Gondosság ~ KaiBum

Gondosság

KaiBum - JongIn(Kai) x JaeBum(JB) [EXO-K x GOT7]
Megjegyzés: JongIn kisgyerek a történetben.

JaeBum POV

A vasárnapi nagy bevásárlás mindig is a szívem csücske volt. Imádtam a nagy
boltoknak hosszú tömött sorait járni és beszerezni az ínyemre való ételeket, alapanyagokat, s mindent ami szükséges egy egyedülálló, legénylakásban lakó férfinak. Olyankor mikor ezekben az óriásira épített szupermarketekben jártam, úgy éreztem magam, mint egy 5 éves a cukorka boltban. Imádtam a különlegesebbnél különlegesebb dísztárgyakat, ételeket, konyhaeszközöket, ruhákat, s minden mást mit külföldről, a Föld minden tájáról ide szállítmányoznak Koreába. Elveszek az értékességükben és mindig órákon keresztül rovom a sorokat a bevásárlóközpontokban még, ha csak egy üveg tejért, vagy egy csomag kéztörlőért is ugrok le a közelben épült központba.
Most is éppen ebben a közértben mászkálok és pakolom a szükséges dolgaimat a kosárba melyet magam után húzok kis kerekein. Bugyuta vigyorral arcomon emelek le óvatosan egy közepes méretű üveget, mely Isteni nedűvel megtöltve áll a társaival együtt a csiszolt, tökéletesen összerakott polcokon. Juhar szirup. Nos, rendesen rá vagyok kattanva az amerikai kultúrára, s Kanada Istenének édes szirupjának függője lettem. Mindenhez tökéletes, mindenhez passzol. Óvatosan helyezem a kék kis kosárba az üvegnyi Nektárt, és haladok tovább a következő részleghez ahol szintén sok minden szükségletem várja, hogy végre hazavigyem valamennyijüket és lakásomban otthonosan rendezgessem, ápolgassam és előnyömre fordítsam őket. Hisz' ez a feladatuk. És nekem eme feladatukat mindig készségesen végzik, soha egy dolgot nem tettek, ami ne vált volna hasznomra.
A háztartási részleg felé haladva megpillantok egy alacsony gyermeket. Egyedül álldogál egy plüss kirakat előtt a kakaóját iszogatva. Szemei valamit, vagy éppen valakit kétségbeesetten keresnek, de könnyei szemébe gyűlése azt jelzi, nem találta meg akit keres. A sós folyadék duci cseppekben hagyja el szemgödrét és lassan landol szürke pólócskáján, vagy éppen a kakaós flakon oldalán melyet kezében szorongat. Fekete íriszű szemeiből egyre súlyosabb könnycseppek száguldanak végig kipirosodott pofiján. Hirtelen lep el az érzés, mely ara késztet, hogy a fiúcska elé lépjek és védelmező karjaimba zárva nyugtassam meg, majd kezét fogva induljak vele kereső útra, hogy megtaláljuk szüleit, kik biztosan aggódnak gyermekük miatt. Érzem a késztetést és nem hagy nyugodni. Kosaramat az egyik polcsor végébe helyezve indulok el a már földön zokogó gyermek felé, kit senki más nem vesz figyelembe jómagamon kívül. Lábaimat halkan, de mégis gyorsan szedem egymás után, hogy minél hamarabb nyugtató karjaimba zárhassam az elveszett fiút. Elé érve leguggolok és karjaimat óvatosan kicsiny teste köré fonom. A fiú hüppögve nyomja fejét mellkasomba és érzem, hogy már ettől nyugodtabb. Kis teste már nem remeg annyira, és könnyei sem áztatják pólómat tovább. Elengedem a gyermek testét és halvány mosollyal arcomon nézek a még mindig félelemtől csillogó varázslatos fekete szempárba. Dús ajkai lefelé görbülő vonalat hoznak létre.
-Hol vannak a szüleid?-kérdezem halkan, nehogy megijedjen az apró teremtmény.
-N-Nem tudom...-hüppögi szemeit törölgetve apró kezecskéjével, melyben már nem fogja a kakaós flakont.
-Mi a neved?-tartom meg hangszínemet vele szemben, nem akarom megrémiszteni. Oly' ártatlan, oly' sebezhető.
-Kim-Kim Jong... Jong In...-feleli akadozva, s hangja alig pár oktávval lejjebb helyezkedik el, mint előző válaszánál. Berekedt a sírástól.
-Gyere JongIn. Menjünk a recepciós pulthoz és megtaláljuk őket, oké?-küldök felé egy halvány, ajkaim jobb oldalán megbúvó biztató mosolyt, mely úgy látszik hat rá hisz' mikor felegyenesedem a csöppség égbe emeli karjait. Kifáradt, tudom, hiszen látszik megdagadt szemeiben a fáradtság fénye. Kezeimbe kapom a gyermeket és a plafonról lelógó táblákat követve, melyek a recepciós pulthoz vezetnek, irányítom el magam az általam ritkán látogatott részre. Jong In kicsiny, duci karjait nyakam köré fonva nézelődik körbe, s körbe a hatalmas üzletben.
-És mennyi idős vagy JongIn?-kérdezem a kezemben pihegő fiúcskára vetve egy boldog pillantást, mely a fiú nyugodtsága miatt ilyen.
-Három és fél.-emeli el egyik karját nyakamból és rövidke ujjain mutatja szemem elé az általa említett számot. Megmosolygom tettét, és kissé nedves hajtincseit mik gyönyörű szemeibe folynak, eltűröm a többi közé.
A célállomásul kitűzött pulthoz érve leteszem Jong In-t és a recepciós felé fordulok, ki érdeklődve mered 'hol rám, 'hol az eddig kezemben helyet foglaló gyermekre.
-A kisfiú elvesztette a szüleit.-hadarom le a hölgynek, aki szemüvegét orrnyergére tolja és valamit állítgat az előtte heverő furcsa szerkezeten.
-Mi a neve?-veti oda nekem egy pillantással se jutalmazva.
-Kim JongIn.-válaszolom egyszerűen.
-A keleti bejárat, harmadik recepciós pultjához kérném fáradni Kim JongIn szüleit. Ismétlem; Kim JongIn a szüleit várja a keleti bejárat, harmadik recepciós pultjánál.-mondja be a hölgy egy amolyan mikrofon szerűséget tartva hófehér kezeiben, monoton hangon.
Alig telik el pár perc két csatakos, kipirult felnőtt érkezik hozzánk, mire JongIn a szüleit felismerve hozzájuk fut és szorosan öleli őket meg. Egy önelégült, mégis büszke és boldog mosoly szökik arcomra és figyelem ahogy a fiúcskát anyja teljes szívéből szóló puszikkal látja el.
Legalább öt méterre állhatnak tőlem, így nem hallom beszédjüket. Annyit veszek csak észre, hogy JongIn boldogan ugrálva mutogat felém, míg szülei hálásan merednek rám és indulnak el irányomba. Derekamat megdöntve üdvözlöm a most már boldog szülőket, kik csak hálálkodnak és hálálkodnak nekem.
Még pár percet lebeszélgetek a szülőkkel majd elbúcsúzva tőlük indulok vissza a
helyre, ahol bevásárló kosaramat hagytam, azonban az ismerős hang még visszaránt.
-Köszönöm JaeBum-ah!-kiáltja megmentettem, Jong In, mire én biccentve egyet rá kacsintok.

A szükséges irányba fordulok újra, azonban az elindulásban valami; egy izmos felsőtest megakadályoz. Szemeimet félve emelem az előttem tornyosuló, tőlem jó pár centivel magasabb, baba-arcú mégis férfias fiatalra.
Évek teltek el az incidens óta, melyre még a mai napig tisztán emlékszem. Még ilyen idős fejjel is, pontosan emlékszem, hogyan sikerült megnyugtatnom az akkor még csöppnyi gyermeket. Tizenöt év telt el, én megidősödtem, ő pedig még csak most lép élete legszebb éveibe.
Arca ismerős, szemei úgy csillognak, mint akkor mikor megmentettem. Felcseperedett, fekete haját tejföl szőkére változtatta, szemeit kiemeli halvány sminkje, ajkai nem a föld felé görbülnek, mint egykor ugyan ezen a helyen, egyenesen fülbevalókkal kirakott fülei felé kalandozik dús szájának két széle, ezzel okozva az orra közelében megjelenő halvány mosolyráncokat.
-JongIn...-lehelem magam elé, kíváncsi tekintettel fürkészve a gyönyörű, mosolygó szempárt, mely hirtelen tűnik el szemeim elől. Kilencven fokos meghajlása felmosolyogtat.
-JaeBum-ssi, csak Kai.-mosolya vigyorra vált, ahogy hasfalán pihenő kezét elemeli miután felegyenesedett, s közli velem -szerintem legalább is a- becenevét.
-Megnőttél... Kai.
-Tizenöt év hosszú idő.-tűnik el a vigyor arcáról.
Megrémülve nézek a komoly arcú fiatalra, kinek kinézete így mondhatni rémisztő. Azonban, ezt a rémisztő dolgot kiöli belőlem hirtelen lecsapó, magabiztos ölelése. Nyakamba bújva ölel a felcseperedett fiúcska, mit óvatosan viszonozok, nem oly' hevesen, s nem is oly' erővel, mint ő tette.
Magabiztosabb, erősebb, s gyönyörűbb lett a kis kakaót iszogató, kétségbeesett tekintetű fiúcska.

Köszönöm, hogy elolvastad!^^ <3

GUCCI ~ Taorry ~ 18+ ~ 1. Rész

GUCCI

18+
Taorry - ZiTao(Tao) x Harry [One Direction]
Felosztás: Zsani - ZiTao, Dalma - Harry
Figyelmeztetés: Szexuális tartalom.
Megjegyzés: -

Tao: Egy hatalmas nyújtózkodással hagyom el a pihe puha ágyam kényelmes birtokát, és teendőimet kezdem nézni a naptárban.
Egy híres modell cégnél dolgozom, mint modell és igazgató helyettes. Holnap lesz egy divat bemutató, amire megvagyok hívva mint vendég, és helyettes zsűri tag.
Kínában születtem, ami meg is látszik rendesen külsőmön. Akkor költöztem ki az Egyesült Királyságba, amikor a Kínában lévő céget bezárták. Nem akartak kirúgni, ezért átirányítottak az itteni céghez. Teljes luxusban lakom, de nem verem nagy dobra. Bárki élhet így, ha tesz érte.
Benézek a két szobát egybe foglaló nagyságú gardróbomba, és kutakodni kezdek valami holnap viselhető után. Semmi. Konkrétan semmit nem találok, ami illene a mai divat kódba. Sem párosítást, se semmit. Kénytelen leszek venni valamit. Nem gondolkozok sokat, rögtön kedvencem mellet voksolok. Gucci öltönyt fogok venni. Ha lehetne vizsgázni Gucci-ból, én már az összes iskolába felvételt nyertem volna.
Szőkére festett hajamat tökéletesen belövöm, fülembe kedvenc keresztjeimet rakom, és ehhez felhúzok egy fekete nadrágot, és egy kicsit magasabb sarkú csizmát, majd felkapom kedvenc fehér virágos ingem és lódulok is a legközelebbi Gucci üzlethez. Napszemüvegemet és fekete vászon kabátomat magamra vetem még, és séta mellet döntve haladok a bolt felé, a kellemes hűvös időben.

Harry: Göndör fürtjeimet tépve figyelem a férfi vásárlónkat, akit ide sodort a szél, már a bolt reggel hat órás nyitásakor és azóta se hagyta el az üzletet. Megtehetném, hogy a formás fenekével együtt kirugdosom innen, de mivel vásárló és nem szeg szabályokat itt kell maradnia.
Hol is dolgoznék máshol, mint a Gucci üzletláncának londoni üzletében. Nem rossz meló, mégis csak egy Gucci cuccokkal telebaszott boltban dolgozok, de valljuk be... Egy boltban dolgozni eladóként nem egy álom munka. Legalább is nekem nem az.
Meglepett arccal nyugtázom, hogy a férfi a 2016-os év tavaszi és nyári csokornyakkendőjét választotta, melyet egy gyönyörű, élénk citromsárga virág díszít. Mosolyogva adom neki át az olcsónak nem éppen nevezhető csokornyakkendőt egy fekete papírból készült Gucci feliratú szatyorban. Ő átadja a megfelelő mennyiségű pénzt, és intve egyet elhagyja az üzletet.
-Köszönöm, hogy nálunk vásárolt. Jöjjön máskor is.-intek én is viszlátot a férfinak.
Kimászok az eladó pult mögül, s a sorok közé lépkedek, hogy minden ruhát melyet felpróbált, tökéletesre igazítsak, hogy ne legyen egyik se ronda gyűrött. Dudorászva kapok fel egy fekete vállpántos táskát a földről és szomorúan felsóhajtva, magammal viszem a pult mögé. Odaérve előkapom a különleges tisztító szettet és óvatosan kezdem lemosni az apróbb, külső szemlélő szemével alig látható porszemcséket, ügyelve arra, hogy minden egyes kis darabot leszedjek a gonosz, ragaszkodó koszból. Felakasztom a szerencsétlenül járt táskát a mellettem tétlenül álló fogasra, hogy tökéletesre száradjon, még az után is, hogy megtöröltem. Felpattanok a pultra és telefonomat elővéve játszani kezdek rajta.
Általában egyedül dolgozok a boltban, úgy hogy nem kell attól tartanom, hogy majd valaki lebasz amiért a pulton pihentetem kerek farpofáimat. A világoskék üveggel ellátott ajtó kinyílását jelzi az az fölött pihegő, csöppnyi arany csengő halk csilingelése. Felpillantok, de talán rosszul teszem. Egy Istent látok meg az ajtóban, s jobb kezemmel megtámasztom magam a pulton, 'hisz félő lepottyanok a magaslati emelvényről.

Tao: Amint belépek a boltba, kicsit megtorpanok a bejáratnál. Egy édes világos szempár fogad, mely kicsit kikerekedve néz irányomba. A pulton ücsörgő göndör hajkoronával rendelkező, magasnak tűnő, pofátlanul helyes alak majd leszédül a számára ülő alkalmatosságnak használt fekete fa lapról. Csak elmosolyodom, majd szemüvegem levéve, zsebembe csúsztatom azt, és származásomnak megfelelően meghajolok. Előveszem, már csak kis nyomokban akcentust tartalmazó angolom és köszönök is az illetőnek.
-Szép jó napot.-küldök felé egy kedves mosolyt, majd az öltönyök közé vetem magam. Nagy szakértelemmel nézem végig az öltönyöket, és mivel szeretem mások véleményét kikérni, újra az eladófiúhoz szólók.
-Tudna nekem segíteni, melyik lenne jó? Ahogy látom, van stílus érzéke.-azt már nem mondom utána, hogy baromi jó lábai is, mert lehet furán nézne rám. Azok a combok... Nyami...

Harry: Nem tudom mire vélni a fiú meghajlását, de illedelmes köszönése megmosolyogtat. Általában megengedek magamnak egy tegező stílust a vendégekkel szemben a belépésük után rögtön és ezt most is kihasználom, felszólalva Brit akcentusommal.
-Hello.-mosolyogva csúsztatom az eddig a kezeimben nyomorgatott készüléket a farzsebembe, s leugrok a pultként szolgáló falapról.-Persze, és köszönöm.-kuncogok fel és felé veszem az irányt, miközben alaposan végigmérem; Hosszú lábak, tökéletes felsőtest, szőke haj.-Teljes öltöny, vagy csak ing, esetleg nadrág.. Kiegészítők?-teszem fel kérdésemet halmozva, mint általában.-És milyen alkalomra lesz?-kíváncsiságom nem hagy alább, azért mégis azt tudni kell mit és hova szeretne venni a vásárló. Nem árt.
Két sorral arrébb sétálok, s leemelek egy öltönyt, melyet ő még nem láthat a fekete vászonanyag miatt, mely gyűrődés mentesen tartja a legtöbb ruhát az üzlethelyiségben. Lehúzom a vásznat az öltönyről és csillogó szemekkel mérem végig a ruhadarabokat. Felé mutatom reménykedve megfelel neki. Persze nem várom, hogy elsőre kiválassza a tökéletes egyet, hiszen Gucci cuccokról beszélünk.
-Véleményem szerint nagyon jól állna neked ez.-tartom magam elé a vállfánál fogva a selymes, gyönyörű anyagú ruhadarabokat úgy, hogy megleshessem, hogyan is állna a friss vendégen az összeállítás.
Fehér alapon szürke virágokkal díszített zakó és ugyan olyan gyönyörű nadrág.-Egy egyszerű fekete inggel még simán be is dobhatod magad ott.-kacsintok rá, mire mind a ketten jóízűen felnevetünk.

Tao: -Teljes öltöny. "Ki vagyok fogyva."-mutatom az idézőjelet kezemmel is.-Hogy még mást is szeretnék-e azt nem tudom, majd alakul. Divatbemutatóra.-mosolygok.
Ilyen kedves eladóval sem volt még dolgom. A legtöbb csak ül, és nyomkodja a telefonját, majd fizetésnél ad egy kis figyelmet. De Ő más. Figyel a vendégre, segíti, és látszik, hogy tényleg ért az itteni cuccokhoz, és még valamilyen szinten szereti is azokat.
Az öltönyt amit először mutat, inkább rajta tudnám elképzelni sem, mint magamon. Államat ujjaim közé véve kombinálom a kiegészítőket, amik jól mutatnának ehhez a gyönyörű darabhoz. Persze nem magamra, hanem a kedves eladófiúra. Imádok másokat öltöztetni. Közelebb lépek, és megsimítom a precíz kezekkel gondosan elkészített anyagot.
-Ez a darab nem igazán illik hozzám, ellenben magán tökéletesen állna. Néhány kiegészítő, egy megfelelő cipő, és már hódítana is.-kuncogok.
-Esetleg tudna valami ilyesmit mutatni sötétebb színekben? A divat bemutató zsűrijének tagjai több, mint valószínű, hogy mind egytől egyig fehér, vagy legalább is valami világosban lesznek. Ki akarok tűnni. Mint általában.-nevetek. Mivel előreláthatólag nem mostanában fogok elmenni, úgy döntök bemutatkozom.-Huang ZiTao, de különleges kegyben részesítem és csak Tao.-dobok felé egy szívdöglesztő mosolyt, és kezemet nyújtom.

Harry: Valahogy sejtettem, hogy a kis ravasz sötétebb színekben akar lenni.
Szemeim tányérrá növik ki magukat, mikor bemutatkozik, és nevének egyharmadát nem is értem, de szerencsére még egyszer elmondja nevét. Tao... Mosolya melyet felém küld nem hat meg, mégis egy jóleső érzés futkos gerincemen utána.
-Harry Styles vagyok.-mosolygok teljesen átlagosan, mint mikor boldog vagyok, s elfogadom jobbját. Mert boldog vagyok. Boldog vagyok, mikor olyan emberekkel tudok beszélni, akik szintén értenek ezekhez a csodás cuccokhoz.
Elteszem a világos öltönyt, s céltudatosan lépek a magas szőke mögé. Leemelek kapásból kettő öltönyt.-Nem tudom, hogy az egyszerűben, vagy a mintásban éreznéd jobban magad...-húzom el számat, kijelentve egy kérdéssel is felérő mondatomat. Felmutatom neki a két leginkább sötét színekből álló zakó, nadrág párost.
-Ha ki akarsz tűnni akkor ez is elég jó, hiszen azt mondtad nagy valószínűséggel körülötted mindenki fehérben illetve világosban lesz.
Az egyik egy szimpla fekete öltöny, melyen egy-egy fehér szegélyt végigfuttattak, hogy ne legyen egyhangú a véghatás.
-Azonban ezzel még fel is figyelnének rád. Nem egy egyszerű darab, te se vagy az...-kuncogom el mondatom végét.
A másik egy élénk, mély burgundi öltöny, melyet nagyobb virágokkal, indákkal, természeti formákkal dobáltak meg. Nincs túlsűrítve, mutatós. Taon még el is tudnám képzelni. Ahogy ott ül a zsűrik közt, elégedett pillantásokkal jutalmazva a felvonuló modelleket. Majd mikor haza ér, leveszi magáról, gondosan felhelyezi egy neki való vállfára, hogy tökéletes mosásban tudja majd részesíteni a kényes ruhadarabokat.
Megrázom fejem, hogy elűzzem hülye gondolataim, s a nálam pár centivel alacsonyabb fiúra pillantottam. Most veszem csak észre milyen csodálatos szemei vannak.

Tao: Ahogy felém mutatja a két sötétebb ruha darabot, nem tudom vissza tartani kisebb fangörcsömet. Imádom. Mindkettőt. Kétségbeesetten cikázik szemem a két öltöny között, majd egy hatalmas sóhaj kíséretében hangoztatom véleményem.
-Oké. Én így nem tudok dönteni. Fel veszem mind kettőt.-nyúlok kabátomhoz, hogy letudjam venni. A kis bókon szerintem még el is pirulok, majd egy vigyorral válaszolok.
-Ennyire átlátszó lennék?-pislogok rá ártatlanul, ahogy szemembe néz, és elnevetem magam. A levetett kabátomat már hanyagul hajítanám a fekete bőr kanapéra, de még időben állítok magamon, és finoman ráhelyezem. Ingemet kezdem kigombolni, ahogy a próba fülke felé veszem az irányt. Cipőmből is kibújok útközben és lehajolva érte, megyek tovább a fülke irányába.
-Oh... Bocsáss meg, túl otthonosan érzem magam.-veszem észre magam, és bocsánatkérően simítok vállára. Kiveszem kezéből a két gyönyörűséget, és bemegyek átvenni azokat. Talán túl izgatott vagyok, mert még a függöny sem került elhúzásra.

Harry: -Ahogy óhajtod.-mosolygok. Vigyorommal arcomon indulok a már vetkőző srác után, aki tényleg elég otthonosan érzi magát. Nem reagálok semmit bocsánatkérésére, nem tudnék mit mondani. Ha ő tudná én mennyire érzem magam itt úgy, mint otthon. Az emlékekre visszagondolva kitör belőlem a nevetés, de gyorsan lenyugtatom magam.
Nem zavartatja magát, a próbafülke egyszerű, mégis ízléses kék függönyét nem húzza be maga után. Nem tudom mire vélni, lehet csak megfeledkezett rólam, vagy arról, hogy el kéne húzni a takaró tárgyat. Tudomást sem veszek a nyitott fülkéről amelyben a fiú, már nadrágját gombolkoztatja ki. Nyájasan figyelem ahogy átvetkezik a hétköznapi stílusos ruhákból, a fekete gyöngyszembe. Akarva akaratlanul végigmérem a srácot újra, s fenekén megállapodnak elégedettséget tükröző szemeim.
-Hát, meg kell mondjam, minden résztvevő fantáziáját megmozgathatnád ebben a drágaságban.-végigsimítok karjain -vállától egészen csuklójáig-, hogy kisimítsam az esetlegesen keletkező ráncokat. Ez a srác tényleg egy Isten.
És az öltöny úgy illik rá, mintha vele együtt jött volna ki a Gucci gyárból. Bár elég jó ahhoz, hogy elgondolkozzak azon, nem-e egy Gucci gyártmány maga a szőkeség is.

Tao: Tetőtől talpig végig mérem magam a tökéletesebbnél tökéletesebb zakóban, kénytelen vagyok szívemhez kapva szónokolni.
-Köszönöm Istenem, hogy megteremtetted a Gucci-t! Imádom!-emelem fejem az ég felé, köszönet nyilvánításom közben. Mikor Harry végig simít a zakó karomhoz tapadó anyagán, hátam ívbe feszül a kellemes borzongástól.
-Lehet meg is fogom.-kuncogok. A másik fogason lógó vörös mesterműt kezdem nézegetni, majd újra Harryre tévednek elgondolkodást sugárzó szemeim. Tüzetesen végigmérem izmos alakját, majd kicsit csücsörítve hátra lépek és hátulról is megnézem magamnak. Beharapom számat, és kibújtatom a másik öltönyt a fekete, védelmező burkából, és felé nyújtom.
-Vedd fel. Kíváncsi vagyok.-nézek mélyen szemeibe.
Láttam, hogy milyen csodálattal méregeti az üzletben található darabokat és a fejemben forgatott gondolat tervé nőtte ki magát. Azt mondtam neki, hogy divat bemutatóra megyek, de azt nem hogy milyenre. Szenvedélyünk tárgyának; a Gucci téli kollekcióját fogják bemutatni, és mivel szakmámban szinte csak én őrülök meg ezért a márkáért, jó lenne ha egy hasonló "Gucci fannal" nézhetném meg ezt a bemutatót. Erre még rátesz az is, hogy a mellettem álló Harry egy elég dekoratív férfi, szóval még nem is tűnne kívülállónak. Hosszú fürtjei, Adonisz testalkata, és helyes arca még meg is koronázná az öltöny pompáját. Már csak az a kérdés, hogy elfogadná-e az ajánlatomat, ami talán megfelelne egy randi felkéréssel is. Mit nem gondolsz Tao? Elhívsz egy vad idegen srácot egy divat bemutatóra, és szerinted már rögtön randinak venné? Ne legyél ilyen hülye... Veheti barátilag is... Persze remélem, hogy nem úgy fogja venni... Most már csak bátorságot kell gyűjtenem ahhoz, hogy meg is kérdezzem.

Harry: Kuncogva hallgatom köszönetnyilvánítását az ég felé. Kezdem úgy érezni ez a fiú nagyon is hasonlít rám.
Meglepve veszem el kezeiből az öltönyt, s fülke külső oldalára szerelt fogasra akasztom. Ingemet mely amúgy is félig kigombolva lebeg rajtam, ezzel megmutatva felsőtestem, leveszem és nyugodt szívvel dobom a fülke melletti támlás székre. Szűk fekete farmeromat letolom hosszú lábaimon és az ingem mellé helyezem.
Nem zavartatom magam, egy szál alsónadrágban topogok a szőke modellfiú előtt. Nem említette, hogy modell, de láttam már egy-két újságban, illetve a televízióban is.
Belegyömöszölöm lábaimat az egyenes szárú öltönynadrágba, majd magamra kapom az inget és a zakót. A pandaszeműre pillantok, s göndör tincseimbe túrok.
-Nos?-félve nézek a fiú szemeibe. Nem tudok belőlük semmit kiolvasni.

Tao: Ahogy nem zavartatva magát átvetkezik előttem, hasonló magatartással nézem végig ahogy megvillantja előttem eddig ruhával takart testét. Ezek a lábak még jobban néznek ki így... Ahogy már minden darab rajta van, az állam hangosan koppan a padlón. Azt a kurva... Kezemmel segítem számat becsukódni, és egy lépéssel szüntetem meg a köztünk lévő távolságot. Pár centire tőle elkezdem igazgatni a zakót rajta. Széles vállain helyére húzom az anyagot, megigazítom az ing gallérját, és tökéletes lábain is megigazgatom egy kicsit.
-Mi nos? Ha tudod, hogy dögös vagy akkor minek kérdezed?-zavarom miatt kijön akcentusom is, ahogy kimondom eme szavakat.-Nagyon jól áll.-rendezem angolomat, és rámosolygok.
Ekkor már elhatározom magam, hogy megkérdezem. Nézem magunkat a tükörben, ahogy egymás mellet állunk.
Elképzelem, ahogy egymás mellet haladunk végig a paparazzik előtt, a többiektől kitűnő öltönyökben. Képzelgésembe még az is bevillan, ahogy kezét fogva húzom az asztalunkhoz, és ahogy mindenki irigykedve néz ránk. Meg ahogy leveszem róla a lakásomon, és... Megrázom a fejem, és egy hatalmas sóhajtás kíséretében gyűjtök erőt.
-Arra gondoltam, hogy mivel mint látom te is Gucci kedvelő vagy... Öhm... Azt nem mondtam neked, de a bemutató amire megyek az a Gucci téli kollekciójának felavatása. Mivel én lennék az egyetlen Gucci buzi, aki erről úgy beszél, mint a Messiásról... Arra gondoltam, hogy lenne-e kedved... Öhm... Ve-ve...lem jönni?-sütöm le a szemeimet, és ujjaimat kezdem tördelni. De minek is dadogok ennyire? Miért vagyok zavarban? Az se biztos, hogy igent mond... Na jó, ez azért kicsit abszurd gondolat volt ZiTao. Ki ne akarna elmenni egy Gucci -mondom még egyszer Gucci- bemutatóra?!

Harry: Nehéz zavarba hozni, de ennek az Istennek még ez is megy. Ahogy megigazítja rajtam ruhámat, amennyire csak tudok érintésébe simulok. Majd még bókol is nekem.. A tükörben nézzük egymást mind a ketten és látom szemiben, hogy valamit nagyon őröl magában. Azonban amikor elkezd lényegtelen megfigyeléseiről hablatyolni, valahogy sejtem mit szeretne. Mikor meg is kérdezi kislányos dadogásával, nem tudom magam visszafogni. Kis korom óta imádom a divatot, és mindig is elakartam menni egy igazi divatbemutatóra.
-Igen! Persze! Te jó Isten..-a szó legnagyobb értelmében a nyakába ugrok a szőkének és ott is maradok.-Köszönöm Tao. Köszönöm!-magamat meglepve viselkedek úgy, mint egy kislány, akivel éppen azt közölték, hogy egy hercegi palotában fogja leélni élete hátralévő részét.
Úgy érzem menten elájulok a hirtelen jött boldogság hormonoktól, amelyek egész testemet ellepik ebben a pillanatban. Ebben a pillanatban megesküdnék a családom életére, hogy én vagyok a legboldogabb ember a világon. Egyesek most mondanák, hogy 'De hiszen ez csak egy divatbemutató.' de ez nem CSAK EGY divatbemutató. Ez egy GUCCI DIVATBEMUTATÓ. Az életem ruháit mutatják be a Gucci híres modelljei. Hihetetlen.
Agyamat ellepik a jobbnál jobb ötletek, hogyan is tudnám meghálálni eme fiúnak a kedvességét. Az első dolognál maradok. Jól átgondolom, de nem találok olyan indokot, amely miatt visszakoznom kellene a gondolattól. Bejövetele óta burkolt célzások, flörtölések hagyják el szánkat. Lemászva a szerencsétlen fiú testéről, aki eddig teljesen biztosan tartott karjaiban, tarkójára vezetem nagy kezeimet és lágyan ajkaimra húzom apró, húsos párnáit.
Egy külső szemlélő látáspontjából furának tűnhetne a helyzetünk, de ez számomra egy teljesen korrekt megoldása a köszönetnyilvánításomnak. Ajkaimat lassan kezdem mozgatni övéin, ügyelve arra, hogy ne rémisszem meg a megszeppent fiúcskát.

Tao: Nem is számítottam más reakcióra. Ahogy kisgyermekként ugrik ölembe, csak hasonló hévvel ölelem vissza magas alakját szüntelenül vigyorogva.
-Ne legyek már egyedül, aki isteníti eme mester műveket! Meg gondolom, azért egy álmot valóra váltani meg is csak szép dolog...-mosolygok rá ahogy elenged egy kicsit. Nyakamnál fogva húz ajkaira, és lágyan kezd mozogni rajtuk. Meglepettségemben csak szemeim nőnek hatalmas méretűre, majd lehunyom őket, és belecsapva a közepébe hevesen kezdem visszacsókolni. Egyik karommal nyakát ölelem át, másikkal pedig selymes tincseibe túrok, finoman tépve azokat. Ahogy csókol... Istenem... Ah...

Harry: Ha akarnám se tudnám visszafogni magam, ahogy legalább háromszor akkora hévvel csókol vissza, mint ahogy én elkezdtem. Térdeim megremegnek, mikor tincseim közé fúrja hosszú ujjait. Ez egy gyengém...
Már belépése pillanatában sikerült beindítania fantáziámat. Ez most sincs másképp. Letagadni se tudnám, hogy egy pillanat alatt beindított csókjával. Lassan tolom neki a fülke belső oldalára felszerelt óriási tükörnek. A reggeli órákban egyáltalán nem szoktak vásárlók jönni, talán óránként ha kettő benéz, ezért nem is kell aggódnom az esetleges rosszkor belépőktől. Amilyen óvatosan csak tudom letolom vállairól a zakót és leteszem a fülkében lévő kis székecskére. Hogy mit gondolhat most? Nem tudom. Ugyan úgy csókol, mint mikor elkezdtük, visszakozásnak jelét pedig nem vettem még észre tetteiben.

Tao: Ahogy megérzem a hűvös üveget hátam mögött, belesóhajtok az egyre jobban eldurvuló csókunkba. Leveszi rólam a zakót és már tudom, hogy mire akar kilyukadni. Csak még jobban húzom magamhoz, minden kis rést testünk között eltüntetve. Én is óvatosan húzom le róla a bordó gyönyörűséget, és az előbb levett másikra helyezem. Inge gombjait kínzó lassúsággal kezdem kigombolni, és gyengéden megharapdálom alsó ajkát, ezzel is húzva agyát egy kicsit.

Harry: Ahogy ingem levétele közben alsó ajkamat harapja tudom, hogy csak agyamat akarja húzni. Hát rosszul teszi. Kezeimet, melyek még mindig tarkóján pihennek, levezetem hátán, gerince vonalát cirógatva ujjbegyeimmel, fenekére és nadrágja hátsó zsebébe bújtatva mancsaimat lágyan megmarkolom tomporát. Élvezem a hangot melyet eme cselekedetem halkan kicsal belőle.
Lezavarhatnám ezt az egészet 5 perc alatt is akár, de most nem az a célom, mint általában partnereimnél. Most megszeretném neki hálálni az igen nagylelkű meghívását, a nagy eseményre.
Ingem a földön landol és sikító frászt tudnék tőle kapni... Normális körülmények közt, de most ez az a dolog ami leginkább hidegen hagyott. Lassan, őrjítően lassan szedem le ingét az előttem állóról, ügyelve, hogy minél többször végig simíthassak mellkasán. Elszakadva a lihegő fiútól, végigmérem csupasz, csodálatos felsőtestét. Nagy sóhajom után a nyakát borító fehér bőrét kezdem kényeztetni ajkaimmal. Harapdálom, szívogatom és, hogy ne csak halvány fájdalmat érezzen, nyelvemmel is ráteszek egy lapáttal. Hihetetlen vagy Harry Styles. Éppen arra készült, hogy megfektesd ezt az Istent a boltban ahol dolgozol. Kanos állat.

Tao: Ahogy kezei hátsó zsebembe csúsznak, nem tudom vissza fogni hangomat. Ingét a földre dobom és, vagy ezerszer bocsánatot kérek a ruhadarabtól magamban, de nem foglalkozom vele különösebben. Most túlságosan lefoglal az, ahogy Harry ügyködik nyakamon. Megtalál egy érzékeny pontot amire egy morgás hagyja el ajkaimat. Megőrülök ettől a pasitól... Elfordítom fejem, és gyengéden fülcimpájába harapok.
-Hhh... Rakd fel a zárvah táblát... Sokáig fog tartanih...-sóhajtozok füle mellet, és tincseinél fogva húzom még jobban nyakamra.-Ha kiszívod... Te fogsz magyarázkodnih a főnöknek kicsim...-egyik kezemet elindítom hátán, és csípőjénél fogva húzom magamhoz, ezzel nadrágunkban éledező tagjainkat találkozásra bírva. Egy hangos nyögés hagyja el ajkaimat, és már tudom, hogy ennél hangosabb is lesz.
Mert hogy abban a nadrágban nem egy vízisikló van... Hanem egy anakonda...

Harry: Kezdek biztos lenni abban, hogy ez a srác engem az őrületbe akar kergetni hangjával és tetteivel. Egy rövid csókot nyomok ajkaira, sajnálóan nézve vissza a fiúra, miközben az ajtó felé veszem az irányt.
-Menj a pultban megtalálod a dolgokat amikre szükségünk lesz.-szólok felé miután megfordítom az ajtón lógó táblát, s kulcsra zárom a bejáratot. Míg a vásárlónak induló fiú keresi a szükséges dolgokat én leveszem magamról nadrágomat és a vállfára hajtom. A még mindig keresgélő fiú mögé lépek és előrehajolt testét felegyenesítem magamhoz. A pillanatban mikor háta mellkasomnak csapódik, én újra letámadom nyakát. Megkeresve azt az érzékeny pontját melyet még az előbb megtaláltam, erősen szívni kezdem.
-Nyugi szivi, jó vagyok magyarázkodásban.-kuncogok fel és fehér bőrén hagyott, élénken vöröslő művemet tanulmányozom. Csípőmet fenekénél ringatva kapom kezembe a pult belső polcán álldogáló csomag óvszert. Magam felé fordítom a tehetetlen srácot, s újra egy mély, szenvedélyes csókba invitálom. Nincs megállás.

Tao: Egy percre elgondolkozom azon, hogy miért vannak a pultban ilyen dolgok, de nem firtatom inkább. Keresem a szükséges dolgokat, de kezem túlságosan remeg az izgatottságtól. Ahogy mögém settenkedik, és felegyenesítve kezdi kiszívni nyakam, csak sóhajtozni tudok.
-Biztos? Egy Kelvin Klein fotózást is kitudsz nekem magyarázni?-válok el térdremegtető csókjától egy percre. Egy apró puszit nyomok már vörösödő ajkaira, majd fordítva helyzetünkön a pultnak döntöm. Újra ajkaira hajolok, majd nem cicózva, átdugom nyelvem szájába. Rögtön partner a dologban, és átveszi az irányítást ismételten, de nem bűvölöm sokáig nyelvét. Valami mást akarok már számba... Letérdelek elé és végig szemébe nézve húzom le alsónadrágját, és csak akkor nézek el szemeiből amikor már lekerül róla a ruha darab. Kissé kikerekednek szemeim a méretre amit magam elött láttam, de nem tántorodok meg.
-Mázlid, hogy imádom a nyalókát.-kuncogok, és végig nyalok teljes hosszán. Tisztán látom rajta a liba bőrt, és ez tetszik. Egy nagy sóhajjal felkészítem magam, majd számba veszem férfiasságát. Ráérősen kezdem mozgatni fejemet, meg-megszíva egy kicsit merev valóját. Nem sokáig, de számba engedem teljes hosszát, ami bár erősen ütközik torkomnak, még is élvezem. A hang amit kiad... Hát én menten megőrülök ha nem lesz bennem mindjárt.

Harry: -Léteznek még sminkesek nem de bár?-nevetem el magam. Azonban mikor átveszi az irányítást felettem, nem bírom, és vissza kell szereznem magamnak a vezető szerepét.
Szemeim a háromszorosukra nőnek, mikor letérdel elém. Lekerül rólam az alsónemű is majd megérzem nyelvét érzékeny területemen és egy morgás hagyja el számat. Ez még rá tesz egy lapáttal a tevékenysége előtti megjegyzésére. Libabőrös leszek, és muszáj a pult szélébe kapaszkodnom mikor szájába engedi féltett kincsemet. A tempóval amit Ő diktál az őrületbe kerget ezért egyik kezemet szőke, kócos tincsei közé vezetem és fejét egy számomra kényelmes tempóra állítom be majd hagyom hagy fojtassa úgy. Nem fogva vissza hangomat, hangos, mélyről jövő nyögések törnek fel torkomon. Menten megőrülök.
Megérezve a csúcs közeledését, elhúzom buksiját alfelemtől, s felkapva ölembe lenyalom alsó ajkáról a rajta csillogó nyálát.
A fekete bőrkanapé elé érve fektetem rá és földre helyezem az óvszert. A szőkeségről óvatosan lerángatom az értékes öltönynadrágot, majd fölé mászva mellkasa bőrére hintek lágy csókokat.
Az a hang... Hallani akarom.

Tao: Nem tudom mi történik, csak erős karjait érzem ahogy felkap, és a díványra fektet. Mellkasom kényesztetését, egyre hangosodó nyögdécselésemmel jutalmazom, és alsónadrágomért nyúlok. Leveszem magamról a zavaró, és szorító alsóneműt majd a kanapé mellé ejtem. Egy hosszú elnyújtott nyögés kúszik ki számon, ahogy mellbimbóimat is kezelésbe veszi.
-Harry...-nyögöm nevét, ahogy már kezd lejjebb tévedni ajkaival.-Ha nem kezded el most...-hangnemem figyelmeztető, mégse tudom folytatni. Ráhagyom fantáziájára mit fogok tenni akkor. Széles vállaira simítom kezem, majd nyakánál fogva húzom fel egy újabb forró csókra.

Harry: -Türelmetlen...-túllépve mindenen, megszakítom csókunkat mikor már levegő hiányban szenvedek. Három ujjamat szájába nyomva ösztönzöm azok benyálazására. Mondhatni kitépem ujjaimat szájából, mikor úgy vélem elég nedvesek lesznek és térdeit feltolva, bejáratához vezetem kezemet. Nem is cicózok a fiúval, egyszerűen helyezem egyszerre két ujjamat nyílásába.
-Oh Tao...-nyújtom el nevét egy lágy dallammá, ahogy ujjaimmal kezdem tágítani még jobban. Hangja megőrjít, s míg harmadik ujjamat is felhelyezem belé, ajkaimat hasfalának aljára tapasztom és keményen megszívom az ott lévő vékonyka bőrt, hogy olyan nyomot hagyhassak, mint nyakán. Ez még szebb lesz, mint ami ott éktelenkedik, hisz' megérzem vére fémes ízét számban. Végignyalva egészen köldökéig, abba belecsókolok, majd a fiú hívogatóan vörös szájára tapadok. Nyelvemet azonnal átvezetem, s izmát masszírozva lenyúlok a kanapé mellé, szabad kezemmel. Nem lehet betelni csókjával.

Tao: Ahogy megérzem ujjait magamban, egy hatalmas mély nyögés hagyja el ajkaimat. Na végre... Ahogy nevemet dalolja, a hideg cikázik a hátamon kellemes, vágytól teli hangjától. Ujjai mozgása egy magas nyögést csikar ki belőlem, és már nem is fogom vissza hangom többé. Erősen szívja meg hasamat, szinte már fáj, de nem kellemetlenül. Inkább csak még jobban beindít. Csókja megbolondít, de mivel érzem, hogy egyik keze a kanapé mellet tevékenykedik, pár percre elszakadok mézédes ajkaitól. Kiveszem a kezéből az óvszert, felülök és rutinosan görgetem fel már lüktető férfiasságára. Közel hajolok hozzá, és gyönyörű szemeibe fúrva sajátomat, lágyan hajolok szájára, egy édes csókkal megajándékozva. Majd alsó ajkát fogaim közé veszem és addig harapom erősen amíg ki nem serken belőle a vér. Pár milliméterre elválok tőle, majd egy győztes mosollyal nyugtázom művemet.
-Tied vagyok...-nézek vissza szemébe, és úgy suttogom a szavakat kéjesen ajkaira.

Harry: Alsó ajkamat beharapom és a belőle kiserkenő vért szopogatom, mikor a fiú felajánlva magát nekem, elterül a pamlagon elterülve. Tökéletesen összpontosítva felváltja félthető kincsem az ujjaimat és teljes hosszommal elmerülök benne egy jóleső, kínzó morgást hallatva. Bal kezemmel Tao teste mellett támasztom meg magam, amíg jobb kezem feje felett markolja a kanapé karfáját. Látom az alattam fekvő arcán, hogy azért mégis csak megérezte, de ösztönző szavainak szót fogadva kezdem csípőmet távolítani, majd egyre közelíteni övé felé. Egy ritmusos, kissé lassú tempó felvételével kergetem Őt és saját magamat is az őrületbe.

Tao: Ahogy belém ereszti nemességét, egy fájdalmas grimaszba torzul arcom, majd ahogy már kicsit megszokom nagyságát kisimulnak vonásaim.
-Mozoghatsz... Ne hagyd abba...-sóhajtozok. Lassan kezd bennem mozogni, amitől kicsit felmegy az agyvizem, de még is egy kellemes borzongás fut át testemen. Kinyitom vágytól izzó szememet, és a fölöttem tornyosuló alakjától, már szinte most elélvezek. Ahogy minden izma megfeszül csípője mozgatása közben, egy hangos nyögés hagyja el számat a látványra. Megunva őrjítően lassú tempóját, határozottan lökök én is egyet csípőmön, mire megtorpan. Kezem felsimítom hátán, majd amikor felérek vállához, kínzó lassúsággal húzom végig körmeimet háta selymes bőrén. Biztosan nyoma marad. Biztatásképp fenekébe markolok, és ezzel teljesen magamba húzom egy hangos, kéjes sikollyal, végig kikerekedett szemeit bámulva.
-Nem vagyok szűz kislány... Keményen szeretem. Ajánlom neked, hogy széttörjön ez a kanapé alattam mert iszonyatosan nem illik a bolthoz...

Harry: Hátam ívbe feszül ahogy körmeivel végig szánt az azt fedő gyenge bőrön. Ez a srác engem megöl.. De komolyan. Hogy ilyet még nem tettek velem, az is kezd egyre biztosabb lenni. Ahogy erőteljesen magába tol, nem bírom fejemet tovább tartani, mellkasának hajtom homlokom és minden tőlem telhetőt megteszek az akaratos fiúnak.
-Arra már rájöttem, hogy... Ne-Nem vagy kislány és leesett már az is, hogy szűz se...-hangom egy mély, rekedtes színvonalat üt meg, ahogy csípőm mozgásának gyorsaságát egyre csak fokozom és itt-ott dadogásba torkollik beszédem közben.
Szemeimet összeszorítva döntöm hátra fejemet, s ahogy jobb kezem a karfán lévő anyagot szorítja, félő elszakítom azt. Tao csípőjét tartom szorosan bal kezemmel, mely eddig mellette támasztott engem. Testem ráborul övére és a kettőnk nyögéseivel megtöltött helyiségben hajszolom mindkettőnket a gyönyör felé, amely jelzi, hogy közeleg látásom elhomályosításával. Őt figyelem, ahogy alattam vonaglik szemeimbe nézve. Ez az a pillanat ami egy erőtlen, boldog mosolyt csal arcomra.

Tao: Ahogy gyorsabban kezd ki és be mozogni, már hangosabban nyöszörgök mint eddig valaha. Csípőmbe fúródó ujjai újabb nyomot hagynak rajtam, ahogy őrületes tempót diktál. Rám nehezedő testét, ahol csak érem biztatóan simogatom, és húzom magamhoz még közelebb, már ha ez lehetséges jelenleg. Vágytól csillogó tekintete megtalálja enyémet, és fáradt mosolya rám is rám ragad. Tarkójánál fogva húzom le egy édes csókra, mely inkább hasonlít egy jól sikerült első szerelmes csókra. Érzem ahogy mindketten a beteljesedés kapuján kezdünk átlépni, ezért ösztönzően karmolok végig újra hátán.

Harry: Az érzés amit átad csókjával a gyönyör felé lök, és eddigi legmélyebb nyögésemmel, mely inkább hasonlít egy kiéhezett medve morgására, a latexgumiba élvezek, majd miután a fiú is "előállította" élvezete nyomát, lassan kihúzódom belőle és egy utolsó puszit nyomva ajkaira felkelek, és kidobom a közeli kukába a használhatatlan óvszert.
Egy zsebkendőt szerezve letakarítom a fiú hasáról a nyomokat és míg újra a szemetes felé veszem az irányt, magamra kapom alsónadrágomat. Az idő alatt, amíg a szétesettnek tűnő fiú összeszedi magát, én egy szál alsógatyában rohangálok körbe a boltban, hogy elrendezzem az öltönyöket, persze a darabokat, amelyeket felpróbáltunk nem teszem vissza helyükre.
-Fel tudsz öltözni, vagy segítsek? Esetleg Csipkerózsika szerepébe bújtál és egy csók kell, hogy feléledj...?-nevetésemmel fűszerezem meg a mondatomat miközben a kanapén kényelmesen pihegő fiút figyelem.

Tao: Ahogy egymás után elélvezünk, az eddig hallott leghangosabb nyögésem szakad fel torkomból. Gondosan letisztogat, és már alsóneműben rohangál a kihalt boltban, egy széles mosoly húzódik ajkaimra. Messze ez volt a legjobb együttlét amit valaha átéltem... Gúnyos, még is pajkos beszólására csak szemet forgatok, és alsónadrágomat fekvő helyzetben magamra erőszakolom. Felkelek a kanapéról, és azonnal megérzem azt a fájdalmat, ami passzív félként nem lep meg. Sziszegve vonszolom magam el a pultig, de valahogy még ez az érzés is mosolyt csak arcomra.
-Ha a ruháimat kihoznád, azért hálás lennék.-kérésemnek eleget téve, kihozza ruháimat sajátjaival együtt, és -az én esetemben szenvedve- felöltözünk. Oda sétálok hozzá, és karjaimat nyaka köré fonva egy hosszú puszit nyomok szájára.
-Akkor a két öltöny lesz.-kuncogok, még mindig hozzá simulva, kedvesen nézve szemébe.

Harry: Miután kihoztam neki ruháit és felöltözünk, oldalát simogatva élvezem a puszit amivel megajándékoz. Mosolyogva állok be a pult mögé és a két előkészített öltönyt, egy-egy átlátszó, gyűrődés mentesen tartó tasakba helyezem és kinyitom a kasszát. Elfogadom tőle a pénzt, amely a két öltöny árát magába foglalja, majd míg az öltönyök átvételével bajlódik, egy fehér borítékot veszek kezembe. Nevemmel és a telefonszámommal ellátom a saját öltönyöm árát magában biztosan tartó kis borítékot. Bezárom a kasszagépet és az ajtóig elkísérve őt, kikulcsolom azt, majd a táblát is visszafordítva, hogy a 'nyitva' feliratot mutassa elbúcsúzok a fiútól.
Elbúcsúzok tőle, egy hosszú, köszönetet rejtő csókkal, mialatt az egyik gyönyörűség zsebébe csúsztatom a kis fehér papírkát.
-További szép napot. Köszönöm, hogy nálunk vásárolt. Jöjjön máskor is.-köszönök el úgy, ahogy az illedelmes eladók szoktak, kik itt dolgoznak rajtam kívül.

Tao: Kifizetem a két öltöny árát, majd bíbelődve egy kicsit biztos megfogásukkal, az ajtó felé sétálunk. Egy mindennél édesebb csókot kapok viszlátul, amit arcát simogatva viszonozok.
-Neked is, és nyugodj meg, látni fogsz még párszor. Köszönöm!-lépek ki az ajtón, és a kellemes, hűvös délelőttben battyogok haza felé.
Elmosolyodom, ahogy visszagondolok mi történt eddig. Az a gondolat pedig, hogy az én párom lesz a legdögösebb az egész bemutatón, egy idétlen, hatalmas vigyort csal arcomra. -Harry Styles... Hogy csinálod ezt?!

Köszönjük, hogy elolvastátok!^^ <3

Szeretni és szeretve lenni ~ VNior

Szeretni és szeretve lenni

VNior - TaeHyung(V) x JinYoung(Junior) [BTS x GOT7]
Felosztás: Zsani - TaeHyung, Dalma - JinYoung
Figyelmeztetés: -
Megjegyzés: -

JinYoung: Talán keveset is mondok, ha azt mondom már egy órája beszélek a nővel, kinek fiára nekem kell vigyáznom ezen a héten már ötödször. Jól fizetnek, szeretek ott lenni, s szívesen megyek oda, de mégis. Csak azokról a napokról volt szó -még az elején-, amikor senki nincs, aki vigyázna szerencsétlen kölyökre. Igen szerencsétlen, hiszen a szülei sokat vannak távol, leginkább a munkájuk miatt, de el van kényeztetve. Nem lehet azt mondani, hogy nincs pénzük.
Pluszba még van egy nálam pár évvel fiatalabb bátyja, aki szintén alig van otthon, mert kollégiumba jár, de mintha most azt említették volna nekem, hogy ő is otthon lesz. Illedelmesen elköszönök a telefonba, melyet ezután ágyamra hajítok.
Értelmetlen felöltöznöm úgy, mintha lakodalomba mennék, ezért egy egyszerű szürke, széles szárú nadrágot és a kedvenc szürke pulóveremet megspékelem egy szemüveggel.
Telefonomat farzsebembe csúsztatom miközben elhagyom tágas szobámat. Az időjáráshoz öltözve nyakamba tekerek egy élénk lila, kék, rózsaszín színkombinációjú sálat. Késznek ítélem magam miután minden kellő dolgot összekészítek és laptoptáskám vállpántját átdobva vállaimon indulok meg a két sarokkal arrébb elhelyezkedő gyönyörű, számomra már nem ismeretlen házhoz.

TaeHyung: Alig érek haza, anyám már a telefonján csüng. Bár ez már megszokott, mert általában sem kapok több figyelmet. Csak azt hallom, hogy az öcsémre kéne vigyázni megint és bla bla bla. Eddig is idegesített anyám hangja nem, hogy még könyörög is. Feltornázom testemet a kanapéról, és konyhába megyek valami ihatóért.
A belépésem pillanatában elszörnyedek az ismét átrendezett konyhán. Vagy csak én voltam rég itthon? Hagyom az egészet a francba inkább, és kiveszem a tejes dobozt, amiből nagy kortyokban kezdek inni.
-Csak te akarsz abból inni, Fiam?-hallom meg apám karcos hangját ahogy próbál megdorgálni. Felmutatom neki mutatóujjamat jelzésképp, hogy mindjárt válaszolok.
-Hát nagyon úgy tűnik, Fater.-Lötyögtetem meg neki az üres tejes dobozt. Csak egy lemondó sóhajjal nyugtázza, majd végig néz rajtam.
-Te így mászkálsz az utcán?-Elfintorodik.
Nem értem miért nem tetszem neki, pedig direkt a haza jövetelemre kiöltöztem. Élénk vörös hajamat kicsit felállítottam, szememet kihúztam, fülemben egy-egy fekete háromszög ékeskedik. Fekete feszülős farmer, szaggatott póló, fehér, szét firkált bakancs és egy fekete bőr kabát, melyek testemet díszítik. Mi baj van ezzel?
-Mióta érdekel az téged, hogy megyek én az utcára? Szépen csak szard le, úgy ahogy eddig és pont. Ha eddig ment, most is fog!-Vigyorgok képébe, és megpaskolva vállát ott hagyom. Menthetetlen faszkalap...
Szembe találom magam öcsémmel, aki épp ujjongva szökdécsel a nappaliban.
-Mire fel ez a nagy öröm, Dongsaeng?-Mosolygok rá.
-Omma áthívta a babysitter bácsit! Annyira sokat szoktunk játszani, és olyan kedves!-lelkesedik be a kis tökös.-De, Hyung... Azért ma ugye te fogsz lefektetni?-Rám néz nagy szemekkel, lábaimat átölelve. Bólintok egyet, és megajándékozom egy homlok puszival.
Anya és apa már munkába menetre készen állnak előttünk.
-Nos, Fiacskám légy jó, és ne csinálj semmi rosszat.-mondják egyszerre, mint egy filmben és arca két oldalára adnak egy-egy puszit.
-Ne legyél tahó, Fiam.-Anya felém fordul, majd a viszlát puszitól elhajolva vigyorgok és próbálom nem elröhögni magam.
-Ez egy jó vicc volt, Anya... Ja nem.-Nevetek.
Végre elmennek, ezért úgy döntök kipakolom cuccaimat. Felmegyek az emeletre, és régen látott szobámba lépek. Hmm.... Mit is mondott öcskös, bácsi lesz? Igen. Ohh... Játszunk egy kicsit.

JinYoung: Időzítettem volna? Ahogy befordulok a sarkon, látom az ismerős kocsit lehajtani a feljáróról és derekat döntve üdvözlöm a kocsiban kényelmesen üldögélő, nem igazán idős párt. Egy ezer wattos vigyorral képemen nyitom ki a szokásosan nem kulcsra zárt ajtót. Cipőimet hanyagul lerúgom lábaimról az ajtó melletti nagy helyiség felé indulva meg. Laptoptáskámat óvatosabban helyezem a nagy, vörös bőrkanapéra és sálamat lengén nyakamban hagyva indulok a konyha felé.
-JinYoung Hyuung.-dalolja a gyermek édes, szeretni való hangján, ahogy meglát. Lehuppan a székről és nekem szaladva átölel térdhajlatomnál. Mosolyom még őszintébbé válik, mint volt és kezeimet puha hajával borított buksijára helyezem.
-Hogy vagy, kölyök?-Kapom fel kezembe egyszerűen a csöppséget.-Mi jót csináljunk ma?
-Nem tudom, Hyung.-vonja meg apró, mégis széles vállait. Jó pasi lesz ebből a gyerekből, előre látom.
Nagyjából egy óra telhetett el megérkezésem óta, mégis TaeBim bátyát még csak egy pillanatig se láttam. Hm, titokzatos. Yah, JinYoung, kezdesz megőrülni. Nehogy ráhajts szegény gyerek bátyára.
-Nem vagy éhes, TaeBim-ah?-kérdezem a fiúcskától, aki éppen valami koreai rajzfilmet bámul a televízióban.
-Főzöl nekem, Hyung?-felel kérdésemre kérdésével, s csillogó szemeivel rám sandít. Ügyel, nehogy lemaradjon valami érdekesről a mesében.
-Mit szeretnél enni?-Mosolyogva felkelek ülőhelyemről, mely amúgy is kezd kényelmetlenné válni.-Süssek neked olyan finom, zöldséges palacsintát?
-Igen, igen, igen!-ujjong és nyakamba ugrik.
TaeBim segítségével elég gyorsan kész lettünk, és míg én elmosogatok, megkérem a fiút, hogy pakoljon az asztalra mindent, amiről úgy gondolja kelleni fog, illetve, hogy szóljon bátyának, hátha lesz olyan kedves őfelsége és lefárad egy közös estebédhez hasonló étkezésre. Mégis csak az öccséről van szó. Meg egy idegen csávóról, de én nem vagyok lényeges.
Az edények elmosásának végeztével egy időben hallom meg újra a kis lábak trappolását, melyeket pár lomha lépés hangja követ. Hát sikerült rávennie. De amikor megfordulok, nem az fogad, amit talán szerettem volna. TaeBim hasonmása áll előttem, egy szál melegítő nadrágban, egy értetlen tekintettel végig mérve engem tetőtől talpig. Várok, s várok hátha köszön de hiába, semmi. Még fél perc tétlenül állás és egymásra furcsán bámulás után megkockáztatok egy köszönést.
-Szia. JinYoung vagyok.-Mosolyodok el kedvesen, hátha ezzel megtöröm a jeget.
Érdektelen köszönése után a pír arcomra szökik és mást nem tudok csinálni, mint tenyerembe temetni a paradicsomra hasonlító részemet. Mi van veled, JinYoung? Ő csak rád nézett, ráadásul nem is úgy ahogy a kis kölyök szokott.
Mint mindig, most se eszem a ház lakóival. Még nem esett arra sor, hogy egyek velük. Én csak átjöttem; s vigyáztam, neveltem, főztem és dajkáltam a kisfiút most harmadik éve.
Mégis meglepő, hogy ez az első alkalom, amikor találkozhatok a család negyedik tagjával. TaeHyung.
-Nos, én elugrok a boltba, amíg ti megeszitek az ételt.-Nyomok egy cuppanós, csupa szeretet puszit a fiatalabb fiúcska feje búbjára és a konyha elhagyásával egy időben, vállon veregetem az idősebb testvért. Sálamat nyakamba tekerve, a kisebb papírcetlit -melyen a bevásárló lista szerepel- farzsebembe gyűrve léptek ki a hűvös, száraz levegőre.

TaeHyung: Amikor már épp kezdem kényelembe helyezni magam, öcsém lehív, hogy menjek le enni mert; "Jinyoung Hyung olyan szippi-szuppi finomat főzött, hogy olyat még nem ettél." Na mondom üsse kavics, rúgja ló lemegyek.
Amikor meglátom a babysitter srácot, kicsit meglepődöm. Nem lehet sokkal idősebb, mint én. De akkor mégis, mit keres itt? Meg minek van itt? Nem hiszem, hogy ez az álom melója.
Végig mérem, és meg kell állapítanom, hogy nem is néz ki rosszul. Sőt, ez egy Isten. Ruházata laza, ami számomra nagyon imponálónak hat, ahogy szemüvege is. Kedves bemutatkozására csak saját lenéző stílusomban válaszolok. De az a hang... Ahh te jó ég. Az elém rakott ételre csak rápislogok, majd lassan de enni kezdem. Még főzni is tud... Hát én beszarok.
Bólintok egyet, majd végignézem ahogy öcsém vigyorogva fogadja a neki szánt, szeretettel teli puszit. Hiába, az anyjától nem kap ilyet. De ez a srác olyan kedves, és aranyos vele és még valamilyen kezdő szinten velem is, hogy majdnem hányok. Jól áll neki, tényleg. Az aranyos külleméhez még passzol is. Ahogy vállamat megpaskolva elhagyja a házat, belőlem kitör a röhögés.
-Naa, Hyung, ne nevess!-rikácsol mellettem öcsém, édes, vékony hangján.-Mi ilyen vicces?-Néz rám értetlenül.
-Jaj ugyan semmi, drága gyerekem, csak csupán rájöttem, hogy tőle több szeretetet kaptál, mint a szüleinktől egy hónapban összesen.-Felállok az asztaltól, és a mosogató felé viszem a két koszos edényt. Elmosogatok magunk után, majd TaeBimmel a nyomomban megyek a fürdő felé.
-De, de, Hyung, tudod hogy miért nem készítettem ki eddig?-Ugrándozik a fürdőszoba márványkővel kirakott járólapján. Egy nem jelentésű hümmögés után, elkezdem berakni a mosógépbe a haza hozott, koszos ruháimat, amibe beletartozik a rajtam lévő melegítő is.-Mert úgy viselkedik velem, mint te, Hyung. Szerintem még össze is illetek és biztos jó barátok lennétek.-lelkesedik a kis csöppöm. Igen. Vele mindig is másabb voltam, mint a többi körülöttem lévő emberrel. Kedvesebb, és emberibb.
Utána még áradozik egy sort, arról hogy mennyi mindent csináltak eddig, és hogy milyen jó vele meg minden. Féltékeny vagyok? Nem. Hisz az öcsém ezt érdemli, ő pedig megadja neki. Kimegyek a nappaliba, és a kanapén elnyúlva gondolkozom, mit kéne csinálnom. TaeBim a hátamon ugrál egy sort, amit csak az ő saját, speciális masszázsának nevez. Hirtelen tottyan le ülő helyzetbe, amire megnyekkenek.
-Ehh... Masszázsról volt szó, nem csont kovácsolásról.-Kikerekednek szemeim.-Picurkám... Nehéz a tomporod.-nyögdécselem. De a kis ördög még azért se enged el, hanyatt fekszik rajtam.-Eggyé fogok válni a kanapéval.-szólok neki, de az 'Istenért nem mozdulna meg. Egy egyszerű mozdulattal lököm le magamról, és nevetve esik a puha, fehér, szőrme szőnyegre.

JinYoung: A ház a csöppség hangos kacajától zeng. Édes hangja elnyomja az ajtó hangos záródását, amely azt jelezné neki; megérkeztem.
Hangtalanul vetem le magamról cipőmet és osonok a konyhába, hogy kipakoljam az újonnan szerzett alapanyagokat. Rendezetten, óvatosan pakolgatom a jobbnál jobb illatú élelmiszereket a konyha különböző pontjaira. Vettem pár poharat, ugyanis még régebben TaeBim eltört egy-kettőt a hisztijei közben. Szétszaggatva a kartonpapír csomagolást, amely közre fogja az átlátszó poharakat, kipakolom a selymes üvegtárgyakat a legfelsőbb polcra.
Ügyetlenségem hiánytalan; térdeim szét csúsznak ahogy a jéghez hasonlóan csúszós márvány pulton térdepelek, szemüvegem a mosókagylóba hullik, míg én a földre huppanok. Hangos sziszegések és szitkozódások közepette, kerek farpofáimat dörzsölgetve indulok meg a lépcső felé, a szatyorban maradt más háztartási szükségletek elraktározása érdekében. Csoszogva lépek be talán az egész házban a legnagyobb szobába; a fürdőszobába.
A házban fellelhető összes szobában jártam már -feltéve, hogy nincsenek titkos szobák, mint a horror filmekben- és tényleg a felső emeleti fürdőszoba a legnagyobb. Bár az egész ház egy palota, ez a szoba akkora, mint az én házam alapterülete. Hihetetlen. Meglepve fogadom, hogy a mosógépben éppen egy adag ruha forog. Nem hinném, hogy TaeBim tette be az adagot mosásra, de akkor... Wow... Őfelsége tudja, hogyan kell használni a mosógépet. Ez új. Halk nevetés hagyja el számat, s kipakolom a földre a mosószereket és egyéb fürdőbe való dolgokat. A dalt, melyet még a boltban játszottak le és megtetszett, elkezdem hangosan énekelni, miközben mindent a helyére helyezek.
Még mindig a fülbemászó dalt énekelve ugrándozok le jókedvvel telve a hosszú lépcsősoron. Nem tudom mire vélni boldogsággal teli viselkedésemet. Nem tudom, mi lelt ma. De mindegy is. A dallam végére érek ezért egy másik általam ismert, és szeretett amerikai zeneszámot kezdek el, kicsit hanyag angol kiejtéssel énekelni, nem törődve a házban tartózkodó másik két egyénnel. Nem fog velem szórakozni. Kijátszom a kedvesség kártyámat nála, s egy rossz szót se fogok hozzá szólni, úgy fogok vele viselkedni, mint szeretetre vágyó öccsével. Profi vagy, JinYoung. Pacsizok le magammal a levegőben egy hangos kacaj kíséretében.

TaeHyung: Az óvóbácsi hangtalanul ér haza, mégis olyan otthonosan mozog itt, mintha minimum itt lakna. Jobban tudja, mi hol van, mint én. Egy csattanást hallok a konyhából, mire feltápászkodom egy kicsit és meglátom, amint szegény szerencsétlen összeszedi magát a padlóról. Halkan elnevetem magam, majd édes, az egész házat átjáró hangját kezdem hallgatni.
-JinYoung Hyung sokszor szokott énekelni. Ugye milyen szép hangja van?-Néz rám még mindig a szőnyegről TaeBim, egy szíveket melengető mosollyal arcán.
-Aha.-ismerem el, és felállok a kényelmetlenné váló kanapéról.
-Uh-uh, Hyuung.-Csapkodja meg gyengéden combomat kisöcsém, izgatottságtól csillogó szemekkel felnézve rám.-Eszünk olyan édességet, amit mindig szoktál nekem hozni?-Ugrándozik.-Kerestem mindenhol, de olyan jól elrejtetted, hogy nem találtam meg.-Lebiggyeszti alsó ajkát.
-Na, gyere. Megmutatom neked hol van.-Nyújtom felé kezemet, amit boldogan elfogad és a konyhába megyünk. A ház harmadik "lakója" a konyhában dalol tovább, valami mostani slágert.
Elengedem testvérem kezét, és a sürgő-forgó srác mögé állok. Csípőjénél fogva gyengéden eltolom, és az eddig általa takart fiók hátuljába nyúlva kihúzok egy kis, fekete vászon szatyrot.
-Woaah.-Jön oda TaeBim, és elnyílt ajkakkal kezdi nézni az általam "elővarázsolt" kis batyut. Leguggolok elé, és megrázom a kezemben lévő tárgyat. Nem ad ki hangot. TaeBim szemei kétségbe esetten merednek rám. Felmutatom mutató ujjam, és kétszer rákoppintok a fekete anyag tákolmányra.
Újra megrázom, mire hangosan csörögni kezd.

JinYoung: Az összes vérem, ami eddig testemben keringett arcomba szökik, tudom, hisz' lábaimon alig tudok megállni. A fiú oly' gyengédséggel fogja meg csípőmet és rak arrébb útjából, hogy azt se tudom innom vagy ennem kell. Csoda, hogy ilyet is tud, nem csak úgy oda szólni valamit. Tudom milyen, tudom hogyan beszél szüleivel. Elégszer hallottam már ahogy édesanyjával kiabál a mobilon keresztül, a vonal túlsó végéről. Ennek a fiúnak szöges ellentéte vagyok.
Furcsállva nézem az idősebb fiú kezében szorongatott dolgot, nem tudom kivenni mi az.
A szívbaj jön rám mikor hirtelen zörögni kezd és egyből mellkasomhoz kapom kezeimet. A legfiatalabb arcán eleinte kétségbeesést vélek felfedezni, ami aztán izgalomra vált át.
Nem értek semmit abban a pillanatban, ezért folytatva eddigi tevékenységeimet, dalolva pakolgatom a gyémánthoz hasonlóan csillogó, gyönyörű edényeket.
Nem engedek kíváncsiságomnak, inkább figyelmen kívül hagyom a ház törvényes lakóit.

TaeHyung: Kinyitom a kis fekete szatyrot, amiben egy csomó tejkaramella csörgött olyan szorgosan.
TaeBim egy fülsiketítő kis sikolyt hallat, majd kivéve egyet sietősen kibontja és szájába nyomja. Az a megkönnyebbülés, ami az arcára telepszik egy kuncogást csal ki belőlem, majd utána lévő bohóckodása már egy halk nevetést is. Kibontok még egyet, és a ránk nem különösebben figyelő srác felé mutogatok. Öcsikém veszi a lapot, és megrángatva JinYoung pulcsiját felé nyújtja a tejkaramellát. Én addig felállok, és a konyhapultra ülök.
A mellettem elhelyezkedő hűtőben keresgélek valamit vakon és, amikor kezembe akad az éltető joghurt, jól esően sóhajtok fel.
-TaeBim-ah, adsz jóképű bátyádnak egy szívószálat?-szólok a még mindig JinYoung körül legyeskedő öcsémnek, aki keres egyet és nekem adja.-Köszönöm, szívem szottya!-Mosolygok rá. Átszúrom az alumínium és papír tetőt, majd beleiszok és egy nyögéssel élvezem az ízeket. Imádom a joghurtot.
Feltűnően bámulom a még mindig pakolászó fekete hajút, akinek most fenekét tanulmányozom.
-Ne semmi.-adok hangot gondolataimnak.-JinYoung... Hmm... Aranyos név.-ízlelgetem nevét, ami kezd megtetszeni. Szívesen sóhajtoznám...-JinYoung.-mondom ki, kicsit mélyebben. Igen, pont így.

JinYoung: Teljesen nyugodtan pakolászok, háttal a testvérpárnak, amikor valaki kicsiny kezeivel rángatni kezdi pulóverem alját. Egy, a teljes arcomon szétterülő őszinte mosollyal köszönöm meg a fekete hajú csöppségnek a kedvenc édességemet és három cuppanóssal jutalmazom meg; egyet-egyet almácskáira, egyet orrának csúcsára nyomok. Boldogan nyamnyogok a tejkaramellán, míg meg nem hallom a vöröske elismerő szavait hátam mögül.
Teljesen zavarban vagyok ahogy nevemet sóhajtja, mégis ez felbátorít. A kezemben tartott törlőrongyot magam elé ejtem, s lehajolva érte, felszedek pár kartonpapír maradványt is, hogy tovább maradhassak bedőlve. Halkan kuncogok magamban, a saját hülyeségemen.
Ám amikor felegyenesedek, derekamba nyilall egy égető, őrjítő fájdalom, mely még a konyhapultról való lesesésem következménye. Hangosan szitkozódva kapom kezemet derekam és fenekem fájó pontjaihoz, majd óvatosan helyet foglalok a hozzám legközelebb eső széken. Arcomat tenyereimbe temetem, mély levegővételeimmel próbálom kiegyensúlyozni a fájdalmamat.
-Megöl ez a munka.-motyogom magam elé, remélve, hogy a másik két fiú tudomást sem vesz rólam. Most az egyszer azt kívánom, TaeBim is hagyjon a francba szenvedni.
Minden erőmmel azon vagyok, hogy összeszedjem magam. JinYoung, te hülye! Férfi vagy, nehogy már egy kis derékfájásba belehalj! Ostorozom magam és a mosoly melyet felfestek arcomra, fintorrá növi ki magát, mire a velem szemben, pulton üldögélő irányába ér tekintetem. Hh.

TaeHyung: Ahogy behajol nekem, kezdem érezni annak effektív hatását nadrágomban. Na neee... Felizgulok a babysitter srácra? Ne már...
Ahogy fájdalommal teli arcát meglátom, kedvem lenne magasról szarni az egészre... De aztán testet ölt bennem egy terv, miszerint kivételt teszek, és megpróbálok emberibben viselkedni vele.
-TaeBim, gyere. Játszunk doktor bácsisat?-Pattanok le a pultról.
-Igeen. Uh, de rég játszottunk már.-csillognak hatalmas szemei.
-Akkor figyelj, úgy fogunk játszani, hogy én leszek a doktor bácsi, te leszel a segítőm, és JinYoung... Hyung lesz a beteg.-Furcsa ezt a megszólítást így kimondani. Nem szoktam általában használni.-Akkor most szépen bevisszük a kis beteget a rendelőbe.-Mosolygok öcsémre, majd ez átváltozik egy huncut vigyorrá, amint a széken szenvedő felé vezetem tekintetem. Felé sétálunk, majd nemes egyszerűséggel felkapom a székről, és mentő autót játszva elviszem TaeBim szobájáig.
-Eszel te rendesen?!-rivallok a kezemben tartott fiúra. Majd, amikor bemegyünk a szobába, TaeBim felé fordulok.-Kérem, készítse elő az ágyat.-Játszom el a sürgősségi orvost. TaeBim kisimítja takarója ráncait, én pedig lerakom kis csomagomat.-Kérem, hozza ide nekem a fehér kenőcsöt.
-Azt, amit apa használ a fürdőben és-
-NEM. A MÁSIKAT.-szörnyedek el a gondolatra, hogy... FÚJ. Amíg én gyomrom tartalmát nyelem vissza, kisöcsém kifut, és a megfelelő kenőccsel tér vissza.
Hasra fordítom JinYoungot, és dereka fölé felhúzom a pólóját.
-Most, nyomj egy kicsit ide és-TaeBim nem a felé nyújtott kezembe nyomja a hűtőből kivett kenőcsőt, hanem JinYoung fájó pontjára. Istenem az a hang... Ahh... 
Fenekére ülök, és elkezdem elkenni a krémet. Megnyomkodom a becsípődött részt, ügyelve arra, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzak neki. TaeBim addig biztatóan fogja a kezét, és aggódva nézi őt. Egyem meg... Ahogy teljes testemmel rátámaszkodok a fájó pontra, kicsit befeszül, de hamar elernyed. Kezemmel együtt mozgatom néha csípőmet is és, amikor csak hüvelyk ujjammal nyomorgatom, a többi ujjam lágyan csiklandozza bőrét. Direkt vagy nem direkt, akarva vagy akaratlanul nem tudom.
-Jól van. Megmaradsz.-Megpaskolom fenekét, amiről időközben előrébb csúsztam csak azért, hogy jobban hozzá férjek a fájó részhez.

JinYoung: Én már akkor azt hiszem ott helyben elalélok, mikor úgy néz rám.
Kezeiben biztonságban érzem magam, ahogy felcipel az emeletre, az általam nagyon is jól ismert szobába.
-Oh, ha te tudnád mennyit eszek.-Felkuncogok saját kijelentésemen.
Felnyikkanok, amikor a puha fekvőhelyen landolok majd, mikor hasamra fordít, arcomat az ágy puha anyagába fúrom. Megkéri öccsét, hozza ide neki a kenőcsöt, mely majd engem remélhetőleg meggyógyít. Felgyűri pulóveremet, s öccse a fájó pontomra nyomja a kellemesen hűvös kenőcsöt. A kényelmes érzés következtében egy meglehetősen hangos nyögés hagyja el ajkaimat. Én szégyellem el magam, hogy milyen hangokat adok itt ki, TaeHyung előtt, mégis szerencsémre az ágy elnyomja valamennyire hangomat.
Fenekemen helyet foglal csak úgy, mintha éppen ebédelni készülne az étkező asztalnál. Közben öccse olyan nagy szeretettel fogja kezemet, hogy legszívesebben összepuszilgatnám.
Jobbnál jobb érzések fognak el ahogy fájó pontjaimat masszírozza, s csípője is automatikusan mozdul kezei mozgásával megegyezően. Testem elernyed ahogy végleg kimegy az őrjítő fájdalom becsípődött derekamból egy nagyobb nyomása után. Fejemet oldalra fordítva, szemeimet szorosan összezárva élvezem ahogy hideg ujjai oldalam vékony bőrét cirógatják és boldogság lepi el egész testemet. Úgy érzem, mintha most kivirágoztam volna. Fenekemet lenyűgöző óvatossággal, mégis sok-sok élvezettel paskolgatja meg, mire elismerően mordulok egyet.
-Köszönöm szépen, drága Dongsaeng.-szólítom a vörös hajú fiatalt úgy, ahogy még TaeBimet se nevezem.
Lomhán megfordulok alatta, s ülő pozícióba tornázva magamat, elernyedt, fáradt karjaimba zárom a nálam fiatalabbat. Mosolyogva támasztom államat széles vállára, s mikor szembe találom magam TaeBim végtelenül boldog szempárjával, rákacsintok és szemeimet behunyva élvezem a fiú meleg ölelését, akit most egy betört, boldog lóhoz lehetne hasonlítani.

TaeHyung: Ahogy átölel kellőképpen izmos karjaival, csak lassan tudom viszonozni a meglepettségtől. Az ő karjaiban sokkal jobban érzem magam, mint a szüleim eddig adott kevés számú ölelésében valaha. Nyaka köré fonom karjaimat, és talán az egész életem eddigi legszorosabb ölelésében részesítem. Kellemesen bújok nyakába, és szippantom be öblítős, férfias illatát.
Amikor észre veszem magam, csak megköszörülöm torkomat és minden percet kiélvezve még karjaiban, lassan elengedem. Majd egy őszinte, halvány mosolyt feléjük dobva elhagyom a szobát. Sajátomba megyek, és az ajtó mentén lecsúszva gondolkozom.
Egy szeretethiányos, maszk mögé bújó, elveszett kisgyerek vagyok, még mindig... Ezt mutatja az is, hogy úgy bújtam JinYounghoz, mint egy kis cica. Egy-egy könnycseppet elengedek, amiből az lesz, hogy halkan sírdogálok az ajtó előtt. Aish... 
Mindegy, amíg TaeBim itt van addig még nem vagyok reménytelen.

JinYoung: Kétségbeesetten figyelem mosolygós arcát, ölemből való kimászása után. Tartottam volna még karjaimban, amiért úgy bújik hozzám, mint egy újonnan befogadott kiscica.
Bágyadt mosoly telepedik arcomra, és TaeBim felé pillantok. A csöppség a földön ül törökülésben és szemei már-már csukva vannak. Lemászok ágyáról és felkapva a kisfiút befektetem kellően kényelmes fekvőhelyére.
-Hyung... Megígérte nekem, hogy ma ő fektet le...-céloz ezzel bátyjára. Nincs késő, fél hét felé járhat az idő. Ma elég későn jöttem át babysitterkedni és meg is értem, hogy a kis lurkó ilyen fáradt. Egész nap pörgött és boldogabb volt, mint valaha. Itt van neki a két személy, akiket megbecsül, tisztel és, akik úgy bánnak vele ahogy a szüleinek kellene, akik nem teszik ezt meg saját fiukért. Sajnálom mind őt, mind pedig bátyját, akit kollégiumba küldtek, az ország másik felére csak, hogy ne kelljen két gyerekről gondoskodniuk nap, mint nap. Nem mintha TaeBimről annyit gondoskodnának.
Gondolat menetem közben halkan dúdolok egy dalt, hogy a csöppség, elfelejtve idősebb testvére ígéretét elszundítson és én lemehessek végre a nappaliba és befejezhessem igazi munkámat laptopomon. Annyi minden történt ma, ebben a pár órában, mint általában egy hónapon belül. Az édesen szuszogó, mégsem alvó fiú homlokára lehelek egy csókot és a földszinti nappaliba veszem az irányt.
Lehelyezem fenekemet a kényelmes bőrkanapé anyagára és kezembe veszem eddig tétlenül pihenő munkagépemet. Egy zenecégnél dolgozom, mint fejlesztő, s mint 'mindenhez értő', mindenes informatikus. Nem vagyok öreg, épp hogy 21, de a szüleim meghaltak, így valamiből el kell tartanom magam és a családi házat, amely rám maradt. Ez a babysitterkedés csak egy mellék munka, amelyet ugyan olyan hévvel és élvezettel végzek, mint a zenei segítő munkát.
Nagy fülhallgatóm jack-dugóját behelyezem a neki szánt lyukba a számítógépem oldalán, s fejemre kapom. Kaptam pár új zenealapot, amelyeket meg kéne spékelni és egybe vágni, hogy a megadott szöveghez és az előadó által elképzelt ritmushoz illő legyen. Mint mindig, most is énekelve végzem a munkámat, nem is gondolva arra, ami nagyjából már egy órája történt a vigyázottam szobájában.

TaeHyung: Miután már lenyugtattam magam és depressziós hangulatom is alább hagyott, TaeBim szobája felé veszem az irányt. Bemegyek, és mosolyogva nézek kómás kisöcsémre, aki direkt miattam még megpróbálja nyitva tartani mély barna szemeit. Fáradtam rám pislog és kezét felém nyújtja, ezzel magához hívva engem. Leülök ágya szélére, majd apró testét átölelve, épphogy ráfekszem és homlokomat az övének döntve kezdjük el esti rutinunkat.
-Milyen napod volt ma, csöppöm?
-Nagyon, nagyon jó, Hyung. Szeretnék még sok ilyet.-Kezd el vörös tincseimmel játszani.
-Hmm... lehet lesz még ilyen.-Gondolkozok el. Én maradok két hétig, szóval biztos vagyok benne, hogy találkozunk még.
-De akkor hajts már rá!-vigyorog gonoszan. A kis, ördög...
-Tee, te kis, rossz csont.-Kezdem el csiklandozni, és gyengéden megharapdálom pici pocakját. Hangos nevetésbe kezd, amitől zeng az egész szobája, és valószínűleg az alsó szint is, mert az ajtót nem csuktam be.
-Mesélsz nekem?-Néz rám csillogó szemekkel. Bólintok, és elkezdek kutakodni a fejemben lévő mese könyvtárban.
-Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis, fekete párduc. Ennek a kis, fekete párducnak, volt egy bátya, aki egy mogorva, morci tigris volt. Egyszer, amikor a kis fekete párduc szülei elmentek, és a morci tigris is szintén a családi barlangban tengette napjait, egy naagy, fényes csillag bevilágította az egész égboltot. A kis, fekete párduc már tudta, hogy ki jött, ezért boldogan dörgölőzött a vakító fényben úszó ismeretlenhez. Amint a fény halványabb lett, és kivehető volt a most jött idegen formája, a morci tigris elámulva nézte az ember alakot. Tudod mi volt az?-megrázza a fejét, és tovább vizslat érdeklődő szemeivel.-Egy angyal. Egy igazi angyal állt a barlang bejáratában. Megsimogatta a kis, fekete párducot, majd a morci tigrist is megpaskolta egy kicsit. Az angyal szárnya sérült volt. Miközben lejött az égből, neki ment egy fának, amit nem vett észre nagy nézelődésében.
-Szegény angyal.-Biggyeszti le ajkait.
-A morci tigris egy szempillantás alatt rendbe hozta az angyal szárnyát, aki törődéssel, és kedves szavakkal köszönte meg. A morci tigris elgondolkozott. Már az első perctől csodálva nézte az angyalt, de most, hogy ilyen számára hatalmas ajándékot adott neki, még nagyobbat nőt a szemében. Tudod miért TaeBim-ah?
-Mert szeretetet kapott?
-Úgy biza. Okos vagy.-Simogatom meg fekete tincseit.-A morci tigris átgondolta az eddigi életét és ügy döntött, hogy megpróbál nem mindig morci lenni, és megváltozik. Ebben a változásban pedig nem más segítette, mint az angyal, ki sokszor vigyázott a kis párducra, aki mindig boldogan várta... Vége.-fejezem be a rövidke mesét, majd megpuszilgatom. Két pofija, pisze orra, apró homloka, és két hatalmas szeme is kap egy-egy cuppanóst.-Akarod hallani az új szerzeményemet?-kérdezem.
-Igen, Hyung.-Ásít válaszul egy hatalmast. Elkezdem énekelni a fejeben összerakott, lágy dallamú nótát. Betakargatom és megigazítom plüss állatait, szüntelenül énekelve saját dalomat. Lekapcsolom a kis lámpát, amit a szobája plafonjára ragasztott foszforeszkáló csillagok fénye helyettesít. Még egy utolsó csókot nyomok homlokára, majd halkan kilépdelek a szobából. A szöveg utolsó sora akkor hagyja el ajkaimat, amikor már kilépek a szobából és becsukom az ajtót.

JinYoung: Fáradtan hajtom le a laptopom tetejét, ugyan is félig-meddig késznek nyilvánítható munkám. Nagyot ásítva teszem le a munkaeszközömet és attól félek, még az emeleten tartózkodók is meghallják fáradtságomat jelző tevékenységemet.
Lustaságomat fokozva átmászok a kanapé támláján, hogy gyorsabban jussak a három lépésre lévő konyhába, ahol a mai napom nagy részét amúgy is eltöltöttem. Bekapcsolom a kávéfőzőt, mert már idő van és tudom, hamarosan hazajönnek a gondtalan szülők. Meg hát nekem is jól jönne már egy bögrényi a frissen főzött, fekete, keserű italból.
Mosolyogva nyugtázom magamban, hogy nem vagyok egyedül, szemem sarkából hátra pillantok a nyílászárót támasztó vöröskére.
-Kérsz kávét?-kérdezem két perc elteltével, mikor kifő a keserű nedű. Nemleges válaszát megmosolygom és elkészítem magamnak egy bögrébe az éltető italt. Fenekemet felhelyezem a pultra és leveszem szemüvegemet, melyet pulóverem nyakába rögzítek egyik szárával.
Csend telepszik a nyitott helyiségre, de nem az a kínos, inkább az a nyugtató csend, amelyet ezekben a napokban sokra értékelek. Halkan szürcsölgetem kávémat, akarva akaratlanul bosszantva a konyhában tartózkodó másik fiút.
-Tudod ugye?-kérdésemet egy értetlen arckifejezés követi.-Hogy nagyon szerencsés vagy, még ilyen szülők mellett is!-Sóhajtok.-Nem foglalkoznak veled a szüleid, de legalább nem kell azt minden nap elviselned. Egy kollégiumban élsz, az ország másik felén. Tudom, mit gondolnak rólad a szüleid. Számtalanszor meg egyszer láttam és hallottam mikor veled beszéltek telefonon.-Vetek felé egy lesajnáló pillantást, amit nagy ritkán, de látni tőlem. Én se tudom most mire vélni kifakadásomat.-Mégis nagyon szerencsés vagy. Mert van egy szerető öcséd. Egy öcséd, aki úgy áradozik rólad egy babysitternek, amíg nem vagy itthon, mintha egy olyan emberről beszélne, aki megmentette a Földet és az azon élő embereket. Úgy beszél rólad ahogy talán még a matek tanárok se dumálnak a világ matek tudósairól. Becsüld meg.-Leszállok a magas pultról és lassan elmosom a bögrét, melyen egy rózsaszín maci éktelenkedik.
Elhaladok a nyugtalannak tűnő vörös mellett és még magamat is meglepve, megjutalmazom egy homlok puszival. Lábaim az a helyiség felé visznek, amelyet még elhagytam, hogy felkeltsem magam egy itallal. Kényelmesen nyúlok el hasamon, a kanapé előtti, szőrme szőnyegen és átgondolva, mit is mondtam a nálam fiatalabbnak elszégyellem magam. Nem tudom miért szégyellem magam ez miatt, de azt se tudom, miért tettem, amit tettem. Tudom, hogy TaeHyung ezt mind tudja, de mégis úgy éreztem, ezt meg kell vele osztani; mert tudom, hogy megérti a mögöttes tartalmát, amire még én se jöttem rá.
Szemeim lecsukódnak, s sötétség lepi el a szemhéjaim alatti részt.
Elképzelem ahogy kint fekszek az udvaron, a gyönyörű fekete ég alatt, mit a csillagok csak szebbé tesznek. Elképzelem ahogy egymagam vagyok ott, s ahogy minden más gond megszűnik a világban körülöttem és csak én létezem már, arra az egy estére. És mikor felkelne a nap én is eltűnök a Föld színéről.
Hangos, meggyötört sóhaj hagyja el számat, ezen a napon talán többedszerre.

TaeHyung: Végig hallgatom JinYoung kifakadását, aminek egy szava sem volt számomra sértő. Lenéző pillantása sem hat meg, hisz' ezt az arc kifejezést nap, mint nap látom.
Viszont nagyon sok mindent veszek le mondani valójából. Hiába olyanok a szüleim amilyenek, ő még is irigyen beszél róluk. Úgy ahogy öcsémről is. Azonnal a dolgok mögé látok... Neki nincs meg mind ez. Szeretetet ad egy kisfiúnak, akire csak vigyázni szokott és egy idegennek, aki bár a ház lakója, a mai napon találkozott vele először. De ő nem kap szeretetet. Pedig megérdemli... Jobban, mint bárki más. Megfogom a kezembe akadó első ruhadarabot, ami egy konyharuha és utána megyek a nappaliba.
Aggasztó kinézete még jobban arra sarkal, hogy megtegyem azt, amire most készülök. Halkan ereszkedem a kanapéra, és mögötte elhelyezkedem, majd a konyha ruhával bekötöm a szemét. Kezét megfogom és ösztönből kulcsolom össze ujjainkat. Jó érzés... Nagyon.
A hátsó kert felé húzom, annak is a leghátsó, fákkal takart végébe. Az egyik fán eldugott pokrócot a földre terítem, majd leültetem rá a megszeppent fiút. A Hold fénye ide világít a legfényesebben és a csillagok is gyönyörűen látszanak innen. Mögé telepedem, és kioldom a gyönyörű szemeit takaró, ruha darabot. Hátulról ölelem át és fejét vállamra döntöm. Most már biztos vagyok abban a dologban, amit még szobámban boncolgattam magamban.
Tetszik nekem... Nem mondanám, hogy szerelem első látásra... Inkább csak sokadikra... De azt tudom, hogy mit szeretnék... Szeretném, ha ő is szeretve érezné magát... És én szeretném szeretni.

JinYoung: Kifejezni se tudom mennyire meglepődök, mikor minden sötétebb lesz, mint volt.
Egy kéz ujjai kulcsolódnak enyémekre és egy kellemes bizsergés halad át testemen.
Mély levegőt veszek, hogy tüdőmbe szippanthassak annyit és annyit a friss, hűvös levegőből, amennyivel egy életen át is túlélnék. Nem tudom hova vezet, nem tudom miért, de nagyon jó érzés a közelemben tudni. Jó érzés, mert kevés pillanat van mikor valaki ilyen boldogság érzésekkel tölt el, mikor a közelemben van. Ő az egyike ezeknek a kivételes embereknek. Az érzések melyek ellepnek, megmagyarázhatatlanok. Számomra legalábbis. Olyat érzek, amit eddig még soha. Szeretetet. Érzem a szeretetet, amely teste melegével együtt árad belőle. Érzem azt, hogy jót akar nekem, hogy nem akar átverni. Ő ezt komolyan gondolja.
A csillagos eget bámulva megpillantok egy hullócsillagot, épp csak egy másodpercre. Szemeimet behunyom és kívánok.
Kis korom óta hiszek ezeknek a 'Kívánsz és valóra válik' dolgoknak. Hiszek nekik, mert más támaszom nem sok volt, így a kívánság gyűjtőkre számíthattam csak. Reméltem, hogy számíthatok rájuk.
Legyen örök ez a pillanat.
A vörös fiú kezei hasamon pihennek, szemei engem figyelnek. Visszacsukom pilláimat és ujjaimat újra összekulcsolom övéivel.
-Köszönöm.-suttogom elhaló hangon az éjszakába.

Köszönjük, hogy elolvastad!^^

Köszöntés^^

Zsani: HOLA. Ja nem... Jófan nem pörgök^^ Szeretnélek köszönteni titeket, újonnan készült blogunkon! c: Azért hoztuk létre ezt a kis "más világot", hogy akik szeretik a különleges, nem szokványos párosokat azok itt keresgélhessenek. Szeretnék elsőre megkérni mindenkit, hogy ne öljetek meg minket....PLS....PLS... Szóval aki szeretne olvasni olyan OS-eket, amit nem találni minden k-pop idol ágya mellet, akkor nézzetek be.^^ (Öngyilkosságért, fangörcsért és esetleges ebből kialakult sérülésekért nem vállalunk felelősséget) Szóóóvaaaal...WELCOME IN A DARK SIDE DARLINGS~ Jó szórakozást, olvasást és egyebeket!^^ Saranghae~ <3

Dalma: Annyeong!^^ So, üdvözlök mindenkit én is itt, remélem majd azért jól fogjátok magatokat érezni. Ahogy Zsani is említette ez egy más világ létre hozása céljából készült blogocska. Véleményem szerint ez a "más világ" leginkább a saját magunk szórakoztatása. Mivel, látni fogtok szerepezésekeet~ is, ami nekem egy új fal lerombolása, hiszem nem írtam még ilyeneket. Zsani lehet nem vállal értetek felelősséget, de én szívesen gyógyítok (persze Ő itt nekem bazdmegozik, hogy ilyeneket írok, de se gáz^^). Sokat beszéltünk/beszélünk arról, hogy mi milyen szinten ki leszünk tagadva a k-pop fandomból. Azért, tényleg.. Gondoljunk bele, hogy egy k-pop banda tagját összetenni egy One Direction taggal, nem normális elmékre vall. Igen ilyen is lesz. :D

Köszönjük a figyelmet és tényleg reméljük tetszeni fognak a OneShot-ok amiket kiteszünk^^

MOTTÓ 4LIFE