Tears of Life
Figyelmeztetés: Trágár beszéd használata, marihuána és nyugtató fogyasztása.
ChanYeol: Újabb reggel és újabb iskola nap, amihez semmi kedvem. Kimászok az ágyamból és csak kicsit megigazítom -újra- barna tincseimet és az egyik oldalon elválasztom, hogy megmutassam homlokomat. Elcsoszogok a szekrényemig, hogy egy egyszerű fehér póló és fekete nadrág kombinációt magamra rángassak, pólóm alját kissé betűrve nadrágomba.Összeszedem magam és a cuccaimat, a rövidke kis úton, a szobámból az ajtóig, ahol magamra kapom sportcipőmet és még egy pulcsit is, mert elégé hűvös az idő. Nagyokat ásítva várom meg a buszt, és ugyanígy szállok is le róla, az iskolához érve.
Viszont, amikor bemegyek, nem megszokottan, majdnem minden szempár rám szegeződik. Furán méregetnek, nem tudom miért. Ezért csak fejemet lehajtva megyek be az első órám tantermébe, ahol YoonGi mellett ülök, hiszen JiWoo nem ebben a csoportban van. Hál'Istennek... Persze a fiú még nincs itt, de valószínűleg hamarosan megérkezik. Szerencsére nem késik, amióta velem van...
Hmm... A múltkor szórakoztam az egy hét alatt lejövős hajfestékekkel. És eskü tetszik, amit csináltam. Mindenféle van benne. Sőt, még fonogattam is kicsit. Ahj... Chan, hogy ki fog akadni. Na nem baaaj.
Megkeresem a hosszú láncot, amin a gyűrűm van, mit ChanYeoltól kaptam és nyakamba teszem, pólóm alá, hogy ne látszódjon. Ezután megspékelem magam még egy sárga fejpánttal, majd kilépve felveszem fekete bakancsom és táskámat magamra véve megyek a suli felé. Időben. Persze. Stréber lettem. De hát szokták mondani az vagy, amit megeszel, ChanYeol mellett meg persze, hogy strébi-bébi lettem. De hát na. Még mindig jobban érzem magam.
Beérek a suliba és még időben és büszkén ballagok be a terembe. Áhh, az édes érzés, amikor te vagy az ötödik. Furcsa mód csodás.
ChanYeol: Magam elé bambulásomból kirángat a teremajtó nyílásának hangja. Az éppen belépő YoonGira vezetem szemeimet, melyek egy-egy serpenyő méretét veszik fel szinte, amikor megpillantom haját. Oké, ezt... Meg kell szokni.
Csak nagyokat pislogva, szó szerint bámulom, amíg ideér a padhoz és, amikor leül mellém megfogdosom haját. Csillogó szemekkel figyelem tincseit, míg ő ezzel még annyira nem törődve előkészül az órára. Azt a...
YoonGi: Mikor meglátom párom arcát halkan kuncogok és melléérve ülök be hozzá a padba, hagyja, hogy fogdossa, nézze hajamat. Előveszek mindent ami kelleni fog, majd két energia italt és két jeges kávét is teszek az asztalra.
-Na, ha felébredtél választhatsz, mivel akarod kezdeni a reggelt.-kuncogom és meglengetem kezem szemei előtt, hogy most szemeimbe nézzen végre.-Oké, eleget ismerkedtél a tincseimmel és a homlokommal, most kérlek a szemeimmel ismerkedj. ChanYeoool. Föld hívja ChanYeolt, hahóó.-nevetek már, ahogy szinte megbabonázva néz. Istenem... Hihetetlen édes...
ChanYeol: -Huh?-térek észhez, mikor nevetni kezd és hajáról szemeibe nézek, majd el is mosolyodom.-Tetszik a hajad.-Mutatok tincseire mosolyogva. Mondott valamit? Nem hallottam, hogy beszélt volna... Na mindegy.
YoonGi: -Azt vettem észre. Vagy tíz percre megbabonázott.-kuncogok és oldalba lököm kicsit könyökömmel, csak úgy haverosan, hiába harapnék most legszívesebben a nyakába és másznék a szájába..... Oké, be kell fejeznem.-Na de. Amíg a vizuális orgazmusod tartott addig azt kérdeztem, hogy mit kérsz innen?-nevetek és az asztalra csapom a tárolókat, hogy tudja mire értem.
ChanYeol: -Mi? Nem is...-fintorgok és kicsit megrezzenek ahogy az innivalókat a padra csapja, majd elveszem ez egyik jegeskávét. Kicsit megrázom, majd kinyitom és a pad felé fordulva kezdem el inni, szemeimet lehunyva a kellemes ízre és hűvös érzésre. Kávé...
YoonGi: Csak nézem őt kicsit miközben iszik, majd én is magamhoz veszem az egyik energia italt, míg a másikat felé tolom, a kávét pedig elrakom a táskámba.
-Mmm... Milyen óránk lesz?-kérdezem felé fordulva és közben a doboz pereméről szürcsölgetve az energiaitalt. Kipakoltam, bejöttem a terembe, de fogalmam sincs milyen órára. Ez.. Ez olyan én. Ebből is látszik, hogy nem vagyok még olyan stréber. Csak arra gondoltam, hogy Channal lesz órám, hogy mi az nem érdekel. Csak ő... Mint mindig. És a gondolataim...
ChanYeol: -Majd rájössz, okoska.-forgatom meg szemeimet kérdésére és visszacsavarva a kupakot a jegeskávémra, a pad szélére tolom az energiaitallal együtt. Táskámat ölembe veszem és én is előpakolok, közben figyelve az egyre gyűlő diákokat.
YoonGi: -Gonosz vagy.-kuncogok és az asztalra fekszem. Füzetét kezdem piszkálni amit kipakol és keresve egy tollat az asztalra kezdek írni.
"Nem tudom persze, hisz reggel az helyett, hogy milyen óra lesz csak rád gondoltam.~”
Írom le mosolyogva és mikor elolvassak ujjamat megnyálazva törlöm le, és tüntetem el, mintha nem is csináltam volna semmit.
ChanYeol: -Tudom.-rántom meg vállaimat. Lesandítok a padra, mikor ráír és kicsit felhorkantva rázom meg fejemet, majd dőlök hátra, mikor a tanár bejön a becsengetéssel egy időben. Közelebb húzom a székemet a padhoz, de hátra dőlve maradok és kezeimet mellkasom előtt összefűzöm.
YoonGi: Fél szemmel figyelem csak elhelyezkedését, miről legszívesebben már csináltam volna egy képet. Kurva szádat, Park ChanYeol... Még mindig túl szexi. Felháborítóan...
A tanárra figyelek inkább már innentől és tovább fekszem a padon, közben kicsit forgolódva, mint egy kölyök kutya. Ahh... Nem akarooom.... Ma neeem.... Aishh... Miért ez az első óra.
ChanYeol: Néha jókat nevetek YoonGi szenvedésén, amíg el nem megy az óra. Ami amúgy meglepően hamar bekövetkezik. Nem tudom, miért, de eddig még szerintem nem ment el ilyen gyorsan egy első tanórám se. Páromtól kapott innivalóimat egyik kezembe fogom, míg másikban már minden iskolacuccomat tartalmazó táskámat lógatom, várva, hogy a lustaság végre felkeljen székéből mellettem.
Vele együtt megyek ki a teremből, mert a második óra is vele, meg már JiWooval közösen lesz. Megint érzem magamon a furcsálló tekinteteket, de most mintha már több lenne, talán mert karom, mint mindig, most is Suga vállain van átdobva. De ezen, mi olyan megnézendő? Mintha nem ezt csinálnám hónapok óta...
YoonGi: Mikor vége lesz a számomra egy örökké valóságnak tűnő órának csiga lassúságban feltápászkodom és ChanYeol mellé csapódva rámosolygok kicsit és maradék energia italomat szürcsölgetve megyek a folyosón, mellette, karja alatt. Ami megszokott számomra, hisz mindig is így mentünk. De most valahogy még is kicsit kellemetlenül érzem magam. Sok szempár rajtunk... Mi a fene...? Elérünk a teremhez ahova be is megyünk, majd leülve helyemre köszönök JiWoonak és csak fél szemmel lesem végig ahogy köszön neki ChanYeol is. Nem tudom... Már ehhez is hozzá szoktam. Meg.. Amióta történtek az előző héti dolgok... Sokkal nyugodtabb vagyok és már nem zavar ténylegesen semmi sem. Már tudom biztosan, hogy ő csak az enyém és csak is engem szeret. Ahogy én is őt... Mellkasomra teszem kezemet és megsimítom a gyűrűt mi nyakamban van, persze póló alatt. Ahh...
ChanYeol: Beérünk a terembe, ahol elengedem Sugat és JiWoohoz lehajolva egy kis csókkal köszöntöm, majd mellé telepedem. Ő mosolyogva dől nekem és kezdi kezemet piszkálni, de észreveszi a számára ismeretlen gyűrűt ujjamon, mit meg is kérdőjelezne, ha nem húznám el kezemet. Pulcsim zsebeibe rejtem kézfejeimet és megint csak hátradőlve viselem el, ahogy piszkál, közben nézelődve a teremben. Nem mondom, hogy most alig figyelnek az irányunkba, de hát mindegy. Amíg nincs ebből gond vagy akármi, addig nyugodt vagyok, hogy nem derült akármire is fény, vagy ilyesmi...
YoonGi: Felébredek pár perces bambulásomból, majd az előttem ülőkre nézek és elmosolyodom egy kicsit. Ahh... Mikor kezdődik az óra már. Meghallok egy lágy kopogást az ajtó felől, hiába van szünet és hangzavar. Arrafelé nézek, mire meglátom az ismerős embert és intek neki. Ő bejön hozzám és vállalat megpaskolva ad nekem egy dobozt amiben valószínűleg a reggelim van. Megköszönöm neki, majd integetek neki miután hajamba borzolva elmegy. Unokabátyám. Az egyik. Ő "vigyáz rám" mostanában. Körül néz itt ott, a suliban is köröz néha mint az új részállású portás. De sokkal jobb így. Legalább nem vernek szét újra. Mondjuk azt nem tudom hogy bír a ragaszkodó lányokkal, de hát hideg természete van, szóval... Csak megoldja. Meg nem rühell mint a többi rokonom. Chh... Mondjuk neki nem adtam rá okot. A többieknek igen. Bár ők olyan érzékenyek, hogy komolyan veszik azt, ha fasz vagyok... Pedig én csak olyan voltam mint ahogy ők fogadtak.
ChanYeol: Nem annyira feltűnően megnézem az ismeretlent, aki belép a terembe, csak szemeimmel követve lépéseit. Fejemet kicsit megrázom, miután kimegy és rögtön utána a tanárnő is belép, de csak azért, hogy letegye cuccait, majd a szünet további pár percére még egyedül hagyjon minket. Kicsit sóhajtva, unva magamat döntöm a fejemet hátra, szemeimet becsukva.
-Na mi van, buzika, nem élvezed a feleségedet, hogy valaki mást baszol?-hallok meg egy nagyon ismerős, közelről, de halkan szóló hangot. NamJoon!? Felemelem a fejemet és kicsit hátrahőkölök, hiszen arca vagy három centire sincs enyémtől. De hisz... Honnan? Vagy mi? Értetlenül nézek rá, de nem, semmi. Hangosan nevetve megy helyére én pedig követem testét. A becsengetéssel egy időben ül le helyére, én pedig előre fordulva megdörzsölöm arcomat. Most ez azt jelenti, hogy tudja, vagy mi? De akkor is miért nekem szól be? Oké, engem utál jobban, mint YoonGit, de akkor is... Vagy... Azért mert ő... Nem, biztos nem ő miatta. Nem. Biztos nem. Lehető legértelmetlenebb fejem lehet most, ahogy magam elé bambulok. Nem értem mi van. De akkor így már logikusabbnak tűnik, hogy miért bámul mindenki, amikor Sugaval vagyok. Legalábbis, ha a rózsaszín köcsög tudja, az nem igazán marad titok... Főleg, hogy nekem akar rosszat, amióta "elvettem" YoonGit a bandából. Hh, de jó...
YoonGi: Elpakolásom végeztével emelem csak fel fejemet, pont elkapva az előttem lévő eseményeket. Mi...? Mi van?! Mit hablatyol ez itt...? Rájött volna? Vagy... Mi?! Hitetlenül és kissé kikerekedett szemekkel nézek a rózsaszín hajú narkósra, aki mellettem elsétálva megpaskolja vállam, de inkább a lenéző, "azt hittem ennél jobb vagy" érzésű gesztusként. Ránézek, de arcáról is ez süt le főleg. Nem... Nem hiszek annak, ami most történt... Mi van...? Nem akarom ennek a következményeit, de úgy hiszem, hogy nagyon sok is lesz. Amint az órának vége.... A kurva életbe! Mégis... Hogy...?
ChanYeol: Mély sokkban és az előbbieken gondolkozva ülöm végig az órát, ez már nem megy olyan gyorsan, mint az előző... Lassan pakolok össze a tanóra végén és YoonGit meg se várva fogom kézen feleségemet és indulok le vele, táskáinkkal együtt az ebédlőbe. Leülve a helyünkre magamhoz húzom a lányt, hogy egy kicsit ölelgessem. Úgy mindentől függetlenül elégé kellemes ölelni. Kezdek bekattanni úgy érzem... Ez nem jó jel. Ráadásul még ez is hozzá jön... Érdekees.
YoonGi: Az órára nem is figyelek, csak agyamat jártatom az előbbieken. Nem értem... Annyira nem. Mikor összepakolok csak ChanYeol hátát látom és JiWoot ahogy húzza őt maga után. Szép... Akkor azt hiszem nem csak én sokkoltam le. De ő gondolom még jobban. Hisz' ez őt zavarja csak ennyire. Oké, ilyen esetben, amilyenben vagyunk engem is, de... Aish...
Felkelek én is és kimegyek az ajtón, de bebaszom a kezem az ajtófélfába, így kicsit kellemetlen a kijövetel. Szerencsémre nem vérzik, vagy nem tűnik úgy, így tovább megyek az ebédlő felé. Aha, oké. Talán itt meginog a hitem egy egész kicsit. Mert ez a kép egyáltalán nem tűnik erőltetettnek, vagy egy kicsit sem igazinak. Csak veszek egy nagy levegőt. Oké... Faszomat. Most jött el az a pillanat.
Rendes helyem helyett mellettük, régi asztalomhoz megyek és TaeHyung mellé állva kezdek vele beszélgetni, közben ujjaim között pénzt nyújtva neki, mit ki is cserél egy rövid meglepődés és hitetlen tekintet után, egy doboz füves slukkra. Ekkor megérzek egy kezet combomon, mire a tulajdonos lábfejére vágom talpamat, mitől hangosan felnevet, hiába kiáltana a fájdalomtól.
-Kicsinállak, te büdös paraszt, egyszer lássalak meg iskolán kívül. Terjeszted itt a faszságot.-sziszegem neki fogaim között.
-Ugyan már. Eddig is faszt szoptál, ez már nem meglepő, de azért egy házas embert. Ezt még én sem gondoltam. Hogy engem oké, de így.-tenyérbe mászó vigyora látványától végleg elvesztem minden önkontrollom, de véve egy nagy levegőt csak kirontok az ebédlőből, már a sima ciginek álcázott fűvel ajkaim között. Itt volt elég. Pontosan itt.
ChanYeol: Csukott szemeim miatt nem igazán érzékelek akármit is, csak úgy nagyjából, félig, kicsit boldogan bújok JiWoohoz, aki ezt tényleg örülve magának, viszonozza. Egy hangos nevetésre kapom fel fejemet, és nézek YoonGi régi asztala felé. Oké... Most már mondhatom, hogy biztos vagyok benne, honnan is tudja NamJoon? Igen, YoonGitól. De, mi a faszomnak mondta el neki? Nagyot nyelek és csak visszaejtem fejemet JiWoo mellkasára, szemeimet is lehunyva, mikor látom páromat szinte kirohanni az étkezőből. Mindegy...
YoonGi: Sietősen véve utamat a tető felé keresek egy öngyújtót, amit amúgy Taetől csórtam és meggyújtva már az utolsó lépcsőknél a füves cigit, szívok azonnal bele és már kint fújom ki. Semmi köhögés, semmi ilyesmi. Régen volt, igen, már leszoktam, bár nem is voltam olyan függő, ezért is nézett rám úgy TaeHyung, mintha a holdról jöttem volna. Meg mert gondolom vágja az állapotomat és tudja, hogy nem a legjobb ötlet.
Tovább szívom, nem mintha olyan hamar lenyugtatna, bár ettől csak a fejem zsong kicsit, meg zsibbadok. Ez is csak azért, mert már jártas vagyok ebben, és nem hat olyan tökéletesen. Meg bagó szaga van, úgy hogy bajom nem lesz belőle. Lassan kicsit lenyugszom és ezután, már szinte megszokás szerint nyomom el a csikket combom feljebbi részén. Heh... Még erre a berögzült mozdulatra is emlékszem... Lemegyek a tetőről, az elnyomott cigicsikket becsomagolva rejtve a zsebembe és már a terem felé tartva. Azt hiszem bármennyire is vagyok nyugodt, az csak a fele annak, amivel tudok emberek között létezni.
ChanYeol: Furcsa, hogy most ez a hosszú szünet is gyorsan elmegy. Lehet mert megint kicsit jobban érzem magam. Persze, jobban... De csak, mert JiWoo közelsége is képes kicsit lenyugtatni. De akkor is az, hogy YoonGi képes volt ezt kiadni, pont a rózsaszínnek... Hh, igen, most van az a pillanat, mikor igen is mérges vagyok rá. Tudja jól, hogy engem amúgy is zavar ez, nem még így, hogy már feleségem is van mellé... De neeem. Huh...
Arcomat megdörzsölöm kicsit pulcsim ujjával és megint csak JiWoo kezéért nyúlva kapom fel hátamra táskámat is és indulok ki az ebédlőből. Mély levegőket véve, csak magam elé figyelve megyek a teremhez, ahol nekem lesz órám... Megint csak YoonGival. Feleségemtől mosolyogva köszönök el, bár a következő tanóránk megint együtt lesz. Nem figyelve semmi, csak bevágódom Suga mellé a padba és előkapom táskámból a még tőle kapott energiaitalt. Még van kb három perc, addig ezt simán lenyomom...
YoonGi: Levágva magamat veszek egy nagy levegőt és kávémat kezdem inni, csupán pár nagy korty kellett ahhoz, hogy kiürítsem, majd ezután a kukába dobom helyemről. Senki sincs itt. Nem tudják, hogy nyitva a terem, mert amúgy nem szokott nyitva lenni. Fél szemmel látom csak ahogy ChanYeol is beér mellém, és megnyalva ajkaimat egy nagy sóhajt eresztek meg. Oké, talán kissé bagó szagom van, de a kávé csak elnyomja. Felé fordulok, de nem igen figyel rám, csak néz előre és iszik. Mire megszólalnak becsengetnek, így csak sóhajtok egy nagyot. Oké, mindegy... Hátul ülünk, nem lesz baj.
ChanYeol: Szemem sarkából látom, hogy felém fordul, de nem szentelek neki nagy figyelmet, csak kiürítem az alumínium dobozt és a mögöttünk lévő szemetesbe dobom. Egyik kezemmel a padra könyökölök és megtámasztom államat a tenyeremben, így figyelve az órát máris elkezdő pedagógusra. Ez is hosszú lesz úgy érzem...
YoonGi: Elképedve figyelem ahogy szinte le se szar és hangosan felhorkantok. Oké. Azt hiszem tudom honnan fúj a szél. Hátra vágom magam a székben és kinyitom a mellettünk lévő ablakot, ahogy meleg lesz a bennem felmenő pumpa miatt. Vajon mikor fog robbanni? Kíváncsi vagyok. Mert már szinte az arcából látom, hogy nem kell mennem ma hozzá suli után. A felesége majd boldogítja úgy is tök sok szeretgetést kapott ma...
ChanYeol: Fejemet kicsit a mellettem ülő felé fordítom, mikor a tanár már elégé a magyarázása közepén van, így legalább nem igazán hall. Torkomat idegesen köszörülöm meg, mire Suga felém kapja fejét.
-Öhm... Átjössz suli után?-próbálok meg magamra erőltetni egy legalább kicsit is hihető mosolyt. Nem mintha ezt bevenné. Látszik rajtam, hogy mérges vagyok...-Beszélnünk kéne.-mondom már újra magam elé bámulva, hogy ne tűnjön fel a tanárnak. Ezután a padot kezdem piszkálni, megint csak nem figyelve arra, ami körülöttem van.
YoonGi: Kedvem lenne fájdalmasan felröhögni ahogy meghallom és meg is érzem magamon tekintetét. Nem nézek rá. Tegye a faszom, az. Csak egy fél pillantást ejtetek meg, végül keresztezem lábaimat és lecsúszok a széken.
-Persze... Beszélgessünk.-egyezzek bele halkan, a bennem felgyülemlő düh torkomat marja, szorongatja, de nem jön ki. Faszom... Nem is tudom, hogy örüljek-e annak, hogy több órám lesz, mint neki. Ahogy viszont újra kivonja magát a világból és még én sem számítok szart se már kedvem lenne elbőgni magam, de nem teszem. Csak ülök kussban...
ChanYeol: A harmadik óra után nagy szerencsémre és talán az övére is, nem volt több közös óránk. Nem bírtam volna már... Most meg már hála az égnek, hazafelé tartunk JiWooval. Igen átjön, mert minek ne? YoonGinak úgyis eggyel több órája van, mint nekünk.
Felérve a lakásomra lepakolunk és a nappaliban leülve elütjük az időd. Beszélgetéssel és hülyéskedéssel. Ha arra gondolok, hogy nem vagyunk házasok, egy barátnak nagyon is jó Ji. Így a pár hónap alatt hozzászoktam, hogy vele vagyok, még ha nem is a nap huszonnégy órájában. És kezdem egyre jobban élvezni is ezt. De nem, még mindig nem szeretem, még mindig nem tekintek rá úgy, mint a feleségemre. Csak, ha kell.
Gyorsan telik az idő, ami fel se tűnik, csak mikor Ji közli, hogy ő akkor most megy haza, mert holnap még úgyis iskola és ekkor kopogást hallok meg az ajtótól. Felkelek mosolyogva, mint aki nem is hallott semmit és az ajtónál állva várom meg, amíg feleségem összeszedi magát, majd kinyitom az ajtót, minek másik oldalán YoonGi áll. Elköszönök a lánytól, páromat pedig félre állva az ajtótól, tágabbra nyitva azt engedem be, a velem szemben lévő falat bámulva. Heh, már ő se nyugodt, ahogy látom...
YoonGi: Az idő alatt amíg nem volt velem kicsit visszakaptam a nyugalmam és így már nyugodtabban lépek az utcára is, ugyanis így már kevesebb esély van arra, hogy elüt egy kocsi. Közben lassabban sétálok, hogy elszívhassak még egy slukkot, hogy azért legyen tököm, ha kell majd, aztán az épület elé érve elnyomom ugyan úgy és el is rakom, majd a lifthez totyogva felmegyek és bekopogok. Várok egy darabig és ahogy kinyílik az ajtó megnyalom ajkaimat, kiengedve és arrébb lépve a nagyon boldog, és mosolygós ist-fr-kkk... Lánynak. Intek neki egy kicsit mikor eltűnik a liftben és ahogy végre megengedik nagy alássan, hogy bemenjek leteszem táskám és még bakancsom is és a konyhába sétálok, kicsit kellemetlenül érezve magam amiatt, hogy ilyen jól tudom az utat. Hisz' miért is kéne tudnom? Miért is jöttem el? Tudok mindent bassza meg, kell nekem a veszekedés? De mindegy is Min YoonGi, te voltál balfasz, most már megiszod a levét, hisz megmondták már párszor, hogy szar vagy nem? Miért lenne ez más és miért ne használhatnád ugyan azt a taktikát.
ChanYeol: Becsukom az ajtót, mikor már a konyhában eltűnik és utána megyek. Az ajtóban megállva fordulok felé, a falnak dőlve és kezeimet zsebre teszem. Nem tudom, mivel kezdjem. Igaz, hogy még mindig rohadtul ki vagyok rá akadva, de nem tudom, mi az, amivel érdemes lenne kezdeni. Majd, ha megunom úgyis kitör belőlem minden. Addig csak csendben állok és nézem a fiút, akinek látványára még ettől függetlenül is egyenetlenül kezd verni a szívem. Kelletlenül nevetek fel magamon, majd ellökve testemet a faltól lépek egy lépést közelebb YoonGihoz.
-Szóval NamJoon tudja, mi?-mosolygok keserűen, kezeimet még mindig zsebeimben pihentetve.-És most már az egész iskola tud rólunk. Hála neked. Köszi, Suga.-ejtem ki becenevét annyi gúnnyal és megvetéssel, mint még soha, közben nyaka felé biccentve, miben ott lóg a lánc, rajta a gyűrűvel, mint valami medállal. Tudom, hogy ez reggel nem látszott, a pólója alatt volt. De az ebédszünet után már igen.
YoonGi: Csak várok és várok hátha megszólal, de a feszültséget szinte vágni lehet köztünk, így nem csoda, hogy kussban van mindkettőnk. Viszont ahogy meghallom vádló hangját fogaim egymásnak feszülnek és ökölbe feszülnek ujjaim. Ja, persze...
-Nekem?-nevetek fel hitetlenül.-Szóval Én, mondtam el mindenkinek. Mert a nyakamba volt a...-fájdalmasan mosolyogva nyúlok láncomért és kitépem nyakamból, hogy a zsebembe tegyem.-Szóval zavar, hogy rajtam van? És, hogy mivel ideges voltam kikerült a pólóm alól akkor, amikor már mindegy volt és mindenki tudta. Mert NamJoon elterjesztette, és ÉN elmondtam neki. Amikor előző héten végig otthon voltam, mert talán megvertek, vagy itt voltam, veled. Vagy amikor ma a suliba jöttem, amikor ő beesett az órára szinte. Igazad van, elmondtam neki. Mindent. Hogy mikor, hol, hányszor, hogy.-mondom szarkazmustól csöpögő hanggal és közelebb lépek, felnézve, hisz' még mindig magasabb, főleg így cipő nélkül.
ChanYeol: -Én nem arról beszélek, hogy akár múlthéten, vagy ma elmondtad neki. Nem. Ti jóban vagytok és voltatok is. Én honnan, meg minek tudnék arról, hogy még az elején elmondtad neki. Az meg csak rátett és biztosította a dologról, már azután, hogy elterjesztette.-magyarázom, fejemet oldalra döntve kicsit.-De nem, minek zavarna? Csak ne hordanád úgy, hogy közben kiverjed vele mindenkinek a szemét az iskolában és tudasd velük, hogy "csalom a feleségem" és, hogy igazat adj NamJoonnak is.-veszem ki kezeimet zsebeimből, hogy mutathassam a macskakörmöket a levegőben. És visszatértünk egy olyasfajta veszekedéshez, amit már megéltünk. Hh, ez jó volt YoonGi.
YoonGi: -A szart! A nevemet tudta, az elérhetőségeimet és hogy meleg vagyok, de semmi mást. Mindig is utáltam ezt a faszt, hiába volt ő a főnök. És kurvára de tudhatnád ezt, de nem kell nekem hinni...-veszek egy nagy levegőt, hogy ne kezdjek hisztérikus ordításba.-A pólóm alatt volt. Mindig. Mindig, bassza meg!-De végül nem bírom magam tartani.-De ez is az én hibám. Mert ÉN hordom a világ szeme láttára.-fogom meg csuklóját és mutatom meg neki a gyűrűt, ami középső ujján pihen, már vagy az első óránk óta.-Én nem mondtam NamJoonnak semmit. Sőt, amikor odajött hozzád, már megvertem volna, sőt megfojtottam volna, de azzal még nagyobb lebukás lett volna. Miattad nem öltem meg ott mindenki szeme láttára. És miattad tartottam titokban, akárhányszor volt kedvem inkább nem ezt tenni. Mert törődtem azzal, hogy neked, mi a jó és te, mit akarsz vagy, mit nem. Még akkor is bűntudatom volt a kis jeleim miatt, amikor nem kellett volna!-ordítom már szinte. Kiveszem a láncot és a gyűrűt a zsebemből és az asztalra vágom.-De ne higgy nekem. Nem kell. De elmondom még egyszer. Nem mondtam el soha senkinek. Senkinek. De ne... Nem kell hinned nekem. Higgyél csak annak, amit látsz, amit leszűrtél. Legyen az én hibám... Tudják. Hisz' én akartam ezt, nem? Hogy tudják, hogy az enyém vagy... De mégis csak azt értem el, hogy undorító legyek és megvessenek...-mondom már egyre halkabban.
ChanYeol: -Igen. A tied. Mert ilyen nem lenne, és ez...-mutatok gyűrűmre.-...nem vonná el senki figyelmét, ha az a nyakadban nem látszódik.-emelem meg kissé a hangomat. Nem tudom visszafogni...-De, ha nem tőled, akkor mond meg nekem, hogy hogy a jó faszomba tudta meg és terjesztette el!?-meresztem rá szemeimet, felfogva, de nem szentelve nagy figyelmet szavainak.-Ha!? Csak úgy, csak nem jutott eszébe, hogy ki kell basznia valakivel és ilyet terjeszteni róla. Hogy? Ha van ennél jobb ötleted és képes vagy valamit kitalálni, hogyan jutott mindenkinek a fülébe a kurva kapcsolatunk, akkor gyerünk.-tenyerelek erősen a falra, de csak rá meredve.-Hallgatom, csak legyen annál értelmesebb, mint hogy nem tőled tudta meg NamJoon.-Szemöldökömet kíváncsian vonom fel, kezeimet mellkasom előtt összefonva.
YoonGi: Alsó ajkam megremeg, ahogy kiabál velem és kezeim is lassacskán ezt teszik. Nyelek egyet. Itt lenne vége...? Itt kéne annak lennie? Csak az asztalra teszem kezemet és suhintva egyet vele söpröm le vele a gyűrűt, ami hagosan kopog a padlón, majd pár kört téve megáll. Eközben végig szemeibe nézek, fájdalomtól itatott szemekkel, és azt maró könnyekkel, mik közül csupán egy gördül le arcomon. De letörlöm. Hisz' miért akarnék miatta sírni, amikor ezért nem éri meg?
Elemelem róla tekintetemet és hirtelen megindulva megyek el mellette, a kicsi helynek köszönhetően vállammal neki menve, mitől szívem még gyorsabban kezd verni. Kezeim remegnek, könnyeimnek semmi sem tud parancsolni, a slukk már a számban, az orromat már ellepte a vér szaga, a fejem fáj, a mellkasom ólom súlyoktól nem képes mozdulni. Felveszem cipőmet, táskámat a hátamra dobom és ahogy csak erőmből telik, becsapom az ajtót és a liftbe rohanok, mikor az leér az utcára futok, rögtön el, minél hamarabb messze kerülve az épülettől. Haza kell mennem. Most az egyszer otthon akarok lenni. Nem kell senki... Senki...
ChanYeol: Nem állítom meg. Nem teszek semmit, hagyom hogy menjen. Nem tudott más érvet mondani, ha itt tartom akkor se menne neki. Vállaim ellazulnak, ahogy hallom az ajtó csapódását, hiszen befeszítettem és felhúztam őket mikor nekem jött. Magam elé meredve csuklanak össze alattam térdeim és még pislogni is elfelejtek. A gyűrű, mi először ujján volt, majd nyakában ezen a láncon, most itt hever a konyha mocskos padlóján. Ezt érdemelte? Lehet. Ezt érdemeltem? Igen, valószínűleg. Bal kezembe fogom a láncot, azzal magam mellé támaszkodva, még mielőtt eldőlnék. Bámulom a földet, hátha rájövök valamire... De a fejem üres, nem cikáznak benne gondolatok. Vagy éppen az ellenkezője? Annyi van belőlük, hogy egyet se tudok elkapni? Nem tudom. Most éppen nem tudok eldönteni semmit, csak hogy egyedül maradtam, még mindig idegesen, teljesen leépülve. Nem tudom...
YoonGi: Ahogy haza érek már orromból rég a vér folyik, de az út alatt már befejezte egy kicsit. A fürdőbe rontva rögtön letépek magamról mindent és fel-lejárkálva szinte képtelen vagyok megnyugodni. Zsibbad mindenem a két slukktól, amit elszívtam még idefele, de a kezem remeg. Durván. Ahogy a fejem is lüktet. Megmosom arcom és orromat is, majd így rontok ki, de túlságosan szédülök, így meg kell állnom és le kell ülnöm a kanapén. De ahogy meghallom a bejáratit... Nem. Nem, nem, nem, nem. A szobámba viharzok, bezárom és megállok középen. Alig kapok levegőt, alig látok, alig hallok már. Az ajtóm zárva és nem fog zavarni senki. Mit kéne csinálnom...? Mit?! Mit ha az egyetlen, aki megtudna vigasztalni az, aki miatt ilyen állapotba vagyok?! Eldobtam a láncot... De most kell! A láncot akarom, a gyűrűt! A... Ah...
-Ahhhh!-ordítom el magam.-ChanYeolt akarom... De elbasztam... Elbasztam. Miérth...? Mmmm...-Sírok hangosan, mint egy gyerek és a szekrényemhez lépek, szinte összeesek. A Xanax feliratú dobozt megtalálva kettőt veszek ki és nyelek le, közben tovább bőgve, majd elsétálva az ágyamig. Felveszem a rajra lévő pólót. Az övé. Áthúzom az alsóm. Az övé. Leülök az ágyra és a takaróba bugyolálom magamat. Ő aludt az ágyamban velem először.
-Mivel akarod még helyettesíteni, te balfasz?! Nincs itt, hiába vagy tele az illatával, fogadd már el, a kurva életbe!! Nincs! Itt!-kiabálok magammal.-Nincs... Nincsh itt.. Nincsen itt...-sírom egyre halkabban, erősen rázkódva és vagy három gombóccal a torkomban.-Egyedül vagy...
És itt... Elájulok egyenesen a párnáim közé, miken magányos könnyeim száradnak, és mik között az övé lettem, örökre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése