Through the Dark ~ UngJae

Through the Dark / A sötétségen keresztül

(18+?)

Na UngJae [Imfact]

Figyelmeztetés: Nyugalmat megzavaró történések, szereplő(k) halála.
Megjegyzés: Kis angol tudást igényel.

Azt mondtad meglepetés helyre viszel. Azt mondtad, muszáj. Pedig én nem akartam menni.
Mindig olyan helyekre vittél, ahova nem akartam menni, főleg, ha azt mondtad meglepetés. Mindig elvittél egy számomra szörnyű, de neked élvezhető helyre.
Azt mondtad vigyázni fogsz rám. Azt mondtad; "I will take care of you, no matter what". Angolul szoktad megtenni az ígéreteidet. Mindig bíztam benne, hogy így tényleg betartod. De soha nem tartottad be. Mégis minden egyes új ígéretednél úgy voltam vele, új ígéret, új remény.
Reménykedni pedig mindig is szabadott és mostantól is lesz rá lehetőség. Mindig.
Beültettél az autóba. Nem voltam felöltözve. Egy kisnadrágban és az egyik kedvenc -az én ruhatáramból való- pólódban flangáltam otthon. Azt mondtad nem szükséges átöltöznöm.
Kételkedéseim megint előjöttek. Nem értettem, hova megyünk.
Sötét volt, az utcákat alig világították meg a magas utcai lámpák.
Féltem. Féltem, hova viszel. Féltem, hogy megint csalódni fogok benned.
Leparkoltad a kocsit egy nagy épület elé. Leállítottad és kiszálltál, aztán kinyitottad nekem a nagy terepjáró, koromfekete ajtaját. Halkan motyogva köszöntem meg neked. Becsaptad az ajtót és egy gombot megnyomtál a kocsi kulcsán, hogy az aztán két pittyenéssel jelezte neked; bezártad.
Kézen ragadtál és ujjainkat összekulcsoltad. Ezzel elűzted rosszkedvemet pillanatokra. Addig, amíg be nem léptünk az épületbe és meg nem csapott a felismerés.
Arcod ragyogott a várakozó sötét terében, mint éjjeli égen a hold. Mosolyod boldogságot árasztott. Szerettem a mosolyodat.
Fényt vittél a lehangolt és ijesztő légtérbe egy szempillantás alatt.
De az én félelmeimet nem sikerült elűznöd.
Gyáván néztem körbe és fogott kezedhez bújtam, azt öleltem szabad kezemmel.
Szemeimmel a falakat tanulmányoztam. Mindenhol horrorfilmek poszterei, és "főszereplő" szörnyeinek képei. Szemeim előtt lebegtek a részletek a filmekből, amiket megnézettél velem.
A pillanatok, amiktől sírva fakadtam a moziterem közepén. A pillanatok, mikor feláldoztad értem a filmet és kedvesen vezettél ki a teremből, hogy hazamehessünk és ott lenyugtathass egy móddal, amivel csak tudsz. Tudtál egy titkot, amit mindig bevetettél.
Bemutatkoztál a nagy, ugyanilyen lapokkal és jelmezekkel teli pult mögött álló lánynak. Azt mondta, menjünk a nyolcas ajtóhoz. De az nem itt volt a földszinten.
Remegő lábakkal mentem szorosan melletted a hosszú csigalépcsőn. A legtetejére felérve még a lentieknél is ijesztőbb filmek plakátait tapasztották ki. Nem tudtam, hogy direkt azért, hogy még jobban rá hozzák a frászt az olyanokra, mint én, vagy csak mert ez megadta az igazi hangulatot a horror-háznak. Valószínűleg mind a két lehetőség igaz volt.
Az arcod még mindig úgy ragyogott, mint a csillagok, kék kontaktlencsés szemeid a falakat pásztázták, hogy megtaláld a szobát, hova küldtek. Hirtelen indultál az emelet egy rémisztően sötét pontja felé, hogy ott aztán kezeinket felemelve, leolvastathasd a karszalagokat, miket kaptunk.
Nem tudtam, mi vár rám odabent. A sötétségen és beöltözött embereken kívül.
Ez a kettő, már akkor biztos volt, mikor behurcoltál magad mögött. Az ajtó magától bezáródott mögöttünk, elzárva előlem az egyetlen menekülési lehetőséget. Szívem egyik legegészségtelenebb tempóját vette fel, majd' kiugrott, mikor hangokat hallottam meg valahonnan a szobából és te elindultál annak irányába.
Próbáltalak visszatartani, mint összeszorított szemhéjaim, kibuggyanni készülő könnyeimet. De erősebb voltál nálam, mint a könnyek akaratomnál.
Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.
Tudtam, hogy sírva fogok innen kirohanni. De még tartottam magam. Azt akartam, hogy büszke légy rám, amiért kibírtam melletted, a legrosszabb rémálmomban.
A sötétben, a szörnyekkel körülöttem.
Nem volt a szobában senki, csak te és én.
De én láttam őket.
Felém jöttek a villogó szempárok, az éles, itt-ott megcsillanó karmok. A szörnyek.
Nem képzeltem őket. Ott voltak. Tudtam, hogy ott voltak, csak te nem akartad nekem elmondani.
Tudtam, hogy minden, amit látok, a ronda arcok, a dühtől villogó tekintetek, az óriási karmok és fogak, az idegölő sikolyok és a lények hangjai, minden igazi. Tudtam, hogy jól látom őket.
Sírásban törtem ki, összeestem annak ellenére, hogy kezedbe kapaszkodtam.
A lények rám támadtak. Éreztem, ahogy karmuk bőrömbe vájódik és elkezdik azt letépni rólam.
Ahogy vérem patakokban folyik ki belőlem. De te nem tettél ez ellen semmit. Én pedig csak hagytam magam. Sírtam. Visítottam. Kiabáltam. Érted szóltam. De te nem tettél semmit. Nem mentettél meg.
"Everything will be alright, Darling. Just wait a little more." Mondtad és ott hagytál. Bíztam benne, hisz' megint angolul szóltál hozzám. De elmentél.
Ott hagytál a szörnyek között. Hagytad, hogy széttépjenek és felfaljanak, beleimet és csontjaimat maguk után hagyva.
Megszűntem létezni.
Tudtam, hogy ez most tényleg igaz. Hogy többet nem láthatlak és a pokolban fogok égni. Tudtam. Teljesen biztos voltam benne.
De a villanyok felkapcsolódtak én pedig felkeltem fagyásomból. Még éltem. A szörnyek nem léteztek. Képzeltem őket.
És ezt elmondta a diliház igazgatója is. Az arcomba mondta, hogy nem vagyok normális. Te pedig nem ellenkeztél.
Nem.
Tettél.
Semmit.
Megint a szarban hagytál, hagytad, hogy elvigyenek és soha többé ne engedjenek a közeledbe.
Elhurcoltak. Bevágtak egy hófehér autóba, majd egy ugyanilyen, undorító épületbe.
Utáltam, hogy ott kellett élnem. Hogy gyogyósként kezeltek.
Utáltam, hogy minden reggel az undorítóan világító, szemeimet irritálóan fehér falak és bútorok látványára kelem, és este ezek gondolataimba égésével kellett feküdnöm.
Amióta bekerültem alig aludtam.
Hiányoztál.
De ezen érzelmen felül kerekedett utálatom.
Utáltalak, amiért nem zavart, hogy elvisznek a közeledből. Hogy többé nem kell nyugtatnod, saját hibád miatt. Hogy többé nem lehetsz velem.
Én pedig nem bántam már, hogy bezártak egy fehér szobába, hogy egész nap vizsgálhassanak.
Három hónapja nem láttam igazi napfényt. Nem láttam a külvilágot.
Hogy tehetnek ilyet az elméleti "orvosok" egy olyan emberrel, akinek gyógyításra van szüksége.
Így nem lehet gyógyítani.
Ez hülyeség.
Egyik nap pedig ez teljesen körbe vette agyamat.
Ebédet kaptam, villával, késsel és kanállal.
Nem érdekelt, hogy nem szabadna, de én lekapcsoltam a villanyokat. Hagytam, hogy a szörnyek előjöjjenek.
Körbe vettek. Megint láttam villámló szemeiket. Karmaikat, melyek mér közelítettek.
Az egyik lény a lábamba harapott. Harapott, amíg bőröm nagy része el nem tűnt rólam.
A lábamba böktem a villát. Nem is egyszer. Körbe böktem csupasz vádlimat.
Karok szántották végig lábaimat. Bőröm mindenütt felszakadt végtagjaimon, cafatokban lógott csontjaimról a bőr, hűs és zsír keverék.
A magamba bökött villát kezdem húzogatni lábamon. A kést is bevetettem.
A kanál hasztalan volt. Olyan volt, mint én. Semmirekellő, hasztalan.
De legfőképpen, tehetetlen.
Hasam felnyílt. Beleim körbevettek, ahogy vérem is. Lassan kezdtem elvérezni. Túl sok folyt ki belőlem.
Az ocsmány fehér padló és falak vörösek lettek. Vérem szépre festette őket. Még láttam, ahogy szemeimet akaratosan tartottam nyitva. Láttam, a sötéten keresztül is. Vérem szerte szét fröccsen durva mozdulataim miatt.
A szörnyek durva tépései, rántásai miatt. Mindenhol egy darabom hevert.
Meghaltam.
És ezt nem a szörnyek tették.
Ezt én tettem. Ezt mondták a felvételek. Ezt mondták az "orvosok" a diliházban. Ezt mondtad te is.
Azt hittem a sötét, csak engem bántott. Azt hittem ez normális, hiszen, amikor kicsi voltam, ugyanilyen rossz volt.
De aztán elmondták, hogy ez nem normális.
És tessék. Megöltem magam.
Megöltek a szörnyek.
A sötéten keresztül.
Minden a sötéten keresztül történt.

Két pasi, meg hat kicsi ~ NamBum

Két pasi, meg hat kicsi

NamBum - NamJoon(RapMonster) x JaeBum(JB) [BTS x GOT7]
+Jin, YoonGi(Suga), TaeHyung(V) [BTS], JinYoung(Junior), YoungJae, YuGyeom [GOT7]

Felosztás: Dalma - NamJoon    Zsani - JaeBum
Figyelmeztetés: - (semmi komoly:p)
Megjegyzés: A történetben Nam és JaeBum 25 évesek.

JaeBum: Egy nagy ásítás kíséretében kelek fel, óvatosan mint mindig, hisz körülöttem három apró kis test helyezkedik el, elszórtan, még véletlenül sem szabályosan. Óvatosan felülök, leszedve a kis buksikat magamról mik párnának használnak, vagy hozzám bújnak. Ahogy már ágyam előtt állok elmosolyodom gyermekeim még mindig édesen alvó kupacára és halkan kuncogva kimegyek a konyhába. Három kis tányért veszek elő a három lurkónak, és három bögrét, min neveik szerepelnek. Mosoly játszik ajkaimon, hiába tudom, hogy újabb fárasztó napra keltem. De most kimozdulunk, azért is.
Egyedül álló apuka vagyok, már vagy... Négy éve. Az anyjuk megajándékozott három tüneményes gyermekkel, majd lelépett egy másik pasival. Fűért, piáért, fogalmam sincs. Az első szerelmem volt... Boldog voltam... De az már a múlt. Befejeztem a nőkkel. Elég volt belőlük. Legalább a három kisfiam itt van... Ők az én boldogságom.
Halk puffanásokat hallok először parkettán, majd azután kövön is és meglátom legidősebb fiamat, JinYoungot. Szemét dörgölve lépked felém, el is vágódik ide fele, de rögtön pattan is fel, szinte rögtön elfelejtve mi történt az előbb. Lehajolok hozzá és karomba veszem, így nyakamba bújva ásít egy nagyot, kis sikoly szerű hangot kiadva ahogy a levegő távozik kis tüdejéből. Megcsinálom neki a reggeli epres tejét a kis, piros autókkal kirakott neves bögrécskébe, majd leültetem helyére és megsimogatom fejét. Puszit nyomok annak tetejére, majd tovább vagdosom a reggelihez a dolgokat. Hallok egy halk koppanást, mire megnézem JinYoungiet aki éppen lefejelte a tányérját pár percre. Most kelt, érthető.
-Appa!-hallok meg egy éles hangot, mire szinte rohanok is a hálóba.
-Shh, mond, Kincsem.-lépek be és középső gyermekem YoungJae néz velem szembe sz ágyról.
-Felkeltem.-mondja büszkén.
-Nagyon ügyes vagy, örülök, de az öcsédet hagyd aludni, jó?
-Miért?
-Mert jobb apának is és neked is, ha magától kel fel.-magyarázom suttogva és hozzá lépkedve veszem fel az ágyról.
-Ohh, téli álmot alszik az öcsi?-kérdezi nagy szemekkel ahogy megyünk kifelé, gomba haja minden felé áll, csak arra nem amerre kéne.
-Neem, csak ő még kicsi és többet kell aludnia.-teszem őt is le a székére és neki mézes teát csinálok. Már kész a reggeli is, kiraktam nekik a zöldségeket és a főtt tojást is, amit mint a gép tolnak pofijukba. Éhesek. Egy nagy ásítást hallok meg az ajtóból, majd meglátom a kis göndör fürtös, legcsöppebb gyerkőcöt.
-Yugyeomie... Az asztal erre van. Nyisd ki a szemed, mindjárt neki mész az ajtónak.-kuncogok kicsit és odasétálok hozzá. Rögtön nyújtja magasba kezeit és abban szorongatott puha szőrű kiskutyáját. Ami rongynak is elmegy, hisz szegény kutya nagyon laza már, az anyagát tekintve. Tenyerembe csücsül ahogy kicsit lehajolok, majd így már emelem is fel és leülve az asztalhoz ő is enni kezd. Nincs magasabb szék, így én vagyok a magasító. Úgy is maradékot eszek csak, nem zavar ő engem semmiben. Főleg, hogy bújik még így reggel a kis aranyos és vagy ötször tartja nekem arcát, hogy puszit adjak rá, vagy karommal takarózik ölemben. Hiába, ő már csak ilyen.

NamJoon: Reggel ajtóm halk nyikorgására és kis tappancsok hangjára kelek. Szememet résnyire nyitva fordulok oldalamra és nyújtok ki kezemet, hogy frissen érkező, legidősebb fiam közéjük mászhasson. Felhúzom az ágyra és egy pusziáradattal indítom el mindkettőnk napját.
-Hogy-hogy ilyen korán, Jinie?-kérdezem felülve az ágyon és őt ezzel ölembe taszítva.
-YoonGi megint velem aludt és rugdosott.-bár ő szomorúan meséli el nekem a történteket, én halkan kuncogok középső fiam említésére, ugyanis tényleg mindig rugdal álmában.
-Hol rugdosott meg?-Ő csak fáradtan vezeti apró kezeit egyik "fájó" pontról a másikra, hol én mindig pár puszit hagyok, és végre az ő édes nevetése telíti be a szobát. Mosolyogva mászom ki az ágyból Jin pedig követ és együtt megyünk a konyhába.
Ő a legnagyobb segítségem. Nem csak azért, mert már öt éves, hanem mert alapból egy nagyon segíteni akaró kis személyisége van. Amióta az anyjuk elhagyott és ő nagyobbra nőtt, mindig segít. Aminél még az életben nem voltam hálásabb. Az anyjuk... Pár éve hagyott el, azt mondta nem bírja, hogy három gyereket kell nevelnie. De mégis ő vállalta be... Azóta pedig nem keresett és én se őt, bár már nem is tudna... Az alkoholba feledkezett és mérgezéssel diagnosztizálták...
Fejemet hirtelen kapom fel a hűtő belsejének bámulásából, mikor egy igen csak hangos puffanást hallok a nappaliból és kisandítva látom meg a földön elterülő YoonGit. Fejemet rázva és kuncogva megyek hozzá, hogy felvegyem a földről félig még mindig alvó testét és a konyhába leültetem a SeokJinnel szemben lévő székbe, még egy kis puszit nyomva homlokára. Az újonnan érkezett gyerkőcöm már az asztalon fekszik, ahogy még mindig nem bírja rendesen felébreszteni magát. Hh, mindig csak aludna...
Leteszem eléjük a már kész kakaós poharakat és az asztal közepére -persze úgy, hogy elérjék- egy tányéron kekszet. Amíg azt elmajszolják, legkisebb gyermekem keresésére indulok, és meg is találom, mert mikor nyitnám ki szobájuk ajtaját, lábaimnak szalad. TaeHyung jellegzetes kis téglalap vigyorával néz fel rám a földről és nyújtja kezeit, hogy vegyem fel. Rögtön három nyálas puszi csattan arcomon és vele is konyhába lépkedek letéve elé is a kakaóját, bár az előttem is van, hisz' az ölemben ül. Mindig mikor egy-egy kekszért nyúl nekem is kivesz egyet és hátrafordulva hozzám, nyomja számba. Gondoskodik az apja étkeztetéséről. Hh, kis édes. Csak nézem ahogy nyamnyogják a kakaó által megpuhított kekszet, mégis lehetetlenül boldognak érzem magam. Boldoggá tesznek, mint egykoron az édesanyjuk...

JaeBum: Befejezik az evést gyerekeim, majd látom, hogy a két rangidős összenéz, majd vigyorogva leszállnak a székükről és halkan elszámolva háromig robbannak hozzám, nyakamba és vállamba kapaszkodva, szegény öccsüket majd szét nyomva, így őt az asztalra rakom, amíg megcsiklandozom a két kis rosszcsontot.
-YuGyeomie, ne mássz el!-szólok a már asztal vége felé induló csöppségre, aki meg is torpan, majd ahogy leül az asztal közepére pánikolva kezd fel le ugrálni ebben a helyzetben.
-Mi a baj? Hmm?-kérdezem már rögtön aggódva és a két idősebb is kíváncsian néz rá.
-Pisi...-motyogja kicsit nyafogva, mire lerakok mindenkit az ölemből és lerakom YuGyeomot a földre.
-Futás, futás! Gyorsan, nincs rajtad már pelenka, nagyfiú vagy!-sürgetem és elkísérem a WC-ig. YuGyeomie három éves, most lett szoba tiszta, vagyis még dolgozunk rajta, de már nem kell sok. Mikor sikerül mindannyian megtapsoljuk, mire fogacskáit megmutató vigyor jelenik meg arcán és megölel szorosan.
-Na gyerekek, kitaláljátok hova megyünk?-kérdezem körbe nézve.
-Az állatkertbe?-kérdezi izgatottan YoungJae, de megrázom a fejemet.
-Iskolába?-pattog JinYoung is.
-Csak öt éves vagy, még nem is mehetünk iskolába.-rázom fejem nevetve.
-De meg se nézhetjük?
-Nyári szünet van, Kicsim, kétlem.-mosolygok rá és megsimogatom arcát, mi erre még pufibb lesz mosolya miatt.
-Siotoigatóba?-kérdezi a legkisebb, mire összeráncolom szemöldököm.
-Hova?-nevetek fel is kicsit.
-Hát a ... A si-simgtatóba.-néz rám nagy szemekkel.
-Ááá, simogatóba.-esik le végül.-Nem, de majd elmegyünk oda is, megígérem oké?-nézek rá és kisujjamat övébe akasztom, majd hüvelykujjunkat összeérintem és a homlokomra csapom ígéretem, még kérve három ráadást, hogy végképp ne felejtsem el.
-De akkor hova megyünk, appa?-néznek rám hatalmas szemekkel.
-Játszóházba!-vigyorgok rájuk.
-Woaaaaah!!-kiáltanak fel egyszerre és kiviharzanak a fürdőből. Tudtam én, hogy jó ötlet lesz.

NamJoon: Végez mind a három csöppség és a két kisebb eltűnik a fürdőben. Jint a kezembe fogom és óvatosan ültetem a pultra, közvetlen mellé, amíg én elöblítem az edényeket.
-Mit szólnál hozzá, ha meglepnénk az öcséidet?-hajolok hozzá közelebb, hogy hangomat csak ő hallja. Beleegyezően bólogat és kérdőn nézve rám várja, hogy mivel is fogjuk meglepni a két kisebbet.-Elmegyünk játszóházba. Jó lesz?-Hatalmas vigyor terül szét arcomon heves bólogatása miatt és megfogom fejét.-Ne rázd ennyire, mert elszédülsz.-kuncogom és adok pár puszit buksijára. Leveszem a pultról ő pedig rögtön kistestvérei felé fut, akik most jönnek ki a fürdőszobából. Még látom ahogy saját szobájukba hessegeti őket, ahova én is tartok velük. Taenek segítek felöltözni és azután ott hagyom őket a szobájukban, hogy én is felöltözhessek.
Lazára fogom magam, ha már úgyis játszóházba megyünk. Egy fekete rövid ujjú felsőhöz párosítok egy szintén ilyen színű, bő rövidnadrágot és, ha esetleg hűvösre fordulna az idő, ugyanis vihart mondtak mára, ugyanilyen sötét pulóvert kötök derekamra. Kezembe kapom az egyik vastag, puha fejpántomat és a gyerekeket összeszedve húzom azt fel homlokomra, hogy szőke, kicsit rózsaszínes tincseim ne lógjanak szemembe. Mindenkire rákerül a sportcipő, ami egyébként ugyan az. Hh, összeöltöztetem őket egymással és velem... De csak a cipővel.
-Na, ma ki utazik apával elől?-kérdezem kinyitva az ötszemélyes jármű, anyósülés felőli ajtaját. Így oldottam meg, hogy a három gyerekülésre ne legyen gond. Egy valaki mindig elől ül, velem. YoonGi kezd izgalmában ugrándozni, saját nevét kiabálva közben.-Jól van, akkor hopp be!-utasítom és, amíg ő és Jin is elrendezik maguknak az üléssel a gondokat és TaeHyungot kötöm be a biztonsági övvel, majd egy puszit nyomok orrára és úgy csukom be az ajtót. Leellenőrzöm, hogy mindegyik jól be van-e csukva, majd én is bepattanok helyemre és beindítva a kocsit el is hajtok a ház elől, a játszóház felé.

JaeBum: Mindenki a szobája felé veszi az irányt mikor én is kijövök a fürdőből és segítve nekik egy kicsit felöltöznek.
-Szedje össze mindenki ,amit akar hozni és az ajtó előtt gyülekező, már cipőben, értve?-nézek rájuk.
-Nae!-mondják hangosan egyszerre, YoungJae talán túl kiabál mindenkit. Nagy hangja van, akár csak nekem. Persze amikor altatót énekelnek nekem akkor hagyja a többieket is. Igen, szoktak nekem énekelni, főleg amikor valahogy tényleg nem tudok aludni. Vigyáznak rám... Ők az én kis angyalkáim.
Hálómba menve kiválasztok egy szaggatott farmert, mi térdén szinte szét van cincálva és egy kék trikót, mi igazéból inkább egy ujjaitól megszabadított pólónak néz ki. Még keresek egy pulcsit, majd fekete, már eléggé hosszú, kicsit hullámos hajamat úgy hagyom ahogy van, csupán csak egyszer túrók bele, hogy ne lógjon szemeimbe.
Kilépve meglátom az ajtónál szenvedő gyerekeimet, ahogy YuGyeomra próbálják együttes erővel feladni cipőcskéjét.
-Kössétek ki, úgy talán menni fog.-kuncogok és fekete fehér cipőmbe bújok. Végül sikerül nekik is megoldani a cipő dolgot, JinYoung még beköti Yugienak, majd puszit ad kilógó bokájára és vigyorogva felsegíti. Ekkor viszont észreveszem, hogy mindenki hasonló nadrágban van mint én, csak a szín más. JinYoung fehérben, YoungJae világosabb színű farmerben, YuGyeom pedig feketében van előttem, mindegyikük térdén szét van vágva a nadrág. Édeseim... YuGyeom idehúzza nekem az utazós táskát amit ők már teleraktak és még az én cuccaim is benne vannak JinYoungie által. Kimegyünk az autóhoz, mibe rutinosan szállunk be és kötjük be magunkat, majd miután a két legnagyobb huligán módjára és nekem fájdalmasan becsukja az ajtót egy rádiót kapcsolok, mivel mindannyian együtt énekelünk. Pacsirta család vagyunk, szeretünk énekelgetni...

NamJoon: Kivételesen nem kapcsolom be a rádiót, hagyom őket beszélgetni, néha én is közbe szólok. Meg amúgy is öt percre van tőlünk a játszóház. Úgyhogy gyorsan megérkezünk és kiszabadítom gyermekeimet és a kis Cukrom mászik a kezembe, Tae pedig másikat fogja. Szegényt kitúrta a bátyja...
Bemegyünk a nagy épületbe, ahol természetesen SeokJin az első, aki illedelmesen köszön és már veszi is le cipőcskéit, hogy aztán a játszóhát igazi játékos részét elválasztó kis, elhúzós kapu előtti szőnyegre állhasson. Legkisebb fiamat elengedem és Jinhez futva kéri meg a nagyobbat, hogy segítsen neki is levenni lábbelijét. Én addig YoonGi segítségével bejelentkezem. A pult mögött álló lány elkéri a fiúk neveit és korukat, az enyémmel együtt, majd mivel nem tudom, hogy mennyi időt leszünk, csak távozáskor kell fizetnem. A kettő gyermekemet beengedem, amíg leszenvedem a Cukromról és magamról cipőinket és a másik két párral együtt elteszem az egyik pad alá, pulóveremmel együtt. Bemegyek fiaim után és a fából épített "emelet" alatti nagy részen találok magamnak egy óriás medvét, aminek neki dőlve figyelem a magukat feltaláló gyerekeket. Csoda, hogy most rajtunk kívül nincsen itt senki... Mondjuk korán van, de akkor is. Kipakolom zsebemből a kulcsaimat és telefonomat és teszem magam mellé a földre, hogy kényelmesebben fetrenghessek félig a medvén, félig pedig a kemény fapadlón.

JaeBum: Mikor megérkezünk már mindenki az ablaknak nyomulva várja, hogy kinyissam az ajtót. Mikor viszont ez megtörténik hangomat ki kell eresszem, ugyan is képesek lennének átfutni az úton. Mindenki megfogja a kezemet, YuGyeomie a nyakamba mászott ölemből, így ez teljesen lehetséges. Mikor beérünk egyáltalán nem látok szinte senkit, de korán van, persze, hogy nincs még itt csak a személyzet. Mindenki elmondja a korát, a recepciós lány mintha meg is lepődne, hogy egymás utáni évben születtek. YuGyeomie helyett én mondom életkorát, hisz' ő mindig is nagyon félénk és visszahúzódó kisfiú volt, szinte csak a kutyájával játszik meg a bátyjaival, más gyerekeket nem nagyon enged közel magához. Majd csak változik ez, nem.akarok ráerőltetni semmit... szétdobálva cipőiket a két nagyobb már szinte sikoltozva rohan is játszani, míg Gyeomie még mindig bújik mint egy kis pingvin. Levéve saját és az ő lábairól is a cipőt megyünk beljebb.
-Nézd, ott egy faházikó. Megnézitek?-böködöm meg pofiját orrommal, majd mikor bólogat felrakom és rögtön eltátja a száját és látom rajta az izgatottságot. Felkapaszkodok én is a kicsit magasan lévő házikóhoz és benézek.
-Huuha, hát ez nagyon király.
-Uhum...-bólogat vigyorogva.
-El is tudsz bújni és a kutyus is sok helyen tud játszani.-mosolygol rá.-Na, hagylak is. Puszi?-csücsöritek neki, mire ő is így tesz és ad nekem egy puszit, miután a kutyus is ad egyet és leugorva hagyom játszani és megnézem a két rosszcsontot.
-Héé, héé, halkabban fiúk.-szólok rájuk mire kicsit lejjebb veszik hangjukat és már csak kacagásukat hallom hangosabban. Elindulok az egyik kényelmesnek tűnő rész felé és ekkor meglátok egy fiatal férfit.
-H-hello.-hajolok meg előtte és majdnem felkuncogok ahogy rám néz azon az abnormálisan nagy plüss medvén feküdve. Én a szőnyeges részre telepedem és törökülésben pakolom ki zsebemet és rakom le a táskát egy kispadra magam mellé. Hmm... Vannak itt még más gyerekek is. Hozzá tartoznának...?

NamJoon: Pihenésemből egy igen hangosan szóló férfi zökkent ki, mire fejemet felkapom, de meg is jelenik előttem... Hirtelen ülök fel rendesen és hajolok meg úgy, bár nem köszönök. Tovább nézelődök, a lefoglalt macim kezét nyomorgatva és mosolyogva jut el hozzám, hogy valószínűleg a férfi egyik gyerkőce -aki amúgy nagyon is energikus- próbálja rávenni YoonGit, hogy játsszon vele. aki végül bele is megy és gyorsan töltődik fel energiával ő is. Ritka pillanatok egyike...
Tovább nézelődöm és meglátom legkisebb fiamat felém rohanni, de köztünk még van egy akadály, a másik apuka teste. El is botlik a férfiban, kire nagy szemekkel és hangosan nevetve néz, félig az ölében feküdve.
-Tae, vigyázz jobban, kicsim.-szólok rá, mire kimászik az ismeretlen öléből és párszor kicsit meghajol, közben bocsánatot kérve, majd újra felém fut és rám ugrik.-Bocsi...-húzom el kicsit számat, még az apuka felé sandítva, akinek úgy látom meg se kottyant az ütközés.
-Appa, appa! Nézd!-nyomja arcomba apró kezét, amin egy színes pecsét éktelenkedik, egy virág formájában.-Az egyik kisfiú nyomta a kezemre.-meséli vigyorogva, mire megsimogatom arcát és kérdőn nézve rá szedem ki belőle, hogy ki is az a fiúcska. Az ugrálóvár mellé mutat arra a csöppségre, aki Yooniet vette rá a játékra.
-Nagyon szép.-simítom végig hüvelyujjammal a pecsétet és kiteszem ölemből fiamat.-De akkor menj játssz még vele.-biccentek a fiúk felé mosolyogva, majd ahogy oda visszafut csak hangosan felsóhajtok.-Tényleg boccs... Nem fájt...?-mászok a valamin nagyon vigyorgó apuka mellé, négykézláb és mellette foglalok helyet.-NamJoon.-nyújtom felé kezemet.

JaeBum: Kicsit elbambulok így csak akkor veszem észre, mikor eldőlök és egy édes kacaj törik fel a "támadómból". Én is nevetni kezdek, majd talpra állítom és megsimogatom fejét.
-Semmi baj.-rázom meg fejem az apuka bocsánat kérésére, majd körbenézve látom, hogy YoungJae elhozta a nyomdáját, amit nagyon is szeret. Egy kisfiú van még vele, elég fehér bőre van és innen is jól látható bogár szemei. Édes, mint ahogy a többi is. Szép gyerekek...
Magam mellé fordulok ahogy meghallom a nekem szóló szavakat és elmosolyodom.
-Nem, tényleg. Edzett vagyok már, meg nem is ütközött belém csak megbotlott. Örüljünk inkább  annak, hogy nem lett baj és csak rám esett.-nézek rá és megrázom fejemet. Szegény medve... Elmaradt.-JaeBum.-nézek szemeibe és kezem övébe csúsztatom, majd kicsit megszorítva rázok rajta egyet.-Szép gyerekeid vannak.-engedem el végül kicsit kínosan, mert még mondatom közben is kezét fogtam.

NamJoon: -Végül is apuka vagy te is...-nevetek fel kínosan.-Áh, neki sem ártanak az ilyenek. Leneveti magáról.-kuncogok és én is megrázom kezét ahogy kimondja nevét. Elhúznám a kezemet, de még mindig fogja, majd kijelentése és kezem elengedése miatt egy kis pír szökik arcomra.-Nem rám ütöttek...-motyogom, de egy halvány, boldog mosollyal nézek a most egy helyen játszó csöppségeimre. Kezemet, mit fogott megtörlöm nadrágomba, ugyanis tenyerem megizzadt. Én is törökülésbe húzom lábaimat és hátam mögött támaszkodom meg kezeimen.-Nem illik ilyet kérdezni meg izé... De hány éves vagy?-nézek újra a férfi felé, közben tarkómat vakargatva.

JaeBum: Kuncogva nézem a gyerekeket ahogy egy kupacba játszanak, persze legkisebb gyermekem még mindig különcködik, de... Nem baj, ha látja a testvéreit, talán majd csatlakozik. Felé kapom fejem még felnevetve ahogy elkapom azt a jelenetet ahogy az előbb bennem eleső kisfiú YoungJae homlokára nyom egy virágot. Nem baj, le lehet mosni simán vízzel is.
-Ugyan, nem vagyok nő, nem szégyellem.-kuncogok.-Huszonöt.-mosolygok rá

NamJoon: -U-ugye az könnyen lejön?-kérdezem aggódva, mert nem akarom, hogy szegény TaeHyung homlokán ott díszelegjen egy virág vagy két hétig. Főleg, hogy elég élénk piros.
Életkorára csak bólogatok és feltűnésmentesen vezetem rajta végig tekintetemet. Nem néz ki annyinak...
-Uhhum... Én is.-bólogatok tovább és a gyerekek felé nézek, mikor JaeBum egyik gyermekének hangos szipogását és Jin nevelő jellegű hangját hallom meg. Hirtelen kelek fel, mikor észre veszem, hogy SeokJin éppen a Cukromat próbálja megnevelni... Már megint. Miért ilyen kis kekeckedő ez a gyerek? Miért hasonlít pont ebben, rám?
-Mi történt?-guggolok le hozzájuk és arcom egy szomorú jelleget vesz fel a még ismeretlen fiúcska vörös pofija láttán.-Mit csináltál, YoonGi?-kérdezem vádlóan nézve, a most magát elszégyellő fiúcska felé.
-Ellökte JinYoungiet!-válaszol a kérdezett helyett SeokJin.
-Miért?-kérdezem meglepetten és magamhoz húzom rosszalkodó fiamat, hogy most már igen is tőle várom a választ.
-Elfoglalta a helyemet.-motyogja maga elé, ebből tudom, hogy máris szégyelli, amit tett. Kötözködik, de nagyon hamar megbánja, ha rosszat tesz.
-Ilyenért nem kell lökdösődni, YoonGi!-rázom tehetetlenül fejemet és nem bírom megállni, hogy ne öleljem magamhoz mindjárt sírásban kitörő testét.-Kérj bocsánatot, jó?-kérdezem kedvesebben és a már apukája karjaiban lévő... JinYoung felé fordítom. Büszkén mosolyogva nézem végig ahogy tényleg bocsánatot kér tőle, és még egy puszit is ad neki kezére, ahol valószínűleg beütötte. Tipikus YoonGi.

JaeBum: Hirtelen kapom fel fejemet mikor nem szokásos hangokat hallok és a másik apukával együtt indulok meg a gyerekek felé. Magamhoz ölelem a még kicsit könnyező JinYoungot és megtörölgetem arcát. Körbe nézek a meglepett gyerekeken és végig hallgatom YoonGitól a történeteket. Mikor apukája kérésére bocsánatot kér meglátok JinYoungie arcán is egy mosolyt, szemei még fel is csillannak a puszira amit kis mancsa kap. Felemeli kezeibe véve YoonGi arcát és rántva rajta egyet öleli magához jó szorosan.
-Szent a béke.-kuncogok NamJoonra nézve, majd a két virágos homlokú felé fordulok, hüvelykujjaimat tartva feléjük.-Nyald meg.-mosolygok rájuk mire teljesítik amit kértem, a kisebb még meg is rágja ujjamat, hogy biztosra menjen. Letörlöm homlokukról a piros virágocskát, majd engedem őket játszani meglesve mit csinál YuGyeom. Sóhajtok egy nagyot ahogy látom, hogy csak fekszik és játszik tovább a kutyájával hátra dőlve támaszkodom meg alkarjaimon. Szerintem lehet lehozom ide... Olyan egyedül van...

NamJoon: -Ah, hál'Isten.-nyugszom meg egy sóhajjal, ahogy JaeBum csak simán letörli a nyomdát homlokukról. Követem szemei irányát, hogy miért sóhajtozik és észre veszek egy kisfiút, aki magában játszik... Ő is JaeBum gyereke?-Na és az a kis lurkó ott?-kérdezek rá, újra mellé telepedve. Ennyire szereti magát kivonni a játékból? Hm, érdekes...

JaeBum: -YuGyeom... Kicsit... Félős. Nem szeret másokkal játszani annyira. Inkább kivonja magát. Szeret elbújni és csendes is. De...-sóhajtok egy nagyot.-Olyan egyedül van. Nem jó látni...-nézek továbbra is kisfiamra, majd NamJoonra.-Nem akarom erőltetni mégis... Szeretném, ha velük játszana.-nézek most a többi hancúrozó kisfiúra.

NamJoon: -Ooh...-értem meg és kicsit elszomorodok. Pedig nem kéne ilyennek lennie... Felkelek a földről és a faházhoz megyek, ahol YuGyeom egyedül játszadozik. Hátha...
-Nagyon aranyos kiskutyád van...-szólalok meg halkan, mire nagy szemekkel sandít felém, a szívem pedig megremeg. Életem, de kis édes.-Van neve?-kérdezem továbbra is nagyon kedvesen puhatolózva, de nem válaszol, csak lenéz a kis plüssre, majd vissza rám.-Nincs?-rázom meg kicsit fejem, mire ő is ezt teszi.-Miért nem nevezted el?-eresztek meg apró mosolyt és megrántja vállait.-És megnézhetem?-Az első kérdés, amire rögtön reagál és hangját is meghallom, ahogy kimondja a "nem"-et.-De azért megsimizhetem? A kutyusok szeretik, ha simizik őket. Vagy ő nem?-továbbra is nagy szemekkel figyel, de óvatosan felém nyújtja a plüsst, erősen fogva markában, nehogy elvegyem. Hh, ugyan már... Nem fosztanám meg a játékától. Megsimogatom a kutya buksiját és elmosolyodom.-Nagyon puha szőre van.-Ő pedig csak egyetértően bólogat és magához öleli a játékot.-Nem szeretnél a többiekkel játszani?-Megint csak egy fejrázás. Halkan felsóhajtok és elgondolkozom pár percig.-És velem? Én is szeretem a kutyusokat.-Szemöldökeim felszaladnak ahogy bólint és felém mászva néz rám bociszemekkel. Óvatosan kezembe fogom apró testét és egy kicsit távolabb ülök le vele a többiektől. JaeBum arca elragyog, de látom rajta a meglepettséget. Azok után, amiket mondott YuGyeomról én is meglepődtem, hogy egész könnyen megadta magát.

JaeBum: Csak nézem ahogy NamJoon feláll és YuGyeomhoz megy és meglepődök, amikor gyermekem nem kezd el értem szólni. Mosolyom egyre csak szélesedik mikor szűkszavúan de válaszolgat neki, majd teljesen meglepődök mikor kisfiam karjaiba mászik és készségesen hagyja, hogy levegye, sőt, még az ölébe is ül és úgy játszanak a kutyussal. Boldog mosollyal nézem őket, meg is hatódok, hisz YuGyeomie édesen kuncog játékuk közben. Még egyszer nyakába is bújik mire szívem nagyot dobban és fel is nevetek kicsit. YuGyeom füléhez emeli kutyáját mintha az súgna neki valamit, majd édesen vigyorogva néz fel a rózsaszínes férfira.
-Kedvel téged.-kuncogja.-Azt mondta olyan vagy, mint Appa. Ismered Appat?-néz rá nagy szemekkel.-Én nagyon szeretem Appat. Te is szereted?-ugrándozik kicsit és őszintén meglep, hogy ennyit beszél valakivel...-Szerinted mi legyen a neve?-mutatja fel neki a kutyát.-Hmm... Hogy hívnak?-pislog rá és ahogy NamJoon kicsit elnéz kis kezét arcára simítja és maga felé fordítja.

NamJoon: Mosolyogva tartom ölemben a fiúcskát figyelve minden szavára. A kutyust a fülemhez emeli, mire kicsit kiráz a hideg, mert csikizte a fülemet a plüss bundája. Nagy szemekkel nézek YuGyeomra, mikor JaeBumot említi és megkérdezi, hogy én is szeretem-e az apukáját.
-Igen ismerem.-mosolygok és az apuka felé nézek.-Ne mondd el neki, de kedvelem.-suttogom a csöppség fülébe, majd újra apukája felé pillantok, de az ölemben ücsörgő visszafordítja maga felé a fejemet.-Nem tudom, mi legyen a neve.- Rázom meg fejemet, majd megsimogatom arcomon lévő kezét és sajátomba fogom.-NamJoon vagyok.

JaeBum: -Nem fogom neki elmondani.-rázza meg fejét, szinte le is esik neki.-Hmm...-gondolkozik el kisfiam, majd hirtelen eszébe jut és feláll, majd meghajol.-YuGyeom.-rázza meg kezét, majd visszahuppan ölébe.-Mmm, szeretnék neki nevet adni, mejt tényleg nem jó így, hogy nincs neki.-rázza fejét és szemeit a kutya és a férfi között járatja.-Joonie!-kiált fel végtelenül boldogan és nagyon szorosan magához öleli már névvel rendelkező kiskutyáját, majd NamJoont is, szinte nyakába ugrik, így el is dönti őt a szivacson.
Hmm... Azt hiszem jól kijönnek. Nem láttam még YuGyeomot ilyennek, de... Nagyon jó érzés. Végtelenül jó...

NamJoon: -Köszönöm.-mosolygok, majd szemeim megint kikerekednek, ahogy hirtelen felpattan és meghajol. Életem...-Tudom. Apukád már elmondta.-biccentek a férfi felé, közben visszahúzva ölembe YuGyeomot. Nevetve tartom magamon kicsi testét, ahogy rám veti magát és szenvedve nyöszörgök alatta, bár nincs semmi bajom ezzel.-Miért rólam akarod elnevezni a kutyusodat?-kérdezem értetlenül, mire megint felváltva cikáztatja szemeit köztem és a kutya közt, majd megrántja vállait.-Akkor ahogy szeretnéd, YuGyeomie.-mosolygok és kicsit megijesztve a rajtam fekvőt kelek fel hirtelen, egy mozdulattal a földről, persze őt kezeimben fogva. Meglepetten néz, de hangosan nevetni is kezd utána én pedig a többiekhez cipelem és most is JaeBum mellé huppanok a kölyökkel. Rögtön közénk mászik és kutyusával játszva figyeli, hogy a többiek együtt, milyen jól elvannak.-Na, még mindig nem szeretnél velük játszani?-kérdezem megsimogatva eszméletlenül puha, göndör hajacskáját. Lábamra támaszkodva tolja fel magát állásba és ölembe helyezi az én nevemre hallgató kutyust, majd bár félve még, de a többiek közé totyog. Én pedig átveszem a helyét és a plüssel kezdek játszani, nevetve saját magam hülyeségén.

JaeBum: Kicsit lehunyva szemeimet és még mindig boldogan nevetve fel párszor halgatom őket és figyelek a többiekre. Mikor megint magam mellettem érzem a másik férfit kinyitom szemeimet és kisfiam homlokára csókolok. Boldogan nézem ahogy a többi gyerekhez megy és sóhajtok egyet.
-Elképesztő... Komolyan mondom. Varázsló vagy.-kuncogok felnézve rá és megsimogatva a kutyus fejét. Kicsit közelebb csúszok és úgy nézem a szépen lassan feloldódó YuGyeomot. Hangosan nevetek fel mikor legidősebb bátyja hátára ugrik és elborul vele együtt, majd hangosan nevetve kezd el rohanni, maga mellé húzva a másik, vele egyidős kisfiút, kinek teli fogas vigyora még aranyosabb lesz, ahogy kisfiam kezét fogva menekül vele együtt.

NamJoon: -A fiaim is ezt mondják, pedig nem vagyok az.-Vállaimat nevetve rántom meg. Boldogan nézem, ahogy a hat kis gyerkőc együtt játszik. Oldalra nézek, szemem sarkából a mellettem ülőre és mikor nem figyel arcába nyomom a plüsskutyát, hogy könnyen lebirkózhassam. Átvéve a gyerekek játszóképességét próbálom magam alatt, a földön tartani a velem egyidőset, nevetve birkózva vele.

JaeBum: -De, de igen.-mosolygok és kuncogva nézem ahogy rohangálnak a kicsik. Hirtelen kapom arcomba a kutyát mi csikizi orrom így tüsszentek, de ekkor hátam a padlónak csapódik és egy testet érzek meg magamon. A kis... Lábaimat dereka köré fűzöm és úgy próbálom magam alá fordítani, már majdnem át is jutok a holtponton, de rántva egyet saját csípőjén visszakerülünk az eredeti helyzetbe. Aiiiihs, leakarom győzni.

NamJoon: -Bocsi, de egy varázslót nem tudsz legyőzni.-nevetem. Egyik alkaromat mellkasára támasztom, ezzel is a földre fogva, míg a másikkal mindkét csuklóját nyomom feje fölé. Hehe, teljesen lefegyvereztem. Csípője fölé térdelek, így könnyen tudom összeszorítani combjaimat úgy, hogy behajlított lábait azok közé szorítsam. Most már tényleg nem tud mit tenni.-Látod, mondtam. Legyőztelek.-nevetem arcába, még mindig a földön tartva módszereimmel.

JaeBum: -Jól van, bevallom, győztél.-sóhajtok egy nagyot és elnevetem magamat. Hmm... Kicsit sem érdekes pozíció... De nem baj, nekem jó így. Érdekessé válik a csend és akkor körülnézve meglátom, hogy gyermekeink minket néznek. Öhm... Vajon mi lesz az első szó...?

NamJoon: A nagy csöndre én is felfigyelek és ahogy meglátom, hogy mindegyik csöppség minket figyel lemászok JaeBumról és megigazítom ruháimat, mintha leporolnám magamat.
-Appa!-szól hozzám Jin, furán nézve rám.-Ti most... Azt akartátok csinálni?-kérdezi, de még azért kiegészíti.-Tudod, amit a felnőttek szoktak, akik szeretik egymást.-Teljesen lesokkolok és csak magam elé meredve gondolkozom el, hogy mégis hogyan tudhat ilyen dolgokat, mikor még csak öt éves. A sokkal az arcomon nézek JaeBumra, hogy kezdjen valamit a helyzettel, ugyanis a többi gyerkőc is kíváncsian figyel minket. Én pedig bele is vörösödöm a gondolatba, mire YuGyeomie arcán látom a megvilágosodást. Hiszen neki azt mondtam kedvelem az apukáját. Aish, de hülye vagy, NamJoon.

JaeBum: Szemeim kikerekednek és ajkaimba harapva ülök fel, majd a gyerekekre nézek, de elkapom fejem és már vörösödve nézek Namra aki szintén tőlem vár választ.
-Nem... Mi csak... Csak...-nyelek egyet.-Birkóztunk. Játszottunk egymással, mint ti.-mosolygok végül, de még mindig zavarban vagyok.
-De nem így kell birkózni. Ott nem nyer egyből valaki, hanem sokáig kell harcolni.-mondja oldalra fordítva buksiját YoungJae.
-És te hagytad magad, Appa.-tesz rá még eggyel YuGyeom.
-De NamJoonak sikerült egyből legyőznie. Nem hagytam magamat, de még úgy is. Van ilyen gyerekek.-nézek rájuk.
-Ugyan, Appa, láttam, hogy hol nézted, amikor idejött hozzánk, mert YoonGi meglökött.-vigyorog JinYoung és megfordulva kis, kerek fenekét kezdi rázni. A kis gonosz...

NamJoon: Továbbra is zavarban vagyok és úgy hallgatom ahogy JaeBum saját fiai beszélnek, amikor pedig JinYoungie megemlíti, hogy apukája megbámult a férfi felé nézek, de rögtön újra a gyerekekre figyelek, mikor YuGyeom megszólal. Megint. És olyat mond, amit nem kéne.
-De, Appa, NamJoon Hyung azt is mondta, hogy kedvel téged!
-Ne hazudj nekünk, Appa!-szólal meg végre YoonGi is, bár most nem igazán örülök neki. Ahh, gyerekek, miért teszitek ezt apátokkal? Nagyot nyelve vezetem szemeimet újra a másik apukára, aki viszonozza ezt, mire valamelyik kis gonoszság megint beszól.
-Látjátok, hogy néznek egymásra!?-TaeHyung hitetlen hangja az, ami végleg beüt.
-Na jól van, ne az apáitok magánéletével foglalkozzatok, hanem játszatok tovább!-mondom kicsit erélyesebben, persze nem vagyok ideges meg semmi, csak komolyan nehogy már ők hozzanak zavarba. Felpattanok a földről és elvonulok legelső helyemre, ott is a falhoz húzódva, de még elkapom YoonGi újabb mondatát:
-Appa most megsértődött, JaeBum Hyung. Menj beszélgess vele.-Fejemet rázva nevetek fel kínomban, és mielőtt még tényleg utánam jönne és meglátná teljesen vörös fejemet, magamhoz ölelem az óriás medvét, így egytől-egyig eltakarva mindenemet.

JaeBum: Csak nagyra nyílt szemekkel nézek a gyerekekre és nem hiszek a fülemnek, mikor saját fiam ”beköpi” NamJoont. M-mi...? Összenézünk, de mikor az utolsó kis megszólalás is telibe talál és mindketten elég vörösek vagyunk, kicsit megrezzenek Namjoon hangjára és rögtön utána kapom fejem, mikor feláll és elmegy.
-Jól van, beszélgetek vele, de akkor ti ne üssétek bele mindenbe a pisze orrotokat, mert lecsavarom az összeset és úgy eldugom, hogy nem lesz meg. Na tűnés!-hajtom el őket, mire mindannyian elmennek tovább játszani. Odasétálok a medvébe bújt apukához és leülve mellé dörgölöm meg arcomat kezemmel.
-Öhm...-sóhajtok.-Elnézést, hogy ilyen... Helyzetbe keveredtünk, meg hogy YuGyeom kikotyogta és ilyesmi.. Én... Én öhm... Sajnálom, tényleg...

NamJoon: Hallom ahogy mellém ül, de arcomat továbbra is a medvébe nyomva tartom és csak nevetni tudok. Hiába, Tae ezt örökölte tőlem. Leneveti magáról a problémákat, ahogy én is.
-Nincs miért bocsánatot kérned. Ez mind csak úgy jött, nem kezdte senki... Vagyis de, én, de nem számít. Nincs semmi baj.-motyogom és fejemet oldalra fordítva nézek végig JaeBumon. Megint letámadom és ráugrok, de most a medve köztünk van, így csak lábaink és arcunk között nincs a plüssből. Így vigyorgok rá, köztünk tartva a puha játékot.-Amit meg YuGyeom mondott, felejtsd el.-kacsintok rá még azért és ugrok egyet rajta, hogy nehogy lecsússzak a plüssállatról.

JaeBum: Nevetve terülök el újra és nézek szemeibe.
-Jól van akkor.-mosolygok.válaszolva előző mondataira.-Ugyan Nam... A részeg ember és a gyerek mindig őszinte.-kuncogok és megcsípem arcán, nyekkenve egy nagyot és térdemmel fenékbe rúgom. Oké, a medvének csak az orra áll a kulcscsontomba, de az nem zavar.

NamJoon: -Naa.-görbítem lefelé számat és lebiggyesztem alsó ajkamat is, mikor megcsípi arcomat és fenéken is térdel. Felülök és így, ha nem lenne köztünk a plüss, csípőjén ülnék, de  szerencsére köztünk van a medve, hogy megvédjen engem... Meg őt is, mert így legalább nem érzi annyira súlyomat.
-Öhm... A férfiakra is buksz, amúgy?-kérdezem ahogy megfordul fejemben egy ötlet és bár abból, hogy ő is zavarba jött még az előbbi incidensnél és nem zavarja, hogy éppen rajta ülök, simán levehetném, hogy igen... De nem tudhatom. A fejébe nem látok bele.

JaeBum: Kezeimet a medve vastag szőrébe temetem azt nyomorgatva kicsit és úgy nézek fel rá mikor kérdez tőlem.
-Már csak a férfiakra. Nem... Találom a női testet olyan vonzónak mint eddig. Nem hoz lázba.-rántok vállat csak egy percre nézve el szemeiből és tovább mosolygok, hisz ezt én sosem szégyelltem még akkor sem amikor rájöttem.

NamJoon: Bólogatok válaszára és a maci fejére támaszkodva gondolkozom el. Két ugyanolyan sorsú apuka, csak nem talál egymásra véletlenül...
-Megpróbálhatnánk randizni... Még jó is kisülhetne belőle...-motyogom szemébe nézve és belepirulva saját szavaimba. Alsó ajkamat beharapva nézek körbe, majd gurulok le JaeBumról, de ő átveszi helyemet, így magam fölött találom, mire megszeppenve nézek újra szemeibe.

JaeBum: Elvigyorodom és mint egy izgatott kisgyerek mászok most én rá.
-Nagyon örülnék... Mármint, ha sikerülne és jó dolog sülne ki belőle, akkor... Könnyebb lenne mindkettőnknek a gyerekekkel és... Ők is boldogabbak lennének...-mosolygok rá pirulva és el-elnézve szemeiből, ahogy nem bírom állni tekintetét.-Ha szabad vagy valamikor és esetleg van kinél a gyerekeket hagynod, akkor... Szóval... Ja...-vakargatom fejemet.

NamJoon: Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor beleegyezik és ugyan azok a jó dolgok jutnak neki is eszébe ezzel kapcsolatban, mint nekem. Ha egyedül elbírunk három gyerekkel, akkor ketten miért ne tudnánk hatottal?
-Odaadod a telefonod?-tartom egyik kezemet, hogy adja oda, míg a másikkal sajátomat halászom elő zsebemből, ahova visszakerült, mikor az első problémát kellett megoldanunk.

JaeBum: Kiveszem zsebemből a kért készüléket és cserélve beírom számom telefonjáéba, míg ő is sajátját az enyémbe.
-Akkor...-cserélem vissza a telókat.-Körülbelül egy időpont...?

NamJoon: Beírom számomat és kérdésén gondolkozva adom neki vissza telefonját.
-Uhm... Szerintem már a jövő hét is megfelel... Majd keresek valakit, aki szívesen vigyáz a kicsikéimre.-kuncogok és kimászok alóla, ugyanis már kezdem magam kicsit kellemetlenül érezni így, akármennyire is nem kéne, de attól még egy játszó házban vagyunk.

JaeBum: -Bocsi...-szállok le róla ahogy kicsúszik alólam és vele szembe ülök.-Rendben, addigra én is kerítek valakit a kölyköknek.-kuncogok és megnézem őket. Boldogabbak lehetnek... Még ennél is... Minden álmom valósulna...

***

NamJoon: A nappaliban ülünk, mi JaeBummal szinte összegabalyodva egy takaró alatt, a gyerekek meg előttünk a szőnyegen. Most éppen egy ilyen napot tartunk, van amikor én megyek át a csöppségekkel JaeBumhoz, vagy éppen ő, mint most is. Valami számunkra is érdekes mese megy a tévében, bár akiknek igazán nézni kéne nem igazán figyelnek a készülékben mozgó, rajzolt karakterekre. Fejemet a mellettem ülő vállára hajtom és átkarolom oldalánál, kezemet a kanapé támlája és háta közé préselve.

JaeBum: Nézem a mesét, egész érdekesnek tűnik, még tetszik is. Megérzem ahogy Nam közelebb furakodik és ölébe helyezve lábaimat karolom át vállát. Felé fordítva fejem, de szemeimmel továbbra is a mesét nézve homlokára adok egy kis puszit, majd lesandítok magam elé. Aish... Hogy ilyen kicsi orrot mibe bele nem lehet ütni...

NamJoon: Mosolyogva fogadom a kis homlokpuszit és meggyőződve arról, hogy egyik lurkó sem figyel visszafordítom JaeBum fejét felém és egy rövid csókot adok ajkaira. De mindig lebukunk, ha én csinálok valamit... Hogy lehet ilyen szerencsétlen? Én sem tudom.

-Fúúj, Appa. Ne csináljatok ilyet!-Hát persze, hogy megint Jin fintora jelenik meg arcom előtt és a többiek ugyanígy bólogatnak egyetértően.
-Elmondjak egy titkot, Kicsim?-Lehajolok hozzájuk, JaeBum lábára dőlve és közelebb hívom magamhoz, mind a hatot.-Egyszer ti is fogtok ilyet csinálni!-mondom, mintha valami nagy dolgot árultam volna el és én megjátszva meglepettségemet tátom el számat és kapom kezemet elé, közben bólogatva. Ők csak furán néznek rám és páromra vezetik tekintetüket, megerősítésre várva.

JaeBum: Csak felnevetek ahogy, mikor már hajolnék vissza még egy csókért Jin közbe szól. Megint nevetek ahogy NamJoon tudatja velük, hogy bizony ilyenen ők is túl fognak esni. És azok az arcok...Istenem...
-Bizony ám Kincseim. Ez alól senki sem kivétel. Majd amikor lesz valaki olyanotok, akit nagyon szerettek, akkor ti is fogtok neki csókot adni. Sőt, ennél érdekesebb csókot is, majd meglátjátok ám, ha nagyok lesztek.-magyarázom mosolyogva, mire mind a hatan ellenkezni kezdenek, biztosra véve, hogy ők nem fognak csinálni még ha nagyon.nagyok lesznek akkor sem. Édeseim... Dehogynem. Ezután pedig megint a mese lesz érdekes és arról kezdenek beszélgetni.-Hihetetlenek...-kuncogok már csak Namnak címezve szavaimat.

NamJoon: Kuncogva bólogatok a megerősítő szavakra, de kitör belőlem a nevetés, mikor ellenkeznek. Hh, majd meglátják. JaeBum hozzám intézett szavai után két kezem közé fogom fejét és közel hajolok hozzá.
-Azok.-suttogom ajkaira és megcsókolom megint. Az első után már nem fognak nézni, vagy éppen beleszólni... Meg a most a mese sokkalta érdekesebb.

JaeBum: Nem engedem el, tudom, hogy gyerekeink már nem fognak észre venni semmit. Nyakát átkarolva közelítek fejemmel már egyre jobban a kartámla felé, ahogy egyik lábamat öléből már elvezettem csípője mellett. Olyan jó a telelt ajkait csókolni és harapdálni... Ezt már az első randink elbúcsúzásánál tudtam...

NamJoon: Ahogy már egyre jobban dől hátra, a kezemmel, amivel derekát karoltam át, most azzal tartom hátánál, másik pedig végigsimít lábán és fenekénél megállapodva markolok bele. Nevetve válok el tőle és most adok hálát magamnak, amiért már rögtön egy takaróval magunkon ültünk le a kanapéra. Még mindig nevetve teszem mindkét kezemet mellkasára, hogy ahogy ráfekszek ott tudjam magamat megtámasztani és fejemet egy picit megemelve csókolom végig arcát, száját kihagyva, majd állkapcsát is végighintem. Nem tudom már miért, de újra nevetésben török ki, de homlokomat állának támasztva harapdálom meg ádámcsutkájánál nyakát. Megigazítom rajtunk a kicsit lecsúszott takarót és tovább fekszem páromon.

JaeBum: Kuncogva fogadom minden huncutkodását, mi ahogy mindig a takaró alatt marad. Ahogy mindig nevet én is ezt teszem és magamra húzom, mikor nyakamat  harapdálja és ajkaimba harapok. Átölelve simogatom vállait ujjaimmal és hajába rejtek pár puszit.
-Akkor azt hiszem maradunk estére...-ásítok, bár nem vagyok álmos. Csak szeretnék vele maradni...

NamJoon: -A kicsik úgyis mindjárt kidőlnek, úgyhogy ez a legjobb választás.-mondom és fejemet újra felemelem, hogy amikor ásít szájába fújhassak. Nevetve mászok le róla, a takaróval próbálva megvédeni magamat.
Persze a harcunkra a kis csöppségek is felfigyelnek és kíváncsian néznek minket. JaeBum elől menekvésem nincs, így JinYoung segítségét kérve próbálok "bántásaitól" kitérni. Segít is nekem és a kanapéra mászva ugrik apukája hátára, ezzel le is győzve a férfit. Ez persze mindenkit megmozgat és egyszerre másznak fel a kanapéra, hogy mindkettőnket letaroljanak és a kanapéba préseljenek.
-Ahh, gyermekeim, ne tegyétek ezt apátokkal.-nyöszörgöm, de szavaim süket füleket találnak és tovább mászkál rajtunk a hat kis lurkó. Szörnyűek...

JaeBum: Mikor számba fúj már neki is esek, próbálva leteperni őt, de ekkor hat kis segítség jön ellenem és bírkóz le engem... Meg Namot is. Átmásznak mindenemen, rám lépnek, a két legkisebb pedig úgy dönt, hogy combomon fog ugrálni.
-Ehhh... Gyerekeek.-mondom elfojtott hangon, de nem reagál senki, csak nevetgélnek tovább. Végül sikerül felülnöm, de NamJoonra sikerül, így felnevetek én is, majd egy ügyes trükkel sikerül elhessegetnem a kicsiket.
-Aki előbb szerzi meg a jégkrémet és hoz apának egyet, az plusz egyet ehet még!

NamJoon: Felsóhajtok ahogy eltűnnek rólam és a konyhába rohannak. Lerázom magam, hogy kimenjen mindenemből a zsibbadás, majd újra JaeBum ajkaira hajolok. Betelni a csókjával nem lehet, ezért mindig ki alkalmat kihasználok, mikor nem figyelnek, vagy nincsenek körülöttünk a gyerekek.
Visszatérnek, mire elválok tőle és körbe nézve YoungJae örül magának a legjobban, gondolom neki sikerült kettő jégkrémet is elhozni, amiből az egyik apukája kezébe kerül. Csak nézem, hogy nyamnyogják a finom, gyümölcsös jégrémet, de ekkor eszembe jut nekem egyik se hozott. Lebiggyesztett ajkakkal nézek páromra, de túlságosan is elvan foglalva a finomságával.
Közel hajolok hozzá és egyik kezemmel megtámaszkodom kettőnk közt, a másikkal pedig megfogom övét, hogy számhoz húzhassam a jégkrémet. Egy kicsit húzva az agyát nyalom végig, az amúgy hosszúkás jégkrémet, ahol éppen olvadozik és a legtetejét számba véve, harapom le azt, közben szemeibe nézve. Boldogan mosolyogva és hümmögve ülök vissza, miközben a számban lévő darabot szopogatom. Hiába, ez a kedvenc fajtám.

JaeBum: Rámosolygok YoungJaere és elkezdem enni az édes hideg jégkrémet. Ahh, finom. NamJoonra nézek ahogy bánatos szemekkel néz rám, de sajnos lefoglal az, hogy ne olvadjon el a kezemben tartott pálcikás finomság. Ebben hamarosan párom is segít, igen csak nagy problémákat okozva nekem. Ohh, hogy az a kis... Hasam folytonosan befeszül és le kell hunynom szemeimet, hogy ne legyenek még nagyobb gondjaim. Még olyan intim kapcsolatunk nem volt, oké, volt már olyan, hogy huncutkodtunk ilyesmivel, de hát hat gyerek mellett nehéz... Tovább eszegetem a jégkrémet, most őt kínozva egy kicsit...

NamJoon: A takarót magamra húzva figyelem ahogy JaeBum eszi a jégkrémet, de igen csak piszkos gondolatmenetemből YuGyeom vékonyka hangja ránt ki.
-Appa!-Nem figyelek rá, hisz' nem én vagyok az apukája, de amikor mellém totyog és megrángatja kezemet, rájövök, hogy hozzá kéne szoknom, hogy számukra mind a ketten az apukáik vagyunk.-Appa, nem kérem.-nyújtja felém a félig megcsócsált édességet, mit egy kis sóhajjal át is veszek kezembe és elkezdem enni.
-Menj, mosd meg a kezed, Picim. Oké?-simogatom meg fejét és válaszul bólint, majd a fürdőbe siet, hogy azt tegye, amit kértem. Tovább eszegetem a rám tukmált jégkrémet, közben figyelve, ki hogy áll a jégkrémet megevésével. YoungJae ahogy befejezi már jön is hozzánk, hogy kikunyerálja magának a második hideg édességet.
-De nincs több ilyen gyümölcsös, Drágám. Nem szeretném, ha rosszul lennél a tejestől.-simogatom meg kedvesen neki is az arcát, őszintén aggódva, hogy ha azt is magába tömi, nem csak a laktózérzékenysége, de a túl sok édesség miatt is gondja lesz. Bár van gyógyszere, de nem mindig hatásos az se... De ő azért is ki akarja magának erőszakolni, mire megemberelem magam és egy határozott nemmel lezárom. Ha mondhatok ilyet, akkor kettőnk közül JaeBum az "engedékenyebb fél", így a kis csöppség már megy is hozzá, hogy nála hátha sikerül. Én csak gyilkos szemekkel nézek páromra, mire szerencsére ő is elutasítja YoungJae akaratát.
-Menj, te is mosd meg a kezed és a pofid.-mondom aranyosan és a kicsit megsértődött fiút egy homlokpuszi erejéig magamnál tartom, majd engedem útjára.

JaeBum: Csak kisfiam és párom között futtatva szemeimet hallgatom a beszélgetést és meglágyul a szívem. Egyrészt, mert NamJoon ennyire figyel rá, másrészt, mert YoungJae kérlelő szemei egyszerűen mindig a gyengéim maradnak. De ennek ellenére nemet mondok kérlelésére és fejét megsimítva tereltem a fürdő felé őt is. Mikor már mindenki a fürdőben sorakozik sóhajtok egyet és lenézek Namra. Számba veszem a már rég megevett jégkrém pálcikáját és párom haját túrom el szeméből tiszta kezemmel.
-Akkor asz hiszem kéfőbb fogunk vacsorázni. De nem baj, tudtommal úgy fincs kaja.-kuncogok.

NamJoon: Szemeimet lehunyom ujjai kellemes érzésére a hajamban és csak bólintok mondataira. Félig kinyitva szemeimet nyúlok jégkrémes pálcikájáért, hogy elvegyem tőle, de nem adja. Miközben fogom a pálcikát szájához hajolok és annak szélére adok puszikat. Tervem nem válik be, így elengedem a fát és vállaimat megrántva szedem össze a dohányzóasztalról a gyerekek pálcikáit és enyémmel együtt viszem azokat ki a konyhába, hogy kidobjam.

JaeBum: Kuncogva nézek utána miután nem engedem neki, hogy elvegye tőlem a rágókámat, majd ahogy kimegy a konyhába én a fürdőbe lesek, hogy mi csinálnak  a gyerkőcök és mosolyogva nézem egy darabig ahogy egymásnak segítenek. Édesek... Megszabadítom magam a -direkt NamJoon miatt felhúzott- fekete farmeromtól és Nam hálójába viszem, hogy ott rakjam le az ágy melletti székre, majd így sétálok ki hozzá a konyhába, kidobva a pálcikámat.
-Mit főzzünk vagy főzzek?-kuncogok szemeibe nézve.

NamJoon: Végigmérem JaeBum most érkező alakját és kérdésére válaszolva megvonom vállaimat.
-Találj ki valamit.-mosolygok rá és mellé lépve megsimítom karját.-Addig megcsinálom a pótágyakat, ha már úgyis itt maradtok.-adok egy puszit arcára és a gyerekek szobájába megyek, hogy elintézzem, amit mondtam. Még jó, hogy ilyen nagy szobájuk van...

JaeBum: -Jól van. Köszi.-mosolygok rá és  lehunyom szemeimet kis puszimra. Még mindig mosolyogva állok neki valami egyszerű tésztás husis kajának, amihez szerencsémre minden van itthon. Már szinte mondhatom ezt is komolyan... Amíg én főzőcskézek a lurkók rájönnek, hogy itt alszunk ma és hihetetlen nagy izgalomba jöve kezdenek el pattogni és ujjongani, már azt is hallom, ahogy a két legnagyobb tervezgeti, hogy ki kivel fog aludni. Jaj kincseim, maximum azon gondolkozhattok, hogy ki ki mellé tolja a pótágyát. Hallom a költői kérdést miszerint "és appa hol fog aludni?" Én csak nevetek magamba, még NamJoont meg is rohamozzák ezzel a kérdéssel. Aish édeseim... Imádom egytől egyik mind a hetet...

NamJoon: A pótágyak biztonságos összerakása után saját szobámba megyek, hogy elővegyek még takarókat és párnákat, meg rájuk való huzatot. A gyerekek rájönnek, hogy estére is maradnak, mire mindennél izgatottabbak lesznek és most ez kerül a középpontba, majd engem is lerohamoznak.
-Appa hol fog aludni?-kérdezi aggódva, de kíváncsian JinYoung, majd mindenki megerősítően kérdezi utána. Én csak hangos nevetésben török ki, és az utolsó ággyal is végezve hagyom el a szobát, a gyerekekkel a nyomomban.
-A lábtörlőn.-válaszolom olyan hangosan, hogy JaeBum is hallja, közben továbbra is jóízűen nevetve.

JaeBum: Kiesik a kezemből a fakanál amivel eddig kavargattam a ragut és hitetlen szemekkel nézek magam elé. Huuu a kis... Szemtelen... Kis... Kis... Sóhajtok egyet és tovább kavargatok, mire megérzek egy kis testet lábamnak nyomódni.
-Tényleg a lábtörlőn fogsz aludni, Appa?-néz fel rám nevetve TaeHyung szokásos édes mosolyával és átöleli lábamat.
-Hát lehet. Nem baj, majd lehet elvisz valaki és befogad EGY ÉJSZAKÁRA.-sóhajtok megsimogatva fejét, direkt kiemelve az utolsó szavakat, hogy akinek kell, az úgy értse.
-De velem aludhatsz.-néz rám nagy szemekkel TaeTae.-Nem akarom, hogy ne velünk aludj, Appa.-néz továbbra is fel rám hatalmas csillogó szemekkel. Olyan aranyos... Vigyáz rám a kis édes.

NamJoon: Nevetve megyek be a konyhába, a csöppségeimet a nappaliban hagyva, de célul kitűzött helyiségemet előbb foglalja be TaeHyung. Mosolyogva nézem végig beszélgetésüket, majd mikor Tae azt mondja, hogy vele aludhat, JaeBum mögé lépek és átölelem.
-Biztos szívesen aludna veled Appa, Tae drágám. De már van helye mellettem, az ágyamban.-mondom közben fiamra nézve lefelé és fejét simogatva. Az arca felderül és már rohan is, hogy elújságolja a többieknek, amit megtudott. Aish, mindig beleütik mindenbe az orrukat...
-Mmm... Nagyon jó illata van.-szippantok nagyot a levegőből, közben párom hasát simogatva és hátát puszilgatva.-Ugye nem gondoltad, hogy tényleg kitennélek a lábtőrlőre?-kuncogom hátába nyomva arcomat.-Meg mi az, hogy majd valaki befogat egy éjszakára?-ismétlem az utolsó két szót az ő hangján, közben kicsit hason vágva.

JaeBum: Mosolyogva fogadom, hogy Nam mellet fogok ma aludni és ennek nem csak én, de TaeHyung is nagyon örül, már megy is mesélni. Hátra dőlők karjaiba ahogy puszilgat és simogat, majd felkuncogok kérdésére.
-Reméltem, hogy nem komolyan mondod.-nevetek és arcára adok egy puszit, még jobban felnevetve, mikor hasba vág.-Hát ha már te nem, akkor valaki csak csak. Főleg így egy szál boxerba, hmm... Még lehet lenne is kinél.-nevetek és meglököm kicsit fenekemmel, kitolva azt hátra, hogy tudjak lépni egyet, amíg a tésztát kiveszem a fiókból.-De nyugi, nem gondoltam komolyan.-kuncogom és nyakába dörgölőzöm.

NamJoon: -Naa...-vágom megint hasba és elengedve őt kezdek előpakolni tányérokat az asztalra. A tészta úgyis gyorsan megfő, a husi meg már kész van, ha jól láttam. JaeBum mellé lépve kutakodok a pult egyik fiókjában, majd mikor már elegendő evőeszköz van a pulton, visszatolom a fiókot és egyik markomba fogom az evésre szolgálókat. Szabad kezemmel megpaskolom, majd meg is markolom kicsit párom fenekét.
-Csak nem gondolod, hogy elengednélek akárhova is egy boxszerban? A végén még minden sarkon elkapnak.-nevetek füle mellett, majd folytatom a megterítést.

JaeBum: Csak tovább kuncogok és a tésztára figyelve kevergetem azt, de mindjárt kész lesz az is. Mikor megérzem magam mögött Namot és kezét, mi huncutkodik, ajkaimba harapva fojtom el sóhajomat. Imádja a fenekemet nyomorgatni, amit én igazából boldogan veszek mindig.
-Hmm, van benne valami. De tudod... Sarki házban laksz.-vigyorgok hátra nézve rá és kiveszem a tésztát egy tálba.

NamJoon: -Akkor ez lesz az egyetlen sarok, ahol valaki elkap.-nézek hátra én is, elnevetve magamat.-Kész?-settenkedem megint mögé és fejemet egyik karja alatt átdugva kukucskálom meg az ételt. Egy szál tésztát számba teszek és hümmögve és bólogatva válaszolom meg kérdésemet.-Ügyes vagy!-kuncogok rá, még mindig karja alól nézve fel rá és megint megpaskolva hasát.
-Kicsikéim, gyertek enni!-szólok nekik, majd a pulthoz lépve megmosom kezemet, majd segítek elrendezkedni a gyerekeknek az asztalnál.

JaeBum: -Ühüüm...-válaszolok kérdésére mit magának is megtesz, majd fenékbe rúgom ahogy megdicsér mint valami kutyát, vagy inkább gyereket. Kirakom az edényeket az asztalra, közben szlalomozva a törpék között. Mikor ez is kész már mindenki leül az asztalhoz, csak TaeHyung néz fel rám nagy szemekkel.
-Mondjad, kis oroszlán.-mosolygok rá.
-Megengedem neked, hogy az én helyemen ülj.-vigyorog rám és kezemet megfogva húz a helyére, de ekkor köszönetem félbe vágódik, ugyanis egyenesen apukája ölébe lök le, mint ülőhely, ő pedig helyet foglal YuGyeomie mellett..
-Köszönöm, Kincsem, nagyon kedves vagy, hogy átadtad nekem a helyedet.-nevetek és megsimogatom az arcát.

NamJoon: Ahogy már mindenki a helyén ül én is elfoglalom az egyik széket, de egy váratlanul nehéz test helyezkedik most ez ölemben. Fájdalmasan nyögök fel ahogy JaeBum érkezik ölembe, TaeHyung meg, mint a jómadár üldögél YuGyeom mellett.
-Etesselek is, JaeBumie?-nézek fel édesen vigyorogva páromra.-Na de emeld meg a fenekedet.-Ahogy ezt megteszi és elfoglalja székemet, miután felálltam, csak fejemet rázva adagolok ki mindenkinek az ételből. Utoljára az én tányéromba szedek és JaeBum abban a pillanatban, ahogy leteszem a merőkanalat, ölébe ránt.
-Hé, eddig úgy volt, hogy én etetlek.-nézek rá összehúzott szemekkel, mire rajtam kívül mindenki nevetni kezd.

JaeBum: -Igeeen.-vigyorgok rá gyermetegen és kuncogva foglalom ölét, de mikor kitessékel engedelmesen állok fel, majd ülök le újra. Mikor NamJoon befejezi az etetést az ölembe rántom és a gyerekekkel együtt nevetek fel párom aranyosságára.
-Majd te is fogsz, most inkább egyél.-nevetek rákacsintva és ajkaimba harapva nézek körbe, csak boldog mosolyokat és édes kuncogásokat látva.

NamJoon: -Hm... Majd este.-suttogom még fülébe és én is rákacsintok. Helyezkedve még kicsit ölében kezdem el enni a magamnak kiszedett ételt. Közben figyelem gyermekeimet és egy falat lenyelése után hátradőlök JaeBum mellkasának és egy kis adagot tartok villámon szájához, közben a tányért is fogva. Egy csókot nyomok halántékára falatja rágása közben és tovább eszek, hátradőlt pozíciómat megtartva.
Kiürül a tányérom, ezért felkelek helyemről és összeszedem Jintől és YoonGitól a tányérjaikat, ugyanis ők befejezték. Azokat beteszem a mosogatóba, de közben még kettő piszkos edény is elér hozzám, JinYoungtól és YuGyeomtól. A legkisebb kivételével a másik három lurkót elküldöm, hogy keressenek az itt alvóknak pizsamának valót, meg ha gondolják fürödjenek meg, majd megyek, ha végeznek a többiek.
Már csak párom eszik, így bár kicsit szomorúan, de egyedül hagyom.
-Megyek lefürdetem őket...-sóhajtok egy kisebbet és feje tetejére adok egy puszit. Lefoglalom magam a fürdőben tizenöt, vagy talán több percre, mire mindenki kibohóckodja magát és rendesen tiszta lesz. A nappaliba zavarom az utolsónak maradt legkisebbeket, majd csurom vizesen csoszogok be a konyhába a még mindig ott ülő JaeBumhoz.
-Most te jössz, Appa.-motyogom édesen ajkaira, miután ölébe ülök és átkarolom nyakát.

JaeBum: Boldogan ölelgetem az ölemben ülőt és eszek én is vele ugyan abból a tányérból.
-Oké.-mosolygok rá ahogy vállalja a gyerekek fürdetését és addig kicsit összetakarítok magunk után. Miután ezzel is kész leszek telefonomon kinyomok minden ébresztőt és ekkor lép be párom kissé... Nagyon vizesen. Boldogan fogadom ölembe és derekára rakva kezeimet.
-Hmm... Pontosan mire is gondolsz?-kuncogok és csücsörítve érem el, hogy ajkaink összeérjenek.

NamJoon: -Hát a fürdésre. Már úgyis elég vizes vagy.-simítok végig nevetve mellkasán, melyre rátapad pólója, az enyémből jövő víztől. Szembe fordulok vele ölében és adok pár puszit szájára.

JaeBum: -Hmm, oké... Van benne valami.-kuncogok és viszonozom a puszikat, az egyiknél ajkai után kapva és kicsit tovább kényeztetve.-Na de ha itt tanyázol az ölemben, akkor nem tudok ám fürödni menni.-nevetek fel.

NamJoon: -Oo, dehogynem tudsz.-mosolygok rá mindent sejtetően és feljebb csúszok ölén, karjaimat szorosabban fűzve nyaka köré.

JaeBum: Hirtelen kerül a kaján vigyor arcomra, majd combjaira téve kezem belemarkolok kicsit és felállok vele, lábait csípőm köré fonva és belesve a nappaliba megyek halkan a fürdőbe és behajtva az ajtót vigyorgok Namra.

NamJoon: -Na látod, mondtam én.-vigyorgok én is, majd hajába túrva húzom ajkait sajátjaimra. Nem csókolom sokáig, éppen pár percig, majd elválva tőle jut eszembe valami, amit meg kéne vele is osztanom.-Holnap szabad lesz a nővérem és a férje is, aztán mondta, hogy szívesen megismerkedne a többiekkel is.-biccentek a fal -vagyis a nappali- irányába, célozva ezzel a gyerekekre, ugyanis, ha éppen valami dolgom van, a nővéremhez szoktam leadni a három lurkót.-Úgyhogy lehetne egy szabad napunk... Csak ketten.-harapom be mosolyogva alsó ajkamat és arcát fürkészve várom reakcióját. Remélem nem bánja... Bár még nem mondtam semmit a nővéremnek válaszul...

JaeBum: Felcsillannak szemeim és boldog vigyor húzódik ajkaimra. Szorosan ölelem át és bújok nyakába, majd újra felnézek szemeibe.
-Rendben. Benne vagyok.-vigyorgok továbbra is, hevesen bólogatva.-Aish... Elképesztő vagy...-hajtom fejem megint nyakába.

NamJoon: Felkuncogok aranyosságán és csak még jobban húzom magamhoz fejét. Egy hosszú csókot rejtek hajába, majd megint felnevetek.
-Ugyan... Még mindig nem.-rázom meg fejemet is kicsit, majd lábaimat leeresztem csípőjéről.-Na de fürödjünk. Utána meg le tudjuk fektetni a kicsiket... Meg magunkat.-kacsintok rá, ajkaimat megnyalva és nyakát is elengedve kezdek vetkőzni.

JaeBum: -De, de igen.-kuncogok megbökve arcát.-Hmmm... Jól hangzik.-vigyorodom el és mikor elfordul, hogy bedobjon valamit a szennyesbe közel lépve hozzá vállába harapok, hátát is megpuszilgatva.

NamJoon: -Héé!-csapom gyengéden orron a pólómmal, mikor belém harap.-Bújik a fogad, vagy mi van?-kérdezem fejemet rázva, majd elkezdem nadrágomat is levenni, közben őt messzebb tolva magamtól.

JaeBum: -Nem, még éhes voltam kicsit.-kuncogok és leveszem magamról pólómat. Oké, mindjárt levetkőzünk teljesen, de víz még nincs. Akkor zuhany? Mindegy, nem tudom, de igazából mindegy. Így is úgy is vizesen fogom látni NamJoon és így is úgy is bajok lesznek.

NamJoon: -És egy harapás el is lakatott?-kérdezem meglepődve közben boxeremet húzva le magamról. A kád mellé beépített zuhanykabinba állok. Megnyitom a vizet és egyik kezemet alá tartva állítom be a jó hőmérsékletet, mindig állítva rajta egy kicsit.

JaeBum: -Még tartalékolok helyet másnak.-kacsintok rá és lepillantok. Ohohoo.. Igen ám... Én is leveszem alsómat, majd ahogy a szakértő megcsinálja a vizet beállunk és átkarolva nyakát élvezem ahogy a víz rám folyik. Kellemes... Főleg a társaságában.

NamJoon: -Igen? Minek?-mosolygok kíváncsian és megfogom oldalát. Közelebb lépek hozzá és fejem tetejét mellkasának támasztva élvezem ahogy a víz hajamat is nedvessé teszi... Meg a fele az arcomba folyik, ezért szemeim csukva vannak, de mindegy.

JaeBum: Hajába túrva nézem ahogy az vizesebb és vizesebb lesz, majd kuncogva válaszolok neki.
-Majd meglátod.-suttogom és elvigyorodom.

NamJoon: Fejemet felkapom válaszára és kicsit felfújva arcomat nézek rá nagy szemekkel, értetlenül. Még vigyora se juttat el semmit agyamig, ezért inkább a tusfürdőért nyúlva kezdem magam bekenni vele és felhabosítani magamon.

JaeBum: Ahogy végig nézem, hogy magára keni a jó illatú tusfürdőt szélesen elmosolyodom, majd mikor készen lesz megölelem, így én is olyan leszek. Spórolós megoldás. Meg lusta is, mert így én nem csináltam semmit.

NamJoon: -Aish, te lusta dög, te!-kezdem nevetve püfölni mellkasát, mikor megölel és eltolom magamtól.-Na gyere bekenlek akkor én, ha te nem vagy rá képes.-rázom fejemet hitetlenül és megint a flakonért nyúlva kezdem, most páromat bekenni.

JaeBum: -Hát de na! Te mondtad, hogy most én jövök a fürdetésben. Hát akkor úgy is legyen!-kacagok boldogan és kinyújtom kezeimet, hogy mindenhol jól elérjen. Áhh, nincs is ennél jobb...

NamJoon: -Baszd meg, JaeBum!-nevetve csapok mellkasára, ami most a tusfürdő és a víz miatt nagyot csattan, de tudom, hogy nem fáj neki. Nem bántom én erősen. Betolom teljesen a víz alá, hogy rögtön le is moshassam róla, majd én következnék, de párom megakadályoz benne, mire kérdőn pillantok fel rá.

JaeBum: -Héé, kisebbek is vannak, ne káromkodj.-szólok rá tovább nevetve, majd már kicsit segítek neki a lemosásban és mikor cserélnénk megállítom és hajamat is rendesen bevizezem és csak ezután húzom őt is alá, hogy én moshassam le, kicsit megmasszírozva.

NamJoon: -Úgyse hallják. Már minimum mindegyik félálomban kuksol a kanapéhn.-mondom, de utolsó szavam egy kis sóhajba csap át ahogy elkezdi lemosni rólam a habot, közben masszírozva. Szinte már egy macskához hasonlóan dorombolva, de legalább néha felsóhajtva élvezem masszírozását, mit folytat, mikor már tiszta vagyok.

JaeBum: Vigyorogva folytatom kényeztetését nyakénál és vállainál masszírozva őt, közben hozzá simulva és tarkójára adva csókokat. Nincs szívem abbahagyni, hisz' olyan édesen élvezkedik kezeim alatt.
-Majd fizetem az e havi vízszámlát, cicus.-kuncogok fülébe.

NamJoon: -Cicus a farkad, JaeBum.-Szemeimet megforgatva tolom el magamtól kezeit és zárom el a vizet. Elslisszanva mellette fogom magam elé törölközőmet, bár ezzel a takarás érdekében semmire se megyek. Előveszek páromnak is egy törölközőt, hajolgatva kicsit a mosdókagylónál lévő pultnál. Elkezdem magam megtörölni, de ekkor esik le, hogy pizsinek valót nem hoztunk be magunkkal. Halkan felsóhajtok és csak tovább törölgetem magam, majd már teljesen szárazon, a törölközővel a derekamon sietek át a szobámba, előkapva két boxert és pólót. Én felöltözök, de még csak egy alsónadrágban mászkálva adom párom kezébe a neki elővett ruhákat, egyedül hagyva a fürdőben, amíg megnézem a nappaliban -már tényleg szundikáló- gyerkőcöket.

JaeBum: Csak nevetve követem és nézem mit csinál és kezembe kapva a törölközőt kezdem törölgetni magam, közben még mindig őt nézve. Tényleg csodálatos... Figyel.mindenre és.mindenkire. Még rám is... Megkapva a ruhákat felöltözök és már megyek is utána. Meglátva az egymásra dőlt, egy kupacban alvó gyerekeinket szélesen elmosolyodom, majd NamJoon felé fordulok.
-Egyenként szét szedve őket nem fognak felébredni. Mondjuk, akik össze vannak kapaszkodva, azokat nem fogjuk tudni szét választani.-suttogom neki.

NamJoon: Bólogatok szavaira és mosolyogva guggolok a kanapéhoz, már pólóban, hogy könnyebben felvegyem a kezembe YoonGit és elsőként vigyem be a szobába, letéve az ágyára és szépen betakargatva, majd egy puszit is kap arcára. Ezt szépen eljátszom még kétszer, közben JaeBum is behordja a fiait, majd egy halk sóhajt hallatok, miután becsuktam a szobaajtót. Visszaballagok a nappaliba és kikapcsolom a TV-t, amin most valami rendkívül agyzsibbasztó mese megy.

JaeBum: Mikor már mindenkinek kiosztottuk a puszikat és lefektettük őket megfogom NamJoon kezét és megvárom míg kikapcsolja a TV-t, mit bambultam egy ideig, de a mese lefárasztott, pedig kb tíz másodpercet néztem belőle.
Kezénél húzva lépek be a hálóba és becsukom a ajtót, majd nyújtózkodom egyet és leülök az ágy szélére, levélve azt a pár ékszert, ami van rajtam.

NamJoon: Mosolyogva sétálok én is az ágyhoz és mögé fekszem be, oldalamra fordulva. Kezeimet fejem alá téve figyelem, ahogy megszabadítja magát ékszereitől és lábaimat felhúzom. Egy igazi, boldog mosoly terül szét arcomon, pedig csak nézem ahogy ül és teste minden részét elemezem. Boldogsággal tölt el... Jó sokkal, mit eddig csak gyermekeim tettek.

JaeBum: Mikor megszabadulok az utolsó gyűrűtől is ásítva egy nagyot dőlök hátra, így pont párom hasára feküdve.
-Szia.-kuncogok szemeibe nézve és közelebb mászva hozzá ajkaira nyomom sajátjaimat, egy kedves csókváltás erejéig. Mellé fekszem rendesen, már nem keresztbe az ágyon és közel húzom magamhoz.
-Boldog vagy...?-kérdezem csillogó szemekkel és megsimítom arcát.

NamJoon: -Hali.-köszönök neki kuncogva, majd megsimogatom fejét, ujjaimat hajába túrva, amíg csókol. Készségesen bújok hozzá, mikor magához húz és kérdésére nekem is felcsillannak szemeim.-El se hinnéd, mennyire.-motyogom és most én tapadok ajkaira, nem engedve őket szabadon egy pillanatra se.

JaeBum: Boldogan mosolyogva csókolom tovább és arcát simogatom. Boldog... Nekem pedig ez a fontos. Mindennél fontosabb az ő és a gyerekek boldogsága. Közelebb és közelebb húzom magamhoz, nem bírom elengedni, ahogy ő sem akar engem ereszteni, így elfordítom kicsit fejem és így csókolom tovább, már egyre több érzelemmel.

NamJoon: Fejét elfordítja, mire nyelvemmel áttörök szájába és arcát kezeim közé fogva fordítom őt hátára és ülök csípőjére. Elválok tőle pár pillanat erejéig, hogy levegőt vehessünk, majd újra betámadom ajkait, már kicsit durvábban falva őket. Nem, nem igazán akarok pont ma lefeküdni vele... Arra ott lesz a holnap. Szeretném én is boldoggá tenni, mint ahogy ő tesz engem. Remélem ő is boldog velem...

Tears of Life ~ 10. Rész

Tears of Life

Figyelmeztetés: Trágár beszéd és szexuális utalások.

YoonGi: Nem is tudom milyen nap van. Talán kedd, vagy ilyesmi... De lehet, hogy szerda. Ahh, mindegy. Az első órára várok -vagy talán nulladikra?-, igaz... Két órával a tanítás kezdete előtt. De én már a teremben ülök és nézek ki a fejemből. Kemény volt ez a hónap... 

ChanYeol elvette JiWoot. Nem is mentem el az esküvőre, pedig a menyasszony még saját maga állt is elém, hogy meghívjon. De kihúztam magam... Tudom, Chan miatt ott kellett volna lennem, de nem kérhet erre. Hogy végig nézzem ahogy egy nővel összeköti az életét. Mondjuk... Nem vagyok annyira depressziós, mint számítottam, hogy leszek. Mármint, elsírtam magam a nagy napon, de azóta egész gyorsan elfogadtam, hogy mi van.
Rég láttam ChanYeolt az esküvő miatt, de ma már jönnek suliba. Meg volt a nászút is... Nem gondolok bele inkább. Nem akarok.
De azért otthon sem változtak a dolgok. Még mindig van rettegésre okom és bár még nem támadtak meg, de figyelnek. Árgus szemekkel... És érzem, hogy ma nem biztos, hogy megúszom.
Észrevétlenül repül el egy óra és én megunom kicsit az itt ülést. Kimegyek a folyosóra, táskámat a teremben hagyom. Csak megyek és megyek... Rajtam kívül még nincs senki sem. Talán, majd mindjárt... Úgy negyvenkor-ötvenkor már gyűlni fognak.

ChanYeol: Teljesen lesápadva fekszem fürdőszobámban, a nagy kádnyi meleg vízben. Körülbelül négy óra van. Hajnali négy. Fáradt vagyok. Testileg és lelkileg egyaránt. Durva egy hónapon vagyok túl... JiWooval együtt. Nem szívesen vallok be ilyeneket, de ha egyszer muszáj, akkor muszáj. Fegyelmeznem kell a fiatal lányt, hogy ne köpjön rólam és arról, hogy verem, mert nem képes úgy viselkedni, amikor nem vagyunk emberek társaságában, mintha nem is ismerne. Nem tudok mást tenni. Fenyegethetném szavakkal, vagy valami. De a feszültség, ami uralkodik bennem, lehetetlenné tenné, hogy beszéljek vele.
Rá lettem véve az esküvőre. Elküldtek a nászútra. De arra, hogy én azzal a nyomorékkal együtt éljek egy lakásban. Ohoho, a nagy lófaszt. Már rég ki is nyírtam volna a csajt, ha minden egyes nap, minden egyes órájában és percében vele kéne lenne. Na nem. Lehet magamat öltem volna meg először.
Az meg már más, hogy az esküvő előtti nap óta, vagyis pontosan harmincöt napja nem láttam YoonGit. Igen, napra pontosan tudom, hogy mikor láttam utoljára az életemet jelentő fiút. Nem beszélhettem vele. Nem hallottam a hangját és kurvára hiányzik. Mint egy rossz szerelmes film, nem de? Csak ez annyiban más, hogy mi akaratunktól függetlenül váltunk szét azért, hogy én egy teljesen kötelező házasságba lépjek egy nővel... Pfh, nővel? Lánnyal, akit nem is szeretek, de még boldoggá sem tesz. Ez kiderült a nászúton. Egyszerűen nem bírtam úgy hozzá érni, ahogy azt előtte YoonGival tettem. Nem megy...
Könnyeimmel küszködve szállok ki a kádból, körülbelül másfél óra elteltével és magamra kapkodom ruháimat. Már, ha ezeket lehet annak nevezni. Egy melegítő nadrág és egy bő póló, melyet mindig Suga hordott. Jesszusom... Arcomra fekete keretes szemüvegemet teszem és gyűrűsujjamra most egy nekem tetsző, oda való ékszer helyett, aranygyűrűmet húzom fel. Azt a ronda, kedvtelenítő emlékeket tartalmazó, arany karikát teszem ujjamra, melyet megsemmisítenék, minden lehetséges módon. De nem tehetem. Fel kell vállalnom és úgy kell tennem, mintha élvezném a házas életet, azzal a ribanccal. Oké, én nagyon kész vagyok.
Szétunva a már nem létező életemet ülöm végig a hosszú buszutat iskolámig, lakásomtól. Besétálok a régen nem látogatott épületbe, ahol rögtön mindenki letámad, aki éppenséggel már régóta ott van. Jönnek a gratulációk és dicséretek, plusz a felesleges kérdések, de engem azok nem érdekelnek... Nem érdekelnek, mert meglátok valamit, vagyis valakit a folyosó túloldalán. Valakit, aki még mindig az életet jelenti nekem. YoonGit.

YoonGi: A folyosók csak telnek és telnek és már hangosabb is lesz az egész épület. Én még mindig csak mászkálok sapkám alá bújva csak, egyszerű szerelésem csak szürke és fekete. Hisz még mindig bujkálok, nem? Csak cipőmet és lábaimat nézem miközben, megyek, így majdnem fellöketve magamat párszor, de nem érdekel annyira. Nem vagyok már az a menő gyerek mint voltam, de nem is bánom igazából. Felemelem fejem, de... Következő lépésem megfagy és úgy érzem lábaim mindjárt feladják a szolgálatát és elájulok a picsába. Itt van. Itt van előttem, akit már egy hónapja nem láttam... Torkom elszorul és érzem, hogy a megállíthatatlan könnyek el akarnak indulni, de csak nyelek egy nagyot, hogy ne törjenek ki belőlem. Veszek egy nagy levegőt és érzem, hogy közeledik a föld, de elkapnak és megkérdezik jól vagyok-e. Csak dadogok és motyogok, hogy igen, majd ahogy a nagy tömeg elindul és betölti a köztünk lévő teret elindulok és észrevétlenül állok meg mellette. Ahogy áttörök a tömegen és leejtve valamimet írok egy rövid szót a kezére, majd kezdek rohanni arra fele. Még van fél óra... Vagy kevedebb, de nem érdekel. Hogy mit írtam rá? Egyszerű... Alaksor.

ChanYeol: Hányingerem van. Esküszöm, hogy undorodok attól, hogy képes voltam ennyi ideig nélküle elmenni bárhova is. Megfagyva bámulok magam elé, nem mozdulva eddigi helyemről.
-Köszi a jókívánságokat, srácok, igazán kedves tőletek. Majd még beszélünk, menjetek órára...-mosolygok a körülöttem állókra erőltetetten. Eloszlanak így beterítik a diákok a folyosót, ezzel elválasztva engem újra Sugatól.
Kezemre nézek. Észre se veszem, hogy itt volt mellettem és ő írt karomra. Alaksor. Olvasom el írását, mely egy kevés melegséget ad szívemnek és keserűen elmosolyodva indulok meg az említett hely felé. Sokat kell gondolkoznom merre menjek, mégis lábaim maguktól tudják az utat.
A lépcsősoron már lefutok és a régen látott folyosóra érve megállok annak közepén. Megállok, mintha csak egy láthatatlan fal lenne köztem és a tőlem nem messze álló fiú között. Fejemet lehajtom miután megszakítom a nagyon... Túl rövid szemkontaktust és számon véve a levegőt, táskám vállpántját szorítva próbálom visszafogni könnyeimet.
Igen, ennyire megviselt, hogy nem lehettem vele. Ennyire hiányzott a személy... Akit ennyire szeretek. Hihetetlen, hogy újra itt állunk egymás előtt. Ugyan olyan szétesetten. Szörnyű...

YoonGi: Mikor leérek a folyosóra pár nagy levegőt veszek és a padlót nézem. Meghallom a sietős lépteket és mikor felnézek... Már itt van előttem. Itt van teljes élet nagyságban és nem kell egy elcsórt pólót szagolgatnom és egy régi képet néznem... Táskám leesik vállamról és egész halkan felszipogok, de nem. Nem sírok.
-Meow.-suttogom magam elé és úgy nézek rá egy kis mosollyal. Csak jöjjön már ide, a kurva életbe... Hagy ölelhessem... Hagy érezhessem, azokat a tökéletesen telt ajkakat...

ChanYeol: Kínosan felnevetek és táskám hangosan csattan a földön, ahogy az leesik vállamról. Közvetlenül elé lépek, pár lépéssel zárva be köztünk a távolságot.
-Cicám...-fogom vissza nevetésemet, mert félek, ha most elkezdek nevetni, azzal együtt sírásom is kitörik. Szorosan ölelem magamhoz, halkan nyögve fel szinte az érzéstől, hogy újra érezhetem teste melegét és számomra bódító illatát. Fejemet nyakába fúrom és egyszerűen emelem el a földről és tartom meg ölemben. Édes Istenem, hogy én mennyire imádom ezt a fiút...

YoonGi: Ahogy meghallom hangját ajkaimba harapok, hogy sírásom ne törjön ki és szorosan fonom karjaimat nyaka köré ahogy végre átölel. Mellkasába fúrom fejem és fejét még jobban húzom nyakamba, hogy a lehető legközelebb legyen hozzám. Lábaimat dereka köré ölelem ahogy már nem érzek magam alatt talajt és mély sóhajokkal nyugtatom magam, mindig beszívva illatát, mit már rég éreztem, de még mindig ugyan olyan csodálatos és nyugtató...
-Hiányoztál...-suttogom halkan fülébe és kicsit eltolva fejét magamtól simítok arcára, mit pár puszival lepek el. Végre megtehetem... Végre...

ChanYeol: Szorosan tartom testét enyémhez, derekánál fogva át. Minden belégzésemnél kellemes illata ellepi orromat, mitől egyre jobban megnyugszom. Továbbra is szorosan, de már nem görcsösen tartom ölemben. Szemeibe nézek ahogy eltávolodik tőlem és rá mosolygok, bár ajkaim megremegnek, így egy halvány fintorba torkollik boldogságom.
-Nekem is hiányoztál.-Apró, szeretni való testét egyik alkarommal megtámasztom fenekénél. Benedvesítem kiszáradt, sebes számat és kedvesen hívom egy csókba övéit. A rózsaszín köd hirtelen lep el és szívembe újra melegség költözik. Ismét érinthetem és vele lehetek. El nem tudom hinni. Túl jó...

YoonGi: Csillogó szemekkel nézem ahogy érdekesen elmosolyodik, majd mikor ajkai közeledni kezdenek mosolyogva hunyom le szemeimet és adom át magam az érzésnek. Hajába túrva viszonozom a lassú és minden érzelmet rejtő csókot, csupán egy megkönnyebbült könnycseppet ejtve el, többet nem. Mikor levegőnk elfogy elválunk, de még mindig kis puszikat váltunk egymás között. Istenem, de imádom...
-Megnőtt a hajad, szöszi.-kuncogok fel halkan, folyton csak szemeibe nézve.

ChanYeol: Kábultam veszek el szemeiben, míg továbbra is kis csókokkal jutalmazzuk a másik ajkait. Sikerül normálisan mosolyognom kijelentésén és szemeimet a palon felé fordítom, így próbálva megnézni hajamat.
-Ja, ez? Hát igen...-Megvonom vállaimat és egy fejrántással küldöm vissza kissé szemeimbe lógó, félig szőke tincseimet helyükre, fejem hátuljához. Nem igazán törődtem a hajammal, nem tudott nagyon érdekelni, így elég sokat nőtt, köszönhetően annak, hogy amúgy is gyorsan nő.
Óvatosan visszahelyezem páromat a földre és néhány gyors mozdulattal egy rövidke lófarokba fogom fel, ahhoz elégé hosszú tincseimet.

YoonGi: Csak felkuncogok megint ahogy haját próbálja megnézni, majd segítek neki picit, hogy hátra tudja őket söpörni. Őszintén nekem még így is tetszik... Derekát ölelem át ahogy lerak, hogy megtartsam magam még mindig kicsit instabil állóképességem miatt. Megpöckölöm a kis copfot és mosolyogva nézem ahogy ennek hatására kicsit lebeg ide-oda, pár másodpercig.
-Így már tényleg lehetnél középkori szőke herceg.-mosolygok még mindig kicsit halkan beszélve, hisz az elmúlt egy hónapban nem igen szólaltam meg. Kissé magamba fordultam, persze, hogy nem csikartak ki belőlem naponta maximum két szónál többet.

ChanYeol: -Elvitted a saját nyelved valahova, YoonGi?-kérdezem, utalva ezzel halk beszédjére.-Yah, náluk azért én sokkal jobban nézek ki.-nevetek fel ahogy kezemmel hátra dobom láthatatlan hajamat, mint ahogy a lányok szokták, mikor fényezik magukat. Megsimogatom arcát és alig láthatóan mosolygok, miközben szemügyre veszem arcát. Nem változott, csak talán... Sápadtabb, mint volt. Hh, ennél fehérebb hogy lettél, Min YoonGi? Összerezdülök a csengő hangos megszólalására.-Menjünk órára.-ajánlom fel és messzebb lépek tőle, a lépcsők felé fordulok.-Délután azért átjöhetnél... Ma úgyis biztos, hogy a barátnőivel lesz ő, tehát nem lesz rá gondom a lakásomon.-szólalok meg ahogy mellém ér és névtelenül utalok JiWoora. Inkább meg se próbálkozom kimondani a nevét, főleg Suga előtt.

YoonGi: -Nem, csak kb most beszélek újra, rendesen.-nevetek fel kicsit kissé kusza kérdésére, mi szerint én, mint cica elvittem a nyelvem.-Állítom és tudom. Azért még is csak Park ChanYeol, az Park ChanYeol.-kuncogok aranyosan és szintén kicsit megrezzenve megyek mellette órára. Mikor bár névtelenül, de megemlíti azt a lányt, ki már vele van nyelek egy aprót, de mosolyom nem hervad le. Hisz' áthívott és vele lehetek...-Rendben, átmegyek. De plusz egy órám lesz még, szóval ott találkozunk majd.-nézek még rá és szedem sorba a lépcsőket. Kiszúrja szemem az árulkodó aranykarika, de... Nem foglalkozom vele. Vagyis próbálok... Hisz az enyém. Ő az enyém és ezt egy kényszerből felhúzott jelképes ékszer sem változtatja meg.

ChanYeol: -Oké, várlak.-mosolygok és rá kancsitok, majd ahogy belépünk ugyanabba a terembe elkomorodok. Mindenki más jobban örül annak, hogy megházasodtam, mint én magam. A férfi tanárnak szóló, hangos köszönésem után leülök JiWoo mellé... Nem YoonGi mellett ülök, de legalább mögöttem van. Feleségem ahogy elfoglalom a széket mellette, máris rám mászik és karom kezdi simogatni és puszikkal ellepni. Egy, már egész igazinak tűnő műmosolyt erőltetek magamra, hogy ne derüljön ki kis titkunk, valamint ne kezdjen el hisztizni, amiért éppen nem örülök annak, hogy állítása szerint kényeztet. Olyan kis tudatlan és hiszékeny egy lány... Ki nem állhatom.

YoonGi: Felmegyünk a terembe és leülök helyemre, előttem ChanYeolék ülnek. Csak nézem egy darabig ahogy karját érik a lány kedveskedő tettei, majd inkább a tanárra nézek mielőtt féltékenységem előjön. Bár... Meg kéne tanulnom kezelni. Muszáj a látszat miatt ezt tennie. Muszáj... De én tudom, hogy csak akkor élvezné igazán, ha én tenném. És azt is tudom, hogy engem csókolt úgy és olyan érzésekkel, mikkel azt a lányt kéne és én kapom azt az érintést, miből igazit JiWoo nem fog kapni. Ezt kell szem előtt tartanom... Ezért nem szabad féltékenynek lennem. Mert tudom ezt... Tudom ezt mind. Oké, YoonGi, oké.. Semmi baj. Csak ne figyelj oda.

ChanYeol: Amikor a tanár nem figyel egy kis csókot adok a mellettem ülő lánynak, ezzel kérve szavak nélkül, hogy ő is inkább figyeljen. Kívülről úgy néz ki, hogy mindennél jobban élvezem ezt az egy puszit, de belül undorodom magamtól. Undorodom attól, hogy képes vagyok ilyet tenni emberek előtt, hogy ne áruljam el magam. Undorodom, mert képes vagyok azzal a szájjal érinteni ezt a lányt, mellyel nem is oly' régen, még Sugat csókoltam.
Bal kezemmel megfogom JiWoo hozzám közelebb eső mancsát és ölembe teszem összekulcsolt ujjainkat. Néha írva, de erősen figyelve várom ki az óra végét. Ami bár nem jelenti, hogy feleségem békében fog hagyni, de legalább YoonGival is beszélhetek. Aish, legyen már délután.

YoonGi: Csak figyelem a tanárt és kivételesen írom, amit mond, hisz' más elfoglaltságom nincs. Még az előttem turbékolókat sem figyelem, hiába tudom pontosan, hogy mi is zajlik le előttem. Nem. Nem adok jelentőséget neki, bármennyire is bánt.
Kicsit köhögni kezdek, mire a tanár megkérdezi megmaradok-e vagy kezdjen el ásni, de én csak nevetve állítom, hogy élek még. Bírom a tanárt, na... Felad egy feladatsort és sétálgatva megy körbe a viszonylagos csendben, majd megáll mellettem és padomra támaszkodva kezd halkan beszélni hozzám.
-YoonGi... Nem tud arról a dologról valamit, ami elvileg történt a múlt héten?
-Nem, uram...-rázom meg fejem.
-Pedig ott volt elvileg.-néz rám oldalra döntött fejjel.
-Igen, ott voltam.-rántok vállat.
-Na, akkor csak tud valamit. Nyugodjon meg. Nem adom tovább. Csak kíváncsi vagyok.-mosolyodik el kicsit.
-Feloszlott a suli bandája. Ennyi. Az meg már mellékes magának, hogy ki vert meg, kit és hasonlók.-suttogom szemeibe nézve egy pillanatra.
-De akkor úgy tűnik magát nem ütötte senki.
-Ne higgye azt, hogy nem. Mindenki kapott minimum egy vérhányást. Ne aggódjon emiatt.-mosolyodok el egy picit, majd ahogy valaki kiegyenesedik, hogy készen van csak felegyenesedik és megy is, hogy tartsa tovább az órát. Érdekes... Ha nem tudnám, hogy apám embere már paráznék. De így csak jót röhögök rajta.

ChanYeol: Az óra hátralévő részében a mellettem ülő nem hagy semmire figyelni. Szörnyű, hogy még óra közben sem tud leakadni rólam és ezzel el fogja érni, hogy megint rontsak a jegyeimet. Na faszom... Még azt sem értem rendesen, miről beszél mögöttem Suga a tanárral, csak hangját hallom. De szerencsére vége lesz az első órának és a második kicsit nyugodtabban ülhetem végig, ugyanis azon YoonGi nincs ott. Így minimális bűntudattal tudok úgy viselkedni JiWooval ahogy emberek között kell, és ahogy egy normál házasságban amúgy is teszik.
A második tanóráról is kicsengetnek, mire megszabadulva a lánytól rohanok le az ebédlőbe. Megkönnyebbülten sóhajtok fel mikor meglátom Sugat az asztalunknál. Igen, még mindig a mienk. Ez egyértelmű. Oda kocogok hozzá és mellé vetődök az egyik székre, lehetetlenül közel húzódva hozzá. Homlokomat pár pillanatra vállának döntöm és mélyen szívom be illatát, majd mintha semmi sem történt volna csúszok messzebb tőle és fekszek az asztalra. Ez az, most megint az orromban fog ragadni mindent jelentő illata és nyugodtan fogom tudni kezelni a már közeledő JiWoot. Aish...

YoonGi: Kapucnimat fejemre húzva megyek ki az első óráról és slisszanok át a tömegen, hogy minél előbb a másik teremben lerakhassam a táskámat és magamat. Végig ülöm az egészet és mikor vége van a táskámat itt hagyom és lemegyek az ebédlőbe, hol befoglalom helyünket, egyik lábamat törökülésbe húzom és így iszogatom kávémat mit... Egy ideje több... Sokkal több cukorral iszok. Meglátom az aranyosan felém kocorászó ChanYeolt. Lehuppan mellém és közel csúszva dől vállamra, mire elmosolyodom és élvezem a pillanatot. Mikor messzebb kerül tőlem, még mindig a röpke pillanatban vagyok pár percen keresztül, majd nevetve nézem ahogy fekszik az asztalon.
-Idd meg. Már nincs benne sok.-rakom elé kávémat, majd kicsit megrezzenek, ahogy elém huppan JiWoo, ki úgy tűnik ide akar jönni. Mondjuk hova máshova? A... Férje is itt van, persze, hogy ide jön.
-Szia.-mosolygok rá halványan és kinevetem újra ChanYeolt. Oké... Ez egész jól ment. Ahhoz képest, hogy pontosan tudja, hogy első találkozásunk óta nem bírom és, mint kiderült... Ő sem engem.

ChanYeol: -Köszi.-meg se nézve, mit tol elém párom iszok bele, de majdnem vissza is köpöm. Értetlenül nézek rá, nem is törődve azzal, hogy JiWoo már itt van.-Ki cukrozta a kávédat, Suga?-Elnevetem magam és három nagy korttyal ki is végzem a kartonpoharat.
Pont elkapom a pillanatot; JiWoo csak végigméri YoonGit, elég undorító tekintettel és csak biccent neki köszönésére. Majd felém fordul és, mintha mit sem tett volna támasztja meg fejét öklén, ahogy az asztalon könyököl. Vigyorogva néz rám és teszi keresztbe lábait, így miniszoknyája alól, kb minden kivillan. Arcomat eltakarva kezdek szenvedő nyöszörgésbe, lábaimmal toporzékolva a földön.
Lerendezem halk, magamba fojtott dühöngésemet és ölbe tett kezekkel dőlök hátra székemen. Szemeimet kimeresztem JiWoora, ezzel fenyegetve meg szavak nélkül és a magamra erőltetett mosolyaim közül, a lehető legkedvesebbet veszem magamra. De nem az történik, amire úgy nagyjából számítok. A lány felpattan helyéről és idegesítően kuncogva kerüli meg az asztalt, hogy aztán ölembe üljön. Fájdalmasan nyikkanok fel és hajtom hátra fejemet. Szemem sarkából Sugara pillantok egy elnézéséért könyörgő mosollyal arcomon. Haza akarok menni és vele lenni...

YoonGi: Tekintetét már észre sem veszem, hisz ilyen tekinteteket mindig kapok, már megszoktam. Ezzel nem tud a földbe tiporni. Csak nézem ahogy szemeznek egymással és azt is mi történik alig röpke, pár perc alatt. Nem akarom látni ahogy felhúzódik az a szoknya, hogy ezzel jelezzen tulajdonképpen, hogy kéne oda rakni valamit... Jól van, ideges nem vagyok. Még. Talán még, szóval nem fogom őket itt hagyni, persze inkább ChanYeol miatt. De mikor már ölébe huppan a kis fruska már kicsit kiakad a mérőm. Kezemet feléjük nyújtom mire a lány rám vigyorog -mert még volt annyira nem neveletlen, hogy azért ne nekem háttal üljön, persze ezt mind csak azért, hogy jobban az orrom alá dörgölje, hogy ők milyen boldogok- és megteszi mire némán kérem; felém nyújtja gyűrűs kezét. Megfogom azt és tanulmányozom mind az arany karikát, mind a fölötte lévő köves eljegyzési gyűrűt.
-Szép.-mondok csak ennyit, egy kis mosollyal, mivel meglepem a házaspárt. A menyasszonyt elbizonytalanítom, páromat -hu, de fura ezt így mondani- pedig meglepem. Nem, nem vagyok oda a házasságukért, de attól még.... Szép az a gyűrű. Rájuk mosolygok és elengedem JiWoo kezét.
-Amúgy meg. Én cukroztam, ki más tette volna?-nevetek fel az elég rég feltett kérdés válasza közben.

ChanYeol: Árbús szemekkel figyelem párom kedves mozdulatait feleségem irányába. Szégyellősen elmosolyodom és megforgatom JiWoo gyűrűeit ujján.
-Nem mi választottuk.-sóhajtom halkan és visszateszem a lány kezét combjára.
-De azért köszike.-szólal fel eddigi legkedvesebben intézve szavait Sugahoz, amin meg is lepődök, de csak fejrázásommal leplezem.
Ahogy már el is felejtett kérdésemre válaszol újra meglepődöm, de ezt már nem fedem el.
-Csak... Csak fura volt.-rántom meg vállaimat.-Mert olyan, mint ahogy én iszom...-halkulok el teljesen mondatom végére, ahogy fokozatosan esik le, miért is így issza. Legalábbis szerintem miért.-De azért ugye, hogy nem is olyan szörnyű ennyi cukorral sem.-kuncogok fel, hogy kicsit oldjam a feszültséget.
-Jaj, hát, hogy én mennyire utálom, hogy kábé nyolc cukorral iszod a kávédat. Ki nem állhatom. Jó lenne mondjuk, ha inkább átállnál a normálisra, hogy az nélkül, vagy csak kettővel iszod, mert-itt lesz elegem nyávogós, siránkozó hangjából és combjaiba csípek, mindkét kezemmel. Legalább elhallgat.
-Nem érdekel senkit, hogy szereted-e ahogy a saját kávémat iszom, vagy sem. Nem tetszik, nincs kötelezve, hogy a felét megidd.-szólok rá, fogaim közt szűrve a szavakat, hogy még véletlenül se hallja meg más. Szemeimet megforgatva csettintek nyelvemmel kelletlenül és ahogy már szólna vissza újra combjába csípek.

YoonGi: Csak nézem ahogy beszélgetnek és csak mosolygok a felém intézett szavakra.
-Nem hát. Iható így is.-nevetek és tovább figyelem őket, közben eldobva a poharat a kukába, mi mint mindig beletalál.
Csendesen hallgatom a veszekedésnek nem nevezhető, de mégis olyan gyanús szóváltást és kissé ledöbbenek. Elnézek róluk, de még pont látom, ahogy csitítja a lányt... Eléggé érdekes módon. Nem igazán nevezném bántalmazásnak, amit tett, de mégis csak így csöndben maradt. Hallom szavait, tisztán, de a lányon nem látom, hogy félne ettől vagy ilyesmi. Mindegy is talán... Nem vagyok kíváncsi rájuk, csak arra, hogy ChanYeollal mi van. Az elég nekem.

ChanYeol: Utolsó csöndre intése után már megfogja kezeimet és ölébe helyezi sajátjaival együtt. Fejemet hátának döntöm és úgy hallgatom hangját.
-Egyébként miért nem jöttél el az esküvőnkre, Yoonie?-Suga becenevére csak magamban nevetek, de maga a kérdés engem is érdekel. Nem mintha bánnám, hogy nem kellett végignéznie, ahogy teljesen fapofával álltam végig a ceremóniát, de akkor is...-Mert végig sértettél vele. Én kértelek fel személyesen, hogy gyere el.-nyafog ismételten, közben kezeivel hadonászva, majd szívéhez kap, ezzel jelezve igazi sértődését.-Megmondhattad volna akkor, hogy nem fogsz tudni jönni, vagy akármi. Tudod milyen sok munka volt még azzal, hogy egy ember bejelentés nélkül nem jelent meg? Olyan egy-már fogaimat összeszorítva állom meg, hogy beszóljak neki, ezért újra lába bőrét támadom be ujjaimmal. Erre már kicsit felnyikkan és fájlalja is a területet, de füléhez hajolva szólók rá erélyesen, hogy ne merjen elkezdeni rinyálni ennyi miatt, hiszen ez szinte semmi... Még mindig nem vagyok rá büszke, de az indulataimat tényleg nehéz visszafognom, na...

YoonGi: Mikor egy kérdés ér felé fordítom fejem és végig hallgatom. Válaszolnék, de szavamba vág és csak mondja tovább, már a szitok szó is mit rám használna is kicsúszik majdnem, de elhallgattatják ismét.
-Sajnálom. Nem voltam valami jól, nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg valami miatt engem kéne ápolni ahelyett, hogy inkább rátok irányuljon a figyelem. Meg...-sóhajtok egy nagyot. Most mondjam, vagy ne? Végül is tök mindegy.-Bevert arccal nem akartam tömeg előtt mutatkozni. És mielőtt még mondanád, akkor azért nem látszott, mert lekentem minden szarral, hogy ne látsszon. És bocsánat a kellemetlenségekért, én se tudtam, hogy így lesz.-nézek szemeibe, csak ezzel fejezve ki bocsánatomat. Hajolgasson neki, aki tiszteli... Már, ha van ilyen a Földön.

ChanYeol: -Ugyan, ápo-
-Rólunk nem terelődött volna el a figyelem, hiszen mi voltunk a középpontban.-vág szavamba a lány, nem egy nagyon kedves hangsúllyal szólva, a nála idősebb fiúhoz.-De akkor az esküvőre is simán kikenhetted volna magad. Hihetetlen, ilyen kifogások miatt, hogy tudsz nem eljönni az esküvőre. Szörnyű.-Hirtelen fordul ki ölemből és sértődötten fonja össze karjait mellei alatt.-Gyere, Channie. Mindjárt becsöngetnek.-néz rám sokkalta kedvesebben, egy apró mosoly is megbújik szája szélén.
-Nem. Menj csak, majd megyek utánad.-erőltetek magamra egy mosolyt és elhajtom az asztaltól. Persze kedvesen és előtte még egy kis fenéktapit is kap csak, hogy ne sértődjön meg, amiért nem megyek vele. Miután boldogan elugrándozik asztalunktól, arcomat dörzsölve fordulok YoonGi felé és elnevetem magam, én sem tudom miért. Ebben nem volt semmi vicces. Talán csak azért mert ennyire kész vagyok idegileg? Lehet.

YoonGi: -Mintha olyan fontos lett volna neked, hogy ott legyek. De mindegy, bocsánatot kértem, nem? Csak fogadd el és kész.-rántok vállat rá sem nézve, miközben hozzá beszélek. Észrevétlenül felsóhajtok, mikor végre elmegy és csak kettesbe maradunk Channal. Igen, most már kissé ideges vagyok, mert ez a ri...ri... Oké. Inkább nem foglalkozom vele, nem érdemes idegeskednem.-Nem is értem, hogy bírod ki vele.-nézek végül a mellettem levőre, kicsit elveszve szemeiben és... Csak simán megjelenésében.

ChanYeol: -Úgy, hogy kötelezve vagyok az elviselésére. Meg... A közelemben inkább nem pofázik és nyugton marad főleg, ha nem vagyunk ilyen helyen.-mondom halkan, félvállról és megrántom vállaimat. Felkelek székemről és, mint akit ágyúból lőttek ki megyek ki az ebédlőből, YoonGi nélkül. Pont csengetésre beérek a terembe és elfoglalom helyemet JiWoo mellett. Suga biztos sejti, hogy miért mondtam azt, amit, hiszen van annyi esze. Ha meg nem esik le neki, akkor se fogom felvilágosítani arról, mit csinálok feleségemmel.

***

Az iskola előtt állunk Jivel és várjuk édesapja egyik alkalmazottját, akit a lány szülei küldenek értünk. Nem azért, mert gazdag, maffia család... Ááh, dehogy is. Azért mert férj és feleség vagyunk és ezért szerintük megérdemeljük, hogy együtt menjünk haza. Legalábbis egy elég hosszú úton. Ugyanis szerencsére nem lakunk együtt, így engem rögtön lakásomhoz visz a fuvarozó, ahol megköszönöm és JiWootól elnézést kérek, hogy nem tud feljönni hozzám. Persze csak azért, mert nem akarom lebuktatni magam. Persze, miért másért. Mindent azért teszek.
A magas épületbe belépve rögtön a lifthez sietek, mai ki is nyílik nekem és beszállok. A kilences számmal ellátott gombot benyomom és az sípolva egyet becsukja a lift ajtaját és megindul az említett emelet felé.
Lakásomba felérve ledobom magamról táskámat, cipőimmel együtt. Szobámba sétálok és átváltom amúgy is lenge ruháimat, egy rövidnadrágra és rövid ujjú pólóra. A konyhában leülök az étkező asztalhoz és csak fejemből kinézve várom, hogy Suga órájának vége legyen és végre velem legyen.

YoonGi: -Értem.-mosolyodom el egy picit és csak nézem, ahogy kimegy az ebédlőből. Oké, nem mondom, hogy tarkóját nézem végig... Mert kíváncsi vagyok, mi van a fenekére írva, aztán miután megtudom, már inkább csak tanulmányozom kicsit... Ezért az órámról ízléses öt percet kések, de mindeegy. Végig ülöm azt, majd a következőt is és... Ahh, végre eljön az utolsó kettő is.

***

Kicsöngetnek az utolsó óráról is és szinte elsőként robbanok ki a kapun, egyenesen az utcára, teljes takarásba téve arcomat. A buszmegállóba sétálok és leülök amíg várom a buszt. De hamarosan, már nem vagyok egyedül... Mögöttem vannak. Pontosan annak az üvegnek dőlnek aminek én is.
-Láttad ma?-szólal meg az egyik hang, elég bizalmas, halk hangsúlyban.
-Nem. Vagy csak nem szúrtam ki. Jól bujkál, ha bujkál egyáltalán.
-Pfff... Érdekes, hogy nem szúrod ki. Olyan kis dugni való.-nevet fel halkan a másik. Kezeim ökölbe szorulnak és szemeimet lehunyom pár pillanatra. Jól van... Semmi baj...
-Jó, tudom. De... Most már elég volt a megfigyelésből. Valamikor már el kell kapni és ki kell szedni belőle valamit, mert türelmetlenek már.
-Oké. Akkor még a héten valamikor. Hogy legyen?
-Ahogy kedvünk lesz. Ha nagyon ideges leszek csak kap pár fegyver csövet ide meg oda, ha meg nem... Akkor játszunk egy kicsit.-kuncog fel undorítóan, mire a buszom megérkezik, így már csak az elejét hallom a válasznak. Felrohanok a buszra és levágva magamat az egyik hátsó ülésre takarom el szemeimet. Nagyon fasza... Kurva jó. Most... Huu... Ennek is akkor kell jönnie, amikor már végre vele lehetek és egy szinten gondtalanul csinálhatunk akármit. Kurvára örülök. De talán jobb, hogy most csak szét vet az ideg és nem remegek a rettegéstől. Mindegy... Lenyugszom kicsit mire ChanYeolhoz érek. Biztos...

ChanYeol: Az asztalon könyökölve nézem, a velem szemközti falon lógó órát. Csak várom, hogy mikor érkezik meg. Tényleg vele szeretnék már lenni.
Egy, az ajtótól szóló kopogás ránt ki mély, időszámláló merengésemből és az ajtó irányába tekintek. Nem, mintha átlátnék a konyhát és az előszobát elválasztó falon, de hátha. Nem kelek fel és nyitok ajtót, direkt nem zártam be kulccsal. Hallgatózom az után, ami történik, hogy rájön-e -valószínűleg- YoonGi, hogy nyitva van az ajtó és bejön-e. Remélem...

YoonGi: Megérkezem a ház elé és már szinte rutinosan bemenve megyek... A lépcsőhöz -még nem érzem magam elég nyugodtnak-, hogy azon felmenjek a kilencedikre, ott is az ő ajtaja elé és bekopogjak. Válasz nem jön egy jó ideig, így benyitok és mosolyogva rázom meg fejem. Lusta dög... Cipőimet ledobom miután megbizonyosodom, hogy egy pár fekete magassarkú sincs az ajtónál, vagy az körül, majd táskámat is a földre száműzöm és otthonosan lépkedem beljebb leszaggatva magamról mindent. Sapkámat is leveszem, mi eddig rajtam volt és elég hosszú, most magától hullámos hajamat szemembe söpröm, majd a konyha felé megyek. Meglátom páromat és egy édes mosoly költözik arcomra. Felé sétálok és átdobva lábamat ölén ülök combjaira még mindig mosolyogva, majd egy kis csókot nyomva ajkaira.
-Szia... Amúgy.-nevetek kicsit a kései köszönésemen.

ChanYeol: Boldogan mosolygok a konyhaajtón belépő alakját meglátva és hagyom, hagy üljön ölembe. Átölelem derekát és hümmögve mosolyodok el kis csókjára.
-Szia.-Megfújom gyengén arcát és nevetve hajolok szájára. Beleszusszanok az édes csókba, mikor viszonozza azt és közelebb húzom magamhoz. Hiányzott már nagyon...

YoonGi: Pislogok párat mikor arcomat megfújja, majd édes nevetésétől egy széles mosoly húzódik ajkaimra, miket elfoglal. Édesen kezdem visszacsókolni, nyakát átölelve és még közben is mosolyogva, ahogy egymás ajkait ízlelgetjük. Még mindig olyan finom, még ennyi idő után is, hogy legszívesebben most egy óráig el nem engedném a száját...

ChanYeol: Levegő hiányában abba kell hagyjuk kellemes tevékenységünket, de plusz puszikkal lepem még el száját. Boldogan mosolyogva engedem el jobb kezemmel derekát és kócolom össze haját, végig szemeibe nézve. Hónaljánál megemelve ültetem fel az étkezőasztalra ölemből, közben felállva székemről. Végigmérem számomra kedves, hozzám képest még mindig apró alakját és mérhetetlen boldogság járja át szívemet. Teste mellé támaszkodom bal kezemmel, míg a jobbal megfogom övét és ölében összekulcsolom ujjainkat. Fejemet mellkasának döntöm és ismét mélyen magamba szívom illatát.

YoonGi: Csak vigyorgok és vigyorgok ahogy kapom a puszikat és ahogy hajamat összetúrja, miközben szemeit bámulom szüntelen. Istenem olyan jó, hogy itt van...
Mosolyogva fogadom következő tetteit, halkan felkuncogva ahogy mint egy ovist az asztalra rak. Édesen simogatom enyémben pihenő kezét, kicsit megszorongatva azt. Szabad kezemmel hajába túrok és úgy élvezem, hogy szinte erőt gyűjt belőlem.
-Na tessék... Lehet, hogy nekem kéne itt hagynom egy pólómat, neked?-kuncogok halkan és fejét kezdem masszírozni. Olyan édes... Olyan... Ahh... Ő a világom közepe... Tudom.

ChanYeol: -Lehet, nem ártana.-kuncogok fel és elemelem fejemet mellkasától.-Mondjuk én hordani nem tudnám. Csak, mintha haspóló lenne. Annyi örömet meg inkább nem szerzek a lányoknak.-nevetem és a pulthoz érve előveszek egy poharat.-Kérsz valamit?-fordulok mosolyogva páromhoz, közben a pohárral és gyűrűmmel játszva; ujjamat elemelem az átlátszó tárgytól és gyűrűmet hozzáérintem, így vicces hangot adnak ki.

YoonGi: Felnevetek, ahogy eljátszik a gondolattal és el is képzelem.
-Miért, nekem tetszene. Bár lehet kb a hasadról ennék, de hát...-harapok alsó ajkamba. Hmm.. Milyen jó is lenne.-Ühhüm, valami hideget.-fordulok felé és hirtelen megakad a szemem azon az ékszeren, ahogy játszik vele. Érdekes... Miért érzem azt, hogy ezáltal nem lehetne az enyém? Hogy... Aish... Zavar. Zavar, hogy ott van. Nem tudok így megfeledkezve mindenről csak úgy... Hisz ezt JiWoo húzta az ujjára. Az... Övé valamilyen szinten, hisz' az eskü is így szól... Hhh, örülök, hogy nem mentem el az esküvőre. Tuti, hogy nem bírtam volna ki. Hogy ő fogja ChanYeol kezét, hogy örülnek nekik, hogy... Látszólagosan, de akkor is boldogok, vagyis JiWoo az, hogy... JiWoo nyilvánosan szeretheti, hogy... Ahhh.

ChanYeol: -Nekem meg az tetszene.-kacsintok rá, halkan felnyögve már csak a gondolatára is. Ahh, ezt teszi a hiánya... A poharat tovább hordozom kezemben és benyúlva a hűtőbe, kezembe fogom, ami éppen beleakad. Gyümölcslé... Vállaimat megrántom és kiöntök páromnak az ivásra szolgáló edénybe, amit kezébe helyezek, rámosolyogva kedvesen. A pultnak dőlök és úgy kezdem el inni a maradék gyümölcslevet a kartondobozból.

YoonGi: Kicsit elkalandozó gondolataim miatt megrezzenek kicsit mikor kezembe adja a hideg poharat, de csak mosolyogva halkan megköszönöm neki. Beleiszok és utána csak kezemben kezdem lötyögtetni a gyümölcslevet, eltüntetve a párát mi a pohár falán keletkezett. Nem tudom... Lehet megesz a féltékenység, de nem tehet mást a látszat megtartása érdekében mint hogy JiWooval van és teszi, amit a házasok, de... Azt a kurva gyűrűt muszáj hordania non-stop, egész nap? Nem hiszem, hogy zargatnák, ha meg mégis, akkor sem az ujját néznék meg, ennyire csak én vagyok szemfüles. Vagy csak jót játszik vele néha... Vagy... Faszt érdekel. Akkor is zavar.
-Chan-yeol...-akadok meg a nevében, ahogy inkább nem becézem, hisz'... Tök foglalt ez a becenév, már nem muri, ha nem csak én hívom így.-Akartam mondani, hogy a szerdai nulladik el fog maradni majd, mert a tanárnő nem lesz akkor.-közlöm vele végül, nem nézve rá csak kezemre, nehogy megint idegesítsem magam azon az aranyszínű, kicsi, mégis kurva nagy jelentésű karikán...

ChanYeol: -Köszi.-biccentek neki mosolyogva. Tovább tanulmányozom arcát, bár nehezen, hisz' nem néz rám... Nem tudom miért.-Valami baj van, Törpe?-kérdezem kicsit aggódóbb hangnemre váltva. Fejemet oldalra döntöm, így nagyjából jobban látom lehajtott arcát és az innivalós dobozt félreteszem a pultra.

YoonGi: -Nincs. Miért lenne?-nézek fel rá, de akaratlanul kezére is, majd sóhajtva egyet lehúzom a hideg gyümölcs levet és lepattanva az asztalról viszem a mosogatóba a használt tárolót. Elmosom kicsit, de félek eltörik, mert kezem remeg kicsit az idegességtől. Jaj de jó... Örülök. Lerakom inkább a poharat és eltekerve a csap fogantyúját engedek kezemre forró vizet, hogy... Nem is tudom miért csak úgy. Nem fázik meg ilyenek, de égeti a kezemet a víz. Nem baj...

ChanYeol: Nagy szemekkel figyelem ahogy visszakérdezése után elmossa, vagyis próbálja elmosni, még általam is láthatóan remegő kezeivel a poharat. Csak nézem a forró vizet, melyet mancsira enged és mikor sikerül is realizálnom, egyszerre fogom át csuklóit egyik kezemmel és rántom ki a víz alól.
-Ezért.-Emelem fel kezeit szemmagasságba és kicsit meg is rázom őket.-Mi a baj?-kérdezem lenyugodva előbbi állapotomból és elengedem csuklóit, majd elzárom a csapot.

YoonGi: -Nincs baj. Mondom. Csak... Csak fáradt vagyok.-rántom meg vállaimat és megtörlöm kissé fájó kezeimet. Ohh, hogy forráztam volna le. De jó is lenne. Játszani kezdek a konyha ruhával, de egy idő után megint csak remeg a kezem, mi a folytonos idegeskedés miatt van. Igen, rászoktam, mert annyiszor idegesítettek fel az elmúlt hetekben, hogy már szinte magától kezd remegni. Szar és árulkodó jel, de hát ez van. De le kell nyugodnom, mert így robbanni fogok azt meg ne most kéne. De ha egyszer nem tudok elvonatkoztatni egy ilyen, csak nekem szemet szúró, maró, égető ténytől, akkor mi a faszomat csináljak?!

ChanYeol: -A fáradságtól nem remegnek az emberek, YoonGi.-Nézek rá komolyan és már most kezd felcseszni, hogy nem képes elmondani, hogy mi a gondja.-Nem remeg senki attól, a kurva életbe már. Főleg nem ennyire!-Csapok a pultra, miközben kezét nézem, ami tényleg elégé szembetűnően rázkódik. Mintha direkt csinálná, de tudom, hogy nem. Látszik rajta is, hogy valami nincs rendben.

YoonGi: -Nem. Igazad van, nem remeg senki sem a fáradtságtól. És ne csapkodj... Koppant a GYŰRŰD, nem volt jó hangja.-fonom össze karjaimat mellkasom előtt, így elrejtve kezemet és csak most esik le, hogy... Lebuktattam magam. Mindegy. Leszarom. Ha ennyire nem volt képes figyelni az érzéseim egy részére, akkor ez van, leszarom. Vegye észre magát. Legalább ennyire tudja, hogy mi eshet rosszul nekem meg, mi nem...

ChanYeol: -Hahh.-horkantok fel hangosan.-Ne mond, hogy az a bajod, hogy véletlenül nem vettem le a gyűrűmet.-Nevetek fel kínosan és ellökve magamat a pulttól, túrok hajamba idegesen. Tincseimet szorongatom, hogy lenyugtassam magam és inkább ne kiabáljak vele.

YoonGi: -De baszd meg az a bajom. Kéépzeeeld eeeel.-ugrok is egyet, hogy még idegesítőbb legyek.-Mert talán miután egy hónapig nem látlak, nem azt a karikát akarom nézegetni ami egy lányhoz köt és tudatja velem, sőt, ordítja a pofámba, hogy hiába is vagy velem, az enyém elvileg, akkor is az a lány az, aki ezt kimondhatja.-dobom fel kezeimet idegesen, mik most már olyan kurvára nagyon remegnek, hogy szerintem levest kb egy nyolcvan éves szintjén ennék. És akkor ennek még fázisai is vannak! Oh, jó, fasza, igazad van, miért is ne?!

ChanYeol: -Isteneeeem.-nyögöm szenvedve és felé fordulok.-Nem tehetek róla, hogy kurvára, de hordanom kell azt a faszságot.-Csapok újra a pultra, így gyűrűm ismét koppan. Talán, hogy még jobban idegesítsem, azért csinálom. Vagy egyszerűen csak nem vesz rá a lélek, hogy levegyem.-Oké, itthon levehetném. Le is szoktam. De nehogy már kiakadj azon, hogy véletlen...-nyomom meg az utolsó szót.-...még egyszer mondom, véletlen magamon hagytam, mert már annyira megszoktam, hogy észre se veszem a nap legnagyobb részében.-Toppantok idegesen lábammal, mint egy felbőszített ló.-De állj neki még nyávogni és készítsd ki a saját, szar idegeidet, meg az én, még valamennyire épségben lévőimet. Persze.-Emelem meg hangomat ezekre a mondataimra, néha rá-rácsapva a szerencsétlen márványlapra.

YoonGi: Kioktat, pedig én pontosan tudom ezt, tisztában vagyok vele és minden szar, de nehogy már ne eshessen szarul könyörgöm. És... Ohh... Hogy a... Uhh...
-Szóval most a szemembe mondod, hogy idegroncs vagyok? Oké, köszi, jól esett. De mindegy, nem érted, mi van. Nem is kell, tök mindegy. Vigyázzunk a még megmaradt idegeidre, neked még vannak, igaz. Végül is... Tök mindegy, mi van velem. Úgyis az egyik sikátorban leszek, a hét valamelyik napján szét baszva, megszégyenítve, pár golyóval itt-ott, fullra szétverve. Tök mindegy, így végezném egyébként is.-emelem fel hangomat, ahogy eszembe jutnak a buszmegállóban hallottak.

ChanYeol: -Ez hogy jön ahhoz, hogy kiakadtál a gyűrűmön?-teszem fel az ironikus kérdést, melyre igazából nem várok választ, hiszen tudom. Én hoztam fel ezt a témát is. Aish...-De tessék, YoonGi. Leveszem.-Húzom le ujjamról az arany karikát és a pultra vágom, idegesen nézve párom szemeibe.-Leveszem, mert nem akarom, hogy ennél jobban kiakadj. Kiakadj egy olyan tárgyon, ami nekem sem jelent boldogságot. Nekem is csak az jut róla eszembe, hogy mindenemmel nem lehetek a tiéd.-enyhülök meg, de továbbra is hangosan beszélek. Már leginkább nem az idegességtől, hanem attól, hogy sikerüljön megértetnem vele a lényeget.-Nekem nem jelent az semmit, csak olyan kötelezettségeket, amiket nem akarok megtenni. Miattad, a miatt, hogy szeretlek, Min YoonGi, a kurva életbe!-Üvöltöm utolsó mondatomat és egyik kezemmel a konyhapult szélébe kapaszkodva guggolok le és takarom el arcomat másik tenyeremmel.

YoonGi: Ahogy üvöltve beszél hozzám úgy érzem egyre kisebb és kisebb leszek és könnyeim is kicsordulnak, ahogy érzéseim övéivel passzolnak és összerezzenek, mikor a gyűrűt a pultra vágja. De ahogy folytatja és még hangosabb lesz, lábaim is remegni kezdenek, gyomrom pedig összeszorul, torkommal együtt és szélsebesen hagyják el szemeimet a könnyek. De ahogy az utolsó mondatát is olyan hangosan ordibálja arcomba és leguggol, az én lábaim akaratlanul rogynak össze alattam. Sz-szeret... Kimondta... Én pedig... Felidegesítettem egy tényleg kis szar miatt és... Annyira szégyellem magam...
-Én is szeretlek... Csak téged tudlak már szeretni... Nincs más...Te vagy az egyetlen...-nyekergem vékony hangon, majd hirtelen erőre kapva kezdem összeszedni magam, hogy mielőbb eltűnjek a szeme elől. Borzalmas... Borzalmas vagyok... Kirohanok az ajtón, mindenemet összeszedve és a liftbe rohanva vágom le magam annak padlójáta és hangosan kezdek bőgni. Olyan hülye vagyok... Miért nem tudom értékelni azt amim van?! Miért akarom elveszteni Őt is...?

ChanYeol: Már frusztráltságom miatt könnyezve hallgatom végig, de mire felemelem fejemet már nincs előttem. Csak az ajtó hangos csapódását hallom, majd kicsit halkabban lábai nagy zaját a lépcsőházban. Feleszmélek és szinte összeesek, olyan gyorsan kelek fel a padlóról és futok utána, de a lépcsőfokokat rohamozva meg. A lehető leggyorsabban futok a földszintre, meglepetésemre előbb érek le, mint a lift. Alig látva ki szemeimből könnyeim miatt, nézem a most megérkezett felvonó, kinyíló ajtajait, majd a földön síró Sugara nézek. Nem teszek semmit, csak állok és várok, hátha észreveszi, hogy leérkezett ahova akart, de én is itt vagyok.

YoonGi: Észre se veszem, teljesen magamba roskadva ülök még mindig a földön, csak halkan jut el hozzám a lift kinyílásának hangja, de még nem tudok felkelni. Veszek pár nagy levegőt, hogy lenyugodjak valamennyire, legalább, hogy ki tudjak jönni a liftből, de... Előttem van. Itt áll szembe velem és csak néz, ugyan úgy  könnyektől áztatott arccal. Nem... Nem akarom sírni látni. Nem akarom, a picsába is! Összehúzom magam, kezdenek előjönni az idézőjeles tüneteim... Már mindenem remeg. Teljesen a sarokba vagyok szorítva, bár én húzódom oda még jobban. Légzésem, mintha pánik rohamom lenne olyan heves, nem tudom megállítani. Kezemet szám elé tapasztom és fejemet felemelem, ahogy érzem orromban a tömény vér szagát, de könnyeim még véletlenül sem apadnak el. Nem... Azok is halvány vörös árnyalatot vesznek föl, ahogy agyon dörzsölt, sebes arcom is átadja ezt a színt...

ChanYeol: Megrémülten nézem, szinte szenvedő alakját. Megijeszt... Tényleg. A lift ajtaja már csukódna be, de hirtelen kapok oda és guggolok elé a liftbe. Kezemet száján pihenőjére teszem és elhúzom onnan. Még több könny szökik szemembe látványától és már vérző orrához emelem pólóm alját, így próbálva elállítani azt.
-Nyugodj meg, YoonGi-ah. Itt vagyok.-simogatom meg tétlen kezemmel arcát, közben halkan suttogva szavaimat.-Szeretlek. Nincs semmi baj.-Térdelek le előtte és kinyújtom lábait a földön, hogy egyik térdemet azok közé, míg a másikat jobb lába másik oldalára rakhassam. Óvatosan nehezem kicsit jobb lábára és úgy simogatom tovább vörös arcát és próbálom még mindig elállítani orra vérét.

YoonGi: Homályosan látom ahogy idejön hozzám és érintésére kicsit összerezzenek, de rögtön hagyom magam ahogy kezét érzem ahogy orromra nyomja azt pólójával együtt. Hangját hallva számon keresztül veszek egy nagy levegőt és lehunyva szemeimet tisztítom ki azt, még pislogva párat, kicsit felsóhajtva, mikor kimondja megint azt a szót. Olyan tökéletesen mondja... Erőt veszek magamon és táskám felé nyúlva nyitom ki az első kis zsebet, majd összenyomom orrnyergemet és elveszem pólóját. Kiveszem a nedves törlőkendőt táskámból és megtörölgetem magam, majd a kis dobozkából előveszek egy kis bogyót és beveszem. Veszek még pár nagy levegőt, majd ChanYeol szemeibe nézek kicsit félve és még mindig szégyellve magamat. Lesütöm szemeimet és így fogom meg pólóját, hogy ne koszolja Őt össze... Az én vérem.

ChanYeol: Mindkét kezemet elhúzom arcától végleg, miután pólómat szorongató ujjaimat eltolja magától. Minden mozdulatát követem, de torkom összeszorul az apró pirula látványára. Szemeimet rögtön lesütöm, ahogy meglátom, de levegővételei hangjára én is szemeibe nézek. Ahogy szemeit a földre vezeti, ezzel fejét is lehajtva kicsit, kezeimmel közrefogom arcát óvatosan. Hüvelykujjaimmal kidörzsölt, mégis puha pofijait simogatom, míg többi ujjam tarkójánál cirógatja a bőrt -hisz nagy kezeim miatt egyszerűen érem el egyszerre a két készét fejének. Mindeközben fejét feljebb emelem, kedvesen kényszerítve arra, hogy tekinteteinket összeakasszuk. Kedves, minden érzelmet elmondó csókot nyomok homlokára, ajkaimat még ott is tartva másodpercekig. Biztatóan bólintok egyet szemeibe nézve újra és kicsit nyújtózkodva nyomom meg a lift kilences gombját.
-Egyszer minden rendben lesz, ne aggódj.-homlokomat övének döntve suttogom szinte ajkaira szavaimat, kezeimmel továbbra is fejét tartva. Remélem... -teszem még hozzá magamban. Nem akarom magamat se elkeseríteni, de senki sem lehet a jövőnkben biztos.

YoonGi: Még mindig pólóját gyűrögetem kezemben mikor megérzem nagy kezeit arcomon és ellazulok kedves simogatására. Készségesen emelem fel fejem, hogy szemeibe nézhessek és nyelek egy kicsit, hogy a torkomból a már picire zsugorodott gombócot végleg eltüntessem. Lehunyom szemeimet míg ajkai homlokomnak érve, szinte varázslatos módon egyből lenyugtatnak. Bólogatok szavaira, miket tényleg nagyon szeretném, ha igazak lennének már... Közeli ajkaira egy apró kis csókot adok, majd felemelve kezem lassan behajlítom ujjaim, így azok hallásra fájdalmasan ropognak meg. De... Már nem remeg a kezem. Arcára simítom és letörlöm könnyei nyomát, kedvesen simogatva édes arcát.
-Sajnálom...-sóhajtok kicsit ahogy tudok és homlokából kezdem kisimítani a rakoncátlan tincseket, amik kibuggyantak abból a copfból, mit még az alaksorban csinált magának...

ChanYeol: Bocsánatkérésére csak megrázom fejem, majd a lift ajtaja kinyílik, jelezve nekünk, hogy megérkeztünk a kívánt emeletre. Páromat óvatosan felveszem a földről, "menyasszony stílusban" tartva kezeimben és kilépek vele a liftből. Nyitott ajtós lakásom felé megyek, beérve pedig berúgom magunk mögött az ajtót és kivételesen nem a konyhába, hanem a nappaliba megyek. Leülök a kanapéra, így YoonGi az ölembe kerül, mire szorosan magamhoz ölelem.

YoonGi: Szorosan átölelem nyakát ahogy felvesz és mellkasára hajtva fejemet hagyom, hogy visszavigyen a lakásba. Ahogy leül és átölel én is ezt teszem, szorosan ölelve karjaimmal és fejét simogatva közben. Veszek egy reszketeg sóhajt és óvatosan szipogok egyet. Még mindig rossz...
-Nem akartam, hogy így láss... És még egyszer sajnálom, hogy... Szítottam egy veszekedést köztünk, az én hibám, kicsit... Kész vagyok ma is.-mosolyodom el keserűen és egy csókot nyomok homlokára, majd halántékára.

ChanYeol: -Hidd el én se akartalak így látni... Amúgy is rossz nem a nekem megszokott, aranyos formádban látni. De... Én csak azért szeretném tudni, ha valami gondod van, mert meg szeretném érteni, hogy ezért és azért vagy ilyen, meg olyan. Érted?-Nézek szemeibe sóhajtva egy nagyot.-Csak segíteni szeretnék, hogy jobban érzed magad az életed kellemetlen részei mellett.-Fejemet vállára döntöm és szemeimet becsukom.-Nem kellett volna magamon hagynom a gyűrűt...-suttogom elfúló hangon és még szorosabban ölelem magamhoz.

YoonGi: -Igen értem.-mondom halkan és bólintok is egyet.-Tudom és köszönöm... El fogom mondani. Bármi legyen.-sóhajtok és fejem övének döntöm gyengén, simogatva nyakát közben.-Nem... Nem. Én reagáltam túl. Nem te vagy a hibás. Egyáltalán nem miattad, csak... Mikor jöttem ide hozzád, szerencsém volt kihallgatni két engem megfigyelő személy beszélgetését, aztán ideges voltam és abból kaptál egy kicsit. Sajnálom.-sóhajtok bűnbánóan.

ChanYeol: -Még egyszer kimondod, hogy sajnálom, akkor azt fogod sajnálni, de nagyon.-kuncogok fel, hogy kicsit feltudjam oldani a hangulatot, mint általában teszem. Oldalához vezetem kezeimet és megböködöm, ezzel próbálva megcsikizni.

YoonGi: Elvigyorodom, majd ahogy oldalamhoz ér először átjár a jóérzés, majd hangosan kezdek visítozni ölében, ahogy csikizni kezd.
-Naaa, héééé, héééé!-rángatózóm ölében, eget verő nevezésbe kezdve és kb egy szenvedő kismalac viselkedését felvéve, akit éppen ölnek. Ohh, jesszusom mindjárt kilyukadok.

ChanYeol: -Na jól van. Nyugodj le, kismalac.-nevetem és abbahagyom csiklandozását. Már csak vigyorogva húzom magamhoz fejét és adok csókot szájára. Majd gonoszan rámosolyogva gurítom ki ölemből a kanapéra és fölé mászva kezdek neki csikizésének megint, közben minden számomra elérhető helyen megpuszilgatva testét.

YoonGi: Enyhén lihegve mosolygok rá mikor megkegyelmez és már hajolnék is egy puszira, de kikerülök öléből és megint kegyetlen ujjai kezdenek kínozni, így megint csak hangosan nevetek. Kapálózok kézzel lábbal, de még így is érzem édes ajkait, mik érintenek engem, ezzel olyan mérhetetlenül boldoggá téve, hogy lábaimat valahogy sikerül nyakába fűznöm és arcára simítva egyik kezem csókolom meg hosszan. Kihasználva, hogy egy kicsit lebénítottam pár párnát a földre dobok és rántva egyet csípőmön zuhanunk a földre, így én mellkasán trónolok még mindig boldogan nevetve. Eszméletlen... Eszméletlen, hogy fel tud dobni és el tud felejtetni velem mindent.

ChanYeol: Nyakamban pihenő combjaira teszem kezeimet és abbahagyom kínzását mikor megcsókol. Kábultan figyelem arcát, észre se véve, hogy párnákat dobál közben a földre, csak mikor rájuk zuhanok. Hangosan préselődik ki mellkasomból a levegő, mikor a párnákra esünk, párom pedig mellkasomon ül. Megrázom fejemet nevetve és újra combjaira simítva nézem fölém magasodó testét. Örülök... Mindennél jobban örülök annak, hogy jobb kedvre tudom deríteni. Hisz' ez a célom minden egyes kedves tettemmel.

YoonGi: Kiveszem lábaimat nyakából és lejjebb helyezem testsúlyom csípőjére, míg alkarjaimon feje mellé támaszkodom és így nézem szemeit továbbra is. Ajkaira nyomkodok édes kis puszikat, majd arcára is egy csomót adok, nevetve fejezve be. Aish, elszaladt velem a ló. De hát na... Annyira szeretem ezt a nagyfülű, édes vigyorú Istenséget, hogy nem tudom megállni.
-Képzeld el, a múltkor kivételesen nélküled mentem el egy buliba és esküszöm neked, hogy Nam hiányolt téged.-nevetek fel a vicces, mégis halvány emlékre.

ChanYeol: -Ne már.-nevetek.-Miért is hiányolt?-Lábaimat felhúzom, behajlítom és felsőtestemet megemelem a földről, így a rajtam ülő mellkasát meglökve. Háta combjaimnak ütközik és így ül tovább rajtam, mit én mosolyogva figyelek.

YoonGi: -Nem volt kire verni, tudod.-kuncogok fel és kényelembe helyezem magam amúgy is kényelmes helyemen.-Azt szokta nézni ahogy táncolunk, aztán akkor nem táncoltam senkivel, így elmaradt az élő műsor.-nevetek fel ismét és megsimogatom mosolygós arcát, egy nagy puszit is nyomva arcára, majd orra hegyére egy kisebbet is.

ChanYeol: -Jéézuusoom.-nyújtom el a szót, még szívemhez is kapva.-Már azt hittem, hogy rám szokta.-fintorgok, tényleges undorodást kifejtve arcomon. Ish.-Mondjuk megérteném.-mosolyodom el féloldalasan és amennyire tudok végig nézek testemen, kezeimmel magamra mutogatva.-Azért, na.-Nevetem el magam már a végére és tenyereimet csípőjére teszem.

YoonGi: -Rád is.-kuncogok fel és ahogy fényezi magát, csak megforgatom szemeimet, majd mellkasára simítok.-Ohh.. Én pedig teljesen megértem.-vezetem végig szemem rajta és beharapom ajkaimat. Ahh, igen, imádom egyszerűen mindenét és bár nehéz lenne egy kedvenc részt is választani... Megharapdálnám mindenhol szívesen...-Hidd el, ha nem lennék zavarban megtenném.-kuncogok az igazságot mondva.-De hát, ha egyszer megtehetek majd, hogy nem bármit veled, akkor már fölösleges ehhez folyamodnom. De... Azért azt a videót jó nézegetni.-nézek el róla kicsit. Igen, én szereztem meg helyette, a jó múltkori, kis esetünk videó felvételét, de annyira kurvára megértee.

ChanYeol:  -Ez nem igaz.-nyújtom ki nyelvemet.-Mert, ha pornót nézel, nem az a lényeg, hogy hogyan néznek ki, akik benne vannak. Nem arra izgulsz, hanem arra, amit csinálnak. Vagy ez csak szerintem van így?-nézek rá kérdőn és kezeimet mellkasomon pihenőire teszem és úgy kezdem simogatni mellkasomat mosolyogva.-Vagy lehet csak azért gondolom most így, hogy letagadjam, hogy NamJoon lehet, tényleg rám szokta kiverni.-rántom meg vállaimat és egyik kezére egy puszit nyomok számhoz emelve, majd visszateszem előző helyére.-Hmm. Ha nem lennék zavarban végig is nézném.-mosolyodom el kajánul és rákacsintok.-Abban egyetértek.-vigyorgok, utalva ezzel a videó nézegetésére. Persze, megköszöntem neki, hogy helyettem hajtotta be a videót az iskola portásától és még le is másolta nekem. De még kurvára jól is jött a nászutam alatt. JiWoohoz úgyse értem hozzá. Hh, nem is tudtam volna.

YoonGi: Csak nevetve hallgatom agymenését és mellkasára hajtom fejemet pár pillanatra. Jaj istenem...
-Nem, nem rád szokta. Teszem hozzá, ha így lenne már nem lenne, mit vernie.-szegem fel kicsit államat és úgy cirógatom meg nyakát és mellkasát. Enyém, szóval nem engedem meg akárkinek -vagyis senkinek-, hogy még csak gondoljon is arra, amit csak én csinálhatok vele vagy ő csinálhat velem. Persze vannak más helyzetek, de az mindegy. Enyim, kész. Én tudom, hogy így van és ez a lényeg. Teljesen elvörösödöm ahogy perverzkedik, de megfordul a fejemben, hogy kipróbálhatnánk egyszer, de ettől csak még vörösebb leszek. Aish, YoonGi.. Hülye perverz állat vagy a pároddal együtt.-Ugye? Elképesztőre sikeredett azt meg kell hagyni.-kuncogok fel aranyosan.-Mondjuk... Kb négyszer-ötször meg kellett néznem, mert mindig mást figyeltem rajta... De az még mindig valami iszonyat jó látvány, ahogy a hátad minden izma befeszül.-sóhajtok egy nagyot ahogy felidézem. Ohh, Istenem de kurva jól is néz ki...

ChanYeol: -De, lenne még elég sok minden, amit tudna.-nevetek fel és szemeimet lehunyom, amíg nyakamat simizi.
Újra felnevetek, mikor meglátom pírtól izzó arcát és megsimogatom a területet.
-Na, mi van, kis paradicsom?-szinte már gügyögök neki, ahogy közben arcát cirógatom ujjaimmal.-Csak nem belegondoltál? Hmm... Majd tartunk egy pornónézős estét!-kuncogok és egy kaján mosollyal kacsintok rá.-Hát igen. Elmehetnénk profiknak. Mennyi bevételünk lenne már...-poénkodom el, nem mondva komolyan, persze legbelül tényleg így gondolom.-...és kiélvezhetnélek mindenhol, mindenhogy, akármikor.-Végigsimítok combjain csípőjéig, onnan pedig oldalára fogok, teljesen komoly tekintettel mérve közben végig testét.-Négyszer-ötször? Nem fáradtál el?-kérdezem előbbi arcomat megtartva és most már számat harapva vezetem végig szemeimet teste minden pontján, újra.-Akkor is te vagy rajta a legjobb.-bókolok neki burkoltan, mégis észrevehetően, mint ahogy szoktam is és megszorítom kicsit oldalát. Hangosan kitör belőlem a nevetés, ezzel elrontva a varázst és magamra döntöm testét, lábaimat kinyújtom és oldalra fordulok vele együtt, magamhoz ölelve.

YoonGi: Kikerekednek szemeim az ötletre, hogy vele nézzek pornót és nyelek is egyet, lesütve szemeimet. Aish... Komolyan mondom, csak ő tud zavarba hozni, de persze, ezt még fokozza is, tényleg, huu. Ahogy sorolni kezd hatalmasat nyelek és talán még vörösebb leszek, már fülem is égni kezd. Kezeire halkan felsóhajtok és tekintete belém ég, ahogy már szinte vágyakozva nézi testemet. Ohh, Istenem, Park ChanYeol még a tekinteteddel is ölsz nem csak úgy egymagadba. Szemeim az előbbi nagyságuk kétszeresére nőnek kérdésére és már emelem is kezem, hogy jól mellkason vágjam, de bókja megállít és ajkaimba harapok, mikor megint oldalamat gyömöszöli és már egy kicsivel nagyobbat sóhajtok. Viszont, mikor hangosan nevetni kezd és magához ölel hátát kezdem püfölni öklömmel még mindig full vörösen.
-Olyan izé vagy! Szemét, állat!-ütögetem tovább, de elnevetem közben magam, majd nyakához hajolva kicsit beleharapok, de véletlenül sem úgy, hogy meglátsszon.-Komolyan mondom... Büntetendő ennyire zavarba ejteni valakit.-puffogok magamba, vagyis nyakába, amibe bújok harapásom óta.

ChanYeol: -Yah, nem illik az idősebbel így bánni!-szólalok meg játszott sértődöttséggel hangomban, de nevetni kezdek újra, következő mondatai miatt.-Én is zavarba szoktam jönni, de most na. Ilyen természetesen dolgokkal mi a bajod?-Egy kis puszit adok halántékára.-Mintha nem láttuk volna már egymást meztelenül. Az meg a mai világban, hogy egymás előtt elégítjük ki magunkat, miért olyan zavarba ejtő?-kérdezem továbbra is nevetve és fejét nyakamnál tartom, hogy ne lássa arcomat, melyre azért nekem is kevéske pír költözik, ahogy belegondolok saját szavaimba.

YoonGi: -Mert azért mégis szeretlek és szerelmes va..va..vagyok..öö...-nyelek egy nagyot ahogy megakadok mondatom közben. Igen, bevallottam most konkrétan, de hát na... Így van és kész, nem mintha nem tudná...-De igazad van. Nincs olyan, amit ne láttam volna rajtad, de azért... Szerintem, ha belegondolsz, inkább lenne abból ki bírja ki, hogy ne érjen a másikhoz játék, mint csupán egymás előtti kielégítés. És szerintem... Nem bírnánk sokáig.-kuncogok vigyorogva és még jobban nyakába bújok ahogy ott tart engem. Ejha... Egy hónapot kihagyunk és már ilyenekről beszélgetünk... Csaj nem hiányoztam, Channie?

ChanYeol: -Igen, én is.-suttogom fülébe boldogan, miután inkább nem fejezi be mondatát. Már kimondhatjuk, nem? Ha így van, akkor így van.-Majd kipróbáljuk.-nevetek, de csak, hogy elrejtsem zavaromat és gondolataimat visszatereljem semmittevésükbe. Szorosabbra fonom karjaimat teste körül és egyik lábamat csípője köré fonom, ezzel is megszüntetve közöttünk azt a kevés kis helyet.

YoonGi: Boldog vigyor telepszik ajkaimra mikor kimondja, hogy érzései megegyeznek és még jobban bújok hozzá. Én is nevetek ajánlatára, de azért elraktározom agyamban, hogy emlékezzek rá, ha egyszer esetleg eljutunk odáig, de szerintem még egy ideig csak édesen szerelmeskedni fogunk, amit egyáltalán nem bánok igazából. Szoros ölelésébe beleszusszanok és egy édes csókot nyomok arcára.
-Channie... Szeretlek.-suttogom ige csak halkan, hogy csak ő hallja és csakis neki mondjam. De... Csak neki mondtam eddig, mert már egy jó ideje nem tudtam mondani senkinek.. De... Csak neki fogom most már úgy érzem.

ChanYeol: Kicsit bólintok szavaira, melyek szívemet eddigi leggyorsabb tempójában dobogtatják meg. Arcomat hajába fúrom és apró csókokat hintek bele, csak egy helyre, hogy fejemet ne kelljen már mozdítanom.
-Nálam maradsz ma, YoonGi?-mormogom hajába, és szinte még én se értem, mit kérdezek. Szemeimet lehunyva élvezem teste közelségét és illatát, mely még haján keresztül is orromba szökik.

YoonGi: Kellemesen sóhajtok mikor puszilgatni kezd és hátát kezdem simogatni.
-Nálad maradok, ChanYeol. Kedd van, ilyenkor nem mehetek és nem is szoktam, haza menni...-suttogom és arcára adok pár puszit, lábaimat övé közé téve, így bújva hozzá még jobban, hogy már egy gombostűt se tudjanak közénk szúrni.

ChanYeol: -Mmm... Hiányoztál...-morgom és nagyot ásítva arcához fúrom inkább sajátomat.-...főleg esténként, mellőlem. Ezt a pólódat holnaptól a magamévá tulajdonítom. Nekem is kell valami, mint neked. A ruhatáram negyede már nálad van.-suttogom, majd halkan kuncogva húzom feljebb pólóját és kezdem simogatni derekát ujjaim hegyével.

YoonGi: Tovább mosolyogva hallgatom édes mély hangját ahogy hozzám beszél és hümmögve élvezem selymes bőrét arcomon ahogy hozzám ér.
-Rendben, tied lehet. De héé, nem is, csak négy... Vagy öt pólód és egy alsód van nálam. Az nem a negyede.-kuncogok fel és ujjaihoz simulok mikor simogatni kezd engem.-Jó lesz veled aludni... A párnám nem olyan puha, mint te és csak a könnyeket szívja be, nem a csókjaimat.-suttogom halkan.

ChanYeol: -Hát ez az, hogy még az egyik alsógatyám is nálad van.. És még hordod is, ráadásul kurva jól nézel ki benne.-nyúlok utolsó mondatomnál fenekéhez és kicsit megszorítom, majd visszatérítem ujjaimat előző helyükre.-Most ezzel azt mondod, hogy puhább vagyok, mint a párnád? Nem is vagyok dagadt...-morgom és felfújom arcomat.

YoonGi: Csak felnevetek kiakadására, de elismerem, hogy tényleg jól áll nekem az a boxer. Mennyi képet csináltam benne, te atyaég... Mikor fenekemhez ér szemeibe nézve harapom meg ajkaimat a régen ért jó érzésre és megsimítom nyakát.
-Neem, nem arról beszélek te butus.. Nem vagy dagadt, még mindig makulátlanul festesz és az izmaid is harapni valóak.-simítok végig felkarján mi még így befeszítés nélkül is vastag.-Tökéletes vagy ahogy vagy és nem számítana, ha lenne rajtad felesleg, mert nekem akkor is az lennél. Jól van?-simogatom felfújt arcát egy kedves kis csókot nyomva ajkaira.

ChanYeol: -Ne már, YoonGi. A végén még elpirulok.-nevetek fel hangosan ahogy mondandója végére ér, de azért hálás vagyok érte, hogy így gondolja.-És azért köszi. De attól te még mindig szedhetnél magadra.-böködöm meg hasát, mit ígyis-úgyis imádok.-Nem mintha így nem szeretnélek.-teszem még hozzá, mielőtt megsértődne a kis ártatlanja.

YoonGi: -Igen tudom... Egy kiló megint lejött.-suttogom és inkább tarkómat megvakarva   bújok el nyakába, szeme elől. Persze már mosolyogva, mikor kimondja, hogy így is szeret.-De igazad van, kéne. Csak elfelejtek enni és sokszor elmegy az étvágyam.-rántom meg enyhén vállamat.

ChanYeol: -Eddig is tudtam, hogy nem tesz jót senkinek a stressz, főleg nem neked... De ez így nem jó.-rázom meg fejem és ritka alakalomként kihasználom korbeli fölényemet és kicsit tarkón vágom.-Majd megint elkezdelek sütivel etetni és, amikor nálam vagy akkor is tömni foglak folyamatosan.-mondom, de a végére leesik, mit mondtam és, hogy mennyire félreérthető, ezért újra hangosan kezdek nevetésbe.

YoonGi: Behúzom kissé nyakam szavaira és csak bólogatok, majd felnyikkanok mikor tarkón vág és már szólnék be, de szavamba vág. Hagyjuk, megérdemeltem na. Elvigyorodom igen csak félreérthető mondatára és vele együtt kezdek nevetni.
-Hmmm... Azt hiszem benne vagyok.-forgatom meg szemeimet ártatlanul és még mindig édesen vigyorogva. Persze beleegyezem a másik eleinte akart értelmezésbe is, hiszen itt még tudnék is enni. Itt nyugodt vagyok és azzal, aki szeret, kell ennél több? Mert nekem nem. Nekem csak ő kell.

ChanYeol: -A beleegyezéseddel? Pfh, úgy biztos, hogy nem. Akkor csak a kaját fogom beléd gyömöszölni.-nevetek. Édes, ellenállhatatlan vigyora miatt megsimogatom arcát és kicsit felemelkedve hajolok tarkójához és puszikkal hintem be a tenyerem által támadott területet.

YoonGi: -Naaaa.-durcizok aranyosan, de kicsit elnevetem magam.-Ja, hogy meg akarsz erőszakolni. Értem én.-nevetek fel, majd ahogy tarkómat kezdi puszilgatni csak édesen mosolygok, majd mikor elégnek találom a gyógypuszikat hajába túrva hátul, húzom vissza a párnákra fejét, így kissé megint csak fölé kerülve. Arcát kezdem simogatni és haját rendezgetni, csak szemeibe nézve és hátra túrva kócos tincseimet.

ChanYeol: -Nem tudnálak megerőszakolni. Akárhogy is, de élveznéd.-nevetek vele együtt még rá is kacsintva, mikor fejemet visszarántja a párnákra. Kiszedem hajamból az azt összetartó hajgumit és hagyom, hogy rendezgesse. Lehunyom szemeimet miután saját tincseit megtúrja és megfogom kezét, ujjainkat összekulcsolom. Másik kezemmel számra kezdek mutogatni, miközben csücsörítve várom, hogy csókot kaphassak... Váratlanul, hiszen szemeim csukva vannak. Kimondottan fáradt vagyok... Ahh, lehet már most el tudnék aludni.

YoonGi: Csak felnevetek és felszabadult hajába túrok, úgy simogatva tincseit és mi egyéb más nyomorgatást csinálva vele. Kezét mibe enyém kerül megsimítom ujjammal és kuncogva nézem ajkait, mik felém nyúlnak. Ahh, aranyos. Érzem, hogy az alattunk lévő párnákba süpped, így kikövetkeztetem, hogy fáradt lehet. Ajkaimat övéire helyezem és megnyalva száraz alsó ajkát, csókolom pár percig, majd elválva arcára is hintek párat.
-Szerintem menj zuhanyozz egyet, aztán feküdjünk le és alhatsz akár rajtam is, jó?-kérdezem halkan, hogy ne zavarjam meg kómásságát és lágyan cirógatom arcélét.

ChanYeol: -Segíthetnél benne... Lusta és fáradt vagyok.-motyogom és hátamra fordulva gurulok le a földre a párnákról. Négykézláb kezdek mászni, vagyis inkább kezdem vonszolni magamat a fürdő felé, félig nyitott szemekkel, így majd, hogy nem nekimegyek, szinte mindennek.

YoonGi: Csak fejemet rázva nézek utána és felállok, hogy megfogjam a kisbabát játszó... Vagyis helyesbítek, a részeg embert, aki kisbabának hiszi magát, játszó ChanYeolt és felszedem a földről. Átöleltetem karjával vállaimat, arcát megsimogatva viszem a fürdő felé, hova bekísérem és megtámasztom a mosdókagylóban.
-Na, fürödj meg, lehetőleg ne úgy, hogy összetörd magad és aztán bent várlak.-mosolygok rá és arcára nyomok egy csókot.

ChanYeol: Halkan motyogva köszönöm meg, hogy előbb bejuttatott a fürdőbe és szavaira hevesen kezdek bólogatni, hogy biztosra tudja, hogy megértettem. A kis puszi után még nem engedem ki, leveszem róla pólóját és már bekészített alsónadrágomhoz csapom. Ez a pólója még talán jó is rám. Kihasználom, ha már úgyis azt mondtam, hogy az enyém.. Bár csak holnaptól, de már mindegy. Ahogy elhagyja a helyiséget levetkőzöm és a zuhanykabinba beállok, az egyik falnak döntve hátamat, és hagyom, hogy a kellemes hőmérsékletű víz benedvesítsen. Majd a lehető leggyorsabban megmosom magam és kicsit vizes hajjal megyek vissza YoonGihoz, már hálószobámba tartva.

YoonGi: Mikor leveszi rólam pólómat csak felkuncogok, majd hagyom, hogy megfürödjön. Szobájába megyek és elkezdem levenni farmeromat, csak egy szál boxerben állva az ágy előtt. Zoknijaimtól is megszabadulok, majd a takarót feltúrva keresem meg pizsama felsőjét és magamra terítem még csak. Nadrágomat összehajtom és ekkor már hallom is a fáradt lépteket, így a takarót arra a felére húzom az ágynak, ahol ő szokott aludni. Mikor beér én még mindig pakolászom, telefonomat az ágytól messzi íróasztalra téve. Nem akarom, hogy zargassanak...  Kinyitom az erkély ajtót és csak most hallom és látom, hogy esik. Szép... Szeretem.

ChanYeol: A kényelmes és most még vonzóbb ágyamat tartalmazó szobába beérve behajtom az ajtót és fekvőhelyemhez csoszogva dőlők rá arra arccal a matracba. Forgolódnom kell párat, hogy jól elhelyezkedhessek, de mellettem még mindig üres az ágy. Alig látva ki szemeimen nézem meg, hogy szobámon belül merre van Suga, majd morogva fordítok neki hátat és húzom a póló nyakát orromra, a takarót is felhúzva odáig. Összehúzom magam és becsukva szemeimet próbálok elaludni.

YoonGi: Nem nézem sokáig az esőt, megfordulok és felveszem párom pólóját, miből az ő mellkasa csak kicsit, míg az enyém nagyon is látszik, de nem baj. Nem zavar. Befekszem mellé, a teljesen magára húzott takaró miatt elég közel hozzá. Tudva, hogy ilyenkor könnyen mozgatható magam felé fordítom és fejét nyakamba és mellkasomhoz húzom, egyik karomat feje alá teszem, míg másikkal átölelem. Feje alatti kezemet hajába túrom és fejbőrét kezdem masszírozni, egy édes puszit nyomva homlokára. Remélem, most már jó így, hogy itt vagyok vele és itt alszom... Nekem is jól esik érezni, hogy itt van mellettem és teste ad nekem meleget, nem csak a takaró...

ChanYeol: Készségesen bújok hozzá és húzom magam még összébb ahogy fejemet elrendezgeti helyettem. A takarót lejjebb húzom magamról és betakarom őt is vele, ezzel is közelebb húzva magamhoz, már amennyire felhúzott térdeim miatt. Lábaimat inkább csípője köré fonom, meg biztosodva arról, hogy teste alatti lábam sem zavarja és így "kapaszkodok" belé, mint egy koala, kezeimmel a takarót és pólóját szorongatva, mellkasánál. Így alszok el mellette, boldogabban, mint az elmúlt hónapban, de továbbra is aggódva minden kis lépte miatt. Mindig is féltettem és ezek után még jobban is fogom. Szeretem...