PingPong / Első rész
18+
NamGyeom - NamJoon(RapMonster) x YuGyeom [BTS x GOT7]
plusz szereplők: BTS és GOT7
plusz szereplők: BTS és GOT7
Felosztás: NamJoon - Zsani, YuGyeom - Dalma
Figyelmeztetés: Szexuális tartalom, trágár szavak használata.
YuGyeom: Egész napos készülődésemből kiindulva egyértelműnek tartom, hogy csodálatosan fogjuk magunkat érezni. A srácok, -a 13 hülye barom- ma újra betér lakásomba, fél hónap elteltével. A nevelő szüleim elutaztak nagyjából fél évre, valahova Európába, míg engem itthon hagytak saját, felelősségteljes gondoskodásomra bízva. Két napja, hogy elutaztak és eszem folyamatosan csak azon pörög, mit kéne csinálni ma, amikor a -nálam idősebb- szerencsétlenek átjönnek.
Rutinosan szelem végig a hosszú, az emeletről levezető lépcsősort és hirtelen kapva kezembe az egyik kis szekrényen pihenő garázs kulcsot indulok, a zárva álló helyiség felé. Pár rövidebb, folyosónak nevezhető valamin való áthaladás után lenyomom az elém táruló fémszerkezetű, üveg ajtó kilincsét. Belépek az üdítően ható gázolaj szagú sötét garázsba és feloltva a lámpákat a helyiség rég ki nem nyitott bejáratához lépdelek. Ujjaim közé fogom a hideg fém tárgyat és a neki szánt résbe behelyezve elfordítom azt négyszer. Kitárom a nagy faajtókat ezzel megengedve a zárt részben eddig pihegő levegőnek, hogy elszaladjon és helyébe újabb, frissebb levegő kerüljön. A kulcslyukban hagyva a bele tartozó tárgyat felkapcsolom a garázs plafonjáról lelógó lámpát, míg a többit eloltom és így lágy, természetesnek ható fény borítja be a szobát.
Körbenézek a rég meg nem látogatott helyen, majd az egyik sarokban pókhálósodó pingpong asztal felé vezetem lábaimat. Megmarkolva a mozgatása céljából felhelyezett vasfüleket minden erőmet bevetve húzom az asztalt a garázs közepére. Összedörzsölve kezeimet lesimítom tenyereimről a rájuk tapadt port. Kipattintom az asztal két felhajtható végét tartó fém kapcsokat és figyelve arra, hogy ne boruljon fel az óriási zöld tárgy óvatosan leengedem a két felét.
Egy elégedett vigyor ül ki arcomra és úgy indulok felfedezőtúrára a garázsban lévő szekrények mindegyikéhez, hátha valahol rálelek a szükséges ütőkre, labdákra és persze a hálóra. Az egyik sarokban figyelő beszorult ajtajú szekrényt tűzöm ki célállomásomnak. Egy erősebb rántással kiszabadítom a szorulásban szenvedő szekrényajtót, mely mögött már integetnek is felém az előbb említett tárgyak. Mindenből annyit összeveszek karjaimba, amennyire szükség lehet és a nagy, zöld fémvázú falappal ellátott tákolmányra helyezem őket.
Elégedetten vizslatom tekintetemmel a már késznek nyilvánítható szobát. Egy közepes méretű faasztalt tettem a garázs egyik üres sarkába és néhány székkel, babzsákkal és fotellal bővítettem a bútormennyiséget. Az asztalt tele pakoltam ennivalóval, innivalóval és mindennel ami esetleg kellhet.
Nézelődésemből a csengő hangos kiabálása zökkent ki, mire fejemet felkapva lépek ki a helyiségből. Integetve rohanok a zárt kapuhoz, mikor meglátom egyik barátom, V vigyorgó fejét. Boldogan üdvözlöm a srácokat, egyesével szólítva fel őket, hogy a garázsba menjenek. Visszacsukom a kaput és a szerencsétlen bagázs után indulok.
Egyszerűen olyan boldogsággal töltenek el mindig mikor meglátom őket. Az arcomról olyankor, amikor velük vagyok le sem tudom kaparni a vigyort. Mindig együtt nevetünk és élvezzük az életet. Legfiatalabb révén mindenki idősebb nálam -bár a kis BamBam és Kookie velem egyidősek, de pár hónappal előbb születtek, mint én.
-Nos, Srácok! Az első pingpong partink!-lépek be a már kényelmesen pihenő fiúkkal teli garázsba, nevetve. Hihetetlenül szeretek velük lenni.
NamJoon: Kikelve kényelmes ágyamból, megállapítom, hogy aludtam vagy tizenegy órát, ugyanis tegnap jó korán nyomott el az álom. Hiába, nem volt mit csinálnom, unatkoztam, így inkább elaludtam. Kikelek ágyamból és ruhás szekrényem felé veszem az irányt. Miért érzem úgy, mintha valamit elfelejtettem volna? Aish... Na mindegy. Válogatni kezdek a temérdek ruha között. Egy fekete, vádlimon passzentos baggy gatyát veszek fel, és egy sötét szürke, kényelmesen hosszított aljú, hosszú ujjút aminek ujjai kézfejemet takarják. Imádom az ilyen felsőket. Fürdőszobámba megyek és elintézve a reggeli teendőimet a tükör elé lépek. Próbálok valamit kezdeni szanaszét álló hajammal, ami egész jól engedelmeskedik. Tej szőke hajkoronámat már egy ideje tarkítják halvány rózsaszínre festett tincsek, melyeket barátaim előtt még nem fedtem fel, mert nem találkoztunk sokat mostanában. Mindenkivel telefonon tartottam a kapcsolatot. Miután már majdnem jól áll az egész, és minden hajtincsem az égnek mered, hirtelen az egész lelapult.-Az anyád...-sziszegem fogaim között. Úgy döntök nem szarakodom vele tovább, így egy fekete sapkát húzok fel, shiltjével hátra felé fordítva.
Öntök magamnak egy jó nagy pohár kólát, amihez a hűtőnél jutok hozzá. Lassan iszom a hideg folyadékot, mely jól esik ezen a... Hány óra is van? A pulton pihegő telefonomat megnyomom, így láthatom mennyi is az idő. Jesszus... Többet aludtam mint tizenegy óra... Sóhajtok egyet és megiszom megmarad italomat a pohárból. A konyha közepén elhelyezkedő asztalra fekszem, hasamat a hideg falapon pihentetve. Állítom, hogy nekem van a legkényelmesebb étkező asztalom. Telefonom hangosan kezd sipítozni jelezve nekem, hogy valakinek hiányzom az életéből. Elnyújtózkodom a szemben lévő pultig és felveszem a telefont.
-Nam, itt várunk a kocsiban már tíz perce. Mi a tökömet csinálsz?-szól a telefonba barátom és második anyám Jin, elég morcosan.
-Miért? Hova megyünk?-kérdezem értetlenül.
-YuGyeom meghívott magához egy kan bulira. Ne mond, hogy nem emlékszel!-Semmi ilyenre nem emlékszem de hát, ha a kis töki bulit tart és hivatalos vagyok akkor elmegyek.
-Hh... Két perc...-sóhajtok és leteszem a telefont. Az ajtóhoz sétálok és felveszem a mellette lévő fekete sportcipőmet. A nagy tükörben újra megcsinálom hajamat, most már sikeresebben, mint első alkalommal. Minden tincs a helyén áll. Felkapom fehér dzsekimet és napszemüvegemet orrnyergemre csúsztatva hagyom el a kis lakást, amit be is zárok. A fekete furgonhoz sétálok és felnyitom az anyósülés felőli ajtót, amin TaeTae pihenteti fenekét. Hátra döntöm az ülést és lábait fellendítve gurítom hátra, így egy hátra bukfenccel a hátsó ülésre érkezik úgy, mintha el sem mozdítottam volna ülőhelyzetéből. V vigyorogva néz rám, teljesen felpörögve a kis akciómtól.
-Még egyszer!-Beülök felszabadult helyemre és elhajtunk a már régen látott házhoz.
YuGyeom: -Szóval, gyerekek ki akar kezdeni?-kérdezem meg a társaságot, mire rosszalló pillantásokat kapok, valószínűleg a megnevezésük miatt. JinYoung, aki anyám helyett anyám, vállalkozik az első menetre, állítva, hogy Ő vér profi pingpongozásban. Jin áll ki ellene, akin nem látszik, hogy megrémült volna a visszafogott külsejű srác állításától. Nevetve huppanok le az eddig ülőhelyként szolgáló asztalról és ülök le a frissen vörös hajú JiMin mellé, elgondolkozva azon, biztosan jó helyet választottam-e. Mindenkivel tökéletes kapcsolatot ápolok az itt jelenlévők közül, azonban mintha rajta látnám sokszor, hogy túl sok vagyok neki.
Mindenki árbús szemekkel figyeli a két, anyának csúfolt személy cifra szavakkal megspékelt játékát. Törökülésbe húzom lábaimat és térdeimre könyökölve figyelem a meccset. Junior legalább nem hazudott, de Jin is megemlíthette volna, hogy ilyen jól játszik. Velük se fogok meccsezni. Nem én vagyok a legrosszabb játékos a Földön, de azért hozzájuk képest olyan vagyok, mint egy frissen született csikó. Na jó, ez elég hülye hasonlat volt, YuGyeom. Nagyjából 30 perc elteltével döntenek úgy az idősebbek, hogy akkor most itt abbahagyják, mert ennek így nem lesz vége. A következő páros akik egymás ellen küzdenek pedig Suga és YoungJae. A "pályához" közelebb hajolva figyelem az eseményeket. A nagy kosárlabdás nem bírja sokáig a fülig érő mosolyú fiúval szemben, így nagyjából 5 perc alatt vége ennek is, a sok szurkoláshoz képest amit tőlünk kaptak. Szinte már mindenki játszott mindenkivel, azonban én még nem kerültem sorra, ahhoz képest, hogy a házigazda vagyok. Folyamatosan mennek a meccsek, és a két anyáskodó is sorra nyeri a játszmákat.
Mostanra kezdem azt érezni, hogy szeretnék is játszi, így kiveszem az éppen leülő HoSeok kezéből az ütőt és labdát, majd az asztal egyik felére állok. Kíváncsi tekintettel nézek körbe a kifáradt társaságon és csillogó szemeim megakadnak az egyik babzsákban, a fenekét pihentető szőkeségen. Szemöldökömet kirívóan felhúzva kémlelem, hátha képes lesz még ma felkelni és párbajozni velem. NamJoon elég jól játszik, ezért kíváncsi leszek mi lesz a menet végkifejlete. Ajkaim széles vigyor formájában jelzik tetszésüket a már velem szemben álló idősebb jelenléte miatt. Oldalra döntve fejemet átpattintom a kis fehér labdát neki. Jobb kezemben forgatva a csöppnyi faütőt figyelem Monster kezét, hogy ne felkészületlenül érjen nyitása. Érdekes meccs lesz az biztos.
NamJoon: Házigazdánk szívélyesen fogad a garázsban, ahol már minden ki van készítve ahhoz, hogy egy pingpong partit csaphassunk. A két asszony kezdi, profiként forgatva az ütőt, épp úgy, mint a palacsinta sütőt. Mindenki volt már mindenkivel, még én is megmutathattam mit tudok. Nem voltam egy vér profi, mint Juju vagy Jin, de azért tudtam valamit.
Megérzek magamon egy provokáló pillantást, mely házigazdánkhoz tartozik, aki első meccsét velem kívánja lerendezni. Az asztal másik felére állok, és megkapom a labdát. Egy erős lecsapással kezdek, jól megcsűrve a labdát. Éles reflexei kivédik, és hasonlóképp ütik vissza. Sokáig cikázik a labda, amíg YuGyeom el nem téveszti, és a labda a földre nem esik, kopogásokat hallatva.
-1:0 nekem, Maknae.-vigyorgok rá és megszabadulok fehér dzsekimtől.
YuGyeom: A meccs egészen zökkenőmentesen halad kettőnk között. A labda egyenletes pattogásának ütemére áll be szívverésem és egyre csak élvezem a játszmát. Orromba egyszerűen nyilall egy csiklandozó érzés, ami figyelmemet eltereli és az apró fehér labda mellettem elpattanva érkezik a földre. Meghallom ellenfelem kárörvendő hangját, mire egy másik labdát fogok ujjaim közé, villámokat szóró szemekkel meredve a szőkére.
-Annyira azért még ne bízd el magad.-szólok vissza egy a veszteség miatt induló fellángolásból. Rühellem amikor nekem kell veszítenem. Igazi versengő típus vagyok, abból is a legrosszabb fajta. Nem bírom elviselni a vereséget, aminek sokszor ittam meg már romlott levét. Magabiztos kézmozdulattal ütöm a szemben állónak a pattogót amivel egy időben számat elhagyja az eddig idegesen bent tartott levegőmennyiség. Az ütni való tárgy újra ütemesen pattan egyet-egyet az asztal közepén elhelyezkedő háló két oldalán. Hirtelen felindulásból, mikor újra felém veszi az irányt a labda egy egyszerű mozdulattal csapom azt le, ami így szinte párhuzamosan az asztal lapjával repül a másik oldalra. A magabiztos férfi visszaüti, azonban neccbe akad a kis gömb. Egy az egész arcomat takaró vigyorral pillantok a másik oldalon az asztal szélére tenyerelő felé.
-1:1! Mondtam, hogy ne reménykedj.-nyújtom ki az idősebbre nyelvemet, mint valami rossz óvodás és kezeimet összeütve veszem újra lehűlő ujjaim közé a kis faütőt. Monster kezd, s figyelmesen fogadom minden ütését. Kiesés helyzetbe kerülök, ugyanis a labda mellettem akar újra elszáguldani, de egy jól irányított karlendítéssel megakadályozom a betonra való érkezését. Nagyon élvezem ezt most. Túl fűt az adrenalin amit a pontszerzésemnek köszönhetek.
NamJoon: A szemben álló versengő természetét ismerve nem is számítottam másra győzelmem után, mint vérre menő harcra. YuGyeom az ilyen baráti játékokból is komoly versenyt csinál, mindent bevetve a győzelem érdekében. Engem igazán sosem hatott meg, hogy most vesztek vagy sem. Szeretek nyerni, de nem ez az életcélom. Reflexből ütöm vissza a felém pattogó labdát, melynek folytonos hangja valamiért nevetésre késztet. Lassacskán feltörő nevetésem okozza azt, hogy ügyetlenül érek a labdába, így pontot szerezve a fiatalabbnak, aki gyerekesen dörgöli orrom alá, hogy nyert egy pontot. Meccsünk egyre erőszakosabb lesz, YuGyeomból egy-egy kisebb ideges kiáltás is elhangzik. Az egyik babzsák fotelban fenekét süppesztő BamBam enyhén elnyílt ajkakkal figyeli ellenfelemet, csodáló pillantásait a fiú különböző testrészein elidőztetve. A külsejére különösen ügyelő fiún tisztán látszik, hogy oda van a verseny mániás tökösért, de szerintem ezzel az illető is tisztában van. Nekem őszintén semmi bajom a sötét szürke egyeddel, kifejezetten aranyos és jó társaság. Egy nagy kéz mozdulattal csűröm felé a labdát, egy állatias hörgés kíséretében, ami lepattan a másik oldalon, egyenesen kikerülve YuGyeom ütőjének érintését.
-Ne örülj előre picuri.-vigyorgok rá, ahogy meglátom homlokán kiduzzadó ereit, melyek idegességét jelezték.
-Verd meg! Verd meg! Verd meg!-hallom a mély hangtól származó kántálást, mely Markhoz tartozik. Igen. Mindig is tudtam, hogy ő egy kis szadista, de azért nem lenne vicces ha verekednénk. Különben is, jelen vannak az Ommak, úgyhogy nem lenne belőle semmi móka.
YuGyeom: A hangok amiket érdekesnek ígérkező meccsünk közben kiadok, érdekes reakciókat váltanak ki a babzsákba süppedő thaiföldiből. Mindig is tudtam, hogy odáig meg vissza van értem, de számomra túlságosan... Nem is tudom hogyan mondjam. Ribancos? Igen, ez a megfelelő szó. Sokat ad a külsejére, mint az itt lévő csapat minden egyes tagja, mégis az ő ruhái, korához képest túl kirívóak. Elmémet pedig ez nem képes megérinteni.
A folyamatos karlendítések és Nam medvééhez hasonlítható morgásai közben, akad arra időm, hogy időnként a "közönségre" tekintsek. Hobie hozzá illően, felső fogsorát megmutatva ül az egyik fotelban tátott szájjal figyelve az idősebbet. Szemeiben talán a vágy fénylik, melyet a szőke egy-egy ütésénél elhangzó -más szituációkba illő- hörgése kelt benne. J-Hope egy hihetetlenül rendes, harmadik anyának is kinevezhető egyéniség, az ő sajátos hangjaival együtt.
Újra egész testes figyelmet szentelek a meccsnek, azonban a még nem teljes "felébredésem" lesz okozója, hogy ellenfelem újabb eredményt tudhat magánál. Talán túl komolyan veszem a játékot, talán nem, az agyvizem -akármelyik lehetőséget nézzük- elforr, jelezve, hogy hamarosan ténylegesen elszakad a cérna. A banda második legidősebb tagjára meresztem ölni tudó tekintetemet, mikor biztatni kezdi amúgy is előtörni készülő indulatomat.
-Picuri az agyad, Monster az...-dünnyögöm orrom alatt, míg ismét belekezdünk egy menetbe. Az ütő melyet jobb markomban tartok rázkódik, ahogy érzi kezem folyamatos remegését. Agyamat ellepi a győzni akarás, az én-központúság és az ideg. Elködösülő tekintettel játszok, teljesen rutinból és reflexből kirázva tetteimet. A pontok csak nem akarnak kedvezni nekem. Nem tudom úgy kicselezni az idősebbet, hogy azt váratlanul érje a tett.
Azonban neki sikerül és leginkább magamat vágnám most a pingpong asztalhoz, nem a semmiről sem tehető ütőt. Hosszú ujjaimat lenőtt, kopott rózsaszín hajamba száműzöm, próbára téve hajhagymáim tűrőképességét. Arcomat az elégedetten vigyorgó, egy-egy gödröcskével díszített arcú játékos felé emelem, elmormolva magamban az összes átkot amit csak ismerek. Nem bírom én ezt ép ésszel.
NamJoon: Nem hallom mit motyog orra alatt, de biztos én vagyok a téma. Amikor újra lepattan a labda a játéktérről, ezzel még egy ponttal közelebb hozva engem a nyeréshez, elvigyorodom. Futó pillantással végignézek barátainkon, amikor J-Hopera vezetem szemem, az illető arca mély vörös színt vesz fel. Tudom, hogy tetszem neki, bár azt nem tudom, hogy mennyire. Nekem ő csak egy nagyon jó barát... Nem tudnám viszonozni ha többet érez.
Tovább folytatjuk a meccset, egy igen rövid labda váltással, melyből győztesen jövök ki. YuGyeom arcát látva, már nem hiszem, hogy nagyon akarok nyerni. Tudom, hogy neki ez egy teljesen vérre menő játszma. Aish... Hosszú percekig megy a labda, talán fél órán keresztül pattog egyik félről a másikra.
-Legyőzték Ommaék rekordját.-szólal meg Kookie, JaeBum telefonját nézve, amin valószínűleg egy stopper megy. Ellenfelem már egészen kiizzadt, szemeiből a győzni akarás ideges fénnyel szikrázik felém és a labda felé. Nyugalmas tempóba ütöm a labdát, annak ellenére, hogy YuGyeom elég erősen üti vissza a pöttöm fehérkét. Egy ilyen ütésemnél történik a sorfordító pillanat, mikor a labda lepattan az asztalról, tökéletesen kimutatva a nyertest aki nem más, mint én...
-Na végre! Azt hittem már itt öregszünk meg, de maximum megéljük azt, ahogy Jin és Jinyoung megszül egy gyereket.-sóhajt Suga, mire mindenki nevetésben tör ki, kivéve a két említettet és a legyőzött, rózsaszín tincses vattacukrot. Aish... Ennek nem lesz jó vége. Lágyan mosolygok társaságunkra.
YuGyeom: Már kezdenek elfogni az álomszerű remények, hogy talán még meglátogathatnak a pontok, mikor Kook felszólal. Elégedett mosoly ül halványan ajkaim szélére és kezem kezd lentebb venni remegéséből, habár idegességem nem szállt még el. Nincs semmi ami el tudná terelni figyelmemet, nincs semmi ami megzavarhatna. Mégis, az ütő kicsúszik markomból, nagy csattanással és a labda pattogó hangjával kísérve érkezik a betonra. YoonGi elsüt egy poént, miszerint számára igen csak untató volt játszmánk, mire a társaság nagy része hahotázni kezd. Junior és SeokJin megsértve figyelik a viccelődő fiatalabbat, míg HoSeok büszkeségtől csillogó szemekkel mered a már újra sapkában lévő fiúra.
Agyam eldurran és egy hirtelen mozdulattal mászom meg a nagyjából két méter hosszú asztalt és a velem egy magas fiút felkaron ragadom. Szemeim lángolnak, mikor elnyel az idegesség gödre, oly' mélyen, mint még soha. Bátran kezdem magam után ráncigálni a fiút a házba vezető üvegajtó felé. Érzem hátamon a meglepődött, perzselő tekinteteket, de nem foglalkozok az érzéssel. NamJoon minden erejével próbálja kirántani karját ujjaim közül, de felkarjára markolok. Lábammal egy erőteljesen lecsapó rúgással kitárom magam előtt a nyílászárót és betuszkolom a házba az értetlen tekintetű RapMont. Bekulcsolom az előbb kivágott ajtót és az azt tartó falnak lököm akaratosan figyelve a férfit, aki kezeit emeli mellkasához. Testemet izmos alakjához nyomva kapok kívánatos ajkaira, s izmai befeszülnek amikor kezem pólójához vezetem. Feltűröm a puha anyagot, miközben csípőm mozgatása folyamatos egyensúlyban van ajkaiméval. Eszméletlenné tesz az érzés, amit alfeleink összeérintése okoz, de úgy érzem ez csak rám van ilyen hatással. Mindegy.
NamJoon: Nem tudok mit reagálni mikor a nálam fiatalabb átmászik az asztalon, és karon ragadva engem egyenesen a házba ráncigál, kicsit sem nyugodt gesztusokkal. Próbálok kiszabadulni karmai közül, de Ő megállíthatatlan megy előre, egyre szorosabban fogva karomat. Erősen vágódik neki hátam a falnak, de nem tudok feleszmélni, mert még mindig az ajtó kegyetlenül hangos csapódása visszhangzik fejemben. Tekintete melyben a düh és idegesség ég, engem néz, szabályos lyukat égetve rajtam és beleégve elmémbe. Próbálok ellenkezni erőszakos ajkai marása ellen, de nem hagy. Jobban tol a falnak, így teste minden kidolgozott porcikáját érzem. Befeszülök hűvös keze érintésére mely forró bőrömet éri, és egy pillanatra már majdnem átadom magam neki. Nem. Nem engedhetek ennek. Csípője egyenletes mozgását megérezve már én is kiakadok, és megpróbálom ellökni magamtól, újból sikertelenül. Erőt veszek magamon, és egy határozott mozdulattal tolom el kezemmel, mely eddig az izmos felületet támasztotta. Lihegve nézek szemeibe, nem értve még mindig, hogy mi is ez az egész. Ajkaira téved egy pillanatra tekintetem és visszapörgetem az előbbi perceket. Be kell hogy valljam... Szép szája van... És nem túlzok ha azt mondom kibaszott jól csókol. Aish... Maknae...
-Érdekes... Tavaly ez nem ment ennyire a kis barátnőddel.-kuncogok.
YuGyeom: Fejemet vállamra döntve nézem érdeklődve a lihegő fiút előttem. Számra pillant mire megnyalom azt és vállat rántva reagálok kijelentésére. Kézfejemmel megnyomorgatom elnyílt, nedves párnáimat és végigmérem a még mindig előttem álló, falat támasztó Namot. Nem foglalkozva vele és akarataival, újra elé állok csuklóit háta mögé fogva csókolom meg. Míg bal kezemmel tartom csuklóit, jobb kezem pólója alá vándorol, kecsesen cirógatva tökéletesen kidolgozott felsőtestét.
Másodpercek töredéke alatt szedem le róla az engem zavaró anyagot, egy pillanatra se hagyva, hogy eltaszítani akaró karjai megtegyék amit akarnak. Nyelvem hegyével végigszántom bőrét -ajkaitól egészen nyakhajlatáig, majd célállomásomról a füle mögötti érzékeny bőr felé. Hallásra szolgáló szerve mögé csókolok, s nyaka puha bőréhez kapok. Szorgosan járatom párnáimat nyaka kültakaróján, meg-megszívva és ügyelve arra, hogy jelei legyenek tetteimnek. Eddig még semmiféle hangot nem sikerült kicsalnom a nálam idősebb torkából, de nem adom fel. Most nem az a legfontosabb, hogy ő átélje és, vagy élvezze a helyzetet, épp az ellenkezője. Na jó, nem azt mondom, hogy bele kell halnia annyira nem tetszik neki, de nem az események jó megélése a legfőbb. A fal és háta közé szorított végtagjait szabadjára engedem és már lekötetlen kezemet alig dudorodó nadrágjára csúsztatom. Hiába, nem tudok nem jót tenni érte. Csak értékelnie kéne.
Hirtelen kapom el fejem az övét tartó résztől, mikor egy váratlanul érő sóhaj szabadul a körülöttünk lengő levegőbe. Elégedetten mosolyogva kényeztetem hímtagját, számmal tovább sértve a mellkasát és hasfalát befedő bőrt. Minél több vöröslő folt borítja testét, térdeim annál közelebb kerülnek a padló sík felszínéhez. Pár pillanatra megállok, mikor már a szőke előtt térdepelek, s felvezetem tekintetemet arcára. Szemei csukva és ajkait -bár alig láthatóan, de- eltátotta. Ez a látvány, még az élvezet apróbb jelei nélkül is; Csodálatos.
NamJoon: Csuklóim erős szorítására felszólalnék, hogy azért állítson már magán, de a szó bennem ragad, mikor újra érzem ajkait sajátjaimon. Nem tudom mikor került le rólam a póló, de forró bőröm libabőrös lesz a hűvös érzéstől, és keze érintésétől. Nyelve érintése már kissé kellemetlen, ugyanis nem vagyok abban a hangulatban. Inkább csak nem értek semmit. Nyakamtól fülem mögötti bőrfelületre csúsznak ajkai, mire nyelek egyet. Igen... Kezd effektív hatása lenni már annak ellenére is, hogy nem vágyom rá.
Keze tagomon meglep, de azonnal lehunyom szemem. Mi a francot művel...? Miért kezdem egy kicsit élvezni? NamJoon... Fejezd be... Ne csináld. Egy sóhaj szakad fel belőlem, akaratom ellenére kicsúszva. Aish... Bassza meg... Még mindig rajtam munkálkodó szájára csak befeszülök, mert érzem, hogy ennek nem lesz jó vége. Nehezen felnyitom pilláimat, hogy beolvassak YuGyeomnak mit is képzel magáról, meg mit csinál, de... Előttem térdel egy férfi Isten, akit Kim YuGyeomnak hívnak. NamJoon... Nehogy beadd a derekad! Férfi vagy, igen, szex mániás hím egyed, aki mindenben szexualitást lát, de, de... Nem. Hohó... Nem fogom ilyen könnyen adni magam. Nem is élvezem. Nem. Egyáltalán nem. Még... Mi?
YuGyeom: Be kell vallanom magamnak, hogy kezdem egyre inkább elveszteni gondolataimat, és lassan már azt se tudom, mit akarok csinálni az előttem állóval -már mondhatni, minden értelemben. Ujjaim közé fogom nadrágjának megkötött madzagját és kioldva azt, segítség nélkül hullik le róla a fekete anyag. Cipőivel együtt megszabadítom az előbb még hosszú lábait fedő ruhadarabtól. Vágytól csillogó szemeimet újra végigfuttatom a most már csak egy alsónadrágot viselő fiún. Lassan növekedő merevedésével szemezek, elgondolkodva azon, legyek-e oly' nagyon szemét vele. Fejemet megrázom, hogy felébresszem magam gondolataim sokaságából szőtt ágyamból és NamJoon férfiasságára markolok, majd felkelek a már kényelmetlenné váló padlóról. Elégedett mosolyommal nyugtázom, hogy végre ki tudok folyamatos hangokat csalni belőle, ahogy kezem egyre csak hímtagját masszírozza. Felvenném és bevinném szívesen a hálóba -hisz' tudom, magától nem követne-, de mégis nehezebb nálam, korához illően.
Mancsom hideg felületének érintésére teste libabőrös lesz, nem is beszélve kényelmetlen arckifejezéséről, melyet hűvös kezem kényeztetése okoz alfelén. Alsónadrágja, már percek óta a szépen és tisztán csillogó fapadlón pihen, megadva nekem Nam tökéletes, meztelen látványát. Torkom elszorul, szemeim pedig kikerekedve figyelik őt és pólóm levételével próbálkozó kezeit. Kiszámíthatatlan vagy, Monster!
Markom, mely eddig férfiasságát részesítette előnyben, most tétlenül pihen az idősebb hasfalán, akiből, talán ez a tettem csal ki könyörgő pillantásokat és beszélni akaró ajakmozgatásokat -bár hangot nem képesek hangszálai képezni, akármennyire is akarná.
-Mit szeretnél, NamJoon-ah?-Hangom halk, ő mégis tisztán hallhatja az egyenesen füle mellet elhangoztatott kérdésemet. Nem fogok semmit tenni, azt akarom, hogy ő is akarja tetteimet. És érzem, és tudom, hogy egyre közeledek eme célom felé. Arca torzultsága, míg ágyékát kényeztettem, akaratos, egyre sűrűsödött sóhajai ezt mutatták nekem. Örülök, hogy legalább valamennyire akarja. Még.
NamJoon: Nem tudom igazán mi történik, csak passzívan próbálok ellenkezni. Amikor már minden ruha nélkül állok előtte és végig mér, esküszöm, hogy zavarba jövök és talán még jobban felizgulok. Igen... Felizgulok... Hím tagomon lomhán mozgó keze, csak még jobban felcsigáz, és nem kicsit zavar, hogy csak én meztelenkedem. Pólójától próbálok megszabadulni, persze sikertelenül, ezért csak tovább sóhajtozom és nyögök halkan. Nem tudok beszélni, ugyanis valaki elveszi a beszélési lehetőségemet férfias kisugárzásával. Anyádat, Kim YuGyeom... Amikor kiejti szépen ívelt, gyönyörű ajkain nevemet, amelyhez egy becéző tagot is hozzá told, kezd bennem elpattanni valami. Megborzongok szavai után, majd tovább élvezem keze mozgását, de tudom, hogy nem szándékozik addig tovább menni, amíg én nem lépek. Hát ki vagyok én, hogy ne szívassam egy kicsit? Kezeim, amik eddig pólója korcát babrálták most mellkasára csúsznak fel, majd nemes egyszerűséggel leszaggatom róla a fehér pólót. A cafatokat jó messzire hajítom, végig mérve makulátlan és kidolgozott felsőtestét. Bűn lenne nem foltot hagyni rajta, vagy megérinteni... Hasánál kezdem kezeim útját, minden egyes látható kockát megtapogatva. Amikor már mellizmán időznek kezeim és átsiklanak széles, gyönyörű porcelán bőrrel fedett vállaira, már igazán nem bírom szám szárazságát. Hirtelen markolom meg rózsaszínes tincseit tarkójánál, erőszakosan húzva Őt ajkaimra. Azonnal egy szenvedélyes csókba invitálom, szüntelen tépve azokat az édes párnákat. Fejét elfordítom, és nyelvem áttör szájába, megkeresve Ő izmát, heves csatába hívva azt. Puha hajtincsei között süppedő ujjaimmal irányítom fejét, és húzom jobban, s jobban ajkaimra. Eszméletlen...
YuGyeom: Már éppen nyitnám számat, hogy kérdőre vonhassam az idősebb tettét, azonban a dolgok túl gyorsan fordulnak... Nos, a hátráltatásomra. Bár azt akartam, legyen benne is egy parányi élvezet, nem arra vágytam, hogy még az irányítást is átvegye. Mégis, nagyon úgy tűnik, hogy ez meg fog történni, ha nem cselekszem. Vattacukorhoz hasonló tincseimet tépő kezét elhúzom biztos helyéről és én kapok tökéletes szőke, itt-ott pink tincsei közé. Mélyen fúrom alig láthatóan remegő ujjaimat hajába, fejét egy egyszerű mégis céltudatos rántással ütköztetve a fal kemény síkjának -ügyelve arra, hogy ne a sürgősségin kössön ki egy koponyatöréssel. Magabiztosan tartom fejét haját markolva, engedve neki, hogy a nem is régen lefestett égszínkék plafont bámulhassa. Ádámcsutkáját fedő bőrét fogaimmal alig érezhetően megkarcolom. Megszívom az érzékeny részt, itt töltött időnk alatt eddigi legnagyobb szívásfoltomat magam után hagyva. A nyakát és felsőtestét borító gyönyörű szaruréteget pár tucatnyi harapás és szívásnyom keveréke tarkítja -bár, aligha fognak megmaradni egy hétnél tovább. De amely nyaka közepén integet már most vérvörösen csillogva nyálamtól és vérétől... Ez a látvány örökre agyamba égette magát. Büszke lehetsz magadra, Gyeom!
Egy a fákon most érő piros alma színére hasonlító ajkaim közé tolom két ujjamat, lazábbra engedve a NamJoon hajában kutakodó kezem szorítását, egyenesen szemeibe nézve. Tekintete csillog, mégis egy kétségbeesett kisgyerek látványát nyújtják. Semmi. Még ez is egy túlzó szó arra, hogy kijelentsem, mit tudok kiolvasni gyönyörű szemeiből, melyek a mostani erős fénynek köszönhetően egy amolyan barnás-zöldes árnyalatot vesznek fel. Káprázatos. Ujjaimat élvezettel szopogatom, mindent beleadva a látvány érdekében. Monster szemei egy pillanat alatt tágulnak háromszorosukra -gondolom én- a még csak most megjelenő felismerés miatt. Bizony RapMon... Ma nem én leszek megrakva.
Megbeszéltem magammal, hogy az ő kimondott szavai nélkül nem haladok tovább, de meg kell, hogy szegjem saját szabálynak nevezhető kritériumomat. Nemes egyszerűséggel fordítom az idősebb fiút, hogy végre szemeket kápráztató hátával nézzek farkas szemet. A plafonhoz hasonló kék színvilágú falnak tolom egy erőteljes mozdulattal mellkasát és rámarkolok csípőjére. Egy hirtelen kifújt levegőadaggal nyugtatom magam és eddig csak nedvesítés alatt álló ujjaim, már a férfi végbélnyílását tágítva mozognak. Nem foglalkozom azzal, hogy ez a kitolt fenekű egyénnek kellemetlen lehet és komolyan teszek arra, hogy ennek az egésznek most már biztosan csak rossz vége lehet a fal túloldalán beszélgető csapatot figyelembe véve. Az egész ügynek nem lesz a legjobb vége. De ami itt bent fog hamarosan elkezdődni... Annak csak kiváló végeredménye lehet. Fájdalmas sóhajok melyek megcsapják füleimet és eloszlatják pár pillanatra az agyamat ellepő ködfelhőket. Nem érdekel.
NamJoon: Nem sokáig élvezhetem édes ajkait, ugyanis kezemet kiveszi a puha tincsek közül és sajátjaimba túr. Hirtelen bicsaklik hátra fejem, és a koppanás mely kútfőm és a fal érintkezését jelezte visszhangzik fülemben, egy kis zsibbadást is okoz. Ahogy nyakam kezdi szívni, a kellemetlen még is izgató fájdalom felülkerekedik fejem lüktetésén, mely még mindig a hideg falhoz van szorítva. Megérzem magamon végig mérő tekintetét, és az immár gyengébb szorítás miatt ránézek. Szemei vágytól csillognak, még is ott van egy másik érzés; A bosszú... Az édes bosszú, mely egy komolytalan, tét nélküli pingpong játszma miatt érlelődött, s most rajtam nyilvánul meg.
Amikor szájába veszi hosszú, szép ujjait az első ami eszembe jut az az, hogy milyen vonzó és egyben gyönyörű látvány. De amint tovább gondolom, leesik, hogy miért is nedvesíti be őket... Egy hatalmasat nyelek és már meg is szólalnék, de mellkasom a fallal találkozik. Karom is a kegyetlenül hideg színekbe bújtatott falat támasztja, fejem mellet találva helyet. Egyiket behajlítom és homlokomat rátámasztva próbálok kitalálni valamit, de nem jut eszembe semmi... Ujjai hirtelen mennek tövig bennem, rögtön tágítva nyílásomat. Karomba harapok, hogy elnyomjam fájdalmas kiáltásom, de a szenvedésemet kifejező sóhajok még hallatszanak kezem ellenére is. Érzem ahogy végtagomon a bőr megadja magát fogaimnak, amik belemélyednek húsomba, ezzel is plusz fájdalmat okozva nekem. Rohadt életbe, hogy basznám meg... Ja, bocs. Engem fognak.
YuGyeom: Eddigi kedvesnek valamennyire nevezhető részem végleg lepihent, szemeim előtt nem lebeg már az akarat, mely arra utasít, szerezzek örömet áldozatomnak. Nem fogok. Ujjaim egy lehetetlen tempóban mozogva tágítják egyre a fiút és, hogy könnyebb dolgom lehessen, nem cicózva csapom hozzá két tevékenykedő ujjamhoz a másik két tétlenül lebegőt. Mindeközben eddig csípőjét biztosan tartó kezemmel letolom magamról fekete farmeremet, bokszerem kíséretében. NamJoon torkából egy erőteljes, falakon átható fájdalmas kiáltás szakad ki, s ekkor veszem észre, hogy már meg se próbálja kezét marni -melyből lassan csordogál a vér. Hirtelen módon váltja fel egyre akaratosabb hímtagom a jó munkájú ujjakat. Monster oldalához kell kapjak, hogy a már a hangját vissza se tartó fiú ne essen össze és, hogy a gyorsan jött lendület fel ne borítson engem is. Jóleső, szinte már állatias morgások és nyögések szöknek az éterbe szájüregemből, ahogy csípőm mozgásának gyorsaságát sürgetem, egy cseppnyi élvezetet sem nyújtva az áldozatul esettnek, de annál többet okozva magamnak és vágyaimnak. Az idősebb mellkasa ütemesen emelkedik el és csapódik vissza a függőles felület síkjához egy-egy érdekesen erős lökésemnél. Fejemet hátravetve pihentetem, összezárt pillákkal összpontosítva tetteimre, s semmi másra.
Jól esik. Átjár az adrenalin. Fejem kezd megfájdulni és gyomrom is összerándul a sok, pillanatok alatt érő kéjhullámoktól. A gyönyör még közelében sincs annak a résznek, mikor végre magával ragadhat és elrepíthet. Nincs.
Jobb kezemet a férfi falon támaszkodójára vezetem, ujjainkat lágyan összefűzve, egy az arcom minden szegletén átfutó, a másodperc töredéke alatt végbemenő boldogsághullámot elindítva, ütemezve és lefújva. Mint egy terv, amit agyam egy jobbik része akar, testem és éltetőszervem többi része ellen felhasználni. Mint egy terv, mely arra akar rávenni, legyek pontosabb, gondosabb és odafigyelőbb. De testem és agyam rossz blokkja okosabb, mint eme szervem terveket szövögető egysége és figyel mindenre.
Ha futó vagy, nem térhetsz le a megszokott -esetleg kijelölt- pályáról, nem dönthetsz úgy, hogy akkor te most a jobb irány helyett inkább egyenesen folytatod utadat. Ha egyszer megvan egy cél és az ahhoz tartozó út és szabályok, akkor azoktól már nem térhetsz el, mert mind te, mind pedig a körülötted lévők rendszere összezavarodik és egy az eredeti tervezéshez hasonló skiccet hoz létre.
Nem szeghetsz szabályokat.
NamJoon: Ujjai nem állnak meg, leggyorsabb tempójukban tágítanak tovább, immár plusz ujjai is. Négy... Négy ujja van bennem, ezért nem kicsit fáj amit csinál, amit hangommal is jelzek. Kihúzza ujjait, egy pár másodpercnyi pihenést adva sajgó alfelemnek. De ez nem tart sokáig, ugyan is egy ujjainál sokkal nagyobb testrészt érzek meg magamban, mire úgy érzem mentem ketté szakadok. Fáj... Pokolian fáj...
Oldalamba mélyedő ujjai egy kisebb borzongást küldenek végig rajtam, ahogy hangjai is. Csípője hihetetlen tempója már kibuggyasztja eddig tartogatott könnyeimet. Fájdalmas nyögéseim beterítik a szobát, ahogy mellkasom falhoz csapódó hangja is. Szívemben egy percre melegség árad szét, ahogy ujjait megérzem enyéimmel összekulcsolódni. De ez nem tart sokáig, ahogy még erősebben löki magát belém, ezzel az irdatlanul fájó, feszítő érzést még elviselhetetlenebbé téve. Könnyeim patakokban folynak, vállamat is rázva, ahogy már fájdalmas kiáltásaimhoz és nyögéseimhez sírásom megalázó hangja is társul. Csak élvezzen el, öltözzünk, menjünk vissza, majd legyen vége ennek... Kurvára fáj...
YuGyeom: A külvilág teljes mértékben elzáródik tőlem, most csak én létezek és az akarataim. Mozgásomon lassan már nem tudok mit hajtani oly' gyors a tempóm melyet csak magam szórakoztatására ütemezek. Önző lélek. Pilláimat felnyitom, tekintetem átmenet nélkül sötétül el, mintha ájulni készülnék, egy egészen frissítő áramot sétáltatva végig testem minden részén. A gyönyör egyre közeledik, még tíz-húsz percnyi önkényeztetés eltelte után. Kielégítő és üdítő. Testemen újra átfut az mámor és édes ízét érzem számban. NamJoonba élvezek, egyszeriben engedve ki magamból eddigi legnagyobb nyögésemet. Pár lomhább levezetőlökéssel kísérem végig a gyönyört lecsillapodó gyalogútján, majd futótűzként húzom ki már lelankadt péniszemet a fiú bejáratából. Kerekded farpofáit lágyan megpaskolva öltöm vissza magamra alsóbb ruhadarabjaimat és egy az éppen közelembe eső, az ajtó mellett álló faasztalon szétszórtan hagyott pólót is magamra kapok. Most már teljesen nyugodtan sétálok a három méterre fekvő konyhába és egy átlátszó üvegpohárkába engedek magamnak pár kortynyit az éppen érkező vízből. Nagy kortyokban nyelem a színtelen folyadékot nem törődve semmivel.
Elhagyom a konyha apró helyiségét és éppen indulnék ki a, vagy félórára magukra hagyott barátaimhoz, de mégis... Nem tudok csak úgy elsétálni a teljesen összetörtnek kinéző RapMonster mellett, aki aligha tudja magára normálisan felölteni a földön heverő ruhadarabjait. A szívemet, mintha citromfacsaróval szorítanák, arcomra a megbánás egy apró jele költözik. Kezemet nyújtom felé, próbálva neki segíteni, de arca átvált egy ideges és rémült formára. Kezeimet védekezően tartom testem elé és bár nehezen, de sikerül elhagynom nyugodt szívvel a házat és nevetgélve vissza tudok ülni fura tekintetű haverjaim körébe. Aish...
NamJoon: Érzem ahogy gyors tempója továbbra sem változik, majd egy hangos nyögéssel belém engedi nedvét. Még ez is fáj... Ahogy kihúzódik majdnem térdre esek, de tartom végül magam. Hallom lépteit, mire megkeresem földre dobott alsóm, amit szenvedések árán magamra rángatok. Meghallom a csap hangját, és elfog az ideg... Annyira megalázottnak és kihasználtnak érzem magam, hogy eme pofátlan és érzéketlen viselkedése őszintén megsért. Szinte érzem, hogy már nem csak testem minden része, de lelkem is sajog... A róla alkotott képem darabokra hullik.
Segíteni akaró kezére csak elutasítóan reagálok, és megvárom amíg kimegy. Felveszem maradék ruháimat, sapkámat is fejemre húzva. A fürdő felé megyek fájdalmas lépteimmel, majd ott egy kicsit rendbe szedem magam. Szemeimen a sírás jelei már enyhülnek a hideg víztől melyet szüntelen locsolok arcomra. Amikor már elfogadható kinézetem csak egy széles műmosolyt helyezve arcomra, járásomat normalizálva megyek vissza. Barátaim engem is megnéznek, de nem sokáig vagyok a figyelem központjában, ugyanis Jackson és Jimin játszanak, ami elég érdekes, hogy úgy mondjam. Kikerülve mindenkit, fehér dzsekimet megfogva ülök a Suga melletti üres kanapé szélre, belehuppanva a közepesen puha garnitúrába. Mintha semmi se történt volna... YoonGi még felém fordul, hogy mi történt, de csak elintézem egy hazugsággal, miszerint beszélgettünk. Aha... Ha még csak beszélgettünk volna...
YuGyeom: Fenekemet, most már teljesen nyugodt arccal meredve az éppen egy meccset játszó fiúkra pihentetem. A már kicsit jobban kinéző fiú átlép a magas küszöb felett, egyenesen garázsba, ahol Őt is érdekes, minden érzelmet tükröző tekintetek várják. HoSeok aggódást tükröző arca már arra késztet, hogy számítsak egy kitörésre a nálam idősebbtől, azonban másodpercek múlva már ugyan olyan nagy hévvel beszélget YoungJaevel, mint előtte tette. Halványan és aligha érthetően meghallom a lágy zöld hajú fiú érdeklődő kérdését a bántott személyhez fordulva. Azt már ténylegesen nem értem, hogy erre a kérdőre vont fiú mit válaszol, de Suga lemondó vállrántása arra enged következtetni, hogy NamJoon hazudott az egyik jó barátjának. Hihetetlen. Nem mintha azt akarnám, hogy elmondja a pázsitfejűnek mi is történt igazából, hisz' ha rajta múlik mindenki más is megtudja. Nem rosszból, de ezt biztosan nem tartaná meg csak magának.
Halántékomon egy pingpong labda erősen koppan, mire kezemet a sértett részhez kapom. Körbe nézek, hogy ki tehetett velem ilyet, szemeim megakadnak a megszokottan apáskodó ábrázatú JaeBumon, s elindul felém. Látószerveimet ide-oda kapkodva keresek valami kiutat a most következő beszélgetésből. Hiába, mindig is JB volt az a személy a bandából akitől úgy ahogy, de féltem. Mert kifejezetten egy olyan személyiség akitől úgy a hideg kiráz, ha mérges -a kedves és rém aranyos oldala mellett is.
-YuGyeom-ssi, mit csináltatok NamJoonnal?-Keresztbe tett karokkal áll előttem 'Appa' kíváncsi arccal.
-Semmi különöset...-hajtom le fejemet. Akármennyire is nem akarom most már bevallani, nagyon kezd mardosni belülről amit tettem szerencsétlen hyunggal. Tudom, hogy minden jelenlevő engem néz, mégis szemem sarkából ránézek Monsterre. Semmi különbség nincs most kettőnk kívűlső kinézete közt, Ő is lehajtotta fejét, melegítőnadrágja madzagját piszkálja. Ügyes vagy, Gyeom!
NamJoon: Elmélyülve gondolataimban nézem a meccset, fejemmel követve a labda menetét. Érzem magamon a fiatalabb tekintetét, mi néhányszor megállapodik rajtam, de nem foglalkozom vele. Most már csak az tart itt, hogy ne buktassam le magunkat, és menjek el most rögtön, hogy egy jó ideg ne kelljen gondolnom rá, sem a történtekre. Mert elmennék, rég itt se lennék, de mivel nem kicsit lenne feltűnő és gyanús, meg persze azért a barátaink se olyan nagyon hülyék, hogy nem tudják összerakni a dolgokat. Szóval... Maradok amíg úgy nem döntünk takarodó. Már csak azt veszem észre, hogy JaeBum -és körülbelül mindenki- csapatunk legfiatalabb tagját nézi számon kérő tekintetével. Kíváncsiak az előbb elhangzott kérdés válaszára, amit meg is kapnak, egy nem túl kielégítő formában. Csak lehajtom fejem, és valami érdekesebb elfoglaltságot keresek. Megérzek magamon is pár hasonló pillantást, mint a Maknae, nem mástól mint a két Ommától; Jintől és JinYoungtól. Kérdezőnk szemei is engem kutatnak, ezzel a "szülők" kereszt tüzébe kerülök. Na kurva jó...
-Semmit... Beszélgettünk, lenyugtattam YuGyeomot. Mind tudjuk, hogy mennyire mániákusan vereség fóbiás.-mint a víz folyás úgy hazudok, és hát nem csak a fiatalabb bőrét mentem ezzel, de sajátomat is. De lehet nem veszik be... Általában a fiatal tagokat becézni szoktam, főleg a Maknaet. De most nem használtam semmi ilyesmit. Nem is tudtam volna, most így belegondolva... Amit tett, ahhoz már becézést nem tudok rakni és nem is érdemli meg... Semlegesen és talán túl nyúzottan, lekezelően meredek JaeBumra, állva tekintetét, ezzel is kitartva állításom mellett. Csak remélni tudom, hogy nem firtatja tovább és elhiszi. Persze Jint és Juniort már nehezebb lesz meggyőzni, de hát, én vagyok Kim NamJoon. Nem torpanok meg a kihívás előtt még, ha hazudnom is kell, elhitetem velük, hogy nem történt az ég világon semmi. El fogják hinni. Ha a szomszédomnak -aki nem mellesleg egy nagyon befolyásos milliomos banya- bemeséltem azt, hogy a macskáját nem én dobtam le az erkélyről hanem leesett, akkor ez sima liba lesz.
YuGyeom: Fejemet halványan rázogatva hallgatom NamJoon válaszát.
-Ja, hogy te azt nyugtatásnak nevezed. Így se nevezték még azt.-nevetek fel. Mindenki rám néz, újra. Fejemben ledőlnek a könyvek a polcról és leesik, hogy nem kellett volna megszólalnom. Még mindig nem akarom magunkat, legalábbis inkább magamat lebuktatni; De utálok hazudni a "szülőknek" és úgy az egész csapatnak. Hihetetlenül kellemetlen. Agyamat ellepik a gondolatok és csak azt tudom figyelembe venni, hogy innen már nincs visszaút. Teljes mérték biztos vagyok abban, hogy már kételkednek abban a nagy 'semmi'-ben amit mi csináltunk odabent. Mi lesz? Nem tudom. Mit fognak tenni? Nem tudom. Agyam kérdései csak a két kis rövidke mondatos visszaszólásomat és azok kimondásának következményét veszik figyelembe. Azt nem is, hogy lehet nem kérdeznek rá még párszor. Mert akkor elárulom magam. Képtelen vagyok bármire is figyelni most, látom RapMon elkerekedett szemeit, és az érzést, hogy most legszívesebben felkelne és tarkón csapna egyrészt mert visszaszóltam, másrészt mert el is szóltam magamat. Sajnálom Nam... Látom, hogy JaeBum szája mozog, de a szavak és mondatok melyeket hangok formájában megformál és kiejt, már nem jutnak el hallószerveimhez. Arcomat egyre nedvesedő tenyereimbe temetem nagyokat sóhajtva. Nem neked kéne elkezdened sírni, Gyeom! NamJoonnak több oka van rá! Viseld a következményeket.
-Rosszat tettem.
Nem törődve azzal, hogy már valószínűleg Nam kikotyogta nekik mit tettem vele, beismerem bűnöm. Talán túl tömören. Igen...
NamJoon: Ahogy megszólal, legszívesebben képen csapnám a méretes faszkalapot. Hitetlen ábrázatomat ráemelem, majd erőből vágom magam hátra, előre dőlt test helyzetemből. Agyam eldobom komolyan... Ha én nem is, de saját maga csak érdekli. Mert én bevédtem magunkat, csak persze kedves Mr. Forró fejűnek ezt is el kell basznia. Hát faszomat komolyan...
-Most már igazán elmondhatnátok mi van! Ez nem állapot. Elmentetek be a házba, még viszonylag tök normálisan, persze kivéve YuGyeomiet akinek a feje főtt az idegtől, aztán visszajöttetek fél óra múlva. YuGyeom már nyugodtan és normalizálódott arccal, te NamJoon pedig mint egy mosott szar darab. Szóval ki vele mi volt, mert már nagyon kíváncsiak vagyunk, és a tököm tele van a semmivel.-néz felváltva rám és a rózsaszín tincsesre JB, ki már kezébe temetkezve, szinte mint aki itt sincs lelkileg ül tőlem pár méterre. Meghallom egybe foglaló válaszát, melyből egyféle variációt lehet csak kikövetkeztetni. Hogy bántott... Persze azt nem lehet ennyiből kivadászni, hogy hogyan is, de... Viszonylag kielégítőbb, mint a semmi. Felé kapják fejüket, szinte mindenki, majd újra engem kezdenek figyelni. Nem tudom, hogy a teljes igazságot mondjam, vagy vegyek le belőle néhány jelentős részletet és úgy mondjam el. Végül csak a karfára támaszkodom, és elbújtatom szemeim világát tenyeremben.
-NamJoon?-hallok meg egyszerre több hangot, melyek nevemet ejtik ki.
-Idióta...-címezem az enyhe sértést a bűn bánó fiatalnak, továbbra is a karfát támasztva, elrejtve magam a kínzó pillantásoktól.-És én még azt hittem, hogy már tudom, hogy...-nem tudom folytatni elcsukló hangom miatt.-Tudod mit? Leszarom. Bármi lesz most, leszarom. Azt csinálsz amit akarsz. Már úgy is mindegy. Megtetted...
YuGyeom: Hihetetlen egy gyerek vagyok, de semmibe veszem NamJoon hozzám intézett szavait és leszállok az eddig ülőhelyemül szolgáló asztalról. A többiek felé fordulok, kezeimet keresztbe fonom mellkasom előtt és...
-A szó szoros értelmében, megbasztam őt...-szemeimet kieresztem, hogy érzékeltessem mennyire is komolyan beszélek, hogy ne valami kis kedves, cuki dologra gondoljanak. Nem mintha olyanra gondolnának ezek után... Pár eltátott száj, egy csomó elkerekedett szempár és néhány -pontosabban kettő- szomorúnak is nevezhető tekintet, amik BamBamhez és J-Hopehoz tartoznak. Ennyi volt. Ezt előbb is megtehettem volna. Őszintén nincs már bennem annyi megbánás, mint mikor visszajöttem a társaságba. Tudom, hogy rossz tett volt. Tudom, hogy nem így kellett volna levezetnem az iránta táplált akkori dühömet. Tudom. De már megtettem és nem lehet visszafordítani. És a bocsánatkérés meg várhat magára. Nem az a fajta vagyok...
-H-Hogy mit...?-hallom meg nagyjából negyed óra múlva JinYoung elképedt hangját.
-Jól hallottad, Omma.-becenevét talán több karccal és gúnnyal ejtem ki számon, mint kellene. Nem hiszlek el! Junior elkezd kioktatni mire a másik anyáskodó mellé lép és valamit mond neki, amitől nem jön rá a verhetnék.
A tehetetlenség elül rajtam, mikor mindenki még mindig csak áll -illetve ül- és semmi mást nem csinálnak, mint felváltva figyelik a nyugtalan bántalmazottat és engem, a kezdetlegesen nyugodt bántalmazót. Ilyenkor kívánom, bárcsak a jövő láthatnék. Akkor tudnám, hogy NamJoon miután felemésztette kinyilvánításomat mit fog tenni. És, hogy a többiek mit fognak. Aish, Gyeom...
NamJoon: Tudatja a többiekkel az igazságot, elég trágár módon, de hát ha egyszer így van. Nem látom mi történik, de azt érzem, hogy megfagy a levegő. Idegtépő ez a csend... Ujjaim közül kilesek, hogy lássam mi történik, de csak a velem szemben álló YuGyeomot látom és a többiek hol őt, hol engem fürkésző tekintetét. BamBam szemében látom a minimális megsemmisültséget, úgy ahogy Hobiéban is. Legalább lemondanak rólunk... Ahogy egy dadogó hang rákérdez újra, hogy megbizonyosodjon róla, hogy ez most tényleg igaz vagy szívatjuk a társaságot, csak egy éles megerősítést kap. Ha nincs Jin, valószínűleg a Maknae már nem lenne az élők sorában. A feszültségtől mely még mindig a levegőben van, már kezdek a falra mászni, ezt folyton járó lábam is mutatja úgy, ahogy térdemet markoló kezem és acélos arc tartásom. Egy nagy levegőt veszek nyugtatásul, majd kezemet elemelem arcomtól. Nem nézek föl, csak fehér kabátomat kezdem basztatni, nézve közben kezemet.
-Csak büszkék lehetünk. A kis Maknae felnőtt. Abból a kisfiúból, akit befogadtunk még egy éve, egy erős, vonzó férfi lett. Nem mondom, hogy amikor csatlakozott nem feküdtem volna alá, de hát még jobb lett az idő múlásával. Az, hogy most ez megtörtént, csak azt jelenti, hogy attól, hogy ő a legfiatalabb, még nem kell leminősíteni, sem piszkálni. Most ezzel, csak azt mutatta meg, hogy mi történhet azzal, aki packázik vele és ezt nem veszi figyelembe.-hangnemem meglepően nyugodt, ahhoz képest, hogy ami történt, az egy eléggé... Hát... Durva dolog.
-Nam... Meglettél alázva és erőszakolva és csak úgy elismered, hogy még a fájdalom ellenére is... Jó volt, amit csinált veled...?-kérdezi Jackson elég értetlen fejet vágva.
-Hát, ha már így összefoglaltad; Igen.-adom meg válaszom, fel sem emelve tekintetem dzsekimről, mire az előttem álló -és úgy mindenki- elképedve néz rám. Jól van. Ellettem könyvelve machoistának, abban már biztos vagyok. De... Mindegy. Végül is... Én simán kinézném magamból...
YuGyeom: Csak pislogni és tátogni tudok, mint egy frissen partra vetett hal. Monster szavai meglepnek és jó érzéssel töltenek el, mondandója egyes részei pedig büszkeséggel. Hihetetlen számomra, hogy egy ember hogy tud lassan 22 évesen így gondolkozni. Lehet csak én vagyok a hülye és nem arra kéne figyelmet fordítanom, hogy egy felnőtt férfi hogyan gondolkodik.
Miután valamennyire kihevertem Nam szavait, és a Jackson jóvoltából jövő megerősítést, körbe nézek. Habár mindenki még inkább sokkos állapotban van, megnyugodtak valamennyire. YoungJae kíméletes és dobhártyákat simogató hangja meghallásakor ránézek.
-Gyertek, srácok! Hagyjuk ezt a két barmot, hogy megbeszéljék rendesen a dolgot.-mosolyog mindenkire szokásos teli szájas vigyorával. Köszi, Jae, köszi. A többiek egyetértően bólogatnak és elhagyják a garázs helyiségét -Jae terelgetésének segítségével-, becsukva annak nagy fémkeretes faajtajait. Hátam mögött megfogom saját kezemet, összekulcsolva ujjaimat egymással, s a koszos betonpadlót fürkészem. RapMon meg se szólal, csendben ül továbbra is, ezért pedig hálát adok neki. Legalább tudok gondolkozni.
-Sajnálom, NamJoon-ah.-becézem az idősebbet. Derekamat mélyen megdöntöm és úgy döntök, meg se mozdulok addig míg valamit nem tesz a szobában tartózkodó másik személy.
Reményeim kezdenek tovaszállni, mikor percekkel később se jön semmi reagáció. Szemeimet összezárom, de testemet nem zökkentem ki megdöntött létéből. Talán ez az első olyan eset, mikor teljes tisztelettel kérem elnézését egy olyan személynek akit megbántottam -mert elég sokszor bántom meg a srácokat. Ez az első eset, hogy bár semmi kedvem és elég erős akaratom arra, hogy megtegyem, mégis megteszem. Mert a barátom.
NamJoon: Mondataim után mindenki csendben marad, ezért felsandítok egy picit. YuGyeom sokkos arcát látva kicsit realizálódik bennem egyes mondataim valós értéke, de hát... Így gondolom. YoungJae elterelget mindenkit, még utoljára rám kacsintva imádni való, gyermeki mosolyával. Kettesbe maradunk és őszintén nem tudom mit mondhatnék...
De nem is kell olyan sokat várnom, egy irányomba történő bocsánatkérés szemtanúja leszek. Felnézek az előttem hajoló fiatal férfira, de nem tudok mit mondani meglepettségem miatt. Amikor még mindig kilencven fokban áll, már kicsit magamhoz térek és megértem célzását.
-E-elfogadva...-mondom neki, még mindig kicsit megszeppenve. Senki a büdös életbe nem csinált még ilyet... Főleg nem miattam...
YuGyeom: -Köszönöm.-Még egy kisebbet döntök csípőmön, mielőtt teljesen felegyenesednék.
Megeresztek egy apró mosolyt a megszeppent idősebb felé fejemet oldalra hajtva. Tekintetét keresem, de még talán, ha fizetnék neki akkor se nézne szemeimbe. Kezeimet farmerom farzsebeibe mélyesztem pár lépéssel közelebb araszolva Namhoz. Újabb csend telepszik a garázs áthatóan gázolajszagú levegőjére, azonban nem az a tipikus összeroppantós, kínos csend. Ez egy kifejezetten nyugtató és boldog csend. Monster végre szemeimbe néz, mire egy széles mosoly kíséretében óvatosan elé lépek és megölelem. Szemeimet lehunyva élvezem a lágy ölelést, és végre tényleg érzem, hogy megbocsátott nekem. Melegség jár át, derekát körbefogó végtagjaim megremegnek. Ez a boldogság.
NamJoon: Látom, hogy folyamatosan rám néz, de nem tudok szemébe nézni. Most talán... Zavarban vagyok egy kicsikét? Lehet... Édesen kutat szemeim után, mint egy elveszett kis kutya. Közelebb jön, éppen elém lépeget. Felemelem tekintetem a padlóról, és egyenesen csillogó szemeibe nézek. Mosolya szívet melengető, és őszinte. Úgy, ahogy ölelése is. Nyaka köré vezetem karjaim, fejem pedig vállába hajtom. Kicsit szorítok ölelésemen, majd alig eltávolodva tőle, szemébe nézek.
-Nem haragszom rád YuGyeom...
Köszönjük, hogy elolvastad!^^ <3
