Tears of Life
18+
Figyelmeztetés: Trágár beszéd használata, nyugalmat megzavaró jelenetek, szexuális tartalom és erőszak.
Megjegyzés: Nem egyszerre játszódnak a fiúk szemszögei, így összezavaró lehet(pár szemszög után nem játszódnak csak egy időben).
Gyorsan készülődöm el reggeli teendőimmel, majd magamra kapok egy fehér pólót és egy fekete farmernadrágot, majd egy menta zöld pulcsit. JiWooval az oldalamon bújok bele sportcipőimbe és indulunk el otthonról.
Már az iskolában vagyunk és a teremben ülünk; én a széken, míg Ji törökülésben az ölemben -vékony alakja miatt kényelmesen elfér lábaimon-, velem szemben és hátát a pad szélének dönti. Így beszélget velem és a mögöttem két paddal ülő lányokkal. Közben megérkezik valami csoda folytán YoonGi is, késés nélkül, akire rá is mosolyognék, ha éppen nem JiWoo árasztana el ismét puszikkal, melyeket csak tűrök.
-Szia, Yoongs.-köszönök végül neki egy aranyos mosollyal fordulva hátra hozzá és egy új becenévvel illetve, ami nem tudom most, honnan jött. De nekem tetszik.
YoonGi: Egy halvány mosollyal nézek rájuk, mi kiszélesedik mikor eddig még nem hallott becenevem eljut agyamig.
-Sziasztok.-mosolygok még mindig, kicsit jobban megnézve hogyan vannak most összegabalyodva. Meg kell hagyni tetszik ez a felállás. Jól néz ki, meg... Aranyos... Sóhajtva egyet döntöm fejem a padra, és csak hallgatom a JiWoo által kiadott halk cuppogó hangokat. Nem, már nem zavar annyira, mondhatni beletörődtem, hogy ez a kötelesség, szóval nem érdemes ezért hisztiznem vagy ilyenek. Meg nem is akarom ezzel idegesíteni Chant. Nem mondom azt, hogy egyszer majd nem fog zavarni, mert tudom, hogy mindig fog, csupán a tűrési képességem fog nőni kicsit jobban majd későbbre.
-ChanYeol... Nem tudod, hogy ma van-e tesi tanár?-kérdezem rásandítva reménykedően csillogó szemekkel. Add, Isten, hogy ne legyen.
ChanYeol: Visszaköszönésére csak még jobban elmosolyodom, de visszafordulok az ölemben ülő felé. Derekát kezdem simogatni, mi kilóg haspólója alól és egy kívülről sokat jelentőnek tűnő puszit adok szájára. De belül ez még mindig semmi, főleg számomra.
-Igazi áldás lenne, ha egyszer az életben hiányozna az iskolából. Úgyhogy el kell szomorítsalak, de már reggel láttam.-rántom meg vállaimat és hátranézek rá újra.-Miért?
YoonGi: Mikor meglátom szemeit szenvedve felnyögök és kicsit toporzékolni kezdek. Faszomaat.
-Ja... Csak reménykedtem. Következő órám lesz aztán... Csak azért.-motyogom magam elé arcomat dörgölve, majd levéve sapkámat és JiWoo padomon lévő telefonját megfogva állítom be hajam, hogy szemembe lógjon kicsit, de főképp takarja homlokom. Hmm... Kifejezetten aranyos vagyok ma. Érdekes. Visszarakom a lány mobilját asztalomra és tarkómat kezdem simogatni. Érdekes lesz... Nem ittam és nem ettem semmit, kint tűz a nap... Esélyes, hogy kidőlök? Igen, nagyon is... De mindegy, majd maximum amikor úgy érzem akkor nem csinálom, úgysem érdekel annyira.
ChanYeol: Bólintok egyet, hogy megérettem, majd tovább figyelem, kicsit oldalra fordulva. Az ölemben ülő lány már nyúlna telefonjáért, mikor az Suga kezébe kerül, de ahogy meglátja mire kell visszaejti mancsát ölébe. Halványan mosolyogva nézem igazi párom tetteit. Hm, aranyos. JiWoo kezébe adom a már nem kelló mobilt, hogy eltegye farmerja zsebébe.
-Jól áll a kék, Törpilla.-dünnyögöm aranyosan, közben megigazítva egy rossz irányba álló tincset, mely kilóg sapkája alól. Feleségem hangosan kezd nevetni a fiúra adott becenéven, mire én is így teszek, kicsit megsimogatva a sértődöttet játszó fiú nyakát.
YoonGi: Gyilkos szemeket meresztek ChanYeolra és bár keze érintése jól esik és megbékít másodpercek alatt, felmutatom neki középső ujjamat.
-Tövig. Bő nyállal.-nevetek hozzá és bár ez baráti basztatásnak tűnik, tudom, hogy igen is kínzom vele. Újra a padra fekszem, hogy elrejtsem vigyoromat és halom ahogy JiWoo még ezen is nevet. Jaj, Istenem... Szegénykém. Remélem ezért legalább elképzelte.
ChanYeol: Visszavágójára megfagyok és kikerekedett szemekkel és tátott szájjal nézem eltűnő arcát. Ji újra felhangzó nevetése ránt ki merengésemből és ajkaimat kezdem harapni. Belegondolva, amit mondott fordítok neki újra hátat. A kis szemétje meg még élvezi is, hogy tudja, hogy kikészíthet ennyivel is. Becsöngetnek így JiWoo kimászik ölemből én pedig ismét hátra fordulok YoonGihoz, aki már felemelte fejét a padtól. Kisujjamat nyújtom felé egy, az arcomon halványan megbújó kaján vigyorral és csillogó szemekkel, hogy megígérjem neki, amire "utasított". Egy kis puszit küldök felé miután saját ujját enyémbe kulcsolta és nevetve fordulok az éppen belépő tanár felé.
YoonGi: Mikor visszafordul csak halkan nevetve kulcsolom össze kisujjamat övével és még mindig vigyorogva nézem a tanárt, aki most jött be, de már azonnal engem szúr ki.
-Hmm. Érdekes napunk lesz úgy tűnik. Min YoonGi. Időben.-bólogat felém mire én széttárom karjaimat és hátra dőlők székemben.
-Bármi megtörténhet, uram. Fiatal még ez a nap.-kuncogok tanáromra kacsintva és ebben a testtartásban maradok.
-És én még azt hittem változott...-sóhajt fel, mire én jóízűen felnevetek.
ChanYeol: Kezemmel számat eltakarom és halkan nevetek a tanár és YoonGi rövid beszélgetésére. A padra dőlök, amíg rendesen el nem kezdi a tanórát a pedagógus, közben összeszedve magamat.
Innentől az óra megy magától, a tanár folyamatosan magyaráz, amivel gyorsan el is megy az idő. Kicsöngetnek, de a férfi még bent tart minket, hogy elmondja mindenkinek a külön házi feladatot. Kimegy a tanteremből, még minden diák előtt, majd ők is lassan kiszivárognak. Én JiWoot előre küldöm és úgy teszek, mint aki csak arra vár, hogy eltűnjön a tömeg az ajtóból, közben azonban Sugara várva.
-Nem lesz több közös óránk ma már, Törpe.-fordulok felé egy lemondó mosollyal arcomon és megsimogatom fejét, miután már csak ketten vagyunk a teremben. A csütörtökök ilyenek, az első óra összevont, a többi meg már osztályonkénti, normál. Nem szoktam elköszönni tőle, hisz' a szünetekben úgyis találkozunk, de most annyira ilyen kedvemben vagyok... Legszívesebben két óráig el sem engedném, csak nyomorgatnám. Nem tudom, vannak, hh, fura napjaim.
YoonGi: ChanYeolra mosolygok, majd röviden, de számunkra sokat jelentően átölelem és hozzá bújok pár percre.
-Majd még beszélünk.-mosolygok rá aranyosan mikor elengedem, majd kimegyek a teremből, egyenesen a tesi öltözők felé véve az irányt.
ChanYeol: Szorosan ölelem magamhoz és magamba szívom illatát, majd intve neki egyet várom meg, míg kimegy. Egy boldog sóhajt eresztek el és battyogok a teremig, ahol a következő órám lesz. Beérve a helyiségbe, annak túlsó végébe megyek, a leghátsó padba, ahol kivételesen egyedül ülök, ugyanis JiWoo földrajzon az egyik "barátnője" mellett ül. Ja, barátnője. Kibeszéli másoknak, nála meg úgy viselkedik, mintha ő nem is mondana rosszakat róla. Hh, tipikus.
Táskámat ledobom a pad egyik oldalára, míg a másikra ülök, az ablak mellé. Telefonomat elővéve kezdem nyomkodni a pad alatt, hogy majd amikor elkezdődik az óra, se vegye észre a tanár. Hintázni kezdek székemmel, egyik talpamat a pad könyvtartó részének támasztom és így foglalom el magamat mobilommal, amíg meg nem jön a tanár.
YoonGi: Gyorsan átöltözök, majd kosaras nadrág, fehér póló párosításomban kinyargalok az öltöző elé és várom, amíg becsöngetnek. Mikor ez megtörténik és a tanár is megérkezik, kijelentve, hogy kint leszünk már indulunk is az udvar felé. Egyenesen a betonozott kosárpálya a cél, ahol megállunk és sorakozunk. Nem vagyok a végén, de majdnem... Kijelenti tanárom, hogy ma futunk, mire felnézek, egyenesen a napba, mi kiégeti a retinámat. Összefogok esni. Szinte tuti. Aish... Beállunk valami elszórt helyzetbe, hogy gimnasztikázzunk és megnyújtsuk az izmainkat. Hurrá... Annyira nincs kedveeem...
ChanYeol: Ahogy a középkorú nő belép a terembe, tudatja velünk, hogy kivételes eset lesz a mai óra. Rendhagyó óra jelképében az egészen csak mesélni fog nekünk a földrajzhoz kapcsolódó dolgokról, meg ilyenek. Ezt végig hallgatom és onnan már nem is figyelek csak elfoglalom magam mobiltelefonommal és nézelődésemmel. Oldalra bámulok, ki az ablakon, ahonnan elég tiszta kilátásom van a betonozott pályára. Mosolyogva vezetem végig szemeimet az elégé hosszú tornasor első során, ahol a fiúk vannak. YoonGit meglátva bámulom pár percig, majd egy édes, magában szenvedős pillanatát elkapva, sunyiban lefotózom. Magamban boldogan és szerelmesen mosolyogva állítom be az egész jó minőségű képet háttérképnek, majd egy képernyőképet készítve elküldöm Suganak. Mivel tudom, hogy általában magával hordja a telóját tesi órákra is, így biztos, hogy látni fogja. Tovább kuncogva nézek ki az ablakon, amin túl most csak a fák tetejét és az eget kémlelem.
YoonGi: Alsómban tartott telefonom megrezzen, így elfordulva a tanártól megnézem és elvigyorodom. A kis...
'Lesifotóst játszol, igazán? Akkor tessék.'
Írok vissza, majd mivel még szabad nyújtás van egy kisebb terpeszbe teszem lábam és leguggolok párszor. Szemét dolog, lehet, de hát, ha már benne vagyunk a témában.
'Minden esetre, szeretlek.'
Küldöm el még kuncogva, majd elrejtem a telefonom és tovább követem az óra menetét. Még mindig kurvára nincs kedvem.
ChanYeol: Majdnem eldobom a kezemben tartott készüléket ahogy az megrezeg, bár láttam, hogy elfordult, hogy visszaírjon. Árbús szemekkel figyelem tetteit és felszisszenve veszem fel, amit csinál. Nem szép dolog, de... Muszáj. Annyira imádom. Számat nyalogatva és harapdálva nézem meg a pár másodperces videót, majd az utánaérkező üzenetet. Kissé hangosan felnevetek, mire mindenkivel együtt én is felkapom fejemet, hogy ne vegye észre a tanárnő, hogy nem figyelek rá.
'Én is téged. De azért baszd meg, Min YoonGi!'
Pötyögöm neki és miután elküldöm telefonomat lezárt állapotában a padra dobom. Hintázva székemmel hallgatom a nő értelmetlen és unalmas szövegelését, közben biztosra veszem, elég fura fejet vágva. Hiába, egyszerű beindítani a fantáziámat. Főleg, ha Suga csinál ilyen dolgokat.
YoonGi: Még elolvasom, amit visszaírt, majd mosolyogva elrakom ismét telefonom és ekkor állunk be, hogy futhassunk ide-oda a kosárpályán. Csodálatos. Nem is tudom hányadik köröm ez, percre megy, szóval nem hiszem, hogy fontos. De már kezdem érezni a kellemetlen dolgokat. Kicsit szédülök, továbbá ég a fejem és a nyálamat már alig tudom lenyelni. Ha öt perc múlva nem, akkor most fogok összeesni. Megnézem, mit csinál a tanár, de nem figyel, így leülök az árnyékba pár percre. De azt hiszem maradok is itt. Hányingerem van... És még jobban forog a világ... Nem érdekel, mit magyaráz a tanár, csak ránézek, hátha sápadtságommal megtudom győzni arról, hogy ne kelljen tesiznem már.
ChanYeol: A pedagógus csak beszél és beszél, néha egy-egy diák hangja váltja fel az övét ahogy azok is élményeiket mesélik. Én pedig csak unva magamat támasztom fejemet, padon könyökölő kezeimmel, közben pedig az udvart pásztázva. A körülöttem lévők számára szinte láthatatlanul mosolygok és követem Suga futó, meg-meginogó alakját. Az aggódás kis szikrája gyullad fel bennem mikor látom, hogy leül és az óra végéig fel sem kel. Pedig a tanár még oda is megy hozzá. Innen nem látom, mi baja lehet, de... Remélem csak a meleg miatt ilyen.
Ahogy kicsöngetnek új hagyja abba beszédét a tanárnő és özönlik ki mindenki a teremből a folyosókra. Az ebédlőhöz megyek, táskámat nem dobom le, csak kitöröm magamnak az utat és minél előbb asztalunkhoz huppanok. Pár perc múlva csatlakozik JiWoo is, az ölemben foglal helyet, mint általában, de nem igazán törődök vele. Az étkezde ajtajait figyelem, hogy mikor jön meg YoonGi is, de még a szünet felének elteltével sem jelenik meg. Újra elfog az aggódás, de vissza kell magamat tartanom. Oké, hogy jó barátok látszatát tartjuk, de... Most itt van velem a feleségem, nem törődhetek inkább Sugaval. Pedig legszívesebben azt tenném. Aish, a kurva kötelezettségek.
YoonGi: A tesi óra végéig itt maradok az árnyékban, majd bemegyek a nagy melegből és az öltözőben ráveszem magam egy gyors zuhanyra, majd úgy öltözök fel ruháimba, már kicsit frissebben. Muszáj ennem és innom valamit, mert ebből tényleg ájulás lesz. Elmegyek az ebédlőbe, majd ott megrohamozom a büfét és két üveg hideg ásványvízzel, plusz egy nagyobb szendviccsel megyek el az asztalhoz, ahol az ifjú pár már egymásra is talált és ahogy nézem itt ülnek egy ideje. Halkan köszönve ülök le közéjük és kezdek el enni, legurítva előbb az egyik hideg vizes üveget. Ahh.. Jobb lesz már.
ChanYeol: Észre se veszem mikor megérkezik a várt fiú, ugyanis JiWoo a számon csüng. Még hangja se ránt vissza egyikünket sem az idilli pillanatból, bár elég halkan is köszönt. Miután JiWoo elválasztja ajkainkat és én is elengedem testét, a nem mondhatni, hogy nyugodtan, de látszólag elég éhesen evő fiúra nézek és rámosolygok.
-Jó... Étvágyat.-megállok mondandómban, mert befejezi szendvicsét, majd halkan belekuncogva fejezem azért be a kétszavas mondatot. Kezéhez nyúlok, mikor azzal megakarja fogni a vizes palackot és vigyorogva iszok egy kortyot belőle, majd visszaadom neki, kacsintva egyet feltűnésmentesen.
YoonGi: -Köszi, megvolt.-nézek rá mosolyogva, majd halkan felnevetek ahogy beleiszik üvegembe. Kis sunyi... Egy keveset kezembe öntök és így túrok hajamba, majd szinte pillanatok alatt tüntetem el a vizet a palackból. Beletömöm az egyik üvegbe a szendvics szalvétáját, majd egymás után bedobom a két műanyag flakont a kukába. Kicsit kinyúlok a széken, szinte el is fekve és ekkor meglátok egy ismeretlen alakot. Rögtön ingem gallérjába bújok és úgy figyelem tovább csak óvatosan, de szemkontaktusba kerül, így el-elnézve tartom a fáradt diák látszatot, mintha normális lennék. Odamegy az ügyelő tanárnőhöz és egy szál rózsát húz ki zakója belső zsebéből, majd nevetgélve kezdenek beszélgetni. Végig nézek a pasason, hátha találok rajta valami jelet, de... Nem. Nem, nem, nem, nem igaz... Előveszem telefonom és mint aki csak haját állítja be fotózom le a férfi nyakát, majd küldöm el apámnak. Most várunk. Várunk, hogy ki ez és hogy mennyire vagyok veszélyben...
ChanYeol: Vágytól csillogó szemekkel követem mozdulatait, ahogy haján végigszánt nedves ujjaival, így a tincsek is nedvesek lesznek. Aprót nyelek, de tekintetem hirtelen kapom az ölemben megmozduló JiWoora. Kijjebb csúszik lábaimon, hogy apró kezét kecsesen, észrevétlenül csúsztassa zsebembe.
-Miért fo...-Megakadok szavamban, ugyanis a lány ujjai fülhallgatómat keresik a szűk helyen, de nem azt találják meg, hanem érzékeny testrészemet. Fogaimat összeszorítva várom, hogy kivegye kezét, majd mikor ez megtörténik halkan, megkönnyebbülten sóhajtok fel.-...tóztad le?-kérdésemet a telefonját fogó fiúhoz intézem, miután Ji hallását eltompítja a fülesben szóló zene. Érdeklődve döntöm oldalra fejemet, kicsit kikerekített szemekkel nézve YoonGit. Amíg nem válaszol végigmérem testét, egy kis helyet sem hagyva ki. Annyira szeretem...
YoonGi: Nézegetem a fotót mit készítettem, de kizökkent hangja így felé fordulok, de... Ohh, kislány az az enyém, szóval jobb, ha leakadsz róla. Erről jut eszembe... Ahh, nem, nem, nem... Még nem. Most inkább csak szeretgetni szeretném. Ahogy látom, hogy JiWoo kizárja magát a külvilágból a fülében dübörgő hangos zenével válaszolok.
-Kurvára, de nem udvarolni jött az a csávó, a nyakán egy kibaszott banda jel van és engem keresett. Két képem volt a hátsó zsebében és egy a kabátja belső zsebében.-nincsenek érzelmek az arcomon, csupán a hangomban.
ChanYeol: Torkom összeszorul válaszára és a még mindig az egyik tanárnő körül legyeskedő férfi felé pillantok. Tetőtől-talpig végigmérem, majd visszatérek nyakához, hogy jobban szemügyre vegyem a tetoválást. Pár pillanat alatt emlékezetembe vésem a kinézetét, hogy azért ne bámuljam olyan sokáig, majd ahogy rám tör a felismerés... Én ezt láttam már valahol.
-JiWoo apjának is ilyen van.-suttogom magam elé, de Suga is meghallja. Persze, azt eddig is tudtuk, hogy nem ugyan azon az oldalon játszik ő és YoonGi édesapja, de... De nekem ez annyira bonyolult és olyan hülyeség. Aish, mennyivel jobb lenne az életem, ha nem keveredtem volna bele semmibe...
YoonGi: -Ne bassz fel.-suttogom és kezemet arcomra teszem.-Ne, ne... Ne, ne... Akkor... De... Nem ölte meg a fiát.-hebegek magamba, majd szinte érzem, hogy megint jön ki a pánik rohamom, vagy nem tudom mi az. El kell innen tűnnöm. Vagy nem tudom, de mindjárt... Mindjárt... Kurva élet. Nem igaz. Apámat meg még sem merem felhívni, mert kiirtják a fél sulit és elköltözünk és nem láthatom ChanYeolt és... A kurva életbe Min YoonGi nehogy elkezd a rinyálást, mert itt ölnek meg...
ChanYeol: Szemeimet idegesen kapkodom ide-oda, hallgatva Suga értelmesnek nagyon nem mondható habogását. Számat harapva gondolkozok el, én sem tudom, min... YoonGihoz közelebb eső kezemmel megsimogatom combját, megpróbálva kicsit lenyugtatni. Utálom... Ezt az érzés, ami ilyenkor van bennem. Boldognak és gondtalannak akarom látni, de rá kellene már jöjjek, hogy ilyen többet nem lesz. Egy ideig legalábbis... Remélem. Nem tudom én se, mit tegyek, páromon is látom, hogy ezzel küszköd magában. Éppen itt van egy csávó, aki elakarja magával vinni őt és nem jó dolgokat tenni vele, hogy köpjön az apjáról. Persze, hogy nem tudja mit tegyen. Aish...
JiWoot kicsit megemelem az ölemből, ezzel jelezve, hogy szálljon le rólam, amit persze meg is tesz, mindenféle kérdés nélkül. Pulóveremet leveszem magamról és Suga ölébe dobom, hogy vegye fel. Felállok a székről és biccentek neki, hogy jöjjön velem... De már a tekintete elárulja, hogy nem akar. Min YoonGi ne bassz fel, jobban járunk, ha kimegyünk az ebédlőből, mintha itt maradnánk. Kezemet felé nyújtom, de továbbra sem tesz semmit, bár pulóverem már rajta van. Fejemet szenvedve hajtom hátra, közben meg is rázva, majd szemeimet megforgatva fordítom újra párom felé.
YoonGi: Félve, sőt már rettegve nézek ChanYeolra, aki mint testőröm akar kikísérni az ebédlőből. Néha a férfire sandítok, és tovább vacillálok, de mikor csillogó szemeit és védelmező kisugárzását érzem, talán már a legegyszerűbben megyek vele. Megbeszéli JiWooval a dolgokat, elhitetve vele, hogy csak az orvosiba visz, mert rosszul vagyok és szorosan mellette, pulóvere kapucnija alá bújva megyek ki végre az ebédlőből. Aish... A karjaiban akarok lenni. Ajkait érezni. Megnyugodni egy kicsit legalább. Óvatosan és alig láthatóan teszem kezem könyökhajlatába és eljátszva azt, hogy most kidobom a taccsot intéztem el, hogy ne legyen és ne jöjjön senki be a mosdóba. Csak egy kicsit... Hagy lehessek az egyetlen emberrel, aki nem akar nekem rosszat. Kell nekem most. Egy kicsi szeretet legalább... Csak egy kicsi mert már nem bírom...
ChanYeol: Beadja derekát, mire ajkaim egy kedves görbületet vesznek fel. Megsimogatom a nem figyelő és halló JiWoo vállát, majd lehajolok hozzá, hogy úgy vázoljam fel neki a dolgokat.
-Lekísérem YoonGit az orvosiba, majd órán találkozunk.-Sajnálóan rámosolygok és újra megsimogatom vállát, majd az említett fiú mellé csapódok. Amíg ki nem érünk az ebédlőből nem érek hozzá, de mikor kezembe kapaszkodik másik karommal megsimogatom enyémet fogóját és bemegyünk a fiúmosdóba, ami most szerencsénkre üres.
Körbenézek, mintha még lenne itt valaki, de tényleg nincs senki rajtunk kívül. A helyiség végébe megyünk és ott az egyik WC-fülke és a fal által képzett sarokba húzódom, Sugát szorosan megölelve. Kedvesen, de szorosan tartom magamnál és megfordítva magunkat őt tolom a sarokba... Ezzel is több védelmet nyújtva testének. Halántékomat övének nyomom, ahogy fejemet előre hajtom, hogy egy szintben legyen övével és szemeimet becsukom. Kezeimmel csípőjénél tartom, körbeölelve a keskeny részt. Remélem meg tudom valamennyire nyugtatni... Meg szeretném. Nem akarom, hogy baja essen... Szomorúan szívok magamba egy nagy adag levegőt.
YoonGi: Ahogy már rögtön intézkedik is és egy kis, védett, senki által sem látott sarokban szorít magához egy nagy megkönnyebbült sóhajjal bújok ölelésébe, karjaimat nyaka köré fonva. Egyik kezemet arcára vezetem és megcirógatva azt kérem tőle, hogy nézzen rám. Csak... Csak egy kis csókot... Azt kérhetek, nem?
ChanYeol: Engedelmesen húzom el fejem övétől, hogy ránézhessek. Egy biztató, halvány mosolyt eresztek meg felé, ami tekintetét látva nagyobb lesz. Kezeimmel közrefogom arcát, ezzel az ő tenyerét eltaszítva az én arcomtól. Lágyan, minden érzelmet megmutatóan csókolom meg, ujjaimmal közben arcát cirógatva és még jobban testéhez bújva.
YoonGi: Megérezve ajkait és előtte édes mosolyát látva ölelem át szorosan és viszonozom ajkai kedves, de érzelmes mozgását. Igen... Erre most szükségem van. Nagyon is...
-Ugye tudod, hogy szeretlek?-kérdezem miután elválunk egymástól, nagy, csillogó szemekkel.
ChanYeol: Alsó ajkamat beszívva nézek szemeibe csókunk végeztével. Kezeimet arcáról visszasimítom derekára; nyakán és mellkasán keresztül, hasát is érintve.
-Persze.-kicsit felkuncogok és egy kis puszit adok még szájára.-És én is téged.-suttogom szinte ajkaira, ahogy homlokomat övének döntöm szemeimet ismét becsukva. Újra megölelem, államat vállára támasztva, hogy minél jobban magamhoz szoríthassam.
YoonGi: Széles mosoly húzódik ajkaimra és szorosan bújok nyakához, ahogy ő is szorosan ölel magához.
-Ma délután van programod?-mosolygok rá aranyosan és még egy kis csókot adok ajkaira. Annyira szeretem... Nincsenek rá szavak.
ChanYeol: Hajába csókolok ahogy ezt könnyen lehetővé teszi nekem. Számat megnyalom a váratlanul érő puszi után és kérdésén elgondolkozom.
-Nem hinném...-rázom meg fejemet, ajkaimat összepréselve.-Vásárolnom kell majd, de azonkívül semmi.-billegetem meg fejemet újra nemlegesen és viszonozom mosolyát.
YoonGi: -Rendben. Akkor lehet átcsoszogok valamikor.-kuncogok és széles mosolyt kísérve ajkaimra, majd mellkasára fektetem fejem. Most úgy... Maradnék így. Nem itt, mert érdekes és a szag sem olyan kellemes, bár azt elnyomja ChanYeol édes illata. Aish... Ragaszkodás, ragaszkodás... Most jössz ki ilyen nagyon, mi?
ChanYeol: -Ahogy szeretnéd.-Államat feje tetejére támasztom, mikor azt mellkasomba fúrja. Hátát simogatva szorítom még egyszer magamhoz, mert a csengő hangja közbeszól kellemes pillanatunknak. Elengedem és messzebb lépek tőle, hogy kimehessen a mosdóból. Biztatóan mosolygok rá, hogy menjen csak, nekem még van itt egy kis elintézni valóm. El is indul és hátát nézve várom, hogy kiérjen. De a... Nem is tudom, milyen énem előtör és még várakozásra kényszerítem.
YoonGi: Egy mosollyal indulnék kifelé, már érzem, hogy napi szeretet adagom már megvan egy időre. De ChanYeol maradásra bír, kezemet fogó mancsával és csillogóan gyönyörű szemeivel.
-Mondjad...-pislogtam rá, halkan beszélve.
ChanYeol: Szélesen, kisfiús mosolyomat elővéve villantom azt rá, mikor visszafordul. Közelebb húzom magamhoz, továbbra is édesen vigyorogva.
-Csak, hogy el ne felejtsd.-motyogom érthetetlenül, majd egy rövid csókot lopok ajkaitól, már sokadjára.-Szeretlek, YoonGi.-mosolyom csak még szélesebb és igazibb lesz szavaim kimondásával, amit nem tudok megakadályozni. Ha mosolyognom kell, akkor mosolyognom kell. Ez van. De tudom, hogy ő nem bánja a mosolyomat.
YoonGi: Elbágyadtan nézem azt az édes mosolyt és látványt, mit ő nyújt és karjaiba bújva pár pillanatra hunyom le szemem, amíg csókol, majd vigyorom kerül mosolyom helyére most már.
-Sosem felejtem el... És én is téged.-nézek rá csillogó szemekkel és megsimítom ajkait óvatosan ujjammal, hogy mosolya édes, tökéletes vonalának érzését is jól eszembe véssem.
ChanYeol: Számmal csücsörítek mielőtt elhúzná onnan ujját és azt is megcsókolom, majd nevetve fordítom a kijárat felé.
-Na, menj órára.-nevetek halkan és, amint elhagyja a mosdót én az egyik fülke ajtajának dőlök. Aish, megbolondít a szerelem, ez már biztos. Pár perc álldogálás után a csapokhoz megyek, hogy bevizezzek és ezzel együtt kimossak egy szivacsot, amivel a táblát szoktuk letörölni. Azzal a kezemben, nyugodtan sétálok a teremhez, ahol már az órám megy olyan hat perce. Bemegyek a terembe és fejemmel meghajolva a tanárnak adom oda a nőnek a szivacsot. Lehuppanok helyemre JiWoo mellé és fejemet megtámasztva kezdek kibámulni fejemből az óra további részében.
YoonGi: Mosolyogva hagyom el a mosdót, ChanYeolra nézve még egyszer és fejemet lehajtva, még mindig az ő pulcsijában megyek a termem felé. Sietek, egyrészt mert csöngettek, másrészt, mert még bennem van egy kicsit az érzés, hogy valaki elakar kapni. Aha... Valaki számra tapasztja kezét, majd egy erős kar szorul mellkasomra és könnyen emeli el testemet a földtől. Kapálózom, rugdosom, még kiáltani is akarok, de nem sikerül kijutnom. Kirángat az iskolából, így már semmi nem véd. Egyedül maradtam...
ChanYeol: Az óra végén megszólal az azt és a szünet kezdetét jelző csengő, mire most elsőként hagyom el a termet, feleségemmel az oldalamon. A tesiöltözők felé megyünk, de közben megvárom, amíg előveszi a cuccát az egyik, ezeknek kialakított szekrényből. Tekintetemmel folyamatosan keresem YoonGit, hátha kijött a teremből és láthatom, de úgy tűnik nem. Nagyot sóhajtva fogom meg JiWoo kezét és az öltözőknél engedem csak el.
Az órán azt csinálom, amit kell, amivel elég rendesen meglepem a tanárbát, de hát van ilyen. Nincs kedvem egész órán futni, meg ellenállni se akarok. Örüljön, hogy próbálkozok. Habár párokban kéne egy-egy kosárlabdát előhozni én egyedül ügyeskedem a narancssárga gömbbel és próbálok minden dobásnál egyre jobban arra törekedni, hogy be tudjam dobni. De nekem nincs meg az a tehetség, mint... Suganak. Hh, a közelébe se férek, ha kosárról van szó. Profi...
Ilyen gondolatokkal teli fejjel bírom ki az óra végéig, az általam annyira nem kedvelt sport játszása közben. Majd a tanárnak segítek a végén, bepakolni a labdákat a szertárba és közben beszélgetve vele. Annyira nem is rossz fej, csak utál. Mondjuk én is utálnám, ha ilyen gyereket kéne tanítanom testnevelésből, mint amilyen én vagyok.
YoonGi: Egész egy kocsiig rángat aminek hátsóülésére vág, hol megint elkezdek kapálózni és minden erőmmel kijutni. Kezeimet összeköti, ahogy lábaimat is úgy, hogy még ellenkezni se akarjak. Combjaimnál köti össze őket, erősen, így ha bárhogy is mozdulok az fájdalmasan hagyhat nyomokat. Szélsebesen kezdem járatni agykerekeimet, mikor eszembe jut. Hisz' az még... Rögtön nadrágomhoz nyúlok és először megvárom míg beszáll a kormány mögé az ismeretlen férfi. Gyorsan veszem a levegőt, mégsem néz hátra, így könnyen veszem elő a fegyvert, mi mindig nálam van, majd hezitálás nélkül fogom meg rendesen és kibiztosítva nem is gondolkozom, csak tarkón lövöm a pasast.
Hatalmasra nőtt szemekkel nézek a kormányra dőlt eszméletlen emberre. Megtettem.. Megöltem valakit... Zsebében látok egy kést azzal kiszabadítom magam, majd kiszállok az autóból, minek szerencsére sötétített üvege van mindenhol, így nem lát be senki. Rögtön fejemre húzom a lecsúszott kapucnit és a pulóverbe szagolva próbálok lenyugodni, bár amíg szívem így ver nem fog menni, hiába érzem szerelmem illatát... Nem tudom merre megyek, valami menedéket kell keresnem. Ahol elbújhatok, lenyugodhatok...
ChanYeol: Miután visszaöltözök rendes ruháimba és mindenemet összeszedem az öltözőből, a folyosóra kanyarodva kezdek megint, minden kis helyet végignézni, miközben az egyik második emeleti terem felé megyek. De YoonGi még mindig sehol... A termek nincsenek általában nyitva, így azokba felesleges lenne benéznem, hátha ott van. Aish. Lehet... Lehet elengedték őket előbb. Mindig csinálnak ilyet.
A tanár, akivel a következő órám lesz, az ügyeletes tanár most a folyosó, így mikor meglát kezembe nyomja a cuccát és a teremkulcsot, hogy engedjem be az osztályt. Megteszem, de mindenki csak utánam jön be, míg én csak levágom a tanári könyveket és a kulcsot a férfi asztalára. Lehuppanok helyemre és a padra feküdve várom meg, míg becsengetnek, majd a pedagógusra figyelek.
Jól telik az óra, hiszen az angolt elviselem, meg egy kis tudás hatalmában egész jól megy is. A tanár persze legtöbbször engem szólít fel és, ha elrontom a választ az egész osztály kiröhög, ami miatt újra a padon fetrengést választom inkább, egészen a tanóra végéig. Köcsög az összes. És akkor még meg vannak lepődve, hogy nem barátkoztam egyikkel se, amióta ide járok.
YoonGi: Megyek és megyek, már egész messze jutottam, de ekkor megint megérzek egy idegen érintést. Ne... Ne... Ne, ne, ne, ne... A falhoz szorul hátam és rögtön három fiatal pasas vesz körbe. Idősebbek mint én, de nem sokkal.
-Hát megvan az elveszett báránykánk.-nevet az, ki engem fog le, mire lábam lendül, de nem ér célba, csak... Csak majd ketté törik attól a maroktól, ami megfogja. Ne... Kérlek ne.
ChanYeol: Elmegy az utolsó két órám is, angol után és már mehetek is haza. Miközben szét idegeskedem magam. Nem láttam sehol YoonGit, pedig az egész osztálya itt volt, nem engedték őket haza. De lehet, csak tényleg rosszul lett és haza kéretőzött. Remélem...
Egy buszra felpattanva várom, hogy az haza vigyen, közben telefonom feljegyzem, hogy mi jut eszembe, amit vennem kell majd... Majd miután haza értem a gyakorlásból.
Lakóhelyemhez érve lepattanok a buszról és sietve megyek a lifthez és nyomom meg vagy háromszor a kilences gombot, hogy gyorsabban becsukódjon az ajtaja, de egy néni ezt megakadályozza és beszáll mellém. Végigmér ahogy elindulunk felfelé és kezemen megakad a tekintete.
-Házas?-kerekednek el szemei és arcomra kapja azokat.
-Igen.-Bólintok egy kisebbet is és egy sóhaj is elhagyja a számat.
-Sok boldogságot!-mosolyog rám és megcirógatja karomat, mikor kinyílik számára az ötödiken a lift.
-Ja, köszke. Sok boldogságot, mi? Egy ilyen lány mellett...-motyogom magam elé a lift újbóli elindulásakor és szemeimet forgatva dőlök a szállítóm oldalának.
Már a lakásba belépve lerúgom cipőmet és táskámat is mellé ejtem, majd a szobámba megyek, hogy átöltözzek. Farmeromat és ingemet lecserélem egy melegítőnadrág, bő póló kombóra. Mivel nem tudom, hogyan akarok majd haza jönni egy pulóvert begyömöszölök az egyik legkisebb táskába, mait találok és azt az ágyamra hajítva kezdek éjjeliszekrényemben kutatni.
Kezembe akad a tárgy, amit kerestem és óvatosan simítok rajta végig ujjbegyeimmel. Sugatól kaptam, nem tudom, hogy az övé volt-e és kapott másikat az apjától, vagy valami, de tőle kaptam. Egy fegyvert. Micsoda ajándék, mi? Beteszem a táskába a pulóver mellé, még telefonommal együtt és a hátamra csapom, majd visszahúzva sportcipőimet indulok el itthonról. Az ajtó kulcsát a lábtörlő alá teszem, ha esetleg Suga tényleg átjönne, akkor betudjon menni és ne itt, a lépcsőházban kelljen várnia.
Egy régi lőtér felé megyek, ami mondjuk nincs messze a lakásomtól, de egy kicsit sem forgalmas részen van, így nem találhatnak rám, miközben gyakorolok. Olyat, amire YoonGi tanított meg és örökké hálás leszek neki ezért. Legalább megtudom magam védeni, ha az ő szavaival akarok élni, ugyebár. Hh, szeretem, mindennél jobban...
YoonGi: Tovább ellenkezem, de ez csak azt szüli, hogy egy kés szorul vészesen közel nyakamhoz, egy fegyvercső homlokomhoz és valami vastag és nehéz húzza le eddig tartott lábaimat.
-Na akkor, csiripelj nekünk madárkám.-vicsorog arcomba az, ki elkapott engem.
-M-mégis miről?-kérdezem, próbálva magabiztosnak tűnni.-Én nem tudok semmit.
-Ohh, hogy ne tudnál... Az egyik legnagyobb fejes fia vagy. Csak tudsz egyet, s mást.
-Mondjuk, hogy kik csatlakoztak hozzá? Kikkel támadhat bármikor, ki a csere, hol a székhelye?-nyomódik a hideg fegyvercső egyre jobban és jobban halántékomhoz, ahogy annak tulajdonosa egyre türelmetlenebb lesz.
-Nem tudom... Nem tudok semmit.-rázom meg óvatosan fejemet.
-Na ne áltass itt minket. Ha nem is mindent, a tagokat tudod, nem? Hahm!?-vág a falhoz, fogva tartóm, mire minden önbizalmam elszáll és remegni kezdek, visszatartott könnyekkel magyarázva el újra és újra, hogy én a világon semmit se tudok. Mert így van. Nem tudok ilyeneket, amiket ők kérnek. Csak egy-két dolgot, de ha elmondom apámtól nagyobbat kapok...
ChanYeol: Hátizsákomat ledobom a koszos földre, már bent, a félig leomlott épületben állva. Előveszem a fegyvert és csak nézem. Percekig csak nézem, hogy biztosan ezt akarom-e és eleget gyakoroltam-e Suga közelében, hogy el tudjam sütni... Nem vagyok benne biztos...
-Próba cseresznye, ChanYeol. Te pedig szereted a cseresznyét.-biztatom magamat kicsit felnevetve. Beállok egy kényelmes, jó pózba és két kézzel tartom magam elé, a kibiztosított fegyvert és mély levegőt veszek.
Meghúzom a ravaszt, izmaimat pedig befeszítem, hogy helyét tudjam tartani a veszélyes tárgyat, hogy ne arcomra pattanjon, ahogy visszarúg.
Még egész sokszor ezt megismétlem, de az egyik lövésnél már túl magabiztosan sütöm el, és egyik kezemmel nem tartom elég erősen így arra kihat ahogy visszarúg. Bebiztosítom és bal kezemet fájlalva teszem le a pisztolyt. Csuklómat kezdem masszírozni, ami így már biztos, hogy meghúzódott. Elégé fáj...
Ez az, ami arra késztet, hogy hazafelé vegyem inkább az irányt, így pár óra elteltével... Aish, gondolhattam volna, hogy el fogok magamtól szállni és annak rossz vége lesz. De neeem, Park ChanYeol túl nagy az egód és nem tudod, mi az, hogy magadra is kell, hogy vigyázz.
Így már késő délután elég hűvösre jár az idő így csak fegyverem marad a táskában, pulóveremet felvéve indulok haza, gyorsan szedve lábaimat.
YoonGi: -Ez így nem fog menni fiúk. Ide más kell már.-rázza fejét az engem még mindig tartó férfi, miután már kése felsértette nyakam bőrét és két golyó is fejem mellett a betonba vájódott.
-Akkor azt hiszem, máshogy kell meggyőznünk. Engedd el a lábát.-utasítja a lábaimat még nem rég összebilincselő pasasnak, aki ezt meg is teszi én pedig rettegni kezdek, még jobban. Most... Ugye.. Ugye nem... Nadrágomat lerángatják rólam, mire hangosan kezdek sipítozni, de egy lánc kerül a számba. Alsónadrágom is lekerül rólam, így kezeimet használva taszítok el magamtól mindent, ami bánthat, de ennek eredménye az lesz, hogy kapok pár ütést gyomromba és combjaimba. Tarkómat megfogva taszítanak le a földre, majd kezeimet lefogják ahogy azonnal térdre állok.
-Most már beszélsz?-kérdezi újból az egyik, felém magasodva, egyenesen előttem állva. Mögöttem is van valaki, aki kezeimet tartotta eddig, majd még egy felém magasodó alakot látok, ki átveszi már most vörös csuklóimat és szorosan köti őket össze egy vastag kötéllel.
-Nem tudokh semmith.-ismétlem, de ezzel igen csak feldühítek mindenkit, ugyanakkor... Vigyorba rándul mind a három férfi arca...
ChanYeol: Hazaérve egy nyitott ajtó fogad. Reménykedve megyek be és nézek körbe, utoljára nézve meg a cipőket. Mikor azonban egy pár sportcipő, vagy éppen bakancs helyett, fekete magassarkú csizmapárt látok meg szám tátva marad. Becsukom az ajtót, óvatosan leteszem táskámat, hogy ne koppanjon. Szobám felé megyek, közben levéve pulóveremet és mikor beérek még inkább meglepődök az ágyon fekvő, betakarózott személy látványára.
-Mért jöttél?-kérdezem nem törődöm módra kapcsolva, ugyanis tényleg nem érdekel minek jött, de el is mehetne.
-Veled akartam lenni, Channie. A kulcs meg a lábtörlő alatt volt, gondoltam beengedem magam.-Hallom talpainak halk puffanásait a padlón, majd testét érzem nekem nyomódni hátulról. Kezeivel mellkasomat, hasamat és oldalamat kezdi simogatni.
-Ja. Úgy terveztem, hogy YoonGival leszek ma. Nem téged vártalak.-lököm oda neki kissé durván és megfordulok, de meg is fagyok mozdulatomban, ahogy meglátom, hogy meztelen. Felébredve átmeneti alvásomból tolom el magamtól nyugodtan, vállainál fogva és leveszem ujjaimról az aranygyűrűt, mit az éjjeliszekrényem alsó fiókjába teszek.
-Channie.-dalolja vékony hangján nevemet.-Azt reméltem, jó kedvedbe leszel és adsz nekem is egy kicsit abból.-minden szavát elnyújtja, amivel persze azt hiszi, hogy be tud nálam vágódni, de inkább csak még jobban felidegesít vele.
-Öltözz fel és menj haza!-utasítom levéve pólómat, majd az ajtó irányába mutatva.-Vagy elég, ha csak elmész innen. Nekem aztán mindegy, hogy felöltözöl-e és épségben megérkezel, vagy nem és össze-visszabasznak. Úgyis az kell neked, nem? Hát akkor menj, mert tőlem ezt nem kapod meg!-Kiveszek egy pólót szekrényemből, ami nem meglepően YoonGié volt és már kezdeném el felhúzni, de JiWoo nekem nyomódó teste megakadályoz. Míg az ő száját egy kellemes sóhaj hagyja el én eldobom a pólót és lenézek rá. Nem tehetek róla, hogy felizgulok na. Több, mint egy hónapja nem feküdtem le senkivel, mert Sugaval csak szeretgetjük egymást, amióta haza jöttem, Jivel meg nem azt csináltuk a nászúton, amit "kellett volna". Tehát szükségem van már rá, még ha nem is YoonGi az. Végül is JiWooval jogosan feküdhetek össze, a feleségem... Szexeltem már érzelmek nélkül sok mindenkivel. Ez is olyan, csak látni fogom még a csajt.
YoonGi: Erősebben rántok mindenemen, hogy kijussak végre, de sikertelen. Látásom elhomályosul, így csak hallom az ismerősnek mondható, sorban ismétlődő hangokat. M-mi...?
-Nos akkor. Kérdezem újra.-emeli fel szemeihez fejemet.-Kit vett be az a mocskos, féreg apád az emberi közé?-kérdezi fogai között.
-Nem tudom, fogalmam sincs, mondtam már, nem mond el nekem i-ekkor mondatom egy ordításba torkollik, mikor is alfelemben hirtelen érzem meg a feszítő érzést, mire rátesz, hogy régen voltam már ilyen helyzetben. Remegésem még jobban úrrá lesz rajtam és bekönnyesedett szemekkel nézek fel a férfira.-Nem mond nekem ezekről semmit. Az embereit se lá- Kérem ne!-ordítok fel újra ahogy csípőmre szorul tíz ujj és erőteljesen emel fel, majd ránt le a számomra túl nagy méreten.
-Ohh, hogy a kurva Isten, bassza meg, hogy nem tudsz beszélni!-ordítja el magát vallatóm, majd fejemet megrántva nyeleti velem torokra hímvesszőjét. Szemeimet összeszorítom, így könnyeim is lehullanak, majd mikor egy teljes perc után kiereszti magát számból öklendezésbe kezdek, mire egy bakancs orra vágódik hasamba, így nem csak, amit eddig ettem, de vérem is távozik számból.
-K-kérem n-ne... Hagyják abba! Nem tudok semmi! Az életemre esküszöm!-sírom hangosan, de ekkor megint emelkedek fel és le, majd könyörtelenül újra és újra ahogy az engem megrúgó férfi is rásegít. Pokolian... Pokolian fájh...
ChanYeol: Nem zavartatva magát lök le az ágyra és rögtön befoglalva ajkaimat kezdi el levenni rólam alsó részemet takaró, ruhadarabjaimat. Sikeresen fekszem alatta már én is meztelenül. Hirtelen fordítja magát alám és fonja lábait csípőmre, ezzel tovább ingerelve engem. És elérve, hogy innen már könnyen beadva derekam szerezze meg első együttlétét VELEM. Ugyan már, csak nem gondoljátok, hogy még szűz? Miért másért jött volna el az eredeti iskolájából, mintsem azért, mert már az összes fiú megfektette és kellettek az új célpontok. Hh, butus lány...
Az ágyban pihegve bámulom plafonomat. Fél órája mehetett el JiWoo talán. Megköszönte, elmondta, hogy szeret, aztán itt hagyott. Én pedig most jöttem rá, hogy teljesen össze vagyok törve. Én... Igazából megcsaltam YoonGit... Ez pedig teljesen tönkre tett az elmúlt harminc percben. Nem akartam máshoz úgy hozzáérni, mint hozzá. Nem akartam, de mégis megtettem és fogalmam sincs, hogy Suga hogyan fog erre reagálni... Tényleg!
Hirtelen fordulok ki az ágyból, a földre érkezve és veszem kapkodva kezembe a telefont. Már este van... Már biztos nem fog átjönni. Pedig... Azt ígérte, hogy jön. Lehet, valami baja esett? Nem... Az nem lehet... Telefonomban azonnal megkeresem számát és már hívom is. Kicsöng. Hosszú percekig, aztán a hangposta akar arra rávenni, hogy hagyjak neki üzenetet. De én nem hallgatok rá és inkább tovább próbálgatom. De, amikor már, vagy a tízen akárhányadik hívásra se veszi fel, az aggódás túlságosan is úrrá lesz rajtam. Mi történhetett? Remélem jól van... Remélem. Csak... Csak remélni tudom, hogy minden rendben. Szeretném azt hinni, hogy minden rendben. De már semmi nem lesz "rendben". Semmi.
YoonGi: Torkom már lassan nem bírja azt a hangot mit produkálnia kéne a fájdalomtól, így hangom sokszor törik meg és csuklik el, mi már a zokogás miatt van. Borzalmas...
-Makacs vagy, de kurvára. Kezd belőled elegem lenni.-vicsorogja arcomba mire felnyüszítek, ugyanis már tényleg nem tudom még, mit tud velem tenni. De amikor újra összeszorítom szemem és már két percig tartja számban, torokig, nemesebbik részét már mindenhol, ahol tudok remegni kezdek. Kezdenek előjönni a "tüneteim", már érzem is a vér szagát, mi orromon fog kijönni lassan. Ekkor viszont kiengedi magát én pedig nagyokat sóhajtva köhécselek, igen csak sokáig.
-Jól van... Úgy tűnik nem vagy hajlandó ezen módszerekre csinálni semmit.-mondja vérfagyasztóan az engem megrúgó férfi. Ő veszi át helyét annak, ki eddig előttem állt, majd keze hatalmasat csattan arcomon és ordibálva kérdez meg mindent, újra. De a válaszom ugyan az marad... Csak könyörgésem bővül pár sorral. Mozgás alfelemben újra elkezdődik, mire felordítok és próbálom eltaszítani magamat, de nem megy. Ekkor viszont irdatlan haragot szítok fel a férfiban és meglátom ahogy kését előveszi, majd megfogja összekötözött kezeimet és ahol összeérnek csuklóim vagdosni kezd, egész fel könyök hajlatomig és, amíg ezek miatt nyöszörgök a fájdalom miatt, még tesz rá egy lapáttal úgy, hogy leönti valamivel, ami olyan irdatlanul csíp, mintha csak a pokolba löktek volna. Ahogy emiatt még mindig ordítok, megérzem a pengét újra, most kézfejemnél ügyködve és mintha rajzolna vele... Próbálom elrántani, kitekerni kezéből, de sajnos sikertelen. A könyörtelen tempó alattam megszűnik és megérzem azt a most igen is kellemetlen érzést, amitől még megalázottabbnak érzem magam. A férfi kicsúszik belőlem, ami szintén fáj és a hányinger kiteljesedik bennem, mikor combomon kezdem érezni, hogy folyik belőlem az, amit otthagyott... Ekkor megérzem azt is, hogy nyakam hátulja ég és félek azért, mert nyomot hagyott rajtam a férfi. Orromból már csöpög a vér, félek hamarosan szervezetem fel is adja, de ekkor még egy hatalmas ordítás hagyja el ajkaimat, az utolsó... Átszúrja a kést kézfejemen. Nemes egyszerűséggel és olyan precizitással, hogy még tudjam később használni, csak most legyen pokoli. Ezután mellkasomon rúgva egy hatalmasat csattanok a falnak, ők pedig tovább állnak. Itt hagynak. Itt hagynak hátha megrohadok...
ChanYeol: Reménytelenül hajítom el valahova telefonomat. Biztosra veszem, hogy valami puhán landolt, mert nem hallom, hogy koppant volna. Feladva azt, hogy elérhetem YoonGi kiballagok a konyhába, ahol megcsap egy kellemes, édes illat. Sütit sütött JiWoo. Hmm.
Leguggolva a sütő elé kinyitom annak ajtaját, de rögtön köhögve fordulok el a sok meleg levegő miatt, ami most arcomba csapódott. Megérintem párszor a tepsit, hogy leellenőrizzem, nem fogom magam megégetni, majd kiveszem azt és a pultra téve szemlélem meg mi is az. Csokis süti. Nyami.
Becsukom a sütő ajtaját, mi ránt egyet csuklómon, mivel magától is be tud csukódni és elengedve rázom meg kezemet. Amit lövöldözés közben is meghúztam. Nagyot sóhajtva megyek a fürdőbe, hogy kötszert és valami krémet keressek. Bekenem csuklómat és annak környékét, majd szépen bekötözve csodálom meg. Hát nagyon jó...
Tehetetlenül pakolom át a sütis tepsit az étkezőasztalra és egy villát fogva kezembe kezdem el enni a süteményt. Ami pár órányi egymagamban üldögélés és semmitevéssel kevert aggódás közepette el is fogy. Megettem egy egész tepsinyi sütit. Kicsit se lehet bajod, ChanYeol, kicsit se. Teljesen elunva magam nézem még azt a kis darab édességet, ami még a fém edényben maradt és fejemet bal tenyerembe megtámasztva kezdem böködni és lökdösni a villámmal azt. Hátam mögé pillantva nézem meg az időt. Már elmúlt kilenc. Hh, bőven. Remélem csak elfelejtette és nem ért rá átjönni. A telefonja meg... Biztos le van halkítva és már alszik! Remélem...
YoonGi: Hangosan sírok ahogy már mindenemet fájni érzem és egyszerűen nrm tudok mit csinálni. Képtelen vagyok bármire is... A közelemben van az a ledobott pulcsi amit lerángattak rólam, így lábfejemmel érte nyúlok és magamhoz húzom, teljesen betakarózva vele, hisz olyan picire húztam össze magam hogy simán elrejt. Beleszagolok, de hisztérikusan sírok fel mikor nem az édes illatot, hanem még mindig csak a vér szagát érzem. Ennek ellenére megölelem a pulóvert, szorosan szorítom magamhoz és abba sírok tovább, még mindig megkötve és félig meztelenül. Belenyúlok zsebébe miből telefonom veszem ki és mit rögtön meglátok az arcom a fekete képernyőn... Rettenetes... Még mindig látszik a pofon nyoma, nem is kicsit. Ahogy feloldom a telefont ChanYeol fogad és az az édes kép, amit beállítottam még eléggé régen. Egy nagyon kis mosoly kúszik az arcomra, de még ez is fáj neki. Rengeteg hívást látok, mind tőle. Hívott... Aggódik értem. Úgy volt, hogy átmegyek! Szinte rögtön állnék is fel, de nyüszítek ekkor egyet, ugyanis ez nem olyan egyszerű jelenleg. Megkeresem nadrágomat, de csak azt találom, így közelebb húzom lábaimmal, de ezek a mozdulatok is fájdalmasak. Kezemet mozgatni kezdem, de ez olyan mértékű kínokat okoz, hogy könnyeim még szaporábbak lesznek és alig birok nem rángatózni, ahogy a.kezemben lévő késsel elvágom a csuklóimat már csak alig tartó kötelet. Gyönyörű... Az egész kezem. Főleg ezzel a fehér bőrrel... Megnézem kezemet, de ahogy az inak mozognak mok ujjaimat tartják kurvára fájni kezd kezem és egész karom is. Lefotózom még így kezemet, ugyanis az a kés az ábrához tartozik ami kézfejemet rondítja. Kezem nem vérzik már, viszont ha kihúzom a kést biztosan megint el fog kezdeni, így... Benne hagyom. Felrágatom egy kézzel nadrágomat és feltápászkodva felveszem ChanYeol pulcsiját és elindulok. Kapucniját fejembe húzom, jól eltakarva magam és így sántikálok még több fájdalmat érezve. Kezeim a pulcsi zsebében nyugszanak, telefonomat szorongatom, tervezve, hogy felhívom majd Chant, ha feladják lábaim. De már nincs messze... Mindjárt odaérek... Mindjárt láthatom.
ChanYeol: Még magamba tuszkolom azt a két falatot kitevő, édes süteményt és a villát az üres tepsibe dobva tolom az asztal másik végébe, ahogy elterülök azon. Mély levegőket véve, minél jobban ellazítva magam próbálom elűzni hányingeremet, ami most nem csak tetteim, de a sok édesség miatt is van. Bekötött kezemet dörzsölgetve hunyom le szemeimet és próbálok pihenni, aminek a vége biztos az lesz, hogy ott alszom el, az asztalnál ülve, a széken. Már éppen érzem ahogy testem elnehezedik de egy erős kopogást hallok meg ajtómtól. Fejemet lustán kapom fel, majd pár perc alatt fel is kelek, hogy kinyithassam az ajtót. A remény apró jelei még bennem élnek, hogy YoonGi jött és épségben van, de nem igazán reménykedek már semmiben. Feladtam már. Már számomra is idegesítően lassan sikerül kinyitnom az ajtózárat majd lenyomni a kilincset, de mikor meglátom ki áll a bejáratban... Csak pulcsimat látom rajta, majdnem mindenét eltakarja. Jobban megnézem, mire észreveszek a textilen jó pár vörös foltot... Vér nyomokat. Szemeim háromszorosukra kerekednek és reflexeimnek köszönhetően rögtön nyúlok is Sugaért, ahogy látom, hogy lábai megremegnek és már nem bírják tartani testét. Úgy ahogy van elkapom és becipelem szobámba, hogy a puha ágyra fektethessem. Lehúzom a pulóver cipzárját és óvatosan veszem le róla, de ami akkor fogad... Nem. Hiszem. El.
YoonGi: Remegve kopogtatok már az ajtón, valahogy sikerült elvonszolnom magamat ide. Lassan megy az ajtó kinyitása, pedig lábaim kezdenek elernyedni, még is mikor kinyílik csak egy percre nézek rá, már szinte össze is esek, de elkap. Megfog mielőtt lezuhannék, mint mindig. Viszont még így is fáj mindenem ahogy visz... Az ágyon már kicsit megnyugszom és újra kinyitom szemem, fel is emelve azt. Bár csak mellkasomat látja még és kezemből pár részletet ledöbben és mintha meg is fagyna. Kiveszem kezeimet zsebemből és teljesen leveszem a pulcsit amit megnézek és hirtelen bűntudat lesz rajtam úrrá.
-Én... Khm... Ma-majd kimosom a pulcsidat... Nem akartam össze... Kenni...-köhécselek közben, de még így is csak suttogok és hangom felismerhetetlenségig rekedt... Borzalmas... De ez nem fáj még. Csak az állkapcsom...
ChanYeol: Szívem összeszorul, ahogy ebben a helyzetében is csak azon gondolkozik, hogy majd kimossa a pulóveremet. Fejemet rázva dobom el az anyagot és mérem végig még egyszer alakját, de megakadok kézfejénél, amin... Egy kés van... Átszúrva?! Jesszusom... Óvatosan nézem végig alaposabban, hogy hol van még baja, de az egész gyerek egy nagy felfordulás.
-E-ezeket kiké-kéne... Tisztítani...-motyogom érthetetlenül, kicsit elfordítva karjait, amik tele vannak vágásokkal. Félve nézek rá fel majd a lehető legóvatosabban adok, egy mindkettőnk számára, szinte érzékelhetetlen csókot homlokára. Kiszaladok a fürdőszobába, majd egy csomó kötszerrel és sebtisztítóval térek vissza... Hál'Istennek nincsenek olyan mély vágások rajta sehol -a kézfejét kivéve-, hogy kórházba kéne vinnem és összevarratni.
-Sajnálom...-suttogom és a sebtisztítóból nyomva egy gézlapra kezdem megtisztítani sebeit. Csak sziszegéseit hallom, azokat is elfojtva... Nem tudom, ki tette ezt vele. Sejtem miért. De... De én nekem ez a mai napra csak még jobban rátesz. Folyamatosan motyogva a sajnálomokat tisztítom ki teljesen az alkarját díszítő vágásokat. Elengedem kezét és fejemet fogva nézek fel rá tétlenül. Komolyan mondom, mindjárt meghalok. Soha az életemben nem gondoltam volna, hogy így kell valakivel szembenéznem, főleg, hogy az illetőt szeretem is... Lehetetlenül szarul érzem magam... É-én nem tudom... Könnyeim szorgosan kezdenek gyűlni szemeimbe, de legyűröm őket és feljebb ülve az ágyon YoonGi arcához nyúlok éppen, hogy megérintve vörös pofiját és vértől áztatott orrát. Nem... Nem értem...
YoonGi: Fogaimat összeszorítva és ajkamat belül rágva tűröm ahogy sebeimet tisztítja, de valahogy szívemet megmelengeti ez. Hisz ő ér hozzám és mindennél jobban szeretem, ha ő érint. Kezébe döntöm fejem, mikor végez és szemeibe nézek végre. Karját megfogva húzom magamhoz, fejemet vállára hajtva és nyakára adva egy kis csókot.
-S-segítesz...?-kérdezem nadrágomra mutatva és megnézem kezemet. Ezt csak biztos helyen tudom kihúzni...-És utána elviszel a fürdőbe...? Ki kell ezt vennem...-nézek fel rá és belül szinte már könyörög lelkem egy csókért, de inkább akkor szeretném megkapni, amikor már tiszta leszek. Mindenhol... Most kezdem érezni, hogy csípőm fáj és biztosan nem szép... Meg persze... Ott sem...
ChanYeol: Szó nélkül kelek fel és gombolom ki nadrágját, majd húzom le sliccét. Minden mozdulatomra figyelek, semmiképpen nem akarom, hogy még jobban fájjon neki... Hisz' látom rajta, hogy szenved, még ha nem is annyira mutatja ki... Miattam? Lassan lehúzom róla a farmert, amit pulóverem után dobok, hogy majd azzal együtt kimosom. Kezeimmel óvatosan nyúlok térdhajlataihoz és derekához, hogy felemeljem és közel tartva magamhoz vigyem ki a fürdőbe. Szemeimet összeszorítva szisszenek fel halkan, mikor érzem, hogy megfeszül pár pillanatra, valószínűleg a fájdalom miatt. A fürdőbe beérve a kád szélére ültetem és megint csak tanácstalanul nézem, hogy akkor most hogy és mi, de már előre érzem, hogy a kaja, amit ma ettem -vagyis az a tepsinyi sütemény- úgyis távozni fog belőlem, a kés csinálta seb látványára. Nem bírom én az ilyet...
YoonGi: Ahogy már a kád szélén ülök nagyokat sóhajtok és lehunyom pár pillanatra szemeimet.
-Kimehetsz nyugodtan... Nem lesz valami szép látvány és még... Más dolgom is van... Majd szólok...-nézek fel rá és látom rajta, hogy bár nem akar kimenni, de ő is jobban látja ha így lesz.-De... Még... Előtte...-kérlelően nézek rá és remélem, hogy érti, mit akarok. Csak egy kicsit jöjjön ide hozzám...
ChanYeol: -Jóh...-sóhajtom, közben összetúrva hajamat.-Hm?-nézek rá, de ekkor le is esik kérlelő szemeit látva, mit szeretne. Közelebb lépek hozzá és állát megtámasztva adok csak egy puszit szájára, majd megsimogatom arcát és egyedül hagyom a fürdőben, csak félig hajtva be az ajtót, hogy ha esetleg baj van, akkor halljam. Nem, nem azért nem csókoltam meg, mert nem akartam... Hanem mert még mindig magamtól undorodok. De... De most nem szabad magammal foglalkoznom. Most... Most az a fontos, hogy ő jól legyen.
Visszatérek szobámba, ahol szekrényemből előveszek egy hosszúnadrágot és egy pólót, amikbe ő majd könnyen bele tud bújni, saját maga további bántalmazása nélkül.
YoonGi: Kicsi mosoly szökik ajkaimra miután puszit kapok rá, de valahogy még ez az egy puszi sem igazi. Megnyalom kicsit ajkaimat és valahogy... Elfog egy érzés... De nem foglalkozom vele, inkább azzal, hogy túl legyek végre mindenen. Beülök a kádba és vizet kezdek engedni. Kezemet lerakom a kád aljára, le a víz alá és felkészülve fogom marokra a kést. Nem merem rántani, nem akarok rajta még jobban rondítani. Lehunyom szemeimet és fájdalmas nyögések közben kezdem kiszedni az idegen tárgyat magamból. Mikor kint van reszketeg sóhaj tör fel belőlem, majd kirakom a kád szélére és fáslit fogok, de előtte még elszorítom a vérzést és próbálom megállítani. Viszonylag kevés idő múlva ez sikerül és úgy hagyom kezemet, majd... Lemosok magamról minden száradt vért és megpróbálom a megerőszakolás következményét is eltüntetni. Kisebb-nagyobb sikerekkel... De borzalmasan fáj még így is... Mikor kész leszek leengedem a vizet, hogy ChanYeol ne láthassa annak ocsmány színét és ne vágja le azonnal, hogy még mi is történt velem. Bekötöm kezemet is és megköszörülve torkomat szólok neki, hogy segítsen kijönni.
ChanYeol: Ahogy szól, hogy segítsek neki, máris a fürdőben termek és egy törölközőt fogva csomagolom be abba, hogy vegyem ki és vigyem rögtön szobámba. Leültetve ott az ágyra kezdem megtörölni, akaratlanul is egy kis mosoly szökik arcomra. Nem tehetek róla... Olyan édes, még így is, ahogy hagyja, hogy tegyek, mait jónak látok... Mint egy kisgyerek... Szeretem.
Gyengéden ráadom a pólómat, amit kivettem neki, de csak ekkor veszem észre igazán csípőjét, és azon a véraláfutásokat és kék-lila foltokat.
-Bekenem a csípőd, jó?-nézek rá elhúzva számat, de beleegyezik. Gyorsan veszem el az ágyról az óvszeres dobozt, mi még a JiWooval közös pillanatokról maradt kint és beteszem az éjjeliszekrény fiókjába, amiből előveszek egy tubus testápolót. Feltűröm a pólót rajta és bőre nyomva a krémet kenem be. Visszateszem helyére, YoonGira pedig ráadom a nadrágot. Inkább én csinálom, minthogy neki kelljen szenvednie.
YoonGi: Engedelmeskedem neki mindenben és hagyom, hogy törölgessen, ami jól is esik. Meg hihetetlenül gyengéd, szóval nem mondhatok nemet. Kérdésére bólogatok, majd megnézem én is csípőmet és elhúzom számat. Csodás... Le se tagadhatnám... Mikor már bekent és a nadrág is rajtam van csak hátra dőlök, majd az ágyra nézek. Vetetlen és gyűrött... Megfogom a huzatot és kisimítom. Érdekes...
ChanYeol: Csak üldögélek mellette az ágyon, de torkom újra összeszorul és a hányinger is rám tör, mikor az ágyneműt piszkálja. Nem mondom el neki... Most nem. Nem akarom még jobban tönkretenni... Elég, hogy engem mardos a bűntudat, amiért ilyet tettem...
-Nem akarod elmondani nekem, igaz?-kérdezem a földet bámulva, teljesen görnyedten ülve az ágy szélén. Nem... Nem is akarom tudni, hogy mit csináltak vele. Nekem elég látnom a következményeket.
YoonGi: Kérdésére felkapom fejemet és ránézek. Közelebb mászok hozzá és karját magamhoz húzva fogom meg kezét, amit ölembe rakok és sóhajtok egy nagyot.
-Az a férfi, akit láttunk az ebédlőben... Utánam jött miután elengedtél és kicipelt a kocsijáig. Persze valami amatőr emberrabló lehetett, mert simán kijutottam és... Fejbe lőttem. Vagyis tarkón.-simogatom meg kezét ujjaimmal.-Ezután elakartam menekülni, de megint elkaptak és az apámról akartak megtudni pár dolgot. Persze én semmit se tudok ezekről, csak néhány dolgot, de hát azt nem mondhatom el. Akkor térdre kényszerítettek és már úgy próbáltak kiszedni belőlem mindent. Kezem lábam összekötötték, fogtak hátulról elölről... És...-nyelek egy nagyot.-Már nem tudom hanyadszorra mondtam el, hogy tényleg nem tudok semmit, amikor lerántott a férfi magára... Ezután még vallatóm is letolta magát a tokomig kétszer, de nem használt. Könyörtelenül és fájdalmasan húzogatott magán a tarkómat meg szerintem kiszívta, de azt nem éreztem csak, mikor már a harmadik pasi faggatott és vagdosott... Ezután pedig... Egy utolsó rúgással ott hagytak, mint a szemetet...-folyik le egy könnycsepp arcomon, egyenesen kezére pottyanva, de megállítom a többit.
ChanYeol: -Sa-sajnálom...-remeg meg hangom, bár én sem tudom miért kérek bocsánatot... Vagy olyasmit. Miután befejezi mesélését, megérzek egy kis cseppet kezemen. Felé fordítom fejemet és megint csak arcát simogatva döntöm homlokomat övének, közben ajakamat erősen harapva próbálom visszafogni könnyeimet. Mondtam, hogy feladtam. Nem próbálok küzdeni a lehetetlenért... Felesleges, hisz' azzal csak magamat sodrom a vesztembe...
YoonGi: Hozzábújok ahogy homloka enyémnek ér és magamhoz húzom, fejét nyakamba húzva és édes puszikat hintve arcára és nyakára. Hajába túrva simogatom azt és neki döntöm fejemet övének közben szinte ölembe fektetve őt. Még mindig úgy szeretem... De mintha valami nem stimmelne vele se...
ChanYeol: Nem, most őszintén nem tudom élvezni a puszijait. Nem akarom, hogy azok után, amit tettem hozzám érjen... Mert... Mert undorító vagyok, komolyan. Hirtelen kapok levegő után, mikor torkomba egy óriási gombóc keletkezik és elcsúszok tőle.
-YoonGi, én... Én...-akadok meg elhatározott vallomásomban és látásom ismét elhomályosul.-Én lefeküdtem JiWooval!-mondom hangomat kissé megemelve és a sírás is kitör belőlem... Szörnyű vagyok... Miért nem tudod tartani azt a kurva szádat, Park ChanYeol? Mert nem akarod magad kínozni, hát persze... Megint az önszereteted...
YoonGi: Mikor kimászik karjaim közül érdeklődve nézek rá és engedelmesen engedem el, ahogy látom valami nincs rendben. Már aggódni is kezdek mikor meglátom szemeiben a könnyeket és nehézkes beszédét meghallom de mikor... Kimondja... Csak üresen pislogok rá és újra az ágyra vezetem tekintetem, már tüzetesebben megnézve. Kétségtelen... Sóhajtva egyet hátrébb csúszok, hogy a háttámlának dőljek, majd megint magamhoz rántom páromat és karjaimba zárva fektetem nyakamba, vállát kezdve simogatni.
ChanYeol: Nyakába húz, mire még jobban elkap a sírás...
-Sajnálom, YoonGi...-szipogok nyakába és nagy levegőket véve próbálom magam lenyugtatni, ami nem igazán sikerülne, ha ő nem simogatna...-Éhn... Én nem akartamh...-motyogom már kevésbé bújva hozzá.
YoonGi: -Shhh... Nyugodj meg, jó? Nyugi... Ne sírj...-simogatom tovább már hátát és tarkóját is és szorítok ölelésemen. Hogy haragszom-e? Az igazság az, hogy bármennyire is kéne nem tudok. Az a lány mindent megszerez, amit csak akar és, ha ezt akarta, akkor most megkapta. De nem igazán ez vigasztal... És nem is az egy hónapos kihagyás, ami kifogás lehet. Nem... Engem szeret. És azt a lányt biztosan nem szeretetből fektette meg. A többi nem érdekel. Hogy jó volt-e, élvezte-e, igazán ment-e el a végén, nem. Nem érdekel. Ha igen a válasz, ha nem.
ChanYeol: Percek múltával nyugszom csak meg, amit ölelésének viszonzásával jelzek, de persze nem szorongatom, csak épp, hogy átölelem. Kicsit még hüppögve nézek fel rá és már nyugodtabban simogatom arcát, majd húzom le magamhoz ajkait. Fáradtan ízlelgetem azokat, átragasztva rájuk a süti még mindig számban lévő, édes ízét.
-Szeretlek... Csak téged.-suttogom csókunkba, mintha nem mondtam volna már el neki elégszer... De én szeretem vele tudatni, minden lehetséges módon. Elengedem száját és megint elhúzódva tőle, fekszem most már én is rendesen ágyamra.
YoonGi: Mikor megnyugszik még mindig simogatom és ölelem, mit már viszonoz is ezzel egy kis mosolyt csalva arcomra. Szemeibe mélyesztem enyémeket és csókját viszonozom. Édes...
-Tudom, ChanYeol... Én is szeretlek...-suttogom vissza neki és mikor elválik tőlem és ő is lefekszik közelebb csúszom hozzá.-De legalább tud valamit?-kérdezem már mosolyogva, elég halkan, megpróbálva felvidítani a helyzet kifigurázásával.
ChanYeol: -Eee~...-adok ki olyan hangot, mint amit a rossz választ jelző gombok szoktak a kvízműsorokban.-Nem mondanám. Semmi különleges.-rántok vállat és kicsit felkuncogok.-De sütit azt tud sütni.-mondom, de elszégyellem magam, hogy megettem mindet és ő még meg se kóstolhatta.-Megettem mind... Egy egész tepsivel érted te ezt, Min YoonGi?-kérdezem hitetlenül nevetve közben. Mert én nem igazán hiszem el... Bár, ha a gyomromat kérdezzük, akkor le se tagadhatnám.
YoonGi: Csak felkuncogok én is és megsimogatom arcát, mire büszkén kimondhatom, hogy én csaltam mosolyt.
-Legalább.-mosolygok rá őszintén és felnevetek ahogy elárulja nekem, hogy nincs már süti.-Nem baj. Van ilyen. Lement a vércukrod.-mosolygok rá és megsimogatom hasát is.-Ha jól esett, akkor örülök, hogy megetted. Én úgy sem tudnék most enni. A számat alig mozgatom.-nevetek fel kicsit.
ChanYeol: -Akkor még jól esett...-kuncogok.-Most már nem mondanám.-simogatom meg hasamat én is, szomorú pofit vágva. Majd az övét is megsimizem, ahogy kezeit és lábai elért részeit is.-Nem kell fájdalom csillapító? Hogy tudj aludni...-nézek rá aggódva, haját kezdve túrni óvatosan, még mindig vigyázva rá.
YoonGi: -M-m... Inkább te guríts le egy kólát, mert a végén még rossz lesz az a süti.-simogatom meg arcát és orrára adok egy csókot. Közelebb fekszem hozzá ugyan is simogatása valahogy most még jobban esik.-De úgy sem vagyok most álmos még.-rántok vállat.-Ezt írd fel. Én ezt kimondtam.-nevetek fel ahogy eljut hozzám a felismerés.
ChanYeol: Szemeim elkerekednek, mikor kimondja, hogy nem álmos és nevetve pattanok fel az ágyról, hogy tényleg felírjam.
-De úgysem vagyok... Most... Álmos még...-ismétlem magamnak, miközben felírom egy ragadós, kis cetlire és ágyam mellé sétálva tapasztom szekrényemre. Visszamászok mellé az ágyba és a falnak döntve hátam húzom őt az ölembe. Magamhoz ölelem, ezzel arra késztetve, hogy kuporodjon össze rajtam, ahogy éppen kényelmes neki és nem fáj semmije. Tovább simogatom ahol érem, homlokomat halántékának támasztom.-Még nem vagy, aztán három perc múlva, már itt fogsz szuszogni rajtam, cicám.-kuncogok és egy egy puszit adok arcára.
YoonGi: Nevetve nézem ahogy ténylegesen felírja és nem is bírom abbahagyni az önfeledt kacagást egész addig, amíg magához nem húz ölébe. Mellkasára hajtva fejem húzom fel lábaimat egy kis gombóccá válva így és felnézve rá nyakába dörgölőzöm.
-Nem igaaaz. Most nem. Ismersz, de most nem fogok. Még néznem kell az elképesztően édes és piszkosul szexi páromat. Elfoglalt vagyok.-vigyorgok rá.
ChanYeol: -Hát akkor nézzed, nem akadályoz meg benne senki.-rázom meg fejem kuncogva és vigyorát látva legszívesebben össze-visszanyomorgatnám... De nem teszem, inkább csak orrára csókolok, majd kicsit meg is harapdálva hajolok szájára, ugyan ezeket követve el ajkaival is. Fejemet hátradöntöm a falnak és szemeimet lehunyva hagyom, hogy párom tegye, amit mondott; bámuljon engem.
YoonGi: -Hééé...-csapom meg mellkasát mikor megharapja orromat és mielőtt megsimogatnám ajkaimat is megharapdálja, mire újra elvigyorodom. Olyan jó érzés... Pff, és még én alszom be. Csak nézem, ahogy mondtam is még ezelőtt és elveszek részleteiben.
-Tudod... Ilyenkor olyan kis aranyos vagy. Amikor csukva van a szemed... Mint egy bébi teve.-kuncogom halkan és megsimítom szemeinél óvatosan. Onnan pofijait is és álla vonalát, meg az alatt és azt a szép homlokát is, cuki orrával együtt. Édes... Tényleg...
ChanYeol: -Bébi teve?-akadok ki elég hangosan, megsértetten nézek rá.-Köpjelek is le vagy, mi? Ja, azt a lámák szokták...-szomorodom el és legnagyobb kiskutyaszemeimet elővéve nézek rá és kezdek el nyelvemet kinyújtva lihegni.-Kutya vagyok, ne tagadd.
YoonGi: Nyakába hajtva fejemet nevetek ahogy kiakad. Ránézek ahogy édesebb lesz most mint az előbb és arcára adok egy cuppanóst.
-Jól van, egye fene. Kutyuska vagy. De akkor már spániel.-vigyorgok rá édesen kuncogva és füleit simogatom meg óvatosan ujjaimmal. Olyan aranyos és olyan boldoggá tesz... Imádom ezeket a pillanatokat.
ChanYeol: -Yah, annyira nem is nagy a fülem.-szomorodom megint el és tenyereimet füleimre tapasztom, ezzel rejtve el őket.
YoonGi: -Naa, én szeretem a füleidet.-veszem el kezeit és mindkettőt megpuszilgatom.-Ezektől vagy aranyos és ezek adják meg a sármodat.-mosolygok rá szélesen és ajkaira hajolva egy rövid, de szerelmes csókot adok neki.
ChanYeol: Édesen kuncogok a puszikra, amik füleimet érik, majd a rövid csók után nevetve lököm meg kicsit YoonGi homlokát.
-Inkább aludj és maradj csöndbe.-nevetem megpuszilgatva arcát. Hirtelen fordítom ki ölemből, közben tartva, hogy ne sértse meg magát és így fektetem magam mellé, vigyorogva nézve le rá.
YoonGi: -Naaa...-nézek fel rá mint egy egyedül hagyott kisfiú és még hozzá ki is kerekítem szemeimet.-De nélküled nem tudoook...-nézek rá közel bújva most éppen oldalához.-Oppaaa...-vigyorodom el kicsit, ahogy rám jön a nevethetnék az emlékre és úgy amúgy erre a szóra és helyzetünkre.
ChanYeol: -Itt vagyok melletted, nem nélkülem alszol.-mosolygok rá, de lefagy arcomról, ahogy megnevezésemre beugranak az emlékek és megint lefagyok.-YoonGi, nem. Nem. Még egyszer így hívsz...-nézek rá fenyegetően, ugyanis számomra nem igazán vicces ez...
YoonGi: -Bocsánat. Befejeztem.-mosolygok rá sajnálóan és egyik kezére fektetve fejemet hunyom le szemeimet, de előtte egy puszit adok rá. Aish, nem kellett volna, de már mindegy. Ennyi gonoszság belefér...-Nem is hívnálak így soha. Utálom ezt a szót...-ásítok kezére és nagyot sóhajtva helyezkedem el hason kényelmesen és semmimnek sem fájdalmasan. Az állkapcsom meg nem érdekel.
ChanYeol: -Már megtetted.-motyogom, majd ahogy elhelyezkedik kezemet hátára teszem és azt simogatom. Lehajolok hozzá, hogy feje tetejére adjak pár puszit és elfeküdve mellette fordulok kicsit oldalra, hogy úgy nézhessem.
YoonGi: -Bocsánat... Tényleg sajnálom...-suttogom még és csak küldök neki egy puszit, hisz nem tudom hol van. Ahh... Kezdek álmos lenni már. Na jó, két perc és alszom is, mint a bunda. De hé, ChanYeol nem is találta el... Két perc elég, nem kell ide... Három... És ennyi. Letelt az a két minutum én pedig már szuszogok is.
ChanYeol: Kuncogva nézem már édesen szuszogó mivoltát, közben haját és hátát simogatva, alig érve hozzá.
-Látod, mondtam én, hogy pár perc és már alszol is.-suttogom, sóhajtva is egy kisebbet.-Holnap itthon maradsz velem és kipihened magad.-beszélek hozzá tovább, de tudom, hogy már nem hallja. Ha egyszer elalszik, akkor mélyen alszik... Pont a suttogásomra nem fog felébredni.
Szerelmesen mosolyogva kelek fel az ágyról és takargatom be, majd megyek ki a szobából, hogy gyorsan megfürödjek, majd ahogy azzal végzek, visszabújjak párom mellé és tovább nézzem ahogy alszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése