Tears of Life
Figyelmeztetés: Trágár beszéd.
Megjegyzés: -
ChanYeol: Másnap reggel az ébresztő hirtelen felszólaló hangja és a nyakamba nyilalló fájdalom kelt. Félig már amúgy is ülő helyzetben görnyedő testemet teljesen feltornázom és csukott szemekkel kitapogatom a könnyen kezembe akadó telefont. Elhallgattattatom az abból szóló idegesítő hangokat és a mellettem felkelni nem akaró és kelletlenül nyöszörgő Suga felé fordulok.
Halvány mosoly csúszik arcomra és édes, a melegtől éppen kipirosodott arcára hintek csókokat, hátha beadja derekát és kikel az ágyból. Percekig folytatom tevékenységemet, de mikor annak, amit szerettem volna csak az ellenkezőjét érem el nagyot sóhajtva hagyom abba és kivánszorgok az ágyból. YoonGi felére sétálva egyszerűen fogom meg a köré tekeredett takaró kettő, kilátszó csücskét és azokat megrántva az álomszuszékot a földre kerítem.
-Jó lenne, ha nem aludnál vissza és elkezdenél készülődni, YoonGi!-Értetlen és fáradt arcába vigyorgok, majd elvonulok a fürdőszobába, hogy elvégezhessem reggeli teendőimet.
Bár a szívem legmélyéről szólva is eltüntetném mostanra az akkor még élvezetes és ennél vörösebb szívásnyomot, nem teszem. Elég, ha csak ruhával lefedem, a testnevelés órát és az az után következőket meg majd valahogy átvészelem. Hh, csak nem lesz olyan sok megjegyzés rá... Aish.
YoonGi: Reggel egy fájdalmasan hangos hang ébreszt, így fejemet a vállamról leeső takaróba fúrom. Nem... Nem akarom. Nem... Neem. Édes kis puszikat érzek meg arcomon, mire egy mosoly szökik arcomra. Kellemes. És jól esik...
Egy idő után abba marad ez a kis jó érzés, majd a padló keményebb és kellemetlenebb felületével találkozik testem. Ránézek az elkövetőre, kinek arcán vigyor gyönyörködtett engem, de jól szórakozik rajtam, szóval bármennyire is jó és aranyos látványa, még elmotyogok neki egy sor káromkodást. Kimegy a szobából, én pedig felszedem magam a földről, hogy szekrényemhez lépve kivegyek belőle egy fekete farmert és egy fehér V nyakú pólót, majd magamra öltöm őket.
Tegnap levetett kabátomat megkeresve kezdem számolni a különböző helyekre begyűrt pénzt, majd egy kupacba rakva az összeget egy kis tekercsbe görgetem és egy random talált szalaggal összekötöm. Megkeresem sötétszürke kardigánomat, aminek belső zsebébe rejtem a pénzt, majd kilépve szobámból a fürdő felé veszem az irányt. Rámosolygok ChanYeolra, aki a tükörben nézegeti nyakát. Nincs bűntudatom, de... Aish. Lejjebb kellett volna. Pár percre elé állok, hogy hajamat homlokomra söpörjem és elrendezzem kicsit, majd felé fordulva lábujjhegyre emelkedve egy hosszú csókot nyomok ajkaira.
-Kérsz enni valamit?
ChanYeol: Míg a hatalmas tükör előtt állva szuggerálom nyakamat megcsinálom hajamat, hogy valamennyivel normálisabban nézzen ki. Viszonozom mosolyát a tükörben és mikor megcsókol újra összetúrom már általa elrendezett haját. Halkan kuncogva rázom meg fejemet nemlegesen, kérdésére válaszolva.
Amíg ő gondolom valami reggelit készít magának, elvégzem minden dolgomat a fürdőben. Már csak egy alsónadrágban csoszogok vissza a hálószobába, ahol ruháim vannak. Egy, a garbóval ellátott felsőimből felkapok magamra és farmerom magamra rángatása közben megyek a konyhába.
YoonGi: Hajammal már nem is foglalkozva rázom csak meg fejem, hátha úgy kicsit jobban áll. Igazából mindegy.
Csak egy vajas kenyeret kenek magamnak, ami evése közben a mosogató alatti szekrényben keresgélek egy bizonyos erős mosószer után. Mikor megtalálom, az ott található lavórok egyikébe dobom, majd ezt a párost kirakom az egyik észrevehető sarokba. Akkor majd kimosom a kabátom ha haza értünk... És persze nem felejtem el.
-Nézd.-fordulok felé a kenyér megrágott sarkát fogaim közé véve és felé nyújtom a tegnap összegyűjtött pénz tekercset.
ChanYeol: Kikerekedett szemekkel forgatom meg kezemben a vaskos tekercs pénzt, melyet a kezembe nyomott. Vigyorogva dobom fel és kapom el, miközben őt nézem.
-Ez mind, csak a szombat estéből? Basszus.-Fejemet rázva, még mindig hitetlenül bámulom a köteget. Hihetetlen, hogy ennyi pénzt összegyűjtött azon a buli úgy, hogy szinte egy átlagos bulin résztvevőknek a fele volt csak ott. Mondjuk... Lehet nem is maradt meg neki semmi az áruból. Hh, érdekes egy dolog ez...
YoonGi: -Ühüm. Nyolcszázezer-ötszáz won... Azt hiszem.-nevetek és újra elrejtem zsebemben a pénz köteget. Lassan betömöm a kenyeret az arcomba, majd legyűrve azt kinyitom a hűtőt és a narancslé után keresgélek.-Ha már enni nem, akkor kérsz valamit inni? Mondjuk tejet?-nézek rá kíváncsian. Ha nem is most reggelizik, azért ne üres gyomorral menjen -illetve menjünk- iskolába. Különben is fizika lesz matek helyett most így első órában.. Aish, faszom. Komolyan mondom ez az órarend átrendezés most nagyon jól jött év közepén. Csókoltatom a tanárt. Hogy ütné el egy úthenger...
ChanYeol: -Azt a kurva.-Az összeg hallatán számat is eltátom. Pár pillanat alatt mégis túlteszem magam rajta és, míg ő a hűtőben keresgél én leveszek a polcról egy poharat.-Nem, semmit. Megleszek a vízzel is.-Rámosolygok közben felmutatva a még üres üvegtárgyat. A pult mellől elveszem a szénsavmentes vizet és töltök magamnak. A pultnak dőlve iszogatom a folyadékot, közben a még mindig a hűtőszekrényben keresgélő Sugat nézve. Hm...
YoonGi: Bólogatok válaszára, majd tovább keresem a narancslevet. Mikor az a kezembe akad a kivágott... Mi van? De hát ennek van szája amin lehet önteni, akkor miért van... Oké. Balfasz családom van tudom, de ennyire? Vagy azt hitte valaki, hogy tej. Csodás, na mindegy... A doboz megvágott sarkát ajkaim közé veszem és megdöntve a kartont inni kezdem a narancslevet, mely most valamiért boldogsággal tölt el. Az élet apró örömei; amikor boldog vagy a narancslétől.
Mikor már eleget ittam vissza rakom és kivéve egy bontatlan kólát becsukom a hideg szekrényt. Az egyik fenti szekrényt kinyitva -ami mellesleg az engem néző ChanYeol mellett van- kutatni kezdek benne. Az alsó polcon keresem a kekszeket, de nem látom őket sehol, még hátul sem. Ágaskodva nézek fel a felső polcra, ahol a különféle kekszek kacsingatnak rám. Lábujjhegyre állva próbálok levenni a nekem kellő kis csomagosból párat, de hát nem érem el. Kurva életbe már, hogy ilyen alacsony vagyok... Fel-felugorva próbálom elkapni legalább a csomagolás csücskét, hogy leránthassam, de nem akad ujjaim közzé. Anyádat már, hülye keksz...
ChanYeol: Elfogyasztom még maradék vizemet, majd elmosva és megtörölve a poharat visszateszem azt a helyére. Addigra már Suga is rátalál az általa keresett italra. Visszaállok eddigi helyemre és összefont karokkal nézem őt tovább.
Jót mosolygok szerencsétlenkedésén pár pillanatig. De megsajnálom, amiért nem éri el a neki kellő ételt. Miután megnéztem, melyiket szeretné, leveszem neki egy kis nyújtózkodás árán és vigyorogva adom kezébe. Nem engedem el a zacskót és kézfejére is ráfogok, hogy magamhoz húzva egy rövid csókkal illethessem. Hh, lehetetlen megállni, hogy ne csináljak vele akármit is.
YoonGi: Kicsit durcisan nézem ahogy könnyű szerrel leveszi nekem a kiszemelt, reggelinek szánt ételt. Még mindig nem változik arckifejezésem mikor a kezembe adja, csak akkor, amikor egy rövid, de annál édesebb csókot kapok ajkaimra. Hmm... Még mindig olyan rohadt jó érzés.
-Köszi, hogy levetted.-Mellkasát simogatom ahogy még mindig hozzá simulva nézek szemeibe. Amíg lehet kiélvezem, hogy ilyen közel van...
ChanYeol: -Semmiség.-Rámosolygok és keze megsimítása után ellépek tőle. Kisétálva a konyhából szobájába megyek és felkapom táskáinkat. A faliórára pillantok még útközben, hogy megbizonyosodjak arról, még időben vagyunk. Csoda, hh, Suga nem fog elkésni az iskolából.
-Bereggeliztél már, Törpe?-Sétálok a konyhaajtóba, miután már felhúztam cipőmet is.
YoonGi: -Ühüm. Mehetünk.-Felé nézek és belebújok bakancsomba. Kabátjainkat is felvesszük, de ekkor eszembe jut, hogy mostantól nem igen érhetek hozzá ahogy szeretnék, plusz ajkai sem simulhatnak enyémeknek. Felé fordulva nyakára simítom tenyerem és a bakancs miatt csak kicsit lehúzva magamhoz ajkaira hajolok. Hosszú percekig ízlelgetem forrón ajkait, majd elválok és kikulcsolva az ajtót kimegyek rajta várva, hogy a kissé lefagyott ChanYeol is kövessen.
ChanYeol: Kabátom még éppen csak egyik kezemre sikerült felkerítenem, amikor hirtelen jött tettével lefagyaszt. Természetesen ugyanúgy élvezem én is csókunkat, csak egy kicsit fagyottabb módban. Miután kilépett az ajtón teljesen magamra veszem kabátomat és utána megyek. Az ajtó bezárása után lepasszolom neki táskáját, melyet talán most itthon is hagyott volna könnyűszerrel.
YoonGi: Táskámat kuncogva veszem ki kezéből. Kínoos... Biztosan itt hagytam volna a fenébe.
-Milyen órád lesz?-nézek rá mosolyogva, kezeimet pulóverem zsebébe csúsztatva. Takony idő van, kellemesen hideg, mégis a párától kicsit fülledt. Imádom.
ChanYeol: -Hát... Rajz azt hiszem. Vagy földrajz... Attól függ, milyen kedve lesz a tanárnőnek.-Vállaimat megrántom és kabátomat begombolom. Kezeimet összefűzöm mellkasom előtt és így sétálva tovább nézelődök.
YoonGi: -Mázlista... Fizikával kezdek. Komolyan olyan hülyének érzem magam azokon az órákon.-nevetek fel kicsit, majd ahogy beérünk az iskolába megcsap a kellemes meleg. A folyosók kihalva, biztos mindenkit beengedtek a terembe. A folyosón sétálunk egy ideig együtt, majd egy elágazásnál el kell válnunk.-Második órában találkozunk.-mosolygok rá őszintén. Most merek... Nincs itt senki és ő megérdemli, hogy tényleg, igazából mosolyogjak rá.
ChanYeol: -Megértem.-Halkan felkuncogok és mikor beérünk az iskolába kigombolom kabátomat. Aprót bólintok és viszonozom mosolyát, majd pár lépéssel bezárom a köztem és a terem közt lévő távolságot. Halkan, lehajtott fejjel sétálok az utolsó előtti padsorhoz, hogy elfoglaljam helyemet. Bár már mindenki bent van a teremben a tanár még sehol. Érdekes... Nem szokott beengedni minket becsöngő előtt, ha nem marad a teremben. Biztos, hh, jó napja van. A becsöngő hangjával egy időben pakolom elő szükséges dolgaimat és padom üres felére dobom kabátomat, táskámmal együtt. A tanárnő pár percet késik, ugyanis volt pár elintéznivalója ahogy elmondja, mikor bejön.
YoonGi: Egy darabig nézem ahogy elsétál, majd én is belépek a terembe, ahol órám lesz. Levágódom az ablak melletti padba, jobb oldalamon nem ül senki szerencsére. Nagyjából figyelek a tanárra, a leírandót pedig magasról leszarom, majd otthon megcsinálom.
Nem tart örökké valóságig most annyira, mint ahogy szokott tűnni, de a végére már szenvedek. A legjobb, hogy nem kell megmozdulnom, ugyanis a következő órám is itt lesz. Inkább csak karjaimat összefűzőm és fejemet rajtuk pihentetem. Au...
Most érzem csak az ülés fájdalmait, viszont nem hátam fáj most, mint általában, hanem alfelem sajog. Bassza meg... ChanYeol... Hiába akarok mérges fejet vágni, az elém kerülő tegnapi képek egy vigyorba tódítják vonásaimat. Jó volt... Oh, mi az, hogy... Ábrándozásba kezdek, különböző, Channal kapcsolatos dolgokat festve magam elé. Nem teljesen az édes fajtákból... De hát, szabad nem? Még az elején vagyunk ahhoz, hogy megvalósítsuk. Pedig... Ohhhoo... Olyan vagyok komolyan. Perverz állat. Nevetek magamba.
ChanYeol: Mint általában elég gyorsan elment a földrajz. Az óra elején még a földrajz tanár, aki nem mellesleg az osztályfőnököm is bemutatta nekünk a lányát. Azt hiszem egy évvel fiatalabb mindenkinél az osztályban, így már ő a legfiatalabb. Igen, mivel ő egy új osztálytárs. Ezt is olyan jól meg tudják csinálni, akik iskolát váltanak. Az év közepén kell, persze, miért is ne?
Mivel mellém ültette a tanárnő így nagyjából más órákon is így kell tennünk, mert -idézném a pedagógus szavait- mellettem fel tud zárkózni. Hh, ennyire azért én sem vagyok profi tanuló... Na mindegy, majd kibírom valahogy. Nem olyan idegesítő a lány, szóval megleszek vele...
Kicsöngőkor JiWooval -mint kiderült még óra elején, ez a neve- együtt megyek a következő órára. Ami ráadásul egy összevont óra az évfolyamon, tehát alapból Suga mellett van a helyem. Hh, majd megoldom ezt is.
-Már ülök valaki mellett, úgyhogy ha nem olyan nagy gond, akkor az előttünk lévő padba be tudsz ülni. Az azt hiszem üres.-Mondom a száját befogni nem tudó lánynak, amikor belépünk a terembe. Igenleges válasza után rámosolygok és YoonGihoz sétálok. Mivel megint hintázik széke háttámlájára támasztva kezemet visszalököm a biztonságosabb, négy széklábon állásába. Magamban vigyorogva ülök le fal melletti helyemre és veszem ölembe táskámat, hogy előpakolhassak.
YoonGi: Bambulva képzelgek még mindig, amikor valaki majdnem a szívbajt hozza rám. Megismerem a kuncogást, ami attól az embertől származik, akitől a fenekem fájt és fáj most talán kétszer annyira. Direkt ültem így, mert kényelmesebb volt.
-Baszódj meg.-szisszenek halkan a mellettem pakolóra nézve és tolltartóját átölelve dőlök hátra székemben, lassan és kimérten. Hogy baszná meg...
Hirtelen az előttünk mindig üresen álló padot egy lány foglalja el, aki gyorsan előpakolva, már fordul is felénk. Szélesen mosolyogva néz ránk és rögtön a suliról kezdi kérdezni Yeolt, közben tekintetét észrevétlenül futtatja végig az Én barátom felsőtestén, nyakán, melyet garbó fed és arcán. Nem szólók bele beszélgetésükbe, csak csendesen figyelem a lány tetteit. Balerina cipőbe bújtatott lábai keresztbe vannak rakva. Átdobott lábát takaró cipője orrával ChanYeol sípcsontján simít végig, ezzel elérve, hogy inkább eltereljem figyelmem, Chan tolltartójában kutatva valami után. Inkább, mint hogy végig nézzem, mit csinálnak, vagy figyeljek beszélgetésükre, mert a végén még megskalpolom a csajszit és már nem fogja olyan kacéran tekergetni ujjai körül azokat a kurva fekete tincseket.
ChanYeol: Suga beszólására csak felnevetek. Boldogan fordulok JiWoo felé és válaszolgatok kérdéseire. Teljesen alap dolgok az iskoláról és a tanárokról. Mondjuk nem értem minek kérdezget ilyenekről, amikor az anyja itt dolgozik. Na mindegy...
Egy kérdése után már kissé személyesebb dolgokat hoz fel, amikre nem szívesen válaszolok, ezért odaadom neki füzetemet, hogy másolja le a mostani anyagot. Padja felé fordulva írja a dolgokat, míg én a már hozzám sokkalta közelebb ülő Suga felé fordulok. Mosolyogva nézem ahogy szinte elmerül tolltartómban.
-Mit keresel, YoonGi-ah?
YoonGi: -Mit tudom én.-válaszolok kicsit irritáltan, de már sokkal normálisabban. Orromat egy kis fintorba húzva mérem végig a lányt, még nagyobb undorral véve észre az általam egyik legjobban utált ruhadarab körvonalait fekete cicanadrágján. Tuti új a csaj, de már nem bírom.-Nem most írat pár random embert számolásból?-fordulok felé, akaratlanul is egy édes kis mosollyal, bambis szemekkel. Nem tudom miért cukizok neki, talán... Huha baszki... Nem is figyeltem viselkedésemre... Hh, már mindegy.
ChanYeol: -Yah! Bocs, hogy megkérdeztem.-magam elé, halkan motyogok és elveszem tolltartómat, mely már ölében helyezkedik el. Fejemet rázom arckifejezéseire, amiket JiWoo nézése közben megejt. Csak nem...? Hh, Min YoonGi féltékeny lenne? Áh, nem. Biztosan neem... Ej-ej, ezért még lehet megkapom a magamét... Magamban nevetve rántom meg vállaimat, ezzel válaszolva kérdésére. Végigmérem arcát és fejemet újra megrázom egy széles vigyorral ajkaimon.
YoonGi: -Mit vigyorogsz?-nevetek fel kissé. Ilyen jó a féltékenységemet nézni? Ahh, mindegy. Úgyse tudom majd megállni.-Amúgy kérdés; mit rendeljünk vacsira?-támasztom könyököm az asztalra, fejemet tenyeremben tartva meg és teljesen felé fordulok. Nem nagyon érdekel, hogy becsöngetnek, hisz' a tanárnőnek még kell öt-tíz perc amíg felkászálódik és a termet is megtalálja.
ChanYeol: -Semmit. Semmit.-Fejemet hátrahajtom és úgy nevetek. Aranyos, mikor amúgy is annak akar tűnni, de olyan vicces egy látvány is. Nevetésem lecsillapodik és fejemet újra egyenesbe hozom, majd megigazítom ez a tettem miatt össze-vissza álló hajamat.-Nekem aztán mindegy.-Vonom meg vállaimat.-Össze is dobhatok valamit, akáár.-Mosolyogva rá nézek, miközben utolsó szavam magánhangzóit elnyújtom. Kezeimet combjaimra teszem és kissé megvakarom őket. Mikor végre megtalálja a tanár a termet, ahol órát kellene tartania combjaimra csapok és székemet közelebb húzom az asztalhoz, hogy rákönyökölhessek.
YoonGi: Fejemet mosolyogva rázom meg azon, hogy milyen jól szórakozik rajtam. Ahogy felveti az ötletet, hogy ő főz szemeim felcsillannak és egy hatalmas mosollyal kezdek bólogatni.
Furcsálló tekintettel figyelem mit tesz izmos -több, mint izmos- combjaival, majd elkuncogom magam ahogy beül.
-Már csak egy egyenruha kéne a mini szoknyás változatból és tiszta anime.-nevetek fel, de csak halkan tanárom jelenléte miatt. Édes ilyenkor...
ChanYeol: Mosolyom csak elszélesedik aranyos reakcióján. Hh, mintha nem nézné ki belőlem, hogy főzni is tudok. Oké, igaz nem vagyok egy Gordon Ramsay, de hát az alap dolgok mennek. Meg hát nem is ordibálok senkivel a konyhában, de ez is mellékes.
-Nem mondom, hogy jól állna az a fajta...-kis hatásszünetet tartok, míg meggondolom mit mondjak. Közelebb csúszok még hozzá előtte és a lehető legfeltűnésmentesebben hajolok füléhez, hogy csak ő hallhasson.-...mert amúgy kurva jól néznék ki benne. De akkor szerintem el is hagynál, a tökéletesen meleg lelkeddel.-Hozzá közelebb eső kezemmel kissé combjára csapok, amit ezután meg is szorítok. Visszahelyezkedem előző, a padon könyökölő helyzetembe, egyik kézfejemmel számat takarva, hogy a tanár ne vegye észre vigyoromat.
YoonGi: Szavaira nyelek egyet, ahogy jelentésüket is felfogom, szemeim egy másodpercre kikerekednek, majd halkan felnevetek. Tökéletesen meleg lelkem? Hagyjuk már, azért én is hetero ként kezdtem.
-Akkor ezek szerint, ha én lennék abban a cuccban te is elhagynál. Hmm.-gondolkozom hangosan, mégis a lehető leghalkabban motyogva a szavakat. Tanárnőnk pár percre megszakítja az órát, egyenesen felénk nézve.
-Mi ilyen nevetséges, uraim? Nem osztanák meg velünk, hogy mi is nevethessünk?-kérdezi a nő számon kérően vágva kezeit csípőjére, mégis egy negédes mosollyal az arcán.
-Oh, semmit, Tanárnő, de ha ennyire érdekli az ez évi Playboy magazin címlapján megfogja találni.-nevetek fel, mire csak furcsa tekinteteket kapok diáktársaimtól és egy szemforgatást tanáromtól.
ChanYeol: -Csak nem gondolod, hogy elhagynálak?-Furcsállóan nézek felé, kikerekedett szemekkel.-Még talán jobb is lenne, mint... Nem, nem. Annál nincs jobb.-Magamban nevetve suttogom szavaimat, inkább nem mondva ki mire gondolok. Azért mégis, a bőrnadrágjánál nincs jobb... Vagy mégis? De mégis, azért Suga miniszoknyában... Hát, hogy is mondjam, hh, vicces és eszméletlen látvány is lenne... Hm... Aish, ChanYeol! Olyan egy perverz vagy...
A tanárnő minket szólító szavaira felkapom fejemet, tenyereimmel arcom két felét takarva. Aish, hogy ez a fránya pirulás sem múlik el soha... Kell neked ilyen dolgokra gondolni, Chan! Suga válaszára csak megrázom fejemet egy kisebb vigyorral és kezembe véve egy tollat, inkább elkezdem leírni, amit a tanárnő a beszélgetésünk alatt felírt a táblára.
YoonGi: Kicsit még nevetve nyitom ki füzetem, hogy megnézzem leírtam-e már azt, ami fel lett kaparva a táblára. Kicsit kiegészítem, majd hátra dőlök székemben és ChanYeolra nézek. Mi ez a pirulás? Kis cuki... Már ha mondhatom ezt, mert nem igazán tudom mire gondolt, hogy nincs jobb annál... Amúgy meg. Nem hiszem, hogy elhagyna. Boldognak tűnik... És remélem tényleg az is. Elemelve róla tekintetem mosolygok magam elé, megmerem kockáztatni, hogy úgy nézek ki mint valami szerelmes nyomi, de... Park ChanYeol, hogy basznád meg, már megint bucskázik a gyomrom.
-Min ábrándozik kedves, YoonGi-shi?-hallom meg a tanárnő hangját.
-Nem akarja maga azt tudni.-kacsintok a nőre, aki most ténylegesen mosolyt ereszt felém, fejét rázogatva. Hiába akarja tagadni, akkor is bírja a képemet.
ChanYeol: Vállamat a falnak döntöm és úgy másolom tovább, amit a tanárnő is a táblára ír, míg másik kezemmel fejemet támasztom. Így megy tovább az óra, mint általában, YoonGival néha összenevetünk egy-egy dolgon, de ezen kívül ő csak ül. Most kivételesen nem kérem el tőle a vázlatát, de ahogy látom neki se jut eszébe, hogy odaadja. Mindegy, legalább több megmarad bennem így, hogy arra figyelek, amit tanítónk magyaráz.
Amikor a tanár éppen nem figyel, mert valamit keres, az általam már elfelejtett JiWoo félig-meddig hátrafordul hozzám.
-Ugye ebédszünetben ülhetek veled, Channie?-kérdezi halkan, egy aranyos mosollyal arcán, miközben fejemet támasztó kezemet megsimítja. Válaszként csak egy aprót bólintok, mire visszafordul előre. Tényleg inkább üljön hozzám... Mármint hozzánk, Sugaval, mint, hogy olyanok közé kerüljön, mint, hh, NamJoon.
Róla megfeledkeztem a napok során. Vicces, hogy YoonGi már tényleg csak velem -meg persze más haverjaival- van, de a bandával már nem. Egy 'Hello! Hello. Mizu? Semmi.'-nél többet nem is beszél velük. Amiért viszont rosszul érzem magam... Tudom, hogy jó volt neki velük is, meg jó barátok voltak -vagy még mindig- és kissé bánt, hogy miattam nem lóg velük. Mondjuk, nem úgy néz ki, mint, akinek hiányzik a kis köcsög, rózsaszín hajú és a banda többi tagjának társasága. De, hát ki tudja... Pont, hogy ő, de mindegy.
YoonGi: Szokásosan ücsörgök tovább helyemen, amikor az előttünk ülő lány hátra fordul. ChanYeolhoz intézi szavait, de ennek ellenére még hallom, hogy csatlakozik hozzánk ebédnél, plusz... Hhh... Simogatja és becézi Chant. A pasimat, páromat, kinek melyik esik jobban. Számat egy vonallá préselem, fogaimat pedig összeszorítom, mielőtt még kikívánkozik anya tigrishez hasonló morgásom. Most már elmehet a búsba... Mindegy, majd csak kibírom valahogy az ebédet. Úgy is le kell adnom a pénzt és a tárgyat. Na basszus... Meg kéne kérdezni valamelyik barmot hol a vezér. Mert hogy én Namnak nem adom az fix. Elszívja az összeset. Ahh, szarok bele, majd oda megyek az asztalhoz és megkérdezem őket aztán csókolom. Karjaimat összefonom mellkasom előtt és egyik kezemmel nyakamat kezdem simogatni. Mosolyogva bambulok el pár percre és visszagondolok a tegnap estére. Hm...
ChanYeol: Mivel a tanárnőnek állítólag valami nagyon sürgős elintéznivalója van, így az óra utolsó tíz percéről elenged. Ritka az ilyen, így megbecsüli mindenki és, mint a rossz marhacsorda úgy mennek ki. Míg én összepakolásom után JiWoora várok -meg persze Sugara- addig fázásomat próbálom kontrollálni és pólóm hosszú ujjainak végét markolászom. Ezzel elérem, hogy a garbónak nevezett része felsőmnek lejjebb csússzon, feltárva a szívásnyomot, mit persze megérzek az anyag súrolásának köszönve. Halkan felszisszenek és megigazítom a rosszul álló textilt. Szerencsémre már az új lány is kész pakolásával így -az én részemről biztosan, de- boldogan indulunk az ebédlőbe.
Már rutinosan vetem át kezem YoonGi vállán, minden feltűnés nélkül; nem húzom magamhoz közelebb, vagy simogatom teste elért részeit. Hh, szerintem már iskolatársaink ezt megszokhatták, amennyit én a Törpével vagyok. Leérünk az étkezőterembe, ahol én Jivel az oldalamon a büféhez megyek, míg Suga valamerre... Máshova.
YoonGi: Megörvendek az óra rövidítésnek, de cuccaimat ráérősen pakolom az ajtóban tolongók miatt. Mikor kiérünk a hozzánk csapódott JiWooval együtt -hurrá...- egy kis mosollyal fogadom, hogy Chan átöleli vállam. Mindig ezt csinálja, most pedig fel is tűnik. Bár természetesnek hat. Mert tetszik... Kicsit oldalra nézek, de nem keresek semmit, csupán okozom a "véletlen" helyzetet, hogy ajkaim súrolják kezét. Mikor beérünk az ebédlőbe kezem pár pillanatra ChanYeol derekára rakom, de utána ott hagyom a csajszival, hogy egykori asztalomhoz menjek. NamJoon érdekes módon sehol, így a többieket kérdezem meg merre vigyem a vezérnek a pénzt. Az alagsorba kéne mennem, de jelenleg nincs az az isten, hogy lemenjek oda. Majd valamelyik órán elkéretőzöm WC-re. Elsétálok a Channal megosztott és már egy taggal bővült asztalhoz, majd helyemre ülök. Nem tudom mit csinálhatott eddig a fruska, de nem tetszik az arca. Mindegy... Jobb is, hogy nem láttam, ha volt mit. Nem lenne sokáig új diák itt...
ChanYeol: A büfében miután JiWoo kikérte szendvicsét, és meg is kapta én jövök. A fiatal nő kezembe nyomja a már számomra előkészített, mindennapi dolgaimat, amihez természetesen egy csokis süteményt is hozzávág. A lány felém fordul egy nagy vigyorral, miközben asztalunkhoz sétálunk. Leülve ő lábait ölembe dobja és egy hatalmas puszi kíséretében arcomra, elveszi tőlem a süteményt. Kikerekedett szemekkel nézek rá.
-Az nem tied, JiWoo.-jelentem ki egyszerűen. Kilököm cicanadrággal fedett, vékony lábait ölemből és visszaveszem tőle a Suganak szánt ételt, mielőtt beleharaphatna abba. A lány elvörösödve nézi combjait, szendvicsét óvatosan kezeibe véve. A közben ideérő YoonGi elé tolom sütijét egy őszinte, boldog, de halvány mosollyal arcomon.
YoonGi: Egy kis mosollyal fogadom el a sütit, amit lassan enni kezdek. Nagyon beállt a csend. Persze nem Chan miatt érzem kínosnak, sokkal inkább a velünk ülő leányzó zavar. Hhh... Kénytelen leszek én megszólalni.
-Na és JiWoo, hogy-hogy ide fújt a szél?-nézek rá, csokis édességemet tovább majszolva. Nem, nem érdekel, de hátha elviselem majd kicsit jobban. Pff... Elhittem. Érzem ahogy egy láb súrlódik enyémnek és szinte tudom, hogy merre akar matatni a mellettem ülőn. Oh, hogy a jó, édes, kurva anyád... Óvatosan visszahelyezem lábát eredeti helyére kezemmel és tovább figyelem már kipirult arcát, a válaszra várva. Kis cafka...
ChanYeol: Nyugodtan kezdem el enni most valamiért nagyobb adagnak tűnő ételemet. Nem zavar a csend, igazából egész jó, hogy nem beszél folyamatosan Ji. Tényleg egy normális lány, meg minden, de a száját, ha kérdezed valamiről, képtelen befogni. Suga kérdésére felnézek pár pillanatra lányra. Bár tudom, hogy az anyja itt dolgozik és ezért protekciósan bekerülhetett, azt nem tudom miért jött ide. Pár percig nem válaszol a barátom által feltett kérdésre, nem tudom miért, de közben újra elpirul. Ki tudja, hogy miért.
-Az előző suliban nem éreztem jól és biztonságban magamat, ezért idejöttem. Könnyen bekerültem, mert Ms.Kim, a földrajztanár, a nevelőanyám. Ő pedig ezt helyet csak dicsérte. De igaza volt, hogy jó. Kedves emberek vannak itt.-Utolsó mondatánál rám néz csillogó szemekkel, mit csak szemem sarkából, perifériás látásomnak köszönhetően érzékelek. Hh, tudom, hogy kedves vagyok. De mégis, ha én nem vagyok szerencsétlen lánnyal, akkor valami rossz társaságba keveredne. Amilyen külseje és kevés esze van... Ez gonosz, de igaz volt, ChanYeol!
YoonGi: A lány minden rezdülését figyelve eszem tovább sütimet, szavaira szemébe nézve.
-Hát... Érdekes választás, de ha már ő ajánlotta és könnyen bekerültél, akkor rendben van.-eresztek meg egy kis mosolyt, mely inkább csak szám sarkainak egy másodpercig tartó felrándulása.-Igen... Kedvesek is vannak. Páran.-gondolkozom el, kivételesen figyelmen kívül hagyva a kivert kiskutya szemeit miket Chan felé mereszt és hirtelen kap rám ijedten.-Nyugi, csak vicceltem!-nevetek fel megpaskolva kezét.-De azért ne menj a szertárak felé.-bólogatok "kedvesen". Arca elsápad pár percre, majd újra pírba szökik. Telefonom megrezzen, egy Kim NamJoon feladójú üzenet miatt. Nem ír sokat, csak hogyha megyek majd leadni a pénzt vigyek neki valamit, mert kifogyott. Hh, függőség mire nem képes. Eddig vérig volt sértve, most meg hirtelen szent a béke. Na kíváncsi leszek...
ChanYeol: YoonGi mondatai után már Ji nem szólal meg többször, újra csend telepszik ránk. Mikor barátom telefonja rezegni kezd pár pillanatra, fejemet kissé arra fordítom, de nem szánva neki sok időt folytatom evésemet. JiWoo felkel az asztaltól és elköszönve tőlünk saját útjára ered. Mivel megint csoportokra vagyunk bontva és összevonva van az évfolyam kivételesen nem egy órán fogok vele ülni. Mosolyogva intek neki, majd YoonGi felé fordulok.
-Miért mentél a banda asztalához?-Szemöldökeimet felhúzva nézek rá, villámmal az említett rész felé bökve. Lábaimat keresztbe teszem az asztal alatt és a salátát tároló műanyag dobozt kezeimbe fogom, majd teljesen felé fordulok.
YoonGi: Szélesen mosolyogva intek a lánynak, persze azért mert végre elmegy. Ahh... Végre. Kissé riadtan nézek az engem számon kérő Chan felé, aki szinte letámad kérdésével. Összehúzom magam kissé, de amikor már jobban felfogom kérdését pislogok párat és elernyesztem testem.
-Csak megkérdeztem hova vigyem a pénzt. Nyugi...-mosolygok rá. Most nem tudom eldönteni, hogy aggódik, féltékeny, vagy esetleg félt. Nem szándékozom csatlakozni a banda asztalhoz, ha még mindig a tagja is vagyok. Nem kötelességem és amúgy még kicsit pikkelek rájuk a beszólásért. Meg ChanYeol társasága jobb, mint az övék.
ChanYeol: -Ah...-Mint, akinek most esik le, hogy amúgy teljesen egyértelmű válasza eszembe juthatott volna, úgy tátom számat és bólintok. Mivel salátám már elfogyott az asztalra teszem annak dobozát. YoonGi kezét, mellyel sütijét tartja megfogom és számhoz emelve beleharapok az édességbe. Szemeimet közben folyamatosan az emberek közt járatom, hogy biztos lehessek benne; senki nem látja. Nem mintha az asztal maga még mindig látható lenne. Amióta először beszéltünk itt, mindig ide jövünk, mert addig is nem nagyon lát senki. Úgyse néz ez az asztal felé senki... Hh, köszi drága rémhírek!
YoonGi: ChanYeol láthatóan megnyugszik, de annyira, hogy még sütimből is lop egy harapást.
-Naaa... Leharaptad a felét!-nézek megcsonkított süteményemre és enyhén megcsapva az elkövető gazember vállát eszem tovább a csokis cukrászda terméket.-Amúgy. Mi a faszom ez a lány?-nézek rá és nem tudok megint nem irritált lenni. Olyan kis... Pfuu... Itt tapperolja ChanYeolt, mint valami nem tudom, mit és úgy néz rá, mint valami kiállítási tárgyra.
ChanYeol: -Nem is!-Kezemet szám elé tartom, hogy eltakarjam előle a megrágott süteménydarab csodálatos látványát. Lenyelem a falatot és én is megcsapom alig érezhetően őt.-Nem mi, Min YoonGi, hanem ki!-Orromat felhúzom és megrázom a fejemet.-Amúgy meg nem értem, mi a gondod vele. Egy nagyon aranyos és kedves lány! Nem tehetek arról, hogy féltékeny vagy, na!-Szemeimet megforgatom és ölbe tett kezekkel dőlök hátra a székben kinyújtva nyelvem rá.-Meg az pont nem.-Rántok vállat, még hozzátéve rövid szavaimat.
YoonGi: Fújtatva egyet elfordulok tőle és úgy majszolom tovább durcásan sütimet. Gyerekes, de leszarom. A végén még itt rámászik ChanYeolra. Hát persze, hogy féltékeny vagyok basszus kulcs! Egy ilyen jó pasi mellett... Meg hát, ha én már csak vele táncolhatok, akkor őt már had csak én simogassam könyörgöm. Jó, oké, nem kellett volna tárgyilagosan megneveznem, mert tényleg a normálisabb fajta, de azért nagyon kis nyomulós. Továbbra is elfordulva maradok, már a süti papírját hajtogatva.
ChanYeol: Hangosan sóhajtok fel mikor elfordul tőlem. Olyan, mint egy durcás óvodás, aki nem kaphatja meg a cukorkát, amit szeretne. Hh, édes... Nem zavar, hogy féltékeny. Ez csak annyit jelent, hogy mélyen legbelül fontos vagyok neki annyira, hogy "féltsen" és "elzárjon" másoktól. Hogy ne hagyja, hogy más is úgy beszéljen vagy érjen hozzám ahogy azt éppen ő teheti. És ez jó érzés... Persze, nem azt mondom, hogy van ok rá, hogy ilyen legyen, mert nincs. Ha egyszer ő a párom, ő is marad.
Felkelek székemről, miközben óvatosan derekára simítok és feltűnésmentesen tapasztom ajkaimat tarkójára. Dobozomat kezembe fogom, miután táskámat hátamra csaptam és elveszem még mindig durcizó, de már kicsit nyugodtabbnak tűnő alakjától a sütemény papírját. Közben megsimítom kezét is, majd kidobom a mellettünk lévő kukába a szemetet.
YoonGi: Nem figyelek mozgolódására, nem hagyom magam kizökkenteni. Persze azért simítására és a nyakam hátulját érő kis csókra már elmosolyodom kicsit, de nem reagálok különösebben. Feltűnő lenne... Kezem érintésére már befejezem a durcit és felállva csapódok hozzá, hogy kimenjünk az ebédlőből következő óránk helyszíneként kijelölt termekhez. Az ajtóban még összeakad tekintetem NamJoonéval, aki biccent felénk egyet, majd szemembe néz, én pedig bólintok néma kérdésére. Vicces, hogy pontosan tudja hova van rejtve, de még azért is nekem kell elvinnem neki. Ki vagyok én, az anyja?
***
ChanYeol: A hétfők nyugisak és megmentők. Nincs sok órája az évfolyamnak és azok is egyszerűek. Ennek köszönve már hazafelé ballagunk YoonGival. Az egyik utcába való befordulásnál megfogom kezét, nyugodtabban, mivel erre nem jár sok ember, főleg nem olyanok, akik ismerhetnek. Miközben sétálunk eszembe jut egy, a számomra lakástalálás céljából kedvező dolog. A nagymamám még a végrendeletében rám hagyott egy apró, városi lakást, ami most tökéletesen jöhet, ha már odahaza nem szívesen látnak. Tényleg jó, hogy nekem ajánlotta nagyanyám, mert bár az iskolától és YoonGitól is rohadt messze van, de legalább nem a nyakán lógok. Rohadt kellemetlen, hogy szegény fiú nyakán vagyok, attól függetlenül, hogy így többet vagyunk legalább együtt. Na mindegy, majd hazaérve megérdeklődöm a lakást karbantartó cégtől, hogy lehetséges-e a dolog. Hh, reménykedem.
YoonGi: Mikor megérzem meleg tenyerét sajátom köré fonódni elmosolyodom és boldogan szorongatva, büszkén lóbálgatom kicsit. Látom, hogy nagyon el van merülve a gondolataiban... Ah, nem zavarom meg, most jó ez így csendben is. Úgy is le vagyunk amortizálva. Most már csak az a gáz, hogy se NamJoonnal, se a vezérünkkel nem találkoztam, mikor át kellett volna adnom a cuccokat, szóval baszhatom. De biztos valami gebasz van, aztán azért nem voltak ott. Mindegy, majd hívnak, ha van valami...
ChanYeol: Gondolkodásomat csak akkor szakítom meg, mikor már a ház elé érünk. A kapunál elengedem kezét, hogy előre mehessen, ha már úgyis nála van a kulcs... Meg ő van igazából otthon. Utána lépek be az ajtón, melyet visszacsukok magam mögött és táskámat a földre dobom. Leveszem magamról cipőmet és vele együtt megyek be a konyhába, ahol farmerem zsebéből előveszem telefonomat.
YoonGi: A konyhában előveszek magunknak két poharat, amit megtöltök vízzel és az egyiket a telefonját nyomkodó ChanYeol kezébe adom. Leül az asztalhoz és úgy iszik bele poharába. Én mellé lépek és vállára rakva kezem nézem telefonját.
-Mit csinálsz, Channie?-kezdem el tarkójánál lévő haját túrni és megpróbálom kideríteni, mit nézhet telóján.
ChanYeol: Mivel figyelmemet telefonomnak szentelem leginkább csak halkan mormogva megköszönöm neki az ital. Az asztalhoz leülve kortyolok párat a folyadékból, majd a fatákolmányra könyökölve nyomkodom tovább a készüléket.
-Egy telefonszámot keresek.-Éppen, hogy kimondom, de máris a szemem elé kerül. Egy boldog mosollyal arcomon kezdem telefonomba pötyögni.-Ők tartják rendben a lakást, amit a nagyanyám hagyott rám még, mikor meghalt.-Kezdem magyarázni, hogy miért is szükséges most nekem a vállalat telefonszáma.-Ez pedig egy remek lehetőség, hogy kihasználjam és éljek a lehetőségemmel... Ha lehetséges.-Halkan felsóhajtok a végén és miután beírtam a számsort leteszem mobilomat az asztalra.
YoonGi: -Aha... Értem. És merre van, mekkora?-nézek rá érdeklődve, lassan ölébe telepedve úgy, hogy azért valamennyire szembe legyek vele. Persze, megértem, hogy nem akar itt maradni és inkább a ráhagyott lakásba megy. Mondjuk kicsit aggódom, hogy hogy fog menni neki majd így, egyedül, de ha kell majd segítek neki. Meg szerintem sokszor fogok átmenni... Olyan hetente hétszer. Na jó, nem, de biztos sokszor.
ChanYeol: -Azt hiszem, másfél szobás.-Karolom át mosolyogva derekát jobb kezemmel.-Hát...-Szabad kezemmel tarkómat kezdem vakarni, halkan felszisszenve.-Elég messze.-Felemelem fejemet és ránézek.-A belvárosban.-Kezembe fogom poharamat és megiszom, ami benne van.
YoonGi: Bólogatok a szoba méretére, mi bár kicsi, egy személynek tökéletes. Érdeklődve várom válaszát, mely kiejtése után egy percre kissé kikerekednek szemeim és megfagyok kicsit. Olyan messze...? Aish... Miután magamhoz térek átkarolom vállát és haját hátra simítom mosolyogva. Halántékára nyomok egy kis puszit, majd kicsit csóválni kezdem fejem mielőtt megszólalok.
-Nem baj. Majd megoldom. Persze, ha szívesen fogadsz.-kacagok vigyorogva.-Meg gondolom, ha a nagymamád háza volt, akkor vagy mályva színű minden, vagy tiszta fehér, de valami extrém mintával vagy hasonlókkal.-mosolyok.-Szóval festésre csak kell valaki.-rántok vállat mosolyogva.
ChanYeol: Az apró puszira csak elmosolyodom és szorosabbra fogom kezemmel, mely derekánál tartja.
-Azt hinnéd. De nem.-nevetek fel halkan.-Mivel azok a bútorok teljesen tönkre mentek, így a cég, amelyre rá van bízva újabbakkal rendezte be. Úgyhogy, most az első fele igaz csak. Majdnem minden fehér.-nevetek tovább fejemet vállára döntve. Egyértelműen nem csak a vállalat tartja rendben, voltám már ott én is, néha átrendezni dolgokat, illetve újabbakat téve oda. Ha már úgyis nekem van fenntartva.
YoonGi: Kissé felnevetek mondataira, majd haját összeborzolva döntöm fejem fejének. Ölelgetni kezdem az ülőhelyemet megtestesítő fiút, lábaimat enyhén lóbálva.
-Akkor... Felhívod őket?-nézek rá kedvesen és megsimítom állát.-A cuccaidért pedig elmegyek én, ha gondolod, amíg intézed a dolgokat.-mosolygok szelíden, arca szegletein futtatva végig szemeimet.
ChanYeol: Szemeimet lehunyom a kellemes érzésekre, melyek tőle és tetteitől származnak. Mindkét kezemmel átölelem, halványan elmosolyodok.
-Igen.-Aprót bólintok.-T-t-te?-Szemeimet kinyitom, melyek elkerekednek szavai hallatán. Elmenne ő a cuccaimért, abba a házba, ahol minkét szülőm szívből utálja? Fejemet elemelem válláról és ránézve rázom fejemet folyamatosan.-Ne-Nem kell. Nem érdekes. E-el-eltudok én is menni é-értük...-dadogásom nem hagy alább, még pár pillanatig tátogok is mondataim után. Miért hagynám, hogy inkább ő menjen oda...? Meg amúgy is, közölnöm kellene velük, hogy mit is teszek. Bár, nem hinném, hogy oly' annyira érdekeli őket... Aish.
YoonGi: Értetlen viselkedésére elmosolyodom és végig simítok arcán. Édes ahogy dadog...
-Persze, hogy eltudsz menni. De... Akarsz még egy fejmosást? Akarod, hogy elmondják mennyire "nem normális" dolog ez, és előjöjjenek a második eséllyel, ami több, mint valószínű, hogy feltételekhez kötött és választást igényel? Szeretnéd ezt a szorult helyzetet?-nézek komolyan szemeibe.-Inkább elmegyek én és szépen átadják a dolgokat és ott se vagyok, mint, hogy neked okozzanak fejfájást a hülyeségeikkel. Megbeszéled velük telefonon, mi van, lerendezed a lakcímet és hasonlót. Utána pedig minden alakul ahogy a sors akarja.-mosolyodom el halványan és egy biztató csókot nyomok orrnyergére.
ChanYeol: Szavait hallgatva már amúgy is kócos hajamat még jobban összetúrom. Igaza van... Mert nem akarom, ez egyértelmű, elég volt az első is. Ami még elég gyenge volt tőlük...
-Aish... Mindegy. Csinálsz, amit akarsz. Én telefonálok.-Fura, hogy milyen könnyen fel tudja húzni az idegeimet ez a téma, a vasárnap történtek óta... Óvatosan felkelek, hogy ne essen ki ölemből és telefonomat kezembe fogva indulok a bejárati ajtó felé.
Nem véve magamra semmit, zoknival a lábamon megyek ki a kertbe, aminek hátsó részében meglepetésként ér, hogy egy hintát találok. Hh, most jó is lesz. Leülök a már elég réginek ható, fahintára és szélességének köszönhetően törökülésbe húzom lábaimat. Remélem nem esek le...
-Szia, ChanYeol! Miben segíthetek?-A kedves és ismerős férfi hangot meghallva egy apró, kissé erőltetett mosoly telepszik ajkaimra.
-Szia! Nos, a lakásról lenne szó... Mint általában.-kuncogok fel, mire a férfi is ezt teszi.-Most egy kicsit azonban más ügyben. Beköltöznék.
-Hogy mi? Miért?-hangja hitetlenül cseng. Megértem, hiszen mindig azt mondtam neki, hogy még évek múlva se fogom használni. Azt hittem, hogy nem lesz rá szükségem... Hh, hát, ChanYeol nem lett igazad.
-Kitettek otthonról.-mint, akit egyáltalán nem érdekel, úgy válaszolok neki, pedig belül megint tombolok. Miért hat rám így, hogy elküldtek?
-Mikor gondoltál beköltözni?-Gyors a témaváltás. Nagyon gyors és egyszerű.
-Hát... Még a héten. Hh, igen. Talán már holnap. Persze, ha megoldható.
-Persze, persze. Holnap jó lesz, úgyis ma lesz takarítva.
-Csodás, köszönöm szépen!-Megszakítom a vonalat, meg sem várva a férfi válaszát. A férfi a nagybátyám, ezért is volt mindig az ő cége kezeire bízva a lakás. Megbízható és ismeri is a család, így tudjuk, hogy minden el van és lesz intézve, amit kérünk. Telefonomat zsebembe csúsztatom és vállamat a hinta ülőrészét tartó, vastag kötélszerűségnek döntöm, fejemmel együtt.
YoonGi: Kicsit ideges lesz, de nem ad pontos választ arra a fel nem tett kérdésre, miszerint jó lesz-e így... Nem baj. Így is elég megterhelő ez, nem kellek még én meg a hülyeségeim. Hagyom, hogy menjen amerre akar és én addig valamit megpróbálok kezdeni magammal. Tea főzésnél maradok, ha már a "szakácsom" telefonál és nincs nagyon abban az állapotban, hogy főzzön én pedig nem akarok étel mérgezésben elhaláloztatni senkit. Egy kancsónyi teát csinálok, amit végül telerakok jégkockával, hogy hideg legyen és még a hűtőbe is berakom.
Hmm... Sok az alma. Kiveszek a kosárkából hármat a körülbelül tizenkettőből és elkezdem felvagdosni. Közben ujjam egy kis bőr darabja is oda lett, de hát kibírom. Ujjamat szopogatva rakom a felvágott almákat egy tányérba. Aish... De legalább nem fáj annyira.
ChanYeol: Még percekig üldögélek csendben, nézegetve azt a sok-sok fát és növényt, melyekkel be van ültetve a kert háromnegyede, nagyjából. Egy hirtelen jött gondolat miatt gyors mozdulatokkal veszem elő ismételten mobilomat, egy újabb hívás miatt. Fülemhez emelem a készüléket, miután a megfelelő telefonszámra nyomtam és szabad kezemmel combomat szorítom meg. Pár csengés után egy hosszabb jelzi; fogadta hívásomat.
-Sz-szia, anya. Sajnálom, hogy zavarlak, biztos sok dol-
-Csak mondjad, mit akarsz!-Erőteljesen cseng hangja, mely most mélyebbnek is hat, mint amilyen igazából. Biztos megint keveset aludt... Olyankor ilyen.
-Elköltözök a lakásba. Már lebeszéltem és holnap a papírok kitöltése után hivatalos is.
-Ahogy gondolod, fi... ChanYeol.-Ennyivel le is rendezi beszélgetésnek nem nevezhető információcserénket és megszakítja a vonalat. Kezemmel továbbra is fülemnél tartom telefonomat, szám elnyílik és egy hangos sóhajt hallatok.
Ennyire nem érdekli, hogy mit csinálok? Ennyire tesz az életemre, mert YoonGival vagyok? Félek eddig ennyire sem érdekelte se őt, se apámat az életem. Talán csak annyira, hogy az általuk elfogadott, jó irányba tereljenek és az alapján neveljenek fel.
A mobilkészülék kicsúszik ellazult ujjaim közül, hangosan érkezik a szépen ápolt, mégis helyenként hiányos gyepre. Leszenvedem elernyedt testemet a hintáról és felkapva a fűből az odaesettet beindulok a házba.
YoonGi: Tovább "eszegetem" ujjam, de már kezd elállni a vérzés. Hallom ahogy léptek sorakoznak mögöttem, melyekből már kikövetkeztetem, hogy a telefonálás egy része nem érintette olyan jól páromat. Lassan fordulok felé, majd meglátva kicsit bánatos arcát egy kis mosoly kíséretében kitárom karjaimat.
ChanYeol: A házba belépve és a konyha felé indulva YoonGi számomra kitárt karjai fogadnak. Fejemet kissé lehajtom és úgy sétálok ölelésébe, kezeimet szorosan teste köré fonom. Homlokomat vállára hajtom és így figyelem a köztünk lévő szűk részen keresztül a földet. Könnyen túl fogom magam tenni ezen az egészen, főleg Suga mellett. De akkor is most jól esik ölelése. Meg amúgy is, egész nap nem ölelgethettem...
YoonGi: Szorosan ölelem vissza, vállainál átkarolva. Megsimogatom hátát és haját, amibe egy gyengéd csókot rejtek, majd nyaka köré tekerem karjaim. Lágy mosoly játszik ajkaimon, hosszas ölelésünkből pedig nem kívánok kiszabadulni. Támogatnom kell ebben az időszakban, még ha nem is fogja oly' nagyon megviselni. Remélem...
ChanYeol: Mosolyogva végigsimítok hátán, homlokom eddigi helyére államat támasztom. A pulton meglátok egy nagy tálnyi, feldarabolt almát. Egyik kezemet elveszem hátáról és a tányér felé nyúlva próbálok párat kivenni. Egy kéz csapódik enyémre hirtelen, ezzel próbálva megakadályozni, hogy ellopjam ételét. Vigyorogva veszek ki három szeletkét és egyiket a fogaim közé véve kezdem rágni, míg a fele kilóg számból.
YoonGi: Mosolyogva fúrom fejem vállába ahogy végig simít hátamon, majd mikor nem érzem keze melegét hátra csapok kezére. Na nem. Nem eszi meg a kajámat. Persze tudom, hogy már rág egy darabot, így arcára nézek. Kis sunyi...
-Rossz vagy.-csóválom fejem mosolyogva és a kilógó alma darabot leharapom, ajkainkat enyhén egymáshoz érintve. Nem is csókoltam meg reggel óta... Na, nem baj, majd ha már nagyon nem bírom letámadom kicsit. Vigyorogva rágom az almát, közben szemeibe meredve a boldogan rágcsáló egérkémnek.
ChanYeol: Lenyelem a darabot, mit leharaptam és fejemet megrázom mikor már ő is azon rágódik.
-Nem.-Ismét megrázom fejemet, vele együtt mutatóujjamat is a levegőbe emelve.-Csak éhes.-Egyik kezemet hasamra helyezem és azt megsimogatva mondom ki szavaimat. Legjobb kiskutya szemeimet elővéve nézek rá, továbbra is hasamat simogatva.
YoonGi: Próbálok ellen állni, de ahogy rám néz cseppfolyós állagú leszek és szívem elképesztő sebességben kezd verni mellkasomban. Megadóan sóhajtok egyet és a tálat átnyújtom neki, hogy nyugodtan eszegesse. Egy boldog mosollyal simítok végig teletömött arcán és elfordulva tőle próbálom nyugalmi állapotba hozni szívverésem. Egyáltalán miért ver ilyen gyorsan? Aish... Mindegy. Egy újabb almát kezdek felvágni, mellé egy narancsot is meghámozva. Mi ez a sok gyümölcs? Anya kihasználja, hogy nem tudok főzni és gyümölcsre kötelez. Pff... Cseles, de átlátszó, mégis... Hh... Beválik.
ChanYeol: Széles mosollyal arcomon ülök fel a pultra a tállal a kezemben. Pár darabka almát kiveszek belőle, az edényt, a benne lévő maradék gyümölccsel együtt pedig a pulton elé tolom. Boldogan eszem az édes, hideg gyümölcsöt, kicsit csámcsogva is. Hh, nem tudom miért... Rossz szokásom, amikor tele vagyok boldogsággal és közben eszek, akkor csámcsogok is hozzá.
A már általa megpucolt narancsból is elveszek egy darabot, mikor éppen nem figyel, mert a gyümölcsök héját dobja a kukába. Ugyanolyan boldogan nyamnyogom el a keserűbb gyümölcsöt, majd az éppen a pult felé visszaforduló fiút magam elé húzom. Lábaimmal átölelem combjainál, ezzel tartva magamhoz közel. Egy hosszú csókot adok homlokára, miközben haját összeborzolom.
Egyszerűen hozza rendbe a kedvemet a Törpe. Igen... Mellette biztos boldog leszek. Még ennél is jobban...
Megjegyzés: -
ChanYeol: Másnap reggel az ébresztő hirtelen felszólaló hangja és a nyakamba nyilalló fájdalom kelt. Félig már amúgy is ülő helyzetben görnyedő testemet teljesen feltornázom és csukott szemekkel kitapogatom a könnyen kezembe akadó telefont. Elhallgattattatom az abból szóló idegesítő hangokat és a mellettem felkelni nem akaró és kelletlenül nyöszörgő Suga felé fordulok.
Halvány mosoly csúszik arcomra és édes, a melegtől éppen kipirosodott arcára hintek csókokat, hátha beadja derekát és kikel az ágyból. Percekig folytatom tevékenységemet, de mikor annak, amit szerettem volna csak az ellenkezőjét érem el nagyot sóhajtva hagyom abba és kivánszorgok az ágyból. YoonGi felére sétálva egyszerűen fogom meg a köré tekeredett takaró kettő, kilátszó csücskét és azokat megrántva az álomszuszékot a földre kerítem.
-Jó lenne, ha nem aludnál vissza és elkezdenél készülődni, YoonGi!-Értetlen és fáradt arcába vigyorgok, majd elvonulok a fürdőszobába, hogy elvégezhessem reggeli teendőimet.
Bár a szívem legmélyéről szólva is eltüntetném mostanra az akkor még élvezetes és ennél vörösebb szívásnyomot, nem teszem. Elég, ha csak ruhával lefedem, a testnevelés órát és az az után következőket meg majd valahogy átvészelem. Hh, csak nem lesz olyan sok megjegyzés rá... Aish.
YoonGi: Reggel egy fájdalmasan hangos hang ébreszt, így fejemet a vállamról leeső takaróba fúrom. Nem... Nem akarom. Nem... Neem. Édes kis puszikat érzek meg arcomon, mire egy mosoly szökik arcomra. Kellemes. És jól esik...
Egy idő után abba marad ez a kis jó érzés, majd a padló keményebb és kellemetlenebb felületével találkozik testem. Ránézek az elkövetőre, kinek arcán vigyor gyönyörködtett engem, de jól szórakozik rajtam, szóval bármennyire is jó és aranyos látványa, még elmotyogok neki egy sor káromkodást. Kimegy a szobából, én pedig felszedem magam a földről, hogy szekrényemhez lépve kivegyek belőle egy fekete farmert és egy fehér V nyakú pólót, majd magamra öltöm őket.
Tegnap levetett kabátomat megkeresve kezdem számolni a különböző helyekre begyűrt pénzt, majd egy kupacba rakva az összeget egy kis tekercsbe görgetem és egy random talált szalaggal összekötöm. Megkeresem sötétszürke kardigánomat, aminek belső zsebébe rejtem a pénzt, majd kilépve szobámból a fürdő felé veszem az irányt. Rámosolygok ChanYeolra, aki a tükörben nézegeti nyakát. Nincs bűntudatom, de... Aish. Lejjebb kellett volna. Pár percre elé állok, hogy hajamat homlokomra söpörjem és elrendezzem kicsit, majd felé fordulva lábujjhegyre emelkedve egy hosszú csókot nyomok ajkaira.
-Kérsz enni valamit?
ChanYeol: Míg a hatalmas tükör előtt állva szuggerálom nyakamat megcsinálom hajamat, hogy valamennyivel normálisabban nézzen ki. Viszonozom mosolyát a tükörben és mikor megcsókol újra összetúrom már általa elrendezett haját. Halkan kuncogva rázom meg fejemet nemlegesen, kérdésére válaszolva.
Amíg ő gondolom valami reggelit készít magának, elvégzem minden dolgomat a fürdőben. Már csak egy alsónadrágban csoszogok vissza a hálószobába, ahol ruháim vannak. Egy, a garbóval ellátott felsőimből felkapok magamra és farmerom magamra rángatása közben megyek a konyhába.
YoonGi: Hajammal már nem is foglalkozva rázom csak meg fejem, hátha úgy kicsit jobban áll. Igazából mindegy.
Csak egy vajas kenyeret kenek magamnak, ami evése közben a mosogató alatti szekrényben keresgélek egy bizonyos erős mosószer után. Mikor megtalálom, az ott található lavórok egyikébe dobom, majd ezt a párost kirakom az egyik észrevehető sarokba. Akkor majd kimosom a kabátom ha haza értünk... És persze nem felejtem el.
-Nézd.-fordulok felé a kenyér megrágott sarkát fogaim közé véve és felé nyújtom a tegnap összegyűjtött pénz tekercset.
ChanYeol: Kikerekedett szemekkel forgatom meg kezemben a vaskos tekercs pénzt, melyet a kezembe nyomott. Vigyorogva dobom fel és kapom el, miközben őt nézem.
-Ez mind, csak a szombat estéből? Basszus.-Fejemet rázva, még mindig hitetlenül bámulom a köteget. Hihetetlen, hogy ennyi pénzt összegyűjtött azon a buli úgy, hogy szinte egy átlagos bulin résztvevőknek a fele volt csak ott. Mondjuk... Lehet nem is maradt meg neki semmi az áruból. Hh, érdekes egy dolog ez...
YoonGi: -Ühüm. Nyolcszázezer-ötszáz won... Azt hiszem.-nevetek és újra elrejtem zsebemben a pénz köteget. Lassan betömöm a kenyeret az arcomba, majd legyűrve azt kinyitom a hűtőt és a narancslé után keresgélek.-Ha már enni nem, akkor kérsz valamit inni? Mondjuk tejet?-nézek rá kíváncsian. Ha nem is most reggelizik, azért ne üres gyomorral menjen -illetve menjünk- iskolába. Különben is fizika lesz matek helyett most így első órában.. Aish, faszom. Komolyan mondom ez az órarend átrendezés most nagyon jól jött év közepén. Csókoltatom a tanárt. Hogy ütné el egy úthenger...
ChanYeol: -Azt a kurva.-Az összeg hallatán számat is eltátom. Pár pillanat alatt mégis túlteszem magam rajta és, míg ő a hűtőben keresgél én leveszek a polcról egy poharat.-Nem, semmit. Megleszek a vízzel is.-Rámosolygok közben felmutatva a még üres üvegtárgyat. A pult mellől elveszem a szénsavmentes vizet és töltök magamnak. A pultnak dőlve iszogatom a folyadékot, közben a még mindig a hűtőszekrényben keresgélő Sugat nézve. Hm...
YoonGi: Bólogatok válaszára, majd tovább keresem a narancslevet. Mikor az a kezembe akad a kivágott... Mi van? De hát ennek van szája amin lehet önteni, akkor miért van... Oké. Balfasz családom van tudom, de ennyire? Vagy azt hitte valaki, hogy tej. Csodás, na mindegy... A doboz megvágott sarkát ajkaim közé veszem és megdöntve a kartont inni kezdem a narancslevet, mely most valamiért boldogsággal tölt el. Az élet apró örömei; amikor boldog vagy a narancslétől.
Mikor már eleget ittam vissza rakom és kivéve egy bontatlan kólát becsukom a hideg szekrényt. Az egyik fenti szekrényt kinyitva -ami mellesleg az engem néző ChanYeol mellett van- kutatni kezdek benne. Az alsó polcon keresem a kekszeket, de nem látom őket sehol, még hátul sem. Ágaskodva nézek fel a felső polcra, ahol a különféle kekszek kacsingatnak rám. Lábujjhegyre állva próbálok levenni a nekem kellő kis csomagosból párat, de hát nem érem el. Kurva életbe már, hogy ilyen alacsony vagyok... Fel-felugorva próbálom elkapni legalább a csomagolás csücskét, hogy leránthassam, de nem akad ujjaim közzé. Anyádat már, hülye keksz...
ChanYeol: Elfogyasztom még maradék vizemet, majd elmosva és megtörölve a poharat visszateszem azt a helyére. Addigra már Suga is rátalál az általa keresett italra. Visszaállok eddigi helyemre és összefont karokkal nézem őt tovább.
Jót mosolygok szerencsétlenkedésén pár pillanatig. De megsajnálom, amiért nem éri el a neki kellő ételt. Miután megnéztem, melyiket szeretné, leveszem neki egy kis nyújtózkodás árán és vigyorogva adom kezébe. Nem engedem el a zacskót és kézfejére is ráfogok, hogy magamhoz húzva egy rövid csókkal illethessem. Hh, lehetetlen megállni, hogy ne csináljak vele akármit is.
YoonGi: Kicsit durcisan nézem ahogy könnyű szerrel leveszi nekem a kiszemelt, reggelinek szánt ételt. Még mindig nem változik arckifejezésem mikor a kezembe adja, csak akkor, amikor egy rövid, de annál édesebb csókot kapok ajkaimra. Hmm... Még mindig olyan rohadt jó érzés.
-Köszi, hogy levetted.-Mellkasát simogatom ahogy még mindig hozzá simulva nézek szemeibe. Amíg lehet kiélvezem, hogy ilyen közel van...
ChanYeol: -Semmiség.-Rámosolygok és keze megsimítása után ellépek tőle. Kisétálva a konyhából szobájába megyek és felkapom táskáinkat. A faliórára pillantok még útközben, hogy megbizonyosodjak arról, még időben vagyunk. Csoda, hh, Suga nem fog elkésni az iskolából.
-Bereggeliztél már, Törpe?-Sétálok a konyhaajtóba, miután már felhúztam cipőmet is.
YoonGi: -Ühüm. Mehetünk.-Felé nézek és belebújok bakancsomba. Kabátjainkat is felvesszük, de ekkor eszembe jut, hogy mostantól nem igen érhetek hozzá ahogy szeretnék, plusz ajkai sem simulhatnak enyémeknek. Felé fordulva nyakára simítom tenyerem és a bakancs miatt csak kicsit lehúzva magamhoz ajkaira hajolok. Hosszú percekig ízlelgetem forrón ajkait, majd elválok és kikulcsolva az ajtót kimegyek rajta várva, hogy a kissé lefagyott ChanYeol is kövessen.
ChanYeol: Kabátom még éppen csak egyik kezemre sikerült felkerítenem, amikor hirtelen jött tettével lefagyaszt. Természetesen ugyanúgy élvezem én is csókunkat, csak egy kicsit fagyottabb módban. Miután kilépett az ajtón teljesen magamra veszem kabátomat és utána megyek. Az ajtó bezárása után lepasszolom neki táskáját, melyet talán most itthon is hagyott volna könnyűszerrel.
YoonGi: Táskámat kuncogva veszem ki kezéből. Kínoos... Biztosan itt hagytam volna a fenébe.
-Milyen órád lesz?-nézek rá mosolyogva, kezeimet pulóverem zsebébe csúsztatva. Takony idő van, kellemesen hideg, mégis a párától kicsit fülledt. Imádom.
ChanYeol: -Hát... Rajz azt hiszem. Vagy földrajz... Attól függ, milyen kedve lesz a tanárnőnek.-Vállaimat megrántom és kabátomat begombolom. Kezeimet összefűzöm mellkasom előtt és így sétálva tovább nézelődök.
YoonGi: -Mázlista... Fizikával kezdek. Komolyan olyan hülyének érzem magam azokon az órákon.-nevetek fel kicsit, majd ahogy beérünk az iskolába megcsap a kellemes meleg. A folyosók kihalva, biztos mindenkit beengedtek a terembe. A folyosón sétálunk egy ideig együtt, majd egy elágazásnál el kell válnunk.-Második órában találkozunk.-mosolygok rá őszintén. Most merek... Nincs itt senki és ő megérdemli, hogy tényleg, igazából mosolyogjak rá.
ChanYeol: -Megértem.-Halkan felkuncogok és mikor beérünk az iskolába kigombolom kabátomat. Aprót bólintok és viszonozom mosolyát, majd pár lépéssel bezárom a köztem és a terem közt lévő távolságot. Halkan, lehajtott fejjel sétálok az utolsó előtti padsorhoz, hogy elfoglaljam helyemet. Bár már mindenki bent van a teremben a tanár még sehol. Érdekes... Nem szokott beengedni minket becsöngő előtt, ha nem marad a teremben. Biztos, hh, jó napja van. A becsöngő hangjával egy időben pakolom elő szükséges dolgaimat és padom üres felére dobom kabátomat, táskámmal együtt. A tanárnő pár percet késik, ugyanis volt pár elintéznivalója ahogy elmondja, mikor bejön.
YoonGi: Egy darabig nézem ahogy elsétál, majd én is belépek a terembe, ahol órám lesz. Levágódom az ablak melletti padba, jobb oldalamon nem ül senki szerencsére. Nagyjából figyelek a tanárra, a leírandót pedig magasról leszarom, majd otthon megcsinálom.
Nem tart örökké valóságig most annyira, mint ahogy szokott tűnni, de a végére már szenvedek. A legjobb, hogy nem kell megmozdulnom, ugyanis a következő órám is itt lesz. Inkább csak karjaimat összefűzőm és fejemet rajtuk pihentetem. Au...
Most érzem csak az ülés fájdalmait, viszont nem hátam fáj most, mint általában, hanem alfelem sajog. Bassza meg... ChanYeol... Hiába akarok mérges fejet vágni, az elém kerülő tegnapi képek egy vigyorba tódítják vonásaimat. Jó volt... Oh, mi az, hogy... Ábrándozásba kezdek, különböző, Channal kapcsolatos dolgokat festve magam elé. Nem teljesen az édes fajtákból... De hát, szabad nem? Még az elején vagyunk ahhoz, hogy megvalósítsuk. Pedig... Ohhhoo... Olyan vagyok komolyan. Perverz állat. Nevetek magamba.
ChanYeol: Mint általában elég gyorsan elment a földrajz. Az óra elején még a földrajz tanár, aki nem mellesleg az osztályfőnököm is bemutatta nekünk a lányát. Azt hiszem egy évvel fiatalabb mindenkinél az osztályban, így már ő a legfiatalabb. Igen, mivel ő egy új osztálytárs. Ezt is olyan jól meg tudják csinálni, akik iskolát váltanak. Az év közepén kell, persze, miért is ne?
Mivel mellém ültette a tanárnő így nagyjából más órákon is így kell tennünk, mert -idézném a pedagógus szavait- mellettem fel tud zárkózni. Hh, ennyire azért én sem vagyok profi tanuló... Na mindegy, majd kibírom valahogy. Nem olyan idegesítő a lány, szóval megleszek vele...
Kicsöngőkor JiWooval -mint kiderült még óra elején, ez a neve- együtt megyek a következő órára. Ami ráadásul egy összevont óra az évfolyamon, tehát alapból Suga mellett van a helyem. Hh, majd megoldom ezt is.
-Már ülök valaki mellett, úgyhogy ha nem olyan nagy gond, akkor az előttünk lévő padba be tudsz ülni. Az azt hiszem üres.-Mondom a száját befogni nem tudó lánynak, amikor belépünk a terembe. Igenleges válasza után rámosolygok és YoonGihoz sétálok. Mivel megint hintázik széke háttámlájára támasztva kezemet visszalököm a biztonságosabb, négy széklábon állásába. Magamban vigyorogva ülök le fal melletti helyemre és veszem ölembe táskámat, hogy előpakolhassak.
YoonGi: Bambulva képzelgek még mindig, amikor valaki majdnem a szívbajt hozza rám. Megismerem a kuncogást, ami attól az embertől származik, akitől a fenekem fájt és fáj most talán kétszer annyira. Direkt ültem így, mert kényelmesebb volt.
-Baszódj meg.-szisszenek halkan a mellettem pakolóra nézve és tolltartóját átölelve dőlök hátra székemben, lassan és kimérten. Hogy baszná meg...
Hirtelen az előttünk mindig üresen álló padot egy lány foglalja el, aki gyorsan előpakolva, már fordul is felénk. Szélesen mosolyogva néz ránk és rögtön a suliról kezdi kérdezni Yeolt, közben tekintetét észrevétlenül futtatja végig az Én barátom felsőtestén, nyakán, melyet garbó fed és arcán. Nem szólók bele beszélgetésükbe, csak csendesen figyelem a lány tetteit. Balerina cipőbe bújtatott lábai keresztbe vannak rakva. Átdobott lábát takaró cipője orrával ChanYeol sípcsontján simít végig, ezzel elérve, hogy inkább eltereljem figyelmem, Chan tolltartójában kutatva valami után. Inkább, mint hogy végig nézzem, mit csinálnak, vagy figyeljek beszélgetésükre, mert a végén még megskalpolom a csajszit és már nem fogja olyan kacéran tekergetni ujjai körül azokat a kurva fekete tincseket.
ChanYeol: Suga beszólására csak felnevetek. Boldogan fordulok JiWoo felé és válaszolgatok kérdéseire. Teljesen alap dolgok az iskoláról és a tanárokról. Mondjuk nem értem minek kérdezget ilyenekről, amikor az anyja itt dolgozik. Na mindegy...
Egy kérdése után már kissé személyesebb dolgokat hoz fel, amikre nem szívesen válaszolok, ezért odaadom neki füzetemet, hogy másolja le a mostani anyagot. Padja felé fordulva írja a dolgokat, míg én a már hozzám sokkalta közelebb ülő Suga felé fordulok. Mosolyogva nézem ahogy szinte elmerül tolltartómban.
-Mit keresel, YoonGi-ah?
YoonGi: -Mit tudom én.-válaszolok kicsit irritáltan, de már sokkal normálisabban. Orromat egy kis fintorba húzva mérem végig a lányt, még nagyobb undorral véve észre az általam egyik legjobban utált ruhadarab körvonalait fekete cicanadrágján. Tuti új a csaj, de már nem bírom.-Nem most írat pár random embert számolásból?-fordulok felé, akaratlanul is egy édes kis mosollyal, bambis szemekkel. Nem tudom miért cukizok neki, talán... Huha baszki... Nem is figyeltem viselkedésemre... Hh, már mindegy.
ChanYeol: -Yah! Bocs, hogy megkérdeztem.-magam elé, halkan motyogok és elveszem tolltartómat, mely már ölében helyezkedik el. Fejemet rázom arckifejezéseire, amiket JiWoo nézése közben megejt. Csak nem...? Hh, Min YoonGi féltékeny lenne? Áh, nem. Biztosan neem... Ej-ej, ezért még lehet megkapom a magamét... Magamban nevetve rántom meg vállaimat, ezzel válaszolva kérdésére. Végigmérem arcát és fejemet újra megrázom egy széles vigyorral ajkaimon.
YoonGi: -Mit vigyorogsz?-nevetek fel kissé. Ilyen jó a féltékenységemet nézni? Ahh, mindegy. Úgyse tudom majd megállni.-Amúgy kérdés; mit rendeljünk vacsira?-támasztom könyököm az asztalra, fejemet tenyeremben tartva meg és teljesen felé fordulok. Nem nagyon érdekel, hogy becsöngetnek, hisz' a tanárnőnek még kell öt-tíz perc amíg felkászálódik és a termet is megtalálja.
ChanYeol: -Semmit. Semmit.-Fejemet hátrahajtom és úgy nevetek. Aranyos, mikor amúgy is annak akar tűnni, de olyan vicces egy látvány is. Nevetésem lecsillapodik és fejemet újra egyenesbe hozom, majd megigazítom ez a tettem miatt össze-vissza álló hajamat.-Nekem aztán mindegy.-Vonom meg vállaimat.-Össze is dobhatok valamit, akáár.-Mosolyogva rá nézek, miközben utolsó szavam magánhangzóit elnyújtom. Kezeimet combjaimra teszem és kissé megvakarom őket. Mikor végre megtalálja a tanár a termet, ahol órát kellene tartania combjaimra csapok és székemet közelebb húzom az asztalhoz, hogy rákönyökölhessek.
YoonGi: Fejemet mosolyogva rázom meg azon, hogy milyen jól szórakozik rajtam. Ahogy felveti az ötletet, hogy ő főz szemeim felcsillannak és egy hatalmas mosollyal kezdek bólogatni.
Furcsálló tekintettel figyelem mit tesz izmos -több, mint izmos- combjaival, majd elkuncogom magam ahogy beül.
-Már csak egy egyenruha kéne a mini szoknyás változatból és tiszta anime.-nevetek fel, de csak halkan tanárom jelenléte miatt. Édes ilyenkor...
ChanYeol: Mosolyom csak elszélesedik aranyos reakcióján. Hh, mintha nem nézné ki belőlem, hogy főzni is tudok. Oké, igaz nem vagyok egy Gordon Ramsay, de hát az alap dolgok mennek. Meg hát nem is ordibálok senkivel a konyhában, de ez is mellékes.
-Nem mondom, hogy jól állna az a fajta...-kis hatásszünetet tartok, míg meggondolom mit mondjak. Közelebb csúszok még hozzá előtte és a lehető legfeltűnésmentesebben hajolok füléhez, hogy csak ő hallhasson.-...mert amúgy kurva jól néznék ki benne. De akkor szerintem el is hagynál, a tökéletesen meleg lelkeddel.-Hozzá közelebb eső kezemmel kissé combjára csapok, amit ezután meg is szorítok. Visszahelyezkedem előző, a padon könyökölő helyzetembe, egyik kézfejemmel számat takarva, hogy a tanár ne vegye észre vigyoromat.
YoonGi: Szavaira nyelek egyet, ahogy jelentésüket is felfogom, szemeim egy másodpercre kikerekednek, majd halkan felnevetek. Tökéletesen meleg lelkem? Hagyjuk már, azért én is hetero ként kezdtem.
-Akkor ezek szerint, ha én lennék abban a cuccban te is elhagynál. Hmm.-gondolkozom hangosan, mégis a lehető leghalkabban motyogva a szavakat. Tanárnőnk pár percre megszakítja az órát, egyenesen felénk nézve.
-Mi ilyen nevetséges, uraim? Nem osztanák meg velünk, hogy mi is nevethessünk?-kérdezi a nő számon kérően vágva kezeit csípőjére, mégis egy negédes mosollyal az arcán.
-Oh, semmit, Tanárnő, de ha ennyire érdekli az ez évi Playboy magazin címlapján megfogja találni.-nevetek fel, mire csak furcsa tekinteteket kapok diáktársaimtól és egy szemforgatást tanáromtól.
ChanYeol: -Csak nem gondolod, hogy elhagynálak?-Furcsállóan nézek felé, kikerekedett szemekkel.-Még talán jobb is lenne, mint... Nem, nem. Annál nincs jobb.-Magamban nevetve suttogom szavaimat, inkább nem mondva ki mire gondolok. Azért mégis, a bőrnadrágjánál nincs jobb... Vagy mégis? De mégis, azért Suga miniszoknyában... Hát, hogy is mondjam, hh, vicces és eszméletlen látvány is lenne... Hm... Aish, ChanYeol! Olyan egy perverz vagy...
A tanárnő minket szólító szavaira felkapom fejemet, tenyereimmel arcom két felét takarva. Aish, hogy ez a fránya pirulás sem múlik el soha... Kell neked ilyen dolgokra gondolni, Chan! Suga válaszára csak megrázom fejemet egy kisebb vigyorral és kezembe véve egy tollat, inkább elkezdem leírni, amit a tanárnő a beszélgetésünk alatt felírt a táblára.
YoonGi: Kicsit még nevetve nyitom ki füzetem, hogy megnézzem leírtam-e már azt, ami fel lett kaparva a táblára. Kicsit kiegészítem, majd hátra dőlök székemben és ChanYeolra nézek. Mi ez a pirulás? Kis cuki... Már ha mondhatom ezt, mert nem igazán tudom mire gondolt, hogy nincs jobb annál... Amúgy meg. Nem hiszem, hogy elhagyna. Boldognak tűnik... És remélem tényleg az is. Elemelve róla tekintetem mosolygok magam elé, megmerem kockáztatni, hogy úgy nézek ki mint valami szerelmes nyomi, de... Park ChanYeol, hogy basznád meg, már megint bucskázik a gyomrom.
-Min ábrándozik kedves, YoonGi-shi?-hallom meg a tanárnő hangját.
-Nem akarja maga azt tudni.-kacsintok a nőre, aki most ténylegesen mosolyt ereszt felém, fejét rázogatva. Hiába akarja tagadni, akkor is bírja a képemet.
ChanYeol: Vállamat a falnak döntöm és úgy másolom tovább, amit a tanárnő is a táblára ír, míg másik kezemmel fejemet támasztom. Így megy tovább az óra, mint általában, YoonGival néha összenevetünk egy-egy dolgon, de ezen kívül ő csak ül. Most kivételesen nem kérem el tőle a vázlatát, de ahogy látom neki se jut eszébe, hogy odaadja. Mindegy, legalább több megmarad bennem így, hogy arra figyelek, amit tanítónk magyaráz.
Amikor a tanár éppen nem figyel, mert valamit keres, az általam már elfelejtett JiWoo félig-meddig hátrafordul hozzám.
-Ugye ebédszünetben ülhetek veled, Channie?-kérdezi halkan, egy aranyos mosollyal arcán, miközben fejemet támasztó kezemet megsimítja. Válaszként csak egy aprót bólintok, mire visszafordul előre. Tényleg inkább üljön hozzám... Mármint hozzánk, Sugaval, mint, hogy olyanok közé kerüljön, mint, hh, NamJoon.
Róla megfeledkeztem a napok során. Vicces, hogy YoonGi már tényleg csak velem -meg persze más haverjaival- van, de a bandával már nem. Egy 'Hello! Hello. Mizu? Semmi.'-nél többet nem is beszél velük. Amiért viszont rosszul érzem magam... Tudom, hogy jó volt neki velük is, meg jó barátok voltak -vagy még mindig- és kissé bánt, hogy miattam nem lóg velük. Mondjuk, nem úgy néz ki, mint, akinek hiányzik a kis köcsög, rózsaszín hajú és a banda többi tagjának társasága. De, hát ki tudja... Pont, hogy ő, de mindegy.
YoonGi: Szokásosan ücsörgök tovább helyemen, amikor az előttünk ülő lány hátra fordul. ChanYeolhoz intézi szavait, de ennek ellenére még hallom, hogy csatlakozik hozzánk ebédnél, plusz... Hhh... Simogatja és becézi Chant. A pasimat, páromat, kinek melyik esik jobban. Számat egy vonallá préselem, fogaimat pedig összeszorítom, mielőtt még kikívánkozik anya tigrishez hasonló morgásom. Most már elmehet a búsba... Mindegy, majd csak kibírom valahogy az ebédet. Úgy is le kell adnom a pénzt és a tárgyat. Na basszus... Meg kéne kérdezni valamelyik barmot hol a vezér. Mert hogy én Namnak nem adom az fix. Elszívja az összeset. Ahh, szarok bele, majd oda megyek az asztalhoz és megkérdezem őket aztán csókolom. Karjaimat összefonom mellkasom előtt és egyik kezemmel nyakamat kezdem simogatni. Mosolyogva bambulok el pár percre és visszagondolok a tegnap estére. Hm...
ChanYeol: Mivel a tanárnőnek állítólag valami nagyon sürgős elintéznivalója van, így az óra utolsó tíz percéről elenged. Ritka az ilyen, így megbecsüli mindenki és, mint a rossz marhacsorda úgy mennek ki. Míg én összepakolásom után JiWoora várok -meg persze Sugara- addig fázásomat próbálom kontrollálni és pólóm hosszú ujjainak végét markolászom. Ezzel elérem, hogy a garbónak nevezett része felsőmnek lejjebb csússzon, feltárva a szívásnyomot, mit persze megérzek az anyag súrolásának köszönve. Halkan felszisszenek és megigazítom a rosszul álló textilt. Szerencsémre már az új lány is kész pakolásával így -az én részemről biztosan, de- boldogan indulunk az ebédlőbe.
Már rutinosan vetem át kezem YoonGi vállán, minden feltűnés nélkül; nem húzom magamhoz közelebb, vagy simogatom teste elért részeit. Hh, szerintem már iskolatársaink ezt megszokhatták, amennyit én a Törpével vagyok. Leérünk az étkezőterembe, ahol én Jivel az oldalamon a büféhez megyek, míg Suga valamerre... Máshova.
YoonGi: Megörvendek az óra rövidítésnek, de cuccaimat ráérősen pakolom az ajtóban tolongók miatt. Mikor kiérünk a hozzánk csapódott JiWooval együtt -hurrá...- egy kis mosollyal fogadom, hogy Chan átöleli vállam. Mindig ezt csinálja, most pedig fel is tűnik. Bár természetesnek hat. Mert tetszik... Kicsit oldalra nézek, de nem keresek semmit, csupán okozom a "véletlen" helyzetet, hogy ajkaim súrolják kezét. Mikor beérünk az ebédlőbe kezem pár pillanatra ChanYeol derekára rakom, de utána ott hagyom a csajszival, hogy egykori asztalomhoz menjek. NamJoon érdekes módon sehol, így a többieket kérdezem meg merre vigyem a vezérnek a pénzt. Az alagsorba kéne mennem, de jelenleg nincs az az isten, hogy lemenjek oda. Majd valamelyik órán elkéretőzöm WC-re. Elsétálok a Channal megosztott és már egy taggal bővült asztalhoz, majd helyemre ülök. Nem tudom mit csinálhatott eddig a fruska, de nem tetszik az arca. Mindegy... Jobb is, hogy nem láttam, ha volt mit. Nem lenne sokáig új diák itt...
ChanYeol: A büfében miután JiWoo kikérte szendvicsét, és meg is kapta én jövök. A fiatal nő kezembe nyomja a már számomra előkészített, mindennapi dolgaimat, amihez természetesen egy csokis süteményt is hozzávág. A lány felém fordul egy nagy vigyorral, miközben asztalunkhoz sétálunk. Leülve ő lábait ölembe dobja és egy hatalmas puszi kíséretében arcomra, elveszi tőlem a süteményt. Kikerekedett szemekkel nézek rá.
-Az nem tied, JiWoo.-jelentem ki egyszerűen. Kilököm cicanadrággal fedett, vékony lábait ölemből és visszaveszem tőle a Suganak szánt ételt, mielőtt beleharaphatna abba. A lány elvörösödve nézi combjait, szendvicsét óvatosan kezeibe véve. A közben ideérő YoonGi elé tolom sütijét egy őszinte, boldog, de halvány mosollyal arcomon.
YoonGi: Egy kis mosollyal fogadom el a sütit, amit lassan enni kezdek. Nagyon beállt a csend. Persze nem Chan miatt érzem kínosnak, sokkal inkább a velünk ülő leányzó zavar. Hhh... Kénytelen leszek én megszólalni.
-Na és JiWoo, hogy-hogy ide fújt a szél?-nézek rá, csokis édességemet tovább majszolva. Nem, nem érdekel, de hátha elviselem majd kicsit jobban. Pff... Elhittem. Érzem ahogy egy láb súrlódik enyémnek és szinte tudom, hogy merre akar matatni a mellettem ülőn. Oh, hogy a jó, édes, kurva anyád... Óvatosan visszahelyezem lábát eredeti helyére kezemmel és tovább figyelem már kipirult arcát, a válaszra várva. Kis cafka...
ChanYeol: Nyugodtan kezdem el enni most valamiért nagyobb adagnak tűnő ételemet. Nem zavar a csend, igazából egész jó, hogy nem beszél folyamatosan Ji. Tényleg egy normális lány, meg minden, de a száját, ha kérdezed valamiről, képtelen befogni. Suga kérdésére felnézek pár pillanatra lányra. Bár tudom, hogy az anyja itt dolgozik és ezért protekciósan bekerülhetett, azt nem tudom miért jött ide. Pár percig nem válaszol a barátom által feltett kérdésre, nem tudom miért, de közben újra elpirul. Ki tudja, hogy miért.
-Az előző suliban nem éreztem jól és biztonságban magamat, ezért idejöttem. Könnyen bekerültem, mert Ms.Kim, a földrajztanár, a nevelőanyám. Ő pedig ezt helyet csak dicsérte. De igaza volt, hogy jó. Kedves emberek vannak itt.-Utolsó mondatánál rám néz csillogó szemekkel, mit csak szemem sarkából, perifériás látásomnak köszönhetően érzékelek. Hh, tudom, hogy kedves vagyok. De mégis, ha én nem vagyok szerencsétlen lánnyal, akkor valami rossz társaságba keveredne. Amilyen külseje és kevés esze van... Ez gonosz, de igaz volt, ChanYeol!
YoonGi: A lány minden rezdülését figyelve eszem tovább sütimet, szavaira szemébe nézve.
-Hát... Érdekes választás, de ha már ő ajánlotta és könnyen bekerültél, akkor rendben van.-eresztek meg egy kis mosolyt, mely inkább csak szám sarkainak egy másodpercig tartó felrándulása.-Igen... Kedvesek is vannak. Páran.-gondolkozom el, kivételesen figyelmen kívül hagyva a kivert kiskutya szemeit miket Chan felé mereszt és hirtelen kap rám ijedten.-Nyugi, csak vicceltem!-nevetek fel megpaskolva kezét.-De azért ne menj a szertárak felé.-bólogatok "kedvesen". Arca elsápad pár percre, majd újra pírba szökik. Telefonom megrezzen, egy Kim NamJoon feladójú üzenet miatt. Nem ír sokat, csak hogyha megyek majd leadni a pénzt vigyek neki valamit, mert kifogyott. Hh, függőség mire nem képes. Eddig vérig volt sértve, most meg hirtelen szent a béke. Na kíváncsi leszek...
ChanYeol: YoonGi mondatai után már Ji nem szólal meg többször, újra csend telepszik ránk. Mikor barátom telefonja rezegni kezd pár pillanatra, fejemet kissé arra fordítom, de nem szánva neki sok időt folytatom evésemet. JiWoo felkel az asztaltól és elköszönve tőlünk saját útjára ered. Mivel megint csoportokra vagyunk bontva és összevonva van az évfolyam kivételesen nem egy órán fogok vele ülni. Mosolyogva intek neki, majd YoonGi felé fordulok.
-Miért mentél a banda asztalához?-Szemöldökeimet felhúzva nézek rá, villámmal az említett rész felé bökve. Lábaimat keresztbe teszem az asztal alatt és a salátát tároló műanyag dobozt kezeimbe fogom, majd teljesen felé fordulok.
YoonGi: Szélesen mosolyogva intek a lánynak, persze azért mert végre elmegy. Ahh... Végre. Kissé riadtan nézek az engem számon kérő Chan felé, aki szinte letámad kérdésével. Összehúzom magam kissé, de amikor már jobban felfogom kérdését pislogok párat és elernyesztem testem.
-Csak megkérdeztem hova vigyem a pénzt. Nyugi...-mosolygok rá. Most nem tudom eldönteni, hogy aggódik, féltékeny, vagy esetleg félt. Nem szándékozom csatlakozni a banda asztalhoz, ha még mindig a tagja is vagyok. Nem kötelességem és amúgy még kicsit pikkelek rájuk a beszólásért. Meg ChanYeol társasága jobb, mint az övék.
ChanYeol: -Ah...-Mint, akinek most esik le, hogy amúgy teljesen egyértelmű válasza eszembe juthatott volna, úgy tátom számat és bólintok. Mivel salátám már elfogyott az asztalra teszem annak dobozát. YoonGi kezét, mellyel sütijét tartja megfogom és számhoz emelve beleharapok az édességbe. Szemeimet közben folyamatosan az emberek közt járatom, hogy biztos lehessek benne; senki nem látja. Nem mintha az asztal maga még mindig látható lenne. Amióta először beszéltünk itt, mindig ide jövünk, mert addig is nem nagyon lát senki. Úgyse néz ez az asztal felé senki... Hh, köszi drága rémhírek!
YoonGi: ChanYeol láthatóan megnyugszik, de annyira, hogy még sütimből is lop egy harapást.
-Naaa... Leharaptad a felét!-nézek megcsonkított süteményemre és enyhén megcsapva az elkövető gazember vállát eszem tovább a csokis cukrászda terméket.-Amúgy. Mi a faszom ez a lány?-nézek rá és nem tudok megint nem irritált lenni. Olyan kis... Pfuu... Itt tapperolja ChanYeolt, mint valami nem tudom, mit és úgy néz rá, mint valami kiállítási tárgyra.
ChanYeol: -Nem is!-Kezemet szám elé tartom, hogy eltakarjam előle a megrágott süteménydarab csodálatos látványát. Lenyelem a falatot és én is megcsapom alig érezhetően őt.-Nem mi, Min YoonGi, hanem ki!-Orromat felhúzom és megrázom a fejemet.-Amúgy meg nem értem, mi a gondod vele. Egy nagyon aranyos és kedves lány! Nem tehetek arról, hogy féltékeny vagy, na!-Szemeimet megforgatom és ölbe tett kezekkel dőlök hátra a székben kinyújtva nyelvem rá.-Meg az pont nem.-Rántok vállat, még hozzátéve rövid szavaimat.
YoonGi: Fújtatva egyet elfordulok tőle és úgy majszolom tovább durcásan sütimet. Gyerekes, de leszarom. A végén még itt rámászik ChanYeolra. Hát persze, hogy féltékeny vagyok basszus kulcs! Egy ilyen jó pasi mellett... Meg hát, ha én már csak vele táncolhatok, akkor őt már had csak én simogassam könyörgöm. Jó, oké, nem kellett volna tárgyilagosan megneveznem, mert tényleg a normálisabb fajta, de azért nagyon kis nyomulós. Továbbra is elfordulva maradok, már a süti papírját hajtogatva.
ChanYeol: Hangosan sóhajtok fel mikor elfordul tőlem. Olyan, mint egy durcás óvodás, aki nem kaphatja meg a cukorkát, amit szeretne. Hh, édes... Nem zavar, hogy féltékeny. Ez csak annyit jelent, hogy mélyen legbelül fontos vagyok neki annyira, hogy "féltsen" és "elzárjon" másoktól. Hogy ne hagyja, hogy más is úgy beszéljen vagy érjen hozzám ahogy azt éppen ő teheti. És ez jó érzés... Persze, nem azt mondom, hogy van ok rá, hogy ilyen legyen, mert nincs. Ha egyszer ő a párom, ő is marad.
Felkelek székemről, miközben óvatosan derekára simítok és feltűnésmentesen tapasztom ajkaimat tarkójára. Dobozomat kezembe fogom, miután táskámat hátamra csaptam és elveszem még mindig durcizó, de már kicsit nyugodtabbnak tűnő alakjától a sütemény papírját. Közben megsimítom kezét is, majd kidobom a mellettünk lévő kukába a szemetet.
YoonGi: Nem figyelek mozgolódására, nem hagyom magam kizökkenteni. Persze azért simítására és a nyakam hátulját érő kis csókra már elmosolyodom kicsit, de nem reagálok különösebben. Feltűnő lenne... Kezem érintésére már befejezem a durcit és felállva csapódok hozzá, hogy kimenjünk az ebédlőből következő óránk helyszíneként kijelölt termekhez. Az ajtóban még összeakad tekintetem NamJoonéval, aki biccent felénk egyet, majd szemembe néz, én pedig bólintok néma kérdésére. Vicces, hogy pontosan tudja hova van rejtve, de még azért is nekem kell elvinnem neki. Ki vagyok én, az anyja?
***
ChanYeol: A hétfők nyugisak és megmentők. Nincs sok órája az évfolyamnak és azok is egyszerűek. Ennek köszönve már hazafelé ballagunk YoonGival. Az egyik utcába való befordulásnál megfogom kezét, nyugodtabban, mivel erre nem jár sok ember, főleg nem olyanok, akik ismerhetnek. Miközben sétálunk eszembe jut egy, a számomra lakástalálás céljából kedvező dolog. A nagymamám még a végrendeletében rám hagyott egy apró, városi lakást, ami most tökéletesen jöhet, ha már odahaza nem szívesen látnak. Tényleg jó, hogy nekem ajánlotta nagyanyám, mert bár az iskolától és YoonGitól is rohadt messze van, de legalább nem a nyakán lógok. Rohadt kellemetlen, hogy szegény fiú nyakán vagyok, attól függetlenül, hogy így többet vagyunk legalább együtt. Na mindegy, majd hazaérve megérdeklődöm a lakást karbantartó cégtől, hogy lehetséges-e a dolog. Hh, reménykedem.
YoonGi: Mikor megérzem meleg tenyerét sajátom köré fonódni elmosolyodom és boldogan szorongatva, büszkén lóbálgatom kicsit. Látom, hogy nagyon el van merülve a gondolataiban... Ah, nem zavarom meg, most jó ez így csendben is. Úgy is le vagyunk amortizálva. Most már csak az a gáz, hogy se NamJoonnal, se a vezérünkkel nem találkoztam, mikor át kellett volna adnom a cuccokat, szóval baszhatom. De biztos valami gebasz van, aztán azért nem voltak ott. Mindegy, majd hívnak, ha van valami...
ChanYeol: Gondolkodásomat csak akkor szakítom meg, mikor már a ház elé érünk. A kapunál elengedem kezét, hogy előre mehessen, ha már úgyis nála van a kulcs... Meg ő van igazából otthon. Utána lépek be az ajtón, melyet visszacsukok magam mögött és táskámat a földre dobom. Leveszem magamról cipőmet és vele együtt megyek be a konyhába, ahol farmerem zsebéből előveszem telefonomat.
YoonGi: A konyhában előveszek magunknak két poharat, amit megtöltök vízzel és az egyiket a telefonját nyomkodó ChanYeol kezébe adom. Leül az asztalhoz és úgy iszik bele poharába. Én mellé lépek és vállára rakva kezem nézem telefonját.
-Mit csinálsz, Channie?-kezdem el tarkójánál lévő haját túrni és megpróbálom kideríteni, mit nézhet telóján.
ChanYeol: Mivel figyelmemet telefonomnak szentelem leginkább csak halkan mormogva megköszönöm neki az ital. Az asztalhoz leülve kortyolok párat a folyadékból, majd a fatákolmányra könyökölve nyomkodom tovább a készüléket.
-Egy telefonszámot keresek.-Éppen, hogy kimondom, de máris a szemem elé kerül. Egy boldog mosollyal arcomon kezdem telefonomba pötyögni.-Ők tartják rendben a lakást, amit a nagyanyám hagyott rám még, mikor meghalt.-Kezdem magyarázni, hogy miért is szükséges most nekem a vállalat telefonszáma.-Ez pedig egy remek lehetőség, hogy kihasználjam és éljek a lehetőségemmel... Ha lehetséges.-Halkan felsóhajtok a végén és miután beírtam a számsort leteszem mobilomat az asztalra.
YoonGi: -Aha... Értem. És merre van, mekkora?-nézek rá érdeklődve, lassan ölébe telepedve úgy, hogy azért valamennyire szembe legyek vele. Persze, megértem, hogy nem akar itt maradni és inkább a ráhagyott lakásba megy. Mondjuk kicsit aggódom, hogy hogy fog menni neki majd így, egyedül, de ha kell majd segítek neki. Meg szerintem sokszor fogok átmenni... Olyan hetente hétszer. Na jó, nem, de biztos sokszor.
ChanYeol: -Azt hiszem, másfél szobás.-Karolom át mosolyogva derekát jobb kezemmel.-Hát...-Szabad kezemmel tarkómat kezdem vakarni, halkan felszisszenve.-Elég messze.-Felemelem fejemet és ránézek.-A belvárosban.-Kezembe fogom poharamat és megiszom, ami benne van.
YoonGi: Bólogatok a szoba méretére, mi bár kicsi, egy személynek tökéletes. Érdeklődve várom válaszát, mely kiejtése után egy percre kissé kikerekednek szemeim és megfagyok kicsit. Olyan messze...? Aish... Miután magamhoz térek átkarolom vállát és haját hátra simítom mosolyogva. Halántékára nyomok egy kis puszit, majd kicsit csóválni kezdem fejem mielőtt megszólalok.
-Nem baj. Majd megoldom. Persze, ha szívesen fogadsz.-kacagok vigyorogva.-Meg gondolom, ha a nagymamád háza volt, akkor vagy mályva színű minden, vagy tiszta fehér, de valami extrém mintával vagy hasonlókkal.-mosolyok.-Szóval festésre csak kell valaki.-rántok vállat mosolyogva.
ChanYeol: Az apró puszira csak elmosolyodom és szorosabbra fogom kezemmel, mely derekánál tartja.
-Azt hinnéd. De nem.-nevetek fel halkan.-Mivel azok a bútorok teljesen tönkre mentek, így a cég, amelyre rá van bízva újabbakkal rendezte be. Úgyhogy, most az első fele igaz csak. Majdnem minden fehér.-nevetek tovább fejemet vállára döntve. Egyértelműen nem csak a vállalat tartja rendben, voltám már ott én is, néha átrendezni dolgokat, illetve újabbakat téve oda. Ha már úgyis nekem van fenntartva.
YoonGi: Kissé felnevetek mondataira, majd haját összeborzolva döntöm fejem fejének. Ölelgetni kezdem az ülőhelyemet megtestesítő fiút, lábaimat enyhén lóbálva.
-Akkor... Felhívod őket?-nézek rá kedvesen és megsimítom állát.-A cuccaidért pedig elmegyek én, ha gondolod, amíg intézed a dolgokat.-mosolygok szelíden, arca szegletein futtatva végig szemeimet.
ChanYeol: Szemeimet lehunyom a kellemes érzésekre, melyek tőle és tetteitől származnak. Mindkét kezemmel átölelem, halványan elmosolyodok.
-Igen.-Aprót bólintok.-T-t-te?-Szemeimet kinyitom, melyek elkerekednek szavai hallatán. Elmenne ő a cuccaimért, abba a házba, ahol minkét szülőm szívből utálja? Fejemet elemelem válláról és ránézve rázom fejemet folyamatosan.-Ne-Nem kell. Nem érdekes. E-el-eltudok én is menni é-értük...-dadogásom nem hagy alább, még pár pillanatig tátogok is mondataim után. Miért hagynám, hogy inkább ő menjen oda...? Meg amúgy is, közölnöm kellene velük, hogy mit is teszek. Bár, nem hinném, hogy oly' annyira érdekeli őket... Aish.
YoonGi: Értetlen viselkedésére elmosolyodom és végig simítok arcán. Édes ahogy dadog...
-Persze, hogy eltudsz menni. De... Akarsz még egy fejmosást? Akarod, hogy elmondják mennyire "nem normális" dolog ez, és előjöjjenek a második eséllyel, ami több, mint valószínű, hogy feltételekhez kötött és választást igényel? Szeretnéd ezt a szorult helyzetet?-nézek komolyan szemeibe.-Inkább elmegyek én és szépen átadják a dolgokat és ott se vagyok, mint, hogy neked okozzanak fejfájást a hülyeségeikkel. Megbeszéled velük telefonon, mi van, lerendezed a lakcímet és hasonlót. Utána pedig minden alakul ahogy a sors akarja.-mosolyodom el halványan és egy biztató csókot nyomok orrnyergére.
ChanYeol: Szavait hallgatva már amúgy is kócos hajamat még jobban összetúrom. Igaza van... Mert nem akarom, ez egyértelmű, elég volt az első is. Ami még elég gyenge volt tőlük...
-Aish... Mindegy. Csinálsz, amit akarsz. Én telefonálok.-Fura, hogy milyen könnyen fel tudja húzni az idegeimet ez a téma, a vasárnap történtek óta... Óvatosan felkelek, hogy ne essen ki ölemből és telefonomat kezembe fogva indulok a bejárati ajtó felé.
Nem véve magamra semmit, zoknival a lábamon megyek ki a kertbe, aminek hátsó részében meglepetésként ér, hogy egy hintát találok. Hh, most jó is lesz. Leülök a már elég réginek ható, fahintára és szélességének köszönhetően törökülésbe húzom lábaimat. Remélem nem esek le...
-Szia, ChanYeol! Miben segíthetek?-A kedves és ismerős férfi hangot meghallva egy apró, kissé erőltetett mosoly telepszik ajkaimra.
-Szia! Nos, a lakásról lenne szó... Mint általában.-kuncogok fel, mire a férfi is ezt teszi.-Most egy kicsit azonban más ügyben. Beköltöznék.
-Hogy mi? Miért?-hangja hitetlenül cseng. Megértem, hiszen mindig azt mondtam neki, hogy még évek múlva se fogom használni. Azt hittem, hogy nem lesz rá szükségem... Hh, hát, ChanYeol nem lett igazad.
-Kitettek otthonról.-mint, akit egyáltalán nem érdekel, úgy válaszolok neki, pedig belül megint tombolok. Miért hat rám így, hogy elküldtek?
-Mikor gondoltál beköltözni?-Gyors a témaváltás. Nagyon gyors és egyszerű.
-Hát... Még a héten. Hh, igen. Talán már holnap. Persze, ha megoldható.
-Persze, persze. Holnap jó lesz, úgyis ma lesz takarítva.
-Csodás, köszönöm szépen!-Megszakítom a vonalat, meg sem várva a férfi válaszát. A férfi a nagybátyám, ezért is volt mindig az ő cége kezeire bízva a lakás. Megbízható és ismeri is a család, így tudjuk, hogy minden el van és lesz intézve, amit kérünk. Telefonomat zsebembe csúsztatom és vállamat a hinta ülőrészét tartó, vastag kötélszerűségnek döntöm, fejemmel együtt.
YoonGi: Kicsit ideges lesz, de nem ad pontos választ arra a fel nem tett kérdésre, miszerint jó lesz-e így... Nem baj. Így is elég megterhelő ez, nem kellek még én meg a hülyeségeim. Hagyom, hogy menjen amerre akar és én addig valamit megpróbálok kezdeni magammal. Tea főzésnél maradok, ha már a "szakácsom" telefonál és nincs nagyon abban az állapotban, hogy főzzön én pedig nem akarok étel mérgezésben elhaláloztatni senkit. Egy kancsónyi teát csinálok, amit végül telerakok jégkockával, hogy hideg legyen és még a hűtőbe is berakom.
Hmm... Sok az alma. Kiveszek a kosárkából hármat a körülbelül tizenkettőből és elkezdem felvagdosni. Közben ujjam egy kis bőr darabja is oda lett, de hát kibírom. Ujjamat szopogatva rakom a felvágott almákat egy tányérba. Aish... De legalább nem fáj annyira.
ChanYeol: Még percekig üldögélek csendben, nézegetve azt a sok-sok fát és növényt, melyekkel be van ültetve a kert háromnegyede, nagyjából. Egy hirtelen jött gondolat miatt gyors mozdulatokkal veszem elő ismételten mobilomat, egy újabb hívás miatt. Fülemhez emelem a készüléket, miután a megfelelő telefonszámra nyomtam és szabad kezemmel combomat szorítom meg. Pár csengés után egy hosszabb jelzi; fogadta hívásomat.
-Sz-szia, anya. Sajnálom, hogy zavarlak, biztos sok dol-
-Csak mondjad, mit akarsz!-Erőteljesen cseng hangja, mely most mélyebbnek is hat, mint amilyen igazából. Biztos megint keveset aludt... Olyankor ilyen.
-Elköltözök a lakásba. Már lebeszéltem és holnap a papírok kitöltése után hivatalos is.
-Ahogy gondolod, fi... ChanYeol.-Ennyivel le is rendezi beszélgetésnek nem nevezhető információcserénket és megszakítja a vonalat. Kezemmel továbbra is fülemnél tartom telefonomat, szám elnyílik és egy hangos sóhajt hallatok.
Ennyire nem érdekli, hogy mit csinálok? Ennyire tesz az életemre, mert YoonGival vagyok? Félek eddig ennyire sem érdekelte se őt, se apámat az életem. Talán csak annyira, hogy az általuk elfogadott, jó irányba tereljenek és az alapján neveljenek fel.
A mobilkészülék kicsúszik ellazult ujjaim közül, hangosan érkezik a szépen ápolt, mégis helyenként hiányos gyepre. Leszenvedem elernyedt testemet a hintáról és felkapva a fűből az odaesettet beindulok a házba.
YoonGi: Tovább "eszegetem" ujjam, de már kezd elállni a vérzés. Hallom ahogy léptek sorakoznak mögöttem, melyekből már kikövetkeztetem, hogy a telefonálás egy része nem érintette olyan jól páromat. Lassan fordulok felé, majd meglátva kicsit bánatos arcát egy kis mosoly kíséretében kitárom karjaimat.
ChanYeol: A házba belépve és a konyha felé indulva YoonGi számomra kitárt karjai fogadnak. Fejemet kissé lehajtom és úgy sétálok ölelésébe, kezeimet szorosan teste köré fonom. Homlokomat vállára hajtom és így figyelem a köztünk lévő szűk részen keresztül a földet. Könnyen túl fogom magam tenni ezen az egészen, főleg Suga mellett. De akkor is most jól esik ölelése. Meg amúgy is, egész nap nem ölelgethettem...
YoonGi: Szorosan ölelem vissza, vállainál átkarolva. Megsimogatom hátát és haját, amibe egy gyengéd csókot rejtek, majd nyaka köré tekerem karjaim. Lágy mosoly játszik ajkaimon, hosszas ölelésünkből pedig nem kívánok kiszabadulni. Támogatnom kell ebben az időszakban, még ha nem is fogja oly' nagyon megviselni. Remélem...
ChanYeol: Mosolyogva végigsimítok hátán, homlokom eddigi helyére államat támasztom. A pulton meglátok egy nagy tálnyi, feldarabolt almát. Egyik kezemet elveszem hátáról és a tányér felé nyúlva próbálok párat kivenni. Egy kéz csapódik enyémre hirtelen, ezzel próbálva megakadályozni, hogy ellopjam ételét. Vigyorogva veszek ki három szeletkét és egyiket a fogaim közé véve kezdem rágni, míg a fele kilóg számból.
YoonGi: Mosolyogva fúrom fejem vállába ahogy végig simít hátamon, majd mikor nem érzem keze melegét hátra csapok kezére. Na nem. Nem eszi meg a kajámat. Persze tudom, hogy már rág egy darabot, így arcára nézek. Kis sunyi...
-Rossz vagy.-csóválom fejem mosolyogva és a kilógó alma darabot leharapom, ajkainkat enyhén egymáshoz érintve. Nem is csókoltam meg reggel óta... Na, nem baj, majd ha már nagyon nem bírom letámadom kicsit. Vigyorogva rágom az almát, közben szemeibe meredve a boldogan rágcsáló egérkémnek.
ChanYeol: Lenyelem a darabot, mit leharaptam és fejemet megrázom mikor már ő is azon rágódik.
-Nem.-Ismét megrázom fejemet, vele együtt mutatóujjamat is a levegőbe emelve.-Csak éhes.-Egyik kezemet hasamra helyezem és azt megsimogatva mondom ki szavaimat. Legjobb kiskutya szemeimet elővéve nézek rá, továbbra is hasamat simogatva.
YoonGi: Próbálok ellen állni, de ahogy rám néz cseppfolyós állagú leszek és szívem elképesztő sebességben kezd verni mellkasomban. Megadóan sóhajtok egyet és a tálat átnyújtom neki, hogy nyugodtan eszegesse. Egy boldog mosollyal simítok végig teletömött arcán és elfordulva tőle próbálom nyugalmi állapotba hozni szívverésem. Egyáltalán miért ver ilyen gyorsan? Aish... Mindegy. Egy újabb almát kezdek felvágni, mellé egy narancsot is meghámozva. Mi ez a sok gyümölcs? Anya kihasználja, hogy nem tudok főzni és gyümölcsre kötelez. Pff... Cseles, de átlátszó, mégis... Hh... Beválik.
ChanYeol: Széles mosollyal arcomon ülök fel a pultra a tállal a kezemben. Pár darabka almát kiveszek belőle, az edényt, a benne lévő maradék gyümölccsel együtt pedig a pulton elé tolom. Boldogan eszem az édes, hideg gyümölcsöt, kicsit csámcsogva is. Hh, nem tudom miért... Rossz szokásom, amikor tele vagyok boldogsággal és közben eszek, akkor csámcsogok is hozzá.
A már általa megpucolt narancsból is elveszek egy darabot, mikor éppen nem figyel, mert a gyümölcsök héját dobja a kukába. Ugyanolyan boldogan nyamnyogom el a keserűbb gyümölcsöt, majd az éppen a pult felé visszaforduló fiút magam elé húzom. Lábaimmal átölelem combjainál, ezzel tartva magamhoz közel. Egy hosszú csókot adok homlokára, miközben haját összeborzolom.
Egyszerűen hozza rendbe a kedvemet a Törpe. Igen... Mellette biztos boldog leszek. Még ennél is jobban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése