Igen, Főnök! ~ KaiV ~ 18+

Igen, Főnök!

18+

KaiV - JongIn(Kai) x TaeHyung(V) [EXO-K x BTS]

Felosztás: Zsani - JongIn, Dalma - TaeHyung

Figyelmeztetés: Szexuális tartalom.
Megjegyzés: -

TaeHyung: A munkahelyem kész katasztrófa. Kezdve azzal, hogy egy több emeletes épületben dolgozom, egyértelművé válik, hogy egész nap emberekkel vagyok körülvéve, nem is kis mennyiségben. Folytatva azzal, hogy alig több, mint fél éve dolgozom itt, mégis többször voltam már a Főnököm irodájában, mint a már tíz éve itt dolgozók nagy része.
Az, hogy száz meg száz emberrel vagyok körülvéve nap, mint nap nem a szívem csücske, mert nem vagyok az az agyon szocializálódott típus. Az utcán sétálva próbálom minél jobban kizárni a külvilágot zenével. Legszívesebben sok-sok embert eltüntetnék a Föld színéről, de nem akarok börtönbe jutni. Hh. Nem szeretem az embereket, valljuk be. A munkahelyen a Főnököm megoldja a gondjaimat. Lassan többet vagyok az irodájában, mint azon kívül. Minden kis apróságért behív -ha rossz, ha jó-, hogy gratulálhasson, vagy éppen jó alaposan lekorholjon, amiért nem végzem rendesen a munkámat. De, valamilyen szinten az ő hibája, hogy fel kell hívogatnia a helyiségbe, ahol egész nap pihenteti a seggét, mert ő miatta nem tudok minden információt időben eljuttatni oda ahova kell. Ez megy hat hónapja és két hete.Hát igen, ilyen az élet Korea, felkapott magazin vállalkozásainál.
Nagyjából, mintha a Maratont futottam volna le, úgy érek fel a meredek, tiszta lépcsősorokon a harmadik szintre. Szemeimet behunyom egy percre, amíg időt hagyok testemnek a pihenésre. Azonban, mint általában most is belém rohan valaki és a kezemben tartott színes, vaskos mappák a földre hullanak.
-Aish...-Fejemet rázva hessegetem el útjára a belém botló, folyamatosan bocsánatot kérő nálam fiatalabbat. A földön mászva szedem össze a tucatnyi papírtárolót a fényes falapról. Bal karommal mellkasomhoz szorítva a tárgyakat indulok meg célállomásom felé. Mobiltelefonom hangosan kezdi jelezni, hogy valaki sürgősen beszélni akar velem. Kikapom farmerom hátsó zsebéből a rezgő, zenélő készüléket, melynek kijelzőjén Főnököm neve villog, majd fülemhez emelem.
-Igen Főnök?... Oké! Rendben, máris megyek.-teszem el telefonom a beszélgetés végeztével. Leadom a mappákat és a lift felé vezetnek lábaim. A nagy felvonó elé érve megnyomom hívó gombját és várok. Egy újabb értelmes beszélgetés Kim JongIn-nal. Kíváncsi vagyok ezúttal mit rontottam el.

JongIn: -Ki az isten csinálta meg így a címlapot?!-ordítom el magam, ahogy megkapom a kész, kinyomtatott első példányt. Kivágom magam előtt az ajtót, ezzel kiérve a sok idegesítő munkatársamhoz, akik nyakukat behúzva várják haragom kiadását.-Mi ez a betűtípus?! Mi-mi-mi ez?!-mutatok a kacifántos első betűre amit vagy hatos méretű mondatok követnek, hol dőlt, hol félkövér betűkkel.-Ez nem egy szerzetes könyv, hanem egy kibaszott magazin, amiben sztárokról kreált fél igaz, igazsággal kiegészített pletykák vannak! Nem kell túl dramatizálni! Ne legyen zsúfolt, olvasható legyen és ragadja meg az olvasót, hogy az megvegye ezt az Isten verte újságot a boltból. Ennyire nehéz feladat lenne ez emberek?!-őrjöngök tovább, mert már úgy érzem az idegeim egyenként pattognak el, mint egy-egy kukorica szem. Apró pici fecnikre tépkedem azt a borzadványt, amit még az előbb a kezemben tartottam, majd az iratmegsemmisítőbe dobom ezzel még kisebb részecskékre aprítva. Egyik kezemet derekamon támasztom, míg a másikkal halántékomat masszírozom. Az idegsebészeten fogok kikötni lassan úgy érzem.
-Hozz egy kávét MinHee.-kérem meg asszisztensnőmet, már "kicsit" nyugodtabban.
-Milyet? Expresszót vagy Americanót vagy...-kezdett bele szokásos értetlenkedésébe, ami pont rátett még egy lapáttal feszültségemre.
-Csak hozz egy szájbatekert kávét baszd meg!-kiáltok még egyet, mire mindenki megrezzen. MinHee veszi a lapot és sietősen elrohan egy kávéért, ami megváltást hozhat nekem egy kis időre. Már öt hónapja dolgozik itt, mint asszisztensem, de már az elején a hajamat téptem miatta. Olyan egy értetlen, kommunikáció képtelen és ritka buta nőszemély, hogy az már fizikailag fáj. Már elterveztem, hogy kirúgom még pedig ma, mert már nem bírom a túlmázolt fejét és azt a rühes mini szoknyáját bámulni. Amikor a kezembe kapom az egyszerű tejeskávét, beleiszok és visszaadom neki.-Kapnak háromnegyed órát arra, hogy rendbe hozzák ezt a borzadályt. Ha kész, kérem az asztalomra a kinyomtatott és a számítógépes szerkeszthető darabot is.-nézek a kollégákra akik bőszen bólogatnak, a bátrabbak pedig még egy igen főnökkel is nyomatékosítják azt, hogy meg lesz az negyvenöt perc múlva.-Már rég Jeju-n nézhetném a felszolgáló fiúk fenekét, egy szál faszban, egy szállodai erkélyről, de neem. Én itt baszom a rezet ezzel a sok síkagyúval és még csak maszturbálni se tudok az irodámban, mert mindent nekem kell csinálnom. Akkor meg még ti vagytok meglepődve, hogyha ennyi szexuális frusztrációtól így reagálok. Tudom, hogy elvagyok keresztelve non-stop menstruáló, buzi, köcsögnek, de azért ti is rátesztek rendesen.-kezdem el a csoportterápiát, de nem folytatom sokáig mert már ordíthatok is újra.-Mi a fenének...-belém ragad a mondat másik fele, mert a két lift kinyílik és az egyikből az általam hívott kedves, kis Kim TaeHyung szenvedi ki magát egy rakat mappával, a másikból meg a felettesem. Nem, aki ezt az egész kócerájt vezeti, csak a szórakoztatásra kitalált részét.
-Mr. Kim valami baj van?-néz rám azzal a számon kérő undorítóan semleges arcával, amit legszívesebben a lift ajtó közé préselnék.
-Semmi, Uram. Semmi. Mi hozta erre a szintre, kedves Uram?-mosolygok negédesen.
-Oh, hát semmi csak megnézem, hogyan bírja a legfiatalabb főnökünk.-mosolyog Ő is. Na jó nevezzük grimasznak, mert azért az túlzás, hogy az egy mosoly.
-Jól, Főnök, jól. De ha most megbocsát, akkor lenne néhány elintézni valóm kedvenc kollégámmal.-karolom át a most érkezett szerencsétlent és irodámba vonszolom. Még egy utolsó vigyort villantok az alaknak, majd becsukom az ajtót. Az első dologgal, ami kezembe akad fejbe vágom magam.

TaeHyung: Micsoda nagy kár, hogy nincsenek leszigetelve a folyosói falak, csak azok amelyek egy irodát kerítenek el. Kár, mert így gyomrom még egy mazsolánál is kisebbre ugrik össze, ahogy hallom Főnökömet ordibálni. Hihetetlen milyen nagy hangja van. Pedig a liftben állok... Szerencsémre, vagy nem szerencsémre, mikor kinyílnak előttem a felvonó fém ajtajai, Főnököm már aligha tűnik úgy, mint akinek még mindig forr az agyvize.
Irattartóimat kezeim közt szorosan tartva várom az említett felém indulását. A gondolatok kapcsolatban azzal, hogy mit rontottam el és mit fogok kapni csak úgy cikáznak fejemben, nem hagyva engem nyugodni. Végtagjaim remegnek, szívem majd' kifut a világból oly' gyorsan dobog, gyomrom pedig szerintem a megsemmisülésre várva akar még jobban összeugrani. Nem tudom miért, de akárhányszor fel vagyok hívva felettesem irodájába elkap az idegesség. Úgy, ahogy most Főnököm is engem. Átkarolja vállaimat és úgy húz egyenesen irodájába, minek ajtaját én csukom be magam után, utolsó belépőként. Egy kezébe akadó tárgyat, a tűzőgépet fejéhez vágja idegességében, mire felszisszenek.
-Miért hívott, Főnök?-emelem rá kérdő tekintetem és mappáimat, melyeket neki kell kézbesítenem, asztalára helyezem. Ahogy kérdésem feltétele után rám néz, legszívesebben kifutnék a világból. Azt hiszem... Most megijedtem Tőle.

JongIn: -Foglaljon helyet, kérem.-invitálom az íróasztalom előtti székre, kihúzva neki azt. Leteszi formás fenekét az ülőgarnitúrára, én pedig járkálni kezdek egy kicsit. Megszabadulok fekete zakómtól, mély vörös nyakkendőmet pedig kilazítom egy kicsit. A lecsúszott nadrágtartót vissza csúsztatom vállamra, majd az asztalnak dőlve kezdem átnézni az újonnan hozott mappákat. Pár pillanat alatt futom át egy-egy oldal tartalmát, és pár perc alatt mindet átnyálazom.-Végre valaki, aki megmenti ezt az átkozott napot.-hunyom le szemeimet. Van rajta még mit javítani, de nem olyan drasztikus a helyzet.-Arra figyeljen majd, hogy lehet egy számmal kisebb is a betűméret, nem vagyok még vak.-nézem a papírokat továbbra is.
-Mr. Kim...-jön be MinHee, de azonnal megtorpan.-Mit keres megint itt?-néz rosszallóan a székben ülő alkalmazottamra, mintha ő felette állna.
-Kisasszony szerintem eltévesztette a megnevezést, ugyan is rangban maga fölött áll Mr. Kim, bárhogyan is nézzük.-hangom kezd erősödni, mert nem nagyon szeretem az ilyesfajta "félreértéseket".-Oh, amúgy akartam közölni magával, hogy csapni való munkát végez mostanság. Ahogy az is a fülembe jutott, hogy a hátam mögött kisajátít magának és azt híreszteli, hogy ha jó munkát végez akkor orrba-szájba kefélgetem.-A nő teljesen megfagy lesajnáló, hideg szavaimra.-Szóval nagy örömmel bejelentem, hogy ki van rúgva!-csapom össze tenyereimet egy vigyorral képemen.-Úgyhogy mát most összeszedheti a cuccát és el is hordhatja a belét.-tessékelem ki az ajtón, majd még utána szólok.-A férjének pedig üzenem, hogy ha az én fenekem jobban lázba hozza akkor átjöhet pár körre.-Becsukom az ajtót, és a fehér, forgó székbe ülök. Kikeresek a fiókból egy szerződéses papírt és az előttem ülő elé tolom. Hátra dőlök a székben és lábaimat az asztalra rakom.-Most, hogy felszabadult az asszisztensi állás, és tudom, hogy magának sok az a munka amit most csinál, gondolom áthelyezném ide. Saját iroda, kevésbé fárasztó munka, kevesebb ember és amíg nem szólok, azt csinálhat, amit akar.-ajánlom fel, felmutatva az előnyöket is. Kim TaeHyung azok közé az itt dolgozó férfiak közé tartozik, akik még jól néznek ki. Persze Ő az egyik zsánerem, mind alkatilag, mind viselkedésileg.

TaeHyung: Félve foglalok helyet a számomra felajánlott és kihúzott székre, megköszönve azt. Halvány mosollyal fogadom, hogy Főnököm a megszokottnál sokkal felszabadultabbnak tűnik asszisztense elbocsájtása után. Következő tette meglep, azonban izgalommal telve figyelem felváltva Őt és a papírokat melyeket elém tol.
-Én... Öhm...-Megköszörülöm torkomat és folytatom.-Köszönöm az ajánlatát, Uram. Azonban... Átgondolnám ha lehetséges.-nézek mélyen szemeibe egy halvány mosollyal arcomon. Hát nem hiszem el. Ez komolyan be akar ültetni az Ő irodája melletti helyiségbe. Nem elég neki, hogy havonta vagy 20-szor felhív, de most még fel is ajánlja, hogy legyek az asszisztense, ami annyit foglal magába, hogy viseljem el az ideges pofáját minden nap. Hh, nem hinném, hogy jó ötlet. Semmi nagy bajom nincs Főnökömmel, de MinHee volt a harmadik, aki megbukott, mint asszisztens, amióta én itt vagyok. Ha elfogadom, hogy leszek az irodai alkalmazottja akkor talán én is így végzem és az nem jönne jól. Kell a pénz a megéléshez... Azonban egy jó dolog talán mégis csak van ebben az ajánlatban. Mégpedig az, hogy leginkább papírmunkát végeznék és nem kellene egész nap a sok, rohadt pacák közt rohangálnom csak akkor, ha Főnököm megkér, hogy hozzak neki valamit, vagy ilyesmi. Lehet mégis elfogadom...

JongIn: Már annak is örülni kezdek, hogy elgondolkozik rajta. De megértem, hogy még nem dönt, hisz' azért elég kockázatos ez a munka. De szerintem Ő tovább fog maradni, mint a többi, mert eddig csak női asszisztenseim voltak, Ő pedig férfi szóval... Amíg nézhetem addig talán nem leszek olyan ideges. Persze nem drasztikusan változom meg. Azért az egy kicsit abszurd engem nézve.
-Rendben, TaeHyung.-egy halvány mosoly kúszik arcomra. Úgy is belemegy. A fizetésem 20%-a Neki megy még a fizetése mellé, úgyhogy szerintem bőven megéri. Megmutatom neki a szerződésben azt a részt, amiben le van írva a fizetése és újra oda tolom elé.-Addig gondolkozik, ameddig csak akar, TaeHyung.-Már most próbálgatom nevét és rá kell, hogy jöjjek, nem tudnám idegesen ordibálni. Még egy jó pont. Felállok székemből és az egyik könyvekkel megrakott polchoz megyek. Kiveszek négy könyvet, majd benyúlok a résbe ami mögöttük van. Kiveszem az üveget, melyben valami rövidital van és a könyveket visszarakva elyükre az asztalomra helyezem. Keresek két poharat, az egyiket megtöltöm magamnak, a másikat pedig otthagyom, hátha Ő is kér. Beleiszok az alkoholba, mely kellemesen égeti a torkom. A mappákat az egyik fiókomba rejtem, aztán a városra néző, az egész falat beterítő ablakon kinézve gondolkodom. Megtegyem, ne tegyem? Hát megteszem, mert már elég rég várok erre a pillanatra. Leengedem a sötétítőt, mely sötétségbe borítja az egész iroda helyiséget. Én tökéletesen látok, de ez nem mondható el a székben megdermedt alakról. Lassan odalépkedek hozzá, cipőm kopogását és az Ő lélegzeteit lehet csak hallani. Elé lépek és csak nézem a még mindig ugyan úgy ülőt. Lábammal széttárom ülőhelyzetben is összezárt lábait, majd közéjük állva arcára simítok. Még így, vak sötétben is tudom már tapintásból, hogy milyen szép arca van. Letérdelek terpeszbe rakott lábai közé és lágyan ajkaira hajolok.

TaeHyung: A leendő fizetésem láttán szemeim halványan kerekednek el. Oké, hogy alig kapnék így többet, mint abban a helyzeti állásban amiben most vagyok, de azért... Mély levegőt veszek mikor nevemet újra kimondja és felkel székéből. Kíváncsian követem a férfi magas alakját. Hh, még piát rejtegetni is tud. Hihetetlen. Míg Ő lehúzza saját magának kitöltött rövidjét, meg se mozdulok. Nem kívánom az italt ahogy azt sem kívánom megtudni, min gondolkozik annyira Főnököm az ablakon kibámulva.
Sötétség. Ijedten kapkodom tekintetem, de szemeim csak nem akarnak hozzászokni a sötétséghez. Nem látom a férfi alakját, de cipője talpának kopogását hallom. Szívverésem a háromszorosára gyorsul újra, lélegzetvételem halk zihálásba vált. A már előttem állót kezdem nézni terpeszbe tárt lábakkal és hűvös, puha kezével arcomon. Magamban és halkan kiejtve a szavakat szitkozódok amikor letérdel elém. Ajkait lágyan enyémekre akasztja és ledermedek. Szemeim tányér méretűre növik ki magukat és kezeim a szék karfáit szorítva fognak engem vissza. Fogalmam sincs miért, de viszonozni csókját nem fogom.

JongIn: Elválok tőle, majd nyelvemmel csettintve egyet kezdek gondolkozni. Nem fogja egy könnyen beadni a derekát, az már biztos. De hát, próbálkozni szabad nem? Ellenkezni nem ellenkezett, érdekelni nem érdekelt volna, úgyhogy folytatom. Nyakához hajolok, amit nyálas csókokkal kezdek behinteni kínzó lassúsággal. Kioldom nyakkendőmet és a széket markoló kezeit lefejtve a karfáról, háta mögött összekötöm csuklóit. Az Ő nyakkendőjétől is megszabadulok, amit hátsó zsebembe gyűrök hátha még szükség lesz rá. Inge gombjait gondosan kigombolom, és már fedetlen kulcs csontját lepem el csókokkal. Mellkasa lassacskán feltárul előttem, amit kezemmel simítok végig. Hogy miért haladok ilyen lassan? Egyrészt kiakarom élvezni, másrészt pedig hamarosan kész lesz a kért címlap, amit még ruhában akarok átvenni. Szükségem van erre, ahogy neki is. Ez egy elég stresszes munka és ezt a stresszt így levezetni a legjobb. Egy jó kielégülés jobban oldja a stresszt, mint egy vízben oldódó magnézium tabletta. Hiába, nem elég hogy három éve vagyok szingli és még meleg bárba se jutok el a munka miatt, a büszkeségem és kitartó romantikus énem miatt, ami azt súgja, hogy nem kell ilyen helyekre mennem, az igazi majd jön amikor jönnie kell. De még itt van a fiatal, újonc, álom pasi, Kim TaeHyung, aki minden feljövetele után gondokat okoz nekem oda lent. Igaz én hívom fel mindig, de ez mellékes. Lényeg a lényeg, mindkettőnknek jót teszek ezzel.

TaeHyung: Egyikünk se adja fel. Ő folytatja tevékenységét, ezúttal nyakam érzékeny bőrén, míg én továbbra is tartom magam a csuklóimat összeszorító anyag két végét markolva. Nem élvezem, de nem is utálom, amit velem csinál. Hagyom hagy tegye, amit jónak lát tudom, hogy számára még stresszesebb a munka, mint akárki másnak itt, ezért jól jön majd neki egy kis élvezet. Hülyén hangozhat, de számomra ez már megszokott. Bárokba nem járok sűrűn, de olyankor mindenképp egy fiú ágyában kötök ki és azokat a részeg disznókat nem érdekli az, hogy én élvezem-e vagy sem. Egy ok amiért meg lehet érteni az emberek iránti gyűlöletemet.
Lekerül csuklóimról a nyakba való szövetanyag pár pillanatra, amíg leveszi rólam Főnököm az ingemet. Szorosabban fogja vissza kezeimet hátam mögé és kezd eluralkodni rajtam a teljes kiszolgáltatottság érzése. Ebből még jó is kisülhet.

JongIn: Tetszik ahogy hagyja magát, de nekem ez nem elég. Mellkasát is ellepem pár nedves csókkal, majd kikötöm kezét és felállok. Nem akarja és én pedig nem fogom kihasználni. Nem szeretem, ha valaki úgy bánik mással mintha kevesebb lenne, mint Ő. Ezért én se fogom rá erőszakolni ezt. Ha akar akar, ha nem nem. Persze remélem az előbbit... Leveszem a vállaimról a nadrágtartó pántjait és ingem ujját feltűröm könyökömig. Feljebb húzom a sötétítőt, de nem teljesen. Lehuppanok székembe és újra töltök magamnak az italból. Kiváncsi leszek Mr. Kim mit reagál...

TaeHyung: Tettével meglep, igazán meglep. De nem szólok semmit, megvárom tettei végeztét. Mikor italával kezében helyet foglal velem szemben, előrébb csúszok székemen és az üresen tátongó csöppnyi üvegkészítménybe töltök magamnak az alkoholból, ingem visszavétele után. Meglöttyintem főnököm felé a poharat és lehúzom a keserű rövidet.
-Azt hiszem döntöttem, Főnök.-teszem le egy erőteljesebb mozdulattal asztalára az ivásra szolgálót.-Elfogadom az ajánlatát.-mosolyogva kacsintok a tőlem idősebbre.

JongIn: -Ennek nagyon örvendek.-mosolygok rá, majd újra elhagyom székemet. Egy egyszerű mozdulattal söpröm le asztalomról a dolgokat, melyek -mivel nagy része papír- halkan foglalnak helyet a padlón. A még mindig a székben ülő fiú elé lépek a szerződéssel, majd egy tollat helyezve kecses ujjai közé arra ösztönzöm, hogy írja alá. Nézem ahogy aláírása szépen kidekorálja a papír alját. Sokkal szebb mint bármelyik, amit eddig láttam. Amíg Ő az utolsó mozdulatokat végzi, addig én a kért címlapot átveszem az alkalmazottól, akire rávágom az ajtót, majd be is zárom utána. Vissza sétálok asztalomhoz, amin már egy aláírt szerződés díszeleg. Megfogom a tollat és ráfirkantom aláírásom, mely már olyan rutinosan jön kezemre, hogy félálomban is ugyan ilyen gyorsan írnám le. Megnézem a címlapot és egy fájdalmas nyögéssel nyugtázom magamban, hogy bent maradhatok javítani ezt a szart.-Tartanom kell egy címlap szerkesztési továbbképzést úgy érzem.-dörzsölöm meg szememet és újdonsült asszisztensem felé nyújtom a lapot melyen a "kész" címlap van. Mostantól többet fogunk kommunikálni, amibe beletartoznak a személyes gondolataim, bajaim is. Persze az Övét is meghallgatom szívesen, hisz' így fair.-De most, hogy asszisztensemmé avanzsált, helyezze magát kényelembe. Az első nap mindenkinek megkímélek. Fedezze fel ezt az irodát melyet többször fog látni mostanság, mint eddig, és élvezze ki azt, hogy most azt csinál itt, amit akar úgy, hogy nem szólok érte. Ja és persze azt, hogy nem kell bent maradnia, mert elengedem ma.-mosolygok rá és felülök a megcsupaszított asztalra, amin elfekszem pár inggombomat kieresztve rabságából.

TaeHyung: Szám elé tartott kezeimmel akadályozom meg, hogy felettesem észre vegye halk kuncogásom. Főnököm egyébként nagyon jó arc, kedves és figyelmes. De, ha valaki felhúzza az agyát, akkor ott nincs, aki megúszná kiabálását. Ezért nem szeretek az irodájában dekkolni. Könnyen fölmegy az agyvize, kisebb hibák elvétésénél is.
Remegő kezeimnek hála sokkal rondábbra sikerül nevem felírása, mint amúgy szokott. Tekintetemet hangos ajtócsapódás zaja vonzza és meglátom az idősebb kezében az újdonsült, friss és talán jobb címlapú magazint.
-Nem értem hogyan nem lehet észrevenni, hogy ez a betűtípus is undorítóan fest a Címlapon...-sóhajtom a kinyomtatott példányt fürkészve, amely tényleg hányinger keltően ronda. Nem én vagyok a legstílusosabb ember az épületben, de még én is szebben csinálnám meg.
Főnököm ajánlata kecsegtető, s lábaimat keresztbe téve hallgatom ahogy beszél. Mosolyogva fogadom "kedvességét" és meglepetten figyelem az óriási asztalon elterülő valóját. Meg kell valljam, hogy nem kicsit indítottak be Főnököm nem is rég befejezett tettei irányomba, attól függetlenül, hogy nem élveztem annyira. Fura. A már egy ideje engem normálisan takaró ingemet elkezdve kigombolni, felkelek székemből. Tudom még mindig, hogy Neki szüksége van arra, amire most már nekem is. Keresztbe téve a cég feje által összeállított szabályoknak, azonban eleget téve felettesem szabályainak az utóbb említett fölé térdelek az óriási íróasztalra. Meglepett mégis valamilyen szinten boldog tekintetével találom szembe magam, ahogy leveszem a felsőtestemet takaró fehér anyagot. Ajkaimat harapdálva figyelem az alattam fekvőt, akitől azt várom kezdjen valamit. Alsó párnámat fogságba ejtem fogaim közt, ugyanis az, hogy megcsókoljon az utolsó, amit tőle várok. Számomra a csók egy sokkal személyesebb dolog, nem gondolom, hogy egy egyalkalmas együttlét ezt követelné magába. Bevallom, egy férfit se -akikkel együtt voltam- csókoltam még meg.

JongIn: Fölöttem térdelő alakja meglep, de még is boldogan konstatálom, hogy azért megmozgattam valamilyen szinten. Felülök fekvő helyzetemből és combjaira markolva húzom szét lábait. Boldogan jut el tudatomig az a tény, hogy hajlékony és nem visít ettől a mozdulatsoromtól. Na majd egy másiktól... Uhujuj. Még jó hogy hangszigetelt ez az iroda. Magamban kuncogok, majd szemébe nézve adok mellkasára csókot. Egyre lentebb haladok egészen addig, ameddig hasát is elleptem csókokkal. Alhasánál megharapdálom puha bőrét, és addig nyalogatom míg nadrág gombja meg nem adja magát. Lehúzom róla a nadrágot, de csak addig, amíg meg nem látom felém meredező tagját, melyet a vékony bokszer anyag takar a kíváncsi szemek elől. Csak mutató ujjammal kezdem el cirógatni a forró testrészt, majd nyakát kezdem el csókolgatni. Kiszívnám, csak nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni és ezzel mindenki tudtára adni, hogy megszegtük az egyik top hármas, betartandó szabályt. Nem mintha sokan betartanák, de hát azért vannak még kivételek. Kis számban, de vannak. Talán. Esetleg. Még mindig combját markolászom egyik kezemmel, míg a másik kezem tagját simogatja. Combjáról elveszem a kezemet, s nadrágjába nyúlva megmarkolom fenekét. Igen. Ez kell nekem most.

TaeHyung: Lábaim könnyedén csúsznak szét akaratát teljesítve, szinte meg sem érezve, az eléggé szűkös nadrágomban. Hátam mögött, lábszáraira támaszkodva tartom magam és sóhajtok fel, ahogy újra mellkasom és hasam kezdi kényeztetni. Nyelve csapkodó simogatása alhasamnál egy jóleső, halk nyögést hív maga után. Halvány megkönnyebbülés lep el, mikor nadrágom aligha, de lehúzza. Ujja merevedésemre téved, mire fejemet hátravetem és élvezem ahogy nyakamat és kincsemet egyszerre tereli a figyelme középpontjába. Mikor combomat markoló keze farpofámra vándorol megszorítva azt egy hangos nyögés szökik ki torkomból újra. Aish. Szabad nekem ezt élvezni? Komolyan. Éppen a Főnököm öle felett terpeszkedem az irodájában, ráadásul rohadtul kezdem élvezni a helyzetet. Jól tettem, hogy elfogadtam az ajánlatát. Lesz mivel elmulatnom az időt. Tudom majd kicsit hergelni nálamnál alig idősebb Főnökömet. Hh.

JongIn: Amikor már engem kezd egy kicsit zavarni a még mindig tartó előjátékunk, combjaira markolok újra és leszállva az asztalról fordítok helyzetünkön és felültetem rá. Nyakát továbbra sem hagyják nyugton ajkaim, mik kulcscsontját is kezelésbe veszik. Pár pillanatra elszakadok édes bőrétől és kirántom a betűrt inget nadrágomból, s sietősen kigombolom gombjait. A földre ejtem és nadrágomtól is megszabadulok. Az Övét is gondosan leveszem, majd végig nézve elém tárult testén, azt is leejtem a földre. Hiába... Még is csak az ideálom ül az íróasztalon egy szál bokszerban. Egy hatalmas sóhaj szökik fel belőlem, aztán újra végig csókolom fedetlen mellkasát, lába között állva. Vállát kezdem el harapdálni lassan megszabadítva a fölös ruhadarabról. Amikor az lekerül, ujjaimat férfiasságára kulcsolom és egy ráérős tempóban kezdem mozgatni. Nem sietek el semmit. Kiélvezem. Na meg persze, kíváncsi vagyok mennyire akaratos a kis TaeHyung. Hátha kitör a kis csendes alkalmazott, és előjön a vad macska.

TaeHyung: Már azt hittem leragadunk az elején és lelassulnak a dolgok. De Ő megoldja és ruháink már a padló sík felületét takarják előlünk. Hangomat alig visszafojtva élvezem továbbra is tetteit. A hideg végigfut hátamon, mikor leveszi rólam alsónadrágomat és kezét hímtagomra vezeti. Lassú tempója az őrületbe kerget,s ez az a tette, ami elszakítja a cérnát. Kezeimmel az asztal szélét markolva fejemet újra a plafon felé fordítom. Azt bámulva próbálom visszafogni magamat, azonban nem megy. Csípőmet belemozgatom keze rutinos kényeztetésébe és kiengedem hangomat. Szerencse, hogy hangszigeteltek az irodák. Továbbra is a ráérős tempójában hajtja markát büszkeségemen. Nem bírom én már. 
-Főnök... Kérem...-torkomból magas nyögésem szakad fel, könyörögve kielégítőbb jót tevéséért. Azt hiszem elég fura egy alkalom lesz ez. Magázni az aktuális partnert... Beindító. Hm...

JongIn: -Magának mindent kedves, Mr. Kim.-suttogom fülébe, amibe enyhén bele is harapok. Kezem gyorsabban kezd mozogni, míg a másik leveszi a rajtam maradt szűkös alsóneműt. Két ujjamat óvatosan szájába csúsztatom, amit nyalóka ként kezd szopogatni. Hangosan lihegek ahogy nézem ujjaimon munkálkodó száját. Amikor már elég nedvesnek vélem ujjaimat, kiveszem szájából és figyelve minden rezdülését bejáratába helyezem ujjaimat. Lassan mozgatni kezdem, majd ahogy egyre több helye lesz ujjamnak már gyorsabban és ollózva folytatom.-Tudja...nem hordok magamnál itt síkosítót... Szárazon pedig nem szeretném, hogy bármi kellemetlen legyen magának. Hisz' az új asszisztensemnek bármit nemde? Magánál jobb kinézetűt nem is találhattam volna.-beszélek vállára dőlve, ujjaimat továbbra is mozgatva.

TaeHyung: Kimondatlan kérésemet készségesen teljesíti. Hátamon a hideg futkos fülembe suttogó hangjától, majd fülcimpámba harapó fogaitól. Szemeimet lecsukva, élvezettel szopogatom ujjait, melyek pár pillanat után már bejáratomat tágítják. Hangom felerősödik, ahogy ujja hegyével eltalál bennem egy érzékeny pontot és onnan már az egész iroda nyögéseimtől zeng. Kezdem hülyén érezni magam, hogy csak tétlenül ülök és úgy viselkedek, mint egy rossz útszéli.
-Tudja... Nem érdekel.-jelentem ki egyszerűen a tényt, s bal kezemet lankadozó férfiasságára vezetve kezdem kényeztetni a rajtam munkálkodót. Különös, mégis jó érzések lepnek el. Az asztalon hátrébb csúszva, hátamat az alattam lévő kemény falapra nyomom és lábaimat az asztal szélének támasztva felhúzom, ezzel kínálva magamat főnökömnek. Ebben helyzetben is tudok arra gondolni, hogy milyen érdekes is lesz ez után a kis kaland után az asszisztensének lenni. Főleg, ha tovább tud megtartani, mint előző segédjeivel tette.

JongIn: Hangjától megőrülök, ahogy egyre hangosabban kezd nyögdécselni. Ahogy közli velem, hogy nem érdekli egy jóleső borzongás fut át rajtam kellemes mély hangjától, mely a vágytól rekedtes tónusban csendül fel. Kezének érintésére máris megmerevedem, és fölé mászom. Nyakára tapadok és lassan belé nyomom férfiasságom. Pár pillanatra elszakadok nyakától, hangosan sóhajtozva az érzéstől. Oh anyám... Egy nyögés kíséretében lökök egyet pont oda, ahol ujjam is megtalálta a bizonyos pontot.

TaeHyung: Kezeimet hátára vontatom, mondanom sem kell, hogy talán életem eddigi legnagyobb sóhajtása hagyja el számat. Az érzés kellemetlen, feszítő, mégis felemelő. Mikor csípőjét mozdítja a rossz érzés még jobban úrrá lesz rajtam, még a kényeztető hely eltalálása se tesz helyre. Nem mutatom fájdalmamat, teste minden porcikáját érintve ösztönzöm, hogy gyorsabban is végezheti tetteit.
Ha adódik erőmből csípőmet mozgásába lököm, ezzel sokkal nagyobb élvezetet nyújtva Neki és egyre inkább magamnak is. Eltűnnek a gondolatok, hogy nem volt egy jó üzlet belemenni ebbe és ügyet sem vetni arra, hogy mindenféle könnyítő anyag nélkül fogok szexelni a Főnökömmel. Helyükbe a Földöntúli érzések kerülnek, melyek eddigi életem során talán még nem is vontak magukhoz igazán. Ez egy jó ismerkedési helyzet velük és a felettem tornyosuló, élvezettől eltorzuló arcú férfi kiéheztetett felével. Magamnak se akarom bevallani, de eszméletlenül gyönyörű látványa.
-JongIn!-ahogy neve elhagyja számat egy kéjes nyögés kíséretében én kezembe harapok összeszorított szemekkel, míg Ő megáll bennem. Érzem tekintetét, egyre gyorsuló lihegését és orrából áramló forró levegőjét testemen. A hideg kiráz, libabőrös leszek és kezdek megijedni, mit fog velem tenni felettesem.

JongIn: Nevem kiejtése pillanatában megy el a józan eszem és megállok egy kicsit. Egyik lábát vállamra helyezem, így is beljebb csúszva engem körül vevő forróságában. Hátravetem fejem az Isteni érzésre, és mozogni kezdek. Gyorsan mozgok benne, de egy kicsit sem érzem megterhelőnek. Mellkasát lepem el csókokkal, és mellbimbóját is megharapdálom párszor. Hirtelen gondolattól vezérelve újra megállok. Derekára fogva ülésbe tornázom és fenekére markolva felemelem addig, amíg egy kellemes lovagló pózba nem kerülünk. Alsó ajkam szélét beharapva nézek rá édesen, majd kulcscsontjára nyomok egy csókot és újra rávigyorgok. Annyira élvezem, hogy azt el nem tudom mondani. Nem csak a hiány miatt, hanem most a régi "kapcsolataimat" nézve... Ez az egyik legjobb szexuális élményem. Remélem a közös munka során majd még fogunk ezen az asztalon találkozni.

TaeHyung: Egy általa "meghatározott" pozíciót felvéve -mely egy külső szemlélőnek elég érdekesnek tűnhet-, vállaiba kapaszkodva nézem a férfit, aki fejét újra hátra vetve élvezi mozdulataimat. Csípőmet mondhatni rutinosan mozdítom ölében, amitől vigyora leszökik arcáról. Most már, hogy mindennek a közepében vagyunk letagadni nem akarom és nem is tudnám, hogy rohadtul élvezem amit itt művelünk. Erről tanúskodnak a hangszálaimból kitörő hangokba beleremegő falak, és az egyre közeledő beteljesülés érzése. Hihetetlen. Az agyam csak a nálam idősebb kényeztetésére használható tetteimre koncentrál, az utána lévő következményekre nem. Bár, azt még nem tudni, hogy ez az utolsó ilyen testközeli élményünk, vagy sem. Mondhatnám, hogy nekem ez az egy bőven elég, de bemesélni se tudnám magamnak. Már egy ideje szuggerált, nyakát borító bőrére tapadok, ajkaim csak néha hagyják el a selymes felületet, mikor egy-egy másik pontot keresnek kültakaróján. Csípőm mozgásán egy percre se változtatok, egy nyugodt és kielégítő tempóban helyezgetem továbbra is.

JongIn: Kellemes tempóját különösen élvezem. Ezt folyamatos sóhajaimmal és elnyújtott nyögéseimmel jelzem neki. Ahogy egyre jobban közelítünk a gyönyör kapujához, én is beszállok a mozgásba és Őt követve lökök bele mozgásába. Nyakam kényeztetését intenzíven érzem, ezért nagyobbakat kezdek lökni. A tempó marad, így az élvezet is tovább tart.
Biztatóan csókolgatom mellkasát, és erősen fogom csípőjét. Remélem, hogy asszisztensi munkássága során, még találkozni fogunk ilyen keretekben... Nem fogom kirúgni. Eldöntöttem, hogy neki több időt fogok adni. Ameddig csak lehet magam mellet tartom. Lehet... Hogy még valami több is kialakul ebből mint munkatársi viszony. Persze amit most csinálunk az már nem Főnök-Alkalmazott kapcsolatnak tudható be. De hát ki nem szarja le? Élvezzük, mocskosul és ez a lényeg.

TaeHyung: Csípőm mozgásán gyorsítok ahogy egyre közelebb kerülünk a beteljesüléshez. Nyakát eleresztem ajkaimmal és hátra vetve fejemet mozgok Főnököm férfiasságán. Pár pillanattal később, mikor megérzem az alattam lévőt belém ereszteni élvezetét egy hangos nyögés kíséretében én is közénk élvezek az idősebb nevét sóhajtva. Mozgásom lecsillapszik és ahogy légzésem is, kicsúsztatom magamból elernyedt férfiasságát és kimászok öléből. Csukott szájjal, meg se szólalva kezdek el öltözni kipirosodott arccal.
Újra ellepnek a rossz előérzetű gondolatok. Kezdem újra úgy érezni nem ez volt a legjobb döntésem életem során. Pedig csináltam már elég sok hülyeséget. Azt mondom most is, hogy ez volt az eddigi legintenzívebb és élvezhetőbb szexuális kapcsolatom egy férfival. Aki nem mellesleg a Főnököm, akinek az érdekesebb oldalát is megismerhettem. Nem mondanám, hogy amúgy nem érdekes személyiség, mert igen is az, de szex közben hihetetlen. Talán a meztelen teste látványa teszi, vagy orcái melyek halványan vöröslenek, mint a frissen érni kezdő almák a magas fán. Talán dobhártyákat kényeztető mély, rekedt hangja a szituációban. Vagy talán maga az ember, kinek tettei érzékiek, törődőek mégis akaratosak. Nem tudom mi, de megváltozik a férfiben és szívem erősen dobban, mikor erre gondolok. Az biztos, hogy új munkaerőjével élvezni fogja a munkát.
Remélem, az előbb történtek miatt megpróbál nem leváltani oly' hamar, mint elődjeimmel tette. Talán csak az volt a gondja, hogy idegesítően butácskák voltak a nők, akiket alkalmazott. Mert igenis azok voltak, legalábbis a három nő akiket megismertem itteni munkásságom ideje alatt. Remélem nem kell csalódnom Benne és nem kell majd új munka után keresnem, vagy térdepelve könyörögni, hogy ne tegye. Hm... Gondolatomat elhessegetve minimálisan remegő kezekkel túrok össze-vissza álló hajamba és fordulok már felöltözve, félmeztelen felettesem felé.
-Most elmegyek. Köszönöm, hogy asszisztensévé váltott, Főnök.-mondom viszonylag halkan, mélyen meghajolva az idősebb férfi előtt. Gyors terelés, TaeHyung...

JongIn: Ahogy elér a gyönyör egy kéjes nyögés kíséretében Belé élvezek és kinyitva pilláimat nézem, ahogy eltorzul arca a gyönyörtől és közénk ereszti nedvét. Lassan leszáll rólam és sietősen öltözni kezd. Egy zsebkendő segítségével letörlöm magamról élvezetét és a kukába ejtem. Alsómat felveszem és nadrágom is helyére kerül. Ingemet begombolatlanul magamra húzom és könyékig feltűröm. Felém fordul és látom szemében, hogy vívódik azon, hogy jó ötlet volt-e, amit csináltunk. Amikor meghallom halk hangját, csak elmosolyodom és közel lépve hozzá, fél kézzel átölelem derekát, míg másikkal még mindig kusza haját kezdem igazgatni. Olyan szép... Talán az eddig sosem látott kedves és szelíd mosolyomat ajándékozom neki.
-Ha bármi kérdése lenne a munkájával kapcsolatban, itt van a nem céges számom.-rakom zakója zsebébe a cetlit, melyen az általánosan használt telefonom száma volt.-Otthon pihenni! Még öt perc és ebéd szünet. Akkor mehet.-ölelem át másik karommal is és úgy nézem, hogy minden gyanús jel eltűnt-e róla. Amikor megbizonyosodok arról, hogy igen, szemébe nézek és újra elmosolyodok. Aztán eszembe jut a címlap, amit még meg kell csinálnom. Fájdalmas arcot vágva döntöm homlokomat vállára.-Szerintem inkább még várjon egy kicsit. Nagy a forgalom és kicsit se lenne fura, ha ilyen állapotban menne ki az irodámból. Bár... Mindenki hallotta már párszor a Jeju-i pincér fiúk fenekéről szóló szent beszédem, úgyhogy tudják meleg mivoltom. De nem szeretném ha magára aggatnának jelzőket.-igazgatom tovább, most már öltözékét. Jó asszisztensem lesz úgy érzem. Rájöttem a hibára, ami miatt kirúgtam az eddigieket. Mind nő volt. Az összes egy buta, hisztis nő volt. De most, hogy egy férfit tettem helyükre, aki mindig is megpróbált a lehető legjobban kezem alá dolgozni, jobb lesz. Tudom, mert TaeHyung egy olyan ember, aki megbecsüli a munkáját.-Komolyan... Néha különösen érzem, hogy mennyi hülye és irritáló emberrel vagyok körül véve. Sajnálom magunkat...

TaeHyung: Hirtelen jött, ki nem mutatott meglepődöttségemtől azt se tudom mit tegyek, mikor derekamat átölelve kezdi hajam piszkálni. Kedves mosolya ellazít és érdeklődve hallgatom beszédjét. Igazi gondosságra vall, hogy törődik azzal milyen nevekkel illethetnének a munkatársaim, ha most elhagynám irodáját. Mikor ruhadarabjaimat kezdi el igazítani testemen, úgy érzem magam, mint egy fiatal fiú az anyukájával.

-Rendben.-mosolygok Főnökömre és áthelyezem a papírkát zakóm zsebéből, nadrágoméba. Bólintok egyet kijelentésére és tekintetét fürkészem. Mikor azonban eltűnnek előlem gyönyörű szemei, talán most először mozdulok meg kezei közt, tarkójára simítva.-Megértem...-kuncogok fel. -De, Főnök. Mi is van a Jeju-i pincérfiúk tomporaival?-húzom el fejét vállamról és arcába vigyorogva nézek Rá.-Nem hallottam még Róluk.-döntögetem fejemet jobbra-balra, mint egy értetlen kiskutya, fogaimat mutatva neki folyamatosan. Szívesen hallgatom meg szentbeszédjét, ahogy Ő mondaná. Inkább az, mint hogy a szerencsétlen és ízléstelen kollégáim összecsapott munkájáról beszélgessünk. Néha támadnak azok a kétségeim, melyek megkérdőjelezik az itt dolgozók jelenlétét. Volt már, amikor egy ennél sokkalta rondább címlapot dobtak össze. Hihetetlenek.

JongIn: Mosolygós arca az én számra is egy görbét csal. Olyan aranyos így... Amint rákérdez az előbb szóban forgó fiúkra elnevetem magam, és teljesen magamhoz húzom úgy, hogy karjaimmal teljesen átérjem derekát. Kicsit ringatózni kezdek, ami egy meghitt hangulatot teremt kettőnk közé.

-Csak szoktam mondani az itt, fogjuk rá, dolgozó embereknek, hogy már rég Jeju-n nézhetném a felszolgáló fiúk fenekét, de én még is itt rohadok nap mint nap. De... Helyette volt itt más formás altáj amit nézhettem... Oh, hogy hányszor néztem meg amikor vagy tízszer felhívattam, hogy valami értelmes, és bónuszként még dögös emberrel is találkozhassak, hogy ne őrüljek bele ebbe a munkába. Ha esetleg egyik nap nem jövök, az ideg sebészeten megtalál.-nevetek. Lágyan beszélek hozzá, semmi már természetesnek ható feszültség nincsen hangomban. Nyakához hajolok és belecsókolok, édes illatával megtöltve orrüregemet. Megbolondít...

TaeHyung: Fejemet lehajtva a csillogó padlót kezdem négyzetcentiméterekként átvizsgálni. Arcomra pír szökik megjegyzéseitől, majd halkan felnevetek viccelődésén, hogy mennyire is idióták az itt dolgozók. Felkarjára vezetem tenyereimet, úgy élvezve ahogy magába szívja illatomat és nyakam érzékeny bőrére csókol.

-Miért gondolja, hogy keresném?-bökök orra hegyére mutatóujjammal kuncogva.-Nem én lennék az első, aki aggódna magáért.-rázom meg fejemet ráerősítve mondatomra és oldalra döntve nézek szemeibe. Elveszek bennük és míg egyik felem kétségbeesetten keresi a kiutat látószervei csodálatosságából, a másik csak ámuldozik, mintha a csillagos ég alatt ülne. Egyik karommal vállára könyökölve támasztom meg fejemet, ujjaimat hajtincseim közé temetve. Pilláimat lehunyva mosolygok az engem még mindig szorosan tartóra, bár nem tudom mire gondolhat. Ez az oka, hogy becsuktam szemeimet. Nem akarom tudni mire gondol, mit akar vagy mit nem. Nem akarom tudni érzéseit, csak érezni szeretném a közelemben és úgy érezni magam, mint kimelegedett emberek akik hűvös folyadékkal frissítik magukat. És ez csak így megy. Jobb kezemet, mely nem fejem alatt pihen, tarkójára vezetem és haját kezdem piszkálni. Úgy érzem magam, mint egy kisfiú a cukorka boltban. Csak éppen fordított a helyzet. A kisfiúnak azt mondják, hogy mindent csak nézni szabad, megfogni semmit. Nekem azt mondja az eszem, hogy csak kezemmel érezzem, látásomat hagyjam el. Hagyjam hagy vesszem el a szemhéjaim mögött rejlő vad és félelmetesen csöndes sötétségben.

JongIn: -Ha nem maga, akkor legfőképp senki..-sütöm le pilláimat egy pillanatra a kellemetlen témára, de orromra bökő ujja megmosolyogtat. Hajamba süppedő kecses ujjai egy sóhajt szöktetnek ki belőlem. Lehunyja szemét és csak most látom szép, rendezetten álló szempillái gyönyörűségét. Nem tudom mit szeretne, vagy mit nem... De szép ez a pillanat. Derekán pihenő kezeim ujjai simogatni kezdik derekát, ha lehet még szorosabban magamhoz húzva Őt. Közelről nézem szemeket elkápráztató arcát. Orromat hozzádörgölöm övéhez, mint egy kis nyuszi és én is szemhéjaim sötét leple alá száműzöm lélektükrömet.-Tudja... Nagyon vonzó és érdekes embernek tartom. Már előre várom azokat a pillanatokat, amikor IQ hiányos munkatársainkat fogjuk kritizálni immáron együtt.

TaeHyung: Nem szólok semmit sajnáltató mondatára. Csak egy órára kéne lejönnie a szintre ahol eddig dolgoztam és rájönne, hogy rajtam kívül elég sokan mennének be hozzá az idegre. Minden nap azt kellett hallgatnom, hogy a 'Főnök így, Jong In úgy'. Az összes nő utána csorgatta a nyálát, én pedig mostanáig nem értettem miért. Belevaló férfi, karakteres arccal és telt ajkakkal, meg se említve tökéletes testét. De ezeket észrevéve és megtapasztalva kedves, szerető énjét, már értem őket.

Felhorkantok engem illető szavaira, s mélyebben süllyesztem ujjaimat tincsei közé tarkója fölött.
-Nem is lenne rossz. Kifejezetten jól hangzik.-sóhajtok fel boldogan és szemeimet résnyire nyitom. Sötétségben pihentetett szemeimnek túl erős a fény mely ellepi a nagy irodát, még úgy is, hogy a sötétítő lehúzva lóg az óriási ablak előtt. Sima, nyugodtságot tükröző arcát és enyhén mosolyra húzódó párnái szélét csodálom. Hihetetlen számomra, hogy talán több, mint ötvenszer voltam Főnököm irodájában, mégse fókuszáltam annyira küllemére, mint kellett volna. Már rég kirúghatta volna MinHee-t és én lehetnék az asszisztense, aki nem csak papírmunkát végez neki. Hh, majd holnaptól. 

-Ideje lenne mennem... Mr.Kim.-megnevezése bizonytalanul hagyja el remegő ajkaimat. Ez lehet az első alkalom mikor így hívom felettesem. Idekerülésem napja óta Főnöknek hívtam, nem is gondoltam arra, hogy valahogy másképp kéne. De most, hogy az irodai segítője lettem, gondolom rá kéne szoknom erre a megnevezésre, hisz' az összes itt dolgozó így hívja Őt.

JongIn: Hangja simogatja dobhártyámat és hallom, hogy ínyére van a kritizálás. Illata továbbra is megrészegít. Amikor emlékeztet arra, hogy mennie kéne csak összedöntöm homlokunkat és felnyitom pilláimat. 

-Hagyja a formalitást... Csak ketten vagyunk. Ilyenkor nem szükséges.-mosolygok Rá édesen, csillogó íriszeit vizslatva. El kéne engednem, de valahogy testem nem hagyja. Csak még szorosabban vonom magamhoz, ezzel teljesen átölelve, közelről nézve arca szegleteit. Államat vállára támasztom, azzal is ösztönözve, hogy Ő is tegyen hasonlóan.

TaeHyung: Kénytelen, kelletlen eltolom magamtól az idősebbet, bár legszívesebben élvezném tovább közelségét. Felvéve magamra elegáns és magabiztos küllememet, megigazítom magamon zakómat és pár lépést hátrálva felettesemtől rámosolygok. Derekamat ismételten megdöntve előtte, megszólalok.

-Köszönök mindent, Főnök. Holnap találkozunk!-Végig simítok újra felsőtestemet borító ruhadarabomon. Lassan, komótosan szembesítem a férfit hátam látványával és ösztönzöm lábaimat mozgásra a nyílászáró felé. Nem tudom mi vár holnap. Nem tudom mi vár akkor, amikor kilépek irodájából, s munkatársaim rájönnek; ez volt az eddigi legtöbb idő, amit eltöltöttem fejesem irodájában.

A hitetlen tekintetek, az egymásra pillantások mindent tudóan és az összesúgások nem sejtetnek sok jót. Nem törődve semmivel a nagy fémajtók felé sétálok. Belépve a tágas, tükörrel ellátott liftbe, magamra pillantok a szétesett mivoltomat mutató üveg tárgyba. Hajamat minél jobban próbálom elviselhetően kinézőre formálni. Arcomat tenyereimbe temetve dörzsölöm meg minden pontját és nagy levegőt véve elhagyom a felvonót, mely időközben megérkezett a mély szintre. Nem kétséges, hogy életem legjobb munkanapja ez volt, mégis kételyek közt tartanak fogolyként a gondolatok. Lesz, ami lesz.

Köszönjük, hogy elolvastátok!^^ <3

Mr és Mrs ~ SeungJae ~ 1. Rész

Mr és Mrs

SeungJae - SeungHyun(T.O.P) x YoungJae [BigBang x GOT7]

Felosztás: Zsani - SeungHyun, Dalma - YoungJae

Figyelmeztetés: -

SeungHyun: A kocsim felé véve az irányt sóhajtok párat, ugyanis végre vége a műszaknak. Bírom én az irodát, de az ülés nincs nagyon ínyemre. Körbenézek és hosszú kabátomat kigombolva ülök be a korom fekete Audi R8-ba, aktatáskámat magam mellé helyezve, majd a fekete szépség motorjának feldorombolása után rögtön a gázra lépek és elhagyom a parkolót. Nyugodtan vezetek egészen a gazdag negyed legszebb házához, melyet inkább palotának mondanék mérete miatt.
Elegáns, fehér és fekete színkombinációja és szépen megoldott két szintje egy káprázatos összhatást hoz létre, de nem barátságtalan vagy hideg... Csupán csak irigylésre méltó. A magas vaskapu elé állok autómmal, lehúzom a sötétített ablakot és kinyújtva kezem bepötyögöm a megfelelő számsort, ami megnyitja az utat előttem. Beállok az udvarra, majd kiszállok kocsimból és bezárok magam után mindent. Kulcsomat elővéve kinyitom a gyönyörűen megvésett ébenfa ajtót, melyen két név díszeleg. Beljebb lépve levetem kabátom és a fogasra akasztva, sötét szürke zakóm is kigombolom. Táskámat az egész alakos tükör mellé helyezem, hagyva, hogy ott pihengessen, amíg szükségét érzem kinyitni.
A ház üres, nem lődörög benne senki, sem a konyhában, sem fent az emeleten. Hát úgy látszik nincs itthon... Szőke, fehér színbe átcsapó hajamat kicsit átmozgatom hajlakkal megtartott merevségéből, cipőmet pedig a helyének szolgáló szekrénybe helyezem. Itthoni papucsba bújva a konyhába vezetem magam és a teafőzőhöz lépve készítek magamnak egy fekete teát. Nincs kedvem most a kávéhoz. Reggel óta azt iszom...
Körbe nézek a nappalival egybe nyitott hatalmas helységben, jelet keresve arra, hogy hol lehet a még rajtam kívül itt lakó személy. De miért hagyott volna bármit is? Nem ilyenkor szoktam haza érni, nem lett volna értelme. Teámat iszogatom fehér csészémből, melyen egy feketén rajzolt félszív díszeleg. Párja még üresen ül a pulton, várva az őt megtölteni képes forró folyadékra és tulajdonosa ajkaira, melyek gyenge csókkal lehelhetik ki belőle az édes, aromás italt. Én pedig csak várom az ajkakhoz tartozót... Várom Őt.

YoungJae: Reggel hat órai ébrenlétem óta se fogyott ki energiám. Ugyan olyan hévvel és erővel járom meg a boltokat, beszerezve magamnak mindent, ami szükséges lehet. Gyalogosan közlekedek, nem csoda, hogy lábaim már éppen leszakadni készülnek épp úgy, mint karjaim, melyek telezsúfoltan tartják magukat testem mellett, nem adva fel a szolgálatot. Hosszú, vörös kabátom ujjai bár megakadályozzák a szatyrok és egyéb táskák füleinek bőrömbe vájódását, mégis érzem, hogy hamarosan kis darabokban fognak elterülni a földön kezeim. Nem baj, mindjárt otthon vagyok...
Lelassítom tempómat mikor befordulok a házamat magában rejtő utcába. Körbenézek, hogy megbizonyosodjak, nem fog senki hátráltatni a gyorsnak tervezett hazaérkezésemben. Lágy mosoly csúszik arcomra, belegondolva abba, hogy bár, csak pár óra múlva is, de újra láthatom őt. Lábaim szorgosan váltják egymást, közelebb juttatva engem a nagy vaskapuhoz, ahol hirtelen torpanok meg. Már rutinszerűen nyomom meg a szükséges gombokat, hogy kiadják a nekem kellő számsort. Bemegyek a kapun a hatalmas előkertbe érkezve és a macskakővel kirakott úton lépdelve veszem célba a palotának nevezhető házat. Lábaim újra gyors megálljt parancsolnak, hogy szemeim jobban szemügyre vegyék az ilyenkor még soha nem látott fekete Audit, a garázs ajtaja előtt. Ezek szerint itthon van. De miért...?
Megpróbálva nem legyilkolni magamat áthelyezem a jobb kezemben lévő tasakokat a bal kezemen csüngők közé és mélyen lenyúlva virító kabátom zsebébe, kikeresem a bejáratihoz tartozó kulcsokat. Kikulcsolom az ajtót és egyszerű sportcipőimet megszokottan rúgom le az ajtóban, ott is hagyva őket, míg a fatákolmányt visszacsukom. A konyha felől neszeket hallok, így tekintetemet arra vezetem és azt a személyt találom ott, akire számítottam.
Eddig cipelt súlyaimat ledobom, persze egy helyre helyezve őket és boldogan veszem a már egy személyt tartalmazó helyiségbe irányomat, miután meleget adó kabátomat övé mellé helyeztem. Jó újra látni...
-Szép napot!-köszönésemet követően mellé lépek és karján óvatosan végigsimítok, majd kezembe veszem övéhez hasonló bögrémet. Nem követem példáját, inkább a keserű fekete italból öntök magamnak és azt ízesítve a konyhát a nappalitól elválasztó pult nappali felőli részére sétálok, hogy vele szemben foglalhassam el az egyik bárszéket. Végignézve testén alul öltözöttnek érzem magam, bár ez sokszor megesik. Ő mindig elegáns ruhákat hord, míg én a mai szerelésemet nézve, egy egyszerű embernek nézek ki. Kabátomhoz illő, piros kardigánom és még mindig fejemen pihenő, lágy rózsaszín sapkám merőben eltér élettársam ruházatától. Bár, hh, kezdek egyre jobban átszokni...

SeungHyun: Ahogy már majdnem kiiszom a csésze tartalmát, meghallom a csörtetést, ami lágy kuncogást vált ki belőlem. Hát megjött... Meglátom magam előtt alakját és mosolyom akaratlanul szökik arcomra, elég széles formában. Köszönésére csak ülő helyzetemben meghajlok, óvatos érintésére pedig csak tovább nézem mit csinál. Még mindig ugyan olyan csodálattal figyelem. Mosolya mely örök arcán, kedves szemei, melyek oly' ártatlanul tudnak nézni, mint bármely kölyök állat a világon. Hiába tűnik úgy, hogy nem illik mellém, ez nem így van. Nem a ruháiba és a stílusába szerettem bele... Hanem Ő magába, minden egyes kis dolgával együtt. Letelepszik elém, én pedig asztalon lévő kezét sajátomba veszem óvatosan és ajkaimhoz emelve hosszasan kezére csókolok, majd ujjain végig simítva lerakom kezeinket.
-Milyen napja volt Mr. Choi? Merre volt ma?-nézek kedvesen mosolyogva szemébe, még egyet kortyolva teámból.

YoungJae: Lábaimat keresztbe téve kortyolok kávémba, szemeimet becsukva és átadva magamat a koffeines ital által okozott jó érzéseknek. Szívem hatalmasat dobban ahogy kézfejemet megcsókolja, majd ujjaimat megsimítva pihenteti kezeinket egymásba gabalyodva. Magamban lejátszva egy éppen fangörcsöt kapó lány reakcióját mosolygok rá és teszem le csészémet.
-Fárasztó, de egész jó, köszönöm. Erre-arra.-vonom meg vállamat és sapkámat lesimítom fejemről, így hajam szemeimbe hullik.-Magának? Hogy-hogy ilyen korán haza ért..?-emelem az előttem ülő férfire kíváncsi tekintetemet, kicsit oldalra döntve fejemet. Arcán elkalandoznak látószerveim. Elveszek most még szebben és kedvesebben csillogó szemeiben, leragadok húsos, kívánatos ajkain, melyeket szívem szerint minden második percben csókolnék. Aish...

SeungHyun: Válasza alatt csak élvezem kellemes hangját és figyelmesen végig hallgatom. Barnás tincseit kedvem lenne kisöpörni szeméből, de felém irányuló kérdése megállít ebben.
-Egész kellemes ahhoz képest. Hát, hogy úgy mondjam elengedtem magam kicsit előbb.-nevetek. Látom ahogy szemei követik ajkaimat a szavak megformálása közben, így egy boldog görbe kúszik arcomra.
-Mit vett ma?-Kiiszom már kihűlt italom utolsó cseppjeit, majd a szatyrokhoz sétálva a pultra rakom azokat, mellette állva meg ebben a tevékenységemben.
-Nem fázott így? Hűvös van...-nézek végig lenge öltözékén. Csupán egy zokni van lábán, ami a konyhát fedő hideg kőtől nem védi a megfázástól. Papucsát megkeresve lábára csúsztatom az, elég mesébe illően.

YoungJae: Feleletét végig bólogatom, hogy megihassam maradék kávémat is. Halkan felkuncogok és tekintetemmel követem alakját, mely mellettem állapodik meg. Fejemet nemlegesen rázom kérdésére és miután rám adta papucsomat leszállok a székről. Kezembe fogom az időközben kiürült bögrémet és szemeibe nézek.
-Magának semmit.-vigyorgok arcába ahogy kis késéssel válaszolom meg a szerzeményeimmel kapcsolatos kérdését. A mosogatóba helyezem a piszkos italtartóinkat. Elteszem az útból a ruhákat és az egyéb nem konyhába illő dolgokat tartalmazó táskákat, majd kipakolok mindent a helyére.

SeungHyun: Helyére ülve figyelem tovább ahogy pakolászik, és még kicsit nevetgélek azon ahogy rám vigyorgott.
-Pedig azt hittem megszánt valamivel.-nevetek és levetem zakómat, amit ideiglenesen az asztalra helyezek.-Mi lesz ma vacsorára? Segítsek kicsit?-kérdezem mögé lépve és elnyúlva válla felett kiveszek a nyitott és éppen általa megtöltött hűtőből egy almát, amit fogalmam sincs, hogy miért tartunk a hideg szekrényben. Egy nagy harapással kezdem enni az édes, gyönyörű gyümölcsöt és a pultnak dőlve nézem tovább ahogy pakolászik. Mellettem pakol a felső szekrényekbe, amiket kissé nehézkesen ér el, ezért fogaim közé veszem a már félig elfogyasztott almát, majd felrakom neki azt a két üveget, mellyel eddig szenvedett. Befejezem az evést utolsó két harapással, majd közel lépve hozzá arcára simítom kezem és egy édes, kis csókot nyomok telt ajkaira. Elválásunk után szélesen rámosolygok, és a fürdő felé véve az irányt átveszem ruháimat. Ingemet magamon hagyom, nadrágomat viszont egy kényelmesebbre cserélem és szürke kockás köntösömben jelenek meg újra. Ahh... Sokkal kényelmesebb.

YoungJae: -Még nem tudom, de nem kell köszönöm. Elboldogulok egyedül.-hátra pillantok rá és becsukom a már megtelt hűtő ajtaját. Halkan mormogva köszönöm meg neki, hogy helyükre tette az üvegeket, és egy mosolyt eresztek felé. A rövid, térdeimet megremegtető csókba halkan szusszanok bele és elkápráztatva nézem gyorsan eltűnő alakját. Amíg ő átváltja ruháit, sapkámat a fogasra akasztom kabátom mellé és kardigánomat levetve magamról azt is oda lógatom. Nadrágomból kijött fekete trikóm alját visszatűröm és az éppen a lépcsőfokokat szedő férfi felé fordulok. Állandó mosolyom vigyorrá vadul aranyos kinézete miatt, amit a köntös és az az alól kis mennyiségben kilátszódó inge okoz. Imádom és utálom, hogy még itthon is ilyen ruhákban van...

SeungHyun: Leérek az előbb elhagyott helységbe, majd engem néző páromra mosolygok és vissza megyek a konyhába csupán pár percre, amíg megkeresem a levél bontó kést, amit zsebembe rakok. Fütyörészve valamit elindulok kifelé, de még visszafordulva egy kis puszit nyomok a főzni készülő fiatal férfi vállára.
-Jó főzést magának, Drága!-szólok még magam mögé, majd aktatáskámért lehajolva bemegyek a dolgozó szobámba, amit az eldugott helyen tartott kulccsal kinyitok, majd eltűnök a fekete ajtólap mögött pár röpke órára.

YoungJae: Ismételten elmorgok egy halk 'köszönömöt' és betelepedek a konyhába. Elkönyvelem magamban, hogy ma nem fogok valami estig kitartó főzőcskézést leadni és kiveszem a hűtőből és szekrényekből a szükséges alapanyagokat a legegyszerűbb és leggyorsabban elkészíthető ételhez, amit tudom hogyan kell csinálni.
A ház túl csöndes, a konyhában készülő vacsora hangjait leszámítva semmiféle zaj nem kering a nagy falak közt. Párom elzárta magát a külvilágtól, mint mindig, mikor betelepszik dolgozószobájába, ami egy rejtély számomra. Ha takarítani kell, ő elintézi ezt az egy helyiséget és még csak be sem mehetek, akármi kell. Nem is tudom mit dolgozik...
Nem telik túl sok órába a vacsorára szánt étel elkészítése, ami meglep. Miután megterítettem és mindent a bárszékekkel ellátott pultra helyeztem elszökdécselek a fekete ajtóval elzárt szobáig.
-Készen van a vacsora!-halkan be is kopogok, majd még letörlöm a konyhapultot és mosolyogva várom élettársamat, hogy kiszabadítsa magát.

SeungHyun: Meghallva a kopogást és párom hangját felkelek ültemből, majd az ajtó felé veszem az irányt és kilépve rajta újra beletúrok már szanaszét álló hajamba. Meggyötörtem szegényt amíg bent voltam... Fárasztó volt. A konyhába tartó utam során felébresztem magam kicsit, majd a még egy órája bevitt levél vágó eszközt vissza rakom helyére és párom mellé lépek. Derekán pihentetve kezem nézem a kikészített ételt, amit gyomrom már kívánni is kezd.
-Oh, látta a köntöst? A szekrényébe raktam. Láttam, hogy nincs magának, csak fürdős és gondoltam mivel úgy is hideg van néha és én magam is ebben flangálok, ne legyen kivétel.-kuncogok és még mindig nem nézve rá a mosogatóhoz sétálok, hogy megmossam kezeimet. Nem szoktam megbámulni, vagy az intim szférájában mászkálni. Együtt vagyunk, együtt élünk, de még nem akarom addig "megszentségteleníteni", amíg nem lép egy bizonyos szintre kapcsolatunk. Nem mintha most olyan kezdetleges lenne. Boldogok vagyunk egymás mellett és szeretjük is másikat. Tudom, hogy nehéz megszokni érdekes szokásaimat, viselkedésemet, de Ő viszonylag hamar megszokta. Nem tudom mit szerethet bennem, de amíg velem van és boldogan mosolyog rám, addig én vagyok a legszerencsésebb és legboldogabb ember a világon.

YoungJae: -Igen, igen láttam.-bólogatok erősen, miközben leülök.-Majd megpróbálok rászokni a viselésére...-halkan, magam elé mormogva egészítem ki mondatomat. Nem tudom, hogy hogyan fogok rászokni, de mégis egy jó ötlet lehet. Úgy legalább rám nézhetne, ha már ilyenkor, amikor túl sok minden látszik belőlem messzire elkerül. Aish, ez egy olyan fura dolog. Úgy értem, már nagyjából két éve lakom nála, de még egyszer sem láttam több bőrfelszínt, a kézfején és a nyakán kívül. Mondjuk általában nem is zavar, csak olyan furcsa. Együtt vagyunk, együtt élünk, de még szinte semmit nem láttunk a másikból... Nem mintha az olyan kötelező lenne. Gondolatmenetemből az előttem helyet foglaló férfi látványa zökkent ki. Jó étvágyat kívánva, nekikezdek a talán csak fele tányéromat beborító ételemnek.

SeungHyun: Csendben étkezünk, csak az evőeszközök csörgését lehet hallani. Egy falat rágása közben eszembe jut egy dolog, amit meg kéne osztani párommal is. Lenyelem utolsó falatjaimat, majd megtörölve számat az asztalra könyökölök.
-Már akartam mondani magának... Holnap után átjönne vacsorára az egyik munkatársam és ha jól tudom a párja. Vettem ki szabadságot arra a napra, így tudok majd segíteni magának az előkészülésben és ilyenekben. Persze, ha magának jó azon a napon... Mert ha nem, akkor áttudom rakni más időpontra.-nézek fel szemébe és szeretetteljesen elmosolyodom.-Min gondolkozik?-bűvölöm tovább tekintetét, már kicsit aggódva.

YoungJae: Halványan elmosolyodom hosszadalmas beszédjén. Vicces, hogy egy huzamra ennyi mindent el tud mondani főleg, hogy néha még bele is hadar. Aranyos...
-Rendben... Nem kell áttennie, nem hiszem, hogy lenne valami más programom akkora.-vállaimat megvonom és elnézek szemeiből. Tovább folytatom evésemet, de kérdése megállít. Megköszörülöm torkomat.-Semmin...-fejemet is nemlegesen rázom, hátha el tudom ennyivel intézni. Gondolataim újra visszatértek a kapcsolatunk furcsaságaira, hogy szinte semmiben nem nevezhető normális kapcsolatnak a mienk.

SeungHyun: Beleegyezése megnyugtat, viszont nemleges, nem túl meggyőző válasza már annyira nem. Sóhajtva egyet rakom megüresedett tányéromat a mosogatóba, majd közel lépek még evő alakjához. Nem tudom mi lehet a baj, de nem akarom faggatni róla. Lerakom kezeiből az evőeszközöket és magam felé fordítva magamhoz ölelem. Szorosan vonom magamhoz, karjaimat dereka körül tartva és gyengéden cirógatva az elért területet. Nem akarom szomorúnak látni, vagy boldogtalannak... Azt már láttam elégszer.

YoungJae: Nyúlnék már vissza a kezemből kivett evőeszközökért, de teste megakadályoz. Magafelé fordít és derekamat átkarolva szorít magához. Halkan az ölelésébe szusszanok és mellkasába fúrom az arcomat. Csípője köré vetem kezeimet és ujjaimat összekulcsolom háta mögött. Nem hiszem, hogy bármi sejtése lenne, min gondolkoztam, de nem is szeretném. Tudom, hogy régi vágású dolgai vannak. Nem bánt ez folyamatosan, de azért az eszemben jár főleg, ha más párok jönnek szóba. Hülyének lehet gondolni, de ilyenkor elgondolkozom ők vajon már hányszor látták a másikat... Ruhák és minden nélkül. Hogy ők hogyan töltik el az időt. Aish...
-A munkatársa csak úgy tudja, hogy a gyámsága alatt vagyok, nem de?-belemormogok mellkasába és szorítok karjaim ölelésén, mikor elakar lépni testemtől. Nem akarom, hogy elengedjen most. Ez is a ritka alkalmak egyike...

SeungHyun: Egyszerre leszek nyugodt és nyugtalan, ahogy viszonozza ölelésem, majd kérdése és annak értelmezése után... Talán lekoppanni hallom azt, amit nem fogtam fel eddig. Szemébe akarok nézni, de szorosabbra vett karjai megakadályoznak. Egyik kezemet hajába simítom, kedvesen simogatva a puha tincseket és fejét.
-Nem...-válaszolok neki halkan, majd ahogy meghallom telefonom csörgését kinyomom azt és az asztal másik végébe száműzöm. Nem érdekel most senki... Csak... Hagyjanak békén.

YoungJae: Válaszára csak hangosan sóhajtok egyet, mit csak érezhet, mert közbevág mobiltelefonja csörgése. Kinyomja a készüléket és hallom ahogy az asztal másik oldalára csúsztatja.
-Nyugodtan vegye fel...-elveszem kezeimet derekáról és kibújok szorításából.-Én addig... Khm... Elmosogatok...-szemeimet dörzsölöm egyik kezemmel, míg másikkal szemeimbe lógó hajamat túrom hátra. A konyhapulthoz sétálok és meleg vizet engedve a csapból kezdem elmosni a piszkos edényeket. Valamiért az évek alatt a mosogatás egy mentőövként is szolgált. Ilyenkor csak arra tudok koncentrálni, hogy mindennél tisztábbak legyenek a tányérok és egyebek. Tudom, hülyeség...

SeungHyun: Erőtlen hangja és megadó, beletörődő viselkedése egy hatalmas sóhajt présel ki belőlem, majd inkább egyedül hagytam. Úgyse tudok mit csinálni... Utam egyenesen a hátsó kertbe vezetett, ahova köntösömet már nem vittem magamon. Az idő esőre járt, de talán ez volt a legkevesebb ami érdekelt. Nem vagyok könnyen felzaklatható, ez még is... Ha YoungJae-shiről van szó, mindig is érzékenyebben reagálok, bár így se vagyok erős lélekkel megáldva. Bánt a dolog, hogy talán nem én vagyok neki a megfelelő. Nem tudom neki megadni azt, amit egy vele egyidős fiatal férfi elvár, vagy inkább kíván egy kapcsolatban. Ezen is csak azért kell rágnom magam, mert ilyen... Ilyen... Aish. Ujjaim hajamba szántanak, erősen markolva a szőke tincseket, miközben ok nélkül kezdek lihegni. Át kell lépjem a gátlásaimat... Érte meg kell tennem...

YoungJae: Nyugodtan szusszanok egyet, mikor meghallom az ajtó csukódását. Pillanatok alatt mosom el az edényeket, melyek most mindennél szebben csillognak, és visszateszem őket a szekrénybe eltörlésük után. A lábost, melyben bár alig, de maradt még étel visszahelyezem a tűzhelyre, hogy ne az asztalon foglalja a helyet. Letörlöm az asztalt és Mr.Choi telefonját félrerakom. Átsétálok a nappaliba és kényelembe helyezve magamat kapcsolom be a televíziót és keresek valami normális csatornát, ami most egy mesecsatorna. Jót kuncogok magamon, hogy ilyeneket kezdek nézni, de ha párom is nézni akarja vele, akkor mindig valami számomra értelmetlen politizálós, meg anyám kínjának se kellő csatornákat nézünk... Vagyis csak ő, mert én olyankor elvonulok, alszok vagy éppen, ha van annyi energiám, akkor ráveszem, hogy kapcsolja máshová.
Gondolataim közben észreveszem, hogy akaratlanul kezdek mosolyogni... És furcsa módon a fejemben lévő emlékek miatt, nem pedig az éppen menő, édes, állatos mesén. Emlékek, amikben vele veszekszem azon, hogy milyen műsort nézzünk, és a bekeményítéseimen, amikor talán a legaranyosabb Seung ahogy összehúzza magát. Vannak érdekesebbnél-érdekesebb dolgai, de mindezek ellenére ugyanúgy szeretem, akármit és akárhogyan teszünk.

SeungHyun: Miután megnyugodtam visszasétálok és elmosolyodva nézem páromat. Édes... Átsettenkedem a konyhába, köntösömre nem is figyelve, bár őszintén nem is emlékszem hova raktam. Kiveszem a mélyhűtőből a csokoládéfagylaltot, majd a feljebbi szekrényből a gyümölcsöket és a tejszínhabot. Egy szépen díszített kelyhet is leveszek az egyik polcról, majd nekikezdek. Egy kis réteget nyomok a fehér habból, majd arra kis szemű gyümölcsöket szórok. Ezután három gombóc fagylaltot teszek rá, és azt is megszórom gyümölccsel, majd egy megfelelő formájú epret félbe vágok és az így kapott szívet a három gombóc találkozásánál megtámasztom. Óvatosan beleszúrok egy kanalat, majd a nappali felé veszem az irányt. Megkerülve a nagy fekete bőrkanapét leülök kényelmesen elhelyezkedett párom mellé, és a megpakolt hideg édességet elé helyezem a kristály hatású dohányzó asztalra. Nem érzek késztetést arra, hogy átkapcsoljam a TV-t, ugyan is valamilyen érdekes ok folytán leköt az éppen menő gyerekeknek kitalált műsor. A grafikailag aranyosan megcsinált figurák ugrándozása és azoknak hangjai és az, hogy megtaláljam a gyermekek számára érdekesnek ható részleteket. Épp a főszereplő szólítja meg a nézőket, segítséget kérve a sorban következő állat fajtáját és színét illetően. Megmozgatom agysejtjeimet, ujjaimat állam alá támasztva kezdek gondolkozni a megoldáson.
-Kék cica...-suttogom magam elé a helyesnek vélt választ, de ekkor a kis figura elmondja nekünk, hogy a megfelelő válasz egy rózsaszín víziló lett volna. Elképedve nézek a képernyőre, kitágult szemekkel. Ezután megosztja velünk az okot, ami úgy szól, hogy az jobban tetszett neki és ebből az állatból csak egy van, ezért nem hagyhatjuk, hogy az egyedül érezze magát. Megsemmisülve dőlök hátra, még mindig hitetlenül bámulva a boldogan ugráló mese szereplőket. Ez nem lehet igaz... Kifogott rajtam egy négy éveseknek kitalált mese.

YoungJae: Észre se veszem mikor párom visszatér a házba, csak akkor, mikor leteszi elém a most igazán hívogató édességet és leül mellém. Messzebb csúszok tőle a kanapén, hogy lábaim, melyeket most tornázok törökülésbe, ne érjenek combjához. Próbáltam már az ölébe helyezni lábaimat, de reakciója érdekesen hatott. Kezembe kapom az ködös fehér kelyhet és lassan kezdem enni a fagylaltot, végig a mesét bámulva.
-Biztos az egyik víziló lesz...-Szélesen elmosolyodok ahogy sikerül eltalálnom az állat fajtáját. A mellettem ülőre pillantok, aki valamiért szomorkásan nézi a tévé képernyőjét. Óvatosan fogom két ujjam közé a szabályosan szív alakú piros gyümölcsöt és a durcás férfi szájába helyezem azt, majd mintha mit sem csináltam volna nézem tovább a gyerekműsort. Olyan nem is tudom... Kikapcsoló vele ilyesfajta tévéműsort nézni fagyi evés közben. Ilyet se csináltunk még...

SeungHyun: Tovább nézzük a mesét, közben már kedvem sem bánatos a számban található eper miatt, amit boldogan nyammogok el. Valahogy jó érzés, hogy ilyesmit csinálunk... Tovább nézem a műsort, de már nem is próbálkozok a megoldásokkal. Különben is... Mindig más jön ki. Meghallom a vonalas telefon hivatalos csengését és meglepetten ugorva egyet vezetem tekintetem a legközelebbi órára.
-Vegye fel neked a tököm fél hétkor!-szólók a még mindig csöngő telefonhoz, ami történetesen mellettem szól megállíthatatlanul. Hát nehogy már foglalkoznom kelljen ebben az időpontban bárkivel is. Így is keveset vagyok a legfontosabb emberrel, nehogy már az otthon töltött időmet, ráadásul az esti órákat ne tölthessem már vele. Megígértem magamnak is, hogy az este csak az övé. Az övé és az enyém.

YoungJae: Mosolyogva fogyasztom fagylaltomat, folyamatosan tökéletesen találgatva a megfejtéseket a mesében lévő "játékokhoz". Fejemet fel se kapom a telefon csörgésére, csak párom megszólalására.
-SeungHyun, ne káromkodj!-szólok rá erélyesen, nem törődve azzal, hogy letegezem és keresztnevén hívom. Villámló szemekkel meredek a mellettem ülőre. Hiába... Nem szeretem, ha valaki trágár szavakat is használ... Főleg, ha az a valaki a párom. Mondhatni sokszor megjárom vele az illetlen szitokszavakat, amiket használ. Persze én is szoktam, de azt is magamban és, ha sikerül valakinek annyira felhúznia az agyamat. Szóval ritkán.

SeungHyun: Ahogy rám szól és gyilkos tekintetét is rám emeli behúzom nyakam. Igen... Ilyenkor olyan, mint egy mérges anyuka. Így hát, ki tudna nem megijedni?
-Bocsánat...-nézek szemébe és két nagy pislogás után felveszem a még mindig szóló telefont.-Tessék, Choi-Choi lakás.-szólók bele fáradt hangon, valamiért már most a hátam közepére kívánva az ismeretlent.
-Oh, hát felvetted! Otthon vagytok?-szól bele a férfi, aki talán azon kevesek közé tartozik, akiket tényleg ki nem állhatok.
-Őszintén bár ne tettem volna és nem, nem vagyunk otthon.
-De hát ez a vonalas szám. Hogy ne lennétek?-nevetett bele, amitől a gyomrom feltudott volna fordulni.
-Na jó. Mond mit akarsz, aztán tedd le.-hunyom le pár pillanatra szemem, ahogy kezdek veszteni türelmemből.
-Oda tudod adni YoungJaet? Sze-
-Nem.-vágom rá rögtön.
-De hát én csak beszélgetni akarok vele. Meg egyébként is... Én családtag vagyok.-hallom hangjában azt az undorító vigyort, mellyel azóta méreget engem.
-Nem. Eddig se érdekel mi van vele, most se érdekeljen. Hagyd Őt békén, vagy velem gyűlik meg a bajod, amit nem hiszem, hogy szeretnél még egyszer átélni.-nyugodt, egyenesen vérfagyasztó hangom benne ragasztja egykori legjobb barátomban a szót, így kapok az alkalmon és lerakom a telefont. Nem idegesített fel kellőképpen, ezért hamar letudom nyugtatni magam. Hiába... Szegény YoungJae-shi egyetlen nagybátyja is egy féreg pedofil. Így, kötelességem távol tartani tőle...

YoungJae: Érdeklődve nézem a telefonáló férfit, próbálva kihallani a kagylóból jövő hangot, melyet akkor megismerhetnék. Sajnos nem beszél elég hangosan a vonal túlsó végén lévő férfi, így nem hallom mit is beszél párommal. Sejtésem sincs ki lehet az, akinek békén kell engem hagynia és, akinek a hívására így reagál ő.
-Ki volt az?-leteszem a üvegasztalra a megüresedett fagylalttálalót és félig a mellettem ülő felé fordulok. Tényleg sejtésem sincs kivel beszélhetett... Főleg ilyenkor. Biztos, hogy nem valamelyik munkatársa, vagy éppen egy jó barátja, mert akkor nem mondta volna, hogy hagyjon engem békén. Hh, érdekes.

SeungHyun: Kérdésére felé fordulok, majd egyik kezét sajátjaim közé véve kezdtem el simogatni azt.
-A nagybátyja. Beszélgetni akart magával, meghívni teázni a házába, meg hasonló és más egyéb dolgok.-nézem kezét, hogy ne tűnjek feldúltnak. Tudom, hogy mit tenne vele az az ember és belegondolni sem akarok. Nem sokat beszélgettünk róla, de ha kérdez szívesen megteszem. Ha elrettentem egyetlen családtagjától, ha nem. Az a fickó képes volt a mostoha gyerekét megerőszakolni. Vele miért tenne másképp? Van okom félteni, nem is kevés, úgyhogy csak remélem, hogy nem kíván találkozni, vagy egyáltalán beszélni vele.

YoungJae: Egy bólogatásnál többet nem szántam válasza megértésének jelzésére. Kezemet kihúztam övéi közül és visszafordultam a TV felé. Nem tudok sokat egyetlen élő rokonomról, de nem most érzem azt, hogy szeretnék is.
-Ki kellene találni mit csináljak holnaputánra... Mert... Mert lehet kell hozzá venni valamit. Vagy... Mert nem tudom mit esznek meg, mi az amit szeretnek...-hangom bereked a halvány idegességemtől, így folyamatosan meg kell köszörüljem mondataim közben. Minek hozom ezt fel, amikor azt se akarom, hogy átjöjjenek? Persze ezt nem fogom neki mondani, mert nem akarom se őt, se a kollégáját megsérteni.-Tudja mit... Mindegy. Majd... Majd belenézek a receptfüzetembe, hátha találok valami laktatót és, ami biztos, hogy mindenkinek jó.-megrázom fejemet, majd szemeimet dörzsölve fordítom fejemet élettársam felé. Hh, micsoda nagy problémák... 

SeungHyun: Végig Őt figyelem... Ahogy reagál, beszél, viselkedik és bár minimálisan, de mozgolódik. Érdekes, hogy mindent letudok olvasni róla... Szemei elárulnak mindent.
-Ne foglalkozzon vele. Majd aznap megoldjuk együtt. Nem fáradt? Biztos kora reggel óta fent van. Ilyenkor már elszokott álmosodni.-mosolygok rá, gyorsan terelve a témát. Most nem akarom, hogy ezzel foglalkozzon.

YoungJae: Tématerelésére felhorkantok, bár örülök, hogy ő sem akar most erről társalogni velem.
-Nem, nem vagyok álmos...-éppen, hogy kicsúszik mondatom a számon egy hangos ásítás is követi azt és számat eltakarva fordítom el fejemet is.-Na jó talán mégis.-halkan felkuncogok és kitörlöm szemeimből az ásítástól odagyűlt könnyeket. Nem érzem magam fáradtnak, gondolom mostanra szokta meg a testem a hajnalban kelést, és az az utáni folyamatos munkálkodásaimat.

SeungHyun: Én is felkuncogok ahogy ásít, de főképp annak aranyos kinézete miatt. Ilyenkor olyan, mint egy fáradt kis macska.
-Na ugye, mondom én. Menjen csak nyugodtan fürdeni, addig megcsinálok mindent.-mosolygok rá, majd végig simítok arcán.

YoungJae: -Rendben. Jó éjszakát...-Lassan felkelek a kényelmesnek bizonyuló kanapéról és alig láthatóan hajolok meg, majd indulok a lépcső irányba. Pillanatok alatt érek fel a néha túl hosszúnak tűnő lépcsősoron, majd megyek be a fürdőszobába mindenféle pizsama és egyéb dolog nélkül. Levetem ruháimat és a nyugtatóan meleg, a zuhanyrózsából áradó víz alá állok. A sarok felé fordulok és kezeimet a falra támasztva hagyom, hogy a folyadék benedvesítse hajamat és testemet. Megnyugtató... Ilyenkor egyedül lenni. Nem, mintha nem gondoltam volna már párommal együtt történő tusolásokra... De arra még várhatok. Sokat. Mindegy is, talán megéri...

SeungHyun: Ahogy már a lépcsőket szedi leveszem róla tekintetem, majd a kelyhet felvéve kimegyek a konyhába. Elmosom az szépen csiszolt üveg tárgyat, és eltörölgetve a helyére rakom. Pakolászva még kicsit felmegyek a lépcsőn, majd szobámba lépve keresek pizsamát. Majd reggel lefürdök... Kockás lenge nadrágom és hosszú ujjú pólóm felvétele után levetett ruháimat összehajtom és az ágy vége előtt található ládára rakom. Miután már nem hallom a víz zubogását még várok kicsit, majd a második ajtó csapódás után kimegyek szobámból. Lerakom ruháimat a fürdőben és szobája ajtaja előtt megállva várok pár percet, aztán bekopogok. Valami sosem változik. Mindig elköszönök alvás előtt... Csak most már nem úgy, mint amikor először került hozzám. Bár... Azok is szép és aranyos emlékek. Mosolyom szélesen arcomra kerül ahogy vissza emlékszem.

YoungJae: Miután teljesen tisztának érzem magam, megszárítkozom és törölközővel a derekamon megyek be szobámba. A lehető leggyorsabban öltözök fel, hogy így is didergő testem ne fázzon még jobban. Amúgy rövid pólómat lejjebb húzom és egyik kezemmel tartom úgy, mikor kopogást hallok az ajtó felől. Kinyitom a fa nyílászárót és az az mögött álló férfi testét a lehető legfeltűnésmentesebben végigmérem. Semmi változás az eddigi pizsamáihoz képest... Ugyan olyan hosszú, mindenhol lógó nadrág és hosszú ujjú felső... Fejemet kicsit megrázom és kijjebb tárom az ajtót. Hátat fordítok páromnak és bemászok az ágyamba.

SeungHyun: Ahogy megkapom az engedélyt a bemenésre várok két pislogás erejéig, majd teljesen a szobába lépve behajtom az ajtót. Leülök az ágy szélére és mosolyogva szemébe nézek.
-Legyen szép éjszakája... Kedvesem.-magamhoz emelem kezét, hogy rácsókoljak, majd összekulcsolva ujjaimat övéivel lehajolok hozzá. Egy hosszú csókban részesítem gyönyörű ajkait, majd elválásunk után még két kis csókkal jutalmazom. Ajkaim utoljára homlokára tapadnak, ezzel a gesztussal mondva el megannyi érzést.
-Remélem tudja, hogy szeretem.-mondom neki mosolyogva és tekintetemet az övébe fúrom. Érzek valamit megmozdulni magamban... Mintha szemeim is máshogyan kezdenének csillogni és valami különleges érzés járja át testem. Érdekes...

YoungJae: Halványan elmosolyodok megszokott kedves gesztusára és örömmel viszonozom a szívemet őrült tempóban megdobogtató csókját. Félig nyitott szemekkel élvezem puszijait és csillogó szemeibe nézek én is. Elégedetten hümmögök kérdéssel is felérő kijelentésére és magamat is meglepve húzom magamhoz tökéletes ajkait egy újabb csókra. Óvatosan mozgatom számat, biztosra menve, hogy nem fogja hirtelen elrántani tőlem fejét. Hihetetlen milyen hatással vannak rám az ilyen ritka tettek...

SeungHyun: Szemöldököm fennakad pár percre ahogy újra megérzem ajkait sajátjaimon, de nem sokáig maradok tétlen, mikor csókolni is kezd. Hasonló lassúsággal viszonzom, még bele is mosolygok ajkaink édes játékába. Megtámaszkodom feje melett és fejemet oldalra fordítva veszem párnáim közé alsó ajkát, amit kissé megszívok, majd még pár utolsó csókocska után elválok és újra szemébe nézek. Arcára simítok, onnan pedig hajába, majd egy utolsó boldog vigyor -mert igen, ez határozottan az- kíséretében orrommal az övére koppintok, majd kifelé indulok. Az ajtóban állva még kezemre csókolok, majd azzal integetve kilépek és lassan becsukom az ajtót.
-Jó éjszakát...