Tears of Life
18+
Figyelmeztetés: Trágár beszéd és szexuális tartalom.
ChanYeol: Egy újabb hétfő reggel, amikor kialvatlanul, enyhe fejfájással kelek fel a telefonomból szóló, hangos ébresztőre. Pihenhettem volna a hosszú hétvége alatt, igen. De minek az, amikor ilyenkor is tartanak bulikat? Ahova már YoonGival együtt tudok menni és még jobban élvezhetem. Hh, kihasználtuk az időnket.
Morogva mászok ki a kényelmes, meleg ágyamból és szekrényemhez csoszogok. Kinyitva ajtaját, annak dőlök és előhalászok egy fehér felsőt, melyen fekete, angol szöveg van és egy fekete, a térdénél kivágott nadrágot. Átvedlek pizsamámból az utcára felvehető ruhákba. Hanyagolva a reggeli teendőimet és általában hordott kontaktlencséimet egy a nadrágommal megegyező színű sapkát húzok, már fehéres szőke tincseimre, elrejtve azokat alá és vékony, arany, körkeretes szemüvegemet orrnyergemre csúsztatom.A konyhába betérve -már táskámmal kezemben- leveszem az egyik magasabban lévő szekrényből a csak félig teli zacskót, amiben keksz van. Miután sportcipőimet és fekete pulóveremet is felveszem és bezárom lakásomat, a lifthez megyek, közben eszegetve a már most fogyóban lévő kekszet. Beszállok a liftbe és az annak egyik falán lévő tükörben nézem magam, miközben megdörzsölöm fehér, kicsit sápadt arcomat. Lábammal a felvonó alján dobolva várom, hogy levigyen a földszintre és mielőtt a buszmegállóba állva várhatnám a buszt, beugorjak a ház melletti kávézóba egy számomra tökéletes kávéért.
YoonGi: Reggel szokatlan dologra kelek fel; apám ébreszt az ágyam mellett. Rögtön ülésbe tornázom magam és elfogadom kezét, mit megszorítok és meg is rázok egy kicsit.
-Jó reggelt, fiam.-paskolja meg fejem, így tincseim neki nyomódnak, majd elválnak fejbőrömtől. Nyelve egyet hajolok meg fejemmel és a rossz érzések már most kezdenek előjönni.
-J-jó reggelt. Hogy-hogy... Hogy-hogy te ébresztesz?-kérdezem felnézve rá és visszatartva pislogási kényszeremet.
-Gyere ki. Beszélgetünk kicsit.-túrt kicsit hajamba, még mindig fejemen lévő kezével. Furcsa... Nagyon furcsa. Itt valami bűzlik...
Kimegy a szobából, még egy "nyugodtan öltözz is fel" mondat után, be is csukva szobám ajtaját maga mögött. Sóhajtva egyet kelek ki az ágyamból, görcsbe állt gyomorral és kissé remegő kezekkel. Keresek egy sötét, teljesen szaggatott farmert és egy piros, kockás inget, majd magamra veszem a párosítást, ingem zsebébe rakva napszemüvegem, miről már előre érzem, hogy kelleni fog.
Zsebembe mélyesztve fülhallgatóm és telefonom, egy nagyot sóhajtok, majd átslisszanok a fürdőbe, ahol szemembe söpröm tincseim és ezzel kész is vagyok. Még a biztonság kedvéért egy sapkát tömök zsebembe és a konyha felé veszem az irányt. Leülök az egyik üresen hagyott székre öcsém mellé és így sajnos szembe kerülve apámmal. Aish...
-Nos, biztosan mindannyian kíváncsiak vagytok, mi az oka ennek, a kora reggeli, családi kupaktanácsnak, így meg is osztom veletek.-sóhajt egyet kicsit gondterhelten. Igen... Most már kifejezetten nem tetszik a helyzet. Apám, az egyik legnagyobb maffia főnök, nem teljesen magabiztos. Mi a faszért nem másztam ki az ablakon...?
-A múltkor ugye hamarabb kellett haza jönnünk, mind anyátoknak és nekem, mind neked...-néz öcsémre, ki lábát ekkor enyémbe akasztja.-...mert az az előtti estén, jobban mondva akkor hajnalban, egy fenyegető üzenetet hagyott, egy férfi. YoonGi, te itthon voltál, tudsz róla, rád ez a rész nem tartozik, viszont... Megnyugtatlak, lerendeztem még időben. Minden, ami elhangzott nem fog megvalósulni. De.-és igen. Ez a kis szó az, amitől mindig is a legjobban féltem és mindig reméltem, hogy a megnyugtatás után sose fogom hallani, de valahogy... Az a kurva de eddig mindig ott volt.-Emiatt el kell mennem itthonról. Magammal kell vinnem pár emberemet is. Így... Vigyáznotok kell magatokra. Egyedül.-néz komolyan végig rajtunk, mire ereimben a vér megáll. Soha a büdös életbe nem mondott még ilyet... De... Miért...? És...
-De, Drágám... Eddig is hagytál minket egyedül és a fiaid is önállóan, semmi őrizet és megfigyelés nélkül mentek mindenhova, semmi bajuk sem esett eddig. Most... Miért lenne?-kérdezi édesanyám egyenesen szemeibe nézve és kezét apáméra simítva, min gyűrűk sorakoznak és erek duzzadnak.
-Válság van. Az emberek szervezetekbe állnak, újakat hoznak létre, köpnek az előző főnökükről, megbízójukról. Senkiben sem bízhatunk meg. Se abban, aki régóta mellettünk van, se a családtagokban, se a leghűségesebb embereinkben. Egymagunk vagyunk.-mered maga elé és látom... Látom a szemeiben megvillanni a kétségbe esést, miközben anya kezét fogja és jegygyűrűjét forgatja. Elképesztő, hogy számára, mi négyen, egy ember vagyunk... Hogy csak mi vagyunk akikben biztos, pedig... Azt se tudja, milyen vagyok...-Így szeretnélek titeket megkérni arra, hogy senkivel, semmi kapcsolatba ne kerüljetek. Takarjátok el magatokat, mert felismernek. Tudják, kik vagytok.-néz ránk komolyan.
-De... A... Barátommal lehetek... Ugye...?-nyökögi testvérem, egy nagyot nyelve.
-Az lenne a legjobb, ha nem.-adja meg a nyers választ, mire én is megrökönyödöm. N-nem...? Nem lehetek... ChanYeolal...? Remegni kezdek. Nem... Nem, ez nem lehet.
-Apa... Ezt... Nem tilthatod meg nekünk.-mondom halkan, magabiztosságot próbálva magamra erőltetni.
-Miért is nem?
-Mert az öcsémnek és nekem is van valakim és kicsit sem lenne fura, ha csak úgy a semmiből hirtelen, kerülni kezdenénk őket. Veszélybe sodorjuk úgy jobban a titkunkat és... Nem vonhatsz meg tőlük.-mondom makacsul nézve szemeibe. Nem... ChanYeolt nem... Én nem bírom nélküle.
-Oh, nem? Értsd már meg, hogy a te védelmedre teszem fiam! Abban biztos vagyok, hogy nem valami besúgó fiával vagy, ennyi érzéked még van és hülye sem vagy, de ha őt belekeverik, mit csinálsz? Ha? Én semelyik seggét sem fogom pátyolgatni és védelmezni-
-Mintha a miénkkel eddig azt tetted volna.-morgom orrom alatt, már bekönnyesedett szemekkel.
-A szavamba vágsz te, nyavalyás, igazán? Tudod mit? Leszarom, mit csináltok, ahogy jól esik, de hozzám ne jöjjön semelyikőtök, ha valaki beveri a szépfiútok pofáját.-emeli fel hangját, mire mindketten behúzzuk fejünket, anya keze pedig szorul apámén.-Mindegy, az ember nektek már tanácsot sem adhat.-rázza fejét, majd felállva, előhoz egy ládát és az ölébe rakja.
-Ugye, most csak viccelsz...?-hitetlenkedik anya, de nem tesz semmit. Nem tehet...
-Nem, miért viccelnék? Elég nagyok már, hisz kapcsolatuk van, meg önállóak és minden nyalánkság, nem de?-néz ránk cinikus mosollyal és az asztalra rak két pisztolyt. Na nem... Mi a jó isten...?! Ez nem lehet... Meghülyült?!
-Ha már nem akartok hallgatni rám, akkor legyen mivel megvédenetek magatokat. De, szólok előre! Lehet, hogy nem fogja érdekelni őket a baráti körötök, de ti magatok biztos, hogy kiszedjenek belőletek rólam, mindent. De tartjátok a szátokat. Ha elvernek, ha megerőszakolnak, ha életveszélybe kerültök, kuss van!-támaszkodik az asztalra, szemeit cikáztatva köztünk. Most... Komolyan... Ha nem bírom már megvédeni magam, akkor inkább... Hagyjam?
-Ha pedig bajotok esik, semmiképpen sem a kórházba mentek. A garázson keresztül jöttök föl a házba és minél kevesebbet jártok nyilvánosságra. Bármelyik sarkon ott leselkedhetnek és lehetnek néhányan. Csak akkor hívjatok ha nagy szarban vagytok.-áll föl rendesen, indulva is kifelé.-Oh és, aki nem tartja magát a szabályokhoz, azzal elbeszélgetek négyszemközt úgy, hogy eszébe se fog jutni még egyszer. Világos?-néz ránk villámló szemekkel.
-Igen, Mr. Min.-mondjuk automatikusan, mégis halkan és erőtlenül.
-Rendben. Mindenki mehet a dolgára.-ahogy ezt kimondta én felpattanok és egy hangos ajtócsapással hagyom el a házat. Fejemre húzom sapkámat és maszkomat, majd napszemüvegem és így indulok meg az iskola felé, kiengedve néma könnyeimet. A büdös kurva életbe!
ChanYeol: A hosszú, buszon töltött utazás után már a tanteremben ülök, ahol első órám lesz megtartva. Államat a fapad kemény felületén támasztom, miközben szintén a falapon pihenő kezeimmel, az üres kekszes zacskómat lökdösöm, egyik oldalról a másikra.
Mindjárt becsöngetnek és YoonGi még nincs itt... Igen szokott késni, de mostanában nem maradt le az első óra elejéről. A fejemben emlegetett, épp ekkor esik be a rég ki nem nyitott ajtón, amit még az utoljára beérkező diák csukott be maga mögött. Szemeimmel felpillantok a sapkát és maszkot viselő fiúra, majd kezére vezetem tekintetem, amiben napszemüvegét fogja. Mi...?
-Szia, YoonGi.-köszönök neki ahogy padunk mellé érkezik és egy boldog mosolyt eresztek meg felé.-Direkt kevés cukorral kértem.-mosolygok rá még jobban. Elé tolom a még mindig forró, félig megivott kávémat. Egyik kezemet kinyújtom, lelógatva kézfejemet a padról és fejemet felkaromra döntöm, őt nézve. Szemei kissé vörösek, haja kócos, miután leveszi fejéről a sapkát és maszkja csak félig lóg arcán. Nagyon szétesettnek tűnik... Mi történhetett?
YoonGi: Nem nagyon figyelek mi, ki és hol, csak megyek az iskola felé. Rettegek... Lélekben remegek és őszintén utálom ezt az érzést... Hiába akarok rendesen sírni, csak könnyezek és nem adom ki. Nem tehetem meg.
Mikor beérek még csupán pár percem van vissza, így lenyugtatom magam és a teremajtóhoz sietek. Még épp időben vagyok, így lassan levetem magamról álcámat és bólintok a nekem köszönő páromnak, kinek boldog mosolya egy kis fényt visz hangulatomba, mintha csak egy fekete felhőn áttörő, napsugár lenne. Leülök mellé és egy kis mosolyt eresztek az elém tolt éltető italra, elmotyogva egy halk köszönömöt. Hajamat kicsit elrendezgetem és maszkomat levéve zsebembe gyűröm azt.
Megfogva a forró papír poharat beleiszok, lehunyva szemeimet, majd még mindig számnál tartva nézek ChanYeolra, hosszasan nézve szemeibe, mik kissé könnyítenek a lelkemet nyomó súlyokon. Sóhajtok kicsit, majd körbe vezetem tekintetem óvatosan az osztályon.
NamJoon sehol, más bandatagokkal sem ütköztem össze és még a szemüveges gyerek sincs itt. Jól van, YoonGi, már paranoiás is lettél, gratulálok. Veszek egy nagy levegőt, majd csatlakozom Chanhoz a padra, karjaimat fejem alá gyűrve.
ChanYeol: Fejemet megrázom köszönetnyilvánítására és nem fejem alatt pihenő kezemet combjára teszem. Nyugtatóan simogatom a nadrággal fedett felületet, közben továbbra is boldogan, biztatóan mosolyogva. Nem tudom, mi a baj -mert biztosan van-, de... De, ha én abbahagyom most általános mosolygásomat, félek, még ennél is szétesettebb lenne. És még mindig rühellem, ha ilyen állapotban kell látnom... Hh, nem hiába kezdődött minden azzal, hogy segíteni akartam neki.
Tekintetünket összeakasztja, mire már szemeimen is jobban látszik mosolygásom. Elnéz szemeimből, de én továbbra is őt figyelem. Körbenéz az osztályban, próbálva feltűnésmentesnek maradni. Felemelem fejemet és úgy csinálom én is azt, mint ő, próbálok rájönni, kit kereshet... Talán, ha egyáltalán keres valakit. Most csak találgatok, nem fogok rákérdezni... Most nem. Megakadnak látószerveim a középső padsor hátsó padjai közt lévő, teljesen üres, kétszemélyesen. Hh, nincs itt a szerelmespár. Nammal lehet a baj? Valami történt volna közöttük? Aish, hülye. Hülye kíváncsiság. Hülye, kíváncsi, ChanYeol.
Fejemet visszateszem karomra, mikor be is csöngetnek és a tanár pont azzal egy időben lép a terembe. Időzítés ötös. Még egyszer végighúzom kezem YoonGi combján, majd elveszem onnan, közben kicsit hátát és kezét is meg-megérintve. Tényleg szörnyen hat rám, hogy ismét... Gondterheltnek...? Igen, annak látom. Habár nem mutatom, csak mosolygok, tényleg rossz érzés.
YoonGi: Megérzem kezét combomon, mire egy meleg és nyugtató érzés fog el, majd még egyszer körül nézek és mikor a tanárnő bejön visszafektetem fejem a padra és kezeimre. ChanYeol nyugtató simogatásaira lehunyom szemem és sóhajtok egyet, legyőzve a hozzábújási vágyamat. Ahogy az óra elkezdődik székemet kicsit közelebb húzom ChanYeoléhoz és észrevétlenül simogatom meg karját ujjaimmal, majd fekszem tovább mellette a padon. Néha ránézek kicsit, majd felé fordítva fejem feljebb tolom szemüvegét.
-Jól áll.-suttogom és kicsit kuncogok is hozzá. Jobb kedvre derít, ha csak látom is... Persze attól még, minden rossz érzésem nem múlik el. Aish... Szeretném egy kicsit szeretgetni, de sajnos, nem tehetem...
ChanYeol: Kezeimet összefűzöm mellkasom előtt és miután székemet közelebb húzom a padhoz, hátradőlök. Elvigyorodom ahogy megigazítja szemüvegemet, de ajkaimba harapva próbálom nem látszóvá tenni. Vállamat a mellettem lévő falnak döntöm és a már pár perce magyarázó tanárt követem szememmel, ahogy ide-odajárkál a tanári asztal egyik oldalától, a másikig. Szerencsére nem mond olyat, ami ne lenne benne a könyvben, vagy olyan fontos, hogy le kéne írni a füzetbe így szemeimet becsukva hallgatom a nő hangját.
Az óra felén túl tartva már egy nagyot ásítok, kezemet szám elé téve, mire már nem hallom a pedagógus beszédjét. Szemeimet kinyitom és hirtelen túl közelről látom a nő arcát, amire kicsit megugrok székemben, ezzel hátrébb is tolva azt.
-Mi a gond, tanárnő?-kérdezem, kérdőn húzva fel szemöldökeimet.
-Mi a gond? Majd elmondom óra után. Most pedig szeretném, ha nem aludnál a tanórámon és figyelnél!-Csap egy kisebbet az asztalra és visszasétál a táblához. De hisz... Én nem is aludtam... Vagy de? Igazából fogalmam sincs, kiesett az előző huszonöt perc. De... De óra után? Most komolyan le akar szidni, amiért véletlenül elaludtam, egy amúgy is kevésbé érdekfeszítő órán? Hh, mindegy...
YoonGi: Egy darabig még nézem páromat mellettem és azt a vigyort, mit húsos, édes ajkain formáz meg és vágyakozóan sóhajtva egyet a tanárnő felé fordulok. Az óra menete alatt sokat néz felénk és egyre mérgesebb is lesz, ahogy látom. Magam mellé pillantok és meglátom a lehunyt szemű, békésen bóbiskoló ChanYeolt. Tenném kezem combjára, hogy felébresszem, de a tanárnő már elénk sétált és a padunknál állva figyeli ChanYeolt, aki egy -amúgy iszonyatosan édes- ásítással fel is ébred, de megijesztett kiscicaként visszahőköl. Végig nézem a szóváltásukat, majd ahogy az asztalra csap a tanárnő megrezzenek. Mm... A hirtelen hangok nincsenek valami jó hatással rám...
A nő elsétál, én pedig megpaskolom párom combját, pár percig ott is hagyva kezemet. Legalább ennyit érinthessem még, ha kívülről barátinak is tűnik. Ahh... Egy, a sapkájából kilógó, tej szőke tincset kezdek nézni és még egy vágy gyúl bennem, mi haja széttúrására szólít fel. Ahh.. Imádom, hogy ilyen lett neki.
ChanYeol: A tanárnő elég sokszor néz felénk, gondolom ellenőrzi, hogy nem aludtam-e vissza esetleg, amiért még nagyobb szidást adhat majd. De éberebben figyelek és írok le olyan dolgokat, melyek talán tényleg fontosan lehetnek. Aish, unom már... Bal csuklómat felemelem és azon lévő órámról elhúzom pár pillanatra pulcsim ujját. Oké, már nincs sok... Pár perc, hál'Istennek.
Ohohoho, tanárnő. Az utolsó három percet elengedi nekünk, így mindenki kimegy a teremből, kivéve engem. YoonGi elmegy mögöttem, mikor már a tanáriasztalnál állok és egy kis mosollyal bólintok neki, hogy majd megyek utána az ebédlőbe. Kicsit sóhajtva állok egy helyben, tanáromat figyelve. Hirtelen fordul felém, én pedig ismét megugrok, egy lépést hátrébb megyek tőle.
-ChanYeol, nem voltál te ilyen.-Rázza meg fejét a nő, kissé elszomorodva néz rám. Na ja, meg ő az egyetlen tanár szerintem, aki így, ha csak velem beszél simán letegez. Nem tudom, szeretnek a tanárok formálisabban beszélni velünk. Érdekes.-Az eddig sok-sok közös tanóra alatt egyszer sem láttalak aludni, vagy akár ásítani.
-Uhm, tudom, tanárnő. Elnézést.-Vakarom meg tarkómat.-Igazából én nem tudom, miért aludtam el most. Bár nem igazán sokat aludtam a hétvégén, főleg tegnap este.-Fejemet lehajtom és a földet kezdem bámulni.
-Történt vala-
-Bulikban voltam, sajnálom. Jobban fogok figyelni, hogy elég kipihent legyek.-Hajolok meg fejemmel, kicsit testemet is belevéve a mozdulatba.
-Ugyan, ugyan. Azzal nincs semmi gond. A barátoddal...-itt elgondolkodik.-...hogy is mondjátok? Áh, pasiddal tölts kevesebb időt.-Bólint, megerősítve ezzel önmagát.
-Ho-ho-hogy kivel, Mrs.Na?-dadogom, kikerekedett szemekkel nézve a pedagógust.
-Min YoonGival.-kuncog, majd vállamat megveregeti és cuccait megfogva hagyja el a termet. Követem, de a másik irányba fordulok, egyenesen az étkezde felé véve az irányt. Tu-tudja...? De hát hogyan? Honnan? Nem is csinálunk semmi feltűnőt... Jesszusom, hülye felnőttek. Mindent észre vesznek még, ha a legnagyobb titokban is tartja valaki.
YoonGi: Ahogy vége lesz az órának összepakolok és felállok, majd még Chanyeolra mosolygok halványan és az ebédlőbe megyek, maszkomat újból felvéve. Leülök a szokásos asztalunkhoz, ami most valahogy még sötétebbnek tűnik, a borult égbolt miatt. Már nyúlnék a táskámba, hogy magamba erőszakoljak egy kis kaját, de eszembe jut, hogy nincs semmi enni valóm. Ah, mindegy... Úgyse vagyok éhes egyáltalán.
Megint csak a kezeimre fekszem, arcomat teljesen elrejtve és most kezdek gondolkozni a reggelen. Megint ellepnek a fojtó könnyek és kedvem lenne a mosdóba rohanni, de meglátom ChanYeolt az ajtóban és inkább visszaülök és lenyelek minden feltörekvő érzést. Halványan mosolyogva nézem ahogy erre tart, az a szemüveg még mindig tök aranyos rajta. Lehunyva szemeimet egy nagyot sóhajtok és így maradok. Le kéne már nyugodnom... Az iskolában csak nem lesz bajom. Vagy... Csak a nadrágom alatt lévő hideg fegyver frusztrál? Biztosan...
ChanYeol: Lépteimet szaporábbra veszem, már az ebédlő asztalai közt sétálva és hirtelen huppanok le szokásos helyünkhöz. Kivételesen YoonGival szemben ülök le és könyökölök az asztalra.
-Mrs.Na tudja.-suttogom kicsit hangosabban, hogy hallja anélkül, hogy közelebb kelljen hajolnom hozzá. Szemeimet kimeresztve, egy félős kiskutya képét veszem fel magamra, így nézve az előttem ülőt. Értetlenséget fedezek fel arcán, ezért egyszer-egyszer rám, majd rá mutatok, hátha így már megérti. Lehet nem kellett volna elmondanom... Aish, már mindegy. Te, meg a folyamatosan járó szád az, ChanYeol!
YoonGi: Megrezdülök ahogy levágódik elém és kikerekedett szemekkel nézek rá, hogy elmondja nekem, mi is történt. Viszont ahogy kimondja, hogy a tanárnő tud rólunk lefagyok. Mi...? Válaszom előtt még feltolom orrára a szemüveget, mi lecsúszott mikor levágódott elém. Még mindig aranyos vele...
-De... Hogy? Hiszen alig érintkezünk és, ha meg is tesszük, annak a barátilag nézhető határait ugorjuk meg. Akkor... Mégis hogy?-nézek rá már kicsit aggódó szemekkel és elég rekedtesen suttogva.-É-és mit mondott még...?-pislogok egyet félve és futólagosan körbe tekintve.
ChanYeol: -Fogalmam sincs.-Rázom fejem nemlegesen halkan sóhajtva.-Igazából ezt sem mondta...-fejemet tenyereimbe támasztom, úgy nézve őt.-...konkrétan. Csak, hogy legyek a pasimmal, vagyis veled, kevesebbet.-rántom meg vállaimat és körbenézek az ebédlőben.
YoonGi: Kicsit kikerekednek a szemeim és még talán levegőt sem veszek egy ideig. Oké... Ez egyre félelmetesebbé kezd válni...
-Csak azért, mert elaludtál órán...? Istenem... Ha pedig elvileg valahogy tudja, akkor azt is, hogy, ha szerelmes vagy, akkor nehéz megmaradni a másik nélkül.-mondom már suttogva és sóhajtok egyet. Most azt még se mondhatom, hogy igaza van és legyünk kevesebbet egymással, mert abba én pusztulok bele és mindkettőnkkel kibaszok. De... Félek, hogy bántani fogják. Nem akarom, hogy bármi baja legyen...-De akkor... Nem tudom... Még jobban kerüljük az érintkezést? Vagy lehet nem kéne úgy néznem rád, mint az egyetlen emberre az életemben.-sóhajtok kicsit.
ChanYeol: Csak vállaimat rángatva és fejemet rázva reagálok mondandójára. Szemeim kikerekednek utolsó kérdésére, de visszaállnak rendes méretükbe és arcom felragyog utána következő mondata miatt.
-Tényleg nem tudom, mi lehet az oka, hogy rájött. De, ha ő tudja, akkor, logikusan gondolkozva, a többi tanár is. Biztos ez valami ilyen női megérzés vagy valami, ami felnőttkorukra teljesedik ki, vagy mi a faszom.-Nevetem el magam a végén a hirtelen beszédstílus-váltásom miatt.-Szóval, lehet nem kéne még ennyit se egymáshoz érnünk. De basszam meg...-sóhajtok és megnyalom sok beszédemtől kiszáradt ajkaimat.-...tényleg hogyan várhatja el, hogy még az ekkora titkunkat még jobban elrejtsük.-Nyöszörgök és kezeimet kihúzom fejem alól, így az asztallal találkozik homlokom, mire felszisszenek.
YoonGi: -Ja, lehet. De azért... Nehogy már beleszóljanak. Ez azért elég személyes dolog ahhoz.-rázom fejem sóhajtva is egyet, majd arcomat kezembe támasztva hallgatom tovább.-Nem tudom. Pedig... Egyáltalán nem vagyunk feltűnőek. Igaz, nehezen állok meg egyes dolgokat, de... Na. Azért még is csak a nagyon baráti alapokat csináljuk. Vagy, mit kéne? Pacsizzak le veled, meg ilyenek? Mondjuk nem menne, mert elröhögném magam, de hát már komolyan nem tudom, mit kéne.-sóhajtok megint csak, majd ChanYeolt kezdem nézni ahogy az asztalon tartja magát, homlokán. Kicsit felemelve fejét húzom homlokára sapkáját, majd visszarakom fejét. Igen... Lehet kevesebbet kéne vele törődnöm iskola falak között, de hát... Kéne.
ChanYeol: -Na az ilyenek miatt is.-morgom miután visszateszi fejemet az asztalra, már megigazított sapkámmal fejemen. Még egyszer megemelem buksimat és szemüvegemet óvatosan veszem le és teszem messze magamtól, hogy semmi baja ne legyen, és ne zavarjon arcomon.-Meg belegondolva a süti, amit mindig kapsz. Hány olyan barátot látsz, akik közül legalább az egyik vesz egy sütit a másiknak, minden nap?-az utolsó két szót erősen megnyomva mormogom, mintha az asztal lapjának beszélnék, így félő, hogy Suga egyáltalán nem is érti, mit motyogok.-Főleg, hogy mindig van egy-két ügyeletes tanár az ebédlőben, meg persze az amúgy is pletykás büfés csaj.-Mutatok körbe az étkezdében látatlanban, nem tudva mire és hol mutatok éppen. Nem azt mondom, hogy nem veszem neki a süteményeket szívesen, de azt azért elég érdekesen vehetik le a tanárok is. Főleg az említett büfés, akivel egyébként tiszta jóba vagyok. De mindegy, ezek miatt attól még nem leszek kevesebbet YoonGival.
YoonGi: Sóhajtok már ez idő alatt sokadjára, majd szemüvegével kezdek játszani, óvatosan forgatva kezemben.
-Igaz... De arról még letehetünk. Fogyózni úgysem árt.-rántom meg vállamat és sapkámat levéve kezdem törölgetni a szemüveget.-Szörnyű... Mintha nem lenne nekik mindegy. Ha pedig nyáladzani akar valami romira, akkor nézzen doramát. Csak akkor ne koreait, hanem olaszt vagy fasz tudja.-nevetek kicsit. Ahogy nézem ujját, miközben körbe mutat kicsit felkuncogok, ugyanis a kukákra és a lámpákra mutat. Na nem baj, drágám, megesik. De... Jó kedvre derít. Megint csak.
ChanYeol: -Yah! Hova akarsz fogyózni? Nekem kell a duci, lusta, ágyamat elfoglaló macska.-Kapom fel hirtelen fejemet és szinte semennyi erőt se fejtve ki, lábszáron rúgom, az asztal alatt. További szavaira csak bólogatok és újra a kemény asztallapra hajtom már kissé fájó homlokomat.-Amúgy...-kuncogok halkan.-...így a süti és fogyókúrázás megemlítése eszembe juttatta, hogy éhes vagyok.-morgom megint elővéve hisztis kislány oldalamat. Kezeimet kinyújtom az asztalon és YoonGi előtt lógatom le kézfejeimet az asztal szélénél. Hangosan sóhajtok és oldalra fordítva fejemet támasztom felkarjaimra.
YoonGi: Elmosolyodom, kissé zavarba is jőve szavaira és visszabököm cipőm orrával a gyenge rúgást amit kaptam.
-Jaj te... Nincs nálam kaja, ne nézz így rám.-nevettem kicsit.-Menj, vegyél magadnak valamit. Nem megyek sehova.-rázom meg fejemet, hogy ezzel is meggyőzzem.-Vagy vegyek neked én, Chan hercegnő, aki hisztizik mert éhes és nincs kedve felkelni a hihetetlenül kényelmes padról?-Nevetek és hajamba túrok kicsit, ezzel összekócolva szőke tincseimet. Kezeire nézek és megforgatom a rajta lévő elmozdult gyűrűket. Megfognám a kezét... Tényleg... De már így is gyanúsak vagyunk.
ChanYeol: Felkuncogok lába szinte érezhetetlen visszavágóján és összefűzöm lábainkat az asztal alatt.
-Igen. Légyszíves.-Emelem fel fejemet és nézek rá nagy szemekkel, kérlelve. Visszateszem szemüvegemet a helyére és normális ülőpozícióba tornázom magam. Csípőmet elemelem a széktől és hátsózsebemből kiveszem pénztárcámat és az asztalon YoonGi elé tolom.-Köszönöm.-mosolygok rá kedvesen, fejemet kicsit oldalra döntve.
YoonGi: Elvéve pénztárcáját csak fejemet rázva kedvesen, kiveszem lábaimat övéi közül és felállok helyemről. Nadrágomat kicsit megigazítom és még egy mosolyt küldve felé elindulok, de még "véletlenül" megrúgom széke lábát, így majdnem az asztalra esik. Csak kuncogva szelem át a büféig az ebédlőt, majd mikor elérem a célom elgondolkozom és végül valami olyat kérek, amit ChanYeol szokott enni, semmi újat, ami most épp terítéken van. Szépen visszabattyogok, amikor megérzek egy idegen kezet combom tájékán, egyre feljebb tartani. Ráfogok az ismeretlen ember csuklójára és rögtön tekerve egyet rajta taszítom el valamerre.
-Bocs.-nevet az elkövető, mire ujjamat kezében lévő inni valója aljához vezetem és meglököm felfelé, így az ital a srácon köt ki.
-Bocs.-mosolygok rá kárörvendően, majd végleg helyemre sétálok és leülök ChanYeol elé, az enni valóját és a pénztárcáját is oda adva neki. Komolyan... Most kezdem magam védtelennek érezni.
ChanYeol: Mosolyogva nézek utána és karjaimat összefűzöm mellkasom előtt, hátradőlve közben a székben. Visszafelé útja közben,csak úgy a semmiből egy srác terem mellette és kezdi el combját, lassan már fenekét fogdosni, mire kezeimet pár pillanatra ökölbe szorítom. A Törpe tettei miatt csak halkan felnevetek és vigyorogva köszönöm meg neki megint, hogy nem hagy éhen halni.
Felállok székemből és szokásos helyemre, a mellette lévő székre ülök, közben elteszem pénztárcámat. Gyorsan körbefuttatom szemeimet az ebédlő minden kis szegletét jól megnézve. Mikor biztosra megyek már azzal, hogy senki nem néz felénk, YoonGi állát megfogva fordítom arcát felém és adok egy kis puszit szájára. Mintha mi sem történt volna fordulok általános ételem felé és kezdem magamba tömni, figyelve a kevés időre, amim még van a becsengetésig. Nem kellett volna? Lehet, de most kivételesen nem izgat. Bár lehet, hogy kéne érdekeljen. Mindegy, már megtettem, majd kimagyarázom egy egyszerű nem voltam magamnál, vagy ittam előtte szöveggel.
YoonGi: Csak szememmel követem ahogy mellém ül, majd én is vele együtt nézek körbe. Igazából nem tudom miért. De hirtelen kapok választ kimondatlan kérdésemre, mikor egy röpke kis pillanatra kapok egy puszit ajkaimra. Kicsit felsóhajtok a jó érzésre, de elrejtem hatalmas, boldog vigyoromat és csak egy kicsit hagyom szám sarkát felrándulni.
Lefekszem a padra és úgy teszek, mint aki azon röhög, hogy ChanYeol hogyan tömi magába a kaját. Pedig csak örülök a fejemnek. Jaj, te... Remélem tényleg nem látta senki. Pont akkor ne lenne szerencsénk, amikor Chan először csinál ilyet... Nem, remélem. De nem hiszem...
ChanYeol: Mosolyogva eszem salátámat, néha a mellettem ülőre pillantva szemem sarkából. Becsukom a gyorsan kiürített műanyag dobozt és a mellettünk lévő kukába dobom.
-Milyen órád lesz, YoonGi?-Tőle távolabbi kezemmel az asztalra könyökölök és fejemet tenyerembe támasztva nézek rá.
YoonGi: -Uhmm...-gondolkodom el és megnyalom ajkaimat.-...talán-tán... Fogalmam sincs. Követem a többieket, aztán kiderül.-nevetek fel és megrázva fejem körbe nézek kicsit.-Amúgy... Az a gyerek most leellenőrizte, hogy meleg vagyok-e, vagy komolyan csak szórakozik?-ráncolom homlokom a srác felé bökve, aki az előbb igen csak az intim szférámban lépkedett. Vagy... Nem. Az kizárt. Aish... Tényleg paranoiás leszem már...
ChanYeol: -Nem tudom, de ha azt ellenőrizte, akkor biztos azt gondolja, hogy nem vagy meleg.-válaszolok rögtön csak kérdésére.-Gyere.-szólok neki vigyorogva, miután felkelek az asztaltól és már indulok a kijárat felé.-Nem is kell tudnod, milyen órád lesz.-Az ebédlőből kiérve nem a legtöbb tanterem felé vezető folyosóra kanyarodok. A mínusz első, vagyis a földszint alatti szintre levezető lépcső felé indulok, közben folyamatosan figyelve, hogy van-e valaki még rajtunk kívül a folyosókon. Hál'Istennek nincs senki, hiszen még vagy öt perc van a becsöngőig, aztán senki nem akar pontosan beérni az órára.
YoonGi: -Valószínűleg. Bár nem nagyon érdekel.-rántok vállat és mikor szól, hogy menjek vele szótlanul követem. De várjunk... Mi az a vigyor? Park ChanYeol, mit tervezel...? Következő mondatára kikerekednek szemeim és már végképp nem tudom, mi a fasz ütött belé. Csak követem, amerre megy, de már annyira segg hülyének érzem magam, mikor a termek egyre fogynak és az alaksor felé megyünk már. Egy idő után már nem bírom megállni, így felszólalok.
-Chan... Hova megyünk...?
ChanYeol: Leérünk a lépcsőn és a teljesen egyenes folyosó legvégére megyek, már YoonGi kezét fogva, közben vigyorom nem apad le arcomról. Az utolsó előtti ajtónál megállok és zsebemből előkapom a zárhoz tartozó kulcsokat és kinyitva, betolom Sugat, majd én is bemegyek az üres, volt tanterembe, becsukva magam után az ajtót.
-Ide.-válaszolok, kicsit megkésve kérdésére és a falnak tolom vigyorogva.
YoonGi: Ahogy tenyerébe csúszik enyém és így húz tovább maga után már értetlen kiskutya szemeket meresztek, de valami eszméletlen jól esik. Tényleg... Hirtelen egy zár kinyílását hallom, majd derekamnál betol a kinyitott ajtón. Mi a...? Megint hallom az ajtó hangját, majd még körül sem nézek, ismét ChanYeol lehengerlő vigyora néz velem szembe és testem megremeg kissé. Szóval innen fúj a szél...
-Ohh... És... Miért is jöttünk egy eldugott, alaksori, a folyosó legvégében található tanterembe?-kérdezem már magamra öltve vigyoromat és nyakába fűzve karjaimat.
ChanYeol: Oldala mellé támaszkodom, a falra és vállaimat megrántva lépek hozzá közelebb. Lassan csókolom meg és simulok hozzá fokozatosan, egyre jobban. Ahogy már egész testemmel övéhez érek és már szinte felfalva egymást csókolózunk, valami hasamnak nyomódik. Hirtelen hagyok abba mindent és húzódom el tőle, majd ingje aljához nyúlok.
YoonGi: Megérezve ajkait egyre közelebb és közelebb húzom magamhoz, egyre jobban belefeledkezve ajkaiba. Hiányzott már... Nagyon is... Egyszer csak elválik tőlem, mire értetlenül nézek rá, de mikor ingemhez nyúl a levegő bennem ragad. A... Remegni kezd kezem és ahogy már húzná fel, megfogom kezét. Szemeim pillanatok alatt fátyolosodnak el könnyeimtől és Chan kezét kezdem kissé szorongatni.
ChanYeol: Ahogy remegő kezekkel próbálja enyéimet eltaszítani, felnézek szemeibe. Szemeim kikerekednek és óvatosan húzom ki karjaimat szorításából, majd ugyanígy, lassan tűröm fel ingje alját. Lenézek a felfedett területre és hirtelen engedem el a felgyűrt textilt és lépek hátrébb YoonGitól.
-Mi-mi-miért van nálad...-nyelek nagyot.-...fe-fegyver?-Nézek rá félve és néhány mélyebb levegőt véve. N-nem értem... Miért hordoz magával egy fegyvert... Az iskolába!?
YoonGi: Nagyot nyelve hagyom, hogy felhúzza ingemet és már nem is nézve arcát hunyom le szemeimet gondterhelten. Hh... Kiveszem nadrágomból a pisztolyt és kivéve a tárat biztosítom, hogy nem fog ártani senkinek. Homlokomra simítom kezemet, lenyelve a könnyeket, mik már majdnem kibuggyannak szememből.
-N-nem én hoztam, köteleztek rá.-mondom halkan és lerakom a táskám mellé az egyik padra a biztosított fegyvert. Arcomra teszem kezeimet és így sóhajtok egy nagyot.-ChanYeol... Elmondanám... De... Nem tehetem. És...-egy reszketeg sóhaj tör fel belőlem és már a minden lehetséges módon remegek.-...rettegek. Megint és jobban mint eddig.-suttogok alig hallhatóan és rá nézek félve. Nincs olyan messze, de... Nekem ez a távolság is túl sok...
ChanYeol: Számon veszem a levegőt és félve nézem végig, minden mozdulatát követve. Mikor szavai végén újra rám néz visszalépek elé és magamhoz ölelem.
-Kérlek...-suttogok füléhez, még erősebben húzva magamhoz.-...mondd el.-Tudni akarom... De nem... Nem akarom megint úgy látni... De sajnos kezdek rájönni, hogy még elég sokszor fogom így látni. És mindannyiszor nem is fogom tudni, hogyan és mivel nyugtassam meg... Bele fogok őrülni. Aish...
YoonGi: Remegve hajtom homlokom vállának és átölelem én is, szorosan fogva Őt és megszorítva, mikor ő is ezt teszi. Jól esik, hogy itt van... Talán emiatt is hagy alább remegésem.
-Nem mondhatnám el, mert... Nem tudom, mit tenne velem apám akkor, de... Megbízom benned, ChanYeol, tudod jól, így... Elmondok neked mindent, de... Nem itt.-suttogok én is és óvatosan körbe nézek. Hallgatózom kicsit, majd nyaka köré fonom karjaimat.-Valaki figyel, Chan... Valaki követi minden lépésemet. De nem szabad azt hinnie, hogy tudok róla... Ígérem... Ígérem elmondom neked... Csak... Csináljunk most úgy, mintha mi sem történt volna. Hogy, aki az ajtóban áll, azt higgye, hogy arra készülünk, amiért ide jöttünk.-suttogom füle mellett és nyakára nyomok egy csókot.-Nyugtass meg úgy ahogy csak Te tudsz.
ChanYeol: Belegezően bólogatok szavaira, közben próbálva minél nyugtatóbban simogatni hátát és néha nyakát. Mikor azt mondja, hogy valaki figyeli nagyot nyelek és a mellettünk lévő ajtóra nézek. Halkan felsóhajtok az édes puszira, mely érzékeny pontomat éri és gyorsan a teremajtóhoz lépve és a zárba téve a kulcsot, bezárom. Úgy a biztonság kedvéért. Hátha valaki éppen most döntene úgy, hogy ő is ide akar jönni. A kulcsot a zárban hagyom, hogy semmiképpen ne lehessen kinyitni, majd újra Suga előtt termek.
-Amikor kicsi voltam, még általános iskolás, ide jártam zongoraórákra.-hajolok füléhez és a lehető leghalkabban kezdem suttogni további szavaimat is.-Akkor még használatban lévő terem volt és ezért van hozzá kulcsom. És...-vigyorodok el kajánul.-...három kamera van itt és még működnek.-suttogom mondatom ezen felét oly' halkan, hogy én magam is alig hallom. Ezt azért mondom, mert így van és én, mint volt "diák" egy kis segítséggel hozzá is férek ezekhez. Hehe, jó móka lesz. A kissé meglepődött YoonGi oldalára fogok és nyakát kezdem behinteni apróbb csókokkal, testemmel közben teljesen hozzásimulok övéhez.
YoonGi: Csak nézem ahogy bezárja az ajtót és kezdem is magam védtelennek érezni, de rögtön visszakerül elém, mire szívem már csak miatta ver hevesen, nem pedig más érzések miatt.
Csillogó szemekkel hallgatom szavait és figyelek halk beszédére, mikor pedig a kamerákat említi kikerekednek szemeim. De akkor... És őt nem is...? Nem értem... Hirtelen sóhajtok fel mikor oldalamra fogó keze kirángat értetlenségemből és ajkai szinte azonnal elvarázsolnak. Hajába vezetem egyik kezem, levéve róla a sapkát, amit a mellettünk lévő padra helyezek. Közel húzom magamhoz, hogy még többet érezhessek ajkaiból és még közelebb legyen hozzám.. Másik szabad kezemet mellkasára vezetem és simogatni kezdem az izmos és széles részt.
ChanYeol: Pár pillanatig elválok bőrétől és szemüvegemet óvatosan helyezem sapkám mellé. Kezeimet visszateszem oldalára, de már ingét is feltűrve, így épp, hogy mellkasa nem látszik ki a textil alól. Visszatérek előbbi tevékenységemre nyakán, közben csípőmet meg-meglökve felé, egyik lábamat övéi közé fúrom térdemet a falnak támasztva, így még jobban hozzásimulva -már, ha ez még lehetséges. Jobb kezemet hasán keresztül simítva vezetem ágyékára, egyenlőre farmerján keresztül.
YoonGi: Csukott szemekkel élvezkedem tovább ajkai alatt, közben már eddig mellkasán lévő kezemmel átölelve őt. Hasam befeszül mikor selymes bőre találkozik enyémmel és egy sóhajt engedek magunk közé. Csípője enyémnek lökdösésével eléri, hogy még jobban merevedni kezdjek és mikor már lábaim közé simul izmos lába, egy halk nyögés is kikívánkozik. Légzésem rohamosan gyorsulni kezd, mikor huncut keze hasamon járkál, majd...
-Mmh.-nyögök föl füle mellett, mikor keze már elég merev férfiasságomra siklik. Haját megszorítom, fejem hátra csapódik, másik kezem csípőjére simulva szorítja azt, míg lábaim, már szinte automatikusan fonódnának dereka köré, felhuppanva ölébe. Kikészít.
ChanYeol: Nyögéseire én is fel-felmordulok. Mielőtt ölembe huppanna, nadrágját kioldom és kicsit lejjebb húzom. Egyik kezemmel fenekénél tartom, míg végre újra ajkait kényeztetem sajátjaimmal. A néhány, a teremben lévő bútorok közül, az egyik sarokban elhelyezett tanáriasztalfélére teszem nem válva el szájától. Tenyeremet újra merevedésére teszem, már csak alsónadrágján keresztül érintve és szájába nyögök, szinte már akaratlanul.
YoonGi: Ölében találva magam egy hangosodó nyögés törik fel belőlem fenekem érintésére, mit ajkai megállítanak. Hevesen falom édes ajkait, meg-megszívva mikor lépkedni kezd valamerre, majd mikor fenekem már nem kezének nyomódik, hanem egy keményebb felületnek. Elválok tőle, hogy nyögésem jól hallható legyen számára és vállába kapaszkodva sóhajtozom nevét tovább. Az asztal szélére húzom magamat, hogy közelebb kerüljek hozzá, majd újra ajkaira kapok. Elvonja a figyelmemet... Mindenről. Mintha nem is történt volna semmi reggel. Egyik kezemet csípőjére simítom, majd onnan lecsúszva combját kezdem markolászni, ezzel lejjebb és lejjebb húzva nadrágját.
ChanYeol: Messzebb lépek tőle, lábai frissen felfedett részeit bámulva, merevedésével együtt, szemérmet nem ismerve. Cipőivel együtt, egy-egy egyszerűbb mozdulattal lerántom róla nadrágját és sajátomat is bokámig letolom. Úgy lépek vissza végtagjai közé és egy halk, elhaló nyögést engedek ki, ahogy már csak kettő, vékony anyag választja el mindkettőnk alsóbb részeit.
Már szinte szokásomhoz híven vezetem egyik kezemet fenekére, alsónadrágja alá nyúlva be rögtön. Másik kezemmel inge gombjaival szenvedek, hogy a fölsőket kibújtathassam helyükről. Vagy mellkasa közepéig nyitom szét az anyagot és tapadok rögtön kulcscsontjára. Csípőmet kezdem mozgatni újra, erősebben, mintha már éppen az aktus közepén lennénk. Kulcscsontját fedő bőrét kezdem szívni, szabad kezemmel folytatva oldala simogatását, míg fenekére is rá-rámarkolok.
YoonGi: Kihívóan méregetem ahogy lábaimat nézi, majd vigyorogva figyelem sietős levetkőztetésemet. Istenem, de vágyom rá... Egy vékony nyögés szakad ki belőlem ahogy láthatom és már érezhetem is merev férfiasságát, igaz csak alsón keresztül. Ahogy fenekemre fog egy kéjes nyögés tör fel belőlem az érzésre, mi egyszerűen csodálatos. Csak ő, csak is ő teheti ezt meg... De csak miatta van ettől ilyen reakcióm. Hátra hajtom fejem, hogy jobban elérje kulcscsontomat és, amit csak akar. Türelmetlenül és hangosan kezdek nyögni ahogy lökni kezdi magát, de sajnos még csak tagjaink dörgölőznek össze. Egyre hangosodó nyögéseket hallatok oldalam simogatására és levegőm mindig bennem ragad, mikor fenekembe markol. Erősen fogom haját egyik kezemmel, míg másik férfiasságára siklik és végig simít rajta egyetlen egy ujjal.
-Mmm... ChanYeolhh... Ne fáraszd...ki magadh.-vigyorgok rá lihegve és végig nyalok alsó ajkán, amit meg is harapdálok.
ChanYeol: Vele együtt nyögök, bár hangomat visszafogva. Számba harapok és elhúzódva felsőtestétől nézek szemeibe, melyeken látszik, még ilyen helyzetben is édes vigyora. Saját fogaim után övéi támadják be alsó ajkamat, mire felsóhajtok és letérdelek asztalon üldögélő alakja előtt, lehúzva bokszerét is. Bal lábát feltolom és vállamra támasztom talpát, fenekéhez hajolok, újra számat kínozva fogaimmal, már csukott szemekkel. Nyelvemmel kezdem nedvesíteni bejáratát, miközben jobb kezemmel férfiasságára fogva kényeztetem még jobban és másik karommal vállamon lévő lábát kezdem markolászni. Oh, Istenem... Azok a hangok... Bassza meg!
YoonGi: Kicsit kikerekednek szemeim, mikor látom, hogy térdre ereszkedik és felsóhajtok ahogy alsónadrágom már nem szorít sehol sem. Csak tovább nézem, mit csinál és amikor talpam széles vállára kerül lélegzetem elakad. Ha... Ha most... Megvonaglok és fejem erősen bicsaklik hátra ahogy megérzem nyelvét. Ezt még kiegészíti nagy keze markolása, mire már végre kitör magas hangú nyögésem. Lihegésem rögtön ezután beüt, minden kilégzéskor kéjesen nyögök.
-A kurva életbe... Park ChanYeol!-kiáltok fel a végére, ahogy még egy élvezet hullám söpör rajtam végig. A büdös, kurva életbe... Egy kibaszott Isten... Már nem tudok mást mondani.
ChanYeol: Megrezzenek nevem hirtelen és hangos elhangzására és abbahagyom tevékenységeimet. Párszor végignyalok mutató és középső ujjamon szemeibe nézve és elkezdem tágítani két ujjammal. Szabad kezemmel alsónadrágomat is bokámra küldöm, farmerom után. Felkelek a földről és míg úgy nem érzem, hogy már eléggé tág lesz és már lassan vágyakozó énem sem bírja tovább, ajkaira marok, nem kímélve azokat.
YoonGi: Nyöszörögve nézem végig ahogy benyálazza hosszú ujjait, majd ahogy elmeríti bennem arcom kicsit összerezdül. Ellazítom magam teljesen, így gyorsabban szokom az érzést, ami már nem is olyan feszítő számomra. Végig nézem ahogy az utolsó minket elválasztó ruha darab is földet ér és párom újból felém magasodik. Káprázatos... Akaratos és szenvedélyes ajakmozgása nyögésre késztet, ahogy még mindig bennem mozgó ujjai is. Elválok tőle egy percre, de rájövök, hogy pólóját nem tudom most még leszedni.. Aish... Visszahúzom magamhoz, majd hevesen kezdem csókolni kezemet pólója alatt hasára simítva. Még mindig kifogásolhatatlan.
ChanYeol: Hasamhoz érnek kezei, mire befejezem tágítását és most én szakítom meg csókunkat. Szemeimet lecsukva egyik tenyerembe csorgatok nyálamból és végigkenem hímvesszőmön. Elég érdekes lesz mindenféle segéd- vagy védekezőeszköz nélkül, de megoldom. "Sajnálatos" módon csak a táskámban van óvszer, amit viszont Sugaéval együtt az ebédlőben hagytam. De így legalább érezhetem teljes egészében. Ahh... Lábai mellé támaszkodom az asztalra, miután bepozicionálom magamat és kicsit felvonva szemöldökeimet nézek rá, hogy jelezzen; mehet.
YoonGi: Izgatottan lihegve nézem végig ahogy benedvesíti magát, beharapva ajkaimat már síkos, merev férfiassága látványára. Ohh, Istenem... Kicsit meglep, hogy minden segéd- vagy védekezőeszköz nélkül áll már előttem teljesen készen, mocskosul felizgulva és... Kurva dögösen. Szemeibe visszanézek és rögtön pólója aljához nyúlok, hogy levehessem róla. Érezni akarom akkor már tényleg mindenhogy. Ajkaira csókolok, majd egy vigyorral fonom karajaimat nyaka köré, lábammal együtt, mivel csípőjét ölelem át. A szemkontaktust nem eresztem, mélyen nézek vágytól gyönyörűen csillogó szemeibe.
-Ne kímélj.-kuncogok fel egy kaján vigyorral. Már most látom, hogy térdelni fogok a székeken a nap folyamán.
ChanYeol: -Ahogy parancsolod.-mosolygok rá erőtlenül és derekára fogva elmerülök benne, elnyújtott nyögést hallatva közben. Végre... Lassú, de erős lökésekkel indítom el csípőm mozgását és ajkaim már most elnyílnak. Hirtelen teszek eleget kérésének és erős csípőmozgásomat fel is gyorsítom. A derekánál nem őt tartó kezemmel visszatámaszkodom az asztalra, ökölbe szorítva ujjaimat. Fejemet előre hajtva szorítom össze szemhéjaimat, hangomat és neve nyögéseit nem tudom visszafogni, ahogy közvetlenül érzem melegségét. Ahh, Min YoonGi... Mikre rá nem veszel csupán a jelenléteddel...
YoonGi: Lehunyom szemeimet ahogy felkészül, majd mikor megérzem teljes hosszát magamban, hangosan felnyögök. Ahh... Végre... Végre érezhetem és így... Még intenzívebb. Gyors mozgása egy kéjes vigyort ültet arcomra és vállaiba kapaszkodva nyögdécselek folyton. Akaratosan markolászom vállát és könyörgök neki, hogy gyorsabban. Meg is kapom, mire magamhoz húzom testét és még hangosabbakat nyögök nevem hallatára, mi mély hangján cseng fel, nyögéseivel együtt, amiktől a hátamon futkos a hideg.
-Park ChanYeool.-nyögöm kéjesen füle mellett, mibe belekapok fogaimmal, sóhajtva is egyet, majd fejem hátra vágódik és a falak beleremegnek következő nyögésembe.
-Chanh... Ott még... Erősebb-enhh.-megy fel a magasba hangom, a végére. Istenem... Nem igaz... Kezem, válla markolásából engedek és körmeimet húzom végig hátán, ahogy újra érzem a mámorító érzést.
ChanYeol: Újra nevemet hallom, mire vele együtt nyögök fel, amire rátesz, hogy fogai megtalálják fülemet. Megremegek következő nyögése hallatán és szavainak megpróbálva eleget tenni, lököm úgy csípőm, hogy újra és eltaláljam a pontot, ami miatt ilyen hangok jönnek ki torkából. Tempóm miatt már lassan a combjaimba nyilalló fájdalom is eljut agyamig, ahogy azok az asztal kissé csiszolatlan szélének ütköznek, de nem foglalkozom vele inkább. YoonGira figyelek és, hogy biztosan jól juttassam el a gyönyör kapujáig és halhassam hangjait, melyek miatt a hátamon futkos a hideg. Meg fogom szerezni magamnak ezeket a felvételeket...
-Yoon...Gi!-nyögök hangosan fejemet vállára döntve, mikor izmai kicsit körém szorulnak. Csípőjéről oldalára teszem kezem, ingén keresztül markolva húsába. Megőrjít...
YoonGi: Körmeimet még jobban hátába vájom és így nyögök elnyújtottan ahogy még gyorsabban és erősebben löki magát, mindig megemelve hangomat egy már szinte sikítás szerű hangra, mikor eltalálja azt a pontot. Hajába túrok ahogy vállamra dönti fejét, kicsit elmosolyodva. Istenem, de kurva jó... Nevem hangos és piszkosul izgató nyögésére hörgök egyet és amennyire tudom felemelem lábaimat, hogy még jobban érezhessem. Befeszítem magam egy kicsit, hogy még jobban ingereljem bennem mozgó hímvesszőjét és fejemet felé fordítva nyakához hajolok, hogy végig nyalhassak rajta egész a füle mögötti részig.
-Channieehh.-nyögök újra egy nagyot, ahogy tökéletesen pontosan és erősen éri el prosztatámat.
ChanYeol: Egyik lábát még feljebb tolom óvatosan, sarkát az asztal szélére támasztva, így még mélyebben tolhatom magam belé és találhatom meg egyszerűbben prosztatáját. Térdénél tartom lábát, szemeimet résnyire kinyitva.
-Ah... Kurva életbe, YoonGi!-nyögök már én is füle mellett ahogy nyakamon végignyal, és újra megremegve találom el gyönyörpontját. Fejemet nem mozdítva vállától kezdem el szívni a kulcscsontja feletti bőrrészt. Lökéseimet lelassítom ahogy kezdem megérezni a gyönyör közelségét. Erősen mozdítom magam benne, hasonlóan, mint mikor csak magamat dörgöltem merevedéséhez. Oh, Istenem...
YoonGi: Nyakát átölelem és így hagyják el ajkaimat a hangosodó nyögések. Eszméletlen... Kuncogni kezdek nyögése hallatán, de ez hamar nyögésbe torkollik ahogy újra eltalálja azt a kényes pontot. Morgok egy sort ahogy szívni kezdi vékony bőrömet és egy vékony hang is kiszökik belőlem az érzésre.. Testem enyhén rángani kezd ahogy lelassít és ajkaimat elnyitva feszül ívbe hátam, majd befeszül hasam és neve kéjes sikoltásával élvezek magunk közé, hátán végig húzva körmömet. Ohh, Jézusom... Ez... Ez volt az eddigi legintenzívebb és legjobb orgazmusom.. Hiába... Park ChanYeol, egy Isten...
ChanYeol: Tovább mozgok, amikor már izmai is befeszülnek, hogy a csúcsra juttassam. Még időben húzódom ki belőle és élvezek az asztalra egy szintén hangos nyögéssel. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy belé élvezek. Lihegve emelem fel fejemet és nézek szemeibe, kezeimmel újra mellé tenyerelve. Miután elég levegő kerül tüdőmbe hirtelen csókolom meg, akaratosan tépve ajkait, melyekbe párszor bele is harapok.
YoonGi: Lehunyt szemmel lihegek, amíg kicsit lenyugtatom magam és résnyire nyitott szemekkel nézem ahogy ChanYeol is kielégül és az asztalra kerül az az anyag, mit... Igazából nem bánnék, ha bennem lenne, de... Édes, hogy így vigyáz rám. Mikor megtalál az az édes barna szempár elmosolyodom és már el is nyitom neki kicsit ajkaimat ahogy légzése normális lesz, épp jókor, ugyanis ezután ajkaimra mar. Ugyanolyan hévvel viszonozom, nyakát átölelem és magamhoz húzom hajába túrva, mikor harapni kezdi ajkaim és viszonozva is ezt.
ChanYeol: Pillanatok után eresztem el ajkait és még egy-két puszit is hintek rájuk, mielőtt ellépnék az asztaltól. Előre hajolok, hogy jobban elérjem bokáimon lógó nadrágomat és alsóneműmet, majd azokat megigazítva szedem össze YoonGinak is az alsóbb részeit fedő ruháit. Cipőit egymás mellé teszem, már félig magamra vett pólóval, melyet utána teljesen felsőtestemre húzok.
Farmerom zsebéből előszedek két zsebkendőt és Suga hasát, majd az asztalt is letisztítom, kidobva a koszos papírokat a félig széttört kukába. Vállaimat megrántva nézek körül és figyelem ahogy a Törpe is már felöltözve kászálódik hozzám.
-Majd megszerzem a felvételeket.-kajánul vigyorogva ölelem meg gyengén, füleihez hajolva és úgy suttogva. Óvatosan megpaskolom fenekét és elengedem, közben kuncogva, de hangomon hallatszik, hogy kimerültem.
YoonGi: Csak bágyadtan és mosolyogva nézem ahogy pakolászik és takarít utánunk, teljesen elvarázsolva és... Mondhatom, hogy szerelmesen. Ruháimat csiga tempóban húzom magamra, ugyanis már most érzem ez a csodálatos alkalom mellékhatásait. Aish... Tök mindegy, még ezt az érzést is csak vigyorogva reagálom le.
Karjaiba bújok ahogy átölel és felkuncogva vigyorgok én is, mint a tejbe tök.
-Perverz állat.-kuncogok aranyosan.-De azért, majd másold át nekem is.-harapok ajkaimba és elengedem ahogy ő is ezt teszi. Nem nagyon érzem még alsó felem, így csak kezét látom, hogy hozzám ér. Megfogom kezét és felnézek rá, kicsit lóbálva kezeinket, ugyanis... Nem nagyon tudom, hogy most hogyan tovább...
ChanYeol: -Ilyen vagyok.-kacsintok rá nevetve és összekulcsolom ujjainkat, miután megfogja kezemet.-Perszeee.-dalolom továbbra is nevetve. Egyértelmű, hogy neki is lemásolom, nem? Lenézek rá és megemelem bal kezemet, amelyet fog, nem engedve el ujjait. Órámra nézek és nagyot sóhajtva veszem észre, hogy már a második óra elment és még szünet van.
Most nem megyünk ki... Majd, ha elkezdődött a harmadik óra. Nem akarom magunkat lebuktatni. Hiszen, elégé félreérthető lenne és jó pletyka alap, miszerint együtt vagyunk, vagy éppen csak kavarunk. Ezt pedig még mindig nem akarom, hogy kiderüljön, nem akarok a középpontban lenni minden leszóló beszélgetésben.
-Még van kábé tíz perc becsöngőig. Addig itt maradunk, ugye?-Fordítom kérdően oldalra fejemet és pulcsimért és szemüvegemért megyekket idejövetelünk elején vettem le és tettem a padra. Felhúzom pulóveremet és a falmentén lecsúszva ülök le a földre, az ajtó melletti falnak dőlve. Magamhoz hívom páromat és újra megfogom kezét és zsebembe teszem kezemet -egyértelműen-, az övével együtt.
YoonGi: Csak édesen figyelem minden mozdulatát, mintha minimum azt nézném, amitől az életem függ, mondjuk ez így van, de mindegy.
-Igen, maradjunk itt.-bólogatok mosolyogva és segítve neki még felöltözni. Mikor a földre ülve magához tér leülök mellé és még mindig mosolyogva nézem ahogy kezeinket zsebébe rejti. Fejemet vállára hajtom és sóhajtok egyet. Megsimítom kézfejét hüvelykujjammal és vállára nyomok egy kis puszit, majd elhajolok tőle, rögtön bocsánatkérően nézve rá. El is felejtettem, hogy belemartam.
ChanYeol: Lustán mosolyogva döntöm fejemet is a falnak, szemem sarkából figyelem páromat. Mikor rám néz kicsit elemelem és érdeklődve billentem meg fejemet.
-Mi a baj?-kérdezem halkan, mert érzem, hogy berekedtem és most nem a legszebb hangom lenne, ha rendesen beszélnék. Megköszörülöm torkomat és erősebben fogom kezét.
YoonGi: -Csak azt hittem fáj... A vállad.-mosolyodom el lágyan. Nézem egy darabig szemeit, majd visszahajtom fejem vállára és másik kezemmel átölelem gyengén karját. Sóhajtok egyet és egy mosolyt telepítek arcomra.
-Még mindig imádok veled lenni... Szőke herceg.-kuncogok fel halkan, hogy ne zavarjam meg a kellemes csöndet. Összekócolt hajába túrom hátul ujjaimat, kicsit megmasszírozva fejbőrét. Édes...
ChanYeol: -Uhm... Nem, nem igazán.-Mosolygok rá biztatóan és visszadöntöm fejemet. Halkan hümmögve élvezem ujjait hajamban és szemeimet lehunyom.
-Én is szeretek veled lenni, Törpe.-Mosolygok és egy puszit adok feje tetejére. A nagy csönd miatt hallom a becsöngőt, mire felkelek a földről és sapkámat fejemre húzom szemellenzőjével hátrafelé. Kikulcsolom az ajtót és Suga kezét megfogva indulunk fel a földszintre, ahol már rég lennünk kéne.
YoonGi: Szinte vigyorogva fogadom a puszit, majd mikor a csengő elhangzik kis segítséget kérve feltápászkodom. Ugrándozva mennék ki vele, de hát még menni is úgy tudok, hogy érdekesen, úgyhogy hanyagolom inkább. Mellette sétálva egy elvarázsolt mosollyal szorongatom kezét és mikor felérünk és táskánk is megvan csak felé fordulok és körbe nézek. Senki sehol.. Csak négy perce csöngettek be... Oké. Kicsit lábujjhegyre állok és nyakát átölelve csókolok ajkaira, csupán csak rövid ideig ízlelgetve azokat, enyhén sebes sajátjaimmal.
-Ötödik órában találkozunk... Colos.-kuncogok és átölelve még utoljára elsietek az órámra. Hh... Kurva rózsaszín köd...
ChanYeol: Felérünk és hál'Istennek nincsen már senki a folyosókon... Rajtunk kívül persze. Táskám vállamon pihenő pántját szorongatom egyik kezemmel, miközben csókolózunk. Vigyorogva nézek szemeibe hallgatva szavait, amikre válaszolnék, hogy valószínűleg nem fogunk találkozni, de már csak eltűnő alakját látom. Hangosan felsóhajtok és még pár pillanatig állok a folyosó közepén, majd bemegyek az osztályterembe, ahol éppen kémia óra megy.
-Jó reggelt, Mr.Woo.-Hajolok meg kicsit, bűnbánóan nézve a férfire.-Rosszul lettem az ebédszünetben és a mosdóban voltam. Ott nem lehet hallani a csengőt. Elnézést a késésért.-Hajolok meg még egyszer, már csak szinte fejemmel, majd leülök helyemre, a az egyik hátsó padba... Egyedül. Az egész órát végigmosolygom, hála a szünetben történteknek. Bár néha eltűnik arcomról ahogy belegondolok, hogyan fogom kimagyarázni az előző órai hiányomat és azt, hogy mit fogok mondani Suganak, miért nem leszek az ötödik órától. Nem, mintha én tudnám... Csak annyit tudok, hogy a szüleimmel kell mennem valahova. Ami elég rémisztő már csak számomra is, nem ám még, ha elmondom YoonGinak. Majd... Megtudja utána...
YoonGi: Beesek az órára, amin.. A tanár még nincs is bent, így csak körül nézek egy kicsit és bekuporodom a hátsó padok egykébe a fal mellé. Végig van rajtam egy mosoly, bár nem olyan nagy, hisz az már túl feltűnő lenne tőlem. És fájok is, szóval csak ennyi telik... A tancsi néni végre bejön, elég érdekes és csapzott állapotban, valami olyan járással mint én. Ohohooo, csak nem? Hát úgy tűnik a benyalás az igazgatónak sikerült. Mindkettőjük részéről.
-Bocsássatok meg gyerekek, volt egy kis dolgom még. Na akkor, huszonötödik oldal, összes feladat, jegyre. Kezdhetitek.-int nekünk és eltűnik a szertárban. Okéé... Neki állok a feladatoknak, kivételesen meg is csinálva most őket. Ahh... Látszik, hogy túl boldog vagyok...
ChanYeol: Egész gyorsan elmegy a harmadik óra, majd az utána lévő negyedik is és én nekem újra fejembe nyilall, hogy el kell mennem. A negyedik tanóráról való kicsengetés után, szinte rohanok a kijárat felé és persze, szerencsétlenségemhez híven valakibe belebotlok. Sajnálóan nézek a fiúra, de ekkor leesik, hogy NamJoon áll előttem. Biccent egyet és már hagyna ott, de megfogom alkarját.
-Figyi, Nam... Megmondanád Suganak, hogy haza kellett mennem. Emeld ki a haza szót, légyszi.-kérem meg halkan motyogva, tovább fogva alkarját, hogy ne hagyjon csak úgy ott.
-Uuuuu, csak nem?-kérdez vissza, nem is figyelve a lényegre.
-Nem, dehogyis, fúj már...-tettetek a lehető legelhihetőbben undorodást és közelebb húzom magamhoz.-Legyen neked mindegy a magánéletem, és mondd meg YoonGinak a kurva üzenetemet. Úgyis vele lesz órád, seggfej.-köpöm felé a szavakat, még saját magam számára is idegenül viselkedve vele. Ennyire nem bírnám a képét, vagy mi? Mindegy, nem érdekel csak, hogy átadja neki. Elengedem és a suli előtti buszmegállóba sietek, éppen elérve egy buszt, ami egyenesen régi otthonom felé visz.
YoonGi: Szinte csak röpül az idő, én pedig hirtelen az ötödik óra előtti szünetben találom magam, egy üres székkel magam mellett. Hol van ChanYeol? Pedig nem szokott késni... Még az utolsó tíz percben sem toppan be én pedig kezdek kicsit aggódni... Ekkor viszont mellém huppan valaki és már basznám le Chant, hogy hol volt, de rózsaszín fürtökbe akadok.
-Szia... Nam.-pislogok rá.
-Csá.-vigyorog vissza rám, mire kérdésre nyitnám számat, de beelőz.-A colos üzeni, hogy haza kellett mennie. És vedd úgy, hogy hangsúlyoztam a hazát.-legyint felém, mire megpróbálok semleges arckifejezést vágni és csak leokézva megköszönni neki, hogy átadta. Aish... Ez már most nem tetszik. Hisz... Mit akarhatnak tőle a szülei? Mert biztos ők hívták... Talán... Visszahívnák? Áh, nem hiszem... Akkor...? Aish, nem tudom. Csak sóhajva egyet, már realizálom a körülöttem lévő világot, így erősen csapok NamJoon, éppen hét fogást játszó kezére.
-Most, mi van? Nincs senkid.-néz rám értetlenül és látom szemeiben azt a ravasz fényt. Na nem... Nem húzol csőbe, Kim NamJoon...
-Attól még ízlésem igen, szóval vissza is ülhetsz a helyedre.
-Jól van na, nem csinálok semmit.-emeli fel védekezően kezeit.
-Oké, örülök. Attól még elhúzhatsz.-nézek rá ellenszenvesen, mire elvigyorodik, majd még azért is idegesít. Nyakamba harap, de nem tud erősen, mert ellököm magamtól, így szinte repül hátra eredeti helyére. Csicska, parasztja... Sóhajtok megint csak és fejemet a padra téve várom, hogy elkezdődjön az óra. Aish... Fel kell hívjam majd ChanYeolt.
ChanYeol: Mély levegőt véve szállok le a régen látott buszmegállóban és sétálok a már ismeretlennek ható úton, egyenesen szüleim háza felé. Besétálok a nyitott kapun és megnyugtatom magamat, egyik legsemlegesebb arcomat véve fel közben. Becsöngetek, mire hangos cipőkopogást hallok.
-Szia, Channie.-Anyám nyit nekem ajtót és mosolyogva köszön, majd von magához pár pillanatra.-Hiányoztál.-suttogja fülembe elérzékenyülve, mire megremegek ölelésében, melyet nem viszonozok. Eltávolodik tőlem és biccent nekem, hogy majd a nappaliba menjek utána. Leveszem cipőmet és néhány mély levegővétellel nyugtatom le magam újra, ezzel eltüntetve a szemembe összegyűlő könnyeket is.
Ahogy a nappaliba lépek, nem csak édesapámat látom meg, de egy ismeretlen férfit, kivel egy lány van. Aki lehetetlenül ismerős nekem és pár pillanat után rá is jövök... JiWoo?! Meghajolok köszönésképpen, ki se nyitva számat és egy üres helyre telepedek figyelve apám következő szavaira.
-Örülök, hogy idejöttél, fiam.-Szemeimet lehunyom, újra elkergetve a könnyeket, melyek szemeimbe szöknek apám rám használt megnevezésére.-Nos, Kim JiWoo a hölgy, akit már minden bizonnyal ismersz is az iskolából. SungJae pedig az édesapja, aki felkeresett minket egy ajánlat miatt. Még pedig a házasságotok miatt.-Néz rám, majd Jire és vissza rám. Én a lány édesapját figyelem, aki szintén ismerős... De nem tudom honnan. Mintha... Már láttam volna valami újságban, vagy ilyesmi. De nagyon ijesztő a csávó.
-H-hogy micsoda?-akadok ki hangosan és tehetetlenül dőlök előre combjaimra pár pillanatra.-Nem! Nekem van párom és nem tervezem elhagyni, főleg nem JiWoo miatt.-fintorgok a lány irányába, aki megsértetten kapja kezét szívéhez.-Ha csak ezért hívtatok, akkor megyek, mert a válaszom nem! Egy teljesen határozott és biztos nem!-mondom hangosabban és felkelek a kanapéról, majd elhagyom a házat cipőm felvétele után.
Csináltam egy képet JiWoo apjáról, hátha Suga tudja, ki az. Remélem tudja, hogy nekem is miért ismerős. Elküldöm neki SMS-ben és nem az iskolába veszem az irányt, hanem lakásomhoz.
YoonGi: Utolsó órámnak is vége, így újra magamra aggatva a maszkot és a sapkát plusz szemüvegemet megyek haza felé. Aish... Már megint remegni kezdek, akaratlanul is benézve minden sarokba és utcába. Telefonom megrezzen zsebemben, mire kiveszem azt és megnyitom Chan üzenetét, mi egy képet tartalmaz. Szinte odafagyok a járdára, mikor meglátom a férfit, ki még valamikor apámmal üzletelt és mellette a lányt, ki nem rég lett ChanYeol osztálytársa. Tudtam... Tudtam, hogy valami nem stimmel azzal a lánnyal. Csak egy gyors üzenetet írok Channak, hogy pár perc és nála leszek, majd inkább keresve egy buszt felszállok rá. Szerencsém van, ugyanis senki gyanús sincs rajta.
Mikor leszállok direkt kacskaringózok, hogyha követni akarna valaki még az elején veszítsen el. Még a panelban is a lépcsőn megyek, majd egy számomra megengedetlen részre, hol valahogyan kijutok a tetőre és leügyeskedem magam a tűz létrán, párom lakásának erkélyéhez, min bekopogok. Miért érzem azt, hogy nagy szarban vagyunk?
ChanYeol: Ahogy haza érek átvedlek itthoni ruháimba és, hogy ne maradjak éhen és elfoglaljam magam megcsinálok magamnak egy instant levest. Amíg az "főzi magát" kapok egy választ Sugatól, miszerint hamarosan nálam lesz. Az idő alatt, amíg levesem készül oda-visszajárkálok a szobákban, várva páromat. Megrezzenek, ahogy kopogást hallok, de nem az ajtótól... Üvegen kopog valaki, mire erkélyemhez sietek és kinyitva az ajtót beengedem a Törpét.
-Mondd, hogy nincs rossz híred. Mondd, kérlek.-Nézek rá már félelemtől csillogó szemekkel ahogy meglátom gondterhelt arcát. Becsukom az erkélyajtót és kimegyünk a konyhába, ahol kivételesen mindketten az asztalhoz ülünk. Na jó... Nem tetszik nekem ez a fajta szétesett YoonGi...
YoonGi: Beenged és meglátva félelemmel teli arcát szinte a kedvem elmegy attól, hogy egyáltalán megszólaljak. Leülve az asztalhoz sóhajtok egyet először és leveszem sapkámat.
-Nagyon szeretném azt mondani, amit te is hallani akarsz, de... Sajnos nem tehetem. Az a férfi, akiről a képet küldted és nálatok volt, apám... Régi üzlet társa. Most már... Alakultak a dolgok az alvilágban és nagyon úgy tűnik, hogy keveri a szart mindenki. Nem hiszem, hogy a szüleid tudják, kit fogadtak a házukba... De amúgy. Mit akart nálatok a tag? Meg JiWoo? Tudtam, hogy nem stimmel valami azzal a csajjal.-morgom magam elé, kezemet ökölbe szorítva. Aish...
ChanYeol: -Uhm... Állítólag JiWoo apja, aztán... Valahogyan megtalálták a szüleimet és...-ismét félve nézek rá.-...összeakarnak adni engem Jivel. Azt akarják, hogy feleségül vegyem, bassza meg.-akadok ki ismét és fejemet az asztalba verem, arra hajtva tartva. Nyöszörögve kezdem ütögetni az asztalt, majd fejemet hirtelen felkapom ahogy eljut agyamig, amit mondott a csávóról. Nyakamhoz kapok, mert kicsit megrándult ahogy felemeltem fejemet.
-Azt mondtad, hogy apád régi üzlettársa? Baszd meg ez is valami maffiatag akkor? A szüleim... Biztos tudják. Nem úgy néz ki a csávó, mint aki titokban tartotta volna, pont előttük. Ahahahah.-visszadőlök az asztalra, szenvedve nyöszörgök. Aish... Szar lesz az életem további része úgy érzem...
YoonGi: Lefagyok. A szó szoros értelmében. Egész testem és lelkem. Miért akarnának Chan szülei így kibaszni a fiukkal? Tudják egyáltalán, hogy egy maffia házasság mivel jár? Szinte nem is figyelek több mindenre, csak még ChanYeol utolsó szavaira. Szemeimben a könnyek is megfagynak, csupán homályos látásom az, ami még feltűnik. Lassan mozgatom kezemet ahogy kiveszem nadrágomból ismét a fegyvert, amit magam mellé rakok remegő kezemből. Sok... Sok ez így egyszerre. Nem tudom felfogni. Nem.. Még össze kell raknom, még... Még helyére kell raknom az utolsó darabot... Nem lehet... Nem...
ChanYeol: Hajamat tépve nézem YoonGit, hátha kitudok most belőle olvasni valamit. De semmi. Túlságosan megdermedt. Remegve nézem ahogy előveszi fegyverét és ekkor pattan valami ki agyamból. Magamhoz húzom a fémtárgyat és megforgatom kezemben, mindenhol megnézve.
-Meg kell tanítanod használni.-jelentem ki teljesen komolyan nézve, becsúsztatva az asztal közepére a pisztolyt.
YoonGi: Hangja rángat ki gondolkozásomból és felfogva az egymás után rakott szavakat a fegyver után nyúlok és kezembe veszem.
-Lehet jobban járnánk... Akkor legalább tudnál is tenni valamit, ha kéne és úgy adódna... Rendben. Megtanítalak.-bólintok.-De... Mit mondtál a házasságra?-kérdezem nyelve is egyet. Nem tudom... Nem azért, mert nem bízom meg benne és a kapcsolatunkban, de úgy jobban kikövetkeztethetnék pár dolgot... Aish...
ChanYeol: Szavaira bólogatok és kezét nézem, melyben a számomra még ránézésre is veszélyes tárgyat tartja.
-N-nemet...-mondom félve, hátha nem kellett volna inkább semmit mondanom.-...nem mintha bárhogyan is ellent mondhatnék a szüleimnek, meg annak a férfinek.-sóhajtok fel hangosan, államat tenyereimbe támasztom, ahogy az asztalra könyökölök.
YoonGi: -Így van.. Egy maffia házasságnak nem tudsz nemet mondani.-rázom meg fejemet, ki és be biztosítva a fegyvert. Azért... Örülök, hogy nemet mondott. Nem tudom, hogy mellettem tartott ki, vagy csak tényleg nem akar még házasságot ilyen fiatalon. Mindegy, azért édes...-De megtanítalak majd. Csak egy lakásban kicsit érdekes lenne.-mosolyodom el kicsit és felnézek végre szemeibe. Elveszek azokban az ezer, meg ezer érzést tükröző, édes szemekben, mik még pár órával ezelőtt vágytól elködösülten néztek rám, kellemes közelségből. Nem is értem, hogy miért érzem azt, hogy boldog vagyok, mégis rettegek belül...
ChanYeol: -De akkor mi lesz velünk...?-motyogom magam elé halkan, mintha csak hangosan gondolkoznék, nem neki szánva kérdésemet. Tényleg nem tudom, így mi lesz a kapcsolatunkkal. Majd... Majd a látszatot megtartom JiWooval aztán egész jó lesz...-Oké.-bólintok ajánlatára majd elgondolkozom.-Van nem messze a sulitól egy régi lőtér.-ajánlom a helyszínnek, mert egy ilyen lakásban tényleg lehetetlen megtanulni használni egy fegyvert.
Felkelek az asztaltól még egy halvány puszit küldve YoonGi felé. Leveszek két poharat, melyekbe vizet töltök. Az egyiket a Törpe elé teszem le az asztalra, a másikat pedig levesemmel együtt viszem helyemre. Evőpálcikáimat és egy kanalat fogva kezdem enni levesemet, megtartva nyugodt kinézetemet. Persze most mind a ketten ezen fogunk kattogni... Nem tudom, mi lesz, de megpróbálom a látszatot tartani mindenhol.
-Amúgy...-nézek fel rá levesem mögül.-...reggel mi történt?
YoonGi: -Nem tudom. Engedelmeskedsz a szabályoknak, felvállalod az iskolában, én pedig szépen lassan kimászok a képből... Úgy nem lesz gond.-rántom meg vállam, nem is igazán a kérdésre válaszolva. Nem tudom... Túl szar ebbe belegondolni. Nem akarom elveszíteni, de ha nem is fogom... Osztozni fogok rajta egy lánnyal. Aki ráadásul még boldoggá se teszi, vagy mit tudom én... -Rendben, akkor meg is kezdhetnénk az első ismerkedést holnap suli után. Ha nincs más terved, vagy más nem szabott neked programot.-nézek felé az asztalról és nem engedem szemeit. Erőt adnak most... Ahogy az kis puszi is... Édes...
Az elém rakott vizes poharat kezdem forgatni, simogatni, meg ilyenek, miközben néha nézem ahogy, mint egy kis pocok eszi azt a kész levest..
-Hát... Elég annyi, hogy... Szarban van apám, ami így kihat a családomra. El kellett mennie és... Valami válság van, mindenki mindenki ellen van, senkiben sem bízhat meg. Csak bennünk, a családjában. Lélekbe gázoló, hogy csak most lettünk hirtelen fontosak, hogy már védeni kell minket. Nem is tud rólam semmit.-húzom keserű mosolyra ajkaimat. Szar.. Szar érzés. Iszok egy kortyot, hátha eltűnik a gombóc torkomból, de csak még nehezebben nyelem le azt a kis folyadékot, mit szervezetembe akarok juttatni.-Szóval... Most nagy szüksége van mindenkinek, akár egy kis infóra is. Új maffia szervezeteket akarnak létre hozni, vagy összevonni néhányat azzal, hogy a vezetőt kiiktatják. Vagyis... Egyértelmű információ forrás vagyok. Mindenre képesek, hogy akár egy kicsit is köpjek nekik az apámról. Bármelyik sarokban lehetnek, figyelhetnek, bárhol, bármikor... Rettegek. Megint csak rettegek, hisz' ki tudja, melyik pillanatban fognak elkapni. Megerőszakolnak, fegyvert tartanak a fejemhez, háztető széléről lógatnak le... Ki tudja? Kiraknak a napra száradni... De... Még ezek is jobbak, mint amit apámtól kapnék, ha köpnék. Már ha tudnék bármit is köpni, nem olyan jelentős infókon kívül.-remegnek meg ajkaim és kezeim is. Törökülésbe húzom lábaimat és így húzom össze magam picire.
ChanYeol: Neki fel nem tett kérdésemre, amit válaszol figyelembe se veszem csak fintorgok rá egyet, ugyanis ez így hülyeség. Azt gondolja, hogy csak úgy hagynám, hogy kimenjen az életemből egy kötelezett házasság miatt? Mert nem, nem fogom hagyni. Leszarom, hogyan fogom megnevelni annyira JiWoot, hogy ne merjen beköpni az apjának és szüleimnek arról, hogy Sugaval vagyok, csak sikerüljön. Az a lány meg amúgy is olyan félénk, hogy az már nekem kínos, szóval remélem, könnyű dolgom lesz.
-Ha szervezett is volna nekem valaki programot, se mentem volna el arra.-mosolygok rá halványan, ezzel üzenve neki, hogy azért mondtam ezt, mert vele sokkal jobban szeretek lenni.
Utolsó kérdésemre a válaszát figyelmesen hallgatom végig. Megakadok tésztám rágása közben és úgy figyelem szavait, melyek túl hamar jutnak el agyamig. Komolyan nem tudom, hogyan bírta ki idáig ép ésszel. Mikor meghallom, hogy miket tennének vele elszörnyedek és leveses tányéromba ejtve evőpálcikáimat kelek fel. A mosogatóhoz lépek és kiköpöm számban maradt ételemet, majd miután megtörlöm számat, visszafordulok páromhoz.
-Ezért kell takarnod magad az utcán... És gondolom akkor... Velem se jelenhetsz meg, hisz'...-nézek rá félve, nagyot nyelve.-...biztos tudják, kik azok, akikkel vagy. Ha... Ha lehetséges az, hogy tényleg mindenhol vannak erre emberek.-A pult szélére szorítok.-Mert biztos, nem te és JiWoo vagytok az egyetlen, maffia családból származók.-Ez azt jelenti, én is veszélyben lehetek? Jézusom, komolyan bele fogok ebbe őrülni. Hogy tudok én két olyan embert is magam mellé szerezni, aki egy ilyen kurva szar családból származik? Hát komolyan... Kezeimet hajamba túrom két oldalt és tincseimet kezdem tépni. Ezzel vezetve le a feszültséget, amit YoonGi veszélyben léte és a házasságkötésem kötelezése okoz. Meg minden más.
YoonGi: Bólogatok észrevételeire, majd sóhajtva egyet nézek szemeibe.
-Nyugodj meg, Chan.-állok fel ültemből és magamhoz ölelem, hátha karjaimban lenyugszik kicsit.-Neked kevesebb bajod lehet. JiWoo apja, bár nincs feljebb, se lejjebb, mint apám, de meg tud védeni, hisz' nincs városon kívül. Az ő emberei is mennek minden fele. Az esküvőt meg gorillákkal fogja védetni, szóval így is, úgy is megtörténik.-sóhajtok. Igen... A páromnak jegygyűrű lesz a kezén. Csodálatos...-De nem hiszem, hogy tudnak rólad... Apád nem fegyver kereskedő, de még egy nyomorék strici sem, ahogy anyád se futtat más országban prostikat, sem magát kamuként.-Igen, ezek nélkül ők csak tudatlan, leégett emberek. Vagy csak tényleg ki akarnak baszni a fiukkal és távolabb taszítani tőlem...-Ne félj... Megtanítok pár dolgot és meg tudod védeni magad. Legalább is annyira, amíg majd el tudsz futni... De annyi elég.-Csókolok nyakába és tarkójánál haját kezdem simogatni.
ChanYeol: Csak bólogatok és hümmögök szavaira, ezzel jelezve neki; megértettem. Viszonozom ölelését, melytől máris kicsit megnyugszom. Halkan szusszanok egyet, mikor egy kis puszit érzek meg nyakamon és ujjait hajamban. Lágy mosoly költözik ajkaimra... Már csak ennyitől. Még mindig hihetetlen, hogy ilyen könnyen elűzi a gondokat. Még, ha nem is teljesen.
-YoonGi...-szólítom meg halkan, bizonytalanul, még nem tudva, mit akarok neki mondani. Lehet, csak a nevét akartam kimondani, de... Kimondjam, ami már napok óta terjeng bennem? Nem... Még... Még nem kéne. Elég biztos vagyok benne, hogy nem csak kedvelem. De még nem hiszem, hogy ki tudnám mondani, hogy szeretem. Bár most az alkalom úgy hozza, de nem.-S-se-semmi.-dadogom és elhúzódom tőle egy félénk, szűzkislányos puszi után.
YoonGi: -Hmm?-hajtom fejem vállára pár percre és hallgatom, hátha tovább mondja, de hezitál. Sőt inkább nem mondja ki, mire gondol. Nem baj... Most úgy se jönnek rendes szavak az én ajkaimra se. A kis puszi után egy kis mosollyal engedem el és veszem elő telefonom, hátha hiányzom valakinek. De csak egy üzenet vár, még pedig anyától, hogy maradjak ahol vagyok és ma ne menjek haza... Oké, szuper...
-Ö-öhm... Chan... Baj lenne, ha ma itt maradnék? Anya írt, hogy ne... Menjek haza ma. Valószínűleg az öcsémnek is írt és ő se lesz otthon.-túrok hajamba, továbbra is őt nézve. Nem is tudom, hogy miért kérdeztem meg, ha amúgy szívesen lát mindig és a párja vagyok... Mindegy, ez az én hülyeségem már csak.
ChanYeol: Visszaülök székemre és mereven ülve kezdem el újra enni kissé kihűlt levesemet. Fejemet felkapom ahogy meghallom YoonGi hangját és vállaimat megrántva válaszolok neki, mert számban egy adag tészta vegyül a leves levével.
-Már miért lenne baj?-kérdezem értetlenül rázva meg kicsit fejemet.-Mondtam, hogy bármikor átjöhetsz és maradhatsz is. Ez nem lesz másképp.-forgatom meg szemeimet és hasam jól laktatására koncentrálok inkább.
YoonGi: Csak halkan nevetve megyek mögé és ujjaimat szőke tincsei közé túrom.
-Jól van. Csak úgy kérdeztem, hátha már nem várod haza a macskádat.-kuncogok és nézem egy darabig ahogy eszik. Mint egy pocok... Csak tömi és tömi és tömi, közben kicsit megrágja, azt lenyeli. Kész vagyok, hogy még így is édes. Elfordulva nézek be a hűtőbe, de semmi ínyemre való nincs és rájövök, hogy éhes sem vagyok igazából. Így csak egy bögrét keresek, amibe csinálok magamnak kakaót és megmelegítem. Mikor a mikró csipog, hogy készen van kinyitom és beleiszok egy kicsit, majd a pultra rakom, amíg keresek magamnak valamit, amibe lehetek itt és takar még. Bár itt csak olyan ruha van, szóval, nem lesz nehéz dolgom.
ChanYeol: Halkan mordulok fel ujjai kellemes érzésétől hajamban és felkuncogok szavaira. Tovább tömöm magam, nem is igazán figyelve arra, hogy mit csinál, de a mikró csengésére felfigyelek. Mosolyogva nézek egyedül hagyott, kakaós bögréjére és magamba tuszkolom ételem utolsó, nagy falatjait. Elöblítem tányéromat és evőeszközeimet, majd párom kakaóját megfogva indulok be szobámba, ahova ő is ment.
Egy igazi, szerelmes és boldog mosoly terül szét arcomon aranyos megjelenése miatt. Miért imádom ennyire, amikor a ruháimban van? Szomorúan, megremegve hallatok egy sóhajt, ahogy újra eszembe jutnak a dolgok, melyekről pár perce beszéltünk. Komolyan olyan rossz érzés, hogy egy szinten el kell hagyjam és hanyagoljam. Leteszem az ivásra szolgáló kerámiát íróasztalomra és leülök gurulós székembe, onnan nézve a már szinte életemet jelentő fiút. Igen, szeretem. De ezt még megtartom magamnak...
YoonGi: A hálóba lépve rögtön a szekrény elé pattogok és felsóhajtok. Persze. Édes, drága, kicsi, életem... Megtalálsz te itt valamit? Komolyan. Kiveszek egy sima szürke pólót és felhúzom, jól beleszagolva és ez által már egy mosollyal rakok kicsit rendet a szekrényben. Hallom ahogy megtelik a szoba, de csak még jobban elmosolyodom és már az utolsó ruhákat pakolom be a helyükre. A sóhajból már szinte tudom mi jár fejében, de hát úgy gondolom mindkettőnk ezeken fog kattogni... Kiszúrok az ágy alatt valamit, amit ki is veszek onnan, majd a fél pár zoknira csak elnevetem magam. A fülemre akasztom és így sétálok párom elé.
-Ezzel nem tudok kis elefánt lenni...-biggyesztem le alsó ajkam, hatalmasra kerekített szemekkel nézve rá. Ne legyünk olyan bús komorak... Nem áll az jól nekünk...
ChanYeol: Halkan megköszönöm neki, hogy rendet tett mindig ilyen állapotban lévő szekrényemben. Törökülésbe húzom lábaimat és csillogó szemekkel követem még, mit csinál. Felkuncogok és megrázom fejemet.
-Az enyém vagy. Tehát alapból kis elefánt vagy.-nyújtom ki rá nyelvem nevetve. Elég közel ér hozzám és ölembe rántom, így a lábaim által képzett lyukban ücsörög, velem szembe, egy elég érdekes pózban.-Egy hibrid elefántmacska.-nevetek tovább, már jobban érezve magam.
YoonGi: Csak édesen kuncogok fel mikor kijelenti, hogy az övé vagyok... Tudom, hogy így van, mégis az ő szájából hallani sokkal jobb érzés. És... Szeretem ezt a tényt.
Halkan nyikkanok fel ahogy ölébe ránt és nevetgélve trónolok a lábai által kreált, kis lyukban. Kényelmes, na. Panaszom nem lehet. És jó közel vagyok hozzá... Ez bónusz. Persze lábaim helyzetéről nem tudok, de nem is érdekel, jó ez így.
-Elefántmacska?-nevetek hangosan kicsit mellkasának dőlve.-Az, hogy nézhet már ki? Jesszus... Mondjuk, törpe elefánt az esetemben, de... Nyávogó elefántot még nem láttam. Mondjuk, biztos vicces látvány lehet.-kacagok tovább, közelről nézve szemeibe. Olyan gyönyörűen csillognak. Mint mindig...
ChanYeol: -Miért? Szerintem kurva aranyos lehet.-nevetek még jobban ahogy el is képzelem.-Főleg, ha te lennél.-mosolygok rá és megsimogatom arcát egyik kezemmel. Átölelem derekát másikkal, ezzel biztosítva, hogy nem fog lepottyanni a földre ölemből.
YoonGi: -Hmm, igen... Nyávogó, kurvaanyázó, pici elefánt, aki sétál, alszik és eszik.-kuncogok és karjaimat nyakába fűzöm, ahogy megtart. Orromat övének nyomom párszor, édesen kuncogva.-De akkor... Annak az elefántnak pici ormánya lesz. Mert ilyen cuki, pici pisze orrod van.-bököm meg ujjammal is, meg is simizve kicsit. Úgy imádom az orrát... Nem mintha más egyéb pontjait nem.
ChanYeol: -Úgy-úgy.-bólogatok mosolyogva. Kancsalítva figyelem ahogyan orromat kezdi böködni. Amikor ujjával is hozzáér sunyin szűkítem össze szemeimet. Mielőtt elhúzná arcomtól apró ujját számba veszem, óvatos kezdem harapdálni.
-Chak neh phifkáld av orrát legkövelebb, mert megharap ennél előszebben.-mondom nem eresztve ujját fogaim közül. Nevetve nézek szemeibe és elengedem fogvatartott végtagját.
YoonGi: Csak kikerekedett szemmel nézek rá ahogy ujjamat csócsálja, majd bólogatok szavaira. Oké, valamiért ebbe belepirultam... Talán... Túl aranyos. Igen, ez a megfelelő két szó, mert konkrétan elolvadtam. Ahh...
-Jól van. Nem piszkálom a nózidat.-mosolygok rá aranyosan és pislogok egyszerre kettőt.-Hmm... Channiee.-ölelem magamhoz és hajába túrok kicsit. Jó, hogy vele vagyok... Most úgy feltölt.
ChanYeol: Szemeimet becsukva ölelem meg én is. Lábaimat kinyújtom és egy kényelmesebb pozícióba hozva magunkat dőlök hátra a székben. Nagyot ásítva kezdem hátát simogatni és úgy érzem, hogy most simán elaludnék. Nem is ellenkezek érzéseimmel és hagyom, hogy valamennyire éberen elszundítsak, YoonGival az ölemben.
