszeppenek. Viszont hamar karjaiba olvadok, mikor elmélyíti a csókot és még lassan, de viszonozni kezdem. Beljebb csúszok ölében, hogy még többet érezhessek ajkaiból, melyek teljesen megbabonáznak. Karjaimat nyaka köré fonom és gyengéden hajába túrok, miközben oldalra fordítva fejem falom kicsit jobban ajkait. Eszméletlen jól csókol...
ChanYeol: Továbbra is lassan csókolom, szenvedélyesen, de nem eltúlozva. Belemosolygok ajkai akaratosabb mozgásába és pár pillanat után felveszem tempóját. Egyik kezemet felkarjára vezetem és ott simogatom tovább bőre felszínét. Érdekesen jó érzések lepnek most el... Aish, túl jó...
YoonGi: Levegőm pont most akar elfogyni, pedig nagyon jó így. Ajkainak tökéletes mozgása, kezeinek édes cirógatása, mind borzongásba taszítanak. De muszáj levegőt juttatnom tüdőmbe, így elválok tőle csupán csak alig pár milliméterre. Megnyalom ajkaimat és pár kis csókot nyomok elnyílt ajkaira. Kezem nyakáról mellkasára simít, majd pólója nyakába akasztom ujjaim és újra csókolni kezdem. Nem bírok elszakadni tőle... Túl édes. Túl jó. Túlságosan szeretném még érezni... Érzem ahogy nadrágom szakad a szaggatott részeken, de nem tud most érdekelni, azért is közelebb férkőzöm hozzá, egész addig, míg hasunk egymásnak nem ér. Oké... Kurvára, de izmos a rohadékja... Ah, bassza meg.
ChanYeol: Miután ajkai elszakadnak enyémektől, csukott szemmel és elnyitott szájjal várom, hogy újra csókolhassuk egymást. Még közelebb csúszik hozzám ölemben és egyik kezemet fenekére simítom, hogy magamnál tarthassam, hogy ne csússzon le rólam. Másik kezemet elveszem felkarjáról és édes, mondhatni izmos hasára teszem. Hihetetlenül... Felemelő? Nem is tudom megfogalmazni, milyen érzés így is vele lenni. Különösen jó. Mondhatom, hogy ilyet sem éreztem még, csak egy csók miatt. De ez nem is csak egy csók... Ez ahhoz túl jó. Aish, Min YoonGi mit teszel?
YoonGi: Csak most realizálom, hogy egyik keze huncutul fogja fenekem, amire egyébként nagyon allergiás vagyok, neki még is hagyom. Ahogy nagy tenyere érint... Beleborzongok. Édesen morgok bele csókunkba mikor hasamon pihenteti másik kezét. Ha ő Dóra a felfedezőt játszik, akkor már én se maradjak ki... Ajkaim most lassan ízlelgetik alsó ajkát, kiélvezve minden percet, amit azokon a tökéletesen ívelt és telt ajkakon tölthet. Végig simítok kezeimmel mellkasán, egészen le hasáig, majd onnan fel hátára, így szinte teljesen rádőlök részben instabil egyensúlyom miatt is. Park ChanYeol, hogy tudtad elvenni az eszem?
ChanYeol: Pillanatokig még élvezem ajkait és közelségét, majd végelegesen elválok tőle, kezeimet combjára téve. Számat beharapva nézek szemeibe és elmosolyodom. Nem tudom, hogy most mit csináljak, mit mondjak. Nem jut semmi eszembe. Szerencsére azonban, megint megzavar minket egy fiú és ismételten alkoholt kínál, amit én most el is fogadok, nem úgy, mint az ölemben ülő. Lassan kezdem kortyolgatni az italt, közben a táncoló tömeget pásztázva. Visszamennék már táncolni... Hh, igen, amikor bulizni megyek általában a legtöbbet táncolok. Nem mintha olyan nagyon tudnék... De hát élvezni lehet.
YoonGi: Elválunk egymástól, én pedig csak mosolyogva üldögélek tovább "helyemen". Az újabb alkoholt nem fogadom el, ismerem annyira a korlátaimat, hogy tudjam az már sok lenne nekem. Persze Chan kéri a neki adott piát, amit lassan kezd inni én pedig szinte vágyakozva nézem fel-le mozgó ádámcsutkáját. Az normális, hogy legszívesebben szanaszét szívnám az egész felületet? Ahh, inkább nem. A végén még észre veszik a szülei, aztán magyarázkodhat. Látom ahogy a mögöttem lévő táncparkettet pásztázza. Van bennem annyi pia, hogy rávegyem magam a táncolásra? Bőven. Na akkor táncoljunk! Kimászok öléből és kezét megfogva felhúzom a kanapéról, majd fejemmel magam mögé mutatok. Nem szokásom sokszor táncikálni, meg nem is vagyok az a táncos lábú, de... Most Chan érezze jól magát, ha már én lettem az a valaki akit "beszerzett" -na jó, ormótlanul el lettem csábítva. Nem ér...
ChanYeol: Mikor kiszáll ölemből és felhúz a kanapéról nem tudom, mit szeretne. Aztán fejével a táncoló emberek felé bök, én pedig szélesen vigyorogva húzom be a tömegbe. Egyik kezemmel csípőjére fogok, míg a másikat, mellyel alkoholomat tartom vállára teszem. A lehető legközelebb húzva magamhoz kezdek mozogni a zene ütemére, szemeimet félig lehunyva. Aish... Túl jó ahogy megint mindene hozzám ér...
YoonGi: Ahogy behúz a majd, hogy nem egységesen vonagló tömegbe és magához húz vigyorogva kezdek vele mozogni. Kezeimet nyakába fonom és fejét magamhoz húzom, hogy végig rám nézzen. Meghallom az új zenét, amit természetesen ismerek és várok. Várom a refrént és az ahhoz tartozó dallamot. Mindjárt... Most. Végig simítok mellkasán és csípőmet felé lökve hullámzok egyet vele együtt. Huh... Arcát megsimítom és megismétlem az előbbi mozdulatom, most ajkait megtépve kissé közben. Olyan jó... A közelsége... Ami köztünk izzik... Minden.
ChanYeol: Fejemet hátra hajtom és szemeimet becsukom, mikor mozdulatát megismétli. Vele együtt folytatom az övéhez hasonló mozgásokat magába foglaló táncolást. Talán túlságosan is élvezve. Ajkaimat elnyitom és számon veszem a levegőt, míg fejemet vállamra döntöm, továbbra sem nyitva ki szemeimet. Csípőjén pihenő kezemet derekánál a pólója alá vezetem. Életemben és a mai napon sem ez az első ilyesfajta közelségű és ilyen mozgásokkal vegyített, idézőjeles táncom. Ha ezt lehet táncnak nevezni... Attól függetlenül pedig élvezem, főleg mert éppen Min YoonGi simul hozzám. Mindenhol... A gondolatra halkan felsóhajtok és a fiú nyakára hintek néhány csókot. Muszáj... Olyan jó.
YoonGi: Velem együtt kezd mozogni, amire megremegek és nyakát kezdem simogatni. Felszakad belőlem egy sóhaj mikor keze pólóm alá csusszan és végig vezetem kezem oldalán, egészen le izmos combjáig, amibe belefúrom ujjaimat. Lehunyt szemeim kipattantak mikor megérzem ajkait nyakamon és most valahogy lehetetlen közel húzom magamhoz magas és vonzó alakját. Elengedem füle mellett nehezen visszatartott morgásomat és elölről hajába túrok. Látom, érzem és tudom, hogy élvezi soft pornónak elmenő mozgásunkat... Nem akarok vele lefeküdni. Lehet, hogy ez az utolsó ilyen tevékenységünk és bizonyára mindkettőnknek ezen fog kattogni az agya hétvégén... De most nem érdekel ez. Ő érdekel.
ChanYeol: Még nagyjából fél-háromnegyed óráig élvezzük egymás mozgását és közelségét. A végére mindketten lefáradunk és mivel már későre jár, úgy döntök haza indulok. Persze nem úgy terveztem, hogy az estét otthon töltöm, de hát ez így jött össze...
Az ajtóhoz megyek és ott összetalálkozok a már teljesen részeg házigazdával, akitől elköszönök és kabátomat magamra véve kimegyek a házból. Mélyet szippantok a hűvös, hajnali levegőből, ami rögtön megcsap, mikor kijövök. Összehúzom magamon a kabátot és megvárom, amíg a Törpe is összeszedi magát és utánam jön. Legalábbis azt mondta, ő is jön... Toporogva és hajamat túrva várok, miközben a sötét, esti tájat elemzem. Már a lámpák sem égnek az utcákon... Késő van. És sötét...
YoonGi: Alaposan elfáradtam a táncolásban, így közös megegyezés alapján elhagyjuk a bulit. Előre küldöm, amíg megkeresem kabátom, majd elköszönök a házi gazdától és kilépek az ajtón. Meglátom az ajtóban didergő Egérkémet, majd mögé lépve megsimítom hátát.
-Haza kísérlek.-mondom neki mosolyogva, majd kilépünk az utcára. Ketten, együtt.
ChanYeol: -N-nem kell... Messze lakom és már késő van.-Egy ideig egy irányba megyünk így karomat átvetem vállai felett és úgy sétálok mellette. Persze, most nincs olyan messze otthonom a buli helyszínétől, de azért mégis egy elég hosszú séta. Neki pedig ezt duplán kéne megtennie, ha hagynám, hogy hazakísérjen. Nem azt mondom, hogy nem örülnék neki, mert igazán jót tenne, ha velem jönne... Főleg a sötéttől való apró félelmem miatt... Meg hátha elrabolnak. Jól van, ChanYeol gondolj még ilyenekre. Hülye gyerek.
YoonGi: -Nem baj. Úgyse szándékoztam haza menni.-rántok vállat mosolyogva és megfogom vállam fölött átdobott kezét. Nem is hagyom ellenkezni, amikor le kéne fordulnom csak tovább megyek mellette a szokatlanul sötét utcán és érzem, ahogy bújik kissé.-Félsz a sötétben?-kérdezem kedvesen, semmi piszkálódással.
ChanYeol: -És... És akkor hova fogsz menni?-nézek rá pár pillanatra. A sötét utcát kezdem figyelni, egyik oldalról a másikra kapkodva tekintetem. Semmi bajom amúgy nagyon a sötéttel... Ha házban vagyok. De így, ilyen rohadt sötét utcákban persze, hogy nem ugrándozom örömömben.-Nem.-Fejemet is megrázom, de válaszom túl heves, így valószínűleg leveszi a Törpe, hogy a válasz inkább igen.
YoonGi: -Sehova. Csak bolyongok. Aztán majd reggel felé összeszedem az öcsémet és haza megyünk.-rántok vállat mosolyogva. Kérdésemre kicsit később és talán túl átlátszóan válaszol, így átölelem derekát és úgy megyek vele tovább. Nem félek a sötétben egyébként csak, ha előtte bemesélek magamnak valamit, vagy olyat nézek, hallok. De amúgy még szeretem is, ha úgy vesszük. Megnyugtató.-Nyugi. Nem gáz. Tényleg korom sötét van, de ne aggódj. Itt vagyok.-Simogatom meg oldalát.-Na, ugye, hogy jó, hogy elkísértet hupsz. Kísérlek. Nem kísértet.-kuncogok.
ChanYeol: Közelebb lépek hozzá mikor derekamat átöleli és úgy nézelődöm tovább.
-Yah, YoonGi! Szemét vagy.-csapok vállára fejemet rázva, de elnevetem magam a végén. Tényleg olyan kis izé... Aish, de azért jó vele lenni. Igen, Chan? Jól van akkor.
Pár perc után lefordulunk, és elérünk házamig. Ellépek Sugatól és végignézve rajta látom, hogy kissé didereg. Azért mégis csak egy bőrkabát van rajta. Aish, így nem hagyhatom, hogy ne menjen haza... De érdekes lenne, ha nálam maradna, nem? Mindegy.
-Figyi... Ha tényleg nem mész haza és... És máshova sem.-szemeimmel a föld érdekesnek nem mondható felszínét tanulmányozom.-Miért nem maradsz... Khm... Nálam?-szemöldökömet felvonva nézek vissza a meglepett fiúra.-Mármint hideg is van meg... Meg minden ilyesmi.
YoonGi: Csak elnevetem magam mikor leszemetez, majd mikor házához érünk már gondolkoznék, hogyan köszönjek el, de... Zavartan és a földet nézve felajánlja, hogy ha már haza nem megyek, akkor maradjak nála. Várjunk, mi? H-hogy... Én... És... Nyelnem kell egyet válaszom előtt. Tényleg hideg van. A felhők is gyűlnek. Ilyenkor általában valamelyik haveromhoz könyörgöm be magam, vagy valami durva szórakozó helyen töltöm az időt reggelig, de... De most valahogy vonzó a dolog, hogy nála töltsem el az éjszakát.
-Há-hát... Jó. Úgy is parázok a vihartól és nagyon arra hajlik.-nézek fel az égre.-De.. Nem akarom, hogy balhézz a szüleiddel. Majd hajnalba eljövök. Hagyd elől a kulcsot. Majd... Majd a postaládába rakom miután bezártam mindent.-túrok hajamba zavartan. Aish... Kellemetlenül izgatott vagyok... Normális ez?
ChanYeol: -Nem kell. Nyugodtan maradhatsz reggelig is. Ilyen miatt úgy sem fognak kiakadni.-magamra erőltetek egy mosolyt, majd csuklóját megragadva magammal húzom a bejárati ajtóhoz. A lehető leghalkabban kinyitom azt és miután mind a ketten bemegyünk visszakulcsolom. Leveszem cipőmet és kabátomat és újra Suga csuklójára fogok. Behúzom a szobámba, aminek ajtaját bezárom és felkapcsolom a lámpámat. Remélem anyámék nem ébredtek fel... Nem arról híresek, hogy mély alvók lennének. Sűrűn felébrednek kisebb neszekre. Aish, az igaz, hogy nem lenne jó vége, ha most ébren lennének... Reggel még valahogy ki tudom magyarázni.
YoonGi: Ahogy már szobájában vagyok először körül nézek, majd felé fordulva teszem fel belém fojtott mondatomat
-Chan... Látom az arcodon. Tényleg eltűnök reggel, hogy ne bukj le. Sokszor szöktem már el otthonról, gyerek játék.-simítom meg karját, majd megszabadulok kabátomtól, ami rajtam maradt. Ahh... Sokkal jobb, mint kint a hidegben. Beljebb lépek és óvatosan leülök az ágy szélére. Oké, YoonGi. Bent vagy. És most? Befogadómra vezetem tekintetem, ezzel kérdve meg tőle, hogy most hogyan tovább.
Meghallok valami hangot kintről. Baszki. Chant az ágyába rántom és nyakig betakarom, én pedig az ágy alá bújok és számat is befogom, hogy ne hallatszódjon lélegzésem. Hh, még jó, hogy pici vagyok és eltudok bújni. Chant necces lenne eldugni. Bár... A szekrénybe lehet beférne.
ChanYeol: Felsóhajtok ellenkezésére és hajamba túrva nézek el róla. Elveszem tőle levetett kabátját és íróasztalomra helyezem, amikor is ágyamba ránt ő maga pedig elbújik fekvőhelyem alá. Nem értem miért, aztán meghallom, hogy valaki a konyhában járkál. Aish... Sejtettem, hogy felébredtek.
-Gyere ki, Suga. Nem fog benézni, nyugi.-ágyam szélére csúszva nézek be alá és kezét megfogva félig kihúzom rejtekhelyéről. Halványan mosolyogva felülök ágyamban törökülésbe és takarómat összegyűrten ölembe húzom így nézve a már előttem álló fiút. Mondjuk, lehet leellenőrzi apám, hogy itthon vagyok-e, vagy egyáltalán élek-e... De nem érdekel. Itt van YoonGi, ezen kívül más nem érdekel. Ő is mondta, ne akarjak mindig nekik megfelelni.
YoonGi: Ahogy meghallom hangját és kikászálódom az ágy alól felállok, majd rámosolygok aranyosan engem figyelő alakjára. Sóhajtok egyet... Jól van, maximum majd segítek neki magyarázni. Újra körül nézek, majd mivel valószínűleg itt maradok éjszakára önállósítom magam és mintha régóta járnék ide, keresek magamnak valami pizsamát. Kinyitva egy szekrényt megkeresem a pizsis stócot és egy halvány zöld, hosszú ujjú mellett döntve kiveszem azt és vállamra csapom. Lassan megszabadulok nadrágomról, átkozva és áldva az eget amiért egy ilyen feszülős, fekete bokszert vettem fel. Áldom, mert rohadt kényelmes és átkozom, mert hát olyan mintha a második bőr rétegem lenne. Gyorsan átváltom pólóm is, majd csak nézem magamon a körülbelül engem háromszor kitevő pólót.
-És ha eddig nem éreztem magam aprónak, akkor most igen. Hogy a faszba nőttél te ekkorára, ember?-nézek rá halkan kacagva.
ChanYeol: Mosolyogva nézem ahogy feltalálja magát és szerez ruhát, amiben aludhat. Amíg átvedlik és is leszenvedem magamról ruháimat és az alvásra használt fekete pólómat magamra veszem, egy percig sem kelve ki az ágyból. Innen már nem kelek fel az biztos.
-Titok.-kacsintok rá vigyorogva. A közvetlen az ágyam mellett elhelyezkedő szekrényemből kiveszek egy takarót és arrébb csúszom ágyamon, helyet adva a Törpének. Hh, a pólómban tényleg még kisebbnek néz ki. Aranyos. Na jól van, Park ChanYeol most állíts magadon.
YoonGi: Szemet forgatok válaszára, majd a nekem szorított helyre bekucorodva török ülésbe helyezkedem. Telefonomért nyúlok megnézve, nem hiányoztam-e valakinek, de csak öcsém küldött egy üzit. Megnyitom azt és felszisszenek a képre, ami benne van. Oké. Öcsém... Elvan. Mindig is tudtam, sejtettem, hogy jó szexuális életet él, na de, hogy ENNYIRE. Mindegy. Majd lekezelem, ha kell... Ish... Magam mellé ejtem inkább telefonom a földre és hátra dőlök a párnára. Fejemet elfordítva Chanra nézek, majd elmosolyodom és ajkaira hajolok. Édesen ízlelgetem ajkait, kezemet nyakára simítom és valahogy... Megint nem tudok elszakadni...
ChanYeol: Mikor mellém helyezkedik elfekszem ágyamon. Kezébe vett telefonjára nézek és szemeim alig láthatóan kikerekednek a megnyitott képre. Nem tudom ki küldte neki, de ish... Félig magamra húzom a takarómat és én is felé fordítom fejemet. Csókját nem viszonozom, elhúzódom tőle és csak egy puszit lehelek ajkaira. Nem lenne a legkellemesebb vége, ha most csinálnák azt, amit a bulin is... Mindig is rossz voltam az öntartóztatós dolgokban, ez a szexuális léttel sincs másképp. Suga pedig hát... Sikeresen elérné a meg sem jelölt célját. Azt pedig egyikünk sem szeretné valószínűleg.
YoonGi: Ahogy elválik tőlem tudom miért teszi és teljesen meg is értem. Szülőkkel otthon nem túl kényelmes, de nem is terveztem lefeküdni vele. Nem hiszem, hogy ez egyszeri alkalomnál több lenne és elrontani sem akarom kezdődő.... Barátságunkat? Mindegy is... Hátamra fekszek és lehunyom szemeimet, de rögtön kipattannak helyükről megrezzenésemmel egy időben, ugyanis egy akkorát villámlik, hogy szinte belerezeg a ház is. Összehúzom magam és a takarót az orromig felhúzom. Jól van... Most életemben először megijedtem valaki előtt. Aish, de kit érdekel? Szar emlékek kötnek a viharhoz.
ChanYeol: Felkelek az ágyból, hogy elkapcsoljam a villanyt, majd visszafekszem gyorsan takarva be magamat a meleget adó takaróval. A kinti vihar villámokat vonz magával, az egyik nagyobbnál YoonGi szinte már megugrik az ágyban. Kicsit elmosolyodom és felé fordulok egész testemmel.
-Gyere ide, Törpe. Mellettem nem bánt a vihar.-nézek rá, bár aligha látok belőle valamit és egyik kezemet kihúzom a takaró alól. Hh, Min YoonGi is fél valamitől... Meglepő.
YoonGi: -Ha-ha... Jól van... Csak mert olyan szép vagy, Hófehérke.-nevetek kicsit, majd a melegséget követve oldalamra fordulok és odabújok az első dologhoz, ami orromnak ütközik. Párszor befeszülök, mikor hangosan dörög vagy villámlik, szemeimet pedig nem merem lehunyni. Egy ágyú lövés hangjával egy decibelű dörgésnél fejemre húzom a takarót és nagy sóhajokkal próbálom nyugtatni magam. Tudom, hogy csak a kis gyerekek félnek a vihartól, de engem olyan trauma ért vele kapcsolatban, hogy a mai napig képes lennék anyámmal aludni ilyen éjszakákon. De... Chan is nyugtató hatású valamennyire. Hisz... Velem van és nem röhögött ki. Hh, le is csaptam volna.
ChanYeol: Szemeimet megforgatom új becenevemre, majd takarómat is megemelve hagyom, hogy hozzám bújjon. Védelmezően magamhoz ölelem és szemeimet lecsukva kezdem egyik kezemmel hátát, míg másikkal néha-néha haját simogatni.
Már majdnem elalszok mikor YoonGi teljesen magára rántja a takarót és mély levegőket vesz. Fejemet kissé megrázom egy sóhaj kíséretében és még jobban magamhoz ölelem. Haját simogatva próbálom nyugtatni, bevetve nővérem régi módszereit. Kicsinek én is féltem a viharoktól és a nővéremmel aludtam olyankor. Sajnos nagyjából öt éve nem hallottam felőle semmit, amióta elköltözött. YoonGi most a kis énemre emlékeztet és ez megmosolyogtat, bár tudom, hogy tényleg nagyon fél. Csak azt nem miért... De ezt nem fogom belőle kiszedni, ez már túl magánügyi téma. Én pedig... Igazából nem vagyok senkije. Hh, ja kurvára senkije.
YoonGi: Érzem védelmező karjait és illatát, ami megnyugtat, így leveszem fejemről a takarót, hogy ne fulladjak meg reggelre. Tompább minden és pilláim is egyre nehezednek. Köszönetként nyomom ajkaim ChanYeol mellkasára és egyik karomat derekán hagyom, gyengéden ölelve. Egyenletesen kezdek szuszogni és bár álmaim nem zaklatnak ma, mégis éberen alszom. Elég mélyen hogy kipihenjem magam, de minden pillanatban feltudok kelni. Ha akarok.
ChanYeol: Ismételten elmosolyodva fogadom, hogy YoonGi leveszi fejéről takaróját és hálájául egy apró csókot kapok fedett mellkasomra. Továbbra is simogatom eddig is érintett részeit, védelmező ölelésemen sem gyengítve.
Percekig, talán órákig sem vagyok képes elaludni, de a mellettem fekvő halk szuszogása már lassan sikeresen hozza szemeimre az álmot. Nyugodtan alszom el, már a vihar sem zavar meg hiszen, amíg éberen csak hallgattam a fiú lélegzetvételeit véget vetett magának a sok villámlás és dörgés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése