Tears of Life ~ 10. Rész

Tears of Life

Figyelmeztetés: Trágár beszéd és szexuális utalások.

YoonGi: Nem is tudom milyen nap van. Talán kedd, vagy ilyesmi... De lehet, hogy szerda. Ahh, mindegy. Az első órára várok -vagy talán nulladikra?-, igaz... Két órával a tanítás kezdete előtt. De én már a teremben ülök és nézek ki a fejemből. Kemény volt ez a hónap... 

ChanYeol elvette JiWoot. Nem is mentem el az esküvőre, pedig a menyasszony még saját maga állt is elém, hogy meghívjon. De kihúztam magam... Tudom, Chan miatt ott kellett volna lennem, de nem kérhet erre. Hogy végig nézzem ahogy egy nővel összeköti az életét. Mondjuk... Nem vagyok annyira depressziós, mint számítottam, hogy leszek. Mármint, elsírtam magam a nagy napon, de azóta egész gyorsan elfogadtam, hogy mi van.
Rég láttam ChanYeolt az esküvő miatt, de ma már jönnek suliba. Meg volt a nászút is... Nem gondolok bele inkább. Nem akarok.
De azért otthon sem változtak a dolgok. Még mindig van rettegésre okom és bár még nem támadtak meg, de figyelnek. Árgus szemekkel... És érzem, hogy ma nem biztos, hogy megúszom.
Észrevétlenül repül el egy óra és én megunom kicsit az itt ülést. Kimegyek a folyosóra, táskámat a teremben hagyom. Csak megyek és megyek... Rajtam kívül még nincs senki sem. Talán, majd mindjárt... Úgy negyvenkor-ötvenkor már gyűlni fognak.

ChanYeol: Teljesen lesápadva fekszem fürdőszobámban, a nagy kádnyi meleg vízben. Körülbelül négy óra van. Hajnali négy. Fáradt vagyok. Testileg és lelkileg egyaránt. Durva egy hónapon vagyok túl... JiWooval együtt. Nem szívesen vallok be ilyeneket, de ha egyszer muszáj, akkor muszáj. Fegyelmeznem kell a fiatal lányt, hogy ne köpjön rólam és arról, hogy verem, mert nem képes úgy viselkedni, amikor nem vagyunk emberek társaságában, mintha nem is ismerne. Nem tudok mást tenni. Fenyegethetném szavakkal, vagy valami. De a feszültség, ami uralkodik bennem, lehetetlenné tenné, hogy beszéljek vele.
Rá lettem véve az esküvőre. Elküldtek a nászútra. De arra, hogy én azzal a nyomorékkal együtt éljek egy lakásban. Ohoho, a nagy lófaszt. Már rég ki is nyírtam volna a csajt, ha minden egyes nap, minden egyes órájában és percében vele kéne lenne. Na nem. Lehet magamat öltem volna meg először.
Az meg már más, hogy az esküvő előtti nap óta, vagyis pontosan harmincöt napja nem láttam YoonGit. Igen, napra pontosan tudom, hogy mikor láttam utoljára az életemet jelentő fiút. Nem beszélhettem vele. Nem hallottam a hangját és kurvára hiányzik. Mint egy rossz szerelmes film, nem de? Csak ez annyiban más, hogy mi akaratunktól függetlenül váltunk szét azért, hogy én egy teljesen kötelező házasságba lépjek egy nővel... Pfh, nővel? Lánnyal, akit nem is szeretek, de még boldoggá sem tesz. Ez kiderült a nászúton. Egyszerűen nem bírtam úgy hozzá érni, ahogy azt előtte YoonGival tettem. Nem megy...
Könnyeimmel küszködve szállok ki a kádból, körülbelül másfél óra elteltével és magamra kapkodom ruháimat. Már, ha ezeket lehet annak nevezni. Egy melegítő nadrág és egy bő póló, melyet mindig Suga hordott. Jesszusom... Arcomra fekete keretes szemüvegemet teszem és gyűrűsujjamra most egy nekem tetsző, oda való ékszer helyett, aranygyűrűmet húzom fel. Azt a ronda, kedvtelenítő emlékeket tartalmazó, arany karikát teszem ujjamra, melyet megsemmisítenék, minden lehetséges módon. De nem tehetem. Fel kell vállalnom és úgy kell tennem, mintha élvezném a házas életet, azzal a ribanccal. Oké, én nagyon kész vagyok.
Szétunva a már nem létező életemet ülöm végig a hosszú buszutat iskolámig, lakásomtól. Besétálok a régen nem látogatott épületbe, ahol rögtön mindenki letámad, aki éppenséggel már régóta ott van. Jönnek a gratulációk és dicséretek, plusz a felesleges kérdések, de engem azok nem érdekelnek... Nem érdekelnek, mert meglátok valamit, vagyis valakit a folyosó túloldalán. Valakit, aki még mindig az életet jelenti nekem. YoonGit.

YoonGi: A folyosók csak telnek és telnek és már hangosabb is lesz az egész épület. Én még mindig csak mászkálok sapkám alá bújva csak, egyszerű szerelésem csak szürke és fekete. Hisz még mindig bujkálok, nem? Csak cipőmet és lábaimat nézem miközben, megyek, így majdnem fellöketve magamat párszor, de nem érdekel annyira. Nem vagyok már az a menő gyerek mint voltam, de nem is bánom igazából. Felemelem fejem, de... Következő lépésem megfagy és úgy érzem lábaim mindjárt feladják a szolgálatát és elájulok a picsába. Itt van. Itt van előttem, akit már egy hónapja nem láttam... Torkom elszorul és érzem, hogy a megállíthatatlan könnyek el akarnak indulni, de csak nyelek egy nagyot, hogy ne törjenek ki belőlem. Veszek egy nagy levegőt és érzem, hogy közeledik a föld, de elkapnak és megkérdezik jól vagyok-e. Csak dadogok és motyogok, hogy igen, majd ahogy a nagy tömeg elindul és betölti a köztünk lévő teret elindulok és észrevétlenül állok meg mellette. Ahogy áttörök a tömegen és leejtve valamimet írok egy rövid szót a kezére, majd kezdek rohanni arra fele. Még van fél óra... Vagy kevedebb, de nem érdekel. Hogy mit írtam rá? Egyszerű... Alaksor.

ChanYeol: Hányingerem van. Esküszöm, hogy undorodok attól, hogy képes voltam ennyi ideig nélküle elmenni bárhova is. Megfagyva bámulok magam elé, nem mozdulva eddigi helyemről.
-Köszi a jókívánságokat, srácok, igazán kedves tőletek. Majd még beszélünk, menjetek órára...-mosolygok a körülöttem állókra erőltetetten. Eloszlanak így beterítik a diákok a folyosót, ezzel elválasztva engem újra Sugatól.
Kezemre nézek. Észre se veszem, hogy itt volt mellettem és ő írt karomra. Alaksor. Olvasom el írását, mely egy kevés melegséget ad szívemnek és keserűen elmosolyodva indulok meg az említett hely felé. Sokat kell gondolkoznom merre menjek, mégis lábaim maguktól tudják az utat.
A lépcsősoron már lefutok és a régen látott folyosóra érve megállok annak közepén. Megállok, mintha csak egy láthatatlan fal lenne köztem és a tőlem nem messze álló fiú között. Fejemet lehajtom miután megszakítom a nagyon... Túl rövid szemkontaktust és számon véve a levegőt, táskám vállpántját szorítva próbálom visszafogni könnyeimet.
Igen, ennyire megviselt, hogy nem lehettem vele. Ennyire hiányzott a személy... Akit ennyire szeretek. Hihetetlen, hogy újra itt állunk egymás előtt. Ugyan olyan szétesetten. Szörnyű...

YoonGi: Mikor leérek a folyosóra pár nagy levegőt veszek és a padlót nézem. Meghallom a sietős lépteket és mikor felnézek... Már itt van előttem. Itt van teljes élet nagyságban és nem kell egy elcsórt pólót szagolgatnom és egy régi képet néznem... Táskám leesik vállamról és egész halkan felszipogok, de nem. Nem sírok.
-Meow.-suttogom magam elé és úgy nézek rá egy kis mosollyal. Csak jöjjön már ide, a kurva életbe... Hagy ölelhessem... Hagy érezhessem, azokat a tökéletesen telt ajkakat...

ChanYeol: Kínosan felnevetek és táskám hangosan csattan a földön, ahogy az leesik vállamról. Közvetlenül elé lépek, pár lépéssel zárva be köztünk a távolságot.
-Cicám...-fogom vissza nevetésemet, mert félek, ha most elkezdek nevetni, azzal együtt sírásom is kitörik. Szorosan ölelem magamhoz, halkan nyögve fel szinte az érzéstől, hogy újra érezhetem teste melegét és számomra bódító illatát. Fejemet nyakába fúrom és egyszerűen emelem el a földről és tartom meg ölemben. Édes Istenem, hogy én mennyire imádom ezt a fiút...

YoonGi: Ahogy meghallom hangját ajkaimba harapok, hogy sírásom ne törjön ki és szorosan fonom karjaimat nyaka köré ahogy végre átölel. Mellkasába fúrom fejem és fejét még jobban húzom nyakamba, hogy a lehető legközelebb legyen hozzám. Lábaimat dereka köré ölelem ahogy már nem érzek magam alatt talajt és mély sóhajokkal nyugtatom magam, mindig beszívva illatát, mit már rég éreztem, de még mindig ugyan olyan csodálatos és nyugtató...
-Hiányoztál...-suttogom halkan fülébe és kicsit eltolva fejét magamtól simítok arcára, mit pár puszival lepek el. Végre megtehetem... Végre...

ChanYeol: Szorosan tartom testét enyémhez, derekánál fogva át. Minden belégzésemnél kellemes illata ellepi orromat, mitől egyre jobban megnyugszom. Továbbra is szorosan, de már nem görcsösen tartom ölemben. Szemeibe nézek ahogy eltávolodik tőlem és rá mosolygok, bár ajkaim megremegnek, így egy halvány fintorba torkollik boldogságom.
-Nekem is hiányoztál.-Apró, szeretni való testét egyik alkarommal megtámasztom fenekénél. Benedvesítem kiszáradt, sebes számat és kedvesen hívom egy csókba övéit. A rózsaszín köd hirtelen lep el és szívembe újra melegség költözik. Ismét érinthetem és vele lehetek. El nem tudom hinni. Túl jó...

YoonGi: Csillogó szemekkel nézem ahogy érdekesen elmosolyodik, majd mikor ajkai közeledni kezdenek mosolyogva hunyom le szemeimet és adom át magam az érzésnek. Hajába túrva viszonozom a lassú és minden érzelmet rejtő csókot, csupán egy megkönnyebbült könnycseppet ejtve el, többet nem. Mikor levegőnk elfogy elválunk, de még mindig kis puszikat váltunk egymás között. Istenem, de imádom...
-Megnőtt a hajad, szöszi.-kuncogok fel halkan, folyton csak szemeibe nézve.

ChanYeol: Kábultam veszek el szemeiben, míg továbbra is kis csókokkal jutalmazzuk a másik ajkait. Sikerül normálisan mosolyognom kijelentésén és szemeimet a palon felé fordítom, így próbálva megnézni hajamat.
-Ja, ez? Hát igen...-Megvonom vállaimat és egy fejrántással küldöm vissza kissé szemeimbe lógó, félig szőke tincseimet helyükre, fejem hátuljához. Nem igazán törődtem a hajammal, nem tudott nagyon érdekelni, így elég sokat nőtt, köszönhetően annak, hogy amúgy is gyorsan nő.
Óvatosan visszahelyezem páromat a földre és néhány gyors mozdulattal egy rövidke lófarokba fogom fel, ahhoz elégé hosszú tincseimet.

YoonGi: Csak felkuncogok megint ahogy haját próbálja megnézni, majd segítek neki picit, hogy hátra tudja őket söpörni. Őszintén nekem még így is tetszik... Derekát ölelem át ahogy lerak, hogy megtartsam magam még mindig kicsit instabil állóképességem miatt. Megpöckölöm a kis copfot és mosolyogva nézem ahogy ennek hatására kicsit lebeg ide-oda, pár másodpercig.
-Így már tényleg lehetnél középkori szőke herceg.-mosolygok még mindig kicsit halkan beszélve, hisz az elmúlt egy hónapban nem igen szólaltam meg. Kissé magamba fordultam, persze, hogy nem csikartak ki belőlem naponta maximum két szónál többet.

ChanYeol: -Elvitted a saját nyelved valahova, YoonGi?-kérdezem, utalva ezzel halk beszédjére.-Yah, náluk azért én sokkal jobban nézek ki.-nevetek fel ahogy kezemmel hátra dobom láthatatlan hajamat, mint ahogy a lányok szokták, mikor fényezik magukat. Megsimogatom arcát és alig láthatóan mosolygok, miközben szemügyre veszem arcát. Nem változott, csak talán... Sápadtabb, mint volt. Hh, ennél fehérebb hogy lettél, Min YoonGi? Összerezdülök a csengő hangos megszólalására.-Menjünk órára.-ajánlom fel és messzebb lépek tőle, a lépcsők felé fordulok.-Délután azért átjöhetnél... Ma úgyis biztos, hogy a barátnőivel lesz ő, tehát nem lesz rá gondom a lakásomon.-szólalok meg ahogy mellém ér és névtelenül utalok JiWoora. Inkább meg se próbálkozom kimondani a nevét, főleg Suga előtt.

YoonGi: -Nem, csak kb most beszélek újra, rendesen.-nevetek fel kicsit kissé kusza kérdésére, mi szerint én, mint cica elvittem a nyelvem.-Állítom és tudom. Azért még is csak Park ChanYeol, az Park ChanYeol.-kuncogok aranyosan és szintén kicsit megrezzenve megyek mellette órára. Mikor bár névtelenül, de megemlíti azt a lányt, ki már vele van nyelek egy aprót, de mosolyom nem hervad le. Hisz' áthívott és vele lehetek...-Rendben, átmegyek. De plusz egy órám lesz még, szóval ott találkozunk majd.-nézek még rá és szedem sorba a lépcsőket. Kiszúrja szemem az árulkodó aranykarika, de... Nem foglalkozom vele. Vagyis próbálok... Hisz az enyém. Ő az enyém és ezt egy kényszerből felhúzott jelképes ékszer sem változtatja meg.

ChanYeol: -Oké, várlak.-mosolygok és rá kancsitok, majd ahogy belépünk ugyanabba a terembe elkomorodok. Mindenki más jobban örül annak, hogy megházasodtam, mint én magam. A férfi tanárnak szóló, hangos köszönésem után leülök JiWoo mellé... Nem YoonGi mellett ülök, de legalább mögöttem van. Feleségem ahogy elfoglalom a széket mellette, máris rám mászik és karom kezdi simogatni és puszikkal ellepni. Egy, már egész igazinak tűnő műmosolyt erőltetek magamra, hogy ne derüljön ki kis titkunk, valamint ne kezdjen el hisztizni, amiért éppen nem örülök annak, hogy állítása szerint kényeztet. Olyan kis tudatlan és hiszékeny egy lány... Ki nem állhatom.

YoonGi: Felmegyünk a terembe és leülök helyemre, előttem ChanYeolék ülnek. Csak nézem egy darabig ahogy karját érik a lány kedveskedő tettei, majd inkább a tanárra nézek mielőtt féltékenységem előjön. Bár... Meg kéne tanulnom kezelni. Muszáj a látszat miatt ezt tennie. Muszáj... De én tudom, hogy csak akkor élvezné igazán, ha én tenném. És azt is tudom, hogy engem csókolt úgy és olyan érzésekkel, mikkel azt a lányt kéne és én kapom azt az érintést, miből igazit JiWoo nem fog kapni. Ezt kell szem előtt tartanom... Ezért nem szabad féltékenynek lennem. Mert tudom ezt... Tudom ezt mind. Oké, YoonGi, oké.. Semmi baj. Csak ne figyelj oda.

ChanYeol: Amikor a tanár nem figyel egy kis csókot adok a mellettem ülő lánynak, ezzel kérve szavak nélkül, hogy ő is inkább figyeljen. Kívülről úgy néz ki, hogy mindennél jobban élvezem ezt az egy puszit, de belül undorodom magamtól. Undorodom attól, hogy képes vagyok ilyet tenni emberek előtt, hogy ne áruljam el magam. Undorodom, mert képes vagyok azzal a szájjal érinteni ezt a lányt, mellyel nem is oly' régen, még Sugat csókoltam.
Bal kezemmel megfogom JiWoo hozzám közelebb eső mancsát és ölembe teszem összekulcsolt ujjainkat. Néha írva, de erősen figyelve várom ki az óra végét. Ami bár nem jelenti, hogy feleségem békében fog hagyni, de legalább YoonGival is beszélhetek. Aish, legyen már délután.

YoonGi: Csak figyelem a tanárt és kivételesen írom, amit mond, hisz' más elfoglaltságom nincs. Még az előttem turbékolókat sem figyelem, hiába tudom pontosan, hogy mi is zajlik le előttem. Nem. Nem adok jelentőséget neki, bármennyire is bánt.
Kicsit köhögni kezdek, mire a tanár megkérdezi megmaradok-e vagy kezdjen el ásni, de én csak nevetve állítom, hogy élek még. Bírom a tanárt, na... Felad egy feladatsort és sétálgatva megy körbe a viszonylagos csendben, majd megáll mellettem és padomra támaszkodva kezd halkan beszélni hozzám.
-YoonGi... Nem tud arról a dologról valamit, ami elvileg történt a múlt héten?
-Nem, uram...-rázom meg fejem.
-Pedig ott volt elvileg.-néz rám oldalra döntött fejjel.
-Igen, ott voltam.-rántok vállat.
-Na, akkor csak tud valamit. Nyugodjon meg. Nem adom tovább. Csak kíváncsi vagyok.-mosolyodik el kicsit.
-Feloszlott a suli bandája. Ennyi. Az meg már mellékes magának, hogy ki vert meg, kit és hasonlók.-suttogom szemeibe nézve egy pillanatra.
-De akkor úgy tűnik magát nem ütötte senki.
-Ne higgye azt, hogy nem. Mindenki kapott minimum egy vérhányást. Ne aggódjon emiatt.-mosolyodok el egy picit, majd ahogy valaki kiegyenesedik, hogy készen van csak felegyenesedik és megy is, hogy tartsa tovább az órát. Érdekes... Ha nem tudnám, hogy apám embere már paráznék. De így csak jót röhögök rajta.

ChanYeol: Az óra hátralévő részében a mellettem ülő nem hagy semmire figyelni. Szörnyű, hogy még óra közben sem tud leakadni rólam és ezzel el fogja érni, hogy megint rontsak a jegyeimet. Na faszom... Még azt sem értem rendesen, miről beszél mögöttem Suga a tanárral, csak hangját hallom. De szerencsére vége lesz az első órának és a második kicsit nyugodtabban ülhetem végig, ugyanis azon YoonGi nincs ott. Így minimális bűntudattal tudok úgy viselkedni JiWooval ahogy emberek között kell, és ahogy egy normál házasságban amúgy is teszik.
A második tanóráról is kicsengetnek, mire megszabadulva a lánytól rohanok le az ebédlőbe. Megkönnyebbülten sóhajtok fel mikor meglátom Sugat az asztalunknál. Igen, még mindig a mienk. Ez egyértelmű. Oda kocogok hozzá és mellé vetődök az egyik székre, lehetetlenül közel húzódva hozzá. Homlokomat pár pillanatra vállának döntöm és mélyen szívom be illatát, majd mintha semmi sem történt volna csúszok messzebb tőle és fekszek az asztalra. Ez az, most megint az orromban fog ragadni mindent jelentő illata és nyugodtan fogom tudni kezelni a már közeledő JiWoot. Aish...

YoonGi: Kapucnimat fejemre húzva megyek ki az első óráról és slisszanok át a tömegen, hogy minél előbb a másik teremben lerakhassam a táskámat és magamat. Végig ülöm az egészet és mikor vége van a táskámat itt hagyom és lemegyek az ebédlőbe, hol befoglalom helyünket, egyik lábamat törökülésbe húzom és így iszogatom kávémat mit... Egy ideje több... Sokkal több cukorral iszok. Meglátom az aranyosan felém kocorászó ChanYeolt. Lehuppan mellém és közel csúszva dől vállamra, mire elmosolyodom és élvezem a pillanatot. Mikor messzebb kerül tőlem, még mindig a röpke pillanatban vagyok pár percen keresztül, majd nevetve nézem ahogy fekszik az asztalon.
-Idd meg. Már nincs benne sok.-rakom elé kávémat, majd kicsit megrezzenek, ahogy elém huppan JiWoo, ki úgy tűnik ide akar jönni. Mondjuk hova máshova? A... Férje is itt van, persze, hogy ide jön.
-Szia.-mosolygok rá halványan és kinevetem újra ChanYeolt. Oké... Ez egész jól ment. Ahhoz képest, hogy pontosan tudja, hogy első találkozásunk óta nem bírom és, mint kiderült... Ő sem engem.

ChanYeol: -Köszi.-meg se nézve, mit tol elém párom iszok bele, de majdnem vissza is köpöm. Értetlenül nézek rá, nem is törődve azzal, hogy JiWoo már itt van.-Ki cukrozta a kávédat, Suga?-Elnevetem magam és három nagy korttyal ki is végzem a kartonpoharat.
Pont elkapom a pillanatot; JiWoo csak végigméri YoonGit, elég undorító tekintettel és csak biccent neki köszönésére. Majd felém fordul és, mintha mit sem tett volna támasztja meg fejét öklén, ahogy az asztalon könyököl. Vigyorogva néz rám és teszi keresztbe lábait, így miniszoknyája alól, kb minden kivillan. Arcomat eltakarva kezdek szenvedő nyöszörgésbe, lábaimmal toporzékolva a földön.
Lerendezem halk, magamba fojtott dühöngésemet és ölbe tett kezekkel dőlök hátra székemen. Szemeimet kimeresztem JiWoora, ezzel fenyegetve meg szavak nélkül és a magamra erőltetett mosolyaim közül, a lehető legkedvesebbet veszem magamra. De nem az történik, amire úgy nagyjából számítok. A lány felpattan helyéről és idegesítően kuncogva kerüli meg az asztalt, hogy aztán ölembe üljön. Fájdalmasan nyikkanok fel és hajtom hátra fejemet. Szemem sarkából Sugara pillantok egy elnézéséért könyörgő mosollyal arcomon. Haza akarok menni és vele lenni...

YoonGi: Tekintetét már észre sem veszem, hisz ilyen tekinteteket mindig kapok, már megszoktam. Ezzel nem tud a földbe tiporni. Csak nézem ahogy szemeznek egymással és azt is mi történik alig röpke, pár perc alatt. Nem akarom látni ahogy felhúzódik az a szoknya, hogy ezzel jelezzen tulajdonképpen, hogy kéne oda rakni valamit... Jól van, ideges nem vagyok. Még. Talán még, szóval nem fogom őket itt hagyni, persze inkább ChanYeol miatt. De mikor már ölébe huppan a kis fruska már kicsit kiakad a mérőm. Kezemet feléjük nyújtom mire a lány rám vigyorog -mert még volt annyira nem neveletlen, hogy azért ne nekem háttal üljön, persze ezt mind csak azért, hogy jobban az orrom alá dörgölje, hogy ők milyen boldogok- és megteszi mire némán kérem; felém nyújtja gyűrűs kezét. Megfogom azt és tanulmányozom mind az arany karikát, mind a fölötte lévő köves eljegyzési gyűrűt.
-Szép.-mondok csak ennyit, egy kis mosollyal, mivel meglepem a házaspárt. A menyasszonyt elbizonytalanítom, páromat -hu, de fura ezt így mondani- pedig meglepem. Nem, nem vagyok oda a házasságukért, de attól még.... Szép az a gyűrű. Rájuk mosolygok és elengedem JiWoo kezét.
-Amúgy meg. Én cukroztam, ki más tette volna?-nevetek fel az elég rég feltett kérdés válasza közben.

ChanYeol: Árbús szemekkel figyelem párom kedves mozdulatait feleségem irányába. Szégyellősen elmosolyodom és megforgatom JiWoo gyűrűeit ujján.
-Nem mi választottuk.-sóhajtom halkan és visszateszem a lány kezét combjára.
-De azért köszike.-szólal fel eddigi legkedvesebben intézve szavait Sugahoz, amin meg is lepődök, de csak fejrázásommal leplezem.
Ahogy már el is felejtett kérdésemre válaszol újra meglepődöm, de ezt már nem fedem el.
-Csak... Csak fura volt.-rántom meg vállaimat.-Mert olyan, mint ahogy én iszom...-halkulok el teljesen mondatom végére, ahogy fokozatosan esik le, miért is így issza. Legalábbis szerintem miért.-De azért ugye, hogy nem is olyan szörnyű ennyi cukorral sem.-kuncogok fel, hogy kicsit oldjam a feszültséget.
-Jaj, hát, hogy én mennyire utálom, hogy kábé nyolc cukorral iszod a kávédat. Ki nem állhatom. Jó lenne mondjuk, ha inkább átállnál a normálisra, hogy az nélkül, vagy csak kettővel iszod, mert-itt lesz elegem nyávogós, siránkozó hangjából és combjaiba csípek, mindkét kezemmel. Legalább elhallgat.
-Nem érdekel senkit, hogy szereted-e ahogy a saját kávémat iszom, vagy sem. Nem tetszik, nincs kötelezve, hogy a felét megidd.-szólok rá, fogaim közt szűrve a szavakat, hogy még véletlenül se hallja meg más. Szemeimet megforgatva csettintek nyelvemmel kelletlenül és ahogy már szólna vissza újra combjába csípek.

YoonGi: Csak nézem ahogy beszélgetnek és csak mosolygok a felém intézett szavakra.
-Nem hát. Iható így is.-nevetek és tovább figyelem őket, közben eldobva a poharat a kukába, mi mint mindig beletalál.
Csendesen hallgatom a veszekedésnek nem nevezhető, de mégis olyan gyanús szóváltást és kissé ledöbbenek. Elnézek róluk, de még pont látom, ahogy csitítja a lányt... Eléggé érdekes módon. Nem igazán nevezném bántalmazásnak, amit tett, de mégis csak így csöndben maradt. Hallom szavait, tisztán, de a lányon nem látom, hogy félne ettől vagy ilyesmi. Mindegy is talán... Nem vagyok kíváncsi rájuk, csak arra, hogy ChanYeollal mi van. Az elég nekem.

ChanYeol: Utolsó csöndre intése után már megfogja kezeimet és ölébe helyezi sajátjaival együtt. Fejemet hátának döntöm és úgy hallgatom hangját.
-Egyébként miért nem jöttél el az esküvőnkre, Yoonie?-Suga becenevére csak magamban nevetek, de maga a kérdés engem is érdekel. Nem mintha bánnám, hogy nem kellett végignéznie, ahogy teljesen fapofával álltam végig a ceremóniát, de akkor is...-Mert végig sértettél vele. Én kértelek fel személyesen, hogy gyere el.-nyafog ismételten, közben kezeivel hadonászva, majd szívéhez kap, ezzel jelezve igazi sértődését.-Megmondhattad volna akkor, hogy nem fogsz tudni jönni, vagy akármi. Tudod milyen sok munka volt még azzal, hogy egy ember bejelentés nélkül nem jelent meg? Olyan egy-már fogaimat összeszorítva állom meg, hogy beszóljak neki, ezért újra lába bőrét támadom be ujjaimmal. Erre már kicsit felnyikkan és fájlalja is a területet, de füléhez hajolva szólók rá erélyesen, hogy ne merjen elkezdeni rinyálni ennyi miatt, hiszen ez szinte semmi... Még mindig nem vagyok rá büszke, de az indulataimat tényleg nehéz visszafognom, na...

YoonGi: Mikor egy kérdés ér felé fordítom fejem és végig hallgatom. Válaszolnék, de szavamba vág és csak mondja tovább, már a szitok szó is mit rám használna is kicsúszik majdnem, de elhallgattatják ismét.
-Sajnálom. Nem voltam valami jól, nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg valami miatt engem kéne ápolni ahelyett, hogy inkább rátok irányuljon a figyelem. Meg...-sóhajtok egy nagyot. Most mondjam, vagy ne? Végül is tök mindegy.-Bevert arccal nem akartam tömeg előtt mutatkozni. És mielőtt még mondanád, akkor azért nem látszott, mert lekentem minden szarral, hogy ne látsszon. És bocsánat a kellemetlenségekért, én se tudtam, hogy így lesz.-nézek szemeibe, csak ezzel fejezve ki bocsánatomat. Hajolgasson neki, aki tiszteli... Már, ha van ilyen a Földön.

ChanYeol: -Ugyan, ápo-
-Rólunk nem terelődött volna el a figyelem, hiszen mi voltunk a középpontban.-vág szavamba a lány, nem egy nagyon kedves hangsúllyal szólva, a nála idősebb fiúhoz.-De akkor az esküvőre is simán kikenhetted volna magad. Hihetetlen, ilyen kifogások miatt, hogy tudsz nem eljönni az esküvőre. Szörnyű.-Hirtelen fordul ki ölemből és sértődötten fonja össze karjait mellei alatt.-Gyere, Channie. Mindjárt becsöngetnek.-néz rám sokkalta kedvesebben, egy apró mosoly is megbújik szája szélén.
-Nem. Menj csak, majd megyek utánad.-erőltetek magamra egy mosolyt és elhajtom az asztaltól. Persze kedvesen és előtte még egy kis fenéktapit is kap csak, hogy ne sértődjön meg, amiért nem megyek vele. Miután boldogan elugrándozik asztalunktól, arcomat dörzsölve fordulok YoonGi felé és elnevetem magam, én sem tudom miért. Ebben nem volt semmi vicces. Talán csak azért mert ennyire kész vagyok idegileg? Lehet.

YoonGi: -Mintha olyan fontos lett volna neked, hogy ott legyek. De mindegy, bocsánatot kértem, nem? Csak fogadd el és kész.-rántok vállat rá sem nézve, miközben hozzá beszélek. Észrevétlenül felsóhajtok, mikor végre elmegy és csak kettesbe maradunk Channal. Igen, most már kissé ideges vagyok, mert ez a ri...ri... Oké. Inkább nem foglalkozom vele, nem érdemes idegeskednem.-Nem is értem, hogy bírod ki vele.-nézek végül a mellettem levőre, kicsit elveszve szemeiben és... Csak simán megjelenésében.

ChanYeol: -Úgy, hogy kötelezve vagyok az elviselésére. Meg... A közelemben inkább nem pofázik és nyugton marad főleg, ha nem vagyunk ilyen helyen.-mondom halkan, félvállról és megrántom vállaimat. Felkelek székemről és, mint akit ágyúból lőttek ki megyek ki az ebédlőből, YoonGi nélkül. Pont csengetésre beérek a terembe és elfoglalom helyemet JiWoo mellett. Suga biztos sejti, hogy miért mondtam azt, amit, hiszen van annyi esze. Ha meg nem esik le neki, akkor se fogom felvilágosítani arról, mit csinálok feleségemmel.

***

Az iskola előtt állunk Jivel és várjuk édesapja egyik alkalmazottját, akit a lány szülei küldenek értünk. Nem azért, mert gazdag, maffia család... Ááh, dehogy is. Azért mert férj és feleség vagyunk és ezért szerintük megérdemeljük, hogy együtt menjünk haza. Legalábbis egy elég hosszú úton. Ugyanis szerencsére nem lakunk együtt, így engem rögtön lakásomhoz visz a fuvarozó, ahol megköszönöm és JiWootól elnézést kérek, hogy nem tud feljönni hozzám. Persze csak azért, mert nem akarom lebuktatni magam. Persze, miért másért. Mindent azért teszek.
A magas épületbe belépve rögtön a lifthez sietek, mai ki is nyílik nekem és beszállok. A kilences számmal ellátott gombot benyomom és az sípolva egyet becsukja a lift ajtaját és megindul az említett emelet felé.
Lakásomba felérve ledobom magamról táskámat, cipőimmel együtt. Szobámba sétálok és átváltom amúgy is lenge ruháimat, egy rövidnadrágra és rövid ujjú pólóra. A konyhában leülök az étkező asztalhoz és csak fejemből kinézve várom, hogy Suga órájának vége legyen és végre velem legyen.

YoonGi: -Értem.-mosolyodom el egy picit és csak nézem, ahogy kimegy az ebédlőből. Oké, nem mondom, hogy tarkóját nézem végig... Mert kíváncsi vagyok, mi van a fenekére írva, aztán miután megtudom, már inkább csak tanulmányozom kicsit... Ezért az órámról ízléses öt percet kések, de mindeegy. Végig ülöm azt, majd a következőt is és... Ahh, végre eljön az utolsó kettő is.

***

Kicsöngetnek az utolsó óráról is és szinte elsőként robbanok ki a kapun, egyenesen az utcára, teljes takarásba téve arcomat. A buszmegállóba sétálok és leülök amíg várom a buszt. De hamarosan, már nem vagyok egyedül... Mögöttem vannak. Pontosan annak az üvegnek dőlnek aminek én is.
-Láttad ma?-szólal meg az egyik hang, elég bizalmas, halk hangsúlyban.
-Nem. Vagy csak nem szúrtam ki. Jól bujkál, ha bujkál egyáltalán.
-Pfff... Érdekes, hogy nem szúrod ki. Olyan kis dugni való.-nevet fel halkan a másik. Kezeim ökölbe szorulnak és szemeimet lehunyom pár pillanatra. Jól van... Semmi baj...
-Jó, tudom. De... Most már elég volt a megfigyelésből. Valamikor már el kell kapni és ki kell szedni belőle valamit, mert türelmetlenek már.
-Oké. Akkor még a héten valamikor. Hogy legyen?
-Ahogy kedvünk lesz. Ha nagyon ideges leszek csak kap pár fegyver csövet ide meg oda, ha meg nem... Akkor játszunk egy kicsit.-kuncog fel undorítóan, mire a buszom megérkezik, így már csak az elejét hallom a válasznak. Felrohanok a buszra és levágva magamat az egyik hátsó ülésre takarom el szemeimet. Nagyon fasza... Kurva jó. Most... Huu... Ennek is akkor kell jönnie, amikor már végre vele lehetek és egy szinten gondtalanul csinálhatunk akármit. Kurvára örülök. De talán jobb, hogy most csak szét vet az ideg és nem remegek a rettegéstől. Mindegy... Lenyugszom kicsit mire ChanYeolhoz érek. Biztos...

ChanYeol: Az asztalon könyökölve nézem, a velem szemközti falon lógó órát. Csak várom, hogy mikor érkezik meg. Tényleg vele szeretnék már lenni.
Egy, az ajtótól szóló kopogás ránt ki mély, időszámláló merengésemből és az ajtó irányába tekintek. Nem, mintha átlátnék a konyhát és az előszobát elválasztó falon, de hátha. Nem kelek fel és nyitok ajtót, direkt nem zártam be kulccsal. Hallgatózom az után, ami történik, hogy rájön-e -valószínűleg- YoonGi, hogy nyitva van az ajtó és bejön-e. Remélem...

YoonGi: Megérkezem a ház elé és már szinte rutinosan bemenve megyek... A lépcsőhöz -még nem érzem magam elég nyugodtnak-, hogy azon felmenjek a kilencedikre, ott is az ő ajtaja elé és bekopogjak. Válasz nem jön egy jó ideig, így benyitok és mosolyogva rázom meg fejem. Lusta dög... Cipőimet ledobom miután megbizonyosodom, hogy egy pár fekete magassarkú sincs az ajtónál, vagy az körül, majd táskámat is a földre száműzöm és otthonosan lépkedem beljebb leszaggatva magamról mindent. Sapkámat is leveszem, mi eddig rajtam volt és elég hosszú, most magától hullámos hajamat szemembe söpröm, majd a konyha felé megyek. Meglátom páromat és egy édes mosoly költözik arcomra. Felé sétálok és átdobva lábamat ölén ülök combjaira még mindig mosolyogva, majd egy kis csókot nyomva ajkaira.
-Szia... Amúgy.-nevetek kicsit a kései köszönésemen.

ChanYeol: Boldogan mosolygok a konyhaajtón belépő alakját meglátva és hagyom, hagy üljön ölembe. Átölelem derekát és hümmögve mosolyodok el kis csókjára.
-Szia.-Megfújom gyengén arcát és nevetve hajolok szájára. Beleszusszanok az édes csókba, mikor viszonozza azt és közelebb húzom magamhoz. Hiányzott már nagyon...

YoonGi: Pislogok párat mikor arcomat megfújja, majd édes nevetésétől egy széles mosoly húzódik ajkaimra, miket elfoglal. Édesen kezdem visszacsókolni, nyakát átölelve és még közben is mosolyogva, ahogy egymás ajkait ízlelgetjük. Még mindig olyan finom, még ennyi idő után is, hogy legszívesebben most egy óráig el nem engedném a száját...

ChanYeol: Levegő hiányában abba kell hagyjuk kellemes tevékenységünket, de plusz puszikkal lepem még el száját. Boldogan mosolyogva engedem el jobb kezemmel derekát és kócolom össze haját, végig szemeibe nézve. Hónaljánál megemelve ültetem fel az étkezőasztalra ölemből, közben felállva székemről. Végigmérem számomra kedves, hozzám képest még mindig apró alakját és mérhetetlen boldogság járja át szívemet. Teste mellé támaszkodom bal kezemmel, míg a jobbal megfogom övét és ölében összekulcsolom ujjainkat. Fejemet mellkasának döntöm és ismét mélyen magamba szívom illatát.

YoonGi: Csak vigyorgok és vigyorgok ahogy kapom a puszikat és ahogy hajamat összetúrja, miközben szemeit bámulom szüntelen. Istenem olyan jó, hogy itt van...
Mosolyogva fogadom következő tetteit, halkan felkuncogva ahogy mint egy ovist az asztalra rak. Édesen simogatom enyémben pihenő kezét, kicsit megszorongatva azt. Szabad kezemmel hajába túrok és úgy élvezem, hogy szinte erőt gyűjt belőlem.
-Na tessék... Lehet, hogy nekem kéne itt hagynom egy pólómat, neked?-kuncogok halkan és fejét kezdem masszírozni. Olyan édes... Olyan... Ahh... Ő a világom közepe... Tudom.

ChanYeol: -Lehet, nem ártana.-kuncogok fel és elemelem fejemet mellkasától.-Mondjuk én hordani nem tudnám. Csak, mintha haspóló lenne. Annyi örömet meg inkább nem szerzek a lányoknak.-nevetem és a pulthoz érve előveszek egy poharat.-Kérsz valamit?-fordulok mosolyogva páromhoz, közben a pohárral és gyűrűmmel játszva; ujjamat elemelem az átlátszó tárgytól és gyűrűmet hozzáérintem, így vicces hangot adnak ki.

YoonGi: Felnevetek, ahogy eljátszik a gondolattal és el is képzelem.
-Miért, nekem tetszene. Bár lehet kb a hasadról ennék, de hát...-harapok alsó ajkamba. Hmm.. Milyen jó is lenne.-Ühhüm, valami hideget.-fordulok felé és hirtelen megakad a szemem azon az ékszeren, ahogy játszik vele. Érdekes... Miért érzem azt, hogy ezáltal nem lehetne az enyém? Hogy... Aish... Zavar. Zavar, hogy ott van. Nem tudok így megfeledkezve mindenről csak úgy... Hisz ezt JiWoo húzta az ujjára. Az... Övé valamilyen szinten, hisz' az eskü is így szól... Hhh, örülök, hogy nem mentem el az esküvőre. Tuti, hogy nem bírtam volna ki. Hogy ő fogja ChanYeol kezét, hogy örülnek nekik, hogy... Látszólagosan, de akkor is boldogok, vagyis JiWoo az, hogy... JiWoo nyilvánosan szeretheti, hogy... Ahhh.

ChanYeol: -Nekem meg az tetszene.-kacsintok rá, halkan felnyögve már csak a gondolatára is. Ahh, ezt teszi a hiánya... A poharat tovább hordozom kezemben és benyúlva a hűtőbe, kezembe fogom, ami éppen beleakad. Gyümölcslé... Vállaimat megrántom és kiöntök páromnak az ivásra szolgáló edénybe, amit kezébe helyezek, rámosolyogva kedvesen. A pultnak dőlök és úgy kezdem el inni a maradék gyümölcslevet a kartondobozból.

YoonGi: Kicsit elkalandozó gondolataim miatt megrezzenek kicsit mikor kezembe adja a hideg poharat, de csak mosolyogva halkan megköszönöm neki. Beleiszok és utána csak kezemben kezdem lötyögtetni a gyümölcslevet, eltüntetve a párát mi a pohár falán keletkezett. Nem tudom... Lehet megesz a féltékenység, de nem tehet mást a látszat megtartása érdekében mint hogy JiWooval van és teszi, amit a házasok, de... Azt a kurva gyűrűt muszáj hordania non-stop, egész nap? Nem hiszem, hogy zargatnák, ha meg mégis, akkor sem az ujját néznék meg, ennyire csak én vagyok szemfüles. Vagy csak jót játszik vele néha... Vagy... Faszt érdekel. Akkor is zavar.
-Chan-yeol...-akadok meg a nevében, ahogy inkább nem becézem, hisz'... Tök foglalt ez a becenév, már nem muri, ha nem csak én hívom így.-Akartam mondani, hogy a szerdai nulladik el fog maradni majd, mert a tanárnő nem lesz akkor.-közlöm vele végül, nem nézve rá csak kezemre, nehogy megint idegesítsem magam azon az aranyszínű, kicsi, mégis kurva nagy jelentésű karikán...

ChanYeol: -Köszi.-biccentek neki mosolyogva. Tovább tanulmányozom arcát, bár nehezen, hisz' nem néz rám... Nem tudom miért.-Valami baj van, Törpe?-kérdezem kicsit aggódóbb hangnemre váltva. Fejemet oldalra döntöm, így nagyjából jobban látom lehajtott arcát és az innivalós dobozt félreteszem a pultra.

YoonGi: -Nincs. Miért lenne?-nézek fel rá, de akaratlanul kezére is, majd sóhajtva egyet lehúzom a hideg gyümölcs levet és lepattanva az asztalról viszem a mosogatóba a használt tárolót. Elmosom kicsit, de félek eltörik, mert kezem remeg kicsit az idegességtől. Jaj de jó... Örülök. Lerakom inkább a poharat és eltekerve a csap fogantyúját engedek kezemre forró vizet, hogy... Nem is tudom miért csak úgy. Nem fázik meg ilyenek, de égeti a kezemet a víz. Nem baj...

ChanYeol: Nagy szemekkel figyelem ahogy visszakérdezése után elmossa, vagyis próbálja elmosni, még általam is láthatóan remegő kezeivel a poharat. Csak nézem a forró vizet, melyet mancsira enged és mikor sikerül is realizálnom, egyszerre fogom át csuklóit egyik kezemmel és rántom ki a víz alól.
-Ezért.-Emelem fel kezeit szemmagasságba és kicsit meg is rázom őket.-Mi a baj?-kérdezem lenyugodva előbbi állapotomból és elengedem csuklóit, majd elzárom a csapot.

YoonGi: -Nincs baj. Mondom. Csak... Csak fáradt vagyok.-rántom meg vállaimat és megtörlöm kissé fájó kezeimet. Ohh, hogy forráztam volna le. De jó is lenne. Játszani kezdek a konyha ruhával, de egy idő után megint csak remeg a kezem, mi a folytonos idegeskedés miatt van. Igen, rászoktam, mert annyiszor idegesítettek fel az elmúlt hetekben, hogy már szinte magától kezd remegni. Szar és árulkodó jel, de hát ez van. De le kell nyugodnom, mert így robbanni fogok azt meg ne most kéne. De ha egyszer nem tudok elvonatkoztatni egy ilyen, csak nekem szemet szúró, maró, égető ténytől, akkor mi a faszomat csináljak?!

ChanYeol: -A fáradságtól nem remegnek az emberek, YoonGi.-Nézek rá komolyan és már most kezd felcseszni, hogy nem képes elmondani, hogy mi a gondja.-Nem remeg senki attól, a kurva életbe már. Főleg nem ennyire!-Csapok a pultra, miközben kezét nézem, ami tényleg elégé szembetűnően rázkódik. Mintha direkt csinálná, de tudom, hogy nem. Látszik rajta is, hogy valami nincs rendben.

YoonGi: -Nem. Igazad van, nem remeg senki sem a fáradtságtól. És ne csapkodj... Koppant a GYŰRŰD, nem volt jó hangja.-fonom össze karjaimat mellkasom előtt, így elrejtve kezemet és csak most esik le, hogy... Lebuktattam magam. Mindegy. Leszarom. Ha ennyire nem volt képes figyelni az érzéseim egy részére, akkor ez van, leszarom. Vegye észre magát. Legalább ennyire tudja, hogy mi eshet rosszul nekem meg, mi nem...

ChanYeol: -Hahh.-horkantok fel hangosan.-Ne mond, hogy az a bajod, hogy véletlenül nem vettem le a gyűrűmet.-Nevetek fel kínosan és ellökve magamat a pulttól, túrok hajamba idegesen. Tincseimet szorongatom, hogy lenyugtassam magam és inkább ne kiabáljak vele.

YoonGi: -De baszd meg az a bajom. Kéépzeeeld eeeel.-ugrok is egyet, hogy még idegesítőbb legyek.-Mert talán miután egy hónapig nem látlak, nem azt a karikát akarom nézegetni ami egy lányhoz köt és tudatja velem, sőt, ordítja a pofámba, hogy hiába is vagy velem, az enyém elvileg, akkor is az a lány az, aki ezt kimondhatja.-dobom fel kezeimet idegesen, mik most már olyan kurvára nagyon remegnek, hogy szerintem levest kb egy nyolcvan éves szintjén ennék. És akkor ennek még fázisai is vannak! Oh, jó, fasza, igazad van, miért is ne?!

ChanYeol: -Isteneeeem.-nyögöm szenvedve és felé fordulok.-Nem tehetek róla, hogy kurvára, de hordanom kell azt a faszságot.-Csapok újra a pultra, így gyűrűm ismét koppan. Talán, hogy még jobban idegesítsem, azért csinálom. Vagy egyszerűen csak nem vesz rá a lélek, hogy levegyem.-Oké, itthon levehetném. Le is szoktam. De nehogy már kiakadj azon, hogy véletlen...-nyomom meg az utolsó szót.-...még egyszer mondom, véletlen magamon hagytam, mert már annyira megszoktam, hogy észre se veszem a nap legnagyobb részében.-Toppantok idegesen lábammal, mint egy felbőszített ló.-De állj neki még nyávogni és készítsd ki a saját, szar idegeidet, meg az én, még valamennyire épségben lévőimet. Persze.-Emelem meg hangomat ezekre a mondataimra, néha rá-rácsapva a szerencsétlen márványlapra.

YoonGi: Kioktat, pedig én pontosan tudom ezt, tisztában vagyok vele és minden szar, de nehogy már ne eshessen szarul könyörgöm. És... Ohh... Hogy a... Uhh...
-Szóval most a szemembe mondod, hogy idegroncs vagyok? Oké, köszi, jól esett. De mindegy, nem érted, mi van. Nem is kell, tök mindegy. Vigyázzunk a még megmaradt idegeidre, neked még vannak, igaz. Végül is... Tök mindegy, mi van velem. Úgyis az egyik sikátorban leszek, a hét valamelyik napján szét baszva, megszégyenítve, pár golyóval itt-ott, fullra szétverve. Tök mindegy, így végezném egyébként is.-emelem fel hangomat, ahogy eszembe jutnak a buszmegállóban hallottak.

ChanYeol: -Ez hogy jön ahhoz, hogy kiakadtál a gyűrűmön?-teszem fel az ironikus kérdést, melyre igazából nem várok választ, hiszen tudom. Én hoztam fel ezt a témát is. Aish...-De tessék, YoonGi. Leveszem.-Húzom le ujjamról az arany karikát és a pultra vágom, idegesen nézve párom szemeibe.-Leveszem, mert nem akarom, hogy ennél jobban kiakadj. Kiakadj egy olyan tárgyon, ami nekem sem jelent boldogságot. Nekem is csak az jut róla eszembe, hogy mindenemmel nem lehetek a tiéd.-enyhülök meg, de továbbra is hangosan beszélek. Már leginkább nem az idegességtől, hanem attól, hogy sikerüljön megértetnem vele a lényeget.-Nekem nem jelent az semmit, csak olyan kötelezettségeket, amiket nem akarok megtenni. Miattad, a miatt, hogy szeretlek, Min YoonGi, a kurva életbe!-Üvöltöm utolsó mondatomat és egyik kezemmel a konyhapult szélébe kapaszkodva guggolok le és takarom el arcomat másik tenyeremmel.

YoonGi: Ahogy üvöltve beszél hozzám úgy érzem egyre kisebb és kisebb leszek és könnyeim is kicsordulnak, ahogy érzéseim övéivel passzolnak és összerezzenek, mikor a gyűrűt a pultra vágja. De ahogy folytatja és még hangosabb lesz, lábaim is remegni kezdenek, gyomrom pedig összeszorul, torkommal együtt és szélsebesen hagyják el szemeimet a könnyek. De ahogy az utolsó mondatát is olyan hangosan ordibálja arcomba és leguggol, az én lábaim akaratlanul rogynak össze alattam. Sz-szeret... Kimondta... Én pedig... Felidegesítettem egy tényleg kis szar miatt és... Annyira szégyellem magam...
-Én is szeretlek... Csak téged tudlak már szeretni... Nincs más...Te vagy az egyetlen...-nyekergem vékony hangon, majd hirtelen erőre kapva kezdem összeszedni magam, hogy mielőbb eltűnjek a szeme elől. Borzalmas... Borzalmas vagyok... Kirohanok az ajtón, mindenemet összeszedve és a liftbe rohanva vágom le magam annak padlójáta és hangosan kezdek bőgni. Olyan hülye vagyok... Miért nem tudom értékelni azt amim van?! Miért akarom elveszteni Őt is...?

ChanYeol: Már frusztráltságom miatt könnyezve hallgatom végig, de mire felemelem fejemet már nincs előttem. Csak az ajtó hangos csapódását hallom, majd kicsit halkabban lábai nagy zaját a lépcsőházban. Feleszmélek és szinte összeesek, olyan gyorsan kelek fel a padlóról és futok utána, de a lépcsőfokokat rohamozva meg. A lehető leggyorsabban futok a földszintre, meglepetésemre előbb érek le, mint a lift. Alig látva ki szemeimből könnyeim miatt, nézem a most megérkezett felvonó, kinyíló ajtajait, majd a földön síró Sugara nézek. Nem teszek semmit, csak állok és várok, hátha észreveszi, hogy leérkezett ahova akart, de én is itt vagyok.

YoonGi: Észre se veszem, teljesen magamba roskadva ülök még mindig a földön, csak halkan jut el hozzám a lift kinyílásának hangja, de még nem tudok felkelni. Veszek pár nagy levegőt, hogy lenyugodjak valamennyire, legalább, hogy ki tudjak jönni a liftből, de... Előttem van. Itt áll szembe velem és csak néz, ugyan úgy  könnyektől áztatott arccal. Nem... Nem akarom sírni látni. Nem akarom, a picsába is! Összehúzom magam, kezdenek előjönni az idézőjeles tüneteim... Már mindenem remeg. Teljesen a sarokba vagyok szorítva, bár én húzódom oda még jobban. Légzésem, mintha pánik rohamom lenne olyan heves, nem tudom megállítani. Kezemet szám elé tapasztom és fejemet felemelem, ahogy érzem orromban a tömény vér szagát, de könnyeim még véletlenül sem apadnak el. Nem... Azok is halvány vörös árnyalatot vesznek föl, ahogy agyon dörzsölt, sebes arcom is átadja ezt a színt...

ChanYeol: Megrémülten nézem, szinte szenvedő alakját. Megijeszt... Tényleg. A lift ajtaja már csukódna be, de hirtelen kapok oda és guggolok elé a liftbe. Kezemet száján pihenőjére teszem és elhúzom onnan. Még több könny szökik szemembe látványától és már vérző orrához emelem pólóm alját, így próbálva elállítani azt.
-Nyugodj meg, YoonGi-ah. Itt vagyok.-simogatom meg tétlen kezemmel arcát, közben halkan suttogva szavaimat.-Szeretlek. Nincs semmi baj.-Térdelek le előtte és kinyújtom lábait a földön, hogy egyik térdemet azok közé, míg a másikat jobb lába másik oldalára rakhassam. Óvatosan nehezem kicsit jobb lábára és úgy simogatom tovább vörös arcát és próbálom még mindig elállítani orra vérét.

YoonGi: Homályosan látom ahogy idejön hozzám és érintésére kicsit összerezzenek, de rögtön hagyom magam ahogy kezét érzem ahogy orromra nyomja azt pólójával együtt. Hangját hallva számon keresztül veszek egy nagy levegőt és lehunyva szemeimet tisztítom ki azt, még pislogva párat, kicsit felsóhajtva, mikor kimondja megint azt a szót. Olyan tökéletesen mondja... Erőt veszek magamon és táskám felé nyúlva nyitom ki az első kis zsebet, majd összenyomom orrnyergemet és elveszem pólóját. Kiveszem a nedves törlőkendőt táskámból és megtörölgetem magam, majd a kis dobozkából előveszek egy kis bogyót és beveszem. Veszek még pár nagy levegőt, majd ChanYeol szemeibe nézek kicsit félve és még mindig szégyellve magamat. Lesütöm szemeimet és így fogom meg pólóját, hogy ne koszolja Őt össze... Az én vérem.

ChanYeol: Mindkét kezemet elhúzom arcától végleg, miután pólómat szorongató ujjaimat eltolja magától. Minden mozdulatát követem, de torkom összeszorul az apró pirula látványára. Szemeimet rögtön lesütöm, ahogy meglátom, de levegővételei hangjára én is szemeibe nézek. Ahogy szemeit a földre vezeti, ezzel fejét is lehajtva kicsit, kezeimmel közrefogom arcát óvatosan. Hüvelykujjaimmal kidörzsölt, mégis puha pofijait simogatom, míg többi ujjam tarkójánál cirógatja a bőrt -hisz nagy kezeim miatt egyszerűen érem el egyszerre a két készét fejének. Mindeközben fejét feljebb emelem, kedvesen kényszerítve arra, hogy tekinteteinket összeakasszuk. Kedves, minden érzelmet elmondó csókot nyomok homlokára, ajkaimat még ott is tartva másodpercekig. Biztatóan bólintok egyet szemeibe nézve újra és kicsit nyújtózkodva nyomom meg a lift kilences gombját.
-Egyszer minden rendben lesz, ne aggódj.-homlokomat övének döntve suttogom szinte ajkaira szavaimat, kezeimmel továbbra is fejét tartva. Remélem... -teszem még hozzá magamban. Nem akarom magamat se elkeseríteni, de senki sem lehet a jövőnkben biztos.

YoonGi: Még mindig pólóját gyűrögetem kezemben mikor megérzem nagy kezeit arcomon és ellazulok kedves simogatására. Készségesen emelem fel fejem, hogy szemeibe nézhessek és nyelek egy kicsit, hogy a torkomból a már picire zsugorodott gombócot végleg eltüntessem. Lehunyom szemeimet míg ajkai homlokomnak érve, szinte varázslatos módon egyből lenyugtatnak. Bólogatok szavaira, miket tényleg nagyon szeretném, ha igazak lennének már... Közeli ajkaira egy apró kis csókot adok, majd felemelve kezem lassan behajlítom ujjaim, így azok hallásra fájdalmasan ropognak meg. De... Már nem remeg a kezem. Arcára simítom és letörlöm könnyei nyomát, kedvesen simogatva édes arcát.
-Sajnálom...-sóhajtok kicsit ahogy tudok és homlokából kezdem kisimítani a rakoncátlan tincseket, amik kibuggyantak abból a copfból, mit még az alaksorban csinált magának...

ChanYeol: Bocsánatkérésére csak megrázom fejem, majd a lift ajtaja kinyílik, jelezve nekünk, hogy megérkeztünk a kívánt emeletre. Páromat óvatosan felveszem a földről, "menyasszony stílusban" tartva kezeimben és kilépek vele a liftből. Nyitott ajtós lakásom felé megyek, beérve pedig berúgom magunk mögött az ajtót és kivételesen nem a konyhába, hanem a nappaliba megyek. Leülök a kanapéra, így YoonGi az ölembe kerül, mire szorosan magamhoz ölelem.

YoonGi: Szorosan átölelem nyakát ahogy felvesz és mellkasára hajtva fejemet hagyom, hogy visszavigyen a lakásba. Ahogy leül és átölel én is ezt teszem, szorosan ölelve karjaimmal és fejét simogatva közben. Veszek egy reszketeg sóhajt és óvatosan szipogok egyet. Még mindig rossz...
-Nem akartam, hogy így láss... És még egyszer sajnálom, hogy... Szítottam egy veszekedést köztünk, az én hibám, kicsit... Kész vagyok ma is.-mosolyodom el keserűen és egy csókot nyomok homlokára, majd halántékára.

ChanYeol: -Hidd el én se akartalak így látni... Amúgy is rossz nem a nekem megszokott, aranyos formádban látni. De... Én csak azért szeretném tudni, ha valami gondod van, mert meg szeretném érteni, hogy ezért és azért vagy ilyen, meg olyan. Érted?-Nézek szemeibe sóhajtva egy nagyot.-Csak segíteni szeretnék, hogy jobban érzed magad az életed kellemetlen részei mellett.-Fejemet vállára döntöm és szemeimet becsukom.-Nem kellett volna magamon hagynom a gyűrűt...-suttogom elfúló hangon és még szorosabban ölelem magamhoz.

YoonGi: -Igen értem.-mondom halkan és bólintok is egyet.-Tudom és köszönöm... El fogom mondani. Bármi legyen.-sóhajtok és fejem övének döntöm gyengén, simogatva nyakát közben.-Nem... Nem. Én reagáltam túl. Nem te vagy a hibás. Egyáltalán nem miattad, csak... Mikor jöttem ide hozzád, szerencsém volt kihallgatni két engem megfigyelő személy beszélgetését, aztán ideges voltam és abból kaptál egy kicsit. Sajnálom.-sóhajtok bűnbánóan.

ChanYeol: -Még egyszer kimondod, hogy sajnálom, akkor azt fogod sajnálni, de nagyon.-kuncogok fel, hogy kicsit feltudjam oldani a hangulatot, mint általában teszem. Oldalához vezetem kezeimet és megböködöm, ezzel próbálva megcsikizni.

YoonGi: Elvigyorodom, majd ahogy oldalamhoz ér először átjár a jóérzés, majd hangosan kezdek visítozni ölében, ahogy csikizni kezd.
-Naaa, héééé, héééé!-rángatózóm ölében, eget verő nevezésbe kezdve és kb egy szenvedő kismalac viselkedését felvéve, akit éppen ölnek. Ohh, jesszusom mindjárt kilyukadok.

ChanYeol: -Na jól van. Nyugodj le, kismalac.-nevetem és abbahagyom csiklandozását. Már csak vigyorogva húzom magamhoz fejét és adok csókot szájára. Majd gonoszan rámosolyogva gurítom ki ölemből a kanapéra és fölé mászva kezdek neki csikizésének megint, közben minden számomra elérhető helyen megpuszilgatva testét.

YoonGi: Enyhén lihegve mosolygok rá mikor megkegyelmez és már hajolnék is egy puszira, de kikerülök öléből és megint kegyetlen ujjai kezdenek kínozni, így megint csak hangosan nevetek. Kapálózok kézzel lábbal, de még így is érzem édes ajkait, mik érintenek engem, ezzel olyan mérhetetlenül boldoggá téve, hogy lábaimat valahogy sikerül nyakába fűznöm és arcára simítva egyik kezem csókolom meg hosszan. Kihasználva, hogy egy kicsit lebénítottam pár párnát a földre dobok és rántva egyet csípőmön zuhanunk a földre, így én mellkasán trónolok még mindig boldogan nevetve. Eszméletlen... Eszméletlen, hogy fel tud dobni és el tud felejtetni velem mindent.

ChanYeol: Nyakamban pihenő combjaira teszem kezeimet és abbahagyom kínzását mikor megcsókol. Kábultan figyelem arcát, észre se véve, hogy párnákat dobál közben a földre, csak mikor rájuk zuhanok. Hangosan préselődik ki mellkasomból a levegő, mikor a párnákra esünk, párom pedig mellkasomon ül. Megrázom fejemet nevetve és újra combjaira simítva nézem fölém magasodó testét. Örülök... Mindennél jobban örülök annak, hogy jobb kedvre tudom deríteni. Hisz' ez a célom minden egyes kedves tettemmel.

YoonGi: Kiveszem lábaimat nyakából és lejjebb helyezem testsúlyom csípőjére, míg alkarjaimon feje mellé támaszkodom és így nézem szemeit továbbra is. Ajkaira nyomkodok édes kis puszikat, majd arcára is egy csomót adok, nevetve fejezve be. Aish, elszaladt velem a ló. De hát na... Annyira szeretem ezt a nagyfülű, édes vigyorú Istenséget, hogy nem tudom megállni.
-Képzeld el, a múltkor kivételesen nélküled mentem el egy buliba és esküszöm neked, hogy Nam hiányolt téged.-nevetek fel a vicces, mégis halvány emlékre.

ChanYeol: -Ne már.-nevetek.-Miért is hiányolt?-Lábaimat felhúzom, behajlítom és felsőtestemet megemelem a földről, így a rajtam ülő mellkasát meglökve. Háta combjaimnak ütközik és így ül tovább rajtam, mit én mosolyogva figyelek.

YoonGi: -Nem volt kire verni, tudod.-kuncogok fel és kényelembe helyezem magam amúgy is kényelmes helyemen.-Azt szokta nézni ahogy táncolunk, aztán akkor nem táncoltam senkivel, így elmaradt az élő műsor.-nevetek fel ismét és megsimogatom mosolygós arcát, egy nagy puszit is nyomva arcára, majd orra hegyére egy kisebbet is.

ChanYeol: -Jéézuusoom.-nyújtom el a szót, még szívemhez is kapva.-Már azt hittem, hogy rám szokta.-fintorgok, tényleges undorodást kifejtve arcomon. Ish.-Mondjuk megérteném.-mosolyodom el féloldalasan és amennyire tudok végig nézek testemen, kezeimmel magamra mutogatva.-Azért, na.-Nevetem el magam már a végére és tenyereimet csípőjére teszem.

YoonGi: -Rád is.-kuncogok fel és ahogy fényezi magát, csak megforgatom szemeimet, majd mellkasára simítok.-Ohh.. Én pedig teljesen megértem.-vezetem végig szemem rajta és beharapom ajkaimat. Ahh, igen, imádom egyszerűen mindenét és bár nehéz lenne egy kedvenc részt is választani... Megharapdálnám mindenhol szívesen...-Hidd el, ha nem lennék zavarban megtenném.-kuncogok az igazságot mondva.-De hát, ha egyszer megtehetek majd, hogy nem bármit veled, akkor már fölösleges ehhez folyamodnom. De... Azért azt a videót jó nézegetni.-nézek el róla kicsit. Igen, én szereztem meg helyette, a jó múltkori, kis esetünk videó felvételét, de annyira kurvára megértee.

ChanYeol:  -Ez nem igaz.-nyújtom ki nyelvemet.-Mert, ha pornót nézel, nem az a lényeg, hogy hogyan néznek ki, akik benne vannak. Nem arra izgulsz, hanem arra, amit csinálnak. Vagy ez csak szerintem van így?-nézek rá kérdőn és kezeimet mellkasomon pihenőire teszem és úgy kezdem simogatni mellkasomat mosolyogva.-Vagy lehet csak azért gondolom most így, hogy letagadjam, hogy NamJoon lehet, tényleg rám szokta kiverni.-rántom meg vállaimat és egyik kezére egy puszit nyomok számhoz emelve, majd visszateszem előző helyére.-Hmm. Ha nem lennék zavarban végig is nézném.-mosolyodom el kajánul és rákacsintok.-Abban egyetértek.-vigyorgok, utalva ezzel a videó nézegetésére. Persze, megköszöntem neki, hogy helyettem hajtotta be a videót az iskola portásától és még le is másolta nekem. De még kurvára jól is jött a nászutam alatt. JiWoohoz úgyse értem hozzá. Hh, nem is tudtam volna.

YoonGi: Csak nevetve hallgatom agymenését és mellkasára hajtom fejemet pár pillanatra. Jaj istenem...
-Nem, nem rád szokta. Teszem hozzá, ha így lenne már nem lenne, mit vernie.-szegem fel kicsit államat és úgy cirógatom meg nyakát és mellkasát. Enyém, szóval nem engedem meg akárkinek -vagyis senkinek-, hogy még csak gondoljon is arra, amit csak én csinálhatok vele vagy ő csinálhat velem. Persze vannak más helyzetek, de az mindegy. Enyim, kész. Én tudom, hogy így van és ez a lényeg. Teljesen elvörösödöm ahogy perverzkedik, de megfordul a fejemben, hogy kipróbálhatnánk egyszer, de ettől csak még vörösebb leszek. Aish, YoonGi.. Hülye perverz állat vagy a pároddal együtt.-Ugye? Elképesztőre sikeredett azt meg kell hagyni.-kuncogok fel aranyosan.-Mondjuk... Kb négyszer-ötször meg kellett néznem, mert mindig mást figyeltem rajta... De az még mindig valami iszonyat jó látvány, ahogy a hátad minden izma befeszül.-sóhajtok egy nagyot ahogy felidézem. Ohh, Istenem de kurva jól is néz ki...

ChanYeol: -De, lenne még elég sok minden, amit tudna.-nevetek fel és szemeimet lehunyom, amíg nyakamat simizi.
Újra felnevetek, mikor meglátom pírtól izzó arcát és megsimogatom a területet.
-Na, mi van, kis paradicsom?-szinte már gügyögök neki, ahogy közben arcát cirógatom ujjaimmal.-Csak nem belegondoltál? Hmm... Majd tartunk egy pornónézős estét!-kuncogok és egy kaján mosollyal kacsintok rá.-Hát igen. Elmehetnénk profiknak. Mennyi bevételünk lenne már...-poénkodom el, nem mondva komolyan, persze legbelül tényleg így gondolom.-...és kiélvezhetnélek mindenhol, mindenhogy, akármikor.-Végigsimítok combjain csípőjéig, onnan pedig oldalára fogok, teljesen komoly tekintettel mérve közben végig testét.-Négyszer-ötször? Nem fáradtál el?-kérdezem előbbi arcomat megtartva és most már számat harapva vezetem végig szemeimet teste minden pontján, újra.-Akkor is te vagy rajta a legjobb.-bókolok neki burkoltan, mégis észrevehetően, mint ahogy szoktam is és megszorítom kicsit oldalát. Hangosan kitör belőlem a nevetés, ezzel elrontva a varázst és magamra döntöm testét, lábaimat kinyújtom és oldalra fordulok vele együtt, magamhoz ölelve.

YoonGi: Kikerekednek szemeim az ötletre, hogy vele nézzek pornót és nyelek is egyet, lesütve szemeimet. Aish... Komolyan mondom, csak ő tud zavarba hozni, de persze, ezt még fokozza is, tényleg, huu. Ahogy sorolni kezd hatalmasat nyelek és talán még vörösebb leszek, már fülem is égni kezd. Kezeire halkan felsóhajtok és tekintete belém ég, ahogy már szinte vágyakozva nézi testemet. Ohh, Istenem, Park ChanYeol még a tekinteteddel is ölsz nem csak úgy egymagadba. Szemeim az előbbi nagyságuk kétszeresére nőnek kérdésére és már emelem is kezem, hogy jól mellkason vágjam, de bókja megállít és ajkaimba harapok, mikor megint oldalamat gyömöszöli és már egy kicsivel nagyobbat sóhajtok. Viszont, mikor hangosan nevetni kezd és magához ölel hátát kezdem püfölni öklömmel még mindig full vörösen.
-Olyan izé vagy! Szemét, állat!-ütögetem tovább, de elnevetem közben magam, majd nyakához hajolva kicsit beleharapok, de véletlenül sem úgy, hogy meglátsszon.-Komolyan mondom... Büntetendő ennyire zavarba ejteni valakit.-puffogok magamba, vagyis nyakába, amibe bújok harapásom óta.

ChanYeol: -Yah, nem illik az idősebbel így bánni!-szólalok meg játszott sértődöttséggel hangomban, de nevetni kezdek újra, következő mondatai miatt.-Én is zavarba szoktam jönni, de most na. Ilyen természetesen dolgokkal mi a bajod?-Egy kis puszit adok halántékára.-Mintha nem láttuk volna már egymást meztelenül. Az meg a mai világban, hogy egymás előtt elégítjük ki magunkat, miért olyan zavarba ejtő?-kérdezem továbbra is nevetve és fejét nyakamnál tartom, hogy ne lássa arcomat, melyre azért nekem is kevéske pír költözik, ahogy belegondolok saját szavaimba.

YoonGi: -Mert azért mégis szeretlek és szerelmes va..va..vagyok..öö...-nyelek egy nagyot ahogy megakadok mondatom közben. Igen, bevallottam most konkrétan, de hát na... Így van és kész, nem mintha nem tudná...-De igazad van. Nincs olyan, amit ne láttam volna rajtad, de azért... Szerintem, ha belegondolsz, inkább lenne abból ki bírja ki, hogy ne érjen a másikhoz játék, mint csupán egymás előtti kielégítés. És szerintem... Nem bírnánk sokáig.-kuncogok vigyorogva és még jobban nyakába bújok ahogy ott tart engem. Ejha... Egy hónapot kihagyunk és már ilyenekről beszélgetünk... Csaj nem hiányoztam, Channie?

ChanYeol: -Igen, én is.-suttogom fülébe boldogan, miután inkább nem fejezi be mondatát. Már kimondhatjuk, nem? Ha így van, akkor így van.-Majd kipróbáljuk.-nevetek, de csak, hogy elrejtsem zavaromat és gondolataimat visszatereljem semmittevésükbe. Szorosabbra fonom karjaimat teste körül és egyik lábamat csípője köré fonom, ezzel is megszüntetve közöttünk azt a kevés kis helyet.

YoonGi: Boldog vigyor telepszik ajkaimra mikor kimondja, hogy érzései megegyeznek és még jobban bújok hozzá. Én is nevetek ajánlatára, de azért elraktározom agyamban, hogy emlékezzek rá, ha egyszer esetleg eljutunk odáig, de szerintem még egy ideig csak édesen szerelmeskedni fogunk, amit egyáltalán nem bánok igazából. Szoros ölelésébe beleszusszanok és egy édes csókot nyomok arcára.
-Channie... Szeretlek.-suttogom ige csak halkan, hogy csak ő hallja és csakis neki mondjam. De... Csak neki mondtam eddig, mert már egy jó ideje nem tudtam mondani senkinek.. De... Csak neki fogom most már úgy érzem.

ChanYeol: Kicsit bólintok szavaira, melyek szívemet eddigi leggyorsabb tempójában dobogtatják meg. Arcomat hajába fúrom és apró csókokat hintek bele, csak egy helyre, hogy fejemet ne kelljen már mozdítanom.
-Nálam maradsz ma, YoonGi?-mormogom hajába, és szinte még én se értem, mit kérdezek. Szemeimet lehunyva élvezem teste közelségét és illatát, mely még haján keresztül is orromba szökik.

YoonGi: Kellemesen sóhajtok mikor puszilgatni kezd és hátát kezdem simogatni.
-Nálad maradok, ChanYeol. Kedd van, ilyenkor nem mehetek és nem is szoktam, haza menni...-suttogom és arcára adok pár puszit, lábaimat övé közé téve, így bújva hozzá még jobban, hogy már egy gombostűt se tudjanak közénk szúrni.

ChanYeol: -Mmm... Hiányoztál...-morgom és nagyot ásítva arcához fúrom inkább sajátomat.-...főleg esténként, mellőlem. Ezt a pólódat holnaptól a magamévá tulajdonítom. Nekem is kell valami, mint neked. A ruhatáram negyede már nálad van.-suttogom, majd halkan kuncogva húzom feljebb pólóját és kezdem simogatni derekát ujjaim hegyével.

YoonGi: Tovább mosolyogva hallgatom édes mély hangját ahogy hozzám beszél és hümmögve élvezem selymes bőrét arcomon ahogy hozzám ér.
-Rendben, tied lehet. De héé, nem is, csak négy... Vagy öt pólód és egy alsód van nálam. Az nem a negyede.-kuncogok fel és ujjaihoz simulok mikor simogatni kezd engem.-Jó lesz veled aludni... A párnám nem olyan puha, mint te és csak a könnyeket szívja be, nem a csókjaimat.-suttogom halkan.

ChanYeol: -Hát ez az, hogy még az egyik alsógatyám is nálad van.. És még hordod is, ráadásul kurva jól nézel ki benne.-nyúlok utolsó mondatomnál fenekéhez és kicsit megszorítom, majd visszatérítem ujjaimat előző helyükre.-Most ezzel azt mondod, hogy puhább vagyok, mint a párnád? Nem is vagyok dagadt...-morgom és felfújom arcomat.

YoonGi: Csak felnevetek kiakadására, de elismerem, hogy tényleg jól áll nekem az a boxer. Mennyi képet csináltam benne, te atyaég... Mikor fenekemhez ér szemeibe nézve harapom meg ajkaimat a régen ért jó érzésre és megsimítom nyakát.
-Neem, nem arról beszélek te butus.. Nem vagy dagadt, még mindig makulátlanul festesz és az izmaid is harapni valóak.-simítok végig felkarján mi még így befeszítés nélkül is vastag.-Tökéletes vagy ahogy vagy és nem számítana, ha lenne rajtad felesleg, mert nekem akkor is az lennél. Jól van?-simogatom felfújt arcát egy kedves kis csókot nyomva ajkaira.

ChanYeol: -Ne már, YoonGi. A végén még elpirulok.-nevetek fel hangosan ahogy mondandója végére ér, de azért hálás vagyok érte, hogy így gondolja.-És azért köszi. De attól te még mindig szedhetnél magadra.-böködöm meg hasát, mit ígyis-úgyis imádok.-Nem mintha így nem szeretnélek.-teszem még hozzá, mielőtt megsértődne a kis ártatlanja.

YoonGi: -Igen tudom... Egy kiló megint lejött.-suttogom és inkább tarkómat megvakarva   bújok el nyakába, szeme elől. Persze már mosolyogva, mikor kimondja, hogy így is szeret.-De igazad van, kéne. Csak elfelejtek enni és sokszor elmegy az étvágyam.-rántom meg enyhén vállamat.

ChanYeol: -Eddig is tudtam, hogy nem tesz jót senkinek a stressz, főleg nem neked... De ez így nem jó.-rázom meg fejem és ritka alakalomként kihasználom korbeli fölényemet és kicsit tarkón vágom.-Majd megint elkezdelek sütivel etetni és, amikor nálam vagy akkor is tömni foglak folyamatosan.-mondom, de a végére leesik, mit mondtam és, hogy mennyire félreérthető, ezért újra hangosan kezdek nevetésbe.

YoonGi: Behúzom kissé nyakam szavaira és csak bólogatok, majd felnyikkanok mikor tarkón vág és már szólnék be, de szavamba vág. Hagyjuk, megérdemeltem na. Elvigyorodom igen csak félreérthető mondatára és vele együtt kezdek nevetni.
-Hmmm... Azt hiszem benne vagyok.-forgatom meg szemeimet ártatlanul és még mindig édesen vigyorogva. Persze beleegyezem a másik eleinte akart értelmezésbe is, hiszen itt még tudnék is enni. Itt nyugodt vagyok és azzal, aki szeret, kell ennél több? Mert nekem nem. Nekem csak ő kell.

ChanYeol: -A beleegyezéseddel? Pfh, úgy biztos, hogy nem. Akkor csak a kaját fogom beléd gyömöszölni.-nevetek. Édes, ellenállhatatlan vigyora miatt megsimogatom arcát és kicsit felemelkedve hajolok tarkójához és puszikkal hintem be a tenyerem által támadott területet.

YoonGi: -Naaaa.-durcizok aranyosan, de kicsit elnevetem magam.-Ja, hogy meg akarsz erőszakolni. Értem én.-nevetek fel, majd ahogy tarkómat kezdi puszilgatni csak édesen mosolygok, majd mikor elégnek találom a gyógypuszikat hajába túrva hátul, húzom vissza a párnákra fejét, így kissé megint csak fölé kerülve. Arcát kezdem simogatni és haját rendezgetni, csak szemeibe nézve és hátra túrva kócos tincseimet.

ChanYeol: -Nem tudnálak megerőszakolni. Akárhogy is, de élveznéd.-nevetek vele együtt még rá is kacsintva, mikor fejemet visszarántja a párnákra. Kiszedem hajamból az azt összetartó hajgumit és hagyom, hogy rendezgesse. Lehunyom szemeimet miután saját tincseit megtúrja és megfogom kezét, ujjainkat összekulcsolom. Másik kezemmel számra kezdek mutogatni, miközben csücsörítve várom, hogy csókot kaphassak... Váratlanul, hiszen szemeim csukva vannak. Kimondottan fáradt vagyok... Ahh, lehet már most el tudnék aludni.

YoonGi: Csak felnevetek és felszabadult hajába túrok, úgy simogatva tincseit és mi egyéb más nyomorgatást csinálva vele. Kezét mibe enyém kerül megsimítom ujjammal és kuncogva nézem ajkait, mik felém nyúlnak. Ahh, aranyos. Érzem, hogy az alattunk lévő párnákba süpped, így kikövetkeztetem, hogy fáradt lehet. Ajkaimat övéire helyezem és megnyalva száraz alsó ajkát, csókolom pár percig, majd elválva arcára is hintek párat.
-Szerintem menj zuhanyozz egyet, aztán feküdjünk le és alhatsz akár rajtam is, jó?-kérdezem halkan, hogy ne zavarjam meg kómásságát és lágyan cirógatom arcélét.

ChanYeol: -Segíthetnél benne... Lusta és fáradt vagyok.-motyogom és hátamra fordulva gurulok le a földre a párnákról. Négykézláb kezdek mászni, vagyis inkább kezdem vonszolni magamat a fürdő felé, félig nyitott szemekkel, így majd, hogy nem nekimegyek, szinte mindennek.

YoonGi: Csak fejemet rázva nézek utána és felállok, hogy megfogjam a kisbabát játszó... Vagyis helyesbítek, a részeg embert, aki kisbabának hiszi magát, játszó ChanYeolt és felszedem a földről. Átöleltetem karjával vállaimat, arcát megsimogatva viszem a fürdő felé, hova bekísérem és megtámasztom a mosdókagylóban.
-Na, fürödj meg, lehetőleg ne úgy, hogy összetörd magad és aztán bent várlak.-mosolygok rá és arcára nyomok egy csókot.

ChanYeol: Halkan motyogva köszönöm meg, hogy előbb bejuttatott a fürdőbe és szavaira hevesen kezdek bólogatni, hogy biztosra tudja, hogy megértettem. A kis puszi után még nem engedem ki, leveszem róla pólóját és már bekészített alsónadrágomhoz csapom. Ez a pólója még talán jó is rám. Kihasználom, ha már úgyis azt mondtam, hogy az enyém.. Bár csak holnaptól, de már mindegy. Ahogy elhagyja a helyiséget levetkőzöm és a zuhanykabinba beállok, az egyik falnak döntve hátamat, és hagyom, hogy a kellemes hőmérsékletű víz benedvesítsen. Majd a lehető leggyorsabban megmosom magam és kicsit vizes hajjal megyek vissza YoonGihoz, már hálószobámba tartva.

YoonGi: Mikor leveszi rólam pólómat csak felkuncogok, majd hagyom, hogy megfürödjön. Szobájába megyek és elkezdem levenni farmeromat, csak egy szál boxerben állva az ágy előtt. Zoknijaimtól is megszabadulok, majd a takarót feltúrva keresem meg pizsama felsőjét és magamra terítem még csak. Nadrágomat összehajtom és ekkor már hallom is a fáradt lépteket, így a takarót arra a felére húzom az ágynak, ahol ő szokott aludni. Mikor beér én még mindig pakolászom, telefonomat az ágytól messzi íróasztalra téve. Nem akarom, hogy zargassanak...  Kinyitom az erkély ajtót és csak most hallom és látom, hogy esik. Szép... Szeretem.

ChanYeol: A kényelmes és most még vonzóbb ágyamat tartalmazó szobába beérve behajtom az ajtót és fekvőhelyemhez csoszogva dőlők rá arra arccal a matracba. Forgolódnom kell párat, hogy jól elhelyezkedhessek, de mellettem még mindig üres az ágy. Alig látva ki szemeimen nézem meg, hogy szobámon belül merre van Suga, majd morogva fordítok neki hátat és húzom a póló nyakát orromra, a takarót is felhúzva odáig. Összehúzom magam és becsukva szemeimet próbálok elaludni.

YoonGi: Nem nézem sokáig az esőt, megfordulok és felveszem párom pólóját, miből az ő mellkasa csak kicsit, míg az enyém nagyon is látszik, de nem baj. Nem zavar. Befekszem mellé, a teljesen magára húzott takaró miatt elég közel hozzá. Tudva, hogy ilyenkor könnyen mozgatható magam felé fordítom és fejét nyakamba és mellkasomhoz húzom, egyik karomat feje alá teszem, míg másikkal átölelem. Feje alatti kezemet hajába túrom és fejbőrét kezdem masszírozni, egy édes puszit nyomva homlokára. Remélem, most már jó így, hogy itt vagyok vele és itt alszom... Nekem is jól esik érezni, hogy itt van mellettem és teste ad nekem meleget, nem csak a takaró...

ChanYeol: Készségesen bújok hozzá és húzom magam még összébb ahogy fejemet elrendezgeti helyettem. A takarót lejjebb húzom magamról és betakarom őt is vele, ezzel is közelebb húzva magamhoz, már amennyire felhúzott térdeim miatt. Lábaimat inkább csípője köré fonom, meg biztosodva arról, hogy teste alatti lábam sem zavarja és így "kapaszkodok" belé, mint egy koala, kezeimmel a takarót és pólóját szorongatva, mellkasánál. Így alszok el mellette, boldogabban, mint az elmúlt hónapban, de továbbra is aggódva minden kis lépte miatt. Mindig is féltettem és ezek után még jobban is fogom. Szeretem...