A titok, ami összeköt ~ NamCo - 18+

A titok, ami összeköt

18+
NamCo - NamJoon(RapMonster) x JiHo(Zico) [BTS x BlockB]
Figyelmeztetés: Trágár beszéd és gyilkolás.
Megjegyzés: -

NamJoon: Ha valaki rám néz, meg nem mondja, hogy imádom az állatokat és a családomnak egy saját farmja van szórakoztatás céljából. De nem is bánom, mert szeretem az ijesztő fiú látványát kelteni. Hh, ja tökre jó.
A szobákat és ebédlőt, meg más, benti szórakoztatásra szolgáló szobákat tartalmazó épületet elhagyva sétálok a terület leghátsó része felé. Fekete, raszta hajamat egy, a csuklómon pihenő, rongyból készített "hajgumival" fogom össze, közben orromra csúsztatva fekete napszemüvegemet is. Leérve a kis patakkal kerített részhez az ott egyedül, magányosan álldogáló pajtához sétálok. Miden erőmet bevetve nyitom ki a fémlapokkal összetartott, súlyos faajtót, be is hajtva azt magam után. Mosolyogva körbe nézek a gyönyörű, különböző színű lovakkal teli, faépületben megindulva egyenesen a hosszú, gyéren megvilágított folyosón.
-Minnie! Minnie kicsim, kinél vagy?-szólítgatom kishúgomat, akinek elvileg itt kéne lennie.
-Chloénál!-hallom meg édes, vékony hangját, mellyel lovamat említi, ki egy híres, francia cégről kapta a nevét, még anyukámtól. A "kereszteződésnél" jobbra lefordulva meg is pillantom a nyitott karámajtót. Odakocogok és egy teljesen őszinte, boldog mosoly telepszik ajkaimra.
-Ma jön a barátnőd, azzal a nyomorék bátyával, nem?-kérdezem kicsit előre hajolva, hogy egy magas legyek tizenöt éves húgommal, aki sajnos nem sikeredett arra a magas fajára.
-Igen!-örül meg hirtelen.-Zico Oppa, nem is nyomorék!-kezd hisztizni, mire kelletlenül felsóhajtok és felegyenesedem.
-Csak óvatosan vele, JiMin. Jobb lesz, ha nem próbálkozol be nála!-Húzom fintorba arcomat és felváltom húgomat Chloé mellett, a karámjában.-Menj, figyeld mikor jönnek meg! Anyáék most nincsenek itt, úgyis ebédszünet van.-utasítom és kezemmel kezdem kihessegetni. Elhagyja a pajtát, hallom az ajtók csukódását, mire gyönyörű lovamnak csapódok. Nyakát átölelve fúrom arcomat tiszta, enyhén barack illatú, fehér szőrébe. Napszemüvegemet hagyom lehullani a szalmára, mellyel ki van bélelve a helyiség.
Nem tudom, mióta vagyok már lovammal, de hirtelen hallom meg az ajtó nyílását és csukódását, mely erősen hat, így biztos vagyok benne, hogy nem Minnie az.

JiHo: Félig lehunyt szemekkel nézem a mellettem elsuhanó tájat ahogy az autóban ülök és hallgatom húgom állandó csacsogását. Sóhajtok egyet és mikor végre meglátom a házat hangosan hálát is adok az égnek. Csak vállba csap hugicám és már rohan is barátnőjéhez. Én is kiműtöm magam a kocsiból és vigyorogva megyek a két ölelkező leányzóhoz.
-Minnie egér, hát te milyen nagy lettél.-kuncogok és megsimogatom fejét, mire egy másodperc alatt lesz paradicsom vörös két orcája. Cuki. Átölelem az ő és húgom, Rina nyakát és így megyek be a pajtába. Szinte sikítozva próbáltak kiszabadulni karjaim alól.
-Zico! Eressz máár.-sikítja testvérem, mire elengedem őket és a szalmába esnek. Csak felnevetek, majd tovább lépkedek, benézve minden jószághoz. Olyan szépek... Kicsi korom óta rajongom értük és lovagolok, ami mostanra már a szenvedélyem lett.

NamJoon: Meghallom húgom barátnőjének hangját, elég hangosan, mire kicsit elemelem fejemet Chloé nyakától. Ahogy már nem hallom a két lány sikítozását, csak boldog viháncolásukat újra lovam meleg és széles nyakához bújok. Puszikkal hintem be mindenhol, hogy ne jutalom nélkül engedjem el és kilépek a karámból, de valaki nekem ütközik. Vagyis Zico...
-Csá!-köszönök neki félvállról és kikerülve leguggolok mögötte. Kiveszek egy répát a sötétzöld, megkopott, itt-ott törött vödörből és visszamegyek lovamhoz.
-Tessék, Chloé drágám.-Tartom szájához a narancssárga, édeskés zöldséget, közben fejét simogatva, csillogó szemekkel figyelve ahogy már üres kezemet kezdi böködni. Felkuncogok és hátát megveregetve fordulok el tőle, de megugrok ijedtemben. A vendégsrác még mindig a kis helyiség ajtajánál áll és néz -vagyis inkább gyönyörű kancámat-, mire egy fintort eresztek meg felé, mellkasom előtt összefonva fedetlen karjaimat, mivel trikóban vagyok.

JiHo: Megállok egy karám előtt, miben már tartózkodik valaki, vagyis jobban mondva NamJoon, ki szintén az istállóhoz, vagyis annak tulajdonos listájához tartozik. Nem, jól mondtam először...
Csak nézem a gyönyörű fehér kancát, mi olyan édesen és szendén néz felém, mikor gazdája ellép tőle, mintha csak hívogatna, hogy én is szeretgessem kicsit. Mikor megugrik a srác, kinek épp oly' raszta tincsei vannak, mint nekem -csak az enyémek vörösek- megállom, hogy ne kuncogjak fel és viszonozom köszönését. A karámnak dőlők, karjaimat annak oldalára fektetve és úgy nézem tovább a fenséges pacit és hallgatom NamJoon édesgető szavait. Hm, látom nem csak én kötődöm a lovamhoz... Újra megfordul a srác, mire elszakítom szemeimet lovától és ránézek. Huha... Huha... Ez a gyerek nem volt ilyen izmos, mint amikor utoljára láttam, bassza meg... Csak azért tűnik fel, mert bi vagyok, de akkor is. Kúrja már meg magát komolyan, nem is bírjuk egymást.
Megrántom vállam és elnézek róla, majd csücsörítve kezdek csettintgetni nyelvemmel, hogy magamhoz hívjam a gyönyörű állatot. Lassan lépked felém, mire csak egy ujjamat nyújtom felé, csupán ismerkedés céljából. Hogy elfogadja-e fogalmam sincs, de... Aranyos...

NamJoon: Kíváncsian nézem ahogy pacimat hívogatja és büszkén bólintok egyet, mikor Chloé boldogan, gyengéden lökdösi meg vállát elfogadásképpen, miután megszagolgatta ujját. Fejemet oldalra fordítva nézem, hogyan dédelgeti és ismerkedik becsületre méltó jószágommal és kelletlenül csettintek egyet nyelvemmel, közben a karám belső oldalának dőlve.
-Sokat változtál, JiHo-yah.-becézem a nálam idősebbet édesen kuncogva, hiszen tudom, hogy mikor kisebbek voltak a lányok nem állt ellenében, hogy becézgettem. Attól függetlenül, hogy két évvel idősebb nálam. Végigmérem testét és haján megakadnak szemeim.-Tetszik a hajad. Jól áll.-ismerem be halkan, ismét sóhajtva egyet.

JiHo: Ahogy elfogadja kérésemet elmosolyodom és kedvesen kezdem simogatni fejét, félig át is ölelve, néha homlokomat övének döntve. Hatalmas, csillogó szemeiben elveszek, de egy mély, kellemes hang kirángat engem ebből az idilli pillanatból. Ránézek a beszélőre, tovább simogatva annak lovát. Felkuncogok halk dicséretére és megrázva fejemet csücsörítek a fenséges állatnak, ki számnak dörgölőzik.
-Te sem voltál ilyen izmos, NamJoon.-mosolygok magamban.-De köszi. Neked sem áll rosszul, sőt.-vigyorodom el és rá kacsintok. Nem volt ellenemre soha a nyílt flörtölés, mondjuk Nam nem pont az, aki belepirul, de hát na. Próbálkozni szabad, nem?
-JiHo, hozd ki a lovadat. Kezd kicsit mérges lenni.-hallom meg NamJoon apjának hangját, ki mellém sétál és megveregeti vállamat. Bólintok neki, majd el is indulok vissza a kocsi felé, hogy lovamat kihozhassam az utazó karámból és megtudhassam azt az ismeretlen okot, amiért ide jöttünk.

NamJoon: -Tudom.-motyogom magam elé halkan kuncogva, fejemet lehajtva, hogy ne lássa nevetésem. Felnézek, mikor meghallom apám hangját, aki elküldi a vendéget saját lováért.
-Köszi.-Kiveszem édesapám felém nyújtott kezéből a vezetőszárat, melyet Chloéra csatolok. Igaz, én sem tudom a valódi okát annak, hogy Zicoék idejöttek, de ha kell hozzá mindkettőnk lova... Kíváncsi vagyok.
Mosolyogva vezetem ki az istállóból és annak ajtajában megtorpanva nézem az újonnan érkezett jószágot.

JiHo: Kinyitom lovamnak az ajtót, aki nyugtalanul rángatja fejét és fel is nyerít mikor belépek hozzá.
-Shh, shh.-nyúlok feje után, amit simogatni kezdek és mélyen szemébe nézek. Lassan lenyugszik és homlokomnak dönti fejét. Végig simítok ében fekete, csillogó szőrén és hosszúra hagyott, szintén ilyen színű sörényén. Orrára rakom kezemet és így kezdem kifelé vezetni. Hűségesen jön utánam, véletlenül sem válva el kezem melegétől. Mikor már a rendes földön rakja egymás után patáit közelebb lépek hozzá és hagyom, hogy vállam fölött átemelve fejét "öleljen" magához. Megkapom a vezetőszárat, mit rá rakok és elengedve kezdem vezetni vissza a pajta felé, mögöttem szorosan jön lovacskám, szinte hozzám bújva. Kicsit félős, ha tudom ezt mondani... Felnyerít mikor meglátja a fehér gyönyörűséget, így felé fordulva kezdem nyugtatni.
-Satan, hé-hé... Nyugi. Nem bánt a kislány. Lehetnél udvariasabb is.-dorgálom meg, mire lehajtja kicsit fejét. Csak egy puszit nyomok orrára, majd ellépek tőle. Összefonom karjaimat mellkasom előtt, mikor rám néz, de rögtön tudja, mit kell tenni; fejét a földig hajtja a kanca és annak gazdája előtt, ezzel köszönve nekik. Persze ezután megint mögém bújik, mire megforgatom szemem és a másik lóimádóra nézek, kicsit nevetve.
-Nos fiúk, hogy ne legyetek tudatlanok, elmondjuk nektek miért is kell nekünk ez a két kiváló állat.-kezdi a vendéglátó, egy nagy mosollyal.-Szeretnénk vegyíteni a jó géneket, hogy egy igazi, kiváló versenylovat tenyészthessünk. És úgy gondoltuk, hogy ők ketten tökéletes alanyok lennének erre. Hisz mindketten gyorsak, erősek és minta példánynak számítanak. A csikót meg persze a kettőtök nevére íratnánk. Úgy igazságos és szerintem szívesen tanítanátok és ápolnátok őt.-mosolyog ránk szélesen. Oké... Erre nem számítottam...

NamJoon: Halványan mosolyogva nézem ahogy gazdája nyugtatja és neveli lovát, Satant -mint kiderült. Közelebb megyek hozzájuk, Chloé pedig követve engem, lassan próbál megismerkedni a sötét szépséggel. Nehezen megy neki, hiszen Zico mögé bújik a kis félős, de a drágám megoldja, mire a vendéggel együtt nevetek fel. Érdeklődve nézek édesapám felé és hallgatom szavait, mikre kissé kikerekednek szemeim. Tehát... Tenyészteni szeretnének... A mi lovainkkal. Végül is megértem, meg minden, de a kiscsikót közösen kell nevelnem azzal a nyomorékkal. Hát beszarok...
-Persze, persze. Szerintem jó ötlet, de...-nézek pár pillanatra JiHora, majd vissza apámra.-...kinél lesz a csikó?-Húzom fel szemöldökeimet. Zicoék pajtájában is van bőven hely, tudom... De lehet én jobban örülnék, ha nálunk lenne majd. Az még mondjuk nagyon a jövő, de egyenlőre jó ötlet és megvalósítható.
-Az a jövő gondja, fiam. Majd meglátjuk.-Mosolyog ránk apám. Aztán közlik velünk, hogy a lányokat elviszik valahova szórakozni, persze nélkülünk, hiszen tudják, hogy nem szeretünk ilyen helyekre menni. Akkor úgy tűnik csak ketten leszünk "itthon" Zicoval... Csodálatos.
-Nem megyünk egyet lovagolni? Lehet, Satannak is jót tenne. Lenyugodna.-Nézek a nálam idősebbre, miután a családjaink már rég elmentek a farmról, de mi még mindig ugyanúgy állunk, figyelve pacijaink barátkozását. Nem lesz olyan nehéz a terv megvalósítása... Talán. Egy kis mosolyt eresztek meg felé, továbbra is várva válaszát.

JiHo: Miután felébredek enyhe lefagyásomból csak figyelem tovább a beszélgetést. Nekem mindegy kinél lesz... De úgy bölcsebb ha az anyjával marad, szerintem.
-Persze, menjünk. Felszabadulva biztos tetszetősebb lesz a kisasszonynak.-simogatom meg a Chloé-t egy kis mosollyal arcomon.-Akkor... Nyergelsz egyet? Megvárlak itt, nincs kedvem most ezzel bíbelődni.-mosolygok rá kicsit szélesebben. Szőrén ülöm meg, úgy is most kicsit szüksége van rá, hogy nyereg nélkül legyen.

NamJoon: -Nem-nem. Mindenkinek jobb, ha most nem kezdem el felnyergelni.-Kuncogok. Még bemegyek az istállóba, Chloé kantárszíjáért, mely szerencsére levehető, így magát az egészet nem kell mindig lehurcibálnom róla. Kicserélem a rövid futószárat a kantárszíjra és még magam mellett vezetve indulok el a pajta mögötti ősvény felé. Mindig arra megyek, ha terepen szeretnék lovagolni, mert nem csak, hogy egyszerű és aligha veszélyes, de még gyönyörű a táj is.
Kinyitom a kaput, mely a farmot mindenhol körbevevő kerítéshez csatlakozik és megvárom, míg a vendégek kimennek, majd követem őket. Egyszerűen húzom fel magamat Chloé hátára és megfogva a kantárt megyek előre, hogy mutassam a -nem létező, improvizált- utat. Ah, máris felszabadultabb vagyok, pedig még csak most indultunk el.

JiHo: Kiérve a farmról csak mosolyogva felpattanok lovamra, majd pólómat a kerítésre dobom, ahogy leveszem magamról. Sokkal jobb... Megveregetem Satan hátsóját, így szép lassan elindul Chloé mellett. Csak nézem ahogy orrukat néha egymáshoz érintik majd, mint a szégyenlős kisgyerekek elfordulnak egymástól. Édesek...
-Alakul már.-suttogom a másik lovasnak mellettem, szemeibe nézve és kicsit fel is kuncogva. Kicsit előre dőlve fekszem lovam nyakára, fejemet az övének tetejére támasztva államnál. Huhh.. Kezd meleg lenni.

NamJoon: Ahogy mellénk jönnek kicsit megbámulom a nálam idősebbet, de több figyelmet nem szentelek neki. Ha meleg is lennék, se lenne az ideálom. Vállaimat megvonva hajtom meg kicsit lovamat, így kezdve lassú ügetésbe, melyet Zicoék is tartanak.
Elérünk egy kisebb erdőig, mely aligha sűrű, így nem félve, hogy megsérül bármelyikünk is megyünk át rajta. Mosolyogva nézelődöm a kicsit sötétebb világú erdőben. Bízva Chloéban és, hogy nem fog eltévedni, vagy éppen ledobni magáról elengedem a kantárszárat és lábaim közé támaszkodom, hátára. Ügyelve testtartásomra és arra, hogy magamtól se essek le róla, természetesen.

JiHo: Csak mosolyogva nézek körbe az erdőben és felnézve meglátok magunk fölött pár almát, mi több mint valószínű, hogy egy almafához tartozik. Mi máshoz is tartozna? Cipőimet leveszem és annak fűzőit összekötve teszem lovam nyakába azokat. Szép lassan felállok lovam hátára, megtartva egyensúlyomat. Mikor már biztosan állok felnézek és pontosan négy szem almát szedek le magunknak. Ezután visszaülök és először lovamnak adok egyet, mit nagy meglepetésemre nem esz meg azonnal, hanem Chloé felé nyújt, aki leharapja a felét és így elnyammognak rajta ketten. Hmm... Még mindig édesek. Nam felé nyújtom a másik két alma egyikét, a harmadikat pedig a fehér szépség szájába adom, ki megismétli lovam tettét. Oké. Gyanúsak nekem ezek a pacik...
-Te, NamJoon... Ha jól tudom, itt van egy tisztás. Nem engedjük őket kicsit hancúrozni? Mielőtt még elkezdenek most és mi borulunk.-nevetek a mellettem lovagolóra nézve.

NamJoon: Vigyorogva figyelem ahogy lovaink elosztoznak a gyümölcsökön és halkan megköszönöm Ziconak, hogy nekem is szedett egyet. Megtörlöm pólómba almámat és kiérünk az erdőből, melynek túloldalán tényleg egy mező van.
-De, lehet jobb ötlet lenne. Meg jót is fog nekik tenni egy kis szabad szaladgálás.-huppanok le Chloéról és lecsatolom róla a kantárszíjat, melyet farmerom övtartójába csúsztatom, mintha csak egy öv lenne és csatjait egymásba csatolom. Leülök az árnyékba, szabadjára engedve lovamat, akiben megbízom annyira, hogy elhiszem, hogy nem fog elszökni. Elkezdem enni almámat fintorogva hozzá, mert nem a legédesebb köszönhetően annak, hogy félig vadalma.

JiHo: Csak mosolyogva engedem el lovamat, aki rögtön játszani is kezd a másikkal. Csipkedi, kergeti, még a földre is leteríti, mire csak felnevetek. Leülök NamJoon mellé az árnyékba, de egy idő után elhasalok és úgy élvezem a hideget, mit a fű okoz alattam.
-NamJoon... Miért is nem bírjuk mi egymást ennyire?-nézek a szintén raszta hajú, fiatal férfire mellettem. Csak érdekel... Nem akarom úgy nevelni a csikót, hogy közben vérig utáljuk egymást. Ha nem is mélyen, de egy kis barátságot kialakíthatnánk. Nem halna bele még ő sem.

NamJoon: -Nem tudom. Nem vagy szimpatikus.-vonom meg vállamat és elhajítom az almacsutkámat.-Meg a húgom miatt se bírlak.-nézek rá és nevetve nyújtom rá nyelvemet.-Nem, amúgy tényleg nem tudom, miért van az, hogy ki nem állhatjuk egymást.-Megfordulok ültemben és hátamra fekszem, így fejem övé mellett van.

JiHo: -Oké, lehet nem vagyok egy leányálom, de na... Nem voltam veled olyan ellenszenves, mint másokkal szoktam.-nevetek fel kicsit.-Jaj, a húgod nem érdekel. Szép lány, elismerem, de nem ő a női ideálom és fiatal is hozzám.-tárom szét karjaimat amennyire tudom.-Akkor akár kezdő barátságunk is lehet, ha eddig oktalanul utáltuk egymást kedves, NamJoon, nem?-mosolygok rá őszintén és még fel is nevetek kicsit, ahogy szerencsétlenkedem egy sort kezem magam alól kivételével. De mikor sikerül felé nyújtom azt, egy baráti kézfogás reményében.

NamJoon: -Felőlem.-csapok bele kezébe és erősen megrázom, majd rögtön el is engedem.
Szemeimet becsukva fűzöm össze kezeimet homlokom, így takarva el a már ide, a fa alá is besütő napfényt. Percek múlva egy puha felület nyomódik alkarjaimnak. Lelöki őket fejemről, mire hunyorogva nézek fel lovamra és elnevetem magam. Megölelem fejét, amit felránt, így én is felemelkedem a földről és térdelve fordulok felé.
-Na mi van, édesem?-kérdezem nevetve és megvakarom homlokát. Elkezdi mellkasomat lökdösni orrával, mire felmordulok és széttárom kezeimet.-Nincs nálam semmi!-Satan felé mutatok, ezzel küldve el Chloét.-A rossz, kunyerálós fajtádat, Chloé.-motyogom magam elé és leporolva ruháimat felkelek a földről.

JiHo: Vállam majd kiszakad ahogy kezemet rázza, de végül is elfogadta, akkor meg? Megéri... Lehunyom szemeimet és csak hallgatom, mi történik körülöttem. Egy nevetés, majd egy kedves megszólítás és még egy nevetés. Kinyitom szemeimet és csak nézem ahogy a kis Chloé enni valóért könyörög. Jaj, kis édes... Ahogy elküldi csak felnevetek és ülésbe tornászom magam. Csak nézem ahogy Satan újra játszani kezd vele, majd fejüket összedöntik. Ahw... Chloé meghúzkodja Satan, szemébe lógó sörényét, mire lovacskám csak közelebb lépked hozzá. Naa... Csak nem felbátorodtunk pacikám? Orrát Chloéénak nyomja és úgy nyerít fel boldogan, majd kezdenek el kergetőzni.
-Azt hiszem nem kell erőltetnünk semmit.-nézek fel Namra mosolyogva.

NamJoon: Kezeimet csípőmre téve nézem ahogy lovaink elfoglalják magukat. Csoda, hogy ilyen jól elvannak... Chloé nem az a nagyon barátkozós fajta. Ezt hívnák annak a bizonyos, szerelem első látásra dolognak?
-Szerencsére.-sóhajtom lepillantva Zicora. Pár pillanatig egymást nézzük, mire én csak nevetve fordulok vissza a lovak felé... Vagyis fordulnék, de nem látom őket. Hirtelen ejtem le kezeimet magam mellé és nézek körbe. Nyugodtan sóhajtok fel, mikor meglátom őket ahogy kergetőznek, de azt sem a legjobb irányban.-Yah-yah!! Chloé, ne menj arra!-kiabálok, közben a barátnőm -igen, így is szoktam hívni- és Satan után. Pár méter után feladom az utánuk rohanást és a mező közepén megállva, elterülök a füvön. Majd visszajönnek... Legalább nem előttünk csinálnak olyat, amilyet. Meg hát, miért szöknének el? Mindegy...

JiHo: Csak nézem ahogy NamJoon szinte pánikolva fut a lovak után, majd én is felszedem magam a földről és megyek utána. Mikor látom, hogy merre futnak elfüttyentem magam és kicsit arrébb hívom őket. Oda sétálok a kiterült Namhoz és leguggolok mellé.
-Inkább ne kelj fel... Azt hiszem, már akció van.-nyelek egy kicsit és elfordulok ahogy a hosszúra hagyott fűbe bújnak és... Okéé, akkor most se kép, se hang. Nem csinál semmit a gyerekem... Nem csinál semmiiit...

NamJoon: -Csodás.-Nevetek fel hangosan. Hasamra fordulok, kezeimet és lábaimat széttárva élvezem a fű kellemes hidegét. Akkor most várunk... Sokat-sokat várunk. Nem baj, nem gondolok bele és gyorsabban elmegy az idő. Szemeimet becsukva fordítom oldalra fejemet és szisszenek fel halkan, ahogy a nap már most kezdi égetni vállaimat és nyakamat.

JiHo: -Most na, ha a természet így akarja, akkor így akarja.-rántok vállat mosolyogva és ránézek. Bár így is van már szép színe, nem hiszem, hogy leégni leszeretne. Megfogom kezeit és az egyik fa árnyékába húzom, lehetőleg úgy, hogy arcával ne radírozzam le a fél tisztást.-Mielőtt még leégsz nekem... Dongsaeng.-vigyorgok rá. Hmm... Igen, néha elfelejtem, hogy idősebb vagyok, hisz' gyermeteg lelkem van, de azért vicces ezzel játszani.

NamJoon: -Hülye természet.-morgom. Nyöszörögve emelem el lustán a fejemet a fűtől, miközben Zico visszahúz az árnyákba. Undorodva köpök néhányat és próbálom kiszedni számból, kezem nélkül a véletlenül belekerült fűszálakat.-Kösz, Hyung.-mondom gúnyosan, egy szinte láthatatlan fintorral arcomon. Egy nagyobbat köpök, messzebb tőlünk, hogy nehogy valamelyikünk belefeküdjön, vagy valami.-Nem voltam éhes.-nyújtom ki rá nyelvemet, melyen még mindig ott van egy darab fű.

JiHo: Csak visszafojtott nevetéssel nézem ahogy köpköd, majd végleg elröhögöm magam utolsó mondatán. Jaj, Istenem...
-Pedig úgy tűnt... A mi malacaink így szoktak feküdni a vályú előtt, amikor az üres.-kacagok tovább és lefekszem mellé és leszedem nyelvéről a fűszálat. Ugyan már... Lovak, kutyák és malacok szájában merek nyúlkálni, ez már meg se kottyan.

NamJoon: -Yah!-szólok rá és megcsapom vállát.-Mi a faszomat nyúlkálsz a számban?-villantok felé egy, az undoromat tükröző fintort és nyamnyogok párat, hátha eltűnik számból kezének íze.-Meg, te most komolyan egy kurva disznóhoz hasonlítottál?-nézek rá kikerekedett szemekkel és felé fordulok, oldalamra.-Kezdjek el röfögni, meg a sárban hemperegni és még jobb lesz, vagy mi?-horkantok fel, közben megforgatva szemeimet.-A kurva any... Azt!-akadok meg második szavam közepén, mert nem akarom kedves édesanyját szidni. Fújtatok egyet és visszafordulok hasamra, ezzel kicsit távolabb is kerülve tőle. Hát bassza meg már. Attól még, hogy idősebb ne csesztessen már ennyire. Hát huu.

JiHo: -Ha kiszedetted a lengő bordáidat, akkor akár még azt is. De kifejezettem a női idomokra lendül fel a sorompód, szóval inkább nem, mert a végén még tényleg megutálsz.-nevetek már csak halkan, nehogy megbántsam szegény Röfit. Oké... Ez... Csak ne röfögj őőő, röhögj Zico!
-Nem... Pénzért ellő malac nem hiszem, hogy van, bár... Ma már ki tudja.-rántok vállat tovább vicceskedve.-Neee inkább ne. Akkor már aranyos is lennél, bár ezzel a durcizással is az vagy.-kuncogok fel és lehunyom szemeimet. Mikor majdnem anyázik nekem csak megint kuncognom kell, majd szemem sarkából még nézem ahogy távolabb kerül tőlem. Hjaj, Istenem... Ha ő nem is, én élvezem a társaságát, még ha mogorva is. Komolyan, nem olyan rossz arc. Csak még be kell törni, mint a vad lovat...

NamJoon: Felé fordítom fejemet és újból felhorkantok ahogy észreveszem, hogy rajtam nevet. Persze, aranyos is vagyok, nem? Ne merj velem kikezdeni, mert megbánod, Zico.
-Hát most tényleg a kurva anyádat.-nézek rá miután minden mondandóját befejezi és már nem hallom, hogy még több cikizésre készül. Hirtelen felülök, mikor meglátom, hogy elkomorodik és inkább biztosra megyek, hátha nem csak megjátssza idegességét. Hátrébb csúszok a füvön, tőle egyre távolabb kerülve, közben szemeibe fúrva enyéimet.

JiHo: Oké, jó megérdemeltem. De na... Játszani szabad nem? Nem haragszom én rá, szidják az anyámat mások is, de hát tudom, hogy nem igazi értelemben. Persze ha úgy is, akkor ott élő ember nem marad.
-Na jól van. Már ért neked az a barack, de most már nem csak azt kapsz.-nézek rá még komolyan, majd hirtelen elvigyorodom és rávetve magam kezdek egy baráti pankrációba.-Elviszlek én is a magas fűbe, aztán te nyeríteni fogsz ám!-nevetem el magam, tovább dögönyözve haveromat. Ahj, mint a rossz gyerekek komolyan... Mondjuk... Tudtommal mi azok voltunk mindig is.

NamJoon: Félve nézem, mit fog velem tenni és őszintén megijedek ahogy el is vigyorodik. Hangosan nyöszörgök alatta ahogy valami verekedés félét kezd el, de lassan én is nevetésre váltok. Megállok kapálózássommal és újra undorodva nézek fel szemeimbe.
-Yah, fúj már! Ne gusztustalankodj.-imitálok olyan hangokat, mintha hánynék. Na jó, ez lehet kicsit erős volt, mert tudtommal a fiúkat is szereti és ezzel most kábé leundorítóztam őt magát, de hát na. Behúzom nyakamat és bociszemeket meresztek rá ahogy arca újra elkomorul, valószínűleg előbbi szavaim miatt.-Bocsi, Hyung... Nem úgy gondoltam, csak tudod, hogy én... Nem...-mondom akadozva, a lehető legaranyosabb hangomon, továbbra is sajnálóan és aranyosan nézve rá.

JiHo: Csak vigyorogva nézem egy ideig ahogy szenved, majd mikor megszólal kicsit megállok. Oké, jó, enyhe célzás volt, de hát... Jó, nem vagyok se sértődékeny, vagy ilyesmi, de au.
-Nem kell rögtön rosszra gondolni, NamJoon. Tisztán és pontosan tudom, hogy más irányultságod van és attól, hogy én más nemet is megnézek, még rád nem fogok hajtani. Komolyan.-mosolygok rá elnézően, majd leszállok róla és az árnyékot adó fának dőlök.-Hamarosan vissza kéne menni. Már egy ideje kint vagyunk.-nézek rá megint.

NamJoon: Szemeimmel feltérképezem a környezetet csak azért, hogy ne kelljen ránéznem, miközben beszél. Oké, igen ez még tőlem is csúnya volt. Nem vagyok homofóbiás, meg ilyesmi úgyhogy ez elég rosszul jött ki. És most még szarul is érzem magam, mert logikus, hogy nem esett neki jó.
-Oké.-bólintok és felkelek a földről, majd mellé sétálva óvatosan megveregetem vállát. Már nevetve fordulok el, ahogy meghallom, hogy lovaink visszatérnek hozzánk és kuncogva ölelem meg Chloét.-Remélem élvezted és nem bánod, hogy kötelezetten lesz kiscsikótok. Azért mégis csak az én feleségem vagy.-Állok lábujjhegyre és suttogom fülébe remélve, hogy a mellettem álló, Satannal foglalkozó fiú nem hallja meg szavaimat. Nem tehetek róla... Gondoskodni akarok a drágámról, hiszen mindennél többet jelent nekem. Azért mégis csak kisgyerekkorom óta a gazdája, vagyis férje vagyok, na.-Imádlak.-puszilgatom meg pofáját és felülök hátára, kicsit küszködve.

JiHo: Csak kiszélesedik a mosolyom az őszinte kedves gesztusra, majd mikor feltűnnek lovaink én is kuncogva megyek sajátomhoz.
-Na, Nagyfiú, remélem jól teljesítettél. Bár, nem mintha a szénaboglyákon ne gyakoroltál volna, de hát no.-kuncogok folyamatosan simogatva pacimat.-Most legalább már tényleg férfi vagy, Kisfiam.-nevetek fel és kiosztva neki pár puszit ülök fel rá. Na... Sokkal jobb, mint a füvön.-Na, akkor haza fele?-nézek Namra, akinek végül sikerül felkecmeregni.

NamJoon: -Aha.-mosolygok rá és meghajtva Chloét kezdünk rögtön gyors tempóban vágtázni. Csak nyaka oldalát fogom, mert a kantárszíjat elfelejtettem feltenni rá, de hát mindegy. Így is megy.
Visszaérünk a farmra, gyorsabban, mint ahogy a mezőre érkeztünk, mert nem vágunk át az erdőn, melyről kiderült, hogy csak egy hosszabb út. Szuszogva huppanok le lovamról és vezetem a pajta oldalán lévő, vízszintes vascsőhöz, melyhez kikötöm az ott hagyott vezetőszárral. Megpaskolom kicsit fenekét és kinyitom az istálló ajtaját, hogy a bent lévő, eldugott, hűtött innivalómat kihozhassam. Miközben a friss levegő felé vezetem magamat megtorpanok és egyenesen meredek a pajta ajtajában álló, meglepődött Zicora. Oké, akkor ezek szerint nem csak én hallottam a fura, egy férfiéra hasonlító hangot.

JiHo: Visszaérve már akkor ugrok le lovamról mikor még nem állítottam meg, majd Chloé mellé kötöm, de ekkor hirtelen torpanok meg... A pajta másik oldala felől, egy tisztán érthető, mély hangú káromkodást hallok meg. Kioldom a lovakat és óvatosan a pajtába vezetem mindkettőt, kivételesen egy karámba, csendre intve őket. NamJoon karját megfogva húzom az ajtó mellé, hogy együtt nézhessünk ki mögüle.
-Bassza meg.-suttogom magam elé, ahogy meglátok egy borostás, középkorú férfit, aki épp a pajta körül nézelődik, valószínűleg keresve valamit, amit elvihet. Ahogy az ajtó felé fordul behúzom a mellettem leselkedőt és szembe fordítom magammal.-Na... Mi az ötlet? Ez egy tolvaj, egyértelmű, hogy lopni jött... Mit csináljunk?-nézek rá kicsit kétségbeesetten, a lehető leghalkabban suttogva. Oh baszki... Most mi lesz...?

NamJoon: Innivalómat szorongatom kezemben és csak hasonlóan reagálok le mindet, mint JiHo. Halkan felsóhajtok és ajkaimat harapdálva kezdek el gondolkozni valami jó és gyors megoldáson. A palackot kezemből a mellettünk lévő széna halomra dobom, így hangtalanul ér földet, majd komolyan a szorosan előttem állóra nézek.
-Menj a hátsó ajtóhoz, egész gyorsan visszaérsz ide. Fogd le hátulról.-utasítom ugyan olyan halkan, mint ahogy ő kérdezett engem. Teszi, amit mondtam és mikor már nagyjából az istálló első ajtajához, vagyis a rablóhoz ér kezemet oldalra nyújtom. Hirtelen kapom le a kezembe akadó első, nehéz fém tárgyat... A patakaparót. Kilépek a faépületből, mikor már Zico a férfit fogja le és eléjük beállva vágom a patakaparó hegyes végét az ismeretlen fejébe.
Minden túl gyorsan történik. A kezem szinte magától lendül, majd a férfi a földre rogy, ahogyan a nálam idősebb fiú elengedi. Lihegve tartom kezemet a levegőben, mellyel... Megöltem a betörőt. Elkerekedett szemekkel, egyre hangosabban lihegve nézek az előttem álló szemeibe kétségbeesetten.

JiHo: Csak bólintok, majd gyorsan, de halkan elsettenkedem a hátsó ajtóig és megkerülöm a pajtát. Ott halkan a rabló mögé lépek és hónalja alatt átnyúlva fogom le, egyik lábamat övébe akasztva, hogy ne tudjon ellenem támadni.
NamJoon kilép a pajtából és már csak egy hangos hangot hallok, közvetlen fülem mellett, majd valami meleget, mi vállamon folyik végig. Sokkosan fordítom fejemet a férfi felé, ki nyitott szemekkel, félig elnyílt szájjal és egy... Tárggyal a fejébe... Vésődve... Van már csak karjaimban, de ki is csúszik és el is terül a mocskos földön... Még látom ahogy köhécsel, vagy levegőhöz próbál kapni, de torkára lépek, így már minden megmaradt, tompa életjele elhal. Bassza meg... Mi... Most...
Visszanézek a még mindig, a mozdulatba fagyottan álló NamJoonra, majd remegve megyek pólóm felé, mit bevizezek az egyik vödörbe mártva azt és lemosom magamról a vért. Lassan, remegő kézzel. Pólómat a már cseppet sem élő férfi arcára dobom, hogy legalább ott takarja ahol kell és NamJoon felé indulva azt teszem, ami először, ösztönösen jön; megölelem.

NamJoon: Remegve engedem le kezemet testem mellé miután Zico ott hagy pár pillanatra. A földön fekvő férfi hasára térdelek egyik lábammal, míg másikkal állánál támasztom meg fejét. Kirántom koponyájából a teljesen véres fémet és a homokos talajra ejtem. Felkelek a földről és hirtelen nyomul mellkasomnak egy másik és szorulnak karok testem köré. A patakaparótól véres kezemet nadrágomba törlöm és viszonozom Hyungom ölelését. Szemeimet lehunyom pár pillanatra és egy mély levegőt véve próbálom lenyugtatni magamat, eltüntetni a gombócot torkomból és véget vetni fejem zsongásának. Kinyitom szemeimet és nagyokat pislogva engedem el az engem ölelő fiút és kezdem bámulni a holttestet. A holttestet, mely megrémiszt. Túl mozdulatlan. Túlságosan sápadt. És a vértócsa, mely már fejét veszi körbe... Hányingerem van. Meredtem bámulom a testet, nem tudva, mi legyen a következő lépés. Hihetetlen... Megöltem egy embert...

JiHo: Gyengén viszonozza és viszonylag rövid ideig, de ezt betudom a sokk jelének. Meghalt egy ember... Én is a mozdulatlan testre vezetem szememet és nyelek egy nagyot. Oké... Most nincs idő teljesen felfogni, mi is történt...
-Nam... Hozz gyufát és egy kis szénát. El kell tüntetnünk.-suttogom még mindig a holttest üveges szemeit nézve és... J-jól van... Most még nyugodtnak kell lennünk...
Ahogy elmegy sóhajtok egy nagyot, majd meglátva egy szakadt zsákot a kuka mellett idehozom. Beletuszkolom a férfit, majd megkötöm a zsákot és elkezdem húzni a telek egyik eldugott része felé, ahol lehet tüzelni és inkább már erdő van, így a... Szag sem lesz feltűnő... Bemegyek a pajtába ismét és ismerve NamJoon apját keresek a padláson valami házi italt. Jó alkoholt...
-Meg vagy?-kérdezem az út közben visszatért fiút, kinek ugyan olyan megviselt arca van, mint nekem... Elképesztő mit tettünk...

NamJoon: Félve kapom rá tekintetemet és bólintva egyet sietek be az istállóba. Kapkodva keresem a gyufát, melyet csak percek után találok meg, de akkor is elejtem és a földről is alig bírom felvenni. Jól van, NamJoon... Nyugodj meg. Nem fog róla senki tudni, csak te és Zico. Nektek is gyorsan kell elfelejtenetek.
Kifelé menet felkapok egy zsákot, mely szénával és már kiszáradt gazokkal van tele. Azt húzva magam után megyek az idősebb után és elég feltűnően remegve nyitom ki a zsákot, mely nálam van. A férfi testét tartalmazó tárolóra öntöm a száraz növényt, majd elhajítom ahogy kiürült. Kitolom a gyufásdoboz mozdítható részét és egy szálat kezembe fogva próbálom lángolásra bírni, de csak eltörik.
Fejemet rázva és zihálva nyomom JiHo kezébe a kis kartondobozt. Szemeimet becsukva és három lépést hátrébb lépve a hullától várom, hogy... Felgyújtsa és eltűnjön bűntettünk bizonyítéka. Eltűnjön a Föld színéről örökre, de bennünk megmaradjon életünk végéig. Szörnyűnek érzem magam...

JiHo: Bólintok és csak nézem ahogy előkészít mindent Kibontom az erős szeszes italt és elvéve Namtól a gyufás dobozt, először leöntöm a kupacot, mit kreáltunk, majd rezzenve egyet gyújtom meg a gyufát és nézve pár pillanatig, amíg kezemben ég, elpöckölöm. Azonnal felgyullad minden, egy egész nagy tüzet gerjesztve, de mivel a szél nem fúj, nem félek, hogy erdő tűz lesz... Hátra lépkedem NamJoon mellé és meghúzom az üveget. Borzasztó... Akárcsak, ami történt...

NamJoon: Meghallom a tűz ropogását és hirtelen csapja meg orromat a tűz átlagos szaga, mellyel már most keveredik az ember égő vérének szaga. Elborzadva ráz ki a hideg, mire mindkét karomat végigsimítom és kinyitom szemeimet. A mellettem álló felé fordulok és kiveszem kezéből az üveget. Nem foglalkozva az üveg oldalán folyó alkohollal, és a száját beterítő nyállal, mely Zicotól származik iszok bele. Nagy kortyokban nyelem a maró folyadékot, kiürítve a flaska aljából azt a kevés folyadékot. A tűzre dobom a kiüresedett italtárolót és közvetlen JiHo mellé állok. Kezeimmel megfogom hozzám közelebb eső alkarját és, mint egy mit sem tudó ovis nézek fel rá, kitágult szemekkel.
-Most mi lesz, Zico Hyung?-kérdezem továbbra is megtartva gyermeki félénkségemet. Hiába... Megöltünk egy embert... Vagyis én... De ő is.

JiHo: Csak szemem sarkából nézem ahogy kiüríti az üveget, majd bedobja a tűzbe azt is. Mikor belém karol mosolyogni próbálok, de valahogy most még erőltetni se tudok még egy halvány mosolyt se.
-Még eltakarítunk az udvaron, aztán... Aztán próbálunk úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Csak megvárjuk, amíg elég.-suttogom és kezére rakom sajátom. Valahogy... Nem egy ilyen súlyos titokkal akartam összekötni magunkat...

NamJoon: Arcára meredve hallgatom végig mondatait és hozzábújok. Nem érdekel, hogy most tényleg nagyon gyerekesen viselkedek, de... Muszáj. Idősebb nálam, elvárhatom tőle azt, hogy megvédjen. Még így is, hogy már mind a ketten szinte felnőttek vagyunk. Halántékomat felkarjának nyomom és úgy nézem a már kevésbé lángoló bűntettet. Nem tudom hogy fogok tudni megfeledkezni erről. Nem tudom, de nagyon érdekel, hogyan fog menni.
-Me-menjünk vissza.-nézek fel rá félénken, suttogva.-Szerintem ne-nemsokára visszérnek és...-nyelek nagyot.-...nem lenne a legjobb, ha meglátnák azt a nagy... Vörös... Még mindig folyó vértócsát.-nyelek minden jelzőnél egyet.

JiHo: Csak szorosan ölelem át vállainál és derekánál ahogy némán védelmet kér tőlem és fejem homlokának támasztom. Még mindig gyerekek vagyunk, hiába a kor... Szemeibe nézek halk hangja hallatára és bólintva egyet meglapogatom fejét.
-Igen... Ez itt úgy is csak hamu lesz, szóval... Csak azt kell még eltüntetnünk onnan valahogy...-nézek egy pillanatra a már majdnem elégett, nem lángoló kupacra.-...és a patakaparót is le kell tisztítani... Sőt... Fertőtleníteni.-nyelek egy nagyot én is. Borzasztó... De így már minden bizonyítékot eltudunk tüntetni. Mintha meg se történt volna...

NamJoon: -Azt... Azt letisztítom én, meg... Meg szerzek tiszta homokot és akkor ott a véreset, azt el tudjuk onnan hozni... Mondjuk ide.-Elengedem és lassan fordítok hátat az elporladt bűntettnek és indulok vissza a pajtához.
Előszedek egy lapátot, amivel elkezdem felszedni a vörösre áztatott homokszemcséket. Átlapátolom egy kisebb zacskóba és szorosan megkötve dobom Ziconak, hogy vigye a... Már nem létező hullához. Ahogy visszaér újra hozzávágok egy szatyrot, amiben tiszta, nem rossz cselekedetet tartalmazó homok van, hogy szórja az üres földre.
Remegve guggolok le és tanulmányozom percekig az emberi vérben fürdő patakaparót. Nagyot sóhajtva fogom kezembe, melyre kesztyűt húztam. Az istállóban van egy beépített "fürdőszoba" szerűség, ahol le tudom mosni róla a már vöröses fekete folyadékot.
A könnyek lassan folynak le arcomon, folyamatosan tüntetem el őket bőrömről, csuklómmal. Csak sikálom és sikálom a fémet, hátha minden rossztól meg tudom szabadítani. De nem... Ez magával fogja hordozni, amit tettünk. Erős vagyok, nem szokásom sírni... De ez durva volt. Megöltünk egy embert. Aki bár nem volt ártatlan, akkor is megérdemelte volna az életet. Hangosan ér talajt a patakaparó a mosdókagylóban, ahogy én erősen huppanok a betonra, mely a fürdő talaja. Halkan tör ki belőlem a sírás, gumikesztyűmet lerántom kezemről és arcomat kezdem dörgölni. Hihetetlen, amit tettünk...

JiHo: Már majdnem mindet elrendeztünk, már csak a homokot rendezgetem úgy, mintha mi sem történt volna. Felvillan újra a férfi üveges tekintete és az érzés, ahogy vére rám tapad... Gyorsan rázom meg fejem és ekkor hallok meg egy hangot, mire rögtön besietek a pajtába és megkeresem annak forrását. Mikor meglátom a némán síró NamJoont a földön, rögtön oda sietek és letérdelve mellé fordítom magam felé és ölelem át rendesen.
-Jól van, jól van... Shh... Shhh.-simogatom hátát és szívem összerándul folyamatosan ahogy vállam nedves lesz... Istenem, miért pont mi...? Becsukom az ajtót, hátha most akarnának jönni és úgy vigasztalom tovább, már kicsit szipogva és bizony, ejtve is pár könnycseppet. Ebben a helyzetben már nem lehet bírni...-Figyelj... Figyelj, Nam, nem szólunk senkinek, igaz? Senki sem fogja tudni... Senki, csak te meg én.. A mi titkunk marad.-suttogom, közben vállát simogatva, hogy lenyugodjon.

NamJoon: Fejemet csupasz vállára hajtom és úgy sírok, nem adva ki hangot. Sírok előtte, de hangosan nem... Buksimat elemelem testétől és levegő után kapkodva nyitom ki félig szemeimet és nézek így övéibe. Szorgosan bólogatok, ezzel válaszolva kérdésére és mondataira is.
-A mi titkunk.-suttogom vékony hangon, mert a sírástól magasabbra szökik hangom. Kezeimet az idősebb nyakába teszem, ezzel ölelve magamhoz ugyanúgy tehetetlen valóját. Becsülöm, hogy képes erősebb maradni ilyen helyzetben is. Érdekes...

JiHo: Sóhajtok egy nagyot mikor átölel és hátára csúsztatva kezeimet ölelem én is tovább, elég szorosan. Elmorzsolok még pár könnycseppet, majd még egy reszketegebb sóhajjal államat vállára rakom.
-Dobjuk a folyóba a patakaparót...? Majd veszünk egy másikat.. Csak hogy ne...-nem folytatom. Szerintem tudja mire gondolok így is. Most nem nagyon tudok épkézláb mondatokat megfogalmazni...

NamJoon: -Ne-nem kell. Lefertőtlenítőzöm, meg... Áztatom egy napig valami ilyen vegyszeres vízben, úgyhogy baja nem lesz. Az meg, hogy emlékeztetni fog-e erre, vagy sem... Már a jövőm gondja.-Összeszedem magam és már egész normálisan kezdek beszélni. Nem akarom, hogy gyanút fogjanak arra a szüleim, hogy valami gond van. Felszedem magam a földről és mutató- és hüvelykujjammal fogom közre a fém eszközt majd ejtem bele egy szintén ilyen anyagból készült vödörbe. Gyorsan feltöltöm és keresek egy fertőtlenítésre is használható port... Ami nem tudom, hogy miért van itt a pajtában. De mindegy... Beleszórom a vízbe, pont végszóra.
Ugyanis meghallom a kocsik hangját és két egymást követő dudálást. Oké, pont jól értek haza. Magamra erőltetek egy vigyort és úgy nézek JiHora, aki kár szintén felkelt a földről.
-Kiviszel?-nevetek rá és mikor értetlenségét meglátom arcán, megfordítom és hátára ugrok, ezzel kényszerítve, hogy úgy cipeljen ki. Lábaimat csípője köré, míg kezeimet nyaka köré fonom, utóbbiakat lazán, hogy ne fojtsam meg szerencsétlent. A látszatot tartani kell. Aztán, ha már felajánlotta, hogy legyünk haverok, akkor miért ne?

JiHo: Csak bólogatok szavaira és elengedve összeszedem magamat én is, letörölve arcomat. Felállok és csak nézem ahogy gondosan lerendezi a patakaparót, majd mikor meghallom az autó gumik gurulásának hangját, majd ahogy a motor leáll csak sóhajtok egyet. Időben sikerült mindent megcsinálni, oké. Ahogy, bár álvigyorral, de rám nevet én is mosolygásra bírom magam, majd érdekes arcot vágva nézek rá kérése után. De hamar megtudom mire gondolt és megfogom ahogy hátamra csimpaszkodik. Nem kell szinte tartanom se, hisz úgy kapaszkodik belém mint egy koala.
-Jaa, hogy íígy. Akkor mond ezt és nem vágok ilyen képet.-nevetek fel kicsit és kifelé veszem az irányt vele a hátamon. Na tessék. Mintha csak a lovainkat látnám, PERSZE NEM ÚGY.

NamJoon: -Aha, így!-nevetek, most már nem játszva meg, mert tényleg élvezem ezt.-Gyí-gyí!-nevetek már nagyon súlyosan, leginkább magamon. Fejemet övének döntöm és úgy próbálom abbahagyni vihogásomat, melytől már most kicsordulnak a könnyek szemeimből. A friss levegő gyorsan csap meg, mire még jobban röhögni kezdek majd, hogy nem le is esek Zico hátáról.

JiHo: Nevezése átragad rám is és ügetést imitálva megyek kifelé az istállóból. Már hangosan röhögök ahogy meglátom lovainkat, kik úgy néznek ránk, mintha el ment volna az eszünk. Előre hajolok kicsit, mikor majdnem leszédül rólam és úgy nevetek tovább már szinte fulladozva. De mikor családtagjaink felhúzott szemöldökkel és kicsit megtorpanva néznek minket kikészülök és a földre hasalva kezdek hangosan, szinte sípoló hangot kiadva röhögni, azokon a fejeken. Jaj, Istenem...

NamJoon: Hordozóm hátát verve hahotázok vele együtt és mellé gurulok a földre, hátamra érkezem. Hangot sem adok ki nagy nevetéseink közben, mire meglátom, hogy a hazaérkezettek hogyan néznek ránk. Biztos azt hiszik berúgtunk, vagy szívtunk valamit. De nem. Ez csak az igazi boldogság.
-Nam Oppa...-lép fejemhez húgom és aggódó tekintettel guggol le, hogy közelebbről megnézhesse arcomat.-...jól vagytok?-kérdezi és hangja arcához hasonlóan, aggodalmas lejtésű. Könnyeimet törölgetve bólogatok és mély, számon vett levegőkkel próbálok lenyugodni. Azt a kurva... Ennyi nevetés rám fért ma úgy érzem.

JiHo: -Ohh, mi? Tökéletesen!-nevetek tovább, de már kicsit lágyabban és szinte lihegve fogom hasam közben. Összenézek Nammal és ennek hatására megint felnevetünk egyet, de gyorsan abbamarad, ahogy mindkettőnk hasa fájni kezd. Oké... Most vagy az is rátesz kicsit, hogy megittuk azt a valamit, vagy tényleg csak boldogság és örülünk a fejünknek. Hmm... Azt hiszem mégis csak jóban lehetünk és leszünk is.

NamJoon: Ahogy utolsó nevetéshullámunk is lecsillapodik felkelek a földről, felsegítve onnan a nálam idősebb fiút. Segítek neki leporolni magát, bár csak alig érek meztelen felsőtestéhez. Ő is megsegít, majd vigyorogva fordulok családjaink felé, üdvözölve őket.

JiHo: Én is egy nagy mosollyal megyek a kis családom felé, megölelgetve először húgomat, ki szegény azt se tudja mi van. Biztos elaludt a kocsiban aztán azért ilyen.
-Oh, amúgy sikerült a kiscsikó ügy.-jegyzem meg a pajta tulajdonosra nézve, vagyis NamJoon apjára, ki csak meglepetten néz ránk.

NamJoon: -Ja, hát igen...-kezdem zavarodott vakargatni tarkómat, mikor apám kérdően és meglepetten néz főleg felém.-...Kint voltunk egyet lovagolni aztán... Elengedtük őket, hogy évezzék a szabadságot és...-hajtom le kicsit fejemet.-...volt ilyen be, meg ki, meg ahhhh... Ja elintézték a kiscsikót.-mosolygok kínosan, továbbra is tarkómat vakargatva.

JiHo: Csak halkan nevetve nézem ahogy NamJoon kinyökögi mire gondoltam. Jaj istenem szegény szerencsétlen.
-Most mit vagy úgy zavarban? Ha nem is ugyan így, de te is csinálod, tad vagy fogod.-kuncogok tovább már őt nézve. Kis aranyos ezzel a gyerekekhez hasonlítható zavarával.

NamJoon: -Most nem csinálom... Elég érdekes lenne.-Fordulok felé és ujjaimon kezdek számolni, további mondataim közben.-Nem is csináltam egy ideje.-suttogom komolyan nézve rá és második ujjamat is kinyújtom.-De remélem fogom.-mosolygok rá, harmadik ujjamat is kinyújtva.-Szerinted miért vagyok zavarban?-bökök meztelen mellkasára, megtartva halk hangomat, ugyanis családtagjaink még mindig itt vannak. Bár nem velünk foglalkoznak már, de akkor is. Jó, na... Tudom, tényleg minek vagyok zavarban ennyitől, de kb a lovam többször csinálja, mint én. Ez nem igaz, de ha csak ezt a hónapot nézzük, máris eggyel többször csinálta, mint én.

JiHo: -Hát figyelj. Ha akarod elmehetünk bulizni egyszer, hátha szerzel magadnak valakit.-rántom meg vállamat és úgy nézek tovább rá, hallgatva mondatait, miknek olyan sok értelmük igazából nincs. Mellkasomat megsimogatom ott ahol rábök és csak fejemet rázom.-Figyelj, mondom. Elmegyünk, szerzel magadnak valami intelligens, de ugyanúgy csak először szex után ismerkedünk, véleményű csajszit, aztán máris nem lesz bajod.-nézek rá komolyan és összefonom mellkasom előtt karjaimat. Oké, kezd kissé hideg lenni.-Meg tudsz dobni egy pólóval? Ha megkérhetlek.-mosolygok rá.

NamJoon: -Nem is olyan rossz ötlet.-helyeselek ajánlatára. Kérdésére csak bólogatok, majd elgondolva nézek körül, hogy merre lehet dugipólóm. A kocsihoz rohanok és a vezetőülés felőli ajtót kinyitva kezdek turkálni az ülés alatt.-Megvagy!-suttogom, közben egy pólót szorongatva kezemben. Mosolyogva megyek vissza JiHohoz, aki újra egyedül álldogál. Ilyen gyorsan eltűztek már megint? Összetűröm pólómat egy gombóccá és nevetve az idősebbhez vágom, minden erőmet bevetve, bár nem hiszem, hogy úgy amúgy fáj neki.-Azt kérdezted, meg tudlak-e dobni egy pólóval.-rántom meg vállaimat. Mielőtt még felvehetné a földről a ruhadarabot kezeimbe kapom azt és kuncogva nézem.

JiHo: Még mindig összefont karokkal állok egy helyben ahogy épp még mindig a pólóra várok, de még innen is meghallom, hogy meg is van. Felém jön, a mosoly ajkain engem is erre késztet, viszont ahogy mellkasomnak ütközik egy póló egy halk, nem is érezhető csattanással egy ez-most-komoly? nézéssel illetem és már nyúlnék a leesett ruháért, de elveszi.
-Naa, hideg van ám. Nézd meg!-böködöm meg igen csak kemény mellbimbómat és átölelem magamat.-Oké, rendben, elismerem vicces volt, mert hát te csak azt tetted, amit én kértem, de... Gonosz dög vagy.-nevetek és seggbe rúgom.

NamJoon: Hangosan nevetek fel szavai megerősítésére szolgáló tette miatt és vállamra csapom a neki szánt pólót.
-Na, köszönöm. Végre valaki, aki elismeri, hogy vicces vagyok.-nevetem, majd végigmérem didergő testét.-Tessék.-Nyújtom felé a textilruhát, de gyorsan elrántom kezemet előle, mikor már érte nyúl. Tovább nevetve figyelem arcát és kinyújtom rá nyelvemet. Összegyűröm egy gombóccá a ruhadarabot és amilyen magasra csak tudom, az ég felé nyújtom egyik kezemmel, úgy nézve továbbra is nevetve a nálam idősebbet.

JiHo: Már venném el mosolyogva tőle, de elhúzza és még fel is emeli a magasba. Ohh a kis...
-Kim NamJoon...-sziszegem fogaim között, majd elindulok felé vészjósló tekintettel. A kis szemét... Ohh, hogy meg fogja bánni.

NamJoon: Hirtelen megijedve kezdek szaladni Zico elől, de a pólót nem eresztem. Próbálom a lehető legjobban lerázni, de a kis izé formájával, gyorsabban fut, mint én.
-Ne bánts, Hyung! Kegyelmezz meg nekem!-Állok meg egy helyen és felé dobom a ruhadarabot, melyet ezúttal el is kap és felvesz magára. Lihegve és még mindig félve attól, mit fog velem tenni ez miatt nézek farkasszemet tőlem nem is olyan messze álló alakjával.

JiHo: Megnyugodva sóhajtok fel mikor mellkasom már melegben van a póló alatt, majd csak egy gonosz vigyort ejtek és felé lépkedve fogom meg tarkóját és ölelem át karommal, majd egy jó nagy barackot nyomok fejére.
-Hát szabad ezt, NamJoonie? Így rászedni a Hyungodat?-nevetek ahogy szegény szerencsétlen szenved kezeim által és végül csak hajába adok egy nagymama puszit, majd eleresztem. Szegényke úgy néz ki és úgy néz rám, mint akit megerőszakoltak így hangosan nevetve dőlök neki a kerítésnek. Jaj, Istenem...

NamJoon: Már kezdenék elhátrálni előle, de rájövök, hogy mögöttem van a kerítés, ami nem hagy nekem szabad utat. Lepereg előttem az életem nagyjából, mikor tarkómra teszi egyik kezét, de szerencsére csak fejem tetejét bántalmazza. Mint akit egész éjjel szexuális bántalmazásnak vetettek alá nézek rá, de amikor elkezd nevetni dobbantok egyet lábammal hisztizve.
-Nem.-Rázom meg fejem, ezzel is erősítve kicsit megkésett válaszomat. Fejemet lehajtva kezdem rugdosni a földet, ujjaimat hátam mögött kulcsolva össze egymással. Nem szégyelltem el magam, ennyi miatt. De nem akarok tőle még többet kapni.

JiHo: -Naa, nem kell a bűnbánó ovis, nem haragszom, Namie.-mosolygok rá és megpaskolom fejét, ha már nem tudok hajába túrni ugye, sem összeborzolni azt.-Na, nem megyünk be a többiekhez? Szerintem anyukád már főzött is valamit. Mi meg éhesek vagyunk, nemde? Az az alma nem volt túl laktató.-nevetek fel. Hmm... Remélem hosszú életű lesz mind haverságunk, vagy abból kialakuló barátságunk...

NamJoon: Vállaimat megrántom és felnézek rá, úgy hallgatva tovább.
-De, bemehetünk.-Bólintok, majd megvárom míg elindul befelé.-Vigyéél.-Nevetek már füle mellett, ahogy ismét hátára kerülök, úgy kapaszkodva belé lábaimmal, mintha az életem múlva rajta. Vállaira könyökölök és kézfejeimet buksija tetejére teszem, így nézelődve, amíg ő becipel a fogadóba

JiHo: -Aish, te. Ovis.-nevetek, de ennek ellenére feljebb dobom és bemegyek vele. Közben megint csak lecsúszik így combjainál fogva dobom feljebb és kulcsolom össze lábait magam előtt. Beérek a családjainkhoz, akik ismét meglepetten nézik a fura jelenetet, miszerint Namjoon és én jóban vagyunk és ő boldog kisgyerek módjára utazik a hátamon.-Már csak az kéne, hogy a fenekemet ütve vágtázzunk a mezőn és szerintem elmegyógyba is elvisznek.-nevetek a hátamon utazónak szánva mondatomat.

NamJoon: Fel-felnyikkanok ahogy feljebb dob magán, majd aranyosan mosolygok családtagjaimra, akik elégé meglepetten figyelnek minket.
-Azért, mert kihasználom, hogy van valaki, aki idősebb nálam és tud a hátán vinni és még a lovas imádatomat is kiélem rajta? Nem. Nem hiszem, hogy ezért olyan helyre vinnének.-Beszélek feje tetejéről, ugyanis államat odatámasztva nézelődök.

JiHo: -Jól van, akkor majd a szomszédot szívatjuk azzal, hogy zakkantak vagyunk.-kuncogok, de nem rakom le Namot, mert ahogy fejemen érzem igen csak el van a hátamon. Nem baj, még bírom és nem nehéz. Meg hagy élvezze ki, ha már így örül hogy idősebb vagyok és élvezkedhet fiatalságában és abban, hogy elbírom, nem mintha olyan nagyon nehéz lenne.

NamJoon: -Amilyen hiszékeny, meg ahogy én néha viselkedem lehet, simán beveszi.-kuncogok fel és kezeimmel átölelem nyakát, fejemet övéről levéve pedig egyik kezemre fektetem, így szám füléhez ér. Hirtelen ötlettől vezérelve megnyalogatom fülét, majd hangosan nevetve húzom el fejem kicsit, hogy azért mégse egyenesen hallószerve mellett röhögjek. Lábaimat erősebben fonom dereka köré, mikor leakar tenni és, mint egy kisgyerek adok egy nagy, cuppanós, nyálamtól tocsogó puszit arcára... Nem is tudom miért. Csak jól esik.

JiHo: Csak felnevetek kijelentésén, majd ahogy megérzem fülemnél nyelvét felsikkantok kissé és minden erőmmel ellenkezem ellene. Annyira érzékeny ott és annyira... Ehhhahh... Leakarnám tenni de ragaszkodik ahhoz, hogy rajtam maradjon, így szemeimet összeszorítom kicsit mikor még több kerül rám nyálából, egy puszi kíséretében. Ehh.. Bírom én, nem az, de mi baja van most komolyan? Vicces na, azért én is vigyorgok mint egy idióta, de hát akkor is. Ahogy feje vissza kerül vállamra kicsit feljebb dobom megint, majd arcomat övének dörgölöm, hogy kapjon művéből ő is. Kis aranyos. Érdekes aegyo-ja van, az már szent...

NamJoon: Tudomást se veszek már saját bőrömön is száradó nyálamról, csak Zico arcát kezdem figyelni. Szemem sarkából észre veszem ahogy családtagjaink már nem is foglalkoznak azzal, hogy mi is itt vagyunk és csak jóízűen falatoznak. Fejemet felemelve kezdek nyamnyogni tartóm füle mellett, közben azt figyelve, hogyan esznek a többiek.
-Üljünk le, Hyuung. Éhes vagyok.-nyafogok és megugrok hátán, ezzel késztetve mozgásra, de nem teszi, amit kérek, csak ledob hátáról és hagyja, hagy menjek az asztalhoz saját lábaimon.

JiHo: Mi is csatlakozunk az asztalhoz és szinte egyszerre kezdünk éhes medvék módjára enni, de anyukáink csak elnézően mosolyogva csóválják fejüket. Szeretnek na. Legalább eszünk, nem úgy, mint húgaink. Komolyan... Mit esznek ezek, kukorica kenyeret meg zsírmentes vajat, vagy mit? Ahh, mindegy éhes vagyok.

NamJoon: Boldogan ülök le Zico mellé és kezdek mindenből kipakolni tányéromra. Amikor már tele van, de még mindig nem sikerült kiszednem mindenből, csak elszomorodva sóhajtok fel, majd kezdek el enni. Gyorsan tömöm magamba az ételt, mint általában is teszem. Halk nevetést hallok, mire felemelem fejemet és, mint egy kiscica, akit megzavartak étkezése közben nézek körbe, csak szemeimmel. A két anyuka mosolyogva rázza fejét látványunk miatt, ahogy eszünk. Vállaimat megrántom és tovább tömöm magam, ezzel kellemes érzéseket keltve gyomromnak. Végre... Már tényleg éhes voltam.
Nem tudom, hogy a bűncselekményünk teszi-e és azzal jövő stressz, vagy csak a lovaglás, de mindegy. Ehetek. Bár most így elment az étvágyam. Úgy tűnik elég lesz csak rá gondolnom, hogy mit tettünk és már elmegy mindentől a kedvem. Aish, mindegy. Megpróbálom elfelejteni.