Tears of Life ~ 14. Rész

Tears of Life

Figyelmeztetés: Szexuális utalások és trágár beszéd használata.

ChanYeol: Megint egy késő hajnali tanulós estét tartok, mert miért ne. Nyugodtan írom a füzetembe a házit, a teámért nyúlok, de ekkor szemem sarkából meglátok valami. Valamit, amit lehet nem kellett volna... Rögtön felkelek a székből, hogy a szoba másik sarkába bújjak a veszély elől. Mit keres egy kurva pók a szobámban?!? Ráadásul egy ekkora.
Remegve mászok az ágyig, szemeimet egy pillanatra se véve le az állatról. Telefonomon már megszokásból írom be a számsort és kezdem hívni.
Majdnem egy hete nem láttam, nem volt iskolában az összeveszésünk óta. Hiányzik, de... De mindegy.
Pár csöngés után felveszi, álmos, rekedt hangját meghallom, ahogy morog valamit, mire szívem kihagy egy ütemet.
-Yo-YoonGi...-mondom remegő hangon, visszabújva a sarokba, ahol biztonságban vagyok és csak bámulom a nagy feketeséget.-Va-van egy pó-pók... Egy kurva pók, a szo-szobám-ban...-dadogom már szinte sírva. Rühellem  a pókokat. Kurvára rühellem. Nem érdekel, hogy egy hete nem találkoztunk és össze is vesztünk. Leszarom, csak... Csak mentsen meg... Szeretném, nagyon.

YoonGi: Egy jó pár napig nem voltam magamnál, csak két nap alvás után keltem fel. Utána pedig olyan kicseszett szarul voltam, hogy inkább nem mentem suliba. Csak sírtam, kicsit talán magamba roskadtam és végig gyűrűm helyét simogattam vagy visszagondoltam dolgokra. Aminek sírás lett a vége mindig, ameddig el nem aludtam. Egybe folyt az éjszaka, a nappal... Korom sötét van mindig a szobámban. Csoda, hogy anyám nem sejt még semmit... De mindegy is. Most más dolga van úgy is... Nem tudom mi, de elment. Ő ment el és nem apa, így vele vagyok. Ő pedig leszar, amire meg is kértem. Szóval megvagyok... Már el is alszom sok óra próbálkozás után, amikor megszólal telefonom és egy régen látott kép villan fel rajta.
-Mm...?-veszem fel gondolkodás nélkül, majd ahogy meghallom hangját, szinte tudom, hogy még mindig nem aludt el, amióta reggel felkelt. Végig hallgatom, mit mond és veszek egy nagy levegőt. Fél kettő... Végül is nekem mindegy mikor, mi van.-Húsz perc.-sóhajtom nagyon halkan a telefonba és leteszem. Nem beszéltem eddig csak ordítoztam. Persze, hogy semmi hangom sincs. Felkelek és szekrényemhez lépek, ahonnan kiveszek egy rövid nadrágot meg egy fekete farmert. A farmert felhúzom, minden ami eddig volt rajtam a hét eleje, vagyis inkább az a nap óta rajtam maradt, bár nem igaz teljesen, mert egyszer muszáj volt egy hideg zuhanyt vennem és akkor kimostam. Szóval nem használt meg ilyesmi... Felveszek még egy pulcsit és annak zsebébe tömöm a nadrágot, amit még kikészítettem és így indulok el egy bakancsba bújás után.
Végig járom a fél várost busszal, majd mikor kiszállok a rég látott ház előtt, rutinosan teszek mindent, majd a lakás ajtaja elé érve, csak egyszerűen lökök rajta egy erősebbet és már bent is vagyok. Leveszem cipőmet és őt kezdem keresni. Nem meglepően a hálóban van. De még fel kell készülnöm kicsit, így lassan megyek be.

ChanYeol: -Si-siess...-motyogom, bár már letette. Arcomat félig eltakarva tenyereimmel figyelem, hogy meg ne mozduljon, vagy ha mégis megteszi, akkor ne felém, vagy úgy, hogy eltűnjön a szemeim elől. De mégis elkezd mászni, én pedig felugorva ültemben helyezem magam biztonságba a párnám mögé, szorosan ölelve azt magamhoz, már folydogáló könnyekkel. Rühellem. Annyira nagyon utálom. Miért most kellett ennek idejönnie?!
Lépteket hallok, majd meg is látom szemem sarkából az azokhoz tartozó testet. Szívem hevesen kezd verni, fejemet felé fordítva, kapom rá szemeimet. Teljesen remegő kezemet kinyújtva mutatok az átlósan, velem szemben lévő sarokhoz, ahol szerencsére még mindig ott van az a szörnyeteg. Félelemtől és könnyeimtől csillogó szemekkel nézek az ő fáradt tekintetébe, amikor pedig elindul a falhoz, párnámat még jobban mellkasomhoz szorítom, államat, számat és orrom egy kis részét eltakarva azzal.

YoonGi: Beérve a szobába rögtön tekintetembe ágyazódik az övé és én is arra nézek amerre ő. Oké, ez egy elég nagy dög, ha nem ekkora lenne szerintem fognám magam és elhúznék... Talán, de igen, ez egy elég nagynak mondható pók. Egy pók. Egy pók miatt vagyok itt.
Csak sóhajtok egyet és kimenve a konyhába fogok egy poharat, amit szinte sosem használ és visszamegyek. Fogok egy papírt a sok közül, ami íróasztalán van, majd felállok rá és egy kis szenvedés árán beleimádkozom a pókszabásút a pohárba a papírral. Mikor megvan tenyeremet rátapasztva fogom egy kezembe a poharat, majd leugrok az asztalról és kimegyek az erkélyre vele, ahol nemes egyszerűséggel dobom a nagy világba, majdnem a pohárral együtt, de az végül megmarad. Lerakom a kinti kis asztalra, majd a korlátnak támaszkodva levegőzök egy kicsit, közben az utolsó slukkra is rágyújtva. A legutolsóra életemben. Nem kell több. Nem függök tőle. Csak most kell... Még azt se tudom, maradok-e vagy sem...

ChanYeol: Nagy szemekkel, félve és halkan sírva figyelem akcióját, kicsit megkönnyebbülve és elengedve magamat kissé, amikor végez és elviszi, tőlem jó messzire. Bármennyire is mennék most utána, nem bírok. A lábaim még mindig annyira remegnek, hogy már felállni se bírnék szerintem. Így csak várok, amíg befejezi cigije elszívását, közben folyamatosan ide-odakapkodva fejemet, hogy biztos legyek benne, máshol nincsenek ilyen gyilkos lények. Ez után mindig ilyen vagyok. Kell egy-két óra, vagy egy teljes nap, mire teljesen megnyugszom, hogy nincs körülöttem több ilyen dög.
Látom YoonGit bejönni az erkélyről, így őt bámulom, most már kicsi boldogságtól csillogó szemekkel, úgy nézve rá, mintha az életemet mentette volna meg az a bizonyos szőke herceg -bár ezt is tette, de ez mellékes. Csak simán elsétálna mellettem, hogy haza menjen gondolom, de még éppen elérem ujjaim hegyével lábszárát. Mint egy elveszett kiskutya nézek fel rá, könyörgően, hogy ne menjen. Lassan feltérdelek és úgy mászok hozzá, csípőjénél ölelve meg, fejemet hasára téve. Szipogok párat, majd csak azután szólalok meg, azt is eddigi legérdekesebb, vékony hangomon, szinte csak suttogva.
-Köszönöm...

YoonGi: Végezve visszamegyek, majd már mennék is haza, de megállít egy érintés, mitől mindenem megfagy. Lenézek rá, szinte már könnyek kezdik szemem szúrni, de megállítom őket mind. Elég volt már a könnyeimből... Mikor viszont megölel úgy megindulnak, hogy már nem érdekel. Lehunyom szemeimet és elfordítva fejemet egy kicsit, törlöm ki szemeimből könnyeimet.
-Nincs mit.-bólintok rekedt hangomon és újra ránézek. Csak nézem és nézem, majd ahogy a jég megtörik és nem bírom tovább egyik kezem még mindig selymes tincsei közé túrom és sóhajtok egy nagyot. Hmm... Azt hiszem, muszáj lesz maradnom, nem? Mintha olyan nagyon  ellenkeznék... Leveszem pulcsimat. Az ő ruhái vannak rajtam, csupán a farmer az enyém.

ChanYeol: Halkan mormogva, szemeimet lehunyva kezdek jobban lenyugodni, főleg ahogy hajam érintést kap. Karjaimat szorosabban fonom csípője közé, térdeimmel kicsit közelebb csúszva még hozzá, miután lekerül róla pulóvere. Annyira hiányzott...
Fejemet megemelem, egyik kezemmel elengedem. Nyakamból észrevétlenül varázsolom le a láncot, rajta az ő gyűrűjével és másik kezemmel is elengedve ülök sarkaimra. Felnézek rá, megint elkezdve könnyezni látványára és újra remegésbe kezdve teszem egyik tenyerébe a gyűrűt, ujjait behajlítva és mindkét kezemmel fogva övét. Nagyot nyelve szívok egy hatalmas adagnyi levegőt tüdőmbe, számon keresztül, ahogy homlokomat csípőjének döntöm és egyre jobban rákezdek a sírásra. Aish, a faszomat már...

YoonGi: Befejezem simogatását mikor elenged és csak nézem tetteit. A hiányolt gyűrűm visszakerül hozzám, mire egy kis mosoly szökik arcomra és levéve azt a láncról teszem helyére, kezemen. Nézem és már érzem is ahogy egyre jobban sírni kezd, mitől szívem megszakad és nem érzem úgy, hogy megérdemelné ezt a helyzetet, bár... Semelyikünk sem érdemli meg. Karját megfogva húzom fel az ágyra, ahol leültetem és mellé ülve húzom magamhoz, hátát simogatva és vállait, ahogy nyakamban sír már tovább.

ChanYeol: -Sah-sajnálom...-szipogok és lassan elhúzódom nyakától, fejem rögtön lehajtva és elkezdve törölgetni megállíthatatlanul folyó könnyeimet.-Ji-Woo volt...-akadok meg a lány neve közben, ahogy elcsuklik hangom.-Neh-nem kellett volna, r-rád fognom... Csak... Csak nagyon felidegesített és... Hi-hinnem kellett volna abban, hogyh biztos nem teh voltál...-Törölgetem még mindig könnyeimet, nem bírva rá nézni, direkt takarva arcomat szemei elől. Szégyellem magam. Rohadtul szégyellem. Émelyegni kezdek, fejem zsong, ahogy visszagondolok a hétfőn történtekre. Mindjárt elájulok esküszöm... Kicsit oldalra fordulok, hogy megölelhessem végre normálisan is, erősen, szorosan húzva magamhoz, mélyen szívva magamba bódító és számomra még mindig nyugtató hatású illatát.

YoonGi: Elengedem mikor ő elhúzódik és minden szavára figyelek. Tudhattam volna. Megfordulhatott volna a fejemben, de mégsem, mert nem akartam jobban veszekedni. De... Aish... Csak megvárom, míg befejezi mondatait és mikor megölel, ölébe mászva bújok hozzá még jobban és húzom is magamhoz szorosabban.
-Semmi baj... Semmi baj... Hagyjuk. Gondolhattam volna, hogy ő volt. NamJoon pedig még rásegített, hogy foglalkozzanak vele. Engem is idegesít ez a dolog és nem tudom, mi lehetne, szóval... Majd lesz valahogy, jó? Kitaláljuk...-mondom mindig megköszörülve torkomat, hogy visszanyerjem hangom, majd halántékára nyomok egy csókot.

ChanYeol: -O-oké...-motyogom, könnyeim már kezdenek elapadni. Még nem teljesen, de már jól halad. Szám szélei kicsit megrándulnak, felfelé kanyarodva kissé a puszi érzésére. Hm, hiányzott, tényleg. Fejemet vállára támasztom, arcommal a nyaka felé, orrommal kedvesen kezdve cirógatni bőrét. Kicsit lefelé fordítom fejemet, hogy úgy fogjam meg kezét, melyen újra ott díszeleg a gyűrű, mi miatt szívem megint hevesen kezd dörömbölni mellkasomban. Számhoz emelem kezeinket, gyűrűinkre csókolva, ahogy azok összeérnek, összekulcsolt ujjaink miatt. Hmm...

YoonGi: Szinte kiesik szívem a helyéről, nem tudom kordában tartani heves dobogását. Bólogatok kicsit rövid válaszára és elmosolyodom ahogy nyakamat simogatja orra hegyével, kicsit kiráz a hideg is. Lefelé vezetem tekintetem, homlokomat feje búbjának támasztva, mikor megfogja kezemet és szinte könnybe lábadnak szemeim, mikor megérzem ajkait bőrömön, a kedves gesztusban. Most én temetem fejem nyakába és megszorítva kezét ölelem szabad kezemmel, nyakába dörgölőzve, hogy könnyeimet eltüntessem.
-Me-meow...-mosolyodom el kicsit és véve egy nagy levegőt lenyelem minden könnyemet. Nem fogok sírni. Nincs már miért...

ChanYeol: Halványan mosolyogva élvezem dörgölőzését, szabad ujjaimmal derekát cirógatva.
-YoonGi cica...-motyogom fülébe kicsit kuncogva és kezét nem engedve el ölelem magamhoz megint, persze úgy, hogy azért neki se legyen kényelmetlen.-Szeretlek.-suttogom, számat még mindig fülénél tartva, majd az elé adva egy puszit, fejemet övére döntöm. Örülök, hogy ilyen gyorsan megoldunk dolgokat. Mármint nem teljesen, de hh, sikerül...

YoonGi: Jól esik... Minden, amit csinál velem. Kuncogok ahogy meghallom közvetlen fülem mellett hangját és kiráz a hideg is.
-Én is szeretlek, Channie...-suttogom és már vigyorgom is a puszira. Könnyen oldjuk meg a konfliktusokat... Ha csak félig is. De hát jobb előbb. Nem bírjuk ki egymás nélkül.-Hiányoztál, te balfasz.-sóhajtok elengedve magam és karjaiba folyva szinte.

ChanYeol: -Persze, rögtön sértegessél is.-puffogok, megjátszva sértettségemet.-De akkor, ha én vagyok a balfasz, akkor te a jobb. Nem csak, mert amúgy is jobb vagy nálam...-kuncogok, fejemet kicsit vállába verve. Ez... Nagyon jó volt, ChanYeol. Önpacsi!

YoonGi: -Aish, baszd meg!-nevetek fel akaratlanul és mellkasába vágok összekulcsolt kezeinkkel, majd felemelve fejemet nézek szemeibe.-Nem vagyok én semmiben sem jobb nálad. Fasz igen, de jobb egyáltalán. A tökéletes mindig is te maradsz.-ejtek rá egy szerelmes mosolyt és orromat hozzá dörgölöm övéhez, ehhez fejemet rázva. Majd kuncogva fekszem vissza helyemre.

ChanYeol: -Most nem. Ezért nem.-biggyesztem le alsó ajkam, mikor mellkason vág, de elvigyorodom a végére.-Hát öhm... Khm... De.-nevetek, kicsit megvakargatva tarkómat mindent sejtetően.-De hát kinek, mi.-mosolygok és miután visszatelepedik, egy kis csókot lopok ajkaitól. Oh... Hiányzott. Komolyan. Egy hét alig telt el és ezt nem bírtam ki úgy, hogy most ne kapjak szinte rohamot szívem heves dobogásától. Hh, ez van.

YoonGi: Csak kuncogok szavaira. Perverz állat... Csak nyugodtan fekszem nyakában tovább mikor szinte szívrohamot kapok attól az egy kis puszitól. Naa neem, Park ChanYeol, ez moly fing. Kicsit felélénkülve emelem fel fejem újra és állát kedvesen megfogva húzom ajkaimra őt és lassan kezem csókolni, ugyan is úgy nehéz, hogy megremegek és gyomrom is bucskázik ezzel egy időben.

ChanYeol: Szintén lassan, szerelmesen csókolom vissza, kezemet arcára simítva. Nem változtatok azon, ahogy elkezdte. Minek? Ez így jó most... Nagyon is.
-Itt alszol?-húzódom el tőle mosolyogva, szemeimet csak félig nyitva fel, még túl kábultan érezve magam. Kicsit oldalra pillantok, majd vissza rá.-Fél három...-suttogom és hátra dőlök az ágyon, húzva magammal őt is, vigyorogva.

YoonGi: -Egyértelmű nem? Ezek után hülye lennék elmenni. Hisz' a haza nekem itt van, nem?-vigyorgok én is ahogy eldől és én így rá kerülök. Kicsit kuncogok, majd újra megcsókolom. Most csak tartom ott egy darabig ajkaimat, majd elválok tőle. Szemeibe nézek és szabad kezemmel is megtámaszkodom mellette, hajába túrva kicsit.-Cuki vagy barnán... Kis medve bocs.-kuncogok.

ChanYeol: -Amúgy is az vagy, nem kellene ahhoz elmenned innen.-nevetek behúzva nyakamat, mielőtt még megverne és kicsit tovább tartom ajkait enyémeknél, hogy tényleg ne legyen a bántalmazásomra kényszere.-Kis, mi?-nevetek, kihangsúlyozva a kis szót. Én meg a kis jelző nem férünk össze. Hh, hogy is férnénk.

YoonGi: -Huuu, te...-morgok magamban és már csapnám agyon, de megkegyelmezek végül miután gyengéimre tér. Nem tudom csak... Függök a csókjától vagy nem tudom. Bármit képes lehetne tenni velem egy-egy után.-Maci bocs. És igen, kicsi. Szokták ezt mondani igazi jelentés helyett is, he.-nevetek megnyomkodva az orrát

ChanYeol: -Ooh, így már értem miért mondják rád mindig, hogy egy igazán nagy barom vagy. Mert csak képletesen használják, hogy nagy.-nevetek igen durván, szabad csuklóját megfogva, míg övével összefűzött kezemet megfeszítem, hogy ne tudjon lecsapni. Ne is tegye. Basztathatom, még mindig idősebb vagyok. Nem mintha érdekelne, vagy figyelnénk erre... De akkor is, ha kel kihasználom. Hehe.

YoonGi: Már készülnék arra, hogy most nagyon megverem, de végül nem teszem, mert lefog és nincs erőm ellenkezni ellene.
-Olyan izé vagy, Park ChanYeol. De komolyan. Ha nem is bal, de fasz biztos. Hát nem igaz. Chh...-fonom össze kezeimet mellkasom előtt és felfújva arcomat csücsörítek is egy kicsit. Rohadék... De imádom ezért is...

ChanYeol: -Volt kitől tanulnom.-Vigyorodom el. Megsimogatom felfújt pofiját, majd nekem szinte felkínált ajkaira adok édes puszikat, amíg fel nem adja, annyira nem is hiteles durcizását. Megint megsimizem arcát, most már csak mosolyogva aranyosságán.

YoonGi: Csak szemeibe nézek, de nem bírom már tovább ahogy puszikat kapok. Újra karjaiba és kezébe olvadok. Visszabújok hozzá, keze újra enyémben pihen és mosolyom újra rajtam van.
-ChanYeol. Chan-Chan, Yeol-Yeol.-mosolygok csak mondogatva valamit, hogy beszéljek. Nem tudom. Visszajön a hangom még jobban.

ChanYeol: -Jézusom, el ne kezdj így hívni, mert falnak megyek. Aztán annyi a pisze orromnak.-fintorgok, de szabad kezemmel arcát simogatom tovább.-Én még lehet belekezdek, hogy Yoon-Yoonnak hívjalak.-kuncogok fel és fejemet kicsit hátra dobom a felgyülemlő emlékekre, amik saját magának adott becenevével kötődnek össze. Édes... Yoon-Yoon...

YoonGi: Csak felnevetek és megrázom fejem, tudatva vele, hogy biztosan nem fogom így hívni. Viszont mikor megemlíti azt a nevet csak felkuncogok és egy kicsit felhörgök.
-Így hívtam magam kicsinek, persze, hogy félig részegen ezzel dobálózok. De azért, amiket akkor kimertem mondani.-nevetek fel.-Ohh, Istenem még jó, hogy kibasztad belőlem az alkoholt... JA VAGYIS.-kezdek el köhécselni.-Mert akkor tuti jobban hatott volna és még hülyébb lettem volna. Meg kb elmeséltem volna, az idézőjeles házi pornónkat.-nevetek tovább.

ChanYeol: -Az életedet is kibasznám belőled, Min YoonGi.-motyogom orrom alatt, hogy ne hallja meg. De mindig mindent meghall, amit nem kéne.-Már ha nem fáradnék el ilyen hamar... Ahh, öreg vagyok én meg ahhoz, hogy ne fáradjak ki...-Nevetek hangosan, nem gondolva komolyan, persze.-Az meg igen is egy házi pornó. Nincs benne semmi, ami kifogásolható lenne. Mintha profik lennénk... Ah, már rég gazdagok lennénk azzal...-nevetek vele együtt.

YoonGi: Csak szélesen elvigyorodom szavaira és nyakába bújok.
-Oh, kérlek... Khm... Khm...-köhécselek kicsit csak halkan.-Miről beszélsz? Ugyan már, ne nevettess. Bírnád te, csak fel kéne húzzalak ugyan úgy, mint a múltkor.-vigyorodom el. Ahh, Istenem az egy nagyon tökéletes együttlét volt. Azt hittem már nem is igaz, pedig az volt. Már a gondolatára is eltudnék menni... A tekintete, a tettei, a...  Ahahaa... Inkább nem gondolok erre, mert baj lesz.-Mmm, milyen igaz. Pedig azért az még az elsők között volt, nem?-kuncogok. Nem emlékszem pontosan.-De hát illesz hozzám, be-khhmm-lém-khmm, szóval ez alap, hogy a szeretkezéseink profik. Hisz' tudjuk, miért őrül meg a másik. De azért durva hangom van rajta. Olyanokat csalsz ki belőlem, amit pornó színészek megjátszanak. Mint egy rossz ribanc.-nevetek.-Mondjuk mondták már, de na.-rántok vállat kuncogva kicsit még mindig.

ChanYeol: -Na jó, ezt a témát itt zárjuk le.-emelem meg kicsit hangomat, csak pár perccel mondandója befejezése után szólalva meg, halántékomat masszírozva.-De amúgy igen, az vagy.-teszem még hozzá nevetve, most már nem fogva le, ha meg akarna ütni. Akkor inkább verjen meg, csak hagyjuk ezt a témát, mert nem lesz itt alvás akkor... Aish, Min YoonGi, mit teszel velem...?

YoonGi: -Chhh...-ütök egy nagyobbat mellkasára, de csak mosolyogva dőlök neki újra. Nem bántom na... De igaza van, jobb, ha befejezzük. Fiatalok vagyunk, kedves ChanYeolnak pedig nem kell sok, hogy rávegyem, de most nem... Most hagyjuk. Csak hozzábújok és felemelve fejemet adok arcára egy puszit, majd ajkaira is és visszafekszem rá. Nyehh... S
Nem akarok soha felkelni.

ChanYeol: Csak nevetek ütésére, mi bár erős volt, annyira nem fájt. Annyira. Hátát simogatom hagyva és élvezve puszijait. Szorosan ölelem magamhoz, oldalamra fordulok, így ő lecsúszik rólam, már ő is oldalán fekszi, míg én még mindig csak szorosan tartom magamnál. Nyakához bújok, szemeimet becsukva, mosolyogva és lábamat is átdobom testén, oldalánál, ezzel is biztosra menve, hogy közel tudhatom magamhoz. Élvezem... Igaz, hogy még ég a villany és most már alig kell pár perc, amíg elalszunk, főleg neki, de nem érdekel. Én fel nem kelek, őt meg nem engedem el magam mellől. Égve marad, nem mintha zavarna akárkit is... Max. kicsit magasabb lesz a villanyszámla, bár így is vannak esték, mikor így alszok el, szóval nem nagy gond.

YoonGi: Csak ellazulva hagyom minden mozzanatát és mikor elhelyezkedik szorosan ölelem magamhoz én is és lábaimat szintén úgy rendezem, hogy belé akadjak jó sok helyen és így is szorítsam magamhoz. Már szinte alszom is ebben a kellemes helyzetben, amikor valami még mindig zavar. Kiveszem a párnát a fejem alól és a szó, szoros értelmében hozzábaszom a villanykapcsolóhoz, így kellemes sötétségbe, de a hold miatt, mégis esti fényekbe borítva a szobát. Egymás karjaiban, semmi távolsággal, csak a szuszogásokat és a lágy morgásokat hallva. Ez kell nekem... Csak is ez... Ő, a karjai, a szeretete, a hangja, a csókja, a jelenléte... Más nem.