Gondosság ~ KaiBum

Gondosság

KaiBum - JongIn(Kai) x JaeBum(JB) [EXO-K x GOT7]
Megjegyzés: JongIn kisgyerek a történetben.

JaeBum POV

A vasárnapi nagy bevásárlás mindig is a szívem csücske volt. Imádtam a nagy
boltoknak hosszú tömött sorait járni és beszerezni az ínyemre való ételeket, alapanyagokat, s mindent ami szükséges egy egyedülálló, legénylakásban lakó férfinak. Olyankor mikor ezekben az óriásira épített szupermarketekben jártam, úgy éreztem magam, mint egy 5 éves a cukorka boltban. Imádtam a különlegesebbnél különlegesebb dísztárgyakat, ételeket, konyhaeszközöket, ruhákat, s minden mást mit külföldről, a Föld minden tájáról ide szállítmányoznak Koreába. Elveszek az értékességükben és mindig órákon keresztül rovom a sorokat a bevásárlóközpontokban még, ha csak egy üveg tejért, vagy egy csomag kéztörlőért is ugrok le a közelben épült központba.
Most is éppen ebben a közértben mászkálok és pakolom a szükséges dolgaimat a kosárba melyet magam után húzok kis kerekein. Bugyuta vigyorral arcomon emelek le óvatosan egy közepes méretű üveget, mely Isteni nedűvel megtöltve áll a társaival együtt a csiszolt, tökéletesen összerakott polcokon. Juhar szirup. Nos, rendesen rá vagyok kattanva az amerikai kultúrára, s Kanada Istenének édes szirupjának függője lettem. Mindenhez tökéletes, mindenhez passzol. Óvatosan helyezem a kék kis kosárba az üvegnyi Nektárt, és haladok tovább a következő részleghez ahol szintén sok minden szükségletem várja, hogy végre hazavigyem valamennyijüket és lakásomban otthonosan rendezgessem, ápolgassam és előnyömre fordítsam őket. Hisz' ez a feladatuk. És nekem eme feladatukat mindig készségesen végzik, soha egy dolgot nem tettek, ami ne vált volna hasznomra.
A háztartási részleg felé haladva megpillantok egy alacsony gyermeket. Egyedül álldogál egy plüss kirakat előtt a kakaóját iszogatva. Szemei valamit, vagy éppen valakit kétségbeesetten keresnek, de könnyei szemébe gyűlése azt jelzi, nem találta meg akit keres. A sós folyadék duci cseppekben hagyja el szemgödrét és lassan landol szürke pólócskáján, vagy éppen a kakaós flakon oldalán melyet kezében szorongat. Fekete íriszű szemeiből egyre súlyosabb könnycseppek száguldanak végig kipirosodott pofiján. Hirtelen lep el az érzés, mely ara késztet, hogy a fiúcska elé lépjek és védelmező karjaimba zárva nyugtassam meg, majd kezét fogva induljak vele kereső útra, hogy megtaláljuk szüleit, kik biztosan aggódnak gyermekük miatt. Érzem a késztetést és nem hagy nyugodni. Kosaramat az egyik polcsor végébe helyezve indulok el a már földön zokogó gyermek felé, kit senki más nem vesz figyelembe jómagamon kívül. Lábaimat halkan, de mégis gyorsan szedem egymás után, hogy minél hamarabb nyugtató karjaimba zárhassam az elveszett fiút. Elé érve leguggolok és karjaimat óvatosan kicsiny teste köré fonom. A fiú hüppögve nyomja fejét mellkasomba és érzem, hogy már ettől nyugodtabb. Kis teste már nem remeg annyira, és könnyei sem áztatják pólómat tovább. Elengedem a gyermek testét és halvány mosollyal arcomon nézek a még mindig félelemtől csillogó varázslatos fekete szempárba. Dús ajkai lefelé görbülő vonalat hoznak létre.
-Hol vannak a szüleid?-kérdezem halkan, nehogy megijedjen az apró teremtmény.
-N-Nem tudom...-hüppögi szemeit törölgetve apró kezecskéjével, melyben már nem fogja a kakaós flakont.
-Mi a neved?-tartom meg hangszínemet vele szemben, nem akarom megrémiszteni. Oly' ártatlan, oly' sebezhető.
-Kim-Kim Jong... Jong In...-feleli akadozva, s hangja alig pár oktávval lejjebb helyezkedik el, mint előző válaszánál. Berekedt a sírástól.
-Gyere JongIn. Menjünk a recepciós pulthoz és megtaláljuk őket, oké?-küldök felé egy halvány, ajkaim jobb oldalán megbúvó biztató mosolyt, mely úgy látszik hat rá hisz' mikor felegyenesedem a csöppség égbe emeli karjait. Kifáradt, tudom, hiszen látszik megdagadt szemeiben a fáradtság fénye. Kezeimbe kapom a gyermeket és a plafonról lelógó táblákat követve, melyek a recepciós pulthoz vezetnek, irányítom el magam az általam ritkán látogatott részre. Jong In kicsiny, duci karjait nyakam köré fonva nézelődik körbe, s körbe a hatalmas üzletben.
-És mennyi idős vagy JongIn?-kérdezem a kezemben pihegő fiúcskára vetve egy boldog pillantást, mely a fiú nyugodtsága miatt ilyen.
-Három és fél.-emeli el egyik karját nyakamból és rövidke ujjain mutatja szemem elé az általa említett számot. Megmosolygom tettét, és kissé nedves hajtincseit mik gyönyörű szemeibe folynak, eltűröm a többi közé.
A célállomásul kitűzött pulthoz érve leteszem Jong In-t és a recepciós felé fordulok, ki érdeklődve mered 'hol rám, 'hol az eddig kezemben helyet foglaló gyermekre.
-A kisfiú elvesztette a szüleit.-hadarom le a hölgynek, aki szemüvegét orrnyergére tolja és valamit állítgat az előtte heverő furcsa szerkezeten.
-Mi a neve?-veti oda nekem egy pillantással se jutalmazva.
-Kim JongIn.-válaszolom egyszerűen.
-A keleti bejárat, harmadik recepciós pultjához kérném fáradni Kim JongIn szüleit. Ismétlem; Kim JongIn a szüleit várja a keleti bejárat, harmadik recepciós pultjánál.-mondja be a hölgy egy amolyan mikrofon szerűséget tartva hófehér kezeiben, monoton hangon.
Alig telik el pár perc két csatakos, kipirult felnőtt érkezik hozzánk, mire JongIn a szüleit felismerve hozzájuk fut és szorosan öleli őket meg. Egy önelégült, mégis büszke és boldog mosoly szökik arcomra és figyelem ahogy a fiúcskát anyja teljes szívéből szóló puszikkal látja el.
Legalább öt méterre állhatnak tőlem, így nem hallom beszédjüket. Annyit veszek csak észre, hogy JongIn boldogan ugrálva mutogat felém, míg szülei hálásan merednek rám és indulnak el irányomba. Derekamat megdöntve üdvözlöm a most már boldog szülőket, kik csak hálálkodnak és hálálkodnak nekem.
Még pár percet lebeszélgetek a szülőkkel majd elbúcsúzva tőlük indulok vissza a
helyre, ahol bevásárló kosaramat hagytam, azonban az ismerős hang még visszaránt.
-Köszönöm JaeBum-ah!-kiáltja megmentettem, Jong In, mire én biccentve egyet rá kacsintok.

A szükséges irányba fordulok újra, azonban az elindulásban valami; egy izmos felsőtest megakadályoz. Szemeimet félve emelem az előttem tornyosuló, tőlem jó pár centivel magasabb, baba-arcú mégis férfias fiatalra.
Évek teltek el az incidens óta, melyre még a mai napig tisztán emlékszem. Még ilyen idős fejjel is, pontosan emlékszem, hogyan sikerült megnyugtatnom az akkor még csöppnyi gyermeket. Tizenöt év telt el, én megidősödtem, ő pedig még csak most lép élete legszebb éveibe.
Arca ismerős, szemei úgy csillognak, mint akkor mikor megmentettem. Felcseperedett, fekete haját tejföl szőkére változtatta, szemeit kiemeli halvány sminkje, ajkai nem a föld felé görbülnek, mint egykor ugyan ezen a helyen, egyenesen fülbevalókkal kirakott fülei felé kalandozik dús szájának két széle, ezzel okozva az orra közelében megjelenő halvány mosolyráncokat.
-JongIn...-lehelem magam elé, kíváncsi tekintettel fürkészve a gyönyörű, mosolygó szempárt, mely hirtelen tűnik el szemeim elől. Kilencven fokos meghajlása felmosolyogtat.
-JaeBum-ssi, csak Kai.-mosolya vigyorra vált, ahogy hasfalán pihenő kezét elemeli miután felegyenesedett, s közli velem -szerintem legalább is a- becenevét.
-Megnőttél... Kai.
-Tizenöt év hosszú idő.-tűnik el a vigyor arcáról.
Megrémülve nézek a komoly arcú fiatalra, kinek kinézete így mondhatni rémisztő. Azonban, ezt a rémisztő dolgot kiöli belőlem hirtelen lecsapó, magabiztos ölelése. Nyakamba bújva ölel a felcseperedett fiúcska, mit óvatosan viszonozok, nem oly' hevesen, s nem is oly' erővel, mint ő tette.
Magabiztosabb, erősebb, s gyönyörűbb lett a kis kakaót iszogató, kétségbeesett tekintetű fiúcska.

Köszönöm, hogy elolvastad!^^ <3