Tears of Life ~ 15. Rész ~ 18+ - Vége

Tears of Life - Vége

18+

Felosztás: Zsani - Min YoonGi/Suga,     Dalma - Park ChanYeol, Kim JiWoo(oc)

Figyelmeztetések: Nyugalmat felkavaró tartalom, (gyilkolás,) trágár beszéd és erőszak használata.


YoonGi: Hazafelé tartok, nem maradtam ChanYeolnál, de iskolába se akartam menni, így hogy már szinte egy vagy hát fél hete nem jelentünk meg ott. Igen, hanyagoljuk, most hogy kitudódott ez a dolog. De hamar lecseng. Valaki úgy is az ellenérv mellé áll és abszurdnak fogja állítani a pletykát. Ma már nem Channal voltam, csak reggel, de jobb is volt így, hisz neki dolga volt én pedig nem akartam ebben zavarni. Hazaérek végre és ledobálva magamról a fölös cuccokat megyek beljebb. A garázs felől tompa hangokat hallok és akit elsőnek meglátok az kisírt szemű édesanyám a konyhában.
-Szia... Baj...van...?-kérdezem halkan letelepedve mellé.
-Istenem...-kezd újra sírásba ahogy rám néz és arcomra teszi a kezét.
-Mi az, anya? Mi a baj, mi történt?-kérdezem meg újra és közelebb csúszok hozzá, de csak a nappaliban található kanapé felé néz. Én is odavezetem tekintetem és... Arcomból minden vér kifut, ajkaim elnyílnak a sokktól és mindenemben megfagy a vér. Az... A... Nem... A kanapéhoz megyek és leveszem a fehér kendőt, de abban a pillanatban térdre rogyok. Az öcsém élettelen teste fekszik előttem. Meghalt...

ChanYeol: YoonGinak bár csak annyit mondtam dolgom van, ezzel el is intéztem, hogy ne kelljen magammal hoznom. A szüleimhez. Igen, furcsállom, nem is kicsit, hogy azért jó pár hét elteltével megint "érdeklem" őket. El tudom képzelni mennyire. Kíváncsian várom, mi lesz, mikor anya kinyitja az ajtót.
Még csak a buszmegállóból sétálok volt otthonom felé, de már most leizzadtam és mindenem remeg. Ez ilyen megérzés lenne? Lehet... De akkor bizony valami rossz fog történni... Nem tudom, mire számítsak. A ház mindig nyitott kapuján belépek, és itt nyilall belém egy érzés. Egy érzés, amit igazából nem értek. Miért lett hirtelen sírhatnékom? Hiányolnám a szüleimet? Oké, hogy tízen akárhány évig jól neveltek. De nekem az utóbbi évek kínjai után is hiányoznának? Vagy csak a ház teszi ezt? A ház, ami minden titkomat rejti. Igen, ezért érzem azt, hogy mindjárt itt esek össze és török ki fülsüketítő, babákat megszégyenítő bömbölésbe. De inkább nem.
Öklöm remeg, ahogy a fafelülethez emelem, hogy aztán kétszer hozzá is érintsem. Remélem meghallják... Bentről nem hallok hangokat, csak pillanatnyi, teljes csend után a kulcs csörgését és a zár zaját, ahogy abban elfordul a kulcs, majd kinyílik előttem a bejárati. Édesanyám fáradt, karikás, beesett szemei és foltos arca fogad, ez se sokáig, mert eláll az ajtóból, hogy beeresszen. Vajon miért nem alszik napok óta? Utoljára nem is tudom, mikor láttam így. De a szívem most is ugyanúgy csavarja ki magát és okoz még több belső fájdalmat számomra. Megállom, hogy megöleljem egykori anyukámat, hiszen ő sem borul csak úgy, érzelegve a nyakamba.
Míg ő az ajtót csukja vissza én levetem cipőmet és helyére a kikészített, puha, a lábaimra még mindig tökéletesen illő papucsom kerül. Elindulok édesanyám után a nappaliba, de megakadályoz valami. Felnézek, de rosszul teszem. Minden egy másodperc töredéke alatt történik. Apám haragos, undorodó, lelkemig hatoló tekintete agyamba ég. De arcom annál is jobban lángol.
Megüt, ökle nem is egyszer találkozik arcommal. Szédülni kezdek, látásom homályos, nem csak a lelki és fizikai fájdalom miatt feltörő könnyektől, de a már másodjára is szememen csattanó ütéstől.
Mit tettem...? Vagy ez a már rég kiérdemelt verésem? Kiderült volna előttük is, hogy még mindig YoonGival vagyok? Nem tudom, de még éppen megpillantok egy alacsony, ismerős testet, miből éppen kirajzolódó és látszódó foltokat látok, még mielőtt a földre rogynék fájdalmamban és védekezésem céljából. Nem mintha apám haragjától megvédene a parkettán felvett magzat póz. De legalább látja JiWoo is, hogy mit tett és annak, mi lett a következménye.

YoonGi: Remegve simítom meg arcát, könnyeim patakokban folynak. Nem... Ez nem lehet... Hogy...? Hirtelen nagy zajt hallok meg. A garázs felől. Apám feljött. Meglátva engem csak rám mered, majd fejével int, hogy keljek fel. Anya is megjelenik mögöttem ahogy felállok és letakarja újra öcsémet. Az előttem álló férfi elindul, nekem pedig követnem kell.
Nyomomban anya, nem ér hozzám, nem próbál megnyugodni szintén megtört testem ölelésével, vagy kezem melegének érzésével. És úgy tűnik... Nem is akar.
Leérünk a garázsba... Vér mindenhol, mégis kevesebb, mint szokott lenni. A székben öcsém már csak volt barátja van, üveges szemekkel és felnyílt mellkassal. Mi a...? Végig nézek mindenhol és meglátom ahogy apám félre tesz egy kést. Egy jellel... Jesszusom. Ez...
 -Reméltem, hogy nem történik ez meg, de úgy tűnik elkerülhetetlen volt. Ha előbb tudom, talán fel is használom, de késő volt. És késő is, még mindig.-fordul lassan felém.-Már vártam, mikor lesz ilyen, hogy egy ellenséges maffia család, egyik növendékével szűri valamelyikőtök majd össze a levet, de arra nem számítottam, hogy mindketten.-sziszegi fogai között én pedig teljesen lefagyok. M-mi? Ő... Hogy, és... Szemeim kikerekednek, testem remegni kezd...-Az öcsédnek így is volt pár baja, a halála talán megkönnyítette az életét, hisz szenvedés lett volna neki a tudatban élni, hogy a drága barátjának meg kellett halnia. De te... Többre számítottam. Hogy egy kicsit azért van eszed. De nem. Aki a legfőbb ellenségem vejének a szeretője az minden, csak nem épelméjű. Mégis, hogy a faszba jutott eszedbe?!-csattan keze arcomon, mi azonnal földre küld. Cipője orra találkozik legközelebb állammal, majd oldalammal is. Kegyetlenül rugdos, gyepál, keze megállíthatatlan, ahogy lába is. Vérem köhögöm fel egyfolytában és összehúzom magam. Anyám véletlen sem segít rajtam. Csak néz. Látom rajta a tenni akarást, de csak jobban zokog. Fáj neki is.
-Azt hittem nincsenek csodák, erre jön az öcséd, meg te, te isten átka és egy családból való fattyúkkal dugatjátok magatokat! Abszurd!-rugdal tovább egyre erősebben és erősebben, minden szava után kapok egyet ahogy tombol. Viszont egy idő után abbahagyja és felráncigál az eleve véres padlóról, majd az autóba vág, ott is hátulra, a csomagtartóba.-Én takarítsam utánatok a szart, persze! Mert nem bírtok a homokos, buzeráns vágyaitokkal és pont a jó embert kell baszó cimbinek fogadni! Na, de nehogy azt hidd... Ha visszaértünk úgy megkapod, hogy aszexuális leszel, amíg meg nem halsz, te kis görcs!-ordít még rám és rám vágja az ajtót.

ChanYeol: A fájdalom még mindig nem múlik, volt gondviselőm nem hagyja abba bántalmazásomat. Miért is tenné? Hisz' a fia házas egy nővel és egy szintén maffia családi szeretője van, aki vele egynemű. Számára ez mindig is elfogadhatatlan volt. És ezt meg is mondja. Legalábbis azt hiszem. Számomra érthetetlen, amit mond. Csak arra tudok összpontosítani, hogy mindenem zsibbad, már szinte alig érzem, ahogy lába és keze is még mindig folyamatosan rajtam talál olyan helyet, ami üthető. De ez megszűnik. Fülem sípol, alig nyitott szemeimen nem látok ki, sötétség, ami fogad.
Az apró, puha kezek, amiket megérzek JiWoohoz tartoznak, de azokat se tudhatom magamon sokáig. Nem is akarom. A lány családja is itt van, tudom, mert két ismeretlen hang éri el füleimet.
Könnyeim patakokban folynak, nem tudom és nem is akarom megállítani. De a fájdalom még jobban belém nyilall, mikor egy rövid köhögő görcs kíséretében arrébb mászok a bejáratiból, már amennyire teljesen elszállt energiám engedi. Új helyemen megint összehúzom magamat, bár ezt is nagy kínok közt tudom csak megtenni. De legalább biztonságban érzem magam. Már amennyire lehet egy ilyen helyzet után.
A hangok, amiket hallok mind ismerősek, de meghatározni nem tudnám egyiket se. Az agyam már rég kikapcsolt egy olyan állapotra, ahol csak egy dolog... Vagyis egy ember van fókuszpontjában. YoonGi.
Hangom is kitör belőlem, most már tényleg embertelen, ahogy bömbölök egy kis tojássá húzva magam össze, mellettem a legtöbb helyen vér... Legalábbis ezt veszem le abból, hogy orromból ömlik, míg számból is csöpörög a vörös folyadék. Nem tudom, a saját apám, hogy volt képes ilyet tenni velem... De... De kezdem elfogadni és megérteni a helyzetüket. Szeretném felfogni, hogy nekem ez a sors jutott. Hogy itt kelljen szenvednem, hiszen innen kórházba nem fog senki elvinni. Ezek miatt születtem meg, hogy aztán élhető életem felénél kioltsák ezt a lehetőségemet. Igen, ez jutott nekem. Csak azt nem értem, mivel érdemeltem ezt ki...

YoonGi: Az autó zötykölődik, így fájdalmam egy kicsit sem tud alább hagyni. Miért...? Miért van ez..?
Mikor újra fény kerül elém a sötétség után, már kicsit megerősödöm, így bár nagyon gyéren, de ellenkezem, ordítok ahogy elrángat apám egy... Nem. Nem, nem, nem. Egyre jobban rángatózom, tépem, marom, hogy engedjen, de nem... Vasmarka eltávolíthatatlan.
Nyugodtan nyitja ki az ajtót, majd ennél erősebben ráncigál be rajta, ott pedig rögtön a küszöb átlépése után, belém rúg, ahogy előtte a földre dob szinte. Tompán érzékelem azt, ahogy beszélgetni kezd a többi emberrel, akik még itt vannak és csak erősen köhögök fel, kicsit fel is támaszkodva. De állon rúg újra, így hanyatt vágódom, ezután pedig egy erősebb, talán nem is tőle származó rúgás taszít el messzebb. Hallásom lassan kitisztul, így már hallom saját zokogásom is, de... Egy másik is megüti fülem.... Elfordulok csak fejemmel... De minden kis jó érzés kiszáll belőlem. Nem... Istenem, kérlek ne....
-Ha nem fejezitek be a bőgést szarabbul jártok, szóval kuss legyen már, a rohadt életbe!!-csattan fel egy hang, mire kénytelen vagyok visszafogni magam és csak tovább nézem azokat a gyönyörű, meggyötört és fájdalmas szemeket. Kívül belül fájok... Istenem... Miért...?

ChanYeol: Hangok. Megint. De ezt... Ezt megismerem. Nem lehet... Hogy kerül ide? Agyam alig fogja fel, amit hall, pedig tisztán érthető lenne és még hangos is. De... Nem tudok arra figyelni.
Kezemet számra tapasztom, így próbálva magamba fojtani sírásomat. Legalábbis annak a hangjait. Szemeim jobban kinyílnak, csak hogy azt a tekintetet magaménak tudhassam, mi enyémet is szinte bekebelezi. Igen... Most már biztos, hogy mindenki rájött az eddig jól tartott titkunkra... De... Ez csak még több kínt okoz. Nem... Én annyira nem akartam ezt.
Kezemet nehezen, de sikerül YoonGi földön támaszkodójára csúsztatnom. Annyira már nem futja, hogy meg is szorítsam, vagy éppen csak fogjam. De ennyi is épp elég, hogy szívem majd kiugorjon helyéről, de még több darabra törjön. Hogy szemeim összezáródjanak és testem újra lehetetlen rázkódásba kezdjen. Tudom, hogy abba kéne hagynom. De nem bírom. Ez kikívánkozik. Igaz, most nincs körülöttem senki. Mindenki a nappaliban van. Úgy sejtem... De a kiabálásra utaló hangok abból az irányból szűrődnek felém. De azt, amit mondanak... Még mindig nem értem. Nem is akarom. Talán...

YoonGi: Ahogy megérzem a régen érzett érintést kezemen, könnyeim még jobban elhomályosítanak, de valahogy futja még erőmből annyira, hogy felkeljek és elmásszak hozzá, hogy legalább közelebb lehessek, ha... Ha ez lehet az utolsó alkalmunk az együttlétre.
-A-annyira sajnálom... Én nem ezt akartam... Bocsáss meg...-sírom csak halkan és remegő ujjaimat övéibe fűzöm, közben köhögve párat, de szabad kezemet odatapasztva számhoz.-ChanYeol...-suttogom magam elé, és véres kezem egy kicsit megtörölve emelem fel gyengén, hogy arcára tegyem.
Szívem majd kiesik mellkasomból, a szeretet, a kín, a szerelem és a szenvedés ég bennem, de nem bírom. Az szenved, akit a legjobban szeretek, mindennél az egész világon és jelenleg még az életemnél is. El kéne mennünk... Valahova, ahol nem ítélnek el, nem találnak meg és együtt lehetünk minden egyéb probléma nélkül... De nincs ilyen hely...
-É-én veled akarok maradni, Channie... De nem... Nem lehet... Téged akarlak... Tégedh...-sírok, de hangom alig van, hisz torkom szorul folyamatosan. Már kizárt agyam minden hangot... Nem hallok semmit, csak őt és a saját testem kreálta hangjaimat...

ChanYeol: Válaszolnék, beszélnék hozzá. De se hangom, se erőm hozzá. És meg is bánnám, ha kinyitnám a számat. Megakarom neki mondani, hogy nincs miért megbocsássak neki, semmi nem az ő hibája. De nem bírom. Akármennyire próbálom nem megy. Pedig... Aish. Engem akar és én pedig őt... De ahogy ő is mondja, ez nem lehetséges. Egy olyan hely kell ahol együtt lehetünk. És nekem már van erre egy ötletem. Ami talán most a legegyszerűbb és legjobb ötlet. Sőt az egész éltetem során... Nem, ott csak a második legjobb ötlet. Az első Suga maga és a kapcsolatunk... Amit ezek után se bántam meg. Szeretem...
-Ha-itt viszont köhögnöm kell, kicsit felemelkedem a földtől, hátam tetejét a legközelebbi, vagyis öt centire lévő falnak döntöm.-Haljunk meg...-beszédem még nekem is érthetetlen, halk és folyamatosan elcsukló. Semmi érzelem nincs benne, csak a fájdalom, ami most mindenhol, mindenemet emészti. I-igen... Megakarok halni. Oda jöhet velem YoonGi is. Együtt lehetünk, bezavaró tényezők nélkül is. Ezt akarom...

YoonGi: Figyelem minden mozdulatát, nem hagyják el könnyes szemeim vörös, síró tekintetét. Mikor megszólal szinte tőr repül összetört szívembe, de ahogy végig nézem köhögő rohamát, szívem végleg ketté szakad és... Nem akarok semmit már. Semmit és senkit rajta kívül. Ahogy kimondja csupán két szavas ötletét, nyelek egy nagyot és... Bólintok. Nem érdekel. Ezt akarom. Csak ezt. Hogy vele legyek. Csak vele.
Feltornázom magam ülésbe és neki is segítek ebben, majd leszarva a fájdalmaimat ülök ölébe, és homlokomat övének döntöm. Még utoljára... Még utoljára ilyen közel hozzá. És hamarosan örökre is...
Megsimítom arca imádott vonásait, ajkait mik annyi forró és kedves csókot adtak nekem és mik mindig tudták, mi kell nekem. Gyönyörű szemeit, mik mindig nekem csillogtak és nevettek, majd hajába simul kezem, mi annyi tépésemet és túrásomat bírta már ki. Ő az egyetlen... Ő a tökéletes... Ezt tudtam már akkor, amikor azon a bulin egymásba gabalyodtunk. Tudtam, hogy soha nem kell más, csak ő...

ChanYeol: Kezeimet nehezen, de eltökéltségem miatt mégis könnyebben fonom teste köré. Akármennyire is fájnak combjaim és hasam a nyomástól... Ez mind nem érdekel. Mert megint velem van, érezhetem. Utoljára ebben a világban. Szemeimet lehunyom, egyik kezemet felvezetem hátán, megsimítom nyakát és fülét, onnan ujjaim nekem is hajában végzik.
A puha tincsek közt, mik annyi mindent juttatnak eszembe. De hisz ez csak a haja... Fejemet felemelem és arcát is végig nézem. Megérinteni már nem tudom... Bal kezemben még annyi erő sincs, hogy megemeljem. De legalább gyönyörködhetek látványában. Benne. Benne, aki mindig boldogságot hozott nekem. És most is mosolyognék, mosolyognék és belül kissé azt is teszem. De így is össze vagyok törve, az pedig még kisebbre zúzná szívemet. Bármennyire is tudom, hogy ezek az utolsó pillanataink együtt és mosolyom őt is arra késztetné... De ez se megy.
-Ná-nálad... Van?-kérdezem halkan, miután magammal hozott táskámból előkotorom a fegyveremet.
A fegyveremet, amit tőle kaptam és még ez is róla juttat eszembe dolgokat. Az alkalmat, amikor elmondott mindent a családjáról és az érzéseit ezzel együtt... Azt amikor először sírt... Miattam. Hisz' mindig miattam sír... Könnyeim megint gyorsan kezdenek kibuggyanni szemeimből. Elegem van már...

YoonGi: Nézem és nem bírom elszakítani szemeimet róla. Minden érintése libabőrbe kerget, amennyire erőmből telik megremegek. Nem is akarok mást. Csak hogy ez az arc nézzen rám, ezt az érintést érezzem és ne legyen soha, semmi baj és nyugodtan lehessünk együtt, egy másik világban, ahol nem kell tartanunk senkitől és nem szól bele semmibe senki, soha többet.
Csak bólintok egyet és nadrágom alá nyúlva veszem elő fegyverem, mi mindig nálam van. Mégsem használtam, csak egyszer. És most... Ez a második alkalom lesz a megváltás. Minden elől. Hogy ő csak az enyém legyen, és én az övé. Már mindkettőnk kezében ott a fegyver, mi már vérünktől csillog még jobban. Közelebb csúszom hozzá ölében, érezni akarom mindenemmel, még utoljára.
-E-együtt csináljuk... Jó? Amikor újra a szemedbe nézek... Ne gondolkodj... Csak tégy minket végre a legboldogabbá...-suttogom nagyon halkan, szemeitől nem szakítva el tekintetem.
Kezem nyakára csúszik, ajkaim övéire tapadnak egy utolsó földi csókra. Egy keserédes csókra, mi megpecsételi életünk utolsó perceit... Egy utolsó csókra, mi kifejez mindent, s megmutatja, hogy eddig bírtuk a szenvedést. Ennyi volt... Kezem lassan emelem, és bár remeg... Magabiztosan támasztja a fegyver csövét szerelmem halántékára, mire annyi puszit hinthetek majd, ha végre egy jobb világban leszünk.

ChanYeol: Kezét figyelem, miben már neki is ott díszeleg a fegyver. Az a fegyver, ami az éltemet kifogja oltani, mégis a legboldogabbá fog tenni. Bólintok. Erőmből erre telik és arra, hogy utolsó itteni csókunkat viszonozzam. Megremegek, szívem mintha újra régi formájában dörömbölne mellkasomban. Csak ennyitől. Ilyen egyszerűen képes újra összeszedetté tenni. A hideg fém halántékomnak nyomódik, csókunk mégis még tart. Én is fejéhez emelem a puskacsövet, puha, édes bőréhez szorítva a kemény, rideg fémet.
-Szeretlek, Min YoonGi.-Ajkaink elválnak, szemeim még mindig csukva.
Várok a jelre, ami a válasza lesz. Az utolsó, hogy itt hallhatom, ahogy ő is kimondja... Hogy szeret. Hiszen azért halunk meg együtt. Nem... Nem is halunk meg. Ez egy új, csodálatos, gondtalan élet kezdete lesz. Ujjam már a ravaszon, de még nem húzom meg. Pilláimat felnyitom, tekintete még nem mélyed enyémbe. Még nem...

YoonGi: Amíg csókolom előjön minden emlékem és úgy hiszem, újra boldogság szikrázik fel bennem. Már csak ajkai érintésétől és ettől a lágy, s gyenge csóktól. Mikor elválik tőlem még nem nyitom ki pilláim, hallgatom egy kicsit szapora szívverésem, mi csak a közelében veri így mellkasom. Meghallva hangját, mi tiszta és jól hallható és szavainak jelentését is felfogva, a leggyorsabban eddigi életemben, már kész vagyok annak kioltására.
-Én is szeretlek, Park ChanYeol.-mondom magabiztosan. Mert ez az egyetlen dolog, amiben valaha is teljesen biztos voltam. Hogy szeretem és ő is szeret engem. És ennek az egy dolognak tudatában... Képes vagyok meghalni.
Jobban a fegyverre szorítok, ujjam a ravaszon és veszek még egy utolsó levegőt... Kinyitom szememet, s elmosolyodom. A jelemet leadtam...

ChanYeol: Szemei felnyílnak, enyémekbe fúródnak. Minden érzelem, amit vele kapcsolatban éreztem az a pár hónap alatt, amíg együtt voltunk, egy fél másodperc alatt fut végig rajtam. Gerincemen végigszáguld az a kellemes melegség. Boldog vagyok...
Szabad kezemmel egy pillanat alatt kapok derekához, nem gondolkozom, ahogy mondta, csak csinálom. Vele együtt. Együtt, teljesen egyszerre húzzuk meg a ravaszt. És oltjuk ki ezzel egymás életét. Pillanatnyi fájdalom, amit érzek, onnan már nem tudok magamról.
Milyen a halál? Sötét. Hideg. Magányos.
Meghaltam...

YoonGi: Tekintete még nagyobb boldogságra int, ahogy érintése is. Izgatott vagyok, mégis megvan az a melankólikusan boldog érzés bennem. És minden szerelmem... Lejátszódik előttem minden elcsattant csók és együtt töltött, szenvedélytől fűtött perc.
Karom nyaka köré fonom, és mikor érzem, hogy mozdul én is ezt teszem. Egyszerre hallom a két fegyver durranását és érzem azt a kis fájdalmat, szinte mindenhol testemben.
Ennyi volt. Fekete, s üres, szabad és boldog.
Az életemnek... Vége.

JiWoo: A szívem már rég darabokban hever a mellkasomban, hiszen ez az egész, mind miattam van. Ha tartom a szám, és nem nyavalygok a kis sérüléseim miatt, akkor ChanYeol szülei nem jönnek rá. De elrontottam az egészet és a fiú, aki igen is sokat jelent számomra, most ott fekszik magába roskadva, összeverve, az ajtóban. És most sem teszek ez ellen semmit. Az ellen, ami itt történik a nappaliban.
YoonGi szülei és az édesapámék ellenségek. Ez látszik is beszélgetésnek nem igen nevezhető, szavaik egymáshoz vágásából. Rühellem ezt az egészet. De legjobban magamat utálom, amiért gyenge kislányként szót fogadok apuci minden szavának... Ahelyett, hogy most kint ülnék ChanYeol és YoonGi mellett és olyan állapotban lennék, mint ők. Inkább lennék én is szétverve.
Egy váza repül el mellettem, minek szilánkjai körülöttem hevernek. Férjem szülei se maradnak tétlenül. Itt én vagyok az egyetlen, aki hasznavehetetlen.
Tönkretettem ChanYeol... Vagyis két olyan fiú életét, kikből az egyiket bár úgy mutattam, hogy ki nem állhatom, mégis a szívemhez nőtt. Mert boldoggá tette azt a fiút, akit én csak a látszatban tudtam megmosolyogtatni... Ezért is utálok mindent. Mert nem voltam képes kiállni bármiért is és most itt tartunk... Itt, hogy én magamba fojtva sírásomat rejtőzködöm az egyik sarokban, a szerelmes pár pedig kint szenvedi valószínűleg életük utolsó perceit.
Nem akartam, hogy ez legyen belőle. Azt hittem anyáék nem jönnek rá és egy rossz, iskolai pletyka szintjén megmarad. De nem. Elrontottam egy kis elszólással mindent. Mert nem tudtam magamat tartani...
Durranás. Nem is egy... De olyan, mintha csak egy lett volna. Egyszerre, teljesen ugyanakkor; kettő fegyver elsütésének hangja.
Én vagyok az első, aki mozdul. Kirohanok. De a látvány megállít. A kettő, frissen elhunyt fiú mellé térdelek, véletlenül sem közéjük, kicsit távolabb is testüktől. Nem akarom, hogy amíg távoznak, elváljanak egymástól... Megérdemlik, hogy együtt menjenek. Csak percek múltával mászok közelebb és kezemet a fiúk, általam összekulcsolt ujjaira teszem. Homlokom kézfejemen landol, hangosan tör fel torkomból a keserves zokogás.
-Annyira sajnálom... Én annyira sajnálom, fiúk. Re-remélem ott boldogok lesztek, ahova kerültetek.-Itt még hangosabban sírok fel, egy édes, apró puszit lehelek összefűzött ujjaikra. Annyira nem érdemelték meg, hogy így végezzék... De szeretném, ha a túlvilágon tényleg boldogok lennének.-Sze-szeretlek titeket. Nagyon, nagyon, nagyon... Annyira nagyon sajnálom, amit tettem!!-kiabálom hisztérikusan. El se tudom mondani mennyire megbántam mindent, amit ellenük cselekedtem... Szörnyű ember vagyok.
-Ott, ahol vagytok már együtt lehettek, soha senki nem fog titeket megzavarni.-A szőke fiú nyakához nyúlva leveszem onnan a nyakláncot, min gyűrűje lóg. Felhúzom ujjára, nem szedve szét összeragadt kezeiket. Egy újabb csókot hintek, most már összeérő gyűrűikre. ChanYeol kezéről leveszem az aranygyűrűt és sajátommal együtt, zsebembe csúsztatom. Hangom halkan, de magabiztosan, mindenféle szarkazmus, vagy rosszindulat nélkül cseng fel, teljesen őszintén szólok hozzájuk, hiszen megérdemlik.
-Sok boldogságot.

~ Vége ~

Köszönjük, hogy olvastátok!^3^

Fotózás(-GUCCI) ~ Taorry ~ 3. Rész - Vége

Fotózás(-GUCCI)

Taorry - Tao(ZTao) x Harry(Harry Styles) [OneDirection]
+Zayn Malik, fényképész [OneDirection]

Felosztás: Zsani - Tao     Dalma - Harry
Figyelmeztetés: -

Harry: Folyamatosan fel-leoldva telefonomat nézegetem az időt. Ideges vagyok, meg izgulok, meg minden bajom van... Taonak fotózása lesz, ahova magával visz a fotósa és más ilyen bennfentes emberek ajánlására. Mert, hogy én tökéletes lennék plusz modellnek, a fogalmam sincs milyen ruhadarabokhoz... Igent mondtam, mert csak jobban járok én is meg Tao is, ha nem valaki ismeretlennel lesz, hanem a párjával, velem. Meg jó élmény is lesz, így elsőre elmenni egy fotózásra. Ráadásul modellként.
Amikor az egyik idő-meglesésemnél a nekem megfelelőt mutatják a számok felkelek kanapémról és az ajtóhoz rongyolok, hogy felvehessem csizmáimat. Pár centis sarka kopog a bejárati túloldalán lévő lépcsőfokokon, ahogy elindulok az annyira nem is messze lévő, nagy épülethez.
Egyszerű szürke rövidujjúm alá befúj a hűvös, igen erős szél. Bár nem fázok, hála sötét farmeromnak. Meg a nap is elég erősen süt, ezért felveszem napszemüvegemet, így folytatva utamat a helység felé, ahol már valószínűleg Tao van.

Tao: A fodrász éppen hajamat állítgatja, bár nem tudom minek, hisz az lenne a lényeg, hogy kócos, de mindegy is, legalább nem fog lelapulni. Telefonomat megnézem és látom rajta, hogy párom mindjárt ideér, így felkelek a székből, megköszönve a fodrásznak.  Csak egy köntös van rajtam, egy fehérnemű fotózásra nem kell sok ruha. Fotósom Zayn belibben az ajtón kalapjába színes tollak vannak tűzve, sálát épp most hajította el. Igen... Rá már mondhatom, hogy homokosabb mint én, de mégis bonyolult ez a dolog, hisz ahogy megismerkedésünkkor is mondta irtózik a férfi pénisztől, de ha nőn van egy teljesen műanyag, kevésbé élethű darab akkor benne van. Vannak furcsa emberek. Egy hotelban vagyunk, egy nagyon extrém nagy szobában, amit én bármennyire is nem vagyok olyan szegény csak álmodni mernék róla. Elképesztő...
A bejárati ajtó kinyílik én pedig rögtön egy nagy mosollyal fordulok felé, de mikor párom belép szinte összesek. Ajkaim elnyílnak egymástól, szemeim kikerekednek és meg kell kapaszkodnom, hogy ne essek össze teljesen. Le... Le...  Én... Azt a kurva... Levágatta a kibaszott haját. És most rövid. De tökéletes. És még mindig kurva szexi. Hogy?!

Harry: Felrobogok a harmadik emeletre, kettesével, néhol hármasával szedve a lépcsőfokokat. Megkeresem a jó számmal ellátott szoba ajtaját és meglepően egyszerűen megyek be, hisz' nincs kulcsra zárva.
Rögtön párom meglepődött arcával nézek szembe és egy kicsit sötétebb bőrű, borostás... Férfi méregető szemeivel. Akkor ő a fotós. Mosolyogva veszem le napszemüvegemet és akasztom pólóm nyakába az egyik szárával.
-Hello!-köszönök vigyorogva, mire mindenki ugyanígy köszön nekem vissza. Ja mindenki... Az a négy ember, aki még rajtam és Taon kívül itt van. Taohoz sétálok, közben hajamat hátra túrva. Még furcsa, hogy ilyen rövid és nem göndör... De nekem tetszik. Kell néha az újítás.

Tao: Még mindig szedem össze magamat a sokkból ami nem rég ért. Ajkaimba harapok ahogy haját túrja hátra miközben felém jön, majd mikor elég közel van karjaimat nyaka köré vezetem és mosolyogva fogadom az ajkaimat érő puszikat. Hajába túrok és úgy nézem tovább.
-Ahj... Azt hittem szexibb nem lehetsz.-sóhajtom kicsit elnevetve magamat.-De nyuuu, jól áll. Nagyon is.-mosolygok tovább és megsimítom arcát.-Ő a mai fotósunk, Zayn Malik.-mutattam be és megvárom, amíg bemutatkoznak.
-Ahj, elképesztő, hogy milyen jó modelleim lesznek. Sokat fogunk keresni.-vigyorog ránk.-Nos, Harry, hogy te is tudd, mire jöttél el tudatlan. Ezeket...-tolja el köntösömet alsó részeimről, amin egy sima, fekete, feszülős és nem is kell mondanom, méreg drága alsónadrág van.-...a drágákat kell bemutatnunk pár fotón. Szóval kapsz egy ilyet te is és beálltok valahova pár fotóra.-mosolyog tovább és Harry kezébe is ad egy olyan darabot, ami rajtam van.

Harry: Derekára fogok és szájára kezdek kis puszikat hinteni. Csak kuncogok, majd elengedem, kicsit hátrébb lépve tőle.
-Örülök, hogy neked is tetszik.-mosolygok, majd Zayn felé fordulok.-Harry Styles, Tao barátja.-mosolygok és kezet fogok vele. Érdeklődve hallgatom, amit mond, ugyanis már igen csak érdekel, hogy mikhez fogunk modellkedni Taoval... Akaratlanul nyalom meg számat párom alsóneműje felfedésekor, de szemeim ki is kerekednek, mikor közli, hogy ezeket fogjuk bemutatni. Nem extra, de kurvára feszül... Már Taon is, nem ám hogy akkor rajtam...
Elvonulok a szoba egyik sarkába, hogy átöltözzek és már csak a bemutatandó alsónadrágban menjek vissza hozzájuk. Fejemet lehajtom és úgy állok be barátom mellé, majd nézek fel félve, de mind a ketten engem bámulnak... Sőt még a sminkes és a fodrász csajszi is. Pff, akkor nem kell szégyellnem semmit. Amúgy se szégyellem a testem, meg semmi, de nem vagyok büszke se. Meg nem szoktam felvágni magammal, szóval elég furcsa érzés lesz, hogy félmeztelen képek fognak kikerülni rólam, egy rohadt híres divattervező hivatalos oldalára, meg más egyéb közösségi oldalakra is. Huh...

Tao: Csak mosolyogva nézek rá és megsimogatom arcát. Édesem... Gyilkos tekintettem nézek körbe mindenkire aki őt nézi, mire abbahagyják, majd Zayn az első helyszín, a kanapé felé vezet minket.
-Nos akkor. Egy kedves, mosolygós, játszadozós képet szeretnék, ami később kicsit elfajul.-mosolyog ránk mi pedig a kanapéra ülünk. Elgondolkozva kezdem böködni oldalát, majd csiklandozni is, hogy a "szerepbe" tudjuk magunkat élni.

Harry: Már éppen helyezkednék el kényelmesen, mikor Tao oldalamat kezdi böködni. Visszafogva nevetésemet, vigyorgok csak, oldalamra dőlve a kanapén, megfogva alkarját. Mintha megakarnám állítani... Pedig nem is, mindig élvezem, ha csikiznek. Egyik lábamat a földön hagyom, lelógva a szófáról, míg másikat felhúzva támasztom a háttámlának, így hagyva, hogy látszódjon boxerem tetején annak tervezője. Reklám, az reklám... Közben Zayn kamerájának vakuja folyamatosan villog, aminek gondolatára kicsit bepirulok és a nevetést is abbahagyom, nagy szemekkel nézve a felettem lévőre. Úgyis azt mondta a fotós, hogy 'elfajul'...

Tao: Csak vigyorogva csiklandozom, majd mikor szemeimbe néz abba hagyom és még jobban felé mászok, egyik lábamat csípője mellé támasztva térdemen, másikat pedig lábai között hagyom, így elég jól látszik a reklámozott termék márkája. Kezeimet oldalánál hagyom, míg lejjebb hajolok hozzá és elővigyorodva édesen nézem szemeit tovább.
-Oké, most, Harry kezet kérnék, valahova lentre, mindegy hol, a te barátod, a teste a tiéd, nem szólok bele.-hallom Zayn hangját, mire kicsit felnevetek, de csak.tovább nézem, néha változtatva fejem állásán. Okéé, kezdek begörcsölni... De még nem vészes.

Harry: Teszem, amit Zayn kér. Párom combjának hátuljára simítom egyik kezem, így lehetővé téve, hogy tenyerem útját is lefotózza. Akaratlanul markolok kicsit Tao combjába, lehunyva szemeimet. Felülök és Zayn felé fordulok, ahogy mondja, hogy ez ennyi és még épp belefér egy kis puszi párom szájára, amíg átgondolja, hol legyen a következő helyszín.

Tao: Halkan sóhajtok ahogy combomon érzem meg kezét és ajkaimba harapok ahogy meg is markolja kicsit. Viszonozom a puszit és kiengedem magam alól, majd várom, hogy hova megyünk következőleg, félig Harryre dőlve.
-Hmm... A konyhába megyünk, gyertek. Egy-egy külön és egy-egy együtt.-mosolyog és felkel, hogy ott is körül nézzen, hogy hogy állít be minket. Addig is új boxert kaptunk, most én kaptam egy fehéret, míg Harry egy sötétkéket. De azért jó, mert a márka név az ellentétes színnel van, szóval nekem kék, neki pedig fehér. Csatlakozunk a konyhába Zaynhez, majd én az asztalra kerülök, Harry pedig a székre. Harryvel kezdi, addig és én mosom a nekem szánt epreket.

Harry: Vigyorogva kelek fel és váltom át az alsónadrágot. Hm, ez jobban tetszik, mint a fekete... Beballagunk mi is a konyhába, ahol leülök az egyik székre és Zayn már kezd is fotózni. Azt sem tudom, mit csinálok, a testem magától mozog, hogy különböző helyzetekben lehessen. Nem a fotózkodás lesz a kedvenc közös elfoglaltságom, Taoval, de egy kis tapasztalat szerzésnek elmegy... Végez velem a fotós és áttér páromra, kinek látványát, most kiélvezhetem. Felkelek, hogy a közös képek is meg legyenek és a pultnak támaszkodom, annak háttal, szorosan állva Tao mellé. Fejemet felé fordítom és úgy nézem, mozdítva néha fejemet. Míg ő ugyanabban a pózban marad, mint amiben én voltam az előbb én csípőmet döntöm a pult oldalának, párom felé fordulva, és átölelve, továbbra is arcát nézve.

Tao: Csak lágyan fordulok felé, mindig máshogy ahogy a vaku villog, majd az utasításra felülök a pultra és magam elé, lábaim közé húzva Harryt pózolok párat vállára dőlök, nyakánál ölelem át, vagy éppen odahajtom fejemet. Közelebb csúszok hozzá a pulton ahogy Zayn oldalról fotóz minket, nem kérve meg, hogy nézzünk a kamerába, csak előre. Mikor ez kész ránk mosolyog, majd megy is tovább, hogy kitalálja hol legyenek a következő fotók. Párom nyakába hajolva adok rá pár csókot és átölelem, kicsit bepótolva a szeretet adagomat.
-Mit csináltál ma, amíg nem jöttél ide?-duruzsolok fülébe, tovább ölelgetve őt. Most jól esik...

Harry: Csak pózolok ahogy érzem, majd mikor ezzel is készen vagyunk, Zayn magunkra hagy, amíg kitalálja, hol leszünk a következőkhöz. Megfordulok Tao ölelésében, így szembe kerülve vele és combjaira teszem kezem mosolyogva.
-Vásároltam, meg a boltban voltam... A főnök meg a lányok a boltban nem hitték el, hogy ma azért nem érek rá, mert veled jövök egy fotósorozatra.-nevetem és egy kis puszit adok állkapcsára.-Ja meg fodrásznál, de azt észre vetted.-kuncogok és hajamhoz nyúlva kócolom az kicsit össze és ellépek a pulttól, ahogy megkapjuk az újabb, reklámozásra váró darabokat. Nevetve forgatom meg a kezemben a lilás-rózsaszínes boxert és Taora nézek kétségbeesetten, de vigyorogva, majd megint átvedlünk.

Tao: Csak mosolyogva és néha felnevetve hallgatom őt, közben édes arcát elemezve. Jobban látszanak az arca vonásai így... De még mindig ugyan olyan jól néz ki és ugyan olyan szexi számomra. Mikor meglátom kezében a szép színes alsót csak kuncogok, majd enyémet, ami párduc mintás felkapom magamra.
-Jesszus anyám... Összenyomja a fenekemet. Mi a szar? Ez a férfiaknak kitalált, nemi erőszak védelem?-nevetek, majd a hófehér lépcsőhöz megyünk, ahol a következő fotók lesznek.
-Kreativitásotokra hagyom, ami jól esik. Oh és Tao, lesz egy képed a fürdőben egyedül egy limitált kiadással.-kacsint rám Zayn, mire elvigyorodom. Előre félek, de hát na... Limitált, azok jók. Jónak kell lenniük.

Harry: -Dehogy, csak van, mit összenyomnia.-kacsintok rá, megsimogatva fenekét. Leülök egyik lépcsőfokra Tao mögé, de úgy, hogy ne takarjon, majd pár kép után, lecsúszok mellé. Átkarolom és közelebb húzom magamhoz, míg másik kezemmel az eggyel feljebb lévő fokon könyökölök. Így nézünk mind ketten a kamerába, majd arcához hajolok lehunyva szemeimet és orromat nyomom arcának, mintha megakarnám puszilni, közben oldalát cirógatom ujjaim hegyével, csak észrevétlenül.

Tao: Pózolva a lépcsőn néha halkan felkuncogok, majd mikor nekem nyomja orrát csak mosolyogva forgatom meg szemeimet a kép érdekében, majd még pár fotó után itt is végzünk. Megkapom a dobozt, majd felmegyünk mind az emeletre. A fűrdőben kinyitom a dobozt, amiben egy full arany, csillogó boxer vár, fekete és tigris mintás betűkkel.
-Na neee.-mondom magamba, még nem látta senki. Felhúzom, majd beengednek mindenkit. Vigyorogva vagyok kész mindenre, így először a mosdó kagylóra és annak pultjára kell hasalnom, pár tükrös kép is készül, majd beállítanak a zuhany alá. Az alsónadrágot nem, de mellkasomat és hajamat bevizezik, majd így pózolok tovább. Még merészebben a vizet is rám engedik kicsit, majd úgy tűnik, hogy itt készen vagyunk.

Harry: Hogy annyira azért ne érezzem magam rosszul felveszem pólómat és úgy megyek a többiek után. Éppen időben. Tao kész van... És én is. Szám szó szerint tátva marad a boxer látványára, vagyis Taoéra, ahogy azt a ruhadarabot viseli... Az ajtófélfának dőlve, kezeimet mellkasom előtt keresztezve figyelem, ahogy Zayn fotózza. Szinte már bámulva páromat, folyamatosan... Nem tudom róla levenni a szemeimet. Ahj, Tao drágám, miért nézel ki ilyen jóól?

Tao: Zayn kicuccol a fürdőből, majd várakozásra kér minket egy kis időre, amíg a hálót rendbe szedik. Harry elé sétálok és csak vigyorogva nézek rá.
-Na, tetszik?-lépek hozzá közelebb, egy törölközővel törökgetve magamról a vizet, majd nyakamba rakom és orrommal bököm meg arcát kicsit egy pusziért, amit meg is kapok, majd átölelem csak gyengén derekát.

Harry: -Te? Imádom.-suttogom fülébe vigyorogva, ahogy én is átölelem és megkapja pusziját. Elveszem tőle a törölközőt, miután elengedem, hogy megtöröljem vizes kezeimet és kicsit pólóm aljáról is eltüntessem a nedvességet.

Tao: -Bocsi.-mosolygok rá sajnálóan, majd teljesen megtörölközve és hajamat is gyorsan megszárítva majd besztájlolva megyek én is a hatalmas gyönyörű hálóba. Megkapjuk a sima, sötét színű boxereket, majd befekszünk az ágyba.
-Nos, mindenfélét szeretnék ami lehetséges, a szexiket tartogassátok utoljára.-mosolyog ránk Zayn, majd a kezébe fogja a kamerát és állítgat rajta kicsit.

Harry: Fejemet csak rázom bocsánatkérésére és követem a hálószoba felé, közben levéve pólómat. A szobában megint átvedlünk és bevetjük magunkat az ágyba.
Eleget téve Zayn kívánságának csinálunk még vagy tíz képet, mindenféle pózban. A végére érünk ő pedig a sminkes és a fodrász lányokkal elmegy enni, minket itt hagyva, hogy visszaöltözhessünk és a többi.
Tao felé fordulok egy nagy vigyorral és őt a hátára fordítva mászok fölé, csípőmet övéhez nyomva.
-Nagyon szexi voltál abban az arany csodában.-suttogom fülébe, megjutalmazva azt egy puszival is, majd egész testén végigmegyek ajkaimmal, hogy újra kényeztethessem, amire már egy ideje nem volt időnk...

Tears of Life ~ 14. Rész

Tears of Life

Figyelmeztetés: Szexuális utalások és trágár beszéd használata.

ChanYeol: Megint egy késő hajnali tanulós estét tartok, mert miért ne. Nyugodtan írom a füzetembe a házit, a teámért nyúlok, de ekkor szemem sarkából meglátok valami. Valamit, amit lehet nem kellett volna... Rögtön felkelek a székből, hogy a szoba másik sarkába bújjak a veszély elől. Mit keres egy kurva pók a szobámban?!? Ráadásul egy ekkora.
Remegve mászok az ágyig, szemeimet egy pillanatra se véve le az állatról. Telefonomon már megszokásból írom be a számsort és kezdem hívni.
Majdnem egy hete nem láttam, nem volt iskolában az összeveszésünk óta. Hiányzik, de... De mindegy.
Pár csöngés után felveszi, álmos, rekedt hangját meghallom, ahogy morog valamit, mire szívem kihagy egy ütemet.
-Yo-YoonGi...-mondom remegő hangon, visszabújva a sarokba, ahol biztonságban vagyok és csak bámulom a nagy feketeséget.-Va-van egy pó-pók... Egy kurva pók, a szo-szobám-ban...-dadogom már szinte sírva. Rühellem  a pókokat. Kurvára rühellem. Nem érdekel, hogy egy hete nem találkoztunk és össze is vesztünk. Leszarom, csak... Csak mentsen meg... Szeretném, nagyon.

YoonGi: Egy jó pár napig nem voltam magamnál, csak két nap alvás után keltem fel. Utána pedig olyan kicseszett szarul voltam, hogy inkább nem mentem suliba. Csak sírtam, kicsit talán magamba roskadtam és végig gyűrűm helyét simogattam vagy visszagondoltam dolgokra. Aminek sírás lett a vége mindig, ameddig el nem aludtam. Egybe folyt az éjszaka, a nappal... Korom sötét van mindig a szobámban. Csoda, hogy anyám nem sejt még semmit... De mindegy is. Most más dolga van úgy is... Nem tudom mi, de elment. Ő ment el és nem apa, így vele vagyok. Ő pedig leszar, amire meg is kértem. Szóval megvagyok... Már el is alszom sok óra próbálkozás után, amikor megszólal telefonom és egy régen látott kép villan fel rajta.
-Mm...?-veszem fel gondolkodás nélkül, majd ahogy meghallom hangját, szinte tudom, hogy még mindig nem aludt el, amióta reggel felkelt. Végig hallgatom, mit mond és veszek egy nagy levegőt. Fél kettő... Végül is nekem mindegy mikor, mi van.-Húsz perc.-sóhajtom nagyon halkan a telefonba és leteszem. Nem beszéltem eddig csak ordítoztam. Persze, hogy semmi hangom sincs. Felkelek és szekrényemhez lépek, ahonnan kiveszek egy rövid nadrágot meg egy fekete farmert. A farmert felhúzom, minden ami eddig volt rajtam a hét eleje, vagyis inkább az a nap óta rajtam maradt, bár nem igaz teljesen, mert egyszer muszáj volt egy hideg zuhanyt vennem és akkor kimostam. Szóval nem használt meg ilyesmi... Felveszek még egy pulcsit és annak zsebébe tömöm a nadrágot, amit még kikészítettem és így indulok el egy bakancsba bújás után.
Végig járom a fél várost busszal, majd mikor kiszállok a rég látott ház előtt, rutinosan teszek mindent, majd a lakás ajtaja elé érve, csak egyszerűen lökök rajta egy erősebbet és már bent is vagyok. Leveszem cipőmet és őt kezdem keresni. Nem meglepően a hálóban van. De még fel kell készülnöm kicsit, így lassan megyek be.

ChanYeol: -Si-siess...-motyogom, bár már letette. Arcomat félig eltakarva tenyereimmel figyelem, hogy meg ne mozduljon, vagy ha mégis megteszi, akkor ne felém, vagy úgy, hogy eltűnjön a szemeim elől. De mégis elkezd mászni, én pedig felugorva ültemben helyezem magam biztonságba a párnám mögé, szorosan ölelve azt magamhoz, már folydogáló könnyekkel. Rühellem. Annyira nagyon utálom. Miért most kellett ennek idejönnie?!
Lépteket hallok, majd meg is látom szemem sarkából az azokhoz tartozó testet. Szívem hevesen kezd verni, fejemet felé fordítva, kapom rá szemeimet. Teljesen remegő kezemet kinyújtva mutatok az átlósan, velem szemben lévő sarokhoz, ahol szerencsére még mindig ott van az a szörnyeteg. Félelemtől és könnyeimtől csillogó szemekkel nézek az ő fáradt tekintetébe, amikor pedig elindul a falhoz, párnámat még jobban mellkasomhoz szorítom, államat, számat és orrom egy kis részét eltakarva azzal.

YoonGi: Beérve a szobába rögtön tekintetembe ágyazódik az övé és én is arra nézek amerre ő. Oké, ez egy elég nagy dög, ha nem ekkora lenne szerintem fognám magam és elhúznék... Talán, de igen, ez egy elég nagynak mondható pók. Egy pók. Egy pók miatt vagyok itt.
Csak sóhajtok egyet és kimenve a konyhába fogok egy poharat, amit szinte sosem használ és visszamegyek. Fogok egy papírt a sok közül, ami íróasztalán van, majd felállok rá és egy kis szenvedés árán beleimádkozom a pókszabásút a pohárba a papírral. Mikor megvan tenyeremet rátapasztva fogom egy kezembe a poharat, majd leugrok az asztalról és kimegyek az erkélyre vele, ahol nemes egyszerűséggel dobom a nagy világba, majdnem a pohárral együtt, de az végül megmarad. Lerakom a kinti kis asztalra, majd a korlátnak támaszkodva levegőzök egy kicsit, közben az utolsó slukkra is rágyújtva. A legutolsóra életemben. Nem kell több. Nem függök tőle. Csak most kell... Még azt se tudom, maradok-e vagy sem...

ChanYeol: Nagy szemekkel, félve és halkan sírva figyelem akcióját, kicsit megkönnyebbülve és elengedve magamat kissé, amikor végez és elviszi, tőlem jó messzire. Bármennyire is mennék most utána, nem bírok. A lábaim még mindig annyira remegnek, hogy már felállni se bírnék szerintem. Így csak várok, amíg befejezi cigije elszívását, közben folyamatosan ide-odakapkodva fejemet, hogy biztos legyek benne, máshol nincsenek ilyen gyilkos lények. Ez után mindig ilyen vagyok. Kell egy-két óra, vagy egy teljes nap, mire teljesen megnyugszom, hogy nincs körülöttem több ilyen dög.
Látom YoonGit bejönni az erkélyről, így őt bámulom, most már kicsi boldogságtól csillogó szemekkel, úgy nézve rá, mintha az életemet mentette volna meg az a bizonyos szőke herceg -bár ezt is tette, de ez mellékes. Csak simán elsétálna mellettem, hogy haza menjen gondolom, de még éppen elérem ujjaim hegyével lábszárát. Mint egy elveszett kiskutya nézek fel rá, könyörgően, hogy ne menjen. Lassan feltérdelek és úgy mászok hozzá, csípőjénél ölelve meg, fejemet hasára téve. Szipogok párat, majd csak azután szólalok meg, azt is eddigi legérdekesebb, vékony hangomon, szinte csak suttogva.
-Köszönöm...

YoonGi: Végezve visszamegyek, majd már mennék is haza, de megállít egy érintés, mitől mindenem megfagy. Lenézek rá, szinte már könnyek kezdik szemem szúrni, de megállítom őket mind. Elég volt már a könnyeimből... Mikor viszont megölel úgy megindulnak, hogy már nem érdekel. Lehunyom szemeimet és elfordítva fejemet egy kicsit, törlöm ki szemeimből könnyeimet.
-Nincs mit.-bólintok rekedt hangomon és újra ránézek. Csak nézem és nézem, majd ahogy a jég megtörik és nem bírom tovább egyik kezem még mindig selymes tincsei közé túrom és sóhajtok egy nagyot. Hmm... Azt hiszem, muszáj lesz maradnom, nem? Mintha olyan nagyon  ellenkeznék... Leveszem pulcsimat. Az ő ruhái vannak rajtam, csupán a farmer az enyém.

ChanYeol: Halkan mormogva, szemeimet lehunyva kezdek jobban lenyugodni, főleg ahogy hajam érintést kap. Karjaimat szorosabban fonom csípője közé, térdeimmel kicsit közelebb csúszva még hozzá, miután lekerül róla pulóvere. Annyira hiányzott...
Fejemet megemelem, egyik kezemmel elengedem. Nyakamból észrevétlenül varázsolom le a láncot, rajta az ő gyűrűjével és másik kezemmel is elengedve ülök sarkaimra. Felnézek rá, megint elkezdve könnyezni látványára és újra remegésbe kezdve teszem egyik tenyerébe a gyűrűt, ujjait behajlítva és mindkét kezemmel fogva övét. Nagyot nyelve szívok egy hatalmas adagnyi levegőt tüdőmbe, számon keresztül, ahogy homlokomat csípőjének döntöm és egyre jobban rákezdek a sírásra. Aish, a faszomat már...

YoonGi: Befejezem simogatását mikor elenged és csak nézem tetteit. A hiányolt gyűrűm visszakerül hozzám, mire egy kis mosoly szökik arcomra és levéve azt a láncról teszem helyére, kezemen. Nézem és már érzem is ahogy egyre jobban sírni kezd, mitől szívem megszakad és nem érzem úgy, hogy megérdemelné ezt a helyzetet, bár... Semelyikünk sem érdemli meg. Karját megfogva húzom fel az ágyra, ahol leültetem és mellé ülve húzom magamhoz, hátát simogatva és vállait, ahogy nyakamban sír már tovább.

ChanYeol: -Sah-sajnálom...-szipogok és lassan elhúzódom nyakától, fejem rögtön lehajtva és elkezdve törölgetni megállíthatatlanul folyó könnyeimet.-Ji-Woo volt...-akadok meg a lány neve közben, ahogy elcsuklik hangom.-Neh-nem kellett volna, r-rád fognom... Csak... Csak nagyon felidegesített és... Hi-hinnem kellett volna abban, hogyh biztos nem teh voltál...-Törölgetem még mindig könnyeimet, nem bírva rá nézni, direkt takarva arcomat szemei elől. Szégyellem magam. Rohadtul szégyellem. Émelyegni kezdek, fejem zsong, ahogy visszagondolok a hétfőn történtekre. Mindjárt elájulok esküszöm... Kicsit oldalra fordulok, hogy megölelhessem végre normálisan is, erősen, szorosan húzva magamhoz, mélyen szívva magamba bódító és számomra még mindig nyugtató hatású illatát.

YoonGi: Elengedem mikor ő elhúzódik és minden szavára figyelek. Tudhattam volna. Megfordulhatott volna a fejemben, de mégsem, mert nem akartam jobban veszekedni. De... Aish... Csak megvárom, míg befejezi mondatait és mikor megölel, ölébe mászva bújok hozzá még jobban és húzom is magamhoz szorosabban.
-Semmi baj... Semmi baj... Hagyjuk. Gondolhattam volna, hogy ő volt. NamJoon pedig még rásegített, hogy foglalkozzanak vele. Engem is idegesít ez a dolog és nem tudom, mi lehetne, szóval... Majd lesz valahogy, jó? Kitaláljuk...-mondom mindig megköszörülve torkomat, hogy visszanyerjem hangom, majd halántékára nyomok egy csókot.

ChanYeol: -O-oké...-motyogom, könnyeim már kezdenek elapadni. Még nem teljesen, de már jól halad. Szám szélei kicsit megrándulnak, felfelé kanyarodva kissé a puszi érzésére. Hm, hiányzott, tényleg. Fejemet vállára támasztom, arcommal a nyaka felé, orrommal kedvesen kezdve cirógatni bőrét. Kicsit lefelé fordítom fejemet, hogy úgy fogjam meg kezét, melyen újra ott díszeleg a gyűrű, mi miatt szívem megint hevesen kezd dörömbölni mellkasomban. Számhoz emelem kezeinket, gyűrűinkre csókolva, ahogy azok összeérnek, összekulcsolt ujjaink miatt. Hmm...

YoonGi: Szinte kiesik szívem a helyéről, nem tudom kordában tartani heves dobogását. Bólogatok kicsit rövid válaszára és elmosolyodom ahogy nyakamat simogatja orra hegyével, kicsit kiráz a hideg is. Lefelé vezetem tekintetem, homlokomat feje búbjának támasztva, mikor megfogja kezemet és szinte könnybe lábadnak szemeim, mikor megérzem ajkait bőrömön, a kedves gesztusban. Most én temetem fejem nyakába és megszorítva kezét ölelem szabad kezemmel, nyakába dörgölőzve, hogy könnyeimet eltüntessem.
-Me-meow...-mosolyodom el kicsit és véve egy nagy levegőt lenyelem minden könnyemet. Nem fogok sírni. Nincs már miért...

ChanYeol: Halványan mosolyogva élvezem dörgölőzését, szabad ujjaimmal derekát cirógatva.
-YoonGi cica...-motyogom fülébe kicsit kuncogva és kezét nem engedve el ölelem magamhoz megint, persze úgy, hogy azért neki se legyen kényelmetlen.-Szeretlek.-suttogom, számat még mindig fülénél tartva, majd az elé adva egy puszit, fejemet övére döntöm. Örülök, hogy ilyen gyorsan megoldunk dolgokat. Mármint nem teljesen, de hh, sikerül...

YoonGi: Jól esik... Minden, amit csinál velem. Kuncogok ahogy meghallom közvetlen fülem mellett hangját és kiráz a hideg is.
-Én is szeretlek, Channie...-suttogom és már vigyorgom is a puszira. Könnyen oldjuk meg a konfliktusokat... Ha csak félig is. De hát jobb előbb. Nem bírjuk ki egymás nélkül.-Hiányoztál, te balfasz.-sóhajtok elengedve magam és karjaiba folyva szinte.

ChanYeol: -Persze, rögtön sértegessél is.-puffogok, megjátszva sértettségemet.-De akkor, ha én vagyok a balfasz, akkor te a jobb. Nem csak, mert amúgy is jobb vagy nálam...-kuncogok, fejemet kicsit vállába verve. Ez... Nagyon jó volt, ChanYeol. Önpacsi!

YoonGi: -Aish, baszd meg!-nevetek fel akaratlanul és mellkasába vágok összekulcsolt kezeinkkel, majd felemelve fejemet nézek szemeibe.-Nem vagyok én semmiben sem jobb nálad. Fasz igen, de jobb egyáltalán. A tökéletes mindig is te maradsz.-ejtek rá egy szerelmes mosolyt és orromat hozzá dörgölöm övéhez, ehhez fejemet rázva. Majd kuncogva fekszem vissza helyemre.

ChanYeol: -Most nem. Ezért nem.-biggyesztem le alsó ajkam, mikor mellkason vág, de elvigyorodom a végére.-Hát öhm... Khm... De.-nevetek, kicsit megvakargatva tarkómat mindent sejtetően.-De hát kinek, mi.-mosolygok és miután visszatelepedik, egy kis csókot lopok ajkaitól. Oh... Hiányzott. Komolyan. Egy hét alig telt el és ezt nem bírtam ki úgy, hogy most ne kapjak szinte rohamot szívem heves dobogásától. Hh, ez van.

YoonGi: Csak kuncogok szavaira. Perverz állat... Csak nyugodtan fekszem nyakában tovább mikor szinte szívrohamot kapok attól az egy kis puszitól. Naa neem, Park ChanYeol, ez moly fing. Kicsit felélénkülve emelem fel fejem újra és állát kedvesen megfogva húzom ajkaimra őt és lassan kezem csókolni, ugyan is úgy nehéz, hogy megremegek és gyomrom is bucskázik ezzel egy időben.

ChanYeol: Szintén lassan, szerelmesen csókolom vissza, kezemet arcára simítva. Nem változtatok azon, ahogy elkezdte. Minek? Ez így jó most... Nagyon is.
-Itt alszol?-húzódom el tőle mosolyogva, szemeimet csak félig nyitva fel, még túl kábultan érezve magam. Kicsit oldalra pillantok, majd vissza rá.-Fél három...-suttogom és hátra dőlök az ágyon, húzva magammal őt is, vigyorogva.

YoonGi: -Egyértelmű nem? Ezek után hülye lennék elmenni. Hisz' a haza nekem itt van, nem?-vigyorgok én is ahogy eldől és én így rá kerülök. Kicsit kuncogok, majd újra megcsókolom. Most csak tartom ott egy darabig ajkaimat, majd elválok tőle. Szemeibe nézek és szabad kezemmel is megtámaszkodom mellette, hajába túrva kicsit.-Cuki vagy barnán... Kis medve bocs.-kuncogok.

ChanYeol: -Amúgy is az vagy, nem kellene ahhoz elmenned innen.-nevetek behúzva nyakamat, mielőtt még megverne és kicsit tovább tartom ajkait enyémeknél, hogy tényleg ne legyen a bántalmazásomra kényszere.-Kis, mi?-nevetek, kihangsúlyozva a kis szót. Én meg a kis jelző nem férünk össze. Hh, hogy is férnénk.

YoonGi: -Huuu, te...-morgok magamban és már csapnám agyon, de megkegyelmezek végül miután gyengéimre tér. Nem tudom csak... Függök a csókjától vagy nem tudom. Bármit képes lehetne tenni velem egy-egy után.-Maci bocs. És igen, kicsi. Szokták ezt mondani igazi jelentés helyett is, he.-nevetek megnyomkodva az orrát

ChanYeol: -Ooh, így már értem miért mondják rád mindig, hogy egy igazán nagy barom vagy. Mert csak képletesen használják, hogy nagy.-nevetek igen durván, szabad csuklóját megfogva, míg övével összefűzött kezemet megfeszítem, hogy ne tudjon lecsapni. Ne is tegye. Basztathatom, még mindig idősebb vagyok. Nem mintha érdekelne, vagy figyelnénk erre... De akkor is, ha kel kihasználom. Hehe.

YoonGi: Már készülnék arra, hogy most nagyon megverem, de végül nem teszem, mert lefog és nincs erőm ellenkezni ellene.
-Olyan izé vagy, Park ChanYeol. De komolyan. Ha nem is bal, de fasz biztos. Hát nem igaz. Chh...-fonom össze kezeimet mellkasom előtt és felfújva arcomat csücsörítek is egy kicsit. Rohadék... De imádom ezért is...

ChanYeol: -Volt kitől tanulnom.-Vigyorodom el. Megsimogatom felfújt pofiját, majd nekem szinte felkínált ajkaira adok édes puszikat, amíg fel nem adja, annyira nem is hiteles durcizását. Megint megsimizem arcát, most már csak mosolyogva aranyosságán.

YoonGi: Csak szemeibe nézek, de nem bírom már tovább ahogy puszikat kapok. Újra karjaiba és kezébe olvadok. Visszabújok hozzá, keze újra enyémben pihen és mosolyom újra rajtam van.
-ChanYeol. Chan-Chan, Yeol-Yeol.-mosolygok csak mondogatva valamit, hogy beszéljek. Nem tudom. Visszajön a hangom még jobban.

ChanYeol: -Jézusom, el ne kezdj így hívni, mert falnak megyek. Aztán annyi a pisze orromnak.-fintorgok, de szabad kezemmel arcát simogatom tovább.-Én még lehet belekezdek, hogy Yoon-Yoonnak hívjalak.-kuncogok fel és fejemet kicsit hátra dobom a felgyülemlő emlékekre, amik saját magának adott becenevével kötődnek össze. Édes... Yoon-Yoon...

YoonGi: Csak felnevetek és megrázom fejem, tudatva vele, hogy biztosan nem fogom így hívni. Viszont mikor megemlíti azt a nevet csak felkuncogok és egy kicsit felhörgök.
-Így hívtam magam kicsinek, persze, hogy félig részegen ezzel dobálózok. De azért, amiket akkor kimertem mondani.-nevetek fel.-Ohh, Istenem még jó, hogy kibasztad belőlem az alkoholt... JA VAGYIS.-kezdek el köhécselni.-Mert akkor tuti jobban hatott volna és még hülyébb lettem volna. Meg kb elmeséltem volna, az idézőjeles házi pornónkat.-nevetek tovább.

ChanYeol: -Az életedet is kibasznám belőled, Min YoonGi.-motyogom orrom alatt, hogy ne hallja meg. De mindig mindent meghall, amit nem kéne.-Már ha nem fáradnék el ilyen hamar... Ahh, öreg vagyok én meg ahhoz, hogy ne fáradjak ki...-Nevetek hangosan, nem gondolva komolyan, persze.-Az meg igen is egy házi pornó. Nincs benne semmi, ami kifogásolható lenne. Mintha profik lennénk... Ah, már rég gazdagok lennénk azzal...-nevetek vele együtt.

YoonGi: Csak szélesen elvigyorodom szavaira és nyakába bújok.
-Oh, kérlek... Khm... Khm...-köhécselek kicsit csak halkan.-Miről beszélsz? Ugyan már, ne nevettess. Bírnád te, csak fel kéne húzzalak ugyan úgy, mint a múltkor.-vigyorodom el. Ahh, Istenem az egy nagyon tökéletes együttlét volt. Azt hittem már nem is igaz, pedig az volt. Már a gondolatára is eltudnék menni... A tekintete, a tettei, a...  Ahahaa... Inkább nem gondolok erre, mert baj lesz.-Mmm, milyen igaz. Pedig azért az még az elsők között volt, nem?-kuncogok. Nem emlékszem pontosan.-De hát illesz hozzám, be-khhmm-lém-khmm, szóval ez alap, hogy a szeretkezéseink profik. Hisz' tudjuk, miért őrül meg a másik. De azért durva hangom van rajta. Olyanokat csalsz ki belőlem, amit pornó színészek megjátszanak. Mint egy rossz ribanc.-nevetek.-Mondjuk mondták már, de na.-rántok vállat kuncogva kicsit még mindig.

ChanYeol: -Na jó, ezt a témát itt zárjuk le.-emelem meg kicsit hangomat, csak pár perccel mondandója befejezése után szólalva meg, halántékomat masszírozva.-De amúgy igen, az vagy.-teszem még hozzá nevetve, most már nem fogva le, ha meg akarna ütni. Akkor inkább verjen meg, csak hagyjuk ezt a témát, mert nem lesz itt alvás akkor... Aish, Min YoonGi, mit teszel velem...?

YoonGi: -Chhh...-ütök egy nagyobbat mellkasára, de csak mosolyogva dőlök neki újra. Nem bántom na... De igaza van, jobb, ha befejezzük. Fiatalok vagyunk, kedves ChanYeolnak pedig nem kell sok, hogy rávegyem, de most nem... Most hagyjuk. Csak hozzábújok és felemelve fejemet adok arcára egy puszit, majd ajkaira is és visszafekszem rá. Nyehh... S
Nem akarok soha felkelni.

ChanYeol: Csak nevetek ütésére, mi bár erős volt, annyira nem fájt. Annyira. Hátát simogatom hagyva és élvezve puszijait. Szorosan ölelem magamhoz, oldalamra fordulok, így ő lecsúszik rólam, már ő is oldalán fekszi, míg én még mindig csak szorosan tartom magamnál. Nyakához bújok, szemeimet becsukva, mosolyogva és lábamat is átdobom testén, oldalánál, ezzel is biztosra menve, hogy közel tudhatom magamhoz. Élvezem... Igaz, hogy még ég a villany és most már alig kell pár perc, amíg elalszunk, főleg neki, de nem érdekel. Én fel nem kelek, őt meg nem engedem el magam mellől. Égve marad, nem mintha zavarna akárkit is... Max. kicsit magasabb lesz a villanyszámla, bár így is vannak esték, mikor így alszok el, szóval nem nagy gond.

YoonGi: Csak ellazulva hagyom minden mozzanatát és mikor elhelyezkedik szorosan ölelem magamhoz én is és lábaimat szintén úgy rendezem, hogy belé akadjak jó sok helyen és így is szorítsam magamhoz. Már szinte alszom is ebben a kellemes helyzetben, amikor valami még mindig zavar. Kiveszem a párnát a fejem alól és a szó, szoros értelmében hozzábaszom a villanykapcsolóhoz, így kellemes sötétségbe, de a hold miatt, mégis esti fényekbe borítva a szobát. Egymás karjaiban, semmi távolsággal, csak a szuszogásokat és a lágy morgásokat hallva. Ez kell nekem... Csak is ez... Ő, a karjai, a szeretete, a hangja, a csókja, a jelenléte... Más nem.

Oppa?! ~ ChanHunSoo - 18+

Oppa?!

18+

ChanHunSoo - ChanYeol(lány!) x SeHun x KyungSoo(D.O) [EXO]

Figyelmeztetés: Gender bend(er), threesome, szexuális tartalom.

Hűvös péntek este volt. Az idő csípős volt így a nyár végére érve, és egyre közelebb kerülve szeptember első napjaihoz, de ez nem akadályozta az embereket. Tömegestül tódult mindenki a szórakozóhelyekre, magukat csipkedve és melegítve párjuk, legjobb barátjuk, esetleg egy idegen testéhez bújva. A lányok mind magassarkúban és aprócska ruhákban, míg a fiúk lazábbra fogva magukat álldogáltak. Mindenki egybe olvadt a hasonlóságuk miatt, az este sötétjében.

De ott volt az a lány, aki kiemelkedett a többi közül. Nem, nem csak azért, mert magas volt, a neméhez és a körülötte, hajukat tekergető, hangosan rágózó lányokhoz képest. Hosszú, fakó, cseresznye vörös haja háta közepét csapdosta, lenőtt, hosszú frufruja, szépen kifestett, nagy szemeibe lógott. Testalkata nem olyan volt, mint a többi lányé, teltebb és formásabb volt, nem volt meglepő, hogy mindenki megnézte.
Egyedül volt, a telefonját nézegette, amíg a sorban Ő nem következett. Füle mögé tűrte arcába lógó tincseit, mik egy helyen sötétebb vörös árnyalatot vettek fel, telt ajkait fedő rúzsa kenődött a hajszálakra. Készségesen mutatta meg a személyijét és kapta meg a kellő karszalagot. A kétajtós szekrény méretű, kidobó férfi édesen mosolyogva engedte be a klubba a lányt, ki be is lépett a meleg levegőre, közben a férfi tekintetét érezve testén.
Nem tűrte jó szemmel ezt a lány mögött álló, két fiú. A két legjobb barát is úgy tett, ahogy Ő és követték az alkohol szagtól bűzlő épületbe. Nem terveztek sokáig maradni, ugyanis már találtak maguknak kiszemeltet. A lány rögtön megmozgatta mindkét fiú fantáziáját és nagyon tetszett nekik a stílusa.
Rövid, fekete farmernadrágja kicsit nagy volt rá, de a benne lévő öv megtette a hatását. A szintén bő, de mellein feszülő fehér anyag, mi megmutatta lapos hasát és fehér bőrét, elkápráztatta SeHunt és KyungSoot. A két barát összenézett és egyet bólintva indultak útjukra.
KyungSoo, az idősebb, de alacsonyabb fiú az italpulthoz totyogott, hogy mindhármójuknak kérhessen italt. Addig SeHun a lány után eredt, az egyszerre, egy ütemre mozgó tömegbe vetette magát. Nem volt nehéz megtalálnia a kiszemeltet.
A lány még mindig egyedül volt, kezdett kicsit felengedni a tömeg hatására és velük együtt kezdett táncolni, sajátos, szemeket kápráztató és fantáziát beindító mozgással. SeHun még percekig bámulta pár lépés távolságból, amíg barátja be nem csapódott mellé és egyszerre fogták közre a magas testet.
A magasabbik fiú hátulról simult a lány gondtalanul vonagló testéhez, egyik kezével oldalára fogva, másikkal italát tartva ajkaihoz. KyungSoo elölről mosolygott a barna szemekbe és adta a kecses ujjak közé az üvegtárgyat, sajátját hozzá érintve kicsit.
ChanYeol élvezte, hogy egyszerre kettő testet érezhet magáénak. Tetszett neki a gondolat, hogy ők ketten ismerik egymást és Őt akarják maguknak. De meg is fogják kapni, gondolta. Nem számított rá, hogy ilyen gyorsan elcsábítják és meg is szerzik maguknak. De teljesen rendben volt ezzel a ténnyel.
A támadók ChanYeol nyakát célozták meg. SeHun óvatosan tűrte kissé arrébb a pirosas tincseket, és húzta le a lány vállairól, az azokat takaró, fekete dzsekit. Kyung alkoholtól nedves ajkai az álla alatti felületet szívogatták és fogai is néha megtalálták, egy-egy kedves, ChanYeolnak még több élvezetet nyújtó harapás erejéig.
A háta mögött álló fiú keze fenekére csúszott, lágyan markolgatva a farmerral fedett felületet. A lány néha a nagy tenyérnek nyomta magát, erotikusabban és erőteljesebben folytatva eddigi mozgását. Feje oldalra döntve pihent és adott nagyobb helyet, a még mindig nyakán munkálkodó ajkaknak.
De az érintések alsó felén és a hátához nyomódó izmos, széles mellkas eltűnt, ahogy a négy ajakból, már csak kettő okozott neki örömet. Tenyerét már nem hűtötte és nedvesítette a párás, már kiürült pohár. KyungSoonak is mindkét keze felszabadult, mikkel most felváltotta barátja eddigi tevékenységét és telt párnái ChanYeoléra tapadtak. Vadul csókolóztak, míg a harmadik kerék egy második környi piáért sietett a pultos sráchoz.
Nehezen jutott vissza a tömegben a két, egymást faló társához. Szűk farmerja alatt, lábai közt már igen csak látszódott éledező férfiassága, ahogy agya is kezdett ködösülni a vágytól és a már megkezdett, újabb pohárnyi whiskytől.
Kyung agya se volt már tiszta, de mikor a magasabb nyújtotta neki az italt nem fogadta el, így mindkét pohár a lány kezeiben landolt. Nem vélte bajnak, szüksége volt rá és lehúzta az egyiket, hogy azt aztán a földre helyezhesse, behajolva SeHun előtt és fenekét a fiú ágyékához dörgölve. A fekete hajú maga felé fordította a magas testet, mikor felegyenesedett és most ő kapta el az édes, vörös ajkakat.
Eközben KyungSoo se tétlenkedett, miért is tette volna. Nem tudott volna nem hozzáérni ahhoz a gyönyörű testhez, hogy kiélvezze formás fenekét és lapos hasának érintését. Már most imádta, hogy az este folyamán Ő fog alatta feküdni és a nevüket nyögni, ahogy egyszerre kényeztetik, mint most is. Termetéhez képest nagy kezei a lány apró terpeszbe tett lábai közé csúszott, a vastag farmer anyagon keresztül érintve érzékeny részét. ChanYeol elhúzódva az övét faló szájtól sóhajtott fel és hajtotta le a számára harmadik pohárnyi alkoholt torkán. Már nem érezte a kellemetlen marást és elmosódott előtte a látványvilág. Elmosódott előtte az ismeretlen, fekete hajú arca is, de amit mondott, még ki tudta venni.
-SeHun vagyok, ő KyungSoo.-motyogta a magasabbik és ő is a hosszú lábak közé csúsztatta ujjait. A lány megint csak sóhajtott, feje oldalra bicsaklott.
-Cha-ChanYeol...-susogta vékony hangján a köztük izzó levegőbe és jobbnak látta, ha visszafordul az alacsonyabbik fiú felé. Ő, bár szimpatikusabb volt számára, SeHunnal se volt semmi gondja. Még mindig élvezte, hogy ketten érintik.
-Felmegyünk a lakásunkba, ChanYeol, mit szólsz hozzá?-Túrt a lány hajába Soo és lerántotta magához, pár centivel fölé magasodó buksiját, hogy ismét megcsókolhassa. A lány nem tudott válaszolni, így csak belegyezően hümmögött a sötétbarna fiú kérdésére, közben kezeit átvetve nyakán.
A két fél számára kellemes pillanatot SeHun szakította meg és összeszedve az üres poharakat, megfogta legjobb barátja kezét. Maga után hurcolta a fiút, ki mögött ChanYeol sietett, hogy ne veszítse el őket. Nem most akart a táncoló tömegközepén ragadni, egyedül, védtelenül és felizgulva. De talán a fiúk se hagyták volna ott. Szükségük volt a lányra. Kyung bevárta a kiszemeltet a kijáratnál és ott újra betámadta, míg fekete hajú barátja visszavitte a pultoz a poharakat.
Ismét ketten fogták közre a lány, kisiettek a szórakozó helyről és a legközelebbi buszmegállónál álltak meg, hogy leinthessenek egy taxit. A két jó barát ledarálta a címet, teljesen egyszerre beszélve, mi meglepte a köztük ücsörgő, pírba borult arcú lányt. Vajon hányszor játszhatták már el ezt? Kérdezte magától ChanYeol és az ülésbe préselődött. A sofőr csak úgy kilőtt a megállóból és gyorsan hajtott az elmondott címhez. Közben a lány nem maradt érintetlenül, mindkét combján fel-alá jártak a fiúk, hozzá közelebb eső kezei. Szemeik az előttük lévő ülések fejtámláit égették, mintha nem is érdekelné őket a lány, de mancsuk elárulta őket, ahogy dudorodó nadrágjuk is.
A taxis szinte kidobta őket egy magas épület előtt, persze előbb még kifosztva a két fiút. ChanYeol is akart adni pénzt, de már késő volt. Két erős marok szorította csuklóit és lábai a földhöz csapódva tiltakoztak, a becsiccsentett lány számára, túl gyors tempó ellen.
Csak néhány lépcsőfokot másztak meg, nagyjából a harmadikon lehettek. A lány már szinte szédült és csuklói is kezdtek égni a szorító ujjaktól. Nem szűnt meg a fájdalom, mikor felértek az ajtóhoz, ezért szemeit lehunyva próbálta legalább szédülését eltüntetni.
Eközben csak hallgatta a kulcsok kellemes csilingelését, de azután újra csak vonszolták maguk után. Az ajtó hangosan csapódott, ChanYeol pedig libabőrös lett, ahogy a lakásban terjengő hideg levegő megcsapta fedetlen bőrét. Tele alkohollal is előre gondolkodott és felfogta haját egy laza lófarokba, amíg az itt lakók vetkőztek. Körbevezette szemeit a halvány fénybe borult lakáson. Letisztult volt, nem volt benne rumli és egészen szépen el volt rendezve. Tetszett neki, de tudta, hogy most nem egy lakásbemutatásra érkezett ide.
Leszenvedte magáról magas szárú, végig fűzős bakancsát és imbolyogva indult az egyetlen rendes fényben úszó szoba felé. Néhol meg kellett támaszkodnia a falban, hogy ne essen el és törjön össze akármit is az idegen lakásban.
Egy alacsony, majdnem meztelen test nyomódott ChanYeoléhoz, amihez puha ajkak is társulnak és beljebb húzták a lányt a szobába. Még egy csupasz test simult hozzá, csak úgy, mint a klubban. De ez igazibb volt, ha lehet ezt így mondani.
Vékony, hosszú ujjak szántották végig ChanYeol combjait, hogy onnan nadrágja sliccéhez csússzanak és lehúzzák azt, majd a gombot is kipattintsák. Míg azok a kezek tovább cirógatták a puha bőrfelületet, mit most fedtek fel, a másik kézpár letolta a nadrágot, miből ChanYeol kilépett és messze került tőlük.
KyungSoo lassan kezdte a nagy ágy felé tolni a lányt, mire együttes erővel, SeHunnal együtt ledöntötték. Nem ez volt az első alkalma ChanYeolnak, de mégis, ahogy egyszerre két test emelkedett fölé... Szíve hevesen kezdett verni és nem bírva már, hogy csak bámulták Őt, de nem tettek semmit, lehúzta magához SeHunt, miközben Kyungot se hagyta békén és markát a fiú ágyékához vezetve kezdte ott masszírozni.
Kellemes, halk és mély sóhajok és kis nyögések lepték el a szobát. ChanYeol nem tehetett róla, hogy kezdte egyre jobban élvezni, hogy dupla figyelmet kapott, dupla akkora élvezethullámok futottak végig testén, ahogy mindent tehetett vele a két fiú.
Már mindhárman meztelenül voltak az ágyon. ChanYeol nem tudta hogyan, de a két fiú közé került, négykézlábra állították. SeHun óvatosan mászott a lány elé, kezeit a hosszú, vörös tincsekbe túrta és hátra rántotta a fejét, hogy szembe nézhessen azzal a gyönyörű, vágytól, de kis félelemtől is csillogó tekintettel. KyungSoo eközben ChanYeol mögött térdelt, ujjai fenekébe vájódtak, ezzel késztetve a lányt, hogy lábait nagyobb terpeszbe tegye.
Hangos, magas nyögés szakadt ki Chan szájából, amint megérezte azt a kellemes, régen tapasztalt érzést lábai közt. Kétségtelen, hogy KyungSoo tudta, mit és hogyan csináljon. Nyelve és ujjai gyorsan jártak, hogy majd a behatolása egyszerűbb legyen. SeHun se volt rest, letapasztotta újra az élvezkedő száját sajátjával.
Meglepetésére nem fájt és nem is volt annyira kellemetlen az érzés. Élvezte, ennek hangot is adott, az alacsonyabb fiú végre élvezkedhetett a lány szűk forróságában. SeHun várt még. Nem akarta túlságosan kényelmetlen helyzetbe hozni rögtön ChanYeolt. A lány mégis előbb lépett és ujjait az arca előtt meredező hímvesszőre fonta, a sötétbarna hajú fiú által diktált tempóban mozgatva rajta kezét.
Agyát ellepték a furcsábbnál is furcsább gondolatok. Nem volt még ilyenben része. Mégis kellemesebbnek érezte, ő se tudta miért. A két fiú már nem először csinált ilyet, ez meg is látszott magabiztosságukon és tudatosságukon.
ChanYeol ajkait egyre többször hagyták el élvezettől csöpögő nyögések, mik néha az idősebb fiú nevével és a lány számára elhanyagolhatatlan, oppa jelzővel együtt távoztak. Ez viszont megszűnt, hiszen SeHun a lány szájába nyomta hímtagját, barátjával ellentétesen kezdett mozogni. A fekete hajú még talán jobban is élvezte ezt az egészet, mint KyungSoo. A lány, ahogy nyelvével is játszadozott tagján, ahogy rá-rányögött és kezével is kényeztette... Mindhárman egyszerre nyögtek.
Mozgásuk, hangjuk és tetteik összehangoltak voltak. A két fiú maga összehangolt volt, egy síkon történt minden agyukban, rá voltak már állva az ilyesfajta egy éjszakásokra.
Ezen tulajdonságaiknak is köszönhetik, hogy nem csak saját magukat, de duplán kényeztetett lányt is hamar átlendítették a gyönyör kapuján. Halkan pihegve feküdtek egymás mellett a hatalmas franciaágyon. ChanYeol a két izmos test közé került, kezeit SeHun hasán vetette át, fejét mellkasára hajtotta, így aludt el. KyungSoo barátjára vigyorgott, egy ártatlan kacsintással is megjutalmazta, majd mindhármójukat betakarta, ezzel kellemes melegséget hozva testükre.
Rendezett, folyamatos szuszogás volt, amit Chan hallott, mikor késő hajnalban felkelt. Óvatosan csúszott ki a két fiú közül és a takaró alól. Magára kapta, még a bulihoz felvett pólóját és bugyiját, miközben kisétált a hálószoba zárt ajtaját halkan nyitva ki. Tudatosan lépkedett, mégis benne volt egy kis félelem, hiszen mégsem a saját lakásán volt.
Táskájához guggolt, mit még ideérkezésekor hagyott az ajtónál. Telefonja előkerült belőle, megnézte annak kijelzőjét, mi kereken fél négyet mutatott. Mi lenne, ha haza menne? Kéne írnia egy kis levelet az oppainak? Vagy talán... Minden szó nélkül távozhat?
Halk sóhajjal nyugtázta döntést hozni nem tudó gondolatait és kikecmergett a konyhába, a kényelmesnek bizonyuló földről, az ajtónál. Helyet foglalt az egyik széken, elbambult, az aprócska ablakon át meredt a kora reggeli tájra, ahogy még mindig sötétség uralkodott mindenen, a Hold most már alig adott fényt a városnak. Hamarosan felkel a nap...
ChanYeol úgy döntött kicsit kutakodik a két fiú után. Furcsának tűnhet, de mindig is szeretett sok dolgot megtudni még csak ilyen, alkalmi partnereiről is. De most még jobban hajtotta a kíváncsiság.
Telefonjába bepötyögte a első eszébe jutó vezetékneveket, hozzájuk toldva fekete hajú oppája nevét. Meg is találta, de álla nagyot koppant a sötétre mázolt faasztalon. De hiszen... Még csak egy kicsivel sem idősebb nála SeHun.
A lány arca paradicsom vörössé vált, zavart volt és elszégyellte magát. Legszívesebben a föld alá süllyedt volna, főleg miután a fiú ismerősei közt megtalálta KyungSoot, kinek életkora szintén kevesebb volt, mint sajátja.
Sietősen, szinte bevetette magát a szobába, arra még mindig ügyelve, hogy ne ébressze fel az itt lakókat, Nadrágját magára vette és már ment is, hogy bakancsát is lábaira erőszakolja.
Egy kis cetlit fogott táskájából, mindig magánál hordott tollával, csak telefonszámát, illetve teljes nevét; Park ChanYeol, biggyesztette a pink lapra.
Kiosont az újra bevett hálószobából és halkan nyitotta ki az ajtót, mit kulcsra sajnos nem tudott visszazárni. Így hagyta maga mögött az élete, talán egyik legjobb éjszakáját okozó két fiút, és a kínos légkört, mibe hangos, idősebb fiúkra használt jelzőit engedte.

Két hónappal később aztán egy kis csomag éktelenkedett ChanYeol lakásának lábtörlőjén. Azon csak saját neve és címe szerepelt. Hóna alá vette a kis kartondobozt és magát sürgetően huppant le a földre, már nappalijának meleg levegőjét élvezve.
A csomagban egyik rég elveszett melltartója volt, kimosva, kellemes és ismerős illatokat árasztva magából.

Ezt az ágy alatt hagytad! ^.~
xxSeHunie oppaxx

Zavara ismét előjött, két hónapja, hogy megtörtént az eset és még csak most szolgáltatják neki vissza a fehérneműjét. Kis rohadékok. ChanYeol idegesen csapta melltartóját és az arra tűzött cetlit az asztalhoz, majd mint akit kínoznak, olyasfajta hangokat adott ki, miközben eldőlt nappalija nagy részét lefedő, puha szőnyegén. Ez nagyon-nagyon kínos, ChanYeol. Nagyon-nagyon. 

Tears of Life ~ 13. Rész

Tears of Life

Figyelmeztetés: Trágár beszéd használata, marihuána és nyugtató fogyasztása.

ChanYeol: Újabb reggel és újabb iskola nap, amihez semmi kedvem. Kimászok az ágyamból és csak kicsit megigazítom -újra- barna tincseimet és az egyik oldalon elválasztom, hogy megmutassam homlokomat. Elcsoszogok a szekrényemig, hogy egy egyszerű fehér póló és fekete nadrág kombinációt magamra rángassak, pólóm alját kissé betűrve nadrágomba.
Összeszedem magam és a cuccaimat, a rövidke kis úton, a szobámból az ajtóig, ahol magamra kapom sportcipőmet és még egy pulcsit is, mert elégé hűvös az idő. Nagyokat ásítva várom meg a buszt, és ugyanígy szállok is le róla, az iskolához érve.
Viszont, amikor bemegyek, nem megszokottan, majdnem minden szempár rám szegeződik. Furán méregetnek, nem tudom miért. Ezért csak fejemet lehajtva megyek be az első órám tantermébe, ahol YoonGi mellett ülök, hiszen JiWoo nem ebben a csoportban van. Hál'Istennek... Persze a fiú még nincs itt, de valószínűleg hamarosan megérkezik. Szerencsére nem késik, amióta velem van...

YoonGi: Kinyitva szemeimet telefonom ébresztőjének hangos rikácsolására, kinyomom azt előbb és felkelve nagy nehezen eltotyogok szekrényemhez, hogy keressek valami ruhát. Egy sima farmert rántok magamra és fölé egy hosszított, fehér hosszú ujjút, majd ezután a fürdőbe megyek.
Hmm... A múltkor szórakoztam az egy hét alatt lejövős hajfestékekkel. És eskü tetszik, amit csináltam. Mindenféle van benne. Sőt, még fonogattam is kicsit. Ahj... Chan, hogy ki fog akadni. Na nem baaaj.
Megkeresem a hosszú láncot, amin a gyűrűm van, mit ChanYeoltól kaptam és nyakamba teszem, pólóm alá, hogy ne látszódjon. Ezután megspékelem magam még egy sárga fejpánttal, majd kilépve felveszem fekete bakancsom és táskámat magamra véve megyek a suli felé. Időben. Persze. Stréber lettem. De hát szokták mondani az vagy, amit megeszel, ChanYeol mellett meg persze, hogy strébi-bébi lettem. De hát na. Még mindig jobban érzem magam.
Beérek a suliba és még időben és büszkén ballagok be a terembe. Áhh, az édes érzés, amikor te vagy az ötödik. Furcsa mód csodás.

ChanYeol: Magam elé bambulásomból kirángat a teremajtó nyílásának hangja. Az éppen belépő YoonGira vezetem szemeimet, melyek egy-egy serpenyő méretét veszik fel szinte, amikor megpillantom haját. Oké, ezt... Meg kell szokni.
Csak nagyokat pislogva, szó szerint bámulom, amíg ideér a padhoz és, amikor leül mellém megfogdosom haját. Csillogó szemekkel figyelem tincseit, míg ő ezzel még annyira nem törődve előkészül az órára. Azt a...

YoonGi: Mikor meglátom párom arcát halkan kuncogok és melléérve ülök be hozzá a padba, hagyja, hogy fogdossa, nézze hajamat. Előveszek mindent ami kelleni fog, majd két energia italt és két jeges kávét is teszek az asztalra.
-Na, ha felébredtél választhatsz, mivel akarod kezdeni a reggelt.-kuncogom és meglengetem kezem szemei előtt, hogy most szemeimbe nézzen végre.-Oké, eleget ismerkedtél a tincseimmel és a homlokommal, most kérlek a szemeimmel ismerkedj. ChanYeoool. Föld hívja ChanYeolt, hahóó.-nevetek már, ahogy szinte megbabonázva néz. Istenem... Hihetetlen édes...

ChanYeol: -Huh?-térek észhez, mikor nevetni kezd és hajáról szemeibe nézek, majd el is mosolyodom.-Tetszik a hajad.-Mutatok tincseire mosolyogva. Mondott valamit? Nem hallottam, hogy beszélt volna... Na mindegy.

YoonGi: -Azt vettem észre. Vagy tíz percre megbabonázott.-kuncogok és oldalba lököm kicsit könyökömmel, csak úgy haverosan, hiába harapnék most legszívesebben a nyakába és másznék a szájába..... Oké, be kell fejeznem.-Na de. Amíg a vizuális orgazmusod tartott addig azt kérdeztem, hogy mit kérsz innen?-nevetek és az asztalra csapom a tárolókat, hogy tudja mire értem.

ChanYeol: -Mi? Nem is...-fintorgok és kicsit megrezzenek ahogy az innivalókat a padra csapja, majd elveszem ez egyik jegeskávét. Kicsit megrázom, majd kinyitom és a pad felé fordulva kezdem el inni, szemeimet lehunyva a kellemes ízre és hűvös érzésre. Kávé...

YoonGi: Csak nézem őt kicsit miközben iszik, majd én is magamhoz veszem az egyik energia italt, míg a másikat felé tolom, a kávét pedig elrakom a táskámba.
-Mmm... Milyen óránk lesz?-kérdezem felé fordulva és közben a doboz pereméről szürcsölgetve az energiaitalt. Kipakoltam, bejöttem a terembe, de fogalmam sincs milyen órára. Ez.. Ez olyan én. Ebből is látszik, hogy nem vagyok még olyan stréber. Csak arra gondoltam, hogy Channal lesz órám, hogy  mi az nem érdekel. Csak ő... Mint mindig. És a gondolataim...

ChanYeol: -Majd rájössz, okoska.-forgatom meg szemeimet kérdésére és visszacsavarva a kupakot a jegeskávémra, a pad szélére tolom az energiaitallal együtt. Táskámat ölembe veszem és én is előpakolok, közben figyelve az egyre gyűlő diákokat.

YoonGi: -Gonosz vagy.-kuncogok és az asztalra fekszem. Füzetét kezdem piszkálni amit kipakol és keresve egy tollat az asztalra kezdek írni.
"Nem tudom persze, hisz reggel az helyett, hogy milyen óra lesz csak rád gondoltam.~”
Írom le mosolyogva és mikor elolvassak ujjamat megnyálazva törlöm le,  és tüntetem el, mintha nem is csináltam volna semmit.

ChanYeol: -Tudom.-rántom meg vállaimat. Lesandítok a padra, mikor ráír és kicsit felhorkantva rázom meg fejemet, majd dőlök hátra, mikor a tanár bejön a becsengetéssel egy időben. Közelebb húzom a székemet a padhoz, de hátra dőlve maradok és kezeimet mellkasom előtt összefűzöm.

YoonGi: Fél szemmel figyelem csak elhelyezkedését, miről legszívesebben már csináltam volna egy képet. Kurva szádat, Park ChanYeol... Még mindig túl szexi. Felháborítóan...
A tanárra figyelek inkább már innentől és tovább fekszem a padon, közben kicsit forgolódva, mint egy kölyök kutya. Ahh... Nem akarooom.... Ma neeem.... Aishh... Miért ez az első óra.

ChanYeol: Néha jókat nevetek YoonGi szenvedésén, amíg el nem megy az óra. Ami amúgy meglepően hamar bekövetkezik. Nem tudom, miért, de eddig még szerintem nem ment el ilyen gyorsan egy első tanórám se. Páromtól kapott innivalóimat egyik kezembe fogom, míg másikban már minden iskolacuccomat tartalmazó táskámat lógatom, várva, hogy a lustaság végre felkeljen székéből mellettem.
Vele együtt megyek ki a teremből, mert a második óra is vele, meg már JiWooval közösen lesz. Megint érzem magamon a furcsálló tekinteteket, de most mintha már több lenne, talán mert karom, mint mindig, most is Suga vállain van átdobva. De ezen, mi olyan megnézendő? Mintha nem ezt csinálnám hónapok óta...

YoonGi: Mikor vége lesz a számomra egy örökké valóságnak tűnő órának csiga lassúságban feltápászkodom és ChanYeol mellé csapódva rámosolygok kicsit és maradék energia italomat szürcsölgetve megyek a folyosón, mellette, karja alatt. Ami megszokott számomra, hisz mindig is így mentünk. De most valahogy még is kicsit kellemetlenül érzem magam. Sok szempár rajtunk... Mi a fene...? Elérünk a teremhez ahova be is megyünk, majd leülve helyemre köszönök JiWoonak és csak fél szemmel lesem végig ahogy köszön neki ChanYeol is. Nem tudom... Már ehhez is hozzá szoktam. Meg..  Amióta történtek az előző héti dolgok... Sokkal nyugodtabb vagyok és már nem zavar ténylegesen semmi sem. Már tudom biztosan, hogy ő csak az enyém és csak is engem szeret. Ahogy én is őt... Mellkasomra teszem kezemet és megsimítom a gyűrűt mi nyakamban van, persze póló alatt. Ahh...

ChanYeol: Beérünk a terembe, ahol elengedem Sugat és JiWoohoz lehajolva egy kis csókkal köszöntöm, majd mellé telepedem. Ő mosolyogva dől nekem és kezdi kezemet piszkálni, de észreveszi a számára ismeretlen gyűrűt ujjamon, mit meg is kérdőjelezne, ha nem húznám el kezemet. Pulcsim zsebeibe rejtem kézfejeimet és megint csak hátradőlve viselem el, ahogy piszkál, közben nézelődve a teremben. Nem mondom, hogy most alig figyelnek az irányunkba, de hát mindegy. Amíg nincs ebből gond vagy akármi, addig nyugodt vagyok, hogy nem derült akármire is fény, vagy ilyesmi...

YoonGi: Felébredek pár perces bambulásomból, majd az előttem ülőkre nézek és elmosolyodom egy kicsit. Ahh... Mikor kezdődik az óra már. Meghallok egy lágy kopogást az ajtó felől, hiába van szünet és hangzavar. Arrafelé nézek, mire meglátom az ismerős embert és intek neki. Ő bejön hozzám és vállalat megpaskolva ad nekem egy dobozt amiben valószínűleg a reggelim van. Megköszönöm neki, majd integetek neki miután hajamba borzolva elmegy. Unokabátyám. Az egyik. Ő "vigyáz rám" mostanában. Körül néz itt ott, a suliban is köröz néha mint az új részállású portás. De sokkal jobb így. Legalább nem vernek szét újra. Mondjuk azt nem tudom hogy bír a ragaszkodó lányokkal, de hát hideg természete van, szóval... Csak megoldja. Meg nem rühell mint a többi rokonom. Chh... Mondjuk neki nem adtam rá okot. A többieknek igen. Bár ők olyan érzékenyek, hogy komolyan veszik azt, ha fasz vagyok... Pedig én csak olyan voltam mint ahogy ők fogadtak.

ChanYeol: Nem annyira feltűnően megnézem az ismeretlent, aki belép a terembe, csak szemeimmel követve lépéseit. Fejemet kicsit megrázom, miután kimegy és rögtön utána a tanárnő is belép, de csak azért, hogy letegye cuccait, majd a szünet további pár percére még egyedül hagyjon minket. Kicsit sóhajtva, unva magamat döntöm a fejemet hátra, szemeimet becsukva.
-Na mi van, buzika, nem élvezed a feleségedet, hogy valaki mást baszol?-hallok meg egy nagyon ismerős, közelről, de halkan szóló hangot. NamJoon!? Felemelem a fejemet és kicsit hátrahőkölök, hiszen arca vagy három centire sincs enyémtől. De hisz... Honnan? Vagy mi? Értetlenül nézek rá, de nem, semmi. Hangosan nevetve megy helyére én pedig követem testét. A becsengetéssel egy időben ül le helyére, én pedig előre fordulva megdörzsölöm arcomat. Most ez azt jelenti, hogy tudja, vagy mi? De akkor is miért nekem szól be? Oké, engem utál jobban, mint YoonGit, de akkor is... Vagy... Azért mert ő... Nem, biztos nem ő miatta. Nem. Biztos nem. Lehető legértelmetlenebb fejem lehet most, ahogy magam elé bambulok. Nem értem mi van. De akkor így már logikusabbnak tűnik, hogy miért bámul mindenki, amikor Sugaval vagyok. Legalábbis, ha a rózsaszín köcsög tudja, az nem igazán marad titok... Főleg, hogy nekem akar rosszat, amióta "elvettem" YoonGit a bandából. Hh, de jó...

YoonGi: Elpakolásom végeztével emelem csak fel fejemet, pont elkapva az előttem lévő eseményeket. Mi...? Mi van?! Mit hablatyol ez itt...? Rájött volna? Vagy... Mi?! Hitetlenül és kissé kikerekedett szemekkel nézek a rózsaszín hajú narkósra, aki mellettem elsétálva megpaskolja vállam, de inkább a lenéző, "azt hittem ennél jobb vagy" érzésű gesztusként. Ránézek, de arcáról is ez süt le főleg. Nem... Nem hiszek annak, ami most történt... Mi van...? Nem akarom ennek a következményeit, de úgy hiszem, hogy nagyon sok is lesz. Amint az órának vége.... A kurva életbe! Mégis... Hogy...?

ChanYeol: Mély sokkban és az előbbieken gondolkozva ülöm végig az órát, ez már nem megy olyan gyorsan, mint az előző... Lassan pakolok össze a tanóra végén és YoonGit meg se várva fogom kézen feleségemet és indulok le vele, táskáinkkal együtt az ebédlőbe. Leülve a helyünkre magamhoz húzom a lányt, hogy egy kicsit ölelgessem. Úgy mindentől függetlenül elégé kellemes ölelni. Kezdek bekattanni úgy érzem... Ez nem jó jel. Ráadásul még ez is hozzá jön... Érdekees.

YoonGi: Az órára nem is figyelek, csak agyamat jártatom az előbbieken. Nem értem... Annyira nem. Mikor összepakolok csak ChanYeol hátát látom és JiWoot ahogy húzza őt maga után. Szép... Akkor azt hiszem nem csak én sokkoltam le. De ő gondolom még jobban. Hisz' ez őt zavarja csak ennyire. Oké, ilyen esetben, amilyenben vagyunk engem is, de...  Aish...
Felkelek én is és kimegyek az ajtón, de bebaszom a kezem az ajtófélfába, így kicsit kellemetlen a kijövetel. Szerencsémre nem vérzik, vagy nem tűnik úgy, így tovább megyek az ebédlő felé. Aha, oké. Talán itt meginog a hitem egy egész kicsit. Mert ez a kép egyáltalán nem tűnik erőltetettnek, vagy egy kicsit sem igazinak. Csak veszek egy nagy levegőt. Oké... Faszomat. Most jött el az a pillanat.
Rendes helyem helyett mellettük, régi asztalomhoz megyek és TaeHyung mellé állva kezdek vele beszélgetni, közben ujjaim között pénzt nyújtva neki, mit ki is cserél egy rövid meglepődés és hitetlen tekintet után, egy doboz füves slukkra. Ekkor megérzek egy kezet combomon, mire a tulajdonos lábfejére vágom talpamat, mitől hangosan felnevet, hiába kiáltana a fájdalomtól.
-Kicsinállak, te büdös paraszt, egyszer lássalak meg iskolán kívül. Terjeszted itt a faszságot.-sziszegem neki fogaim között.
-Ugyan már. Eddig is faszt szoptál, ez már nem meglepő, de azért egy házas embert. Ezt még én sem gondoltam. Hogy engem oké, de így.-tenyérbe mászó vigyora látványától végleg elvesztem minden önkontrollom, de véve egy nagy levegőt csak kirontok az ebédlőből, már a sima ciginek álcázott fűvel ajkaim között. Itt volt elég. Pontosan itt.

ChanYeol: Csukott szemeim miatt nem igazán érzékelek akármit is, csak úgy nagyjából, félig, kicsit boldogan bújok JiWoohoz, aki ezt tényleg örülve magának, viszonozza. Egy hangos nevetésre kapom fel fejemet, és nézek YoonGi régi asztala felé. Oké... Most már mondhatom, hogy biztos vagyok benne, honnan is tudja NamJoon? Igen, YoonGitól. De, mi a faszomnak mondta el neki? Nagyot nyelek és csak visszaejtem fejemet JiWoo mellkasára, szemeimet is lehunyva, mikor látom páromat szinte kirohanni az étkezőből. Mindegy...

YoonGi: Sietősen véve utamat a tető felé keresek egy öngyújtót, amit amúgy Taetől csórtam és meggyújtva már az utolsó lépcsőknél a füves cigit, szívok azonnal bele és már kint fújom ki. Semmi köhögés, semmi ilyesmi. Régen volt, igen, már leszoktam, bár nem is voltam olyan függő, ezért is nézett rám úgy TaeHyung, mintha a holdról jöttem volna. Meg mert gondolom vágja az állapotomat és tudja, hogy nem a legjobb ötlet.
Tovább szívom, nem mintha olyan hamar lenyugtatna, bár ettől csak a fejem zsong kicsit, meg zsibbadok. Ez is csak azért, mert már jártas vagyok ebben, és nem hat olyan tökéletesen. Meg bagó szaga van, úgy hogy bajom nem lesz belőle. Lassan kicsit lenyugszom és ezután, már szinte megszokás szerint nyomom el a csikket combom feljebbi részén. Heh... Még erre a berögzült mozdulatra is emlékszem... Lemegyek a tetőről, az elnyomott cigicsikket becsomagolva rejtve a zsebembe és már a terem felé tartva. Azt hiszem bármennyire is vagyok nyugodt, az csak a fele annak, amivel tudok emberek között létezni.

ChanYeol: Furcsa, hogy most ez a hosszú szünet is gyorsan elmegy. Lehet mert megint kicsit jobban érzem magam. Persze, jobban... De csak, mert JiWoo közelsége is képes kicsit lenyugtatni. De akkor is az, hogy YoonGi képes volt ezt kiadni, pont a rózsaszínnek... Hh, igen, most van az a pillanat, mikor igen is mérges vagyok rá. Tudja jól, hogy engem amúgy is zavar ez, nem még így, hogy már feleségem is van mellé... De neeem. Huh...
Arcomat megdörzsölöm kicsit pulcsim ujjával és megint csak JiWoo kezéért nyúlva kapom fel hátamra táskámat is és indulok ki az ebédlőből. Mély levegőket véve, csak magam elé figyelve megyek a teremhez, ahol nekem lesz órám... Megint csak YoonGival. Feleségemtől mosolyogva köszönök el, bár a következő tanóránk megint együtt lesz. Nem figyelve semmi, csak bevágódom Suga mellé a padba és előkapom táskámból a még tőle kapott energiaitalt. Még van kb három perc, addig ezt simán lenyomom...

YoonGi: Levágva magamat veszek egy nagy levegőt és kávémat kezdem inni, csupán pár nagy korty kellett ahhoz, hogy kiürítsem, majd ezután a kukába dobom helyemről. Senki sincs itt. Nem tudják, hogy nyitva a terem, mert amúgy nem szokott nyitva lenni. Fél szemmel látom csak ahogy ChanYeol is beér mellém, és megnyalva ajkaimat egy nagy sóhajt eresztek meg. Oké, talán kissé bagó szagom van, de a kávé csak elnyomja. Felé fordulok, de nem igen figyel rám, csak néz előre és iszik. Mire megszólalnak becsengetnek, így csak sóhajtok egy nagyot. Oké, mindegy... Hátul ülünk, nem lesz baj.

ChanYeol: Szemem sarkából látom, hogy felém fordul, de nem szentelek neki nagy figyelmet, csak kiürítem az alumínium dobozt és a mögöttünk lévő szemetesbe dobom. Egyik kezemmel a padra könyökölök és megtámasztom államat a tenyeremben, így figyelve az órát máris elkezdő pedagógusra. Ez is hosszú lesz úgy érzem...

YoonGi: Elképedve figyelem ahogy szinte le se szar és hangosan felhorkantok. Oké. Azt hiszem tudom honnan fúj a szél. Hátra vágom magam a székben és kinyitom a mellettünk lévő ablakot, ahogy meleg lesz a bennem felmenő pumpa miatt. Vajon mikor fog robbanni? Kíváncsi vagyok. Mert már szinte az arcából látom, hogy nem kell mennem ma hozzá suli után. A felesége majd boldogítja úgy is tök sok szeretgetést kapott ma...

ChanYeol: Fejemet kicsit a mellettem ülő felé fordítom, mikor a tanár már elégé a magyarázása közepén van, így legalább nem igazán hall. Torkomat idegesen köszörülöm meg, mire Suga felém kapja fejét.
-Öhm... Átjössz suli után?-próbálok meg magamra erőltetni egy legalább kicsit is hihető mosolyt. Nem mintha ezt bevenné. Látszik rajtam, hogy mérges vagyok...-Beszélnünk kéne.-mondom már újra magam elé bámulva, hogy ne tűnjön fel a tanárnak. Ezután a padot kezdem piszkálni, megint csak nem figyelve arra, ami körülöttem van.

YoonGi: Kedvem lenne fájdalmasan felröhögni ahogy meghallom és meg is érzem magamon tekintetét. Nem nézek rá. Tegye a faszom, az. Csak egy fél pillantást ejtetek meg, végül keresztezem lábaimat és lecsúszok a széken.
-Persze... Beszélgessünk.-egyezzek bele halkan, a bennem felgyülemlő düh torkomat marja, szorongatja, de nem jön ki. Faszom... Nem is tudom, hogy örüljek-e annak, hogy több órám lesz, mint neki. Ahogy viszont újra kivonja magát a világból és még én sem számítok szart se már kedvem lenne elbőgni magam, de nem teszem. Csak ülök kussban...

ChanYeol: A harmadik óra után nagy szerencsémre és talán az övére is, nem volt több közös óránk. Nem bírtam volna már... Most meg már hála az égnek, hazafelé tartunk JiWooval. Igen átjön, mert minek ne? YoonGinak úgyis eggyel több órája van, mint nekünk.
Felérve a lakásomra lepakolunk és a nappaliban leülve elütjük az időd. Beszélgetéssel és hülyéskedéssel. Ha arra gondolok, hogy nem vagyunk házasok, egy barátnak nagyon is jó Ji. Így a pár hónap alatt hozzászoktam, hogy vele vagyok, még ha nem is a nap huszonnégy órájában. És kezdem egyre jobban élvezni is ezt. De nem, még mindig nem szeretem, még mindig nem tekintek rá úgy, mint a feleségemre. Csak, ha kell.
Gyorsan telik az idő, ami fel se tűnik, csak mikor Ji közli, hogy ő akkor most megy haza, mert holnap még úgyis iskola és ekkor kopogást hallok meg az ajtótól. Felkelek mosolyogva, mint aki nem is hallott semmit és az ajtónál állva várom meg, amíg feleségem összeszedi magát, majd kinyitom az ajtót, minek másik oldalán YoonGi áll. Elköszönök a lánytól, páromat pedig félre állva az ajtótól, tágabbra nyitva azt engedem be, a velem szemben lévő falat bámulva. Heh, már ő se nyugodt, ahogy látom...

YoonGi: Az idő alatt amíg nem volt velem kicsit visszakaptam a nyugalmam és így már nyugodtabban lépek az utcára is, ugyanis így már kevesebb esély van arra, hogy elüt egy kocsi. Közben lassabban sétálok, hogy elszívhassak még egy slukkot, hogy azért legyen tököm, ha kell majd, aztán az épület elé érve elnyomom ugyan úgy és el is rakom, majd a lifthez totyogva felmegyek és bekopogok. Várok egy darabig és ahogy kinyílik az ajtó megnyalom ajkaimat, kiengedve és arrébb lépve a nagyon boldog, és mosolygós ist-fr-kkk... Lánynak. Intek neki egy kicsit mikor eltűnik a liftben és ahogy végre megengedik nagy alássan, hogy bemenjek leteszem táskám és még bakancsom is és a konyhába sétálok, kicsit kellemetlenül érezve magam amiatt, hogy ilyen jól tudom az utat. Hisz' miért is kéne tudnom? Miért is jöttem el? Tudok mindent bassza meg, kell nekem a veszekedés? De mindegy is Min YoonGi, te voltál balfasz, most már megiszod a levét, hisz megmondták már párszor, hogy szar vagy nem? Miért lenne ez más és miért ne használhatnád ugyan azt a taktikát.

ChanYeol: Becsukom az ajtót, mikor már a konyhában eltűnik és utána megyek. Az ajtóban megállva fordulok felé, a falnak dőlve és kezeimet zsebre teszem. Nem tudom, mivel kezdjem. Igaz, hogy még mindig rohadtul ki vagyok rá akadva, de nem tudom, mi az, amivel érdemes lenne kezdeni. Majd, ha megunom úgyis kitör belőlem minden. Addig csak csendben állok és nézem a fiút, akinek látványára még ettől függetlenül is egyenetlenül kezd verni a szívem. Kelletlenül nevetek fel magamon, majd ellökve testemet a faltól lépek egy lépést közelebb YoonGihoz.
-Szóval NamJoon tudja, mi?-mosolygok keserűen, kezeimet még mindig zsebeimben pihentetve.-És most már az egész iskola tud rólunk. Hála neked. Köszi, Suga.-ejtem ki becenevét annyi gúnnyal és megvetéssel, mint még soha, közben nyaka felé biccentve, miben ott lóg a lánc, rajta a gyűrűvel, mint valami medállal. Tudom, hogy ez reggel nem látszott, a pólója alatt volt. De az ebédszünet után már igen.

YoonGi: Csak várok és várok hátha megszólal, de a feszültséget szinte vágni lehet köztünk, így nem csoda, hogy kussban van mindkettőnk. Viszont ahogy meghallom vádló hangját fogaim egymásnak feszülnek és ökölbe feszülnek ujjaim. Ja, persze...
-Nekem?-nevetek fel hitetlenül.-Szóval Én, mondtam el mindenkinek. Mert a nyakamba volt a...-fájdalmasan mosolyogva nyúlok láncomért és kitépem nyakamból, hogy a zsebembe tegyem.-Szóval zavar, hogy rajtam van? És, hogy mivel ideges voltam kikerült a pólóm alól akkor, amikor már mindegy volt és mindenki tudta. Mert NamJoon elterjesztette, és ÉN elmondtam neki. Amikor előző héten végig otthon voltam, mert talán megvertek, vagy itt voltam, veled. Vagy amikor ma a suliba jöttem, amikor ő beesett az órára szinte. Igazad van, elmondtam neki. Mindent. Hogy mikor, hol, hányszor, hogy.-mondom szarkazmustól csöpögő hanggal és közelebb lépek, felnézve, hisz' még mindig magasabb, főleg így cipő nélkül.

ChanYeol: -Én nem arról beszélek, hogy akár múlthéten, vagy ma elmondtad neki. Nem. Ti jóban vagytok és voltatok is. Én honnan, meg minek tudnék arról, hogy még az elején elmondtad neki. Az meg csak rátett és biztosította a dologról, már azután, hogy elterjesztette.-magyarázom, fejemet oldalra döntve kicsit.-De nem, minek zavarna? Csak ne hordanád úgy, hogy közben kiverjed vele mindenkinek a szemét az iskolában és tudasd velük, hogy "csalom a feleségem" és, hogy igazat adj NamJoonnak is.-veszem ki kezeimet zsebeimből, hogy mutathassam a macskakörmöket a levegőben. És visszatértünk egy olyasfajta veszekedéshez, amit már megéltünk. Hh, ez jó volt YoonGi.

YoonGi: -A szart! A nevemet tudta, az elérhetőségeimet és hogy meleg vagyok, de semmi mást. Mindig is utáltam ezt a faszt, hiába volt ő a főnök. És kurvára de tudhatnád ezt, de nem kell nekem hinni...-veszek egy nagy levegőt, hogy ne kezdjek hisztérikus ordításba.-A pólóm alatt volt. Mindig. Mindig, bassza meg!-De végül nem bírom magam tartani.-De ez is az én hibám. Mert ÉN hordom a világ szeme láttára.-fogom meg csuklóját és mutatom meg neki a gyűrűt, ami középső ujján pihen, már vagy az első óránk óta.-Én nem mondtam NamJoonnak semmit. Sőt, amikor odajött hozzád, már megvertem volna, sőt megfojtottam volna, de azzal még nagyobb lebukás lett volna. Miattad nem öltem meg ott mindenki szeme láttára. És miattad tartottam titokban, akárhányszor volt kedvem inkább nem ezt tenni. Mert törődtem azzal, hogy neked, mi a jó és te, mit akarsz vagy, mit nem. Még akkor is bűntudatom volt a kis jeleim miatt, amikor nem kellett volna!-ordítom már szinte. Kiveszem a láncot és a gyűrűt a zsebemből és az asztalra vágom.-De ne higgy nekem. Nem kell. De elmondom még egyszer. Nem mondtam el soha senkinek. Senkinek. De ne... Nem kell hinned nekem. Higgyél csak annak, amit látsz, amit leszűrtél. Legyen az én hibám... Tudják. Hisz' én akartam ezt, nem? Hogy tudják, hogy az enyém vagy... De mégis csak azt értem el, hogy undorító legyek és megvessenek...-mondom már egyre halkabban.

ChanYeol: -Igen. A tied. Mert ilyen nem lenne, és ez...-mutatok gyűrűmre.-...nem vonná el senki figyelmét, ha az a nyakadban nem látszódik.-emelem meg kissé a hangomat. Nem tudom visszafogni...-De, ha nem tőled, akkor mond meg nekem, hogy hogy a jó faszomba tudta meg és terjesztette el!?-meresztem rá szemeimet, felfogva, de nem szentelve nagy figyelmet szavainak.-Ha!? Csak úgy, csak nem jutott eszébe, hogy ki kell basznia valakivel és ilyet terjeszteni róla. Hogy? Ha van ennél jobb ötleted és képes vagy valamit kitalálni, hogyan jutott mindenkinek a fülébe a kurva kapcsolatunk, akkor gyerünk.-tenyerelek erősen a falra, de csak rá meredve.-Hallgatom, csak legyen annál értelmesebb, mint hogy nem tőled tudta meg NamJoon.-Szemöldökömet kíváncsian vonom fel, kezeimet mellkasom előtt összefonva.

YoonGi: Alsó ajkam megremeg, ahogy kiabál velem és kezeim is lassacskán ezt teszik. Nyelek egyet. Itt lenne vége...? Itt kéne annak lennie? Csak az asztalra teszem kezemet és suhintva egyet vele söpröm le vele a gyűrűt, ami hagosan kopog a padlón, majd pár kört téve megáll. Eközben végig szemeibe nézek, fájdalomtól itatott szemekkel, és azt maró könnyekkel, mik közül csupán egy gördül le arcomon. De letörlöm. Hisz' miért akarnék miatta sírni, amikor ezért nem éri meg?
Elemelem róla tekintetemet és hirtelen megindulva megyek el mellette, a kicsi helynek köszönhetően vállammal neki menve, mitől szívem még gyorsabban kezd verni. Kezeim remegnek, könnyeimnek semmi sem tud parancsolni, a slukk már a számban, az orromat már ellepte a vér szaga, a fejem fáj, a mellkasom ólom súlyoktól nem képes mozdulni. Felveszem cipőmet, táskámat a hátamra dobom és ahogy csak erőmből telik, becsapom az ajtót és a liftbe rohanok, mikor az leér az utcára futok, rögtön el, minél hamarabb messze kerülve az épülettől. Haza kell mennem. Most az egyszer otthon akarok lenni. Nem kell senki... Senki...

ChanYeol: Nem állítom meg. Nem teszek semmit, hagyom hogy menjen. Nem tudott más érvet mondani, ha itt tartom akkor se menne neki. Vállaim ellazulnak, ahogy hallom az ajtó csapódását, hiszen befeszítettem és felhúztam őket mikor nekem jött. Magam elé meredve csuklanak össze alattam térdeim és még pislogni is elfelejtek. A gyűrű, mi először ujján volt, majd nyakában ezen a láncon, most itt hever a konyha mocskos padlóján. Ezt érdemelte? Lehet. Ezt érdemeltem? Igen, valószínűleg. Bal kezembe fogom a láncot, azzal magam mellé támaszkodva, még mielőtt eldőlnék. Bámulom a földet, hátha rájövök valamire... De a fejem üres, nem cikáznak benne gondolatok. Vagy éppen az ellenkezője? Annyi van belőlük, hogy egyet se tudok elkapni? Nem tudom. Most éppen nem tudok eldönteni semmit, csak hogy egyedül maradtam, még mindig idegesen, teljesen leépülve. Nem tudom...

YoonGi: Ahogy haza érek már orromból rég a vér folyik, de az út alatt már befejezte egy kicsit. A fürdőbe rontva rögtön letépek magamról mindent és fel-lejárkálva szinte képtelen vagyok megnyugodni. Zsibbad mindenem a két slukktól, amit elszívtam még idefele, de a kezem remeg. Durván. Ahogy a fejem is lüktet. Megmosom arcom és orromat is, majd így rontok ki, de túlságosan szédülök, így meg kell állnom és le kell ülnöm a kanapén. De ahogy meghallom a bejáratit... Nem. Nem, nem, nem, nem. A szobámba viharzok, bezárom és megállok középen. Alig kapok levegőt, alig látok, alig hallok már. Az ajtóm zárva és nem fog zavarni senki. Mit kéne csinálnom...? Mit?! Mit ha az egyetlen, aki megtudna vigasztalni az, aki miatt ilyen állapotba vagyok?! Eldobtam a láncot... De most kell! A láncot akarom, a gyűrűt! A... Ah...
-Ahhhh!-ordítom el magam.-ChanYeolt akarom... De elbasztam... Elbasztam. Miérth...? Mmmm...-Sírok hangosan, mint egy gyerek és a szekrényemhez lépek, szinte összeesek. A Xanax feliratú dobozt megtalálva kettőt veszek ki és nyelek le, közben tovább bőgve, majd elsétálva az ágyamig. Felveszem a rajra lévő pólót. Az övé. Áthúzom az alsóm. Az övé. Leülök az ágyra és a takaróba bugyolálom magamat. Ő aludt az ágyamban velem először.
-Mivel akarod még helyettesíteni, te balfasz?! Nincs itt, hiába vagy tele az illatával, fogadd már el, a kurva életbe!! Nincs! Itt!-kiabálok magammal.-Nincs... Nincsh itt.. Nincsen itt...-sírom egyre halkabban, erősen rázkódva és vagy három gombóccal a torkomban.-Egyedül vagy...
És itt... Elájulok egyenesen a párnáim közé, miken magányos könnyeim száradnak, és mik között az övé lettem, örökre...